SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

“A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített” (2Tim 3:16–17).

Mindenki számára van valamilyen legfőbb tekintély, a keresztények Istent tartják annak. A Biblia az Úr akaratát fejezi ki, éppen ezért olyan fontos számunkra.

Mégis, mi késztet arra, hogy egy könyv fennhatósága alá helyezzük magunkat? Az, hogy a Biblia nem egyszerűen csak egy könyv a sok közül. A Biblia Isten Igéje.

Az irat isteni tekintéllyel bír, méghozzá azért, mert az Úr Istentől, az ég és a föld Teremtőjétől származik. Ugyan kinek lenne hatalma Isten felett? Senkinek! Éppen ezért szükségszerű, hogy a Biblia az alap, a perdöntő szó.

A héten a Szentírás tekintélyével foglalkozunk. Mit mond az Ige önmagáról? Mit állít eredetéről? Hogyan tekintettek a Biblia írói az Ige többi könyvére? A legfontosabb kérdés pedig az, hogy mit mondott Jézus az Írásról? Hiszen természetesen az Úr kijelentése a perdöntő!

A Biblia írói egyedülálló kijelentéseket tettek az általuk lejegyzett könyvekre vonatkozóan. Üzenetük forrására pl. így utaltak: “az Úr szól” (Ézs 1:2); “Így szól az Úr” (Ám 1:3); “Ez volt az Úr igéje, amely a móreseti Mikeáshoz szólt” (Mik 1:11 – új prot. ford.) és “ez a szó, amelyet megjelentett nékem az Úr” (Jer 38:21).

Az Ószövetség írói egyértelműen kifejezték, hogy üzenetük közvetlenül Istentől származik. “Az Úr Igéje” hangzott többek között Jeremiásnak, Ezékielnek, Hóseásnak, Ámósznak is (Jer 1:1–2, 9; Ez 1:3).

Évszázadok és eltérő körülmények választották el egymástól a Biblia íróit, mégis mind egybehangzóan állították, hogy nem tőlük származott az üzenet. Isten hatalma késztette őket arra, hogy leírják, amit az Úr közölt velük.

2Tim 3:16-ban a “ihletett”-nek fordított szó a görögben azt jelenti: “Isten lehelte”. Egyértelmű utalás ez arra, hogy a Szentírás Istentől származik. Isten tette képessé üzenetének közvetítőit, a prófétákat és az apostolokat, hogy felfogják, majd továbbadják, amit az Úr megbízható és hiteles módon közölt velük.

Az Úr különböző úton-módon közölte Igéjét. Volt, amikor álmokban és látomásokban adott kinyilatkoztatást, előfordult, hogy megjelent bizonyos embereknek (2Móz 3:2–7), máskor angyal közvetítette üzenetét (Dán 8:15–16) vagy szemtanúk mondták el, mit láttak, hallottak (1Jn 1:1–3).

Isten tehát eltérő módon szólt a prófétákhoz, akik nem csak gépiesen jegyezték le az üzenetet. Nem úgy hatott rájuk az Úr, mint amikor mi a billentyűzetet nyomkodva írunk le valamit. Minden prófétának saját írói stílusa volt, a Bibliában mindenütt felfigyelhetünk ezekre a különbségekre. A lényeg tehát, hogy nem a prófétáktól származott az üzenet, ők csak leírták, amit az Úr közölt. Isten üzenete volt, amit lejegyeztek, nem ők találták ki (2Sám 23:2; Ám 3:8).

Az isteni kinyilatkoztatás miatt nevezik a Bibliát “az Úr könyvé”-nek (Ézs 34:16), “Isten evangéliumának” (Róm 1:1), Isten beszédeinek (lásd Róm 3:2). Olvashatjuk még ezt is: “Istennek jó beszéde” (Zsid 6:5) és “a Krisztusnak beszéde” (Kol 3:16).

Ma az emberek eltérő nézeteket vallanak a Szentírásról, annak tekintélyéről, érvényességéről, szerepéről stb. Szomorú, hogy a kereszténység körében általánosságban véve ma nincs olyan tekintélye a Bibliának, mint ami megilletné.

Mi adja a Szentírás súlyát? Először is, kérdezzük a legnagyobb tekintélyt – Jézust. Hogy tekintett Jézus az Írásra?

Ez a néhány szöveg is jól példázza, hogy milyen tiszteletben tartotta Jézus az Írást. Hitt a teremtésben (Mk 10:6), Noé és az özönvíz (Mt 24:37–39) valamint Jónás és a nagy hal (Mt 12:39–41) történetében. Jézus utalt az első emberpár megteremtésére (Mt 19:4), és Mt 19:5-ben idézte 1Móz 2:24-et a házasság eredeti céljával kapcsolatban.

Krisztus saját küldetéséről szólva is a Szentírás tekintélyére utalt: “Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is hinnétek; mert énrólam írt ő. Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, mimódon hisztek az én beszédeimnek?” (Jn 5:46–47).

Feltámadása után, az Emmaus felé vezető úton megint csak az Igét idézte az Úr, hogy küldetésének fontosságát megértesse a tanítványokkal: “És elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva, magyarázza vala nékik minden írásokban, amik őfelőle megírattak” (Lk 24:27). Földi élete során Jézus forgatta az Írást, beszélt belőle, beszélt róla, kiemelte és magyarázta. “Jézus mutatta be, hogy mi is a Szentírás igazi magyarázata. Az Ő üzenete a kulcs, aminek segítségével megérthetjük az Ószövetség jelentését… A bibliamagyarázat legjobb példáját adta azzal, ahogy Izráel szent iratait értelmezte. Irányelvünk azon a meggyőződésen alapszik, hogy Izráel története során Isten üdvözítő munkája Krisztusban érte el tetőfokát” (Hans LaRondelle: How to Understand the End-Time Prophecies of the Bible. [Sarasota, Fl., First Impressions. 1997.] 13. old.).

Az Újszövetség írói is kifejezték, hogy fenntartás nélküli bizalommal tekintenek a Bibliára.

A Római levélben Pál több mint 40 alkalommal közvetlenül idézett az Ószövetségből. Bizonyos fejezetek lényegében az ószövetségi idézetekre ill. utalásokra épültek. Ézsaiás írásaira legalább 25-ször utalt Pál. Ezt figyelhetjük meg Péter írásaiban is. Az Ószövetség képezte az Újszövetség leveleinek szilárd alapját (lásd még Mt 1:22–23; 3:3; Zsid 10:7; 1Jn 3:12).

Az újszövetségi írók az Ószövetségből vett idézeteikkel újból és újból utaltak arra, hogy meggyőződtek a Szentírás tekintélyéről (pl. Jak 1:5). A gazdagokhoz szólva az apostol Jak 1:11-ben Ézs 40:6–7 valamint Zsolt 103:15 verseit idézi. Péter apostol 2Pt 1:21-ben kihangsúlyozta az Ószövetség próféciáiba vetett hitét. Akkor is az Ószövetségre utalt (2Móz 12:5), amikor 1Pt 1:19-ben leírta, hogy Jézus drága vére árán nyerhetünk megváltást.

Róm 1:17-ben Pálnak az evangéliumra utaló szavai mögött a Hab 2:4 versében közölt elv húzódott meg. Amikor pedig az emberiség bűnös természetét ecsetelte az apostol Róm 3:10-12-ben, valójában Zsolt 14:1-3-ra utalt. A Rómában élő zsidókhoz szólva ezt mondta Pál: “Jól szólott a Szentlélek Ézsaiás próféta által a mi atyáinknak…” (ApCsel 28:25).

Az apostolok szilárd meggyőződésüknek tartották, hogy a Szentírás valóban Isten Igéje. Péter így fogalmazott pünkösdkor: “Szükség volt betelni annak az írásnak, melyet megjövendölt a Szentlélek Dávid szája által” (ApCsel 1:16). Pál azt is mondta, hogy “…az Istennek általunk hirdetett beszédét, nem úgy fogadtátok, mint emberek beszédét, hanem mint Isten beszédét (aminthogy valósággal az is)” (1Thessz 2:13).

Pál szavait a Szentírás részének tartotta Péter is, ami belső bizonyíték arra, hogy a Biblia mindkét részét egyformán érvényesnek, Isten Igéjének tekintették az apostolok (lásd még 1Thessz 2:13). A Szentírás íróinak körülményeit és személyét tekintve óriási különbségek voltak, mégis bámulatos, hogy mennyire egységes lett ez az irat.

Mintegy ezer év kellett az Ószövetség könyveinek a megírásához. Ezután úgy ötszáz évig nem keletkezett újabb bibliai könyv, egészen az őskeresztény egyház születéséig. Az Újszövetség könyveit a Kr. u. I. század második felében jegyezték le. Ezért mondjuk, hogy a Szentírás kb. 1 600 esztendő alatt vált teljessé.

Éppen ez az egységesség az egyik legerősebb bizonyítéka annak, hogy valóban Isten irányításával készült el a Szentírás. Igaz, az írók más és más korban, társadalmi közegben éltek, a Biblia tartalma mégis egy fontos cél szolgálatában áll. Írói között volt király, miniszterelnök, pásztor, halász, próféta, pap, vámszedő, orvos és még számos egyéb hivatást űző ember, de mindannyian ugyanarról az Istenről írtak. Némelyik könyv a történelemmel foglalkozik, mások próféciákat közölnek. A Szentírás íróinak sorában voltak, akik versbe foglalva fejezték ki magukat, mások pedig prózában. A könyvek között találhatunk beszámolókat a missziómunkáról, gyülekezeteknek és egyes személyeknek szóló leveleket, de mindegyikben ugyanarról a szerető, gondviselő Istenről olvashatunk. A Szentírás minden egysége a megváltási tervről ad hírt, mind az igazságnak egyazon mértékét állítja elénk. Az összes irat egy jutalomra irányítja a figyelmünket. Ez persze nem lehet véletlen, azt mutatja, hogy a Biblia írói közös forrásból merítettek.

A hetedik napot ünneplő adventisták hitelvei. Budapest, 1997, Advent Kiadó. 13–23. old.

“A Bibliát ihletett emberek írták le, de nem Isten kifejezési és gondolkodási módja szerint… A Biblia írói Isten írnokai voltak, nem toll gyanánt szolgáltak. Nézzük meg őket. Nem a Biblia szavai ihletettek, hanem az emberek voltak ihletettek. Az ihletés nem az ember szavaira vagy kifejezéseire hat, hanem magára az emberre, aki a Szentlélek hatása alatt gondolatokkal telik meg. Szavai azonban magukon viselik az egyes ember gondolkodásának a jegyeit. Az isteni elme kisugárzik. Az isteni gondolat és akarat összekapcsolódik az ember gondolatával és akaratával; így az ember Isten szavát ejti ki” (Ellen G. White: Selected Messages. 1. köt. 21. old.).

“A Bibliát, amely bár Istent nevezi meg szerzőjének, emberi kezek írták. Különböző könyveinek sokféle stílusában számos író számtalan jellemvonása tükröződik” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 1985, H. N. Adventista Egyház. 9. old.).