SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 28:6; 39:2-7; 1Sámuel 21:1-9; 22:6-23; 2Sámuel 15:13-29

„Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket” (1Pt 2:9).

A papok szerepe rendkívül fontos volt Izráel életében és történelmében, de nemcsak ott, hanem a környező országokban is. A mezopotámiai kultúrában a király papi szerepet is betöltött, politikai és vallási hatalommal egyaránt rendelkezett. A papi testületek roppant nagy befolyással bírtak a királyi udvarokban; sok esetben például ők nevezték ki az uralkodót. Főleg az Ószövetség idején játszottak központi szerepet Izráel hitéletében, de a történelem tanúsága szerint az Újszövetség korában is nagy volt a befolyásuk.

A minden hívő papságának gondolata (1Pt 2:9), ami nem teljesen újszövetségi elv (lásd 2Móz 19:6), a reformáció idején került előtérbe. Isten mindig is azt várta a hívőktől, hogy szentek legyenek, szolgálják a többi embert, közbenjárva értük és hirdetve a megváltási tervet.

Ezen a héten Abjátár történetével ismerkedünk meg. Bepillanthatunk az ószövetségi papság köreibe, és hallhatunk arról a papságról is, ahol nem számít a családi hovatartozás vagy a képzettség, csak az Úr iránti maradéktalan elkötelezettség. Amint pedig Abjátár esete is mutatja, saját rossz döntéseik kirekeszthetik az embert a papság soraiból.

1Sámuel 21:1-9 és 22:6-23 szakaszainak elolvasása után válaszoljunk az alábbi kérdésekre!

Mit hazudott Dávid Akhiméleknek jövetele okáról?

    _____________________________________________________________

Mi történt Akhimélekkel amiatt, hogy bízott Dávidban?

    _____________________________________________________________

Hogyan próbálta meg Saul Dávid ellen fordítani a saját embereit is? Mivel érvelt?

    _____________________________________________________________

Akhimélek mit mondott Saulnak Dávid jelleméről és hűségéről?

    _____________________________________________________________

Mit tudunk meg ebből a történetből Saul király szörnyű, eszelős, bosszú­szomjas viselkedéséről?

    _____________________________________________________________

Vajon az idegen származású Doég miért vállalkozott arra, amit Saul szolgái már nem voltak hajlandók megtenni?

    _____________________________________________________________

Mit tett Dávid a mészárlásról értesülve? Milyen szempontból volt helyes, amit tett?

    _____________________________________________________________

Mit ígért Dávid Akhimélek fiának, akinek egyedül sikerült megmenekülnie?

    _____________________________________________________________

Figyeljük meg, milyen éles ellentét van a történetben a becsület és a becstelenség, a hűség és a hűtlenség között! Gondoljuk végig, milyen iszonyatos pusztítást szabadított el a becstelenség és a bűn!

Nem tudni, hogyan menekült meg Abjátár, amikor a családját lemészárolták, de megmenekült és csatlakozott Dávidhoz. Megmentette az efódot is (1Sám 23:6), ami a papi öltözet egyik legfontosabb darabja volt (2Móz 28:6; 39:2-7). Arra használták, hogy Isten akaratát tudakolják, mielőtt valamilyen kérdésben döntöttek. A bibliai beszámoló szerint Dávid legalább két ízben hívatta Abjátárt, hogy vigye hozzá az efódot (1Sám 23:9-12; 30:7-8). Abjátár korában a nép nem férhetett közvetlenül hozzá Isten írott Igéjéhez, mint ahogy ma. A Törvény könyvének csupán néhány kézzel írott másolata létezett, ezért az emberek nem tanulmányozhatták maguk Isten Szavát. Ma azonban bárki hozzájuthat a Bibliához, Isten pedig Szentlelkét ígérte, aki a hívőknek egyénenként, de közösségileg is magyarázza az Igét (Jn 14:26). Isten egyrészt embereket használ fel, akik jó tanácsot adnak (Péld 20:18), másrészt a körülmények által irányít (Róm 8:28).

Milyen papi feladatokat látott el Abjátár? 1Sám 23:9-13; 2Sám 15:24; 17:15-22

Abjátár, aki a fent említett feladatokat végezte, szintén nagy megrázkódtatáson esett át; ő is hontalan menekült lett, mint Dávid. Ez bizonyos fokig még inkább felkészítette arra, hogy jobban szolgálhassa Izráel következő királyát, aki ma-ga is állandóan menekülni kényszerült. Abjátár is átélt csalódást, félelmet és árulást, Dávidhoz és az embereihez hasonlóan, akik a folyamatos üldöztetés idején gyakran szembesültek mindezzel.

Az újszövetségi papság fogalmát illetően fontos a másik emberrel ill. egy csoporttal való azonosulás, közösségvállalás. A zsidókhoz írt levél írója úgy fogalmazott, hogy Jézus azért lehet a Főpapunk, mert képes valóban együtt érezni velünk (Zsid 2:17).

Olvassuk el 1Pt 2:9 versét! Az Újszövetség világos tanítása szerint mindannyiunknak viselnünk kell környezetünkben a papi felelősséget, persze ettől nem válunk önjelöltté. „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és én rendeltelek titeket, hogy ti elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon; hogy akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja néktek” (Jn 15:16) – mondta Jézus. Ez az isteni elhívás nem tesz ószövetségi pappá vagy újszövetségi apostollá, de felhatalmaz arra, hogy közbenjárjunk családtagjainkért, a körülöttünk élőkért. Hogyan tudunk mind jobban szolgálni papi szerepünkben?

Sámuel második könyve 15–18. fejezeteiben olvashatjuk Dávid fiának, Absolonnak a történetét, aki fellázadt apja ellen. Absolon serege Jeruzsálem felé tartott. Abjátár számára ez lidércnyomásnak tűnhetett. Dávid inkább a menekülést választotta, mintsem hogy Jeruzsálemet csatatérré, vérfürdő színterévé tegyék. Hűséges emberei szintén készülődtek, hogy királyukkal tartsanak. Abjátár bizonyára emlékezett arra, amikor Saul király idejében kiirtották családját és faluját, neki pedig menekülnie kellett. Most ő is indulni készült Dáviddal.

2Sám 15:13-29 versei alapján mit mondhatunk, milyen volt Dávid jelleme még ebben a vészterhes időben is? Milyen szerepet játszott Abjátár ebben a részben?

Abjátár és a többi pap a frigyládával készül elhagyni a várost, a király azonban úgy rendelkezik, hogy maradjanak. Dávid megtanulta, az isteni jelenlét szimbólumának magukkal vitele nem feltétlenül jelenti azt, hogy az Úr is velük tart. Ha valaki keresztet visel, vallásos jelmondatot lobogtat, vagy betart bizonyos törvényeket, ezzel még nem biztosítja önmaga számára Isten védelmét és egyetértését. Istent nem lehet manipulálni. A frigyládának a helyén kellett maradnia. Dávid azzal is bizonyította hitét, hogy a szövetség ládáját Jeruzsálemben hagyta. Bízott benne, hogy Isten megmenti, és visszahozza Jeruzsálembe. A frigyládát visszaviszik a helyére, Abjátár pedig áldozatot mutat be (2Sám 15:24), amíg a nép elhagyja a várost. Ekkor a papok, Abjátár és Sádók munkájukat végezve közbenjárnak Dávidért és az embereiért.

Érdekes, amit Dávid titkosszolgálati hálózatáról olvashatunk (2Sám 17:15-29). A városban Abjátár és Sádók lesz Dávid szeme és füle, Jeruzsálemen kívül pedig fiaik várják a híreket. Nem mindenki az, aminek látszik! A fiatalembereknek egy szolgálólány adja át az üzenetet, rá senki nem gyanakszik. Egy fiú azonban éppen ott álldogál; felméri a történteket, és szól Absolonnak. Absolon emberei üldözőbe veszik a papok fiait, azok viszont elrejtőznek egy kútban. Körülöttünk sem minden az, aminek látszik. Sokszor mosoly leplezi a fájó szívet. Krisztus követőiként éljünk úgy a világban, mint akik az Urat képviselik! Mintha az Ő keze lennénk, úgy segítsünk a környezetünkben élőkön! Nyitottan és érzékenyen kell figyelnünk, hogy a felszín ne tévesszen meg, és a maguk valóságában lássuk az embereket, a körülményeket. Fontos, hogy segítsünk, még ha ezért áldozatot is kell hoznunk.

Abjátár személyes véleményéről, politikai, vallási nézeteiről nem tudunk semmit. A feljegyzésekben szavai közül csak azt olvashatjuk, amit Isten Dávidnak üzent. Tettei azonban ékesebben szólnak szavainál. Még ha nem is ismerjük gondolatait, már az is sokat elárul róla, hogy Dávid mellett maradt.

Abban az időben hagyományosan az elsőszülött fiút tekintették a fő örökösnek. A királyi családban ez azt jelentette, hogy az elsőszülött fiú volt a trón várományosa. Istent azonban sohasem kötötte a tradíció. Izráel történelme során többször előfordult, hogy az elsőszülött helyett valaki mást hívott el. Erre néha isteni kinyilatkoztatás, máskor a körülmények alakulása, ill. az elsőszülött választása következtében került sor (lásd 1Móz 4:1-5; 21:8-12; 25:21-34; 48:8-19; 1Sám 16:6-12).

Vajon mi késztette a Dávidhoz hűséges Abjátárt, hogy azt tegye, amiről 1Kir 1:1-8 szakaszában olvashatunk?

Dávidnak nem Salamon volt a legidősebb fia, tehát a hagyomány szerint nem ő követte volna apját a trónon. Amnont, a legidősebb fiút azonban megölte testvére, Absolon, aki pedig a Dávid elleni sikertelen felkelésben halt meg. Most a negyedik fiú, Adónia szövetkezett Joábbal és Abjátárral, akik mellé álltak (1Kir 1:7).

Az Adóniánál fiatalabb Salamonnak a családi háttere sem volt éppen makulátlan. Édesanyja Bethsabé, akinek első férjét, a hitteus Uriást Dávid azért gyil­koltatta meg, hogy leplezze törvénytelen viszonyát. A botrányos körülmények ellenére Isten szerette Salamont (2Sám 12:24), és egyértelmű volt, hogy őt választotta Dávid utódjául (1Krón 22:9-10). Ebben a kényelmetlen helyzetben Abjátár talán nem tudta rászánni magát, hogy kiálljon Dávid mellett, dacolva a felhördüléssel, amit a király választása okozott, ezért Isten kinyilvánított akarata helyett inkább a tradícióhoz hajlott. A tradíció választása sokszor kényelmesebbnek tűnik, mivel így az ember nem érzi szükségét, hogy saját maga gondolja végig a dolgokat felelősségteljesen, Isten kinyilatkoztatott akarata fényében. Sokkal könnyebbnek és „biztonságosabbnak” látszik egyszerűen azt mondani: „Ezt mindig így szoktuk csinálni!”

Milyen gyakran engedjük, hogy a tradíció elzárja az utat, amelyen Isten vezetne? Ugyanakkor miért kell rendkívül óvatosnak lenni, nehogy automatikusan félresöpörjünk mindent, hagyománynak bélyegezve?

Dávid halála és Salamon trónra lépése után bizonyos dolgokat el kellett rendezni. Adóniát megölték (1Kir 2:13-25), de még függőben volt Abjátár pap sorsa, aki olyan hűséggel szolgálta Salamon apját. Mi legyen a büntetése a Salamon elleni lázadásban való részvételéért?

Hogyan ítélt Salamon Abjátár felől? Döntését mivel indokolta? 1Kir 2:26-27

Felületesen olvasva azt gondolhatnánk, hogy Salamon egy 100 évvel korábbi, még Éli papnak mondott prófécia (1Sám 2:30-36) miatt űzte el Abjátárt. Való­jában azonban arról van szó, hogy Isten előre látja, szabad akaratunkból milyen döntéseket hozunk majd a jövőben. Tudja, mit fogunk választani, ezért képes előre megmondani a jövőt. Azt is tudta, hogy amint Éli fiai a viselkedésük miatt alkalmatlanná válnak a papi tisztre, az utóduk, Abjátár is alkalmatlanná válik a papságra, mert nem fogadja el Isten döntését.

Magyarázzuk meg a Mt 26:14-16, 20-25 verseiben olvasható jövendölést azzal összefüggésben, hogy Salamon megfosztotta Abjátárt papi tisztétől. Milyen hasonló elv figyelhető meg mindkét esetben?

Jézus mindvégig tudta, hogy Júdás lesz az árulója, mégsem küldte el maga mellől. Júdás is a tanítványok belső köréhez tartozott. Tapasztalta Isten hatalmát, de Abjátárhoz hasonlóan ő sem állt készen arra, hogy elfogadja akaratát. Az is valószínű, hogy mint Abjátárnak, neki is határozott elképzelése volt arról, ki legyen a király, és hogyan kell intézni a hatalommal és uralommal kapcsolatos kérdéseket. Júdás azt akarta, hogy Jézust egy földi ország királyának koronázzák meg. Csalódottságában a tradíció szerinti vezetőkhöz, az írástudókhoz és a farizeusokhoz fordult, amivel elárulta az igazi Királyt.

Isten mindent tud előre, ez azonban nem azt jelenti, hogy előre meghatározza az eseményeket. Az emberek választhatnak, mint ahogy Júdás és Abjátár is választott. Isten eleve tudja, ki mit fog dönteni, ám mégsem korlátozza szabadságunkat.

A választás szabadsága Isten egyik legszentebb ajándéka, aminek nagy ára volt: Jézus kereszthalála. (Ha nem lett volna szabad akaratunk, nem választhattuk volna a bűnt, akkor pedig Jézus nem halt volna meg értünk.) Mennyire vagyunk megfontoltak, imádkozunk-e döntéseink előtt?

„Isten nagy és komoly munkára hívott el téged. Igyekezett nevelni, megpróbálni, megtisztítani és nemesíteni, hogy a szent munka kizárólag Isten dicsőségét szolgálja, mert egyedül Őt illeti dicsőség. Mily nagyszerű gondolat, hogy Isten kiválaszt egy embert, magához vonja és munkával, küldetéssel bízza meg! A gyenge erőssé lesz, a félénk bátor, a határozatlan szilárd és gyors döntéshozatalra képes. Hogyan?! Lehetséges, hogy az ember olyan fontos, hogy küldetést kapjon a királyok Királyától? Engedjük-e hát, hogy a világi becsvágy elvonjon bennünket a szent megbízatástól” (Szemelvények Ellen G. White írásaiból. 2. köt. Budapest, 2000, Advent Kiadó. 154–155. o.)?

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.         Más bibliai szakaszok alapján gondolkozzunk Saul életéről! Hogyan tékozolhatott el mindent ő, aki olyan sokat kapott az Úrtól? Történetéből mi a tanulság számunkra? Milyen hibákat követett el, amelyek tévútra vitték?

2.         Beszélgessünk arról, hogy az ember Jézus képes együtt érezni velünk küzdelmeinkben! Miért olyan fontos számunkra Krisztus emberi természete?

3.         Hogyan segíthet csoportunk a gyászolóknak? Mit tehetünk azon túl, hogy szavainkkal próbálunk vigasztalni? Előfordulhat, hogy valóban semmi mást nem tehetünk?

4.         A keresztény gondolkodók számára mindig is nagy kérdésnek bizonyult Isten mindentudásának és az emberi szabad akaratnak az összefüggése. Ha Isten előre tudja, mit fogunk választani, valóban szabadon dönthetünk? Ha nem, akkor hol a személyes szabadság; ha pedig nincs szabadságunk, igazságos-e, hogy Isten megítél, ill. megbüntet a tetteinkért? Egyesek azzal az érvvel próbálják megkerülni e rejtélyt, hogy bizonyos tetteinket Isten nem tudhatja előre, különben nem lenne igazi szabadságunk. Mások nem látnak problémát: egyáltalán nem korlátozza az ember döntéseit az, hogy Isten előre tudja, mit fog majd választani. Beszélgessünk ezekről a kérdésekről a csoportban, de legyünk tisztában azzal, hogy nem könnyű mindenre válaszolni! Fontos tudni, hogy szabadságot kaptunk, mint ahogy azt is, hogy a szabadságunkat tiszteletben tartó Isten mindenek felett Úr!

KITARTÁS

Ha eszünkbe jut, hogy mennyei jutalomért dolgozunk, és nem az emberek dicséretéért, képesek vagyunk kitartani és elvégezni az előttünk álló feladatot.

Milyen nagy szükség van e tanításra a felületes és emberi módszerek idején, hogy folytassuk a munkát akkor is, ha lankad az erőnk…

Hány istenfélő, drága ember lankad el a szolgálatban, mert a többiek nem értenek egyet velük, nem örülnek munkájuknak. A hálátlanság megbénítja őket! Mindannyiunknak az Íráshoz kell fordulnunk, hogy erőt adjon a szolgálatra. Az embernek szüksége van jutalomra. Mi megkapjuk ezt Tőle és Benne. Amellett, amit Tőle kaphatunk, ott van Ő maga. Miközben várjuk, hogy megpillanthassuk arcát, most úgy kell rá tekintenünk, mint a gyengeség és a fáradtság ellenszerére, amely lankadatlan szolgálatra sarkall bennünket.

Norman B. Harrison

HÁLA A MUNKÁÉRT

Köszönd meg Istennek minden reggel, hogy aznap van tennivalód, akár tetszik, akár nem! A tény, hogy dolgoznod kell és a legjobbat vagy kénytelen nyújtani, önuralomra, szorgalomra, akaraterőre, jókedvre és megelégedettségre tanít, és még száz erényre, amit a lusta sosem ismerhet meg.

Charles Kingsley