5. tanulmányhoz − 2007 Április 28. - Május 4.
Amikor a kövek kiáltanak
Vasárnap
Ján. 20,24-31.
Tamás pedig, egy a tizenkettõ közül, a kit Kettõsnek hívtak, nem vala õ velök, a mikor eljött vala Jézus.
Mondának azért néki a többi tanítványok: Láttuk az Urat. Õ pedig monda nékik: Ha nem látom az õ kezein a szegek helyeit, és be nem bocsátom ujjaimat a szegek helyébe, és az én kezemet be nem bocsátom az õ oldalába, semmiképen el nem hiszem.
És nyolcz nap múlva ismét benn valának az õ tanítványai, Tamás is õ velök. Noha az ajtó zárva vala, beméne Jézus, és megálla a középen és monda: Békesség néktek!
Azután monda Tamásnak: Hozd ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet; és hozd ide a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba: és ne légy hitetlen, hanem hívõ.
És felele Tamás és monda néki: Én Uram és én Istenem!
Monda néki Jézus: Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, a kik nem látnak és hisznek.
Sok más jelt is mívelt ugyan Jézus az õ tanítványai elõtt, a melyek nincsenek megírva ebben a könyvben;
Ezek pedig azért irattak meg, hogy higyjétek, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, és hogy ezt hívén, életetek legyen az õ nevében.
Hétfõ
Náh. 3,1-7.
Jaj a vérszopó városnak! Mindenestõl hazug és erõszakkal telve, és nem szûnik rabolni.
Ostor-csattogás, kerék-zörgés zaja; dobogó ló, robogó szekér;
Törtetõ lovag, kardok villogása, dárda villanása, sebesült tömegek, holtak sokasága, nincs számok az elesetteknek; megbotlanak hulláikban.
A szép parázna sok paráznaságáért, a hitetésnek mesternõje miatt, a ki népeket ejtett meg paráznaságával, és nemzetségeket bûbájaival:
Ímé, rád török, azt mondja a Seregek Ura, és orczádra fordítom ruhádnak alját, és népeknek mutatom meg meztelenségedet, és országoknak gyalázatodat.
Rútságot hányatok rád, és gyalázattal illetlek téged, és olyanná teszlek, mint a kit csudálnak.
És mind, a ki meglát, elmenekül tõled, és ezt mondja: Elpusztult Ninive! Ki bánkódik rajta? Hol keressek néked vígasztalókat?
Ésa. 13,19-22.
És olyan lesz Babilon, a királyságok ékessége, a Khaldeusok dicsekvésének dísze, mint a hogyan elpusztítá Isten Sodomát és Gomorát;
Nem ülik meg soha, és nem lakják nemzetségrõl nemzetségre, nem von sátort ott az arábiai, és pásztorok sem tanyáznak ott;
Hanem vadak tanyáznak ott, és baglyok töltik be házaikat, és struczok laknak ott, és bakok szökdelnek ott;
És vad ebek üvöltenek palotáikban, és mulató házaikban sakálok; és ideje nem sokára eljõ, és napjai nem késnek.
Kedd
I. Móz. 15,20.
A Hittheusokat, Perizeusokat, és a Refeusokat.
II. Móz. 3,8.
Le is szállok, hogy megszabadítsam õt az Égyiptombeliek kezébõl és felvigyem õt arról a földrõl, jó és tágas földre, téjjel és mézzel folyó földre, a Kananeusok, Khitteusok, Emoreusok, Perizeusok, Khivveusok és Jebuzeusok lakóhelyére.
Józs. 1,4.
A pusztától és a Libánontól fogva a nagy folyóvízig, az Eufrates folyóvízig, a Khitteusoknak egész földe és a nagy tengerig napnyugat felé lesz a ti határotok.
I. Kir. 10,29.
És egy-egy szekér hatszáz ezüst siklusért és egy-egy ló százötven siklusért ment fel és jött ki Égyiptomból, és ugyancsak õk szállították ezeket a Hitteusok királyainak és Siria királyainak.
II. Krón. 1,17.
És mikor feljõnek vala, hozának Égyiptomból egy szekeret hatszáz ezüst siklusért, egy-egy lovat százötven ezüst siklusért; és ugyan csak õk szállították ezeket a Hitteusok minden királyainak és Siria királyainak.
II. Kir. 3,4-27.
És Mésának, a Moáb királyának nagyon sok juha volt, és az Izráel királyának adóban százezer bárány és százezer kos gyapját fizette.
De mikor meghalt Akháb, a Moáb királya elszakadt az Izráel királyától.
Kiméne azért Jórám király azon a napon Samariából, és megszámlálá az egész Izráelt;
És elméne, és külde követeket Josafáthoz, Júda királyához, ezt izenvén néki: A Moáb királya elszakadt tõlem; eljösz-é velem a Moáb ellen a hadba? Felele: Felmegyek, úgy én, mint te; úgy az én népem, mint a te néped; úgy az én lovam, mint a te lovaid.
És monda: Mely úton menjünk fel? Felele: Az Edom pusztájának útján.
És elméne az Izráel királya és Júda királya és az Edom királya; és mikor hét napig bolyongtak az úton, nem volt vize sem a tábornak, sem a velök volt barmoknak.
Akkor monda az Izráel királya: Jaj, jaj; az Úr azért hívta egybe e három királyt, hogy a Moáb kezébe adja õket!
És monda Josafát: Nincs itt az Úr prófétái közül egy sem, hogy általa tanácsot kérhetnénk az Úrtól? És felele egy az Izráel királyának szolgái közül, és monda: Itt van Elizeus, a Sáfát fia, a ki Illésnek kezeire vizet tölt vala.
És monda Josafát: Nála van az Úrnak beszéde. És alámenének hozzá az Izráel királya és Josafát és az Edom királya.
És monda Elizeus az Izráel királyának: Mi közöm van hozzád? Menj a te atyádnak és anyádnak prófétáihoz! És monda néki az Izráel királya: Ne utasíts el; mert az Úr gyûjtötte össze ezt a három királyt, hogy a Moáb kezébe adja õket.
És monda Elizeus: Él a Seregek Ura, a ki elõtt állok, ha nem nézném Josafátnak, a Júda királyának személyét, bizony téged nem néznélek, és rád sem tekintenék;
Hozzatok ide egy énekest. És mikor énekelt elõtte az éneklõ, az Úrnak keze lõn õ rajta.
És monda: Ezt mondja az Úr: Csináljatok itt és ott e patakon árkokat;
Mert ezt mondja az Úr: Nem láttok sem szelet, sem esõt, és mégis e patak megtelik vízzel, hogy ihattok mind ti, mind a ti nyájatok és barmaitok.
Kevés pedig még ez az Úr szemei elõtt, hanem a Moábot is kezetekbe adja.
És megvesztek minden kulcsos várost és minden szép várost, és minden jótermõ fát kivagdaltok, és minden kútfõt betöltötök, és minden jó szántóföldet behánytok kövekkel.
És lõn reggel, a mikor áldozatot szoktak tenni, ímé vizek jõnek vala Edom útjáról, és megtelék a föld vízzel.
Mikor pedig meghallotta az egész Moáb, hogy feljöttek a királyok õ ellenök harczolni, egybegyûlének mindnyájan, a kik fegyvert foghattak, és megállottak az õ tartományuk határán.
És mikor felkeltek reggel, és a nap feljött a vizekre, úgy láták a Moábiták, mintha õ ellenökbe az a víz vereslenék, mint a vér.
És mondának: Vér ez! Megvívtak a királyok egymással, és megölte egyik a másikát. Prédára most, Moáb!
De mikor az Izráel táborához jutottak, felkeltek az Izráeliták, és megverték a Moábitákat, és azok megfutamodtak elõttök; betörtek hozzájok és leverték Moábot.
És városaikat lerontották, és a jó szántóföldekre kiki követ hányt, és elborították azt kövekkel, és minden kútfõt behánytak, és minden jótermõ fát kivágtak, úgy hogy csak Kir-Haréset kõfalait hagyták fenn; de körülvevék azt is a parittyások, és lerontották.
Látván pedig a Moáb királya, hogy legyõzettetik a viadalban, maga mellé vett hétszáz fegyverfogó férfiút, hogy keresztül törjenek az Edom királyához; de nem bírtak.
Akkor vevé az õ elsõszülött fiát, a ki õ helyette uralkodandó volt, és égõáldozatul megáldozá a kõfalon. Mely dolog felett az Izráel népe igen felháborodék, és elmenének onnét, és megtérének az õ földjökbe.
Szerda
Ésa. 20,1.
Amely esztendõben Asdódba ment a Tartán, Szargon Assiria királya küldvén õt, és vívá Asdódot és azt elfoglalá:
II. Kir. 19,36-37.
És elindult, és elment, és visszafordult Sénakhérib, Assiria királya, és Ninivében maradt.
És lõn, mikor õ a Nisróknak, az õ Istenének templomában imádkozék, Adramélek és Sarézer, az õ fiai, levágták õt fegyverrel: magok pedig elszaladtak az Ararát földébe, és az õ fia, Esárhaddon uralkodék helyette.
I. Móz. 16,1-3.
És Szárai, az Ábrám felesége nem szûle néki; de vala néki egy Égyiptomból való szolgálója, kinek neve Hágár vala.
Monda azért Szárai Ábrámnak: Ímé az Úr bezárolta az én méhemet, hogy ne szûljek: kérlek, menj be az én szolgálómhoz, talán az által megépülök; és engede Ábrám a Szárai szavának.
Vevé tehát Szárai, Ábrám felesége az Égyiptombeli Hágárt, az õ szolgálóját, tíz esztendõvel azután, hogy Ábrám a Kanaán földén letelepedék, és adá azt Ábrámnak az õ férjének feleségül.
I. Móz. 25,33.
És monda Jákób: Esküdjél meg hát nékem azonnal, és megesküvék néki és eladá az õ elsõszülöttségét Jákóbnak.
I. Móz. 29,24. 29.
És Lábán az õ szolgálóját Zilpát, szolgálóul adá az õ leányának Leának.
És adá Lábán az õ leányának Rákhelnek, az õ szolgálóját Bilhát, hogy néki szolgálója legyen.
Zsid. 11,1.
A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyõzõdés.
Csütörtök
Zsid. 11,24-27.
Hit által tiltakozott Mózes, midõn felnövekedett, hogy a Faraó leánya fiának mondják,
Inkább választván az Isten népével való együttnyomorgást, mint a bûnnek ideig-óráig való gyönyörûségét;
Égyiptom kincseinél nagyobb gazdagságnak tartván Krisztus gyalázatát, mert a megjutalmazásra tekintett.
Hit által hagyta oda Égyiptomot, nem félvén a király haragjától; mert erõs szívû volt, mintha látta volna a láthatatlant.
I. Sám. 15,2-3.
Így szól a Seregek Ura: Megemlékeztem arról, a mit cselekedett Amálek Izráellel, hogy útját állta néki, mikor feljöve Égyiptomból.
Most azért menj el és verd meg Amáleket, és pusztítsátok el mindenét; és ne kedvezz néki, hanem öld meg mind a férfit, mind az asszonyt; mind a gyermeket, mind a csecsemõt; mind az ökröt, mind a juhot; mind a tevét, mind a szamarat.
I. Móz. 15,16.
Csak a negyedik nemzedék tér meg ide; mert az Emoreusok gonoszsága még nem tölt be.