A hála szavai
|
KÖSZÖNET MINDENÉRT
Egy papírt kellett aláírni, Ujjai a tollat alig tartják: A két középső csonka, Egy fűrész vágta át. Én itt vagyok a két ép kezemmel, És lassan összekulcsolom: Hogy feledhettem el Hálát adni? — Természetes csak kapni? Kapni?
KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNÖM
Napsugarak zúgása, amit hallok, Számban nevednek jó íze van, Szent mennydörgést néz a két szemem, Istenem, Istenem, Istenem. Zavart lelkem tegnap mindent bevallott: Te voltál mindig mindenben minden, Boldog szimatolásaimban, Gyöngéd simogatásaimban S éles, szomorú nézéseimben. Ma köszönöm, hogy te voltál ott, Hol éreztem az életemet S hol dőltek, épültek az oltárok. Köszönöm az én értem vetett ágyat, Köszönöm neked az első sírást, Köszönöm tört szívű édes anyámat, Fiatalságomat és bűneimet, Köszönöm a kétséget, a hitet, A csókot és a betegséget. Köszönöm, hogy nem tartozok senkinek Másnak, csupán néked, mindenért néked. Napsugarak zúgása, amit hallok, Számban nevednek jó íze van Szent mennydörgést néz a két szemem, Istenem, Istenem, Istenem. Könnyebb a lelkem, hogy most látván vallott, Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm, S hogy te leszel a halál, köszönöm.
(ford.: Sík Sándor) RÉSZLET A NAPHIMNUSZBÓL
“Áldott légy Uram a testi halálért, 9; mi testvérünkért, akitől élő ember nem futhat. Akik halálos bűnben halnak meg, 9; jaj azoknak! És boldogok, kik magukat megadták 9; te szent akaratodnak, a második halál nem fog fájni 9; azoknak. Dicsérjétek az Urat és áldjátok, és mondjatok hálát neki, 9; és nagy alázatosan szolgáljátok!”
KÖSZÖNÖM
Köszönöm, jó Istenem, mindennapi kenyerem, puha, fehér ágyamat, édes-csendes álmomat. Köszönöm az iskolát, ismeretet és tudást, köszönöm a pihenést, a sok vidám nevetést. Jó anyámat köszönöm, minden csókja nagy öröm! Áldd meg édesapám két erős, szorgalmas kezét! Köszönöm kis testvérem, hadd élhessünk békében! Köszönöm a kis család kedves, meleg otthonát. Köszönöm, hogy tudhatom: Jó Atyám szeret nagyon, s utunk végén Istenem, otthonunk lesz mennybe’ fenn!
HÁLA
A hálából élünk, ha élünk. Hála nélkül mi más az élet: szakadéknyi mély hiányérzet, mibe az ember beleszédül.
|
ROMOK FELETT
Uram, remegve és csodálkozó alázattal, mint aki meg nem érdemelt nagy jutalmat kapott, úgy fogadom Tőled én a mindennapot, - csaták halottai között az életet és hajléktalanok ezreitől távol, fejem fölött a régi fedelet, reggeliző asztalomon a Miatyánknak kenyerét és vakok éjétől szabadultan, arcomnak két látó szemét, épségben maradt lábaim nyomán a lépteket – s pillanatok békéjét a kuszán leomló évek romjai felett.
CSENDES CSODÁK
Ne várd, hogy a föld meghasadjon, És tűz nyelje el Szodomát. A mindennap kicsiny csodái Nagyobb és titkosabb csodák. Tedd a kezedet a szívedre, Hallgasd, figyeld, hogy mit dobog, Ez a finom kis kalapálás Nem a legcsodásabb dolog? Nézz a sötétkék végtelenbe, Nézd a kis ezüstpontokat: Nem csoda-e, hogy árva lelked Feléjük szárnyat bontogat? Nézd, árnyékod hogy fut előled, Hogy nő, hogy törpül el veled, Nem csoda ez? – s, hogy tükröződni Látod a vízben az eget? Ne várj nagy dolgot életedben, Kis hópelyhek az örömök, Szitáló, halk szirom-csodák. Rajtuk át Isten szól: jövök.
HÁLÁT ADOK
Hálát adok azokért A titkon mondott imádságokért, Amiket az Ige diadaláért küldtek… Hálát adok azokért A titkon épült oltárokért, Amik viharok fergetegében le nem dűltek. Hálát adok azokért, Akik megtartották a hitet. A népért, Amely éretted küzdelemre ment, A békéért, Amiben könnyű lett a kereszt. A háláért, Aminek hangja, szava nincs! …Az igáért, Amelyik könnyű és jó bilincs. Hálát adok, Mert szépség van a szavak mögött, Mert szép a lélek, Amikor megnyugszik két kezed között, Hálát adok, Bár erre nem vagyok érdemes. Hálát adok, Mert megszentelted szövetségedet. Uram! Ma szép, ma jó, ma szent a lélek szava, Mert benne cseng a hála diadala, Mert benne cseng az örök felmagasztalás, Dicsőség Istennek és hálaadás!
GYÓGYÍTS MEG!
Én Istenem, gyógyíts meg engemet! Nézd: elszárad a fám, A testem-lelkem fája… De épek még a gyökerek talán. A tompa, tunya tespedés alatt, Gyökereimben érzem magamat, És ott zsong millió melódiám. Én Istenem, gyógyíts meg engemet! Hiszen – nem is éltem igazában. Csak úgy éltem, mint lepke a bábban, Csak úgy éltem, mint árnyék a fényben: Rólam gondolt roppant gondolatod Torz árnyékaképpen. Egy kóbor szellő néha-néha Valami balzsamillatot hozott. Akkor megéreztem: ez az élet, S megéreztem a Te közelléted – S maradtam mégis torz és átkozott. Én Istenem, gyógyíts meg engemet! Én szeretni és adni akarok: Egy harmatcseppért is – tengereket. S most tengereket látok felém jönni, És nem maradt egy könnyem – megköszönni. |