SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 3:8–9; 2Sámuel 12:1–7; Ézsaiás 59:2; Jeremiás 38:14–19; Ezékiel 4; Ámósz 3:7; 2Timóteus 3:16; 2Péter 1:20–21; 3:1

“Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit örökösévé tett mindennek, aki által a világot teremtette” (Zsid 1:1–2 – új prot. ford.).

KULCSGONDOLAT: Az emberiség bűnbeesése óta Isten különféle eszközök által tartotta velünk a kapcsolatot.

Mennyit ér egy ember? Ha pusztán kémiai szempontból vizsgálnánk, elég szép összeget mondhatunk. Becslések szerint a testet alkotó fehérjék, enzimek, ribonukleinsav, DNS, aminosavak és biokémiai anyagok összességét tekintve egyetlen ember értéke szó szerint több millió dollár.

Természetesen valódi értékünket csak Jézus életét és halálát figyelembe véve mérhetjük fel igazán. Ha Isten nem tekintette volna annyira fontosnak az embert, nem fizetett volna olyan végtelen nagy árat megváltásunkért.

Hogyan is mutatta meg tehát az Úr, hogy mekkora értéket lát az emberben, és meg akarja váltani? A héten kezdünk foglalkozni ezzel a témával. Megnézzük, milyen úton-módon tartja velünk a kapcsolatot Isten.

Igen, Isten még most is szól hozzánk, bűnös, egyre mélyebbre süllyedő teremtményeihez. Éppen ezért az a döntő kérdés, hogy hajlandóak vagyunk-e odafigyelni arra, amit mond.

A bűneset előtt Ádám és Éva közvetlen kapcsolatban élt Istennel, ami azután megszakadt. Attól kezdve az ember nem állhat meg szemtől-szemben Alkotójával. Nem Isten változott meg, hanem Ádám és Éva viszonyult másként hozzá.

A bűn következménye lett, hogy Ádám és Éva nem szívesen találkozott az Úrral (lásd 1Móz 3:8). Félni kezdtek tőle. A bűn hatására fordultak el Istentől. Tehát a bűn szakította el az emberiséget a Teremtőtől, ahogy azóta is szembefordít egymással népeket, országokat, törzseket, közösségeket, egyházakat, sőt még családokat is. Szomorú, mégis igaz – mindannyian bizonyára tapasztaltuk már.

Furcsa, hogy időnként beszélünk az ember “istenkeresésé”-ről, amikor pedig az igazság éppen ennek az ellenkezője! Isten az, aki keresi az embert. Ő az, aki el akar érni, minden lehetséges úton-módon üdvösségre kíván juttatni. Mózestől kezdve Jánosig, Mózes első könyvétől A jelenések könyvéig a Biblia elénk tárja azt, ahogy Isten keresi az embert. Szeretne elérni bennünket, tudatni velünk, hogy létezik, és még bűneink ellenére is szeret (Ézs 5:1–5; Mt 23:27).

Isten próféták által szólt az emberhez a legrégebbi időktől fogva, mióta a közvetlen kapcsolat megszakadt. A próféták munkája többrétű. Megjövendölték Jézus első és második adventjét, bemutatták, hogy mivel Isten oly nagyra értékeli az emberiséget, prófétákat választott, akik Őt képviselték a nép előtt. Az Úr rajtuk keresztül nyilatkoztatta ki szeretetét, mutatta meg jellemét népének, figyelmeztető üzeneteket adtak át a küszöbön álló ítéletekről. A próféták által közölte az Úr a megváltási tervet is, és velük íratta le a Bibliát.

Hasonlítsuk össze 2Krón 20:20 és Lk 16:31 verseit. Itt láthatjuk a próféták üzenetével szemben tanúsított kétféle magatartást. Bizonyos értelemben véve mindannyian e két tábor valamelyikéhez tartozunk. Vagy elhisszük, amit az Úr mond (gyakran prófétáin keresztül) vagy nem. Ne feledjük, Istenhez fűződő viszonyunkat tükrözi, ahogy a próféták üzenetét fogadjuk!

Nem nehéz megtalálni a választ, Jézus számtalanszor elmondta: “Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok” (Jn 14:15); “Miért mondjátok pedig nékem: Uram! Uram! ha nem mívelitek, amiket mondok?” (Lk 6:46).

Leggyakrabban prófétái által adott kinyilatkoztatást az Úr, de a legnagyszerűbb és legteljesebb kinyilatkoztatást akkor nyerte az emberiség, amikor Jézus Krisztus a földre jött. Nem véletlen, hiszen Jézus testben megjelent Isten. Mi többet kérhetnénk még?

Igaz, Krisztus más volt, mint amilyennek az emberek előre elképzelték, de élete és tanítása valóban Isten akaratát mutatta be. A Krisztus korában élő nép emberi nagyságot várt. Nem alázatra, szerénységre, hanem nagy hatalomra, pompára számítottak, mégis Jézus adott hű képet az Atya Isten jelleméről.

Mt 11:27 ________________________________________________________

Jn 1:14, 18 _______________________________________________________

Jn 14:8–11 _______________________________________________________

2Kor 4:6 _________________________________________________________

Zsid 1:1–3 ________________________________________________________

Jn 14:8–12 alapján tehát aki látta Jézust, az látta az Atyát, mert Jézus annyira egy az Atyával. A közöttük lévő kapcsolat jóval szorosabb a mester és tanítvány kapcsolatánál. Jézus szavai sokkal többet jelentenek a puszta emberi szónál, hiszen Isten tetteit jelentik ki. Amikor tehát megismerjük Jézust, megismerkedünk Istennel is. Isten szeretetéről és jóságáról akkor nyerjük a legtisztább képet, ha találkozunk Jézus Krisztussal.

“Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam” (Jn 5:39).

Beszéltünk arról, hogy Isten a próféták és Jézus Krisztus által is adott kinyilatkoztatást. Isten azonban nemcsak a bibliai időkben lépett kapcsolatba az emberrel.

2Tim 1:5 _________________________________________________________

Fil 4:9 ___________________________________________________________

Jn 5:39 __________________________________________________________

Jób 12:7–10 ______________________________________________________

Zsolt 107:1–8 _____________________________________________________

Jn 4:16–18, 26 ____________________________________________________

Az iménti versek is arról tanúskodnak, hogy Istennek sosem volt szándéka bizonytalanságban tartani az embert az élet célját illetően. Mindent megtett, hogy megismerhessük az igazságot és azt, hogyan nyerhetjük el a megváltást. Isten kinyilatkoztatta önmagát a természet, a tudomány világa, a Biblia, Jézus, az isteni gondviselés, emberi kapcsolatok valamint a Szentlélek által. A hűséges szolgái életéből visszatükröződő képben is megmutatja magát az Úr.

Az Úr számos alkalommal kérte a prófétáktól, hogy írják le üzenetét. A feljegyzések közül nagyon sok meg is maradt. A fennmaradt szent iratok gyűjteménye a Biblia. “Mózes pedig felírá az Úrnak minden beszédét” (2Móz 24:4; lásd még 2Móz 34:27; 3Móz 26:46). Józsué is azt a feladatot kapta, hogy írjon (Józs 24:26). Jeremiásnak is meghagyta az Úr, hogy jegyezze le egy könyvbe mindazt, amit majd közöl vele. Évekkel később Dániel próféta beszámolt arról (Dán 9:2), hogy Jeremiás próféciáját olvasta, amelyben az Úr a 70 évig tartó fogság után szabadulást ígért népének. Dániel szintén feladatul kapta, hogy üzenetét foglalja egy könyvbe, főleg azok számára, akik a végső időben élnek (Dán 12:4). Az Úr tehát a Biblia által kinyilatkoztatást ad önmagáról. A Szentírás írott üzenete Isten akaratát közli.

Érdekes, hogy a Biblia szó nem található meg a Szentírásban. Latinul a biblia azt jelenti, hogy könyvek, és a görög biblos (könyv) szóra vezethető vissza. A Szent Biblia jelentése tehát: “a szent könyvek”. Valóban helytálló ez a cím, hiszen a Biblia sok könyvből áll, az Ószövetségben 39, az Újszövetségben 27 könyv található.

Stílusát és formáját tekintve nagy eltérés tapasztalható az iratok között, amelyek azonban az elsőtől kezdve az utolsóig mind a szerető Istenről, a világegyetem Teremtőjéről szólnak, aki keresi bűnössé lett teremtményeit. A Biblia középpontjában Isten szeretete áll, amit leginkább a világunkba belépő Krisztus személyében láthatunk, aki emberként élt, majd meghalt a Golgotán. Ez a világegyetem legnagyszerűbb igazsága. Az összes fő bibliai igazság tehát ebből a szempontból vizsgálandó.

Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. “A teremtés”, 18–25. old.; “Kísértés és bukás”, 26–36. old.; “A megváltás terve”, 37–44. old. című fejezetei; Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 1985, H. N. Adventista Egyház. “Bevezetés” című fejezete, 9–15. old.

“Jézus otthonukban találkozott az emberekkel, jól ismerte problémáikat. Kedvessé tette az igazságot, mert közvetlenül, egyszerűen mutatta be. Nyelvezete oly tiszta, finom és egyszerű volt, akár a csobogó patak. Hangja zeneként hatott azokra, akik azelőtt a rabbik monoton beszédét hallgatták. Bár tanítása egyszerű volt, mégis úgy beszélt, mint akinek hatalma van. Ez a jellegzetesség élesen megkülönböztette tanítását mindenki másétól. A rabbik fenntartással, kétkedve beszéltek, mintha az Írásokat így is, meg ellenkezőképpen is lehetne értelmezni. A hallgatók napról napra bizonytalanabbak lettek. Jézus azonban kétségbevonhatatlan tekintéllyel tanította az Írásokat. Bármiről beszélt, hatalommal tette, mint akinek szavát nem lehet vita tárgyává tenni” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1998, Advent Kiadó. 202. old.).