|
|
2Móz. 20,4-6. |
|
Letöltés |
|
|
|
2Móz. 20,4-6. |
|
Letöltés |
|
Az első parancsolat is egyfajta válaszút és döntés elé állít bennünket, a kérdés csak az, hogy ekkor kinek az oldalára állunk, kinek akarunk szolgálni?
A szeretet törvényét adó Istennek vagy idegen isteneknek.
Ez a parancsolat megmutatja, ki a mi Istenünk, és felhívja figyelmünket arra, hogy az élő Isten előbb mindig tesz értünk valamit, mielőtt tőlünk kérne.
Soha nem követel lehetetlent az embertől, mindig megelőlegezi kegyelmét és szeretetét.
Megismerhették Őt, mint féltőn szerető Istent, Aki ott volt velük, ahol élték mindennapjaikat.
Vezette és oltalmazta őket, és cserébe csak azt kérte tőlük, ne imádjanak más istent!
Mert az idegen istenek úgysem tudnak segítséget adni és védelmet nyújtani a veszély idején.
A gondviselő Isten azt üzeni ezzel a parancsolattal, hogy Ő mindenkit ki akar vezetni a bűn Egyiptomából, és meg akar menteni a bűn rabszolgaságából.
De „senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti”. Máté 6:24
Az idegen istenek csak elvenni tudnak az emberektől, de igazi, maradandó értéket nem képesek adni.
Követelik az emberek erejét és idejét, fogságában tartanak, szabadságukban gátolják és megkötözik azokat, akik behódolnak előttük.
Gondoljunk azokra a szenvedélyekre, amelyek rabul ejtik az emberek nagy részét: ital, dohány, kábítószer, szerencsejátékok, pénz stb.
A szeretet Istene viszont felszabadít a megkötözöttségek alól, és védelmi szövetségét ajánlja fel minden embernek személyválogatás nélkül.
Egyrészt úgy, hogy semminek és senkinek ne adj nagyobb tiszteletet, mint az Örökkévaló Istennek.
Mert a Mindenható akar a te életedben az első helyen állni.
Másrészt viszont úgy, hogy amennyiben Őt választod, akkor Vele együtt nem választhatsz még más ember alkotta isteneket is.
Ha én vagyok a te Istened, - mondja az Úr - akkor én előttem nem lehet más isten a te életedben.
Jehovát, az örökké létezőt már volt alkalma megismerni Izráelnek.
Ő szabadította ki őket Egyiptomból.
Ő vezette át csodálatos módon a Vörös tengeren.
Ő győzte le a Fáraó seregeit, amely Izráel megsemmisítésére indult el.
Ő fakasztott vizet a kősziklából a kietlen, sivár pusztában.
Már a józan ész oldaláról nézve sem érdemes elhagyni egy ilyen módon megismert Istent, hogy olyan istennel váltsák fel, akit egyáltalán nem ismernek és a segítségét sem tapasztalták még soha.
Ezért az első parancsolat által azt szeretné elérni Isten, hogy érzelmeinkben és szolgálatainkban ne kerülhessen más az első helyre.
Ne fogadj el a Mindenhatón kívül más Istent senkitől sem.
Még akkor sem, ha erőltetni próbálják azt rád.
Mint Nabukodonozor az általa készített szobor imádatát.
Mint a fenevad képének imádatát Jézus visszajövetele előtt.
Ez a parancsolat tehát a közvetett imádatot tiltja meg, a képek és szobrok által történő imádatát Istennek.
Ezért a második parancsolat már arra is vonatkozik, hogy ne készítsünk Istent ábrázoló eszközöket és tárgyakat magunknak.
A Mindenható Istent ugyanis nem lehet az általunk készített képek és szobrok közvetítése által imádni, ezért ne is készítsünk ilyen céllal képeket és szobrokat.
Minden ilyen irányú cselekménnyel azt fejezi ki az ember, hogy szeretné megfoghatóvá, bálvánnyá leminősíteni a Mindenhatót.
Mert a bálványistenek nem kérnek engedelmességet, azt csinálhatnak tőlük, ami éppen tetszik.
Az ember ilyen módon szeretné hatalma alá hajtani azt, aki erősebb nála.
Az igazi imádók lélekben és igazságban imádják Istent.
Ebben az állapotban azonban már nem mi akarjuk „megformálni” valamiből az Istent, hanem engedjük, hogy Ő alakítson olyanná bennünket, mint amilyennek látni szeretne.
Megpróbálhatjuk felidézni magunkból, de általában ez már nem megy
Illetve az a kép, amit még látunk, már nem más, mint egy a saját érzelmeink és emlékeink által már nagyon sokszor átrajzolt emlékkép.
De ez a kép az esetek nagy többségében nem azonos a valósággal
Ez a kép vagy szebb, vagy csúnyább, mint a valóság.
Ezért élnek meg lehangoló csalódásokat azok, akik hosszú idő után mennek vissza a gyermekkoruk helyszínére, és találkoznak a régi ismerősökkel.
Ezt nagyban elősegítette az a körülmény, hogy az emberek általában nem tartanak kapcsolatot Istennel.
Ezért egyre nehezebben tudnak visszaemlékezni Istenre.
Ezért az élő emlékek hiányában úgy érzik, hogy egyfajta pótszerre van szükségük - ami látható és megfogható számukra, hogy maguk elé tudják képzelni Istent.
Pótszernek nevezhető minden, ami által láthatóvá és megfoghatóvá akarjuk tenni a láthatatlan Istent.
Sátán pedig készségesen segít mindenkinek az elfelejtett istenkép újra-rajzolásában.
Sátán sokkal inkább azt szeretné elérni, hogy a Mindenható helyett Őt imádják az emberek, hiszen már a Mennyben is ez volt minden vágya. Ésa: 14,14.
Ezért alakul ki az a különös körülmény, hogy az emberek által készített isten-szobrok és képek egyre inkább Sátánra hasonlítanak, mint a Mindenhatóra.
Vagyis folytatta azt, amit a Mennyben már elkezdett.
Amikor a nép késztetésére aranyborjút öntött Áron, akkor azt mondta a népnek:
„Ezek a te isteneid Izráel, akik kihoztak téged Egyiptom földéről.” II. Móz. 32,4.
„Ha
bálványimádásra vezetheti őket, akkor hatástalanná válik minden istentiszteletük.
Mert miként is tudna az ember feljebb emelkedni olyan valaminek a
magasztalásával, ami semmivel sem fenségesebb nála, és amit a saját keze
alkotásával is jelképezhet... Ha annyira el tudnak feledkezni saját mennyei
eredetükről, és arról, hogy a Teremtőjük saját képére és hasonlatosságára
formálta meg őket; ha mégis le tudnak borulni ezen undorító és érzéketlen tárgyak
előtt, - akkor nyitva áll előttük az út minden bűnös kilengésre, akkor
felszabadulnak a szív gonosz szenvedélyei, és Sátán teljes diadalt arat felettük.”
(PP 293,3.)
A művészettel kapcsolatos képességet a Szentlélek ajándékának tekinti a Biblia. II. Móz: 31,1-6.
Ezt a lelki ajándékot az istenimádat központjának építésénél maga Isten is igénybe vette, Ő adott képességet az építőknek ennek végzésére.
A salamoni templom építésénél ugyanis a képzőművészet minden területén készítettek alkotásokat a templom díszítésére. I. Kir: 7,20. 22. 24-26. 29. 36.
„És az oldalakon, amelyek a pártázatok között voltak, oroszlánok, ökrök és Kérubok voltak... bevésett munkával.” 29.
Isten pedig elfogadta a templom díszítésnek ezt a módját, mert másként nem jelent volna meg Salamon imájára az Istentől leszálló tűz és a dicsőség, amely az Isten jelenlétét takarta el. II. Krón: 7,1-2.
Ezek a művészi alkotások viszont nem azért készültek, hogy az Isten-imádat tárgyi eszközei legyenek, hanem csak díszek voltak.
Vagyis azt kívánja, hogy az általunk készített alkotások ne váljanak az imádat tárgyaivá és eszközeivé.
Csak „az Urat, a te Istenedet imádd”. Mát: 4,10.
A második parancsolatban viszont éppen az ilyen istenimádatot jelentette ki bűnnek Isten.
Határozottan megtiltja, hogy képek és szobrok segítségével imádjuk.
Az örökkévaló Istenről alkotott fogalmainkat csak lealacsonyítjuk az anyagi világból való dolgok általi ábrázolás kísérletével.
Az istenimádat céljára készített képek és szobrok tökéletes visszajelzői annak, hogy milyen istenképet hordoznak magukban az emberek.
De amilyen mértékben süllyed az Istenről alkotott elképzelésünk, olyan mértékben süllyedünk le mi magunk is.
Ebben a parancsolatban nem azt mondja Isten, hogy ne csináltass, hanem azt, hogy „ne csinálj magadnak faragott képet”.
Ez a tilalom ugyanis az ember különleges képességének a szabályozására is vonatkozik.
Környezetének minden információját képekké alakítja át, és így őrzi meg az emlékezetében és a tudatalattijában.
Amikor olvasunk egy könyvet vagy levelet, akkor az olvasott történet valahol megjelenik bennünk és előttünk, olyanná válik, mintha látnánk az egész olvasott történetet.
Amikor pedig visszaemlékezünk valamire, akkor is egy kép jelenik meg előttünk, szinte látjuk azt az eseményt, pedig talán csak egy könyvből olvastuk az egészet.
Ezért a bennem elraktározott képek milyenségét én határozhatom meg az által, hogy mit olvasok el és mit nézek meg.
Ez a kép a Szentléleknek bennünk munkálkodó kegyelmének következményeként alakul ki.
Ez a kép annak a függvényében bontakozik ki, és rajzolódik egyre határozottabb és élesebb körvonalakkal, hogy mennyi időt szánunk az Isten dolgaival való foglalkozásra, mennyi időt szánunk az Istennel való kapcsolat ápolására.
Az egyik ember csak azt ismeri Istenből, hogy irgalmas és kegyelmes.
A másik viszont csak úgy tud Istenre gondolni, hogy Ő nagyon szigorúan bünteti a vétkező bűnöst.
Sokakban ugyanis egy teljesen más Jézus alak és jellem rajzolódott meg a Szentlélek által, mint amit ez a színész alakított.
Akiknek viszont még nem volt kialakult képük Jézusról, vagy csak nagyon halvány vonalakkal meghúzott képük, azok számára véglegesen rögzült ez a filmben látott istenkép.
Mert mindig az erősebb hatású vonalak érvényesülnek és maradnak meg bennünk.
Ezt viszont nemcsak Isten tudja, hanem Sátán is, és ezért akarja minél drasztikusabban átrajzolni bennünk az istenképünket.
Ebből fakad az is, hogy minden vallási irányzat más istenképet állít az emberek elé a tanításai által.
És ha nem elég mélyek az istenkép vonalai a lelkünkben, akkor a különféle tanítások befolyása át tudja rajzolni bennünk a Szentlélek által korábban már megrajzolt istenképet.
Ahogy a halványan felrajzolt vonalakat is át lehet rajzolni a papírlapon, ha később erőteljesebben nyomjuk rá a ceruzánkat.
Hagyd, hogy a Szentlélek rajzolja meg benned a lelked mélyén, hiszen Ő jobban tudja mint te, hogy milyen az Isten.
Engedd meg a Szentléleknek, hogy átrajzolja benned, ha korábban te már próbálkoztál egy istenkép kialakításával.
Adjál időt a Szentléleknek erre a munkájára, és engedd át magad, hogy el tudja végezni ezt benned.
Engedd, hogy befejezhesse benned azt, amit elkezdett.
„Ne csinálj magadnak”, mondja az Úr.
Ne te akard megcsinálni, engedd át ezt a Szentléleknek.
Eszerint a bálványimádás nem más, mint lelki házasságtörés, ami feltétlenül Isten nemtetszését vonja magával, ezért akár féltékenységnek is nevezhetjük.
Itt arra figyelmeztet, hogy aki nem hallgat szavára, az keserűen fogja majd megtapasztalni, hogy bűne nem marad büntetlenül.
Mert a bűnnek önmagában rejlő természetes következményeivel számolnia kell a vétkesnek.
Amilyen mértékben lesüllyed valakinek az Istenről alkotott fogalma, olyan mértékben süllyed le ő maga is a bűnben.
Az átöröklődés törvényszerűsége miatt szinte elkerülhetetlen, hogy a gyermekek ne viseljék a szülők bűneinek következményeit, ne szenvedjenek miatta.
A átöröklődés következményein kívül azonban Isten nem bünteti meg a gyermekeket a szüleik bűneiért, hacsak ők maguk is nem vesznek részt azokban.
A bűnös hajlamok, a romlott kívánságok és durva, lealjasodott erkölcsök éppen úgy, mint a testi betegségek és elkorcsosulások átszállnak örökségként apáról fiúra a harmadik és negyedik nemzedékig.
E félelmetes igazságnak visszatartó erőként kellene hatnia az emberekre, el kellene fordítani őket a bűn útjának követésétől.
A hűségeseknek Isten irgalmasságot ígért meg, mégpedig nemcsak a harmadik és negyedik nemzedékig – mint ahogy harmad és negyedíziglen fenyegeti meg haragjával azokat, akik gyűlölik – hanem az ezredik nemzedékig.
Az ezredik nemzedék Ádám korától számítva még telt be.
Aki a Vele kötött szövetséghez hűségesen, szeretetből ragaszkodik hozzá, az mentes lesz a bálványimádás minden formájától, ezért Jézussal együtt mindig azt fogja mondani a Kísértőnek: „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj!”. Mát. 4,10.
