SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Sámuel 14:6-13, 24-46; 18; 19; 31:1-7; 2Sámuel 1:5-12; 2Királyok 6:8-17

„És monda Jonathán a szolgának, aki az ő fegyverét hordozá: Jer, menjünk át ezeknek a körülmetéletleneknek előőrséhez, talán tenni fog az Úr érettünk va­lamit, mert az Úr előtt nincs akadály, hogy sok vagy pedig kevés által szerezzen szabadulást” (1Sám 14:6).

Jonathán elkényeztetett, kapzsi, önző fiatalember is lehetett volna, akinek meggyőződése, hogy minden őt illeti meg, hiszen kiváltságos királyi sarj. Miért is ne gondol­ta volna így? Hiszen ő volt Izráel első királyának legidősebb fia. Népszerűségnek örvendett a nép körében, mindenki szerette. Nagyszerű szónok, kiváló katona és had­vezér volt. Világi szempontból minden megadatott neki, „nagyságra” született.

A menny azonban egészen másként méri a nagyságot. Jonathán azon kevesek közé tartozott, akik hajlandóak hátat fordítani annak, amit a világ nagyra tart. Egészen más nagyságra vágyott, olyanra, ami Isten szemében az.

Jonathán történetét olvasva megtanulhatjuk mennyei nézőpontból értékelni sa­ját életünket. Mi teszi az embert naggyá? Mitől lesz értékes az életünk? Mi fon­tos a világban, és mi nem számít annak?

Jonathán története segít választ találni ezekre a kérdésekre. Azt is megtudhat­juk belőle, hogy ha helyesen döntünk, mi is lehetünk nagyok Isten szemében, függetlenül attól, hol születtünk, kik a szüleink és gazdagságból, tehetségből mennyi jutott nekünk.

A barátság eltér a többi, általában törvények által szabályozott és meghatározott kapcsolattól. Számos országban a szülők választanak házastársat gyermekeik­nek. Szüleinket, testvéreinket és távolabbi rokonainkat természetesen nem vá­laszthatjuk meg, a barátainkat viszont igen. A barátság minden frontvonal felett áthidalhat, és egyéb kapcsolatainkra is hatással lehet, Énekek 5:16 verséből pe­dig kitűnik, hogy még a házasfelek között is szerepe van. Az igazi barátság egé­szében véve önkéntes kapcsolat, és talán éppen ezért olyan erős kötelék. Nem a törvény betűje köti, inkább arról szól, hogy az ember önként, önmagát adja.

1Sám 18:1 így ír Jonathán és Dávid barátságáról: „Jonathán lelke egybe­forrt a Dávid lelkével, és Jonathán úgy szerette őt, mint a saját lelkét.” A ba­rátságnak mely jellemzőit hangsúlyozzák a következő versek: 2Móz 33:11; Jób 16:20-21; Péld 17:17; 27:9; Préd 4:10; Jn 15:13-15?

    _____________________________________________________________

Általában az édesanyákról mondjuk, hogy még a haláltól sem riadnak vissza, csakhogy megmentsék gyermekük életét; vagy a férfiakról, hogy mindenáron védik családjukat. Ezek az erős kapcsolatok csodálatra méltók, természetesek, és Isten szeretetének példái lehetnek, de nemes tetteik ösztönösek. Hasonló fi­gyelhető meg az állatvilágban is.

A barátság sokkal több az ösztönnél, és kapcsolattartással ápoljuk. A barátokra az élet minden nehézsége között számíthatunk, nem csupán akkor, ha kedvezőek a körülmények. Barátaink jelenét és jövőjét is befolyásolhatjuk bölcs tanácsaink­kal, bátorítással és imáinkkal. Jonathán és Dávid kapcsolatában is megfigyelhe­tők ezek a jellemzők. Sámuel első könyve 20. fejezetében Jonathán bemutatta, hogy a barátság nemcsak szavakban áll. Az igaz barát még kockázat árán is kész gyakorlati segítséget adni. Jonathán többször közbenjárt Dávid érdekében apjá­nál, Saul királynál (1Sám 19:4). Amikor Dávidnak menekülnie kellett, Jonathán időt, fáradságot nem kímélve megkereste, és erősítette a hitét (1Sám 23:16).

Előfordult, hogy cserbenhagytuk egy barátunkat? Elárult már valaki, akit barátunknak hittünk? Mit tanultunk ezekből az esetekből? Milyen jellem­tulajdonságainkon kell változtatni ahhoz, hogy jobb barátok lehessünk?

Válságos idők jártak akkoriban Izráelre. A filiszteusok, akik annyian voltak, mint homok a tengerparton, szekereikkel, seregeikkel harcra sorakoztak Izráel ellen. Az izraeli had számban is alulmaradt, és felszereltsége is gyengébb volt. Saulon és Jonathánon kívül másnál nem volt vasból készült kard és dárda, mert a filiszteusok szigorú ellenőrzés alatt tartották a kovácsmesterséget, olyannyi­ra, hogy az izraeliták szerszámait csak filiszteus mesterek javíthatták és élez­hették (1Sám 13:19-22). El tudjuk képzelni, amint az izraeliták karókkal, fej­székkel és parittyákkal felszerelkezett, szedett-vedett népe felsorakozik a hatal­mas, „legmodernebb” fegyvereket felvonultató filiszteus haddal szemben? Nem is csoda, hogy Saul seregéből annyian megszöktek!

Gondolkozzunk el azon, hogyan alakulnak az erőviszonyok, ha küzdelme­inkben teljesen átadjuk magunkat az Úrnak! Lásd 2Kir 6:8-17! Milyen bá­torítást találunk ebben a történetben?

Jonathánt nem rémítette meg az, ami másokat megijesztett. Siránkozni sem kezdett Izráel megrendült hite és bizalma miatt. Elhatározta, hogy majd ő tesz valamit. Nem egymaga próbált győzni, hiszen tudta, hogy Isten sokkal hatal­masabb annál, mint ami népének problémát okoz. Jonathán nem tetszelgett a hős megmentő szerepében. Tisztában volt vele: Isten bármilyen módon képes megszabadítani őket, ezért engedte, hogy az Úr felhasználja, és így fantaszti­kus győzelem született általuk.

Mit tett Jonathán, mielőtt felmásztak az ellenség őrhelyéig? 1Sám 14:6-13

    _____________________________________________________________

Néha csak egy hajszál választja el a hitet az elbizakodottságtól. Jonathán azon­ban nem csupán a saját érzéseire hagyatkozott. Tervét megbeszélte mással is, aki szintén istenfélő volt. Felmérte, hogy Isten hatalma végtelen, és nem pró­bálta manipulálni a Mindenhatót. Készen állt arra, hogy induljon vagy marad­jon, attól függően, mire készteti az Úr a jellel, amit kért. Amikor pedig zöld utat kapott, habozás nélkül belevágott a nehéz feladatba.

Mivel küzdünk éppen most? Kérdéses helyzetekben hogyan tanulha­tunk meg bízni Istenben még akkor is, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnénk, vagy ahogy imáinkban kérjük?

Mit mondhatunk Jonathán és Saul kapcsolatáról 1Sám 19:1-7 alapján? Milyen feszültséget tapasztalt Jonathán, aki egyrészt szerette apját, de a barátját, Dávidot is?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Nem tudjuk pontosan, milyen apa lehetett Saul Jonathán gyerekkorában, később azonban biztosan nem lehetett felnézni rá. Önző, szeszélyes, irigy volt, könnyen haragra gerjedt, és időnként az ideggyengeség jeleit mutatta. Jonathán viszont az életével és apjához fűződő viszonyával bemutatta, hogyan lehet igazán betartani a szülők tiszteletére vonatkozó parancsot, amiről 2Móz 20:12 versében olvasunk.

Hogyan használhatta volna fel Jonathán az 1Sám 14:24-46 verseiben ol­vasható esetet kifogásul arra, hogy ne tisztelje többé az apját? Sokan en­nél jóval kevesebbért is hátat fordítottak már szüleiknek. E történet fényé­ben tehát milyen ember volt Jonathán?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

A szülők tisztelete sokkal több annál, hogy alkalmanként üdvözlőkártyát vagy ajándékot küldünk. Jonathán a nehéz helyzetben ott állt apja oldalán, annak el­lenére is kitartott mellette, amit Saul kész lett volna megtenni vele.

Mi is akkor tiszteljük igazán a szüleinket, ha mellettük állunk a nehéz helyzetek­ben, pl. amikor elveszítik a munkahelyüket vagy megbetegszenek. Isten előtti kö­telességünk támogatni őket úgy érzelmileg, mint anyagilag (lásd 1Tim 5:8). A szü­lők iránti tisztelet nem szubjektív, passzív tevékenység. Jonathán bemutatta, hogy tisztelettel ugyan, de időnként tanácsot is kell adnunk. A tisztelet korántsem köve­teli meg azt, hogy félretegyük józan ítélőképességünket, mentegessük szüleink té­vedéseit vagy vakon kövessük őket, ill. helyeseljük azt, ami rossz. Viszont határo­zott kötelességeink vannak velük szemben, akármilyen emberek legyenek is.

Jonathán példáját követve mit tehetünk azért, hogy még jobb legyen a viszonyunk szüleinkkel, testvéreinkkel és a többi rokonunkkal, azokkal is, akik nem hisznek Istenben?

A mai társadalomban szinte általános a szülőket okolni a legtöbb (ha nem az ösz­szes) problémáért, amivel az életben meg kell küzdeni. Természetesen igaz és vi­tathatatlan, hogy szüleik miatt sokan súlyos érzelmi terheket cipelnek. Az elmúlt évtizedben hihetetlen mértékben erősödött ez a sajnálatos tendencia. Az emberek hibáztatják nemcsak a szüleiket, de testvéreiket, tanáraikat, a körülményeket és bármi vagy bárki mást, csakhogy ne kelljen felelősséget vállalniuk helyzetükért. Valóban mindannyian ki vagyunk téve rajtunk kívül álló tényezők hatásának, néha a körülmények áldozatává is válhatunk. Jonathán élete viszont éppen azt mutatja, hogy nehezebb helyzetben is megállhatunk, legalábbis valamennyire. Jonathán joggal vádolhatta volna az apját a legtöbb bajért, ami érte. Ha Saul en­gedelmeskedik Istennek, Jonathán lett volna a trón várományosa. Mivel azon­ban megvolt benne a kellő tartás, nem vált megkeseredetté és sértődötté, hanem bízott Isten bölcsességében. Úgy döntött: a rendelkezésére álló eszközökkel megtesz mindent, amit csak tud.

Hogyan viszonyult Jonathán ahhoz a gondolathoz, hogy nem ő, hanem Dá­vid lesz a király (lásd 1Sám 23:17)? Mit árul el ez róla? Hasonlítsuk össze magatartását azzal, amiről Ézs 14:13-14; 1Kir 1:5; Mk 10:35-37 verseiben olvasunk! Milyen különbséget találunk?

Ha az ember jól látja, minek számít Isten szemében, képes elviselni még az el­utasítást és a bírálatot is anélkül, hogy ettől teljesen tönkremenne és elveszíte­né minden önbizalmát. Legfőképpen az Istennel szerzett tapasztalatok és a ve­le való kapcsolat által mérhetjük fel helyesen, hogy Isten mennyire fontosnak tart. Dávid családjának későbbi történetét lázadások és belviszályok tarkítják. Absolon és Adónia is igyekezett megkaparintani Dávid trónját. Nem akarták engedni, hogy Isten válassza ki a következő királyt. Jonathán magatartása éles ellentétben állt önző lelkületükkel. Ő hajlandó volt elfogadni a második helyet. Mindent megtett azért, hogy összhangot és békét teremtsen apja, valamint ba­rátja, Dávid között (1Sám 19:4). Nagyszerű példa arra, hogy milyen a szolgáló vezető, aki kész elfogadni a második, sőt akár a harmadik helyet is.

Jonathánra gondolva mit tehetünk, ha nem kapjuk meg azt a feladatot, pozíciót vagy tiszteletet, ami véleményünk szerint megilletne? Hogyan lehet képes az ember felülkerekedni az elutasítás, az irigység vagy a gyűlölet érzésein?

Olvassuk el 1Sám 31:1-7 és 2Sám 1:5-12 verseit! Hogyan ért véget Jonathán élete? Mit mondhatunk erről?

A legtöbben úgy tanultuk, hogy a jó végül elnyeri jutalmát, ill. azt aratjuk, amit vetettünk. Ezt a gondolatot általában még tovább is szoktuk vezetni: hisszük, hogy jó és hosszú élet vár a jó emberekre, aki pedig rossz, az bajoktól terhes, rövid életre számíthat. Tudjuk, hogy amikor Jézus ismét eljön, a jó valóban le­győzi a gonoszt, de ebben az életben a jó emberek nemcsak jót, a gonoszok pe­dig nemcsak rosszat kapnak. Néha még azért is büntetést kell elszenvednünk, ha azt tesszük, ami helyes. Isten gyakran közbeavatkozik csoda által, hogy megmentse és megvédje gyermekeit, de ez nem mindig történik így.

Nevezzünk meg olyan bibliai személyeket, akik hűségesen éltek, mégsem azt kapták, amit érdemeltek volna! 1Móz 39:10-20; Jób 1–2

Jonathán igaz, hű barátja volt Dávidnak. Közvetítőként mindent megtett, hogy bé­két teremtsen közte és Saul között. Nem volt gőgös, és készségesen lemondott a trónról; készen állt elismerni Dávidot királynak. Ugyanakkor Saulnak is jó fia volt. Isten korábban már felhasználta egy egész hadsereg megfutamítására. Most ismét a filiszteusokkal nézett szembe az izraeliták hada. Jonathán talán tűnődött rajta, va-jon tesz-e újabb csodát Isten Izráel megmentésére, de aznap ő is a csatamezőn halt meg (1Sám 31:2). Keresztelő Jánoshoz hasonlóan Jonathán sem azt kapta az élet­től, amit érdemelt. Hányan szenvedtek, veszítették el tisztelettel övezett pozícióju­kat Krisztusért, vagy estek el őrhelyükön, kötelességüket teljesítve! Még ha életük, áldozatuk jelentéktelennek, sőt értelmetlennek is tűnne, ők akkor is kulcsszerepet töltöttek be Isten tervében. Jézus szeretete és lénye ösztönözte, tartotta meg őket. Hősnek születtek – nem feltétlenül olyan hősnek, akit a világ megért és csodál, ám hősiességük felülmúl minden emberi elképzelést és váradalmat. Annyi minden megtörténik, amit értelmetlennek vagy igazságtalannak tartunk. Viszont nem feledkezhetünk meg az ígéretről, hogy egy nap majd Isten igazságot tesz, mi pedig választ kapunk mindarra, amit most nem értünk.

Milyen reményt táplálnak bennünk 1Kor 4:5; 13:12; Róm 8:28; Jel 21:4 versei, miközben nemcsak a bibliai hősök, de saját életünk nehéz kérdé­seivel is küzdünk? Mire gondolhatunk a harcok, megpróbáltatások kö­zött, amelyek – legalábbis most – nem mindig jól végződnek?

„Azokban a feljegyzésekben, amelyekben emberek önmegtagadás által léptek be a Krisztus szenvedéseivel való közösségbe, ott áll Jonathán és Keresztelő Já­nos neve; egyik az Ószövetségben, a másik az Újszövetségben. Jonathán, aki születésénél fogva a trón örököse volt, tudta, hogy Isten végzése félreállította őt; mégis vetélytársa iránt a leggyengédebb és leghűségesebb barátságot tanú­sította. Dávid életét saját élete kockáztatásával mentette meg. Állhatatosan ki­tartott atyja mellett csökkenő hatalmának sötét napjaiban is, és végül oldalánál esett el. Jonathán nevét nagyra becsülik a mennyben, a földön pedig igazolja az önzetlen szeretet létezését és hatalmát. Keresztelő János fellépésekor, mint a Messiás követe – felrázta a nemzetet. Mindenféle rendű és rangú, rendkívül nagy néptömeg követte őt helyről helyre. Amikor eljött Jézus, akiről bizonysá­got kellett tennie, minden megváltozott. A sokaság Jézust követte, és úgy lát­szott, hogy János munkája gyorsan befejeződik. Hite azonban nem ingadozott. Így szólt: ’Annak növekednie kell, nékem pedig alább szállanom’ (Jn 3:30)” (Ellen G. White: Előtted az élet. Budapest, 1992, Advent Kiadó. 156. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.         Mi a különbség a hit és az elbizakodottság között? Mikor és hogyan kérjünk jelet, ha Isten akaratát szeretnénk tudni?

2.       Bizonyos kultúrákban a passzivitás erénynek számít, míg másutt in­kább hátrány. Jonathán kész volt elfogadni a második helyet. Ez passzivitás volna? Vajon a keresztényeknek passzívan kell élni? Ha igen, akkor mikor? Ha nem, miért nem?

3.         Hogyan győzhetnénk meg nem keresztény barátainkat arról, hogy jó kereszténynek lenni, még ha a hívők is megbetegedhetnek, elve­szíthetik állásukat, szeretteiket?

4.     Beszélgessünk Jonathán életéről Zsid 11:32-40 verseinek fényében! Mit találunk ebben a szakaszban, ami segíthet, ha rosszul alakulnak a dolgok – legalábbis a mostani szemszögünkből nézve?

5.         Hogyan tisztelheti pl. egy nő az apját, aki gyerekkorában molesztál­ta? Mi a helyzet a tettlegességhez folyamodó szülőkkel? Hogyan kell az ilyen szülőt tisztelni?

6.       Mi az, amit a világ nagyra tart, Isten azonban nem? Mit tekint ki­emelkedően fontosnak Isten, még ha a világ szerint nem is számít an­nak? Hogyan tehetünk különbséget a „nagyság” e két fajtája kö­zött?

GONDOLATOK A SZOLGÁLATRÓL

„Ha elkötelezettek vagyunk az emberiség ügye iránt, hamarosan eltipornak és összetörik szívünket… de ha ösztönzőnk Isten szeretete, semmiféle hálátlanság nem tántoríthat el bennünket embertársaink szolgálatától.”

Oswald Chambers               

„A szolgálat csodája abban áll, hogy kielégíthetjük mások szükségleteit, miközben sajátjainkról megfeledkezünk, s közben mégis elégedettséget érzünk.”

Ismeretlen szerző               

„Nem tudom, mi lesz a sorsod, de egyet biztosan tudok: csak azok lesznek közületek igazán boldogok, akik kutatják és megtanulják, hogyan szolgáljanak.”

Albert Schweitzer