SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

“Hogy többé ne legyünk gyermekek… Hanem az igazságot követvén szeretetben, mindenestõl fogva nevekedjünk Abban, aki a fej, a Krisztusban” (Ef 4:14-15).

A Bibliából világosan kiderül, hogy keresztényi fejlõdésünk nem ér véget megtérésünk napján. Ellenkezõleg! Amikor az ember teljesen átadja magát Krisztusnak, egészen új életet kezd, új létforma veszi kezdetét (Róm 6:4). Nem azt értjük ezalatt, hogy az új hívõnek meg kellene dolgoznia az üdvösségért, mint ahogy más vallások tanításában szerepel. Inkább úgy fogalmazhatnánk, hogy mivel a keresztény üdvösségre jutott, Isten elfogadja, tökéletesnek tekinti, ezért az ember életvitelében is tükrözõdni kezd az üdvösség. Valóban hit által üdvözülünk, de milyen hit által? A Jézus Krisztus iránti elkötelezettségben megnyilvánuló, hittel teli élet által!

Krisztusban való új életünk szempontjából igen fontos a lelki fejlõdés. Keresztényként sem változatlan, állandó az életünk. Szüntelenül a változás folyamatában vagyunk, és mind inkább ki kell rajzolódni bennünk Jézus Krisztus képének. A fejlõdés egész folyamatában döntõ szerepe van Isten Igéjének, amibõl megtudhatjuk, hogyan és miért kell növekednünk “a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak ismeretében” (2Pt 3:18).

Ezen a héten azt boncolgatjuk, mit is jelent növekedni Krisztusban. Arra is kitérünk, hogy a fejlõdésben döntõ szerepe van Isten Igéjének.

Amikor Nikodémus az éj leple alatt felkereste Jézust, és megkérdezte tõle, hogyan nyerhet örök életet, Jézus azonnal azt felelte: újjá kell születnie (Jn 3:3, 5). Ez a feltétel arra utal, hogy az újszülött állapotához hasonlítható a keresztényi élet kezdete. Amennyiben tehát a keresztényi élet kezdetét az újjászületés jelképezi, az új hívõ pedig Krisztusban újszülöttnek tekinthetõ, fontos, hogy minden keresztény megfelelõ táplálékhoz jusson, és fejlõdni tudjon, amíg lelki érettségre jut.

“Hanem növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak ismeretében” (2Pt 3:18) – tanácsolta Péter a hívõknek. Korábban, miután az újjászületés példájával élt (1Pt 1:23), arra bátorította levele olvasóit, hogy “a tiszta, hamisítatlan tej után” vágyakozzanak (1Pt 2:1–3), amitõl növekednek.

2Kor 7:1-ben Pál utal arra, hogy nem akkor érünk lelki fejlõdésünk csúcsára, amikor elfogadjuk Jézust, az még csak a kezdet! Növekedni kell. Megszentelõdni azt jelenti, hogy teljessé tenni. Az Efézusi levélben pedig arra tanította az apostol Krisztus követõit, hogy elhivatásukhoz méltóan éljenek (Ef 4:1).

Egyértelmûen hangzik az Igébõl, hogy hit által üdvözülünk. Jézus igazsága révén fogad el Isten, ami kegyelembõl, hit által tulajdoníttatik nekünk. Eszerint a keresztényi élet lelki és erkölcsi folyamat. Változnunk kell, méghozzá jó irányban! Egyre jobban tükrözõdnie kell bennünk Isten jellemének (lásd 1Pt 1:14–16).

A Zsidókhoz írt levél 3. és 4. fejezeteiben Pál Izráel népére utal, akik az Egyiptomból való szabadulás után 40 évig vándoroltak a pusztában. Kifejezetten érdekes, amit Zsid 4:2-ben mondott róluk az apostol.

Azért annyira fájdalmas ez a helyzet, mert éppen ez a nemzedék volt az, amelyik különleges bizonyságát láthatta az isteni vezetésnek. Idézzük fel a kivonulás és a pusztai vándorlás eseményeit. Isten az egyik csodát a másik után tette a Vörös-tenger kettéválasztásától a naponként hulló manna áldásáig. Mindennek ellenére sem hittek!

Sokan úgy képzelik, hogy ha több jelet, több bizonyítékot kapnának, erõsödne Istenbe vetett hitük. De ez nem így van. Sem a hit, sem a hit hiánya nem elméleti kérdés, és nem kellenek hozzá csodák vagy jelek. A hit a szívet érinti. Csak olyan mértékben tudunk fejlõdni a hitben, amilyen mértékben képesek vagyunk átadni az Úrnak szívünket-lelkünket. Csak akkor növekedhetünk a hitben, ha gyakoroljuk a hitet. Csak annyira leszünk képesek erõsödni a hitben, amennyire tanulmányozzuk Isten Igéjét, méghozzá nyitott szívvel, a tanulás vágyával.

Isten a hit forrása, de meg kell bíznunk benne. A hit úgy növekszik, ha megismerjük az Igét (Róm 10:17). Erre idõt kell szakítanunk, erõfeszítést kell tennünk érte. Minél többet olvassuk a Szentírást úgy, hogy szívünket, gondolatainkat átadjuk az Úrnak, annál többet tudunk meg a szeretõ Istenrõl. Minél job-ban megismerjük, annál inkább szeretjük és bízunk benne. Minél erõsebb a bizalmunk, annál inkább úgy cselekszünk, ahogy Õ szeretné. Isten Igéjének tanulmányozása elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy hitünk növekedjen.

A Szentírás arra tanít, hogy szeressük Istent teljes szívünkbõl, lelkünkbõl és elménkbõl, a felebarátainkat pedig úgy szeressük, mint önmagunkat. Szeretnünk kell ellenségeinket és hittestvéreinket. Ez Isten parancsa, de nem mindig könynyû betartani, mivel természetünkbõl adódóan önzõ bûnösök vagyunk, akik minden másnál jobban szeretjük önmagunkat. Általában azt szeretjük, aki viszont szeret. A Bibliában azonban az áll, hogy ez nem elég (Mt 5:44). Meg kell erõsödni az Úrban ahhoz, hogy képesek legyünk szeretni nemcsak azokat, akik nem szeretnek, de azokat is, akik ellenségesek velünk!

Mivel gyakran használjuk a szeretet szót, könnyû szem elõl téveszteni, mit is jelent valójában. A bibliai példák alapján a szeretet nem annyira érzelem, mint inkább cselekedet. A Szentírás utalásai szerint a szeretet a hozzáálláson és a tetteken múlik (1Kor 13). Tudjuk, hogy a szeretet tettekre sarkall. A Bibliában egyértelmû példáját láthatjuk annak, hogy mi is a szeretet: “Arról ismertük meg a szeretetet, hogy Õ az életét adta érettünk” (1Jn 3:16). Ahhoz, hogy képesek legyünk ilyen szinten szeretni, meg kell feledkeznünk jogainkról, saját érdekünkrõl és sérelmeinkrõl. Ezt pedig csakis Isten ereje által, Istenben és kegyelmében növekedve tudjuk megtenni.

Hányszor elõfordul, hogy tévedünk; tévedünk teológiai kérdésben, a tantételeket illetõen, vagy mások indítékainak megítélésében! A szeretet azonban nem vihet rossz irányba. Igaz, sokszor tévedünk, vétünk, de az nem lehet hiba, ha szeretjük a többi embert. Még ha milliószor tévedünk is, a szeretet biztosan nem tévedés, hiszen Isten azt hagyta meg, hogy még az ellenségeinket is szeressük. Nem is tudjuk igazán elképzelni, milyen ereje lenne bizonyságtételünknek, ha a Krisztus nevét vallók mind úgy szeretnék az embereket, ahogy Krisztus!

Minden tanbeli kérdést illetõen a Bibliáé az utolsó szó, ezért a Krisztusban való növekedéshez is elengedhetetlenül szükséges az igetanulmányozás. Csak az Ige ismerete védhet meg az emberek ravasz fortélyaitól.

Persze nem elég csak olvasni a Bibliát. Engedelmeskedni is kell elõírásainak. Követnünk kell szavát, máskülönben semmit nem változtathat rajtunk. Akkor növekszünk Krisztusban, ha engedelmeskedünk, ha úgy szóban, mint cselekedetben és gondolatban igyekszünk Krisztushoz hasonlóvá válni.

Pál azt írta a Rómában élõ hívõknek: arra hivattunk el, hogy Krisztushoz igyekezzünk hasonlítani (Róm 8:28–29). Az élet minden területére vonatkozik ez, de különösen gondolatainkra (2Kor 10:5), mert ha a gondolataink jók, szavaink, tetteink és egész hozzáállásunk is az lesz. Szívünk tisztaságát megõrizve szavaink és cselekedeteink is azok maradnak.

Önzõ énünk alárendelése nélkül nem növekedhetünk Krisztusban, nem juthatunk el a keresztényi élet érettségére. Pál ezt úgy fejezte ki: megfeszíttetett, hogy Jézus éljen tovább benne. Ezután már nem követhetjük a test szeszélyes vágyait, szenvedélyeit, hanem Isten parancsolatainak kell engedelmeskednünk. Döntéseinket már nem csak a saját véleményünk alapján hozzuk meg, mivel Krisztus az életünk Ura, és cselekedeteinknek is ezt kell tükrözni. Énünk alárendelése egy folyamat, amit keresztényi életünk részeként nap mint nap meg kell tenni. Abban a pillanatban, ahogy uralkodni engedjük énünket, a bûn már az ajtó elõtt van; a bûn pedig a halálba visz.

Jézus azt mondta Nikodémusnak, hogy “Ha valaki nem születik víztõl és Lélektõl, nem mehet be az Isten országába” (Jn 3:5). A víztõl való születés a keresztséget jelenti, a Lélektõl való születés pedig a megtérést, azaz amikor a lelki születés pillanatában a Szentlélek a hívõbe költözik. Az újszülöttnek növekednie kell, így a megkeresztelt tagnak is növekednie kell Lélekben. “Mikor eljõ amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra” (Jn 16:13). Vagyis rendkívül fontos a Lélek szerepe abban, hogy a keresztényeket minden igazságra elvezesse a Biblia szavaira emlékeztetve, mivel Isten Igéje az igazság (Jn 17:17). A Lélek szembesít azzal is, hogy milyen a lelkiállapotunk (lásd Jn 16:8). A Lélekben való növekedés azt jelenti, hogy egyre jobban felismerjük vezetését. Felismerjük, ha szól hozzánk, mert ismerjük Isten Igéjét, és a Lélek mindenképpen az Igéhez vezet.

Lk 11:13-ban Jézus világosan elmondta, hogy aki szeretné, megkaphatja a Szentlélek ajándékát, de Isten nem erõszakolja magát ránk. Bemutatta önmagát és azt, hogy mit tett értünk. A mi részünk, hogy naponta meghozzuk azokat a döntéseket – a hit, az engedelmesség, az elfogadás, a bûn megvallásának döntéseit –, amelyekáltal vagy növekszünk kegyelemben és Lélekben, vagy örök kárhozatra jutunk.

Ellen G. White: Jézushoz vezetõ út. 17. kiad. Budapest, 1992, Advent Kiadó. “Növekedés Krisztusban” címû fejezet, 55–62. old.

“E lelki élet szerzõje láthatatlan; és magyarázatot adni pontos módszerére, amellyel ezt az életet közli és fenntartja, az az ember bölcsességét meghaladja. Mégis a Lélek mûködése mindenkor összhangban van az írott Igével a természeti és a lelki világban is. Az… életet pillanatról pillanatra isteni erõ tartja fenn; annak megõrzése mégsem közvetlen csoda által történik, hanem a részünkre elérhetõ áldások felhasználásával. Hasonlóan a lelki életet is azok az eszközök tartják fenn, amelyeket a gondviselés juttat.… Ha Krisztus követõje fel akar nõni ’a felnõtt korra, a Krisztus teljességét elérõ nagykorúságra’ (Ef 4:13), akkor az élet kenyerébõl kell ennie és az üdvösség vizébõl kell innia. Õrködnie, imádkoznia, munkálkodnia kell, és minden dologban figyelmet kell szentelnie az Isten Igéjében adott tanításokra” (Ellen G. White: Az apostolok története. 4. kiad. Budapest, 2001, Advent Kiadó. 188. old.).

“Értelmi képességeink és modorunk csiszolásával a tökéletességig haladhatunk. Ha az igazság ismerõi most nem élnek kiváltságaikkal és az alkalommal, hogy Krisztus Jézusban eljussanak az érett felnõttkor mértékére, nem szolgálják az igazság ügyét, sem Krisztus dicsõségét” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 4. köt. 358–359. old.).