1. A téma felvetése azért aktuális, mivel egyre több olyan mozgalomról hallunk, amiknek
tagjai azt hirdetik, hogy bennük és közöttük Isten ereje nyilatkozik meg.
Ez abban nyilvánul meg, hogy részesülnek a “Lélek” keresztségében, aminek
következtében nyelveken szólnak.
Ezek a mozgalmak szinte minden vallási közösségben megtalálhatók.
Egy ilyen világszéles jelenséggel szemben mi sem lehetünk közömbösek, tehát állást
kell foglalnunk.
2. Isten Igéje arra szólít fel bennünket, hogy mindent próbáljunk meg, és csak ami jó,
azt tartsuk meg.
Komoly igei vizsgálat nélkül nem szabad sem elfogadni, sem elvetni semmit sem.
Ha igaz valami és jó, akkor el kell fogadnunk.
Ha viszont nem állja ki az Ige próbáját, akkor őrizkednünk kell még a csírájától
is.
Isten Igéje nagyon sok helyen int óvatosságra bennünket.
“Mindent megpróbáljatok, ami jó azt megtartsátok. Mindentől ami gonosznak
látszik, őrizkedjetek.” I. Thess. 5,21-22.
“Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket,
hogy Istentől vannak-é, mert sok hamis próféta jött ki e világba.” I. Jn. 4,1.
“Józanok legyetek, mert a ti ellenségetek az ördög, mint ordító oroszlán szerte
jár, keresvén, kit elnyeljen. Akinek álljatok ellent, erősek lévén a hitben.” I. Pét. 5,8-9.
Az ősellenségünk az által akar megsemmisíteni és elnyelni bennünket, hogy megtéveszt
és becsap bennünket, vagy megrendíti a hitünket.
Isten viszont arra int, hogy józanok legyünk és vizsgáljunk meg minden új eszmét és
tanítást.
Ha észre vesszük a tévedést, akkor álljunk ellent a befolyásának.
3. Hitünk és lelki életünk egyetlen hitelesítője, és tévedhetetlen mértéke a Biblia,
Isten kijelentett szava.
Még az olyan személyes élményeinket is, mint a “Lélek keresztség”, a Szentírásban
adott isteni kijelentések által kell megvizsgálni és hitelesíteni.
Akik ezt elmulasztják, azok egykor azok között fogják találni magukat, akiknek Jézus
bezárt ajtaja előtt kell zörgetniük, mert nem engedték be őket. Mt. 7,22-23.
Ezért tartom szükségesnek, hogy a nyelveken szólás kérdését is vizsgáljuk meg az
Isten Igéje alapján.
1. Tisztán kell látni, hogy a Szentlélek keresztséghez nem feltétlenül tartozik hozzá a
nyelveken szólás ajándéka.
Samáriában az újonnan megtértekről nem említi a Biblia, hogy a Szentlélek
keresztségekor nyelveken beszéltek volna. Csel. 8,14-17.
A pünkösdi prédikáció után megtértekről sem olvassuk az Igében, hogy nyelveken
beszéltek volna.
Pedig az ő esetükben a megtérést követő ígéretek között az is elhangzott, hogy
akkor “veszitek a Szentlélek ajándékát”. Csel. 2,38.
Pál apostol éppen a korinthusiakhoz írott levelében veti fel a kérdését, amivel azt
szeretné lerögzíteni, hogy nem mindenki szól nyelveken, aki a Szentlélek ajándékával rendelkezik.
I. Kor. 12,30.
Ezután pedig azt ajánlja, hogy törekedjenek értékesebb ajándékokra.
I. Kor. 12,31. 14,5.
Ezzel az ajánlatával azt is kimondja, hogy nem feltétlenül kell nyelveken beszélnie
annak, aki a Szentlélek keresztségében részesült.
2. Isten Igéje alapján határozott választ kell adnunk arra a kérdésre is, hogy mi a
jelentősége a Szentlélek keresztségnek, kik részesülnek benne és miért?
Mindenek előtt a jelképesen vett Krisztus testéhez tartozás feltétele a Szentlélek
általi keresztség.
“Mert hiszen egy Lélek által mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg.” I. Kor. 12,13.
“Akiben pedig nincs a Krisztusnak Lelke, az nem az övé”
Róm. 8,9.
A Szentlélek általi keresztség az istenfiúságot is adja, és az állandó isteni
vezetést jelenti.
“A fiúságnak Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abbá Atyám! Ez a Lélek
bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk.” Róm. 8,15-16.
A Szentlélek keresztség a Menny hitelesítő pecsétje arról, hogy Isten a megváltást és
az örökéletet hatályba léptette annak az embernek az életében. Ján. 11,25.
“És meg ne szomorítsátok az Istennek ama Szentlelkét, aki által
megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára.” Eféz. 4,30.
3. Szükséges tisztázni azt is, hogy a Bibliában található kijelentések alapján mit kell
érteni a nyelveken szólás alatt, hiszen annyiféleképpen értelmezik és magyarázzák.
Néhányan a karizmatikus keresztények közül azt gondolják, hogy a nyelveken szólás az
imádkozásnak egy speciális megnyilatkozását jelenti.
Ennek igazolására hivatkoznak Pál szavaira, amikor azt mondja, hogy a
“Szentlélek esedezik érettünk kimondhatatlan fohászkodással”. Róm. 8,26.
Ezzel az állítással kapcsolatban azonban felvetődik a kérdés:
Ha kimondhatatlan az amit a Szentlélek mond a nyelveken szóló által, akkor egy
másik ember hogyan képes mégis kimondani, sőt értelmes módon lefordítani és mindenki által érthetővé tenni?
Márpedig Pál apostol éppen ezt követeli meg a korinthusiaktól.
I. Kor. 14,27-28.
A nyelveken szólás ajándékának éppen az volna a lényege, hogy ne legyen szükség egy
közbeiktatott fordítóra.
Vagyis a Szentlélek közvetlenül szólhasson, akihez csak akar.
Ennek hiányában nem beszélhetünk nem beszélhetünk arról, hogy a nyelveken szólás
a Szentlélek ajándéka, hiszen nem lehet vele mit kezdeni.
Az előzőek alapján tehát el kell választani egymástól a nyelveken szólást és a
Szentlélek esedezését, mert ez két egymástól teljesen független, más természetű dolog.
4. Mások szintén Pál apostoltól idézve azt mondják, hogy “aki nyelveken szól, nem
embereknek szól, hanem Istennek, mert senki sem érti, hanem lélekben beszél titkos dolgokat”. I.
Kor. 14,2.
Itt ismételten felmerül az előbbi kérdés:
Ha lélekben beszél, vagyis csak a Lélek tudja kimondani, akkor egy másik ember, - a
magyarázó - miért tudja mégis kimondani?
Ha pedig titkos dolgokat beszél a nyelveken szóló, akkor a magyarázó miért
mondhatja el?
A fordító által tolmácsolva már elveszíti a titkosságát, a fordító kimondhatja,
csak a nyelveken szóló nem?
Itt most egy későbbi gondolatot szeretnék megelőlegezve kimondani:
Pál apostol nem a saját véleményét fogalmazza meg ebben a versben a nyelveken
szólásról, hanem a korinthusiak állítását idézi.
Ez abból tűnik ki, hogy ugyanebben a fejezetben a saját véleményeként pont az
ellenkezőjét mondja el.
“A példa mutatja, hogy oly sokféle szólás van a világon, és azok közül egy sem
érthetetlen.” I. Kor. 14,10.
Ezért, ha hozzátok megyek, bár “mindnyájatoknál inkább tudok nyelveken szólni;
De a gyülekezetben inkább akarok öt szót szólni értelemmel, hogy egyebeket is tanítsak,
hogy nem mint tízezer szót nyelveken”. I. Kor. 14,18-19.
5. A nyelveken szólás, mint a Szentlélek ajándéka, kétféleképpen nyilatkozott meg az
apostoli gyülekezetben.
Ez egyrészt azt jelenti, hogy a Szentlélek képesítette az apostolokat arra, hogy más
népek nyelvét is tudják beszélni úgy, hogy nem kellett hosszú időn keresztül tanulniuk
A Szentlélek viszont még a nyelveken szólás ajándékát is úgy osztogatta, amint
akarta, vagyis nem mindenkinek ugyanazt a nyelvismeretet adta.
“És megtelének mindnyájan Szentlélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, amint
a Lélek adta nékik szólniok.” Csel. 2,4.
Másrészt a pünkösdi élmény azt is jelenthette, hogy esetleg egy apostol beszélt, de
minden ember a saját anyanyelvén értette az elhangzó beszédet.
A Szentlélek így tolmácsolta személyre szabottan, hogy kiki úgy hallja az
evangélium üzenetét, amelyik nyelven a legvilágosabban képes megérteni azt.
“Mimódon halljuk hát, kiki közülünk a saját nyelvén, amelyben születtünk?”Csel. 2,8.
A nyelveken szólás tehát mindig értelmes és érthető módon nyilatkozott meg az
apostoli korban, amikor azt a Szentlélek adta.
6. Végezetül még azt kell megérteni, hogy mi a célja Istennek azzal, hogy a nyelveken
szólás ajándékát adja?
Pál apostol azt mondja, hogy “mindenkinek azonban haszonra adatik” a lelki
ajándék, így a nyelveken szólás is. I. Kor. 12,7.
Másik levelében még hozzá teszi: “A szentek tökéletesbítése céljából, szolgálat
munkájára, a Krisztus testének építésére”. Eféz. 4,12.
E kijelentések alapján a következő tényszerű dolgokat kell meghatározni és kimondani:
Isten senkinek sem ad lelki ajándékot azért, hogy azt csak a saját érdekében
hasznosítsa, esetleg fitogtassa és kérkedjen vele.
Istentől való lelki ajándékról csak akkor beszélhetünk, ha az a gyülekezet
szolgálatában, építő jelleggel nyilatkozik meg.
Ha valaki a Lélek ajándékát nem a gyülekezet építésére használja, az rövidesen el
fogja veszíteni azt, vagy pedig nem a Szentlélektől volt az egész.
1. A levél megírásának idejében a korinthusi gyülekezet lelki élete nagyon a mélypontra
jutott.
Versengés, pártoskodás, ami szinte szakadáshoz vezetett. I. Kor.
3. fej.
Paráznaság, amilyen még a pogányok között sincs. I. Kor. 5. fej.
Világi bíróságok előtt pereskednek egymással, miközben az egész világ megítélésére
hívta el őket Isten. I. Kor. 6. fej.
A házasélettel kapcsolatos szélsőséges problémák. I. Kor. 7. fej.
A pogányból lett keresztények már szinte kérkedve botránkoztatták a zsidókat a
bálványáldozati húsok fogyasztása miatt. I. Kor. 8. 10. fej.
A nők egyenjogúsági versengése, a férjek nyilvános megszégyenítésével.
I. Kor. 11,3-16.
Az Úrvacsorát már közönséges lakmározássá változtatták, ahol a gazdagok fitogtatják a
gazdagságukat. I. Kor. 11,17-től.
A lelki ajándékokkal kapcsolatos tudatlanság és visszaélés, ami a démoni erők előtt
nyitotta meg az ajtót a gyülekezetben. I. Kor. 12,1-től.
2. Pál apostolt nagyon aggasztotta ez a helyzet, hiszen Ő volt ennek a gyülekezetnek az
alapítója.
Súlyosbította a helyzetét az is, hogy a pártoskodásból adódóan a gyülekezet nagy
része szembe fordult Pállal.
Ebből adódóan az apostol nem nyúlhatott hozzá akárhogyan a problémához, hanem csak
megfelelő előkészítés után.
3. Pál ismert és alkalmazott egy nagyon fontos törvényszerűséget, amely nélkül
eredményes missziómunkáról nem lehet igazán beszélni.
Ennek a lényege az, hogy a rád bízott isteni üzenet ismertetése előtt személyes lelki
kapcsolatot kell teremtened az emberekkel, mert ellenkező esetben többnyire süket füleknek fogsz beszélni.
Pál ezt úgy oldotta meg, hogy látszólag azonosult a hallgatóival, mintha ő is közülük
való lenne, mintha az adott dologban azonosan gondolkodnának. I. Kor. 9,19-23.
Ennek a munkamódszernek a mintapéldájaként áll előttünk az az eset, amikor Athénben
találkozott a görög filozófusokkal.
Először még a “lelke háborog ő benne, látván, hogy a város bálványokkal van
tele”. Csel. 17,16.
Mikor azonban szemtől-szembe állt velük az Areopágusnak közepén, akkor nem azt
mondta el, hogy mennyire felháborodott a lelke a bálványok láttán, hanem: “Athéni férfiak, minden tekintetben
nagyon istenfélőknek látlak titeket”. Csel. 17,22.
Pál ugyanezzel a módszerrel közelíti meg a korinthusi gyülekezetben lévő problémát is
a lelki ajándékok vonatkozásában.
1. Különös módon a nyelveken szólás problémájával három fejezeten keresztül foglalkozik
az apostol, amivel azt is jelzi, hogy súlyos ügynek tekintette.
A nyelveken szólásról adott tanításának az volt az alapja, hogy a korinthusiak
tudatlanságban voltak a lelki ajándékokra vonatkozóan.
A nyelveken szólással kapcsolatban írt három fejezet megértésének éppen ezért ez a
szó a kulcsa, hogy “tudatlanság”.
Ezzel a szóval, illetve meghatározással kezdi el üzenetét és magyarázatát, és ezzel
is fejezi be.
“A lelki ajándékokra nézve pedig nem akarom atyámfiai, hogy tudatlanok
legyetek.” I. Kor. 12,1.
“Aki pedig tudatlan, az legyen tudatlan.” I. Kor. 14,38.
Ha Pál tanításának megértéséhez nem vesszük figyelembe ezt a szót, akkor az egész
korinthusi jelenség megítélése vonatkozásában téves következtetésre jutunk.
2. Pál azzal kezdi üzenetét, hogy újra elmondja a lelki ajándékokra vonatkozó alapvető
ismereteket.
A Szentlélek nem akarja uniformizálni az Egyházat oly módon, hogy csak egy lelki
ajándékot ad mindenkinek.
A Szentlélek által adott kegyelmi ajándékok különbözőek. 12,4.
A különböző ajándékokat viszont ugyanaz a Lélek osztogatja.
12,11.
Ez a Lélek azonban a saját akarata szerint osztogatja az ajándékait, mindenkinek
azt ad, amit Ő akar. 12,11.
Minden lelki ajándék haszonra adatik, mármint az egész test, vagyis a gyülekezeti
közösség hasznára, nem pedig az egyén saját hasznára. 12,7.
A Szentlélek keresztség által ugyanis mi mindnyájan “egy testté kereszteltettünk
meg”. 12,13.
Ezért mi ennek az isteni testnek a tagjai vagyunk, éspedig olyan tagjai, amilyenné
a Szentlélek tett bennünket abban. 12,18.
Isten Lelke azért teszi ezt velünk, hogy egymásért éljünk, és egymásról
gondoskodjunk a kapott ajándék által. 12,25-26.
Az előzőekkel összefüggésben felvet Pál apostol egy nagyon fontos kérdést.
12,29-30.
Milyen lenne az a test, amely csupa lábakból vagy fülekből állna?
Ugyanilyen torzzá válna az a gyülekezet is, ahol a Lélek csak a nyelveken szólás
ajándékát adná mindenkinek.
Pál újra és újra hangsúlyozza azt, hogy a közösség építése szempontjából a Lélek
ajándékai közül a nyelveken szólás a legkevésbé értékes, ezért a felsorolásaiban mindig utoljára említi.
12,8-10. 28.
Ezért ismételten felszólítja a korinthusiakat, hogy értékesebb és hasznosabb
ajándékokkal való szolgálatra igyekezzenek. 12,31.
3. Miután elmondja a lelki ajándékokra vonatkozó alapvető tanítását, és próbál kiutat
mutatni a jelenlegi helyzetükből, majd így folytatja:
“Ezenfelül még egy kiváltképpen való utat mutatok néktek.”
12,31.
Ez a még egy különleges út fogalmazódik meg a szeretet himnuszának üzenetében, ami
elsődlegesen a nyelveken szólás problémájáról szól Pál üzenetében.
“Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem,
akkor olyanná lettem, mint a zengő érc vagy a pengő cimbalom.”
13,1.
Pál tehát mindenáron kivezető utat próbál keresni a korinthusiak számára ebből a
jelenlegi helyzetükből.
4. Pál tudta, hogy Korintusban vannak olyanok, akik számára nem elég a finoman
megfogalmazott intés és útmutatás.
Ezért a 14. fejezetben leírt üzenetét már azoknak szánja, akiknek határozott és
kemény beszédre van szükségük.
5. Ezeknek a kemény fejű embereknek mondott üzenetét a következő pontokba lehet
összegezni:
Mivel minden nyelv érthető, ezért a ti beszédeteknek is érthetőnek kell lenni a
gyülekezetben, hogy mindenki megértse, amit ott mondotok. 14,9-11.
A közöttetek megnyilatkozó ajándékoknak mindig a gyülekezet építését kell szolgálni,
másként nincs értelme és jelentősége. 14,12-13.
Mivel minden áron lelki ajándékot kívántak maguknak, ezért Pál arra kéri őket, hogy
imádkozzanak azért, hogy a nyelveken szólás ajándékát úgy kapják meg, hogy a gyülekezetet építeni tudják vele.
A közösség előtt elmondott imákat nem lehet úgy elmondani, hogy az értelmünk ki van
kapcsolva, és csak lélekkel imádkozunk, hiszen akkor senki sem tud áment mondani rá, mivel mások számára is
értelmetlen volt. 14,14-17.
Isten Igéje arra tanít, hogy akin az Úrnak Lelke megnyugszik, azon a
“bölcsességnek és értelemnek lelke, tanácsnak és hatalomnak lelke, az Úr ismeretének és félelmének lelke”
nyugszik meg. Ésa. 11,2.
Pál elég lesújtó módon fejezi ki véleményét az olyan beszédről, amit a másik nem ért
meg.
“A gyülekezetben inkább akarok öt szót szólni értelemmel, hogy egyebeket is
tanítsak, hogynem mint tízezer szót nyelveken.” 14,19.
Az a beszéd, amelyik a hallgató számára érthetetlen, olyan, mint egy kisgyerek
gügyögése.
Ezért Pál azt ajánlja a korinthusiaknak, hogy “ne legyetek gyermekek értelemben;
hanem a gonoszságban legyetek gyermekek, értelemben pedig érettek legyetek”,
vagyis beszéljetek mindenki által érthető módon. 14,20.
A nyelveken szólás ajándékát nem azért adja Isten, hogy legyen mivel bizonyítani a
hívő életben való komolyságunkat a gyülekezet előtt, mert lám-lám, már az Isten is úgy ítélte meg, hogy a nyelveken
szólás ajándékával jutalmazta meg azt.
Egy ilyen gyakorlat csak önteltséget és lelki büszkeséget ápolna bennünk, és abban
segítene, hogy legyen mivel kérkedni és hivalkodni mások előtt.
Pál apostol viszont azt mondja, hogy a nyelveken szólás ugyan jelként adatott
Istentől, de nem a gyülekezeten belül, nem a hívőknek egymás előtt, hanem a gyülekezeten kívüli munkában a
hitetlenek előtt. 14,22/a.
Mert ha egy hitetlen az anyanyelvén hallja tőlem az evangélium üzenetét, és tudja,
hogy én korábban nem tudtam beszélni az ő nyelvét, akkor ez olyan hatással lesz rá, mint pünkösdkor a Jeruzsálemben
összegyűlt tömegre. Csel. 2,7-8. 41.
Ha pedig egyszerre többen is beszélnek érthetetlen nyelven, egy jelenlévő vendég nem
azt fogja gondolni, hogy ezek megőrültek és most őrjöngenék? 14,23.
És itt jut el Pál ahhoz a ponthoz, amikor a helyreigazító szándékában már megtehet
egy hatásában drasztikus lépést is.
Ezzel a lépésével viszont teljesen egyértelművé tette az utókor számára, hogy
milyen jelenségnek tekintette a korinthusiak nyelveken szólását.
1. Pál döntő lépését akkor értjük meg igazán, ha ismerjük az apostolok magatartását a
Szentlélek megnyilatkozásaival szemben.
Az apostolok ilyen irányú magatartását hűen szemlélteti a Kornélius házanépével
kapcsolatos eset.
Amikor Péter felment Jeruzsálembe, akkor a zsidóságból való atyafiak felelősségre
vonták, amiért Kornélius házanépét pogány létükre megkeresztelte. Csel. 11,2-3.
Péter védekezésül a következőket mondja: “kicsoda voltam én, hogy az Istent
eltilthattam volna?”. Csel. 11,17/b.
Ez a magyarázat viszont teljesen megváltoztatta ezeknek az atyafiaknak a véleményét
és a dolgokhoz való viszonyulását.
“Ezeknek hallatára aztán megnyugovának, és dicsőíték az Istent, mondván:
Eszerint hát a pogányoknak is adott az Isten megtérést az életre!” Csel. 11,18.
2. Pál apostol egy nagyon kemény és drasztikus lépéssel avatkozik közbe és állítja le a
korinthusi gyülekezet nyelveken szólási gyakorlatát.
Csak kettő, vagy legfeljebb három személy szólhat nyelveken egy istentiszteleti
alkalmon. 14,27.
Ezek a személyek is csak egymás után tehetik, de semmiképpen sem egyszerre.
14,27.
Ezt is csak akkor tehetik, ha van valaki, aki a gyülekezet számára is érthetővé tudja
tenni az elhangzottakat. 14,27.
Ha nincs magyarázó, ha senki sem tudja a gyülekezet építésére lefordítani, akkor
senki sem szólhat nyelveken, akkor az ilyen emberek hallgassanak és maradjanak csöndben a gyülekezetben.
14,28.
3. Érezzük, hogy mennyire nem a Szentlélek megnyilatkozásait próbálta visszaszorítani
Pál, mennyire nem a lelki ajándékok tevékenységét akarta korlátozni ezekkel a rendelkezéseivel?
Ezzel a rendelkezésével csak a negatív emberi szándékokat akarta megállítani, és
azokat a démoni erőket, amik ezeken az embereken keresztül nyilatkoztak meg ott a gyülekezetben.
Ezzel a bölcs intézkedésével szinte teljesen megszüntette a nyelveken szólásnak ezt
az ártalmas formáját, és a démoni erők ártalmas jelenlétét.
4. Ha Pál apostol a Szentlélek megnyilatkozásának tekintette volna a korinthusi
jelenséget, akkor nem tette volna a következőket:
Nem merte volna korlátozni a lelki ajándékok működését a korinthusi gyülekezetben
történő eseményekkel kapcsolatban.
Arról nem is beszélve, hogy egy ember nem is tudná megakadályozni Isten Lelkét
abban, hogy emberek által megnyilatkozzon, ha Ő úgy látja jónak és úgy akarja.
Nem írta volna a korlátozó szabályokat tartalmazó levelének végére azt, hogy
“amiket néktek írok, az Úr rendeletei azok”. 14,37.
Remélem, hogy senki sem gondolja azt, hogy Pál az Atya nevében vagy Jézus nevében
mondja ki a korlátozó rendelkezéseit a Szentlélek megnyilatkozási felett.
5. Akik még ezzel a kemény beszéddel is szembe fordultak, azokat megpróbálja Pál még
egy alapvető tény által kijózanítani.
Felveti előttük azt a kérdést: “Vajon tőletek származott az Isten beszéde, avagy
csak eljutott hozzátok?”. 14,36.
Pál ezzel emlékeztetni akarja őket arra, hogy az evangélium ismeretét tőle hallották
először, Ő vitte el azt hozzájuk.
Ne tegyenek tehát úgy, mintha ők lennének az evangélium első kinyilatkoztatói.
Második levelében még egyszer visszatér erre a gondolatra az irántuk érzett óvó
szeretetének figyelmeztető szavaival.
“Félek azonban, hogy a miként a kígyó a maga álnokságával megcsalta Évát, akként
a ti gondolataitok is megrontatnak és eltávolodnak a Krisztus iránt való egyenességtől. Mert hogyha az, aki jő, más
Jézust prédikál, akit mi nem prédikáltunk, vagy más lelket vesztek amit nem vettetek, vagy más evangéliumot, amit be
nem fogadtatok, szépen eltűrnétek.” II. Kor. 11,3-4.
6. Levele végén még egy változatban megpróbálja kifejezni azt, hogy a korinthusi
jelenséget nem tartja a Szentlélek megnyilatkozásának.
Azt írja ugyanis: “Ha valaki azt hiszi, hogy ő... lelki ajándék részese”.
14,37.
“Ha valaki azt tartja magáról”
(új protestáns fordítás)
Ezzel mindenek előtt arra figyelmezteti őket finoman, hogy amit eddig hittek
magukról, az nem biztos hogy feltétlenül valóság is.
Akik viszont ezt hiszik magukról, azok vegyék eszükbe azt is, hogy “amiket néktek
írok, az Úr rendeletei azok”. 14,37.
Akiben és aki által az Isten Lelke munkálkodik, az alázatosan mindig felismeri és
elfogadja, amikor a másik testvérén keresztül nyilatkozik meg ugyanaz a Lélek.
“A próféta lelkek engednek a prófétáknak” 14,32.
7. Mindezek után, amikor Isten ilyen világos eligazítást adott a lelki ajándékokra
nézve, ha valaki továbbra is tudatlan akar maradni az Istentől jövő tanítással szemben, az maradjon is tudatlan.
14,38.
Ha valaki annyira meg van átalkodva, hogy ezt a tanítást nem akarja elfogadni Isten
rendelkezéseként, az tudja meg, hogy Isten sem fogja Őt elismerni ama napon. Mt. 7,22-23.
8. Mielőtt végleg lezárná a lelki ajándékokkal kapcsolatban adott tanítását, még
egyszer ajánlja nekik, hogy törekedjenek inkább a prófétálásra, és ne ragaszkodjanak olyan görcsösen a nyelveken
szóláshoz.
Ha ugyanis a prófétálás Istentől jövő ajándéka teret nyerne közöttük, akkor az majd
elvégzi a gyülekezet lelki életének a feltámasztását és megújulását.
“A nyelveken szólást se tiltsátok”, amivel arra figyelmezteti őket, nehogy
átessenek a másik oldalra, hogy esetleg még az Isten Lelkétől származó nyelveken szólás adománya is tiltva és elnyomva
legyen. 14,39.
9. Isten Egyházában tehát“mindenek ékesen és jó renddel legyenek”,
ahogyan illik ez a szentek minden gyülekezetében. 14,40