SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Sámuel 26:5-11; 2Sámuel 11; Eszter 8:17; Zsoltár 51; Ézsaiás 56:3-7; Efézus 2:19

„Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből” (5Móz 6:5).

Tegyük fel, éppen jegyet veszünk, és mivel már régóta sorban állunk, félő, hogy lekéssük a vonatot. Majd fizetünk, átvesszük a jegyet és szaladunk a vá­gányok felé. Közben sebtében számolgatjuk a visszajárót, és észrevesszük, hogy jóval több, mint amennyinek lennie kellene. Mit teszünk ilyenkor? Újból beállunk a sorba, visszaadjuk a pénzt, talán lekéssük a vonatot is, vagy úgy könyveljük el, hogy szerencsés napunk volt?

Ilyen helyzetben az ember tetteit az határozza meg, hogy mit tart helyesnek, ill. helytelennek. Ennek hétköznapi életben való alkalmazása az etika. Ma a legáltalánosabb a szituációetika, ami azt sugallja, hogy nem létezik abszolút erkölcs. Ezt az emberek gyakran úgy értelmezik, hogy megtehetik, amit egy adott helyzetben saját maguk számára a legelőnyösebbnek vélnek.

Ezen a héten egy óriási erkölcsi ellentéttel foglalkozunk, ami Dávid király és egyik katonája, Uriás között feszül. Dávid tettei önmagukban is borzalmasak, de még rosszabbnak tűnnek Uriás viselkedéséhez képest. Uriás élete kevéssé ismert, amit azonban róla és szomorú sorsáról megtudunk, arra tanít, mit jelent valóban hittel élni, és nemcsak beszélni róla.

Sámuel második könyve 11. fejezetét olvasva tegyük fel a kérdést: Hogyan süllyedhet ilyen mélyre a bűnben az az ember, akit Isten kiválasztott? Mire figyelmeztet ez mindenkit?

Egyesek Dávid bűnére hivatkozva igyekeznek saját hibáikat mentegetni. A bibliai leírás azonban egyértelművé teszi, hogy a bűnnek mindig van következménye. Itt azt is láthatjuk, hány ember életét érintette ez a bizonyos bűn. Dávid vétkének első szenvedő alanya Uriás lett, majd Dávid és Bethsabé gyermeke következett. Dávid hitelét veszti családja előtt, idővel pedig a családi baj az egész népre kiterjedő problémává duzzad. E bűn által elindított láncreakció következményei: erőszak (2Sám 13:14), gyilkosság (2Sám 13:28-29), felkelés – sok haláleset (2Sámuel 15. fejezet). Ha az ember bűnbánatot tart, Isten megkegyelmez, de ahogy Sámuel könyveinek írója világosan rámutat, a bűn akkor is végzetes következményekkel jár (2Sám 12:13-14).

Dávid, Bethsabé és Uriás történetének szerkezeti felépítése alaposan átgondolt. Az író Uriás és Dávid magatartásának szembeállítására cselekvést kifejező szavakat használ (gyakran a küld ige valamelyik alakját). Vessünk egy pillantást a történet szerkezetére, a cselekmény fő irányvonalát alapul véve!

»    Dávid elküldi Joábot, hogy harcoljon az ammonitákkal (2Sám 11:1)

»    Dávid Bethsabé után érdeklődik, majd érte küld (3-4. vers)

»    Dávid házasságtörést követ el Bethsabéval (4. vers)

»    Bethsabé üzenetet küld, tudatja, hogy gyermeket vár (5. vers)

»    Dávid elküld valakit Uriásért (6. vers)

»    Uriás nem hajlandó a saját házában (Bethsabéval) aludni (13. vers)

»    Dávid magával Uriással küldi el saját halálos ítéletét (14-15. vers)

Amint látjuk tehát, Sámuel második könyve 11. fejezetében a küldés igen fontos kifejezés. Akit elküldünk, afelett bizonyos hatalmunk van. E tekintetben valóban Dávid a történet legnagyobb hatalommal bíró szereplője. Ő az, aki a legtöbbször küld, irányítja a többi szereplőt. Ő az, aki meghatározza és tönkreteszi az életüket. Olyan, mint az ókori Közel-Kelet jellegzetes teljhatalmú despotája. Van azonban valami, ami felett a királynak sincs hatalma, az pedig a bűn. Bár látszólag Dávid irányítja a cselekményt, döntéseit és indítékait a bűn mozgatja.

Dávid és Uriás történetére az ammonitákkal folytatott háború összefüggésében kell gondolnunk. Olvassuk el figyelmesen 2Sám 11:1 versét! Az író milyen burkolt kritikát fogalmaz meg Dáviddal kapcsolatban?

Dávid úgy döntött, hogy otthon marad, és seregét Joáb vezetésére bízza. Ez volt az első hiba. Azt képzelte, hogy többet ér az embereinél, ezért nem akarta veszélynek kitenni magát. Még nem tanulta meg, hogy a legnagyobb veszélyek általában belülről, és nem kívülről leselkednek ránk. Az a baj a hatalommal, hogy könnyen eltorzítja az ember önmagáról alkotott képét. Birtokosa azt hiszi, hogy különb másoknál, és felette áll a többi emberre vonatkozó törvényeknek, szabályoknak.

Hasonlítsuk össze, milyen volt Dávid vezetési stílusa 1Sám 26:5-11 szakaszában és Sámuel második könyve 11. fejezetében! Mi a különbség?

Azokban a történetekben, amelyekben Dávid megkímélte Saul életét, Dávid példamutatással vezet, és önkéntesek jelentkezését kéri. Később viszont már nem ő irányítja csapatait, Isten vezetésére és védelmére hagyatkozva. Ehelyett a meleg, párás estét palotája tetőteraszán tölti (valószínűleg azért, hogy élvezze a hűs, esti szellőt). A palota a megerősített város legmagasabb részén állhatott, jó kilátással Jeruzsálem jelentős részére. A háztetők felett nézelődő Dávid tekintete megakad egy fürdőző asszonyon, és elküld valakit, hogy tudakozódjon kiléte felől. Miután megtudja, hogy a hitteus Uriás feleségét látja, érte küldet. Kimondottan erőteljes az a héber szó, ami Dávid Betshabénak adott parancsát fejezi ki. Más összefüggésben akkor használták, amikor valamit erőszak­kal vettek el (1Móz 14:11). Dávidot a vágyai hajtják, és a hormonok működésének hatására figyelmen kívül hagyja mindazt, amit a dolgok helyes, ill. helytelen voltáról tud. Abban a pillanatban még csak nem is sejti, hogy döntésének milyen messze ható következményei lesznek. Hatalmának szándékos fitogtatásával közvetlenül befolyásolta Bethsabé, Uriás és egy még meg nem született gyermek sorsát, valamint Izráel történelmének alakulását.

Gondolkozzunk el saját döntéseinkről! Döntően a józan ész, az értelem és a logika alapján, vagy pedig érzelmeinktől, szenvedélyünktől fűtve határozunk? Melyik jellemző inkább ránk? Vajon megfelelő egyensúly van a két oldal között? Ha nincs, hogyan találhatjuk meg?

Az egész fejezet úgy utal rá, hogy „a Hitteus Uriás”. Kik is voltak a hitteusok, más néven hettiták? A palesztinai hitteusok egy etnikai csoportot képeztek, az azonban nem világos, hogy milyen kapcsolatban álltak az északi újhettita városállamokkal. Az Ószövetség világában nagyon is szorosan összekapcsolódott a nemzetiségi, a faji és a vallási hovatartozás. Ezért bírálta és ellenezte olyan erősen az Ószövetség az izraeliták és más népek tagjai közötti házasságot. 5Móz 7:3 versében olvasható a tiltás, amit Izráelben minden nagyobb vallási megújulás alkalmával hangoztattak. A vegyes házasságok tiltásának megértéséhez a vallás a kulcs. Viszont arra is számos példát találunk az Ószövetségben, hogy idegenek elfogadták Izráel Istenét és beolvadtak a nép közé. Erről azonban a Biblia elismerően ír.

Milyen példákat említhetünk arra, amikor idegenek olvadtak be Izráel soraiba? Józs 6:25; Ruth 1:1-16; Eszt 8:17; Ézs 56:3-7

A moábita Ruth elhagyta országát, népét és vallását, amikor anyósával Izráelbe költözött. Híressé vált szavai kiemelik, milyen fontos volt számára nemcsak a másik népet, hanem annak Istenét is elfogadni: „Ne unszolj, hogy elhagyjalak, hogy visszaforduljak tőled. Mert ahova te mégy, oda megyek, és ahol te megszállsz, ott szállok meg; néped az én népem, és Istened az én Istenem” (Ruth 1:16). A példamutatónak számító menyen kívül egy parázna nőről is tudunk, aki beolvadt a nép soraiba. Bizonyára emlékszünk Ráhábra, aki megmentett két kémet. Személyében olyasvalakit ismerhetünk meg, aki készségesen fogadta az előtte felgyúló kis világosságot, és választásával bizonyította: elhitte, hogy Izráel Istene hatalmas és hűséges Isten. Jerikó eleste után nem sokkal Ráháb Sálmón felesége lett, és mint Ruth, ő is helyet kapott Krisztus nemzetségi táblázatában (Józs 6:25; Mt 1:5).

Nem Uriás volt az egyetlen hitteus Dávid szolgálatában, 1Sám 26:6 megemlíti Akhiméleket is. Uriás Dávid elit harcosai közé tartozott (1Krón 11:41). Amennyiben Eliám, Bethsabé apja (2Sám 11:3) és a gilóbeli Akhitófel fia ugyanaz a személy volt (2Sám 23:34), akkor Uriás kifejezetten befolyásos családba nősült. Apósa is a legjobb vitézek egyike, Dávid nagyra becsült tanácsosának fia volt. Ezért lehetett a háza olyan közel a palotához, valamint ez adhat magyarázatot arra is, hogy miért csatlakozott Akhitófel Absolon lázadásához. Valószínűleg mélyen sérelmezte, ahogy Dávid az unokájával, Bethsabéval bánt, és megölette annak férjét, Uriást.

A Biblia világában igen fontosnak tartották a neveket. A név árulkodott viselője kulturális örökségéről és hitéről, ill. a szülők gyermekükkel kapcsolatos vágyáról. Gyakran megtörtént, hogy ha valakinek megváltoztak az életkörülményei, vagy más hitet vett fel, új nevet is kapott.

Mi volt a következő bibliai alakok új neve, és mi adott okot a névváltozásra?

Ábrám (1Móz 17:5) ______________________________________________

Jákób (1Móz 32:27-28) ___________________________________________

Dániel (Dán 1:7) _________________________________________________

Miután Jákób egész éjjel küzdött mennyei támadójával, olyan új nevet kapott, ami talán a legnagyobb jelentőséggel bír az üdvösségtörténetben. Korábban úgy hívták, hogy „csaló”, később azonban Izráel lett, „akiért Isten harcol”, leszármazottai pedig az izraeliták vagy Izráel népe. Dániel esetében egészen más állt a névváltoztatás szándéka mögött. Nabukodonozor király így akarta biztosítani, hogy a fiatal foglyokba belevésődjön, kit kell a helyzet urának tekinteniük; ez az agymosás részét képezte. A Dániel név azt jelenti: „Isten a bírám”; ehelyett Baltazárnak nevezték el, ami annyit tesz: „Bél oltalmazza életed”. A pogány király igyekezett megtörni a foglyok Isten iránti hűségét.

Bethsabé férjének neve másutt is előfordul a bibliai történelemben. Jojákim király uralkodása idején egy Uriás nevű próféta Isten ítéletét hirdette Jeruzsálem felett (Jer 26:20-23). Egyébként az Uriás héber név, és azt jelenti, hogy „Jahve tüze” vagy „az Úr a világosságom”. Uriás származását tekintve hitteus volt, de választása révén Izráel Istenéhez tartozott. Ez is bizonyítja, hogy Isten nem a külsőt nézi, hanem a szívet vizsgálja. Nála nem az számít, hogy kinek milyen magas egyházi tisztet betöltő rokonai vannak, vagy milyen nagyszerű hívők voltak az ősei. Isten kész elfogadni, és ezt sem családfánk, sem személyes múltunk nem befolyásolja.

Krisztus az egész emberiségért meghalt, és ezzel ledöntött minden válaszfalat minden ember között (Gal 3:28). A kereszt bizonyítja, hogy Isten szemében mindannyian egyenlőek vagyunk; Krisztus minden emberért meghalt, hiszen mindenkit egyformán értékesnek tart. Való igaz, Isten időnként bizonyos csoportoknak különböző feladatokat adott, amire elhívta őket, de ez távolról sem jelenti azt, hogy egyeseket értékesebbnek tartana másoknál. A kereszt a bizonyíték erre.

A bibliai történetben Bethsabé passzív szereplőként áll előttünk; a szövegben nem találunk olyan megjegyzést, ami az ő felelősségére utalna. Ám még ha passzívnak is tűnik az egész történet során, ő is nagy árat fizet. Hangját csak akkor hallatja, amikor Dávidnak megüzeni, hogy gyermeket vár (2Sám 11:5). Dávid kiötli: ha csak egyetlen éjszakára is haza tudja hozatni Uriást, úgy tűnhet, hogy a gyermek az övé, és Dávid bűne nem tudódik ki. Így hát azonnal el is küldet Uriásért, akinek kb. 65 kilométeres, fárasztó utat kell megtennie Jeruzsálemig. A király röviden elbeszélget vele, majd hazaküldi, burkoltan arra célozva, hogy töltse az éjszakát a feleségével (2Sám 11:8). Igyekszik nagylelkűnek mutatkozni, még ajándékot is küldet, és úgy gondolja, hogy ezzel el is ren­dezte a dolgot. Uriás azonban ragaszkodott az elveihez, nem lehetett manipulálni. A király másnap reggel értesül róla, hogy katonája az éjszakát a kapuban, a király szolgáival töltötte. A dolog mind jobban kicsúszik a király kezéből. Ismét Uriásért küldet, és közben egyre bosszúsabb lesz. A végén még rossz színben tünteti fel katonája! Dávid, aki valamikor maga is hűséges, tisztakezű ember volt, mintha nem értené Uriás becsületességét.

2Sám 11:10-13 versei szerint mi volt a magyarázata Uriás viselkedésének? Még milyen bibliai példákat találunk a hasonlóan elvhű magatartásra?

Uriás válaszából kitűnik, hogy nemcsak névleges hívő volt, hanem tiszta szívből Izráel Istenéhez tartozónak vallotta magát, és közösséget vállalt bajtársaival. Úgy érezte, hogy helytelen lenne az alkalommal élve személyes előnyökhöz jutni, kényelmet élvezni. Dávid, aki egykor példás hűséget tanúsított az őt üldöző Saul király iránt, most értetlenül áll Uriás hűsége láttán.

Ekkor egy kimondottan szégyenletes dologhoz folyamodik. Szándékosan lerészegíti Uriást, hogy megtörje. Érdekes, hogy Lót két lánya is hasonlóképpen cselekedett, amint ezt az ammoniták eredetéről tudjuk (1Móz 19:30-38); Dávid serege pedig történetesen éppen az ammoniták ellen harcolt. Uriás azonban még bódult állapotában sem enged elveiből, és a következő éjszakát is a király szolgái között tölti.

Olvassuk el az 51. zsoltárt Sámuel második könyve 11. fejezete után! Mit tanulhatunk belőle a bűn természetével, a bűnbánattal és Isten kegyelmével kapcsolatban?

„A Biblia szűkszavúan fogalmaz, amikor emberek dicséretéről van szó. Még a legkülönbek érdemeit is csak igen tömören sorolja fel. Ez a szűkszavúság azonban nem véletlen, tanulsággal szolgál. Az ember minden jó tulajdonsága Isten ajándéka; nemes tetteit Krisztusban, Isten kegyelme által tudja végrehajtani. Mindent Istennek köszönhet, tehát Istent illeti a dicsőség mindazért, amivé vált és amit tett, ő csupán eszköz az Úr kezében. A bibliai történelem valamennyi tanulsága arra is rámutat: veszélyes dolog embereket dicsérni vagy magasztalni, mert ha az ember elfeledkezik arról, hogy teljes egészében Istentől függ, és a saját erejére támaszkodik, bukása biztos lesz… Saját erőnkből képtelenek lennénk helytállni a harcban. Mindaz, ami gondolatainkat elfordítja Istentől, ami önmagunk dicsőítéséhez vezet, vagy aminek következtében úgy gondoljuk, hogy egyedül is képesek vagyunk megállni, biztosan a bukásunk útját készíti elő. A Biblia üzenete azt akarja belénk vésni, hogy ne az emberi erőben bízzunk, hanem egyedül Isten hatalmában. Dávid bűnéhez a nagy magabiztosság és önmaga felmagasztalása vezetett. A hízelgő szavak, a hatalom és a pompa rejtett csábításai nem maradtak hatástalanok vele szemben. A környező népekkel kialakított kapcsolatai szintén rossz hatást tettek rá. A keleti szokás szerint a király minden rosszallás nélkül elkövethette az alattvalóktól el nem tűrt bűnöket. Az uralkodónak tehát nem kellett olyan önuralmat gyakorolnia, mint alattvalóinak. A felsoroltak együttes hatására Dávid látása elhomályosodott a bűn szörnyűségét illetően. Ahelyett, hogy alázattal Jahve hatalmára hagyatkozott volna, saját bölcsességében és erejében kezdett bízni” (Ellen G. White: Conflict and Courage. 177. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.         Mondjuk el, milyen szerepkörben vagy tisztségben gyakoroltunk ill. gyakorlunk valamilyen hatalmat! Beszélgessünk arról, hogyan védekezhetünk a hatalommal való visszaélés ellen! Hogyan segíthetünk, ha észrevesszük, hogy valaki kezd visszaélni a hatalmával, befolyásával?

2.       Gondoljunk szombatiskolai csoportunk összetételére! Mennyire éreznék a szíves fogadtatást közöttünk egy másik csoport tagjai, vagy akik nem szoktak gyülekezetbe járni? Mit tehetnénk együtt azért, hogy közelebb kerüljünk „az idegenekhez”?

3.        A becsületes, hűséges, elvei mellett kitartó Uriást saját királya gyilkoltatja meg, akit hűséggel szolgált. A becstelen, alattomos, álnok Dávid pedig feleségül veszi a gyönyörű asszonyt, és még évekig él. Beszélgessünk erről!

KÁRÁSZ IZABELLA:

ŐSZÖK VIZÉN

A virágos, napsugaras, éltető, meleg, nyári dél
ím tovaszállt, már nyoma sincs,
nem említi az őszi szél.
Nagy, bús vizén a csónakok,
az emberek hömpölygenek,
úsznak; körül rőtszín, aszott, lehullt, sárga,
nagy levelek.

Vijjog valahol valami. A szívek mélyén
halk ború.
Halotti menet, temetés,
gyászos, őszi, nagy koszorú.
Mindenkihez közel kerül, ránehezül
most a halál,
hisz oda van a virágos,
napsugaras, fiatal nyár!

De minden őszi elmúlás tanít,
egy nagy titkot kiált:
Megváltotta Krisztus
a nagy, őszi, hervadó pusztulást!
Nem hal meg senki, aki hisz,
s feltámad mindaz, ki halott!
Őszök vizén ilyen remény ringasson
minden csónakot!