SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 1:1; 2:1–2; 7:11-24; 5Mózes 4:32; Zsoltár 100:3; 139:14; Ézsaiás 42:5; 45:18; Jeremiás 33:22; János 1:1-3; Zsidók 1:2

„Az Úrnak félelme feje a bölcsességnek; a bölcsességet és erkölcsi tanítást a bolondok megútálják” (Péld 1:7).

KULCSGONDOLAT: Sokan úgy vélik, hogy a tudomány ellentmond a Bibliának. Ezzel szemben azonban a tudomány nagyban hozzájárulhat Is-ten Igéjébe vetett hitünk megerõsödéséhez.

A felvilágosodás kezdetétõl fogva (a XVII. század eleje) általában azt gondolták, hogy a tudomány lehetõséget teremt Isten megismerésére. A korszak nagyjai (Descartes, Kepler, Galilei, Kopernikusz, Newton) úgy vélték, hogy munkájuk nyomán felfedezhetõ lesz a Teremtõ keze munkája. Saját munkásságáról szólva Kepler a következõt írta: „Az egyiptomiaktól ellopott aranyedényekbõl építek Istenemnek szent sátrat… A kockát elvetettem, a könyvet megírom. A most élõ emberek olvassák majd, vagy csak a jövõ nemzedék? Mitsem számít, akár egy évszázadon át is várakozhat olvasójára, hiszen Isten is hatezer éve várta, hogy egyetlen ember õt próbálja megismerni.” Idõvel azután a tudomány távolodni kezdett Istentõl, inkább tisztán a materialista, ateista gondolkodás pályájára állt rá. Késõbb ez vezetett el a hit és a tudomány viadalához, amirõl manapság annyit hallani.

Tisztában vagyunk azzal, hogy bizonyos pontokon a tudomány valóban szembefordul a Szentírás tanításával, ezen a héten azonban mégis azokra a területekre összpontosítjuk a figyelmünket, amelyekkel kapcsolatban a tudomány megerõsíti a Bibliába vetett hitünket.

Mit állítanak 1Móz 1:1; 2:1–2; 5Móz 4:32; Zsolt 100:3; Ézs 42:5; 45:18; Jn 1:1–3; Kol 1:16; Zsid 1:2; Jel 10:6; 14:7 versei teljesen egybehangzóan?

A tudományos világ sokáig azt az elõfeltételezést fogadta el, hogy minden élet, beleértve az emberét is, puszta véletlen folytán jött létre. Most viszont úgy tûnik, hogy más irányba fordulnak. Megfogalmaztak egy új kifejezést is, ami így hangzik: „az emberre utaló egybeesések”. A tudományos vizsgálatok ugyanis rávilágítottak, hogy a világegyetem hihetetlenül finom összehangoltságban mûködik, és az attól való legapróbb eltérés is az emberi élet számára alkalmatlan körülményeket teremtene. Szinte már azt is kimondják, hogy az egész világegyetem eleve az ember létének tervére összpontosítva jött létre!

Mi minden tartozik „az emberre utaló egybeesések” körébe?

Elõször is, amennyiben a világegyetem létrejötte után tágulásának mértéke csupán százmilliomodnyival kisebb lett volna, az a világegyetem összeomlásához vezetett volna. Másrészt viszont, ha a tágulás mértéke százmilliomodnyival nagyobb lett volna, ez az ütem túl gyors lett volna ahhoz, hogy a csillagok és a bolygók létrejöhessenek.

A következõ példa a természetben ható egyik alapvetõ erõ, a nukleáris erõhatás, ami ha egy kicsit is gyengébb lenne a ténylegesnél, a világegyetemben csak hidrogén lenne, de ha akár egy gondolatnyival is nagyobb lenne ez az erõhatás, akkor csak hélium lenne. A mai ismereteink szerint nem jöhetett volna létre az emberi élet e két eset egyike által meghatározott környezetben sem.

Ilyen példák hatására még a neves tudós, Stephen Hawking (akit aligha nevezhetnénk a bibliai teremtéstörténet hívének) is elismerte: „Rendkívül erõs érvek szólnak az ellen a feltételezés ellen, hogy egy világegyetem, mint a miénk, õsrobbanással keletkezzen… Úgy gondolom, ez egyértelmûen a vallás körét érintõ következtetésekhez vezet” (Ian Barbour: When Science Meets Religion. [New York, HarperCollins. 2000.] 58. old.).

Walt Whitman, amerikai költõ így fogalmazott: „Az ujjam legkisebb ízülete mellett megszégyenül a gépesítés csodája.” Találunk még hasonló példát? A Teremtõvel kapcsolatban mire utal ez a bonyolultság és felfoghatatlanul összetett tervezés?

Ha egy csillagfényes éjszakán feltekintünk az égboltra, hány csillagot látunk? Se szeri, se száma a csillagoknak, sokkal több van belõlük, mint amennyit szabad szemmel megszámolhatnánk, úgy, ahogy a Biblia írói is kémlelték az eget.

Hogy nyilatkozott a próféta a csillagok számáról Jer 33:22 versében?

Évszázadokkal ezelõtt Ptolemaiosz a csillagok számát 1056-ra becsülte, Tyco Brahe 777-et, Kepler pedig 1 005-öt számolt meg. A teleszkóp XVII. századi feltalálását megelõzõen úgy tartották, hogy 5 119 csillag létezik. A teleszkóp természetesen alapvetõ változást hozott. Ma már a Hubble ûrteleszkóp segítségével a csillagok sokaságát megszámlálhatatlannak tartjuk. A becslések szerint csak a mi galaxisunkban több száz milliárd csillag lehet! Csillagászok számításai szerint 10²² (azaz százmilliárdszor százmilliárd) csillag van világegyetemûnkben. Ha egy másodperc alatt tíz számot fel tudnánk sorolni, még akkor is legalább egymilliószor százmilliárd évig tartana, mire elérnénk a 10²²-hez. Ki tudja, idõvel még hány csillagot fedeznek majd fel?

Még mit mond a csillagokról Elifáz Jób 22:12-ben?

A nap, a hozzánk legközelebb álló csillag kb. 150 millió kilométerre van a föld­tõl. Még a fény sebességével (300 000 km/mp) utazva is több száz, több ezer, sõt, több millió évre lenne szükségünk más csillagok eléréséhez! Elifáz minden bizonnyal nem a csillagászat állításaira gondolt, kijelentését azonban igazolta a tudomány.

Jó, ha a tudomány alátámasztja hitünket, attól azonban miért óvakod­junk, hogy a hit dolgaiban túl nagy hangsúlyt helyezzünk a tudományra? Miért olyan fontos figyelembe venni, hogy a tudomány végeredményben csak emberi próbálkozás? Lásd Jer 17:9; 1Kor 1:21; 3:19!

 „Az emberi agyban több billió idegsejt van, amelyek között a lehetséges kapcsolatok kialakulásának száma vetekszik a világegyetemet alkotó atomok számával” (Ian Barbour: When Science Meets Religion. [New York, Harper Collins. 2000.] 62. old.).

Hogyan igazolta a tudomány Zsolt 139:14 állítását?

Az emberi élet eredetének magyarázatát keresve a tudomány egyre inkább eltávolodik a véletlen gondolatától. A tudomány állandó fejlõdése következtében minél többet és többet ismerünk meg a teremtés csodáiból, annál erõsebbnek mutatkoznak az értelmes tervezésre utaló bizonyítékok. Annyira erõs ez a bizonyíték, hogy az intelligens tervezés gondolatának (és lényegében abból eredõen a Teremtõ létének) egyik híres ellenzõje nemrégiben így érvelt: „Pusztán csak úgy tûnik, mintha a világegyetem tervszerûen jött volna létre, persze ez nem így van.” Szerinte tehát csak úgy tûnik, mintha valaki megtervezte volna a világmindenséget!

Idõ közben Francis Crick, akit valószínûleg a XX. század legnevesebb biológusának tartanak, és aki mellesleg szenvedélyes ateista, erre a következtetésre jutott: az élet túlságosan bonyolult ahhoz, hogy a föld lehûlése és az életformák hirtelen megjelenése között állítólagosan eltelt több milliárd év alatt kifejlõdjön. Ebbõl következõen Crick azt feltételezte, hogy bizonyára valahol másutt kezdõdött el az élet, és csak késõbb jutott a földre, talán földönkívüli lények által, akik meg akarták ismerni bolygónkat (lásd 1Kor 3:19; Zsolt 14:1).

Az evolúció tanát Charles Darwin részben arra a feltételezésre alapozta, hogy a fajok változása az idõ folyamán a kisebb, egymást követõ módosulások sorozata által ment végbe. Õ mondta: megdöntené elméletét, ha egy összetett szervrõl bebizonyosodna, hogy nem ilyen fejlõdési folyamat eredményeként alakult ki. Michael Behe biokémikus, aki nem fogadja el a bibliai teremtéstörténetet, rámutatott, hogy az emberi test több része, mint a szempilla, a szem és pl. a vérrögképzõdés sem­miképp sem fejlõdhetett ki az alapvetõ evolúciós elmélet szerint, lassú fejlõdéssel. Ahhoz, hogy feladatukat ellássák, már kialakult állapotban a megfelelõ helyen kellett lenniük. Ha csak egyetlen rész vagy csupán egyetlen „lépcsõfok” hiányzott volna, a szerv vagy a folyamat nem is létezhetne. Érvei komoly fejtörést okoznak az evolúció képviselõi számára. A kérdésük, ha nem evolúció útján, akkor hogyan létezik mai formájában az élet (Jn 1:1–4; ApCsel 17:28)?

 Mi az az egyszerû, mégis lényeges üzenet, amit Péld 17:22 közvetít? Tapasztaltuk már, hogy mennyi igazság van ebben a gondolatban? Ha igen, hogyan?

Valóban igaz lenne, hogy a vidám elme orvosságként hat? Az évek során a tudósok egyre több információhoz jutnak a test és a lélek szoros kapcsolatát illetõen. Ami hat az egyikre, hat a másikra is. Vizsgálatokkal igazolták, hogy a szívbõl jövõ nevetés megdolgoztatja a tüdõt, serkenti a keringést, aminek hatására több oxigén jut a szervezetbe. Ha nevetünk, vegetatív idegrendszerünk endorfint termel, ami a test természetes kedélyjavítója, és csillapítólag, nyugtatólag hat az agyra, sõt, még az immunsejtek mûködését is fokozza.

A vers második fele viszont arra utal, hogy a depresszió árt a testnek.

„Az utóbbi évek során számos bizonyíték gyûlt össze azzal kapcsolatban, hogy a pszichológia valóban hathat a biológiára. A vizsgálatok eredményébõl kitûnik pl., hogy a depressziós emberek körében magasabb a szív- és egyéb betegségek kialakulásának a veszélye. Szintén vizsgálatok igazolták, hogy az Alzheimer-kórban szenvedõ betegeket gondozó nõk sebei lassabban gyógyulnak, mint azoké, akik nincsenek hasonló stresszhelyzetnek kitéve. Az is bebizonyosodott, hogy a stresszhelyzetben lévõk könnyebben megfáznak, influenzásak lesznek, és megbetegedésük után sokkal erõsebb tüneteket tapasztalnak” (Erica Goode: „Power of Positive Thinking May Have a Health Benefit, Study Says.” New York Times. 2003. szept. 2.).

A Wisconsin Egyetemen végzett vizsgálat pedig kimutatta, hogy „az influenza elleni védõoltás által kiváltott immunreakciót gyengíti az agy negatív érzelmekkel kapcsolatos részeinek aktivitása” (i. m.).

Milyen üzenetet találunk Fil 4:6–8 verseiben? Általában lelki vonatkozásban gondolunk erre a szövegre, de milyen fizikai elõnyökkel jár, ha megfogadjuk Pál tanácsát? Mi az, amin változtatnunk kell, amikor eldöntjük, mit olvasunk el, mit nézünk ill. hallgatunk meg, ha azt szeretnénk, hogy az említett versek ígéretei egyre jobban megvalósuljanak az életünkben?

 1Móz 7:11–24 verseit olvasva mit tudhatunk meg e rettenetes katasztrófa okozta pusztításról?

Amennyiben a „nagy mélység”-nek fordított kifejezés (1Móz 7:11) a tenger(ek)re utal, arra következtethetünk, hogy az özönvíz elsõ napján, amikor eleredt az esõ, a tengerfenék felszakadt, mert „minden forrásai”-ból felbuzgott a víz. Egy ilyen, az egész bolygót érintõ katasztrófa nem múlhatott el minden nyom nélkül. A tudomány igazolta, hogy valóban maradt több nyoma is az özönvíznek. A világ különbözõ tájain találni olyan lerakódásokat a sziklarétegekben, amelyek egybevágnak a Mózes elsõ könyvében leírt özönvíz történetével (noha bizonyítéknak nem tekinthetjük ezeket). Ezek az üledékes részek segítségül szolgálnak a sziklarétegek azonosításban és meghatározásában. Hatalmas kiterjedésû homokkõrétegeket pala- és mészkõrétegek fednek – ez a kambriumi kõzet; másutt masszív mészkõrétegek kerültek a sziklarétegek közé; szén- és olajlerakódásra is bukkantak a különbözõ kõzetek rétegeiben. Mindez egybevág az özönvíz történetével. Az özönvíz idején az élõlények pusztulása is óriási arányú volt, ahogy 1Móz 7:21–22 verseiben olvashatjuk. A mai viszonyok között igen kevés marad meg az elpusztult növényzetbõl és állatokból, mivel ezek az organizmusok lebomlanak és az élet körforgásához szükséges tápanyag válik belõlük. A föld rétegeiben eltemetve azonban nagy kiterjedésû kövületek találhatók, amelyek bizonyítják számtalan, ma nem élõ állat- és növényfaj korábbi létezését. Ez is igazolja az özönvízrõl szóló történet valóságát.

Bizonyítéknak tekinthetjük még a hatalmas szikla-, homok- és agyagrétegek gyors kialakulását is. A föld területén mindenütt vannak olyan sziklarétegek, amelyek olyan hirtelen rakódtak le, hogy eróziónak (a természet erõi által okozott kopásnak) nyoma sincs közöttük. A geológusok gyakran érvelnek azzal, hogy több millió év kellett ilyen hatalmas rétegek kialakulásához. Ezeken a sziklákon azonban nincsenek arra utaló nyomok, hogy a kialakulásuk ilyen hosszú idõ alatt történt volna. E sziklarétegek mégsem adnak kielégítõ választ az idõ kérdésére, így a kormeghatározás módja, valamint a kõzetben talált maradványok értékelése a tudomány szempontjából továbbra is vitatható – legalábbis pillanatnyilag.

Isten elegendõ okot szolgáltatott ahhoz, hogy a hitünk megerõsödhessen, ennek ellenére megvan a kétely lehetõsége is. Mit tehetünk, hogy hitünket és ne a kételyeinket tápláljuk? Más szóval, mi az, amivel napról napra erõsíthetjük hitünket?

Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 1998, Advent Kiadó. „A test és a lélek kölcsönhatása” címû fejezet, 167–181. old. és „Kapcsolatban a természettel” címû fejezet, 182–185. old.

„Aki személyes tapasztalatból ismeri Istent és Igéjét, az szilárdan hisz a Szentírás isteni eredetében. Megbizonyosodott arról, hogy Isten Igéje igazság, és tudja, hogy az igazság sohasem mondhat ellent önmagának. Nem teszi a Bibliát próbára a tudomány emberi fogalmai szerint; ezeket a fogalmakat méri a csalhatatlan mércéhez. Tudja, hogy az igazi tudományban semmi sem lehet ellentétben az Ige tanításával. Ha mindkettõt jól értjük, összhangot találunk közöttük, mivel mindkettõnek ugyanaz a Szerzõje. Ami az úgynevezett tudomány tanításában Isten Szava bizonyságtevésének ellentmond, az csupán emberi feltevés” (i. m. 332. old.).

„Mindennek Isten a forrása. Minden igaz tudomány összhangban van Isten mû­vével; minden igaz nevelés az Õ kormányzata iránti engedelmességhez vezet. A tudomány új csodákat tár elénk; magasba szárnyal, és új mélységeket kutat fel, de semmi olyat nem hoz elõ, ami ellentétben áll Isten kinyilatkoztatásával. A tudatlanság megpróbálhat a tudományra hivatkozva hamis nézeteket támogatni Istenrõl, de a természet könyve és az írott Ige fényt áraszt egymásra. Mindez arra indítja az embert, hogy imádja a Teremtõt, és tudatosan bízzon Igéjében” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Ki­adó. 86. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.       Beszélgessünk a vasárnapi rész utolsó kérdésére adott válaszainkról. Mit tanulhatunk egymás tapasztalataiból?

2.       Mivel segíthetünk annak, aki egy bizonyos tudományos magyarázat­ra figyelve nem tudja elfogadni a Bibliát?

3.       Hogyan hatnak gondolataink a testünkre és az egészségünkre? Van személyes tapasztalatunk ezzel kapcsolatban? Milyen tanulságot szûrtünk le magunknak, amivel másoknak is segíthetünk? Milyen szerepe lehet az ember testi-lelki gyógyulásában az imádságnak, a bibliatanulmányozásnak, a bizonyságtételnek és a szeretetbõl fakadó segítségnyújtásnak?

Berzsenyi Dániel:   Fohászkodás

Isten! kit a bölcs lángesze fel nem ér,
Csak titkon érzõ lelke ohajtva sejt:
Léted világít, mint az égõ
Nap, de szemünk bele nem tekinthet.

A legmagasb menny s aether Uránjai,
Mellyek körülted rendre keringenek,
A láthatatlan férgek: a te
Bölcs kezeid remekelt csudái.

Te hoztad e nagy Minden ezer nemét
A semmiségbõl, a te szemöldöked
Ronthat s teremthet száz világot,
S a nagy idõk folyamit kiméri.

Téged dicsõít a Zenith és Nadír.
A szélveszek bús harca, az égi láng
Villáma, harmatcsepp, virágszál
Hirdeti nagy kezed alkotásit.

Buzgón leomlom színed elõtt, Dicsõ!
Majdan, ha lelkem záraiból kikél,
S hozzád közelb járulhat, akkor
Ami után eped, ott eléri.

Addig letörlöm könnyeimet, s megyek
Rendeltetésem pályafutásain,
A jobb s nemesb lelkeknek útján,
Merre erõm s inaim vihetnek.

Bizton tekintem mély sírom éjjelét!
Zordon, de oh nem, nem lehet az gonosz,
Mert a te munkád; ott is elszórt
Csontjaimat kezeid takarják.