SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Sámuel 25; Ézsaiás 28:23; 53:12; Dániel 9:15-19; Máté 15:10; Róma 8:34

„Az eszesnek elméjében nyugszik a bölcsesség; ami pedig a tudatlanokban van, magát hamar megismerteti” (Péld 14:33).

Előfordult, hogy a körülmények áldozatainak éreztük magunkat? Kívántuk már, hogy bárcsak valahol másutt élnénk vagy valaki más helyében lennénk? Akkor gondoljunk Abigailra, akivel e heti tanulmányunk foglalkozik!

Szomorú, hogy az intelligens, gyönyörű asszony férje, Nábál irigy, szűklátókörű, kegyetlen ember volt; Káleb leszármazottja, de még csak nem is emlékeztetett nagy tisztelettel emlegetett elődjére. Nábál gazdag volt, de bolondnak nevezték, gúnyneve utalt jellemére.

Abigail és Nábál korában a házastársat általában a szülők választották, így Abigailnak valószínűleg nem sok beleszólása lehetett abba, hogy ki lesz a párja. Kedvezőtlennek mondhatjuk körülményeit, mivel ilyen frigybe kényszerült. Helyzete korántsem volt jó, de az életéből megismert epizód arra bátorít, hogy nekünk sem kell a körülmények áldozatává válnunk.

Abigail nem próbált meg elmenekülni a valóság elől. Reálisan szemlélte saját helyzetét (1Sám 25:25), de nem engedte, hogy a körülmények összeroppantsák. Igyekezett a lehető legjobbat kihozni abból, ami adódott.

A legtöbb embernek nem esik nehezére a beszéd, sőt, általában túl sokat beszélünk. Mennyivel jobb lenne, ha megtanulnánk odafigyelni másokra! Szemináriumok is foglalkoznak a „figyelmes hallgatás” kérdésével. Mivel sok minden zajlik körülöttünk, kifejezetten fontos, hogy megtanuljunk jól figyelni.

Mire figyelmeztetnek Ézs 28:23; Mt 15:10; Jak 1:19 versei? Miért?

Dávid az embereivel együtt menekült Saul elől. Párán pusztájában bujdostak, ott találkoztak a vagyonos földbirtokos, Nábál szolgáival, akik gazdájuk állatait terelték. Dávid a seregével védelmébe vette a pásztorokat és az állatokat, nem bántották a nyájat. Majd eljött a birkanyírás, és mindenki lázasan készülődött az ünneplésre. A hálaadás és az ajándékozás ideje volt ez, amit Dávid is tudott, elküldte hát tíz emberét, hogy támogatást kérjen Nábáltól.

Miért volt annyira sértő Nábál válasza Dávidra nézve? Mit hallott ki belőle Dávid? 1Sám 25:1-11

Nábál ezzel az esettel is rászolgált gúnynevére. Csúfondárosan szökött szolgáknak titulálja Dávid embereit, és üres kézzel küldi el őket. Félreérthetetlenül kifejezi, hogy számára Dávid egy senki. Jelentéktelen embernek tartja, akitől még azt sem érdemes megkérdezni, honnan jött és mit akar. Dávidot, aki csodálatra méltó önmegtartóztatást gyakorolt a gyilkos szándékú Saul királlyal szemben, mélyen sértette, hogy úgy beszéltek vele, mintha mihaszna semmirekellő lenne. Ezzel mi is így volnánk! Ráadásul ő jóindulatot tanúsított, amire sértés és megszégyenítés volt a felelet.

Nábál fel sem fogta, hogy kivel áll szemben. Bizonyos tényekkel nyilván nem volt tisztában. Ismerte Dávid apját, tudta, hogy Dávid Saul elől menekül, de öntelt gőgje miatt esze ágában sem volt hallgatni a szolgáira. Nábál pásztorai egy ideig Dávid seregének védelmét élvezték, és látták számottevő katonai erejét. Ám a szolgák tudták, Nábál „oly kegyetlen ember, hogy senki sem szólhat néki” (1Sám 25:17), ezért ahhoz fordultak, aki meghallgatta őket: Abigailhoz.

Mikor fordult elő utoljára, hogy mi magunk – talán másokkal együtt – bajba kerültünk, mert nem figyeltünk eléggé? Hogyan tanulhatunk saját hibáinkból?

Mi a lényege a Sámuel első könyve 25. fejezetében leírt történetnek? Milyen tanulságokat vonhatunk le belőle? Milyen kérdések maradnak még bennünk?

Abigail azonnal készülődni kezd, amint meghallja a szolgák beszámolóját. Először figyelmesen hallgat, majd cselekszik is. 1Sám 25:18-19 verseiből részletesen megtudjuk, mi mindent küld Dávid embereinek: mazsolát, fügét, a sütéshez előkészített juhokat, pergelt búzát, kenyeret és bort. Minden küldemény luxuscikknek számított, és sokkal több volt annál, mint amire Dávid tíz katonája gondolt. A történet következő része igazán mozgalmas. Az író váltogatja a cselekmény színterét, ezzel is fokozva a feszültséget, az olvasó pedig szinte lélegzetvisszafojtva várja a találkozást. A pillanat hevében Dávid és emberei azonnal indulnak a sértést megtorolni, anélkül, hogy Isten vagy a józan ész szavára hallgatnának. Dávid dühének mértékére következtethetünk abból is, hogy csapatának kétharmadát magával viszi.

Ha az ember haragtól fűtve reagál, nem könnyű megfelelő választ adni, mértéket tartani. Abigail tehát nemcsak egyszerűen elküldte az ajándékot, várva, hogyan alakul a helyzet, hanem ő maga is nyeregbe pattant és elindult Dávid elé. Erőszakos, meggondolatlan férfi felesége volt, de nem hagyta, hogy férje lelkileg összetörje. Nem vált férje áldozatává. Megőrizte egészséges öntudatát, és saját életét is kockára téve menteni igyekezett háza népét. Nagyjából olyan eséllyel indult, mint a fiatal Dávid Góliáttal szemben: egy asszony néhány szolgával és a szamárháton vitt étellel a 400 feldühödött, fegyveres férfi ellen. Eközben a bolond Nábál is elfoglalja magát. Amíg bátor felesége a dühödt sereg elé igyekszik, ő otthon lakomázik, iszogat.

Mit tanítanak a következő versek tetteink súlyáról? Mt 7:21; 25:31-46; Jak 2:14-17

Beszélni könnyű, de tetteink vagy alátámasztják szavainkat, vagy ellentmondanak azoknak. Abigail, Dávid és Nábál cselekedetei sokat elárultak arról, mit gondoltak, kit tartottak fontosnak, milyen lélek késztette őket.

Ha valaki pusztán a tetteink alapján ítélne meg, vajon mit mondana rólunk? Miért? Mit tudhatunk meg válaszunkból önmagunkról?

Abigail egy völgyben vagy szurdokban találkozik a harcosokkal. Mélyen meghajol Dávid előtt, és úgy köszönti, mintha máris ő lenne a király.

Olvassuk el figyelmesen Abigail beszédét 1Sám 25:23-31 szakaszában! Hasonlítsuk össze azzal, amit Nábál mondott (10-11. vers)! Szavaikból ítélve mi volt a különbség közöttük?

Abigail „uram”-nak szólítja Dávidot, akit talán már ez is arra intett, hogy az Isten által felkent királyhoz illően viselkedjen, nem pedig úgy, mint egy rablóvezér. Abigail nem veszítette el egészséges öntudatát, ezért volt képes Dávidban is a nemes vonásokat erősíteni; ezért látta meg Dávidban a jót, és tudta hívőhöz méltó viselkedésre késztetni.

Abigail mit mondott először Dávidnak? Mire emlékeztetnek szavai? Mit akart elérni ezzel? 2Móz 32:32; Eszt 7:2-4; Ézs 53:12; Dán 9:15-19; Róm 8:34

A közbenjárás jellemző vonása, hogy a közbenjárónak közösséget kell vállalnia azzal, akinek az érdekében szól, még ha ebből magának nem is származik haszna. Félre kell tennie saját, önös érdekeit, hogy azt kérje, ami valaki más számára a legjobb. Abigail a Nábál életére leselkedő veszélyt nézhette volna úgy is, hogy végre megszabadulhat férjétől, és visszanyerheti szabadságát, ő mégis védte méltatlan férjét.

A közbenjárás legjobb formája talán a közbenjáró imádság, amikor olyanok érdekében könyörgünk Istennek, akik nem tudnak vagy nem akarnak imádkozni. Ilyenkor a saját szükségleteinket, kívánságainkat félretéve, értük kell Istenhez fordulnunk. Imánk lehetőséget biztosít Istennek, hogy mélyen behatoljon Sátán területére. Másokért imádkozva érthetjük meg, hogy milyen felmérhetetlen könyörülettel bánik velünk az Úr. Így tanulhatunk meg áldást mondani azokra, akik átkoznak, és imádkozni azokért, akik rosszul bánnak velünk (Lk 6:28).

Előfordult már, hogy valaki imájával közbenjárt értünk, amikor mi magunk nem tudtunk Istenhez fordulni? Mennyiben segített ez a helyzet jobban megérteni Jézus közbenjárásának értékét?

Az emberek általában félnek attól, aki bántja őket. Hajlamosak még fedezni is azt, aki árt nekik; hazudnak és színlelnek, hogy a kedvére tegyenek.

Mire következtethetünk abból, hogy Abigail nyíltan elismerte férje hibáit (1Sám 25:25-26)? Miért tarthatjuk közbenjáró szavait még inkább figyelemre méltónak? Ha valaki éppen most járna közben értünk (mint ahogy teszi is!), vajon mit mondana rólunk?

Abigail az életét kockáztatva védte háza népét, de arra nem volt hajlandó, hogy Nábál érdekében hazudjon is. Jól tudta, hogy férje okozta a bajt, és ezt mások előtt sem félt kimondani. Előfordul, hogy aki elnyomás alatt él, idővel felelősnek kezdi érezni magát elnyomója tetteiért, és lelkifurdalás gyötri. Abigaillal azonban más a helyzet. Ereje küldetéstudatából fakadt. Nem önmagának tulajdonította, hogy ajándékaival és szavaival sikerült elfordítani Dávid haragját. Egyszerűen Isten eszközének tekintette magát, akit az Úr felhasznált arra, hogy megmásítsa Dávid elhatározását. Abigail tisztában volt vele, ki is ő valójában, ezért tudta arra bátorítani Dávidot, hogy azzá legyen, aki lehet. Emlékeztette, hogy az Úr harcát kell megvívnia, és nem pazarolhatja idejét, energiáját a személyét ért sértés megtorlására. Abigail megfigyelése, miszerint „gonoszság nem találtatik tebenned” (1Sám 25:28) kijelentés, egyben figyelmeztetés is, hogy Dávid (még) nem tette alkalmatlanná magát a királyság fontos tisztére, amire Sámuel felkente.

Abigail arra is emlékezteti Dávidot: ha szoros kapcsolatban marad Istennel, nincs szüksége arra, hogy jobb színben próbálja feltüntetni magát, vagy a saját hírnevét védje, mert ezt majd Isten megteszi érte. Ne feledjük, abban a korban nemhogy a válás, de még a különélés sem tartozott a nők választási lehetőségei közé. Úgy tekintették, hogy az asszony halála napjáig a férjéhez tartozik. Abigail mégsem érezte magát rabnak, életét nem tartotta értelmetlennek. Hitte, hogy Isten a megfelelő időben megadja férjének, ami jár.

Abigail válasza azt mutatja, hogy bármilyen élethelyzetben bölcsességet kaphatunk, ha teljesen átadjuk magunkat Istennek. A bölcsesség nem elmélet, hanem életforma és megfelelő viszonyulás a körülöttünk lévő emberekhez.

Mit jelent teljesen átadni magunkat Istennek? Hogyan lehet ezt megtenni? Mit válaszolnánk, ha valaki megkérdezné: „Szeretném egészen átadni magam az Úrnak, de nem tudom, hogyan”?

Az átlagtól eltérően Dávid el tudta fogadni az építő kritikát, és Abigail szavaiban Isten intését vette észre. Egy pillanat alatt felmérte, mi lett volna a következménye annak, amit éppen tenni készült, és hálás volt, amiért Isten közbelépett, megakadályozva a vérfürdőt. Amikor Abigail hazaér, látja: férje ismét nincs olyan állapotban, hogy beszélni lehetne vele, ezért bölcsen vár másnap reggelig, és csak akkor tájékoztatja a történtekről. Nábált teljesen letaglózza a rémület. Valószínűleg agyvérzést kap, és 10 nappal később meghal. Dávid nem felejtette el Abigailt, és embereit elküldi hozzá, hogy feleségéül kérjék.

Figyeljük meg Abigail utolsó szavait a héten tanulmányozott esettel kapcsolatban! Mit tudhatunk meg róla 1Sám 25:41 verséből? Még milyen bibliai példát találunk ennek az elvnek a gyakorlati alkalmazására?

Abigail befolyásos asszonynak számított. Öt szolgálólánya is volt, ő maga mégis hajlandóságot mutatott a szolgálatra. Jóval később Jézus így fogalmazott: „az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon” (Mt 20:28).

Abigail élete korántsem alakult mesébe illően, még azután sem, hogy feleségül ment Dávidhoz. A kor szokása szerint Dávidnak több felesége is volt, és családi élete igencsak távol állt az ideálistól. Abigailnak Dávid második feleségeként szintén állandóan menekülnie kellett Saul király elől. Siklágban a többi katona családtagjaival együtt őt is foglyul ejtették az amálekiták, majd kiszabadultak. A Bibliában ekkor hallani róla utoljára. Azt várnánk, hogy a történet kibontakozásával ez a bölcs, gyönyörű asszony fontos szerepet kap Dávid király oldalán, csakhogy a beszámoló hallgat róla. A későbbiekben mindössze azt tudjuk meg, hogy volt egy fia, Dániel (1Krón 3:1) vagy Kileáb (2Sám 3:3), aki a születési sorrend alapján második volt a trón várományosai között. Ezután Abigail és fia eltűnik a képből. Néhány kutató feltételezi, hogy gyilkosság áldozatául estek. Mivel évekkel később Dávid idősebb fiai nevéhez nemi erőszak, gyilkosság, lázadás is fűződött, talán nem a korai halál a legrosszabb, ami történhetett velük.

Ha Jézus követőiként élünk, a mi sorsunk sem feltétlenül alakul úgy, mint egy tündérmese. Isten kezdettől fogva ismeri a véget, de az nem biztos, hogy mi könnyen megértjük életünk minden fordulatát. Éppen ezért különösen fontos bízni Isten jóságában!

„Ezek a szavak csak olyan valakinek az ajkáról hangozhattak el, aki részesült a felülről származó bölcsességből. Abigail kegyessége virágillatként öntudatlanul megmutatkozott arca kifejezésében, szavaiban és mozdulataiban. Isten Fiának lelkülete lakozott benne. Szavai, amelyek teljesek voltak kegyelemmel, jósággal és békességgel, mennyei befolyást árasztottak. Jobb belátásra bírta Dávidot, és reszketett, amikor arra gondolt, mi lehetett volna a következménye meggondolatlan szándékának. ’Boldogok a békességre igyekezők: mert ők az Isten fiainak mondatnak’ (Mt 5:9). Bárcsak sokkal több hasonló izraeli asszony lett volna, akik lecsillapították volna a felkorbácsolt érzelmeket, megakadályozták volna az elhamarkodott tetteket, és higgadt szavakkal, jól irányított bölcsességgel meggátolták volna a gonoszságokat! A megszentelt keresztény élet mindig világosságot, vigasztalást és békességet áraszt. Az ilyen életet tisztaság, tapintatosság, egyszerűség és hasznosság jellemzi. Ezt az életet az az önzetlen szeretet vezérli, amely a befolyást megszenteli. Az ilyen élet Krisztus lelkületével teljes, és a keresztény ember bárhova megy is, mindenütt otthagyja maga után vi­lágossága fénylő nyomait. Abigail bölcs tanító és tanácsadó volt. Dávid szenvedélyének lángja kialudt befolyásának és érvelésének hatására. Meggyőződött, hogy nem cselekedett bölcsen, és elvesztette uralmát saját lelke fölött. Alázatos szívvel fogadta el a feddést, összhangban saját szavaival: ’Ha igaz fedd engem: jól van az; ha dorgál engem: mintha fejem kenné’ (Zsolt 141:5). Dávid hálát adott és áldást mondott, mert Abigail helyes tanácsot adott neki. Sokan vannak olyanok, akik megfeddésük türelmes elhordozását dicséretre méltónak tartják. Kevesen vannak, akik szívük hálájával fogadják el a dorgálást és áldják azokat, akik igyekeznek megmenteni őket a gonosz cselekedetektől” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 620–621. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.       A családon belüli erőszak nagy probléma. Egyházunknak e téren is felelőssége a segítségnyújtás. Éppen ezért a Hetednapi Adventista Egyház gyülekezeteiben augusztus negyedik szombatja „a bántalmazások megelőzésének napja”. Ekkor képzéseket tartunk, valamint felhívjuk a figyelmet erre a problémára. Hogyan segíthetünk a bántalmazottaknak?

2.       „Boldogok a békességre igyekezők: mert ők az Isten fiainak mondatnak” (Mt 5:9). E heti tanulmányunkból kiindulva, mi jellemzi azokat, akik békességre igyekeznek? Hogyan lehet az elvek feláldozása nélkül békét teremteni?

TÓTH ÁRPÁD:

ISTEN OLTÓ-KÉSE

Pénzt, egészséget és sikert
Másoknak, Uram, többet adtál,
Nem kezdek érte mégse pert,
És nem mondom, hogy adósom maradtál.

Nem én vagyok az első mostohád;
Bordáim közt próbáid éles kését
Megáldom, s mosolygom az ostobák
Dühödt jaját és hiú mellverését.

Tudom és érzem, hogy szeretsz:
Próbáid áldott oltó-kése bennem
Téged szolgál, mert míg szívembe metsz,
Új szépséget teremni sebez engem.

Összeszorítom ajkam, ha nehéz
A kín, mert tudom, tied az én harcom,
És győztes távolokba néz
Könnyekkel szépült, orcád-fényű arcom.