|
|
1Pét. 1,15-19. |
|
Letöltés |
|
|
|
1Pét. 1,15-19. |
|
Letöltés |
|
Ezzel kapcsolatban már többször hallottam olyan megjegyzést hangoztatni, hogy minek ezzel annyit foglalkozni, hiszen mindenki ismeri már, ha álmunkból felkeltenek, akkor is el tudnánk mondani azonnal.
És ez bizonyára így is van, nem is szándékozom ezt kétségbe vonni.
Ezzel a véleménnyel szemben viszont Ellen White mintha pont az ellenkezőjét állítaná az írásaiban.
„Száz közül nincs egy, aki megértené a maga részére a Bibliának a hit általi megigazulásra vonatkozó tárgyát.” (RH 1889 szept. 3)
Ennek a kijelentésnek a kulcsszava az, hogy „a maga részére”.
Ezért Isten azt szeretné, hogy mi ne csak az eszünkkel fogjuk fel és értsük meg a hit általi megigazulás evangéliumát, hanem a szívünk és a lelkünk is nyíljon ki előtte.
Ez a tapasztalat először megdöbbent bennünket, mert hirtelen új megvilágításban láthatjuk meg önmagunkat.
Mert a szívünkben gyújtott isteni világosságban most az Isten szemével láthatjuk meg a saját bűnös életünket.
A hit általi megigazulás megértése „porba hullatja az ember dicsőségét”, már nem képzelünk magunkról többet, mint ami a valóságban van.
Amikor pedig a feltámadt lelkiismerettől késztetve változást próbálunk kezdeni az életünkben, akkor az egyik ember elkezd tehetetlenül küzdeni, a másik pedig elcsügged és kétségbeesik, mert rádöbben, hogy mennyire tehetetlen és erőtelen megtenni azt, amit szeretne.
Ezért Pállal együtt kiált fel: „Óh én nyomorult ember, kicsoda szabadít meg engem”. Róm. 7,24.
Ennek az embernek át kell élnie azt, hogy az Isten előtti igazzá válás nem a saját erőfeszítéseinek a produktuma, hanem Isten műve, teremtői hatalmának a megnyilatkozása. II. Kor. 5,17.
Ezért a megigazulni vágyó ember egyre inkább érzi egy kívülről jövő segítség szükségességét.
Ezt a segítséget ígérte meg Jézus Ján. 1,12-ben.
„Valakik pedig befogadák Őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az Ő nevében hisznek.”
Jézus tehát „elvégzi az emberért és az emberben azt, amire a saját erejéből nem volna képes”.
Mindezek hátterén azt mondhatjuk, ha még nem tudod szívedből fakadóan Dáviddal együtt elmondani, hogy „ismerem az én bűneimet, és az én vétkem szüntelen előttem forog”:
Akkor Isten még vagy nem tudta elkezdeni benned az újjáteremtő művét, vagy időközben ellenálltál a Szentlélek befolyásának, mert egy új út elcsábított Jézus közeléből.
Másoknak azt hirdetjük, hogy Jézus nemsokára visszajön hatalommal és dicsőséggel, és ezt nem úgy kell elmondanunk, mint egy információt, hanem felszólító üzenetként kell hírdetnünk az emberek között.
De vajon bennünk mennyire tudatosult ez az igazság?
Elkészültek vagyunk-e a Jézussal való találkozásra?
Hátat fordítottunk-e bűneinknek és a jellemünk fejlődését akadályozó szokásainknak?
Meg tudta-e szentelni életünket az az igazság, amiért Jézus a főpapi imájában könyörgött?
Péter apostol üzenete ennek a jézusi imának a visszhangjaként szólít fel bennünket arra, hogy „szentek legyetek teljes életetekben”.
Először azt mondja el, a megváltásunk végső célja a szentté lételünk, és Isten nem szándékozik ezen változtatni, mert Ő maga is szent.
Pál
apostol pedig azt mondja el, hogy a Békesség Istene, aki elhívott bennünket, Ő
mindenestől meg akar szentelni bennünket. I. Thess. 5,23.
Csupán rajtunk múlik, hogy sikeres lesz-e Jézusnak ez a szándéka.
Másodszor pedig arra figyelmeztet Péter, hogy a megszentelődés kérdésére olyan figyelmet kell fordítanunk, hogy egyszer Isten személyválogatás nélkül fog megítélni bennünket a cselekedeteink alapján.
Ennek ismerete szent félelemmel kell eltöltsön bennünket.
Harmadszor viszont Krisztusra irányítja figyelmünket, mint aki váltságul adatott érettünk.
Ez azt jelenti, hogy „Krisztussal úgy bántak, ahogy mi érdemelnénk, azért, hogy mi pedig olyan bánásmódban részesüljünk, amilyet Ő érdemelt volna”. (JÉ 16.)
Mit jelent szentnek lenni, - illetve kire mondható el az, hogy szent?
E kérdésre röviden azt szoktuk válaszolni:
Mivel ez a fogalom az „elvágni, elkülöníteni” igékből származik, ezért az elkülönülés gondolatát sugallja.
Vagyis aki szent, az igyekszik elvágni az életének bűnös kapcsolatait és elkülönülni minden olyan dologtól, amik az Istennel való kapcsolatát és egyesülését akadályozzák.
Ellen White viszont a másik oldaláról közelíti a szent élet lényegét.
„A megszentelődés folyamatos növekedés a
kegyelemben.” (I. Test. 340)
„A megszentelődés Istennel való rendszeres, bensőséges érintkezést jelent.” (SDA BC 7. 908)
„Az igazi megszentelődés összhang Istennel, jellembeli egység Vele.” (VI. Test.350)
„A megszentelődés annyit jelent, hogy a
Szentlélek Krisztus természetét oltja bele az emberi lényünkbe.” (KP 267)
„Mivel Isten törvénye ‘szent, igaz és jó’, a tökéletes Isten tükörképe, ebből következik, hogy az a jellem, amelyet e törvénynek való engedelmesség formál, szintén szent.” (NK 418)
Azt is tudhatjuk, hogy a megszentelődés nem egy pillanat műve, hanem az egész élet munkája, amiben csak lépésről-lépésre lehet előre jutni.
Péter apostol azokat a lépcsőfokokat is elénk tárja, amelyeken át a bibliai megszentelődés elérhető. II. Pét. 1,5-10.
„Ha bárki azt állítja, hogy az Úr megszentelte,
elkülönítette őt, ennek az áldásnak a bizonyítékait az alázat, türelem,
hosszútűrés, megbízhatóság és szeretet gyümölcseiben lehet majd látni.”
(A Szentlélek eljő reátok 121)
„Amíg Sátán uralkodik, addig énünket mindig meg kell fékeznünk és a kísértéseket le kell győznünk. Nincs megállás, nem juthatunk el életünkben egy olyan pontra, amikor azt mondhatnánk: ‘Mi már teljesen elértük!” (Tanácsok a gyülekezetnek 56)
Maga Pál is ezt mondta magáról a filipiekhez írott levelében.
Ismerve saját életünk hibáit és gyengeségeit, teljesen elbizonytalanodhatunk és elcsüggedhetünk.
Miközben Isten arra biztat az Igében, hogy mindenkor örüljünk és mutassunk be a környezetünk előtt egy boldogsággal teljes életet.
Ez a szentség csak úgy érhető el, hogy nem a saját állapotunkban vagyunk szentek, hanem Krisztus igazságába öltözötten.
Mert
„akik magukra öltötték Krisztus
életszentségének öltönyét, azok úgy állhatnak majd előtte, mint ‘választottak,
hívek és igazak’.” (Pr.Kir. 365,1.)
Csak Krisztus igazságába öltözve lehetünk az Istennek szentjei
A Bárány vérének gyógyító ereje és hatása mindenek előtt „az atyáinktól örökölt hiábavaló életünkből” szeretne megszabadítani.
A kegyelemnek ez a gyógyítása az eredendően öröklődő állapotunkra vonatkozik.
Az üdvözítő kegyelemnek ez a hatása minden emberre érvényes.
Ezért mondja Pál, hogy Isten „Krisztusban megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítván nekik az ő bűneiket”. II. Kor. 5,19.
Isten ugyan bűnnek tekinti az öröklött állapotunkat, de senkit sem juttat kárhozatra csupán azért, mert Ádám családjába született bele.
Ésaiás próféta könyvében olvashatjuk azt, hogy „öltözzél fel ékességed ruháiba”. Ésa. 52,1.
A bennünk és rajtunk megnyilatkozó lelki ékesség ruhának ugyanis van egy alsó és egy felső része.
A felső ruha nem más, mint a Krisztustól kapott menyegzői öltözet, az Ő szeplőtelen élete, amit kész nekünk adni, hogy méltóan állhassunk meg a megvizsgálás pillanatában.
Ezért a ruháért nem kell tennünk semmit, csak elfogadni és viselni.
Ugyanakkor a megváltottaknak van egy olyan ruhájuk is, amit állandóan meg kell mosni és kifehéríteni a Bárány vérében. Jel. 7,14.
Ez a ruha nem lehet Krisztus igazságának fehér ruhája, hiszen azt nem kell megmosni és kifehéríteni.
Krisztus igazságának fehér ruháját mi csak elveszíthetjük, de nem szennyezhetjük be.
Ez a mosásra szoruló ruha nem más, mint a mi bűnnel fertőzött és megromlott természetünk, amihez mindenhol bűn tapad, és állandóan tisztításra szorul.
Ezért az isteni tisztító kegyelemért imádkozott Dávid is, aki érezte, hogy a teljes lelki békéhez és boldogsághoz nem elég a megigazulás.
„Egészen moss ki engemet az én álnokságomból, és az én vétkeimből tisztíts ki engem... Tisztíts meg engem izsóppal és tiszta leszek, moss meg engem és fehérebb leszek a hónál.” Zsolt. 51,4. 9.
Az egyik esetben egyszerűen csak azt kell tennünk, hogy „öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust”, - ez az Ő igazságának felöltözését jelenti, ami egy jogi rendezést biztosít számunkra Isten előtt.
A másik esetben viszont már belül cserélődünk ki: „Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus”, ez viszont a megszentelődésünket jelenti.
Ennek elkerülhetetlen tényét a Szentírás többi írói is megerősítik. II. Kor. 5,10. Jak. 2,10-12. Préd. 12,16.
Más helyen viszont azt olvashatjuk, hogy Isten előtt nem a cselekedeteink alapján fogunk megállni, hanem kegyelem szerint.
„Mert kegyelemből tartattatok meg hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez. Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék.” Eféz. 2,8-9.
Jelentőségük van a cselekedeteinknek az ítéletben vagy nem?
Egyáltalán, mit ítél meg Isten amikor meg kell állnunk előtte, milyen módon ítélkezik felettünk?
Van valamilyen kapcsolat az üdvösségünk és a törvény szerinti cselekedeteink megítélése között?
De miért nincs kárhoztatásunk, mit jelent nekünk az ítéletben az a tény, hogy Jézus Krisztusban vagyunk?
Ez a körülmény mindenek előtt egy jogi helyzetet teremt számunkra Isten ítéletében.
Jézusban lenni azt jelenti, hogy helyet cseréltünk egymással.
Ezért úgy mehetünk az ítéletre, mintha mi éltünk volna olyan tökéletes életet, mint amit Jézus élt.
Ezért Jézussal helyet cserélve már bizodalmunk lehet az ítélet napjához, hiszen „amint Ő van, úgy vagyunk mi is e világban”, vagyis az Ő élete nekünk lett tulajdonítva. I. Ján. 4,17.
Ezért nekünk „nem azon kell aggódnunk, hogy Isten mit gondol rólunk, hanem azon, hogy mit gondol Krisztusról, a mi helyettesünkről.” (Szemelvények II. 32,2.)
Mivel mi nem felelhetünk meg Sátánnak, az ellenünk felhozott vádjaival szemben, ezért az Isten kegyelme az, hogy ebben az ítéletben nem csak Sátán áll mellettünk, hanem az Úrnak Angyala is.
Védelmét azonban nem úgy adja, hogy megpróbálja bebizonyítani védenceinek az ártatlanságát, mert ez lehetetlen, hiszen mindannyian bűnösök vagyunk.
Sátán nem rágalmazóként áll ott, nem kitalált bűnökkel vádol, hanem a megtörtént, az elkövetett bűnöket olvassa a fejünkre.
Ezért hallgatott némán Józsua is a Vádoló szavai előtt.
„És mi mindnyájan olyanok voltunk, mint a tisztátalan, és mint megfertőztetett ruha, minden mi igazságunk.” Ésa: 64,5.
Első parancsával a Vádolót hallgattatja el.
Valószínűleg azáltal, hogy nyilvánosságra hozta azt, hogy azokért a bűnökért mindenek előtt ő a vádoló a felelős, mert ő vette rá ezt a bűnöst azoknak a bűnöknek az elkövetésére.
Hasonlóképpen történik itt is, mint annakidején, amikor Jézus elé vezettek a farizeusok egy bűnös nőt, azt mondván, hogy a törvény szerint halálra méltó, vajon Jézus mit mond. Ján: 8,1-
Másik parancsával már elvégezteti a bűnösön azt, amit magától soha sem tudott volna megtenni.
„Vegyétek le róla a szennyes ruhákat”, mondotta az Úr Angyala.
Józsuához pedig így szól; „Lásd, levettem rólad a te álnokságodat”.
Harmadik parancsa arra vonatkozik, hogy a szennyes ruháitól megtisztított bűnös egy másik ruhába legyen felöltöztetve, egy ünnepi ruhába.
Ha a szennyes ruha a mi bűneinket és álnokságainkat jelképezi, akkor ez a másik ruha az Isten által nekünk tulajdonított bűntelen életet jelenti.
Isten azzal kezdte a dolgokat, hogy levette Józsuáról mindazt, ami Sátán számára hivatkozási alapot képezhet a vádoláshoz.
A következő lépésben viszont olyan helyzetet teremtett Józsua számára, amivel Sátán már nem tudott mit kezdeni, ettől teljesen tehetetlenné vált.
Nagyon fontos figyelni arra a részletre, hogy Jézus ekkor nem Istennel szemben áll az ember oldalára mint védő, hanem Sátánnal, a vádolóval szemben véd bennünket.
Az Atya ugyanúgy szeret bennünket, ugyanúgy mint a Fiú, ezért Tőle nem kell az emberi családot senkinek sem megvédeni.
Ez az a helyzet, amire Pál is hivatkozik a személyes vágyai között, azt mondván, hogy amikor elérkezik megítéltetésének ez a pillanata, akkor:
„Találtassam Őbenne, mint akinek nincsen saját igazságom a törvényből, hanem van igazságom a Krisztusban való hit által, Istentől való igazságom a hit alapján.” Fil. 3,9.
Ha igen, akkor Jézus parancsára minden bűnt és álnokságot eltörölnek a nevünk mellől, amik a korábbi életüket terhelték, hogy az ítéletben kizárólag Jézus igazságába öltözötten állhassunk meg.
Ez a körülmény azt jelenti, hogy a bűnös neve alatt ténylegesen nem az ő cselekedeteit fogják megvizsgálni, hanem Jézus cselekedeteit, ami ennek a bűnbánó bűnösnek lett tulajdonítva.
„Aki az én beszédemet hallja és hisz annak, aki engem elbocsátott, örök élete van; és nem megy a kárhozatra, hanem átalment a halálból az életre.” Ján. 5,24.
