|
|
1Thess. 5,1-11. |
|
Letöltés |
|
|
|
1Thess. 5,1-11. |
|
Letöltés |
|
Elmondja, hogy milyen viszonyulási formákkal
fogunk találkozni, amikor ez az idő elérkezik.
Az emberiség nagy részének úgy fog Jézus eljönni, „mint a tolvaj éjjel”.
Az ilyen emberek számára váratlanul, meglepetésszerűen és veszedelmet hozóan fog eljönni, és ebből a veszedelemből már nincs menekvés.
A Jézus visszajövetelével kapcsolatos biztonság azonban Isten népe számára is csak feltételes.
– Pál ugyan azt mondja, hogy „ti mindnyájan a világosság és a nappal fiai vagytok”, tehát elvileg nem érhet váratlanul bennünket az a nap.
– Ez az állítás viszont csak akkor érvényes ránk, ha meg is maradunk ebben a világosságban.
Teszi ezt azért, mert az Isten világosságában való élés nem csak előjog, hanem kötelesség és felelősség is. Mt. 5,16.
Az Isten világosságában való élés egyfajta éberséget és józanságot igényel tőlünk.
Ebben az időben ugyanis az emberiséget az állandó sötétségben való tartózkodás miatt egy sajátos lelki részegség jellemez Pál szerint. 7/b.
„Mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az üdvösségükre. Azért bocsátja rájuk Isten a tévelygés erejét, hogy higyjenek a hazugságnak.... mindazok, akik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban.” II. Thess. 2,10-12.
–Pál missziója alkalmával ugyanis sokan megtértek a bálványoktól a mindenható Istenhez. I. Thess. 1,2-8.
Vajon elmondhatná Pál apostol mindezt rólunk is?
Vagy titkon még mindig őrizzük a régi bálványainkat, amik mint egykor Jákób feleségei?
Amikor olyan dolgokat dédelgetünk, amik zavarják és megtörik az Istennel való kapcsolatunkat, akkor ezzel távol tartjuk magunktól az Isten áldását és oltalmát.
Pl: - Bizonyos fokú anyagiasság, a vagyonukhoz való ragaszkodás.
- A missziómunka elhanyagolása egyesek részéről.
- Bizonyos tanításbeli elhajlások az apostoli tanítástól.
Érezzük, hogy mennyire maiak ezek a problémák?
Hogy van ez a mi életünkben, vajon nem mondhatta volna el ezeket Pál a mi lelki életünkről is?
Mindezek ellenére Pál mégis a világosság gyermekeinek mondja őket a felolvasott igeszakaszban.
Látszólag, mintha ellent mondana önmagának.
Annak ugyanis csupán egyetlen feltétele van, hogy valaki a világosság fia lehessen.
Jézus azt mondta: „Aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága”. Jn. 8,12.
Ez a jézusi kijelentés viszont csak akkor érvényes ránk, ha a Jézus követés nem csupán a nagy szavak szintjén nyilatkozik meg, hanem megfelelő gyakorlati cselekedetekkel is párosul.
Jakab apostol ezért szólít fel bennünket, hogy „Mutasd meg nékem a te hitedet a cselekedeteidből, és én is meg fogom néked mutatni az én cselekedeteimből az én hitemet”. Jak. 2,18.
Ehhez azonban arra van szükség, hogy ellentétben a Jézus korabeli emberekkel, mi inkább szeressük a világosságot és a világosságban járást, mint a sötétséget. Ján. 3,19.
A Jézus világosságában való járás állandó figyelmet és küzdelmet igényel tőlünk a sötétség erői és a sötétség cselekedetei ellen.
Minőségbeli eltérések lehetnek a Jézushoz való viszonyunkban, ennek ellenére mindannyian lehetünk a világosság fiai, ha Jézussal járunk és haladunk előre.
Több bibliai tanítás erősíti meg annak tényét, hogy egyáltalán nem törvényszerűen következik egyik a másikból.
Jézus ezért mondta el a tíz szűzről és a magvető példázatát, mert érzékeltetni szerette volna, hogy sajnos vannak balga szüzek is és konkolyok is.
Még ha valaki az Igét hirdette és hatalmas dolgokat cselekedett Jézus nevében, akkor is lehet az Isten számára teljesen idegen és gonosz.
Vajon én hol állok, hová tartozok, melyik csoportba?
A világossághoz vagy a sötétséghez?
És ez az aggodalom sokszor nem is alaptalanul merül fel egyesekben
Ennek a hátterét szeretném most kicsit közelebbről is megvizsgálni.
A megtérés élményét, az első szeretet buzgóságát már csak a múlt tapasztalatai között lehet emlegetni.
Esetenként mindenkivel előfordulhat, és mindenki eljuthat oda, hogy:
A világban lévő dolgai nagyon felerősödtek az életében és ezek teljesen lekötik.
Már nem tud úgy imádkozni, nem tud úgy Istenhez fordulni, ahogy kellene, ahogy ezt valamikor tette.
Már a Bibliát sem forgatja olyan érdeklődéssel és annyiszor, mint valamikor.
Mert sem ideje, sem ereje, de még kedve sincs már hozzá.
Már nem éhezi az Ige kenyerét, már nem vágyik újabb és újabb ismereteket meríteni belőle.
Természetesen mindenki más-más módon próbálja ezt megvalósítani.
Mivel pedig a mi nagy ellenségünk Sátán éberen őrködik, ezért ekkor hozza a jobbnál-jobbnak tűnő ötleteit, ajánlatokat tesz, hogy mivel foglaljuk le magunkat, és hogyan viszonyuljunk ebben a helyzetben a lelki dolgokhoz.
Ettől kezdve a gyülekezetben való részvétele és szolgálata, a testvéreihez való viszonya már nem olyan mint korábban, már képmutatás vegyül bele.
Már csak mutogatni akarja a kereszténységét, de nem éli azt, Pál szerint meg van náluk „a kegyesség látszata, de megtagadják annak erejét”. II. Tim. 3,5.
A valóság leplezése érdekében felvesznek egyfajta kegyes beszédformát, ami mögött azonban semmi tartalom és belső lelki érték sincs.
Ebben az állapotban egyesek kritikussá válnak mindennel és mindenkivel szemben, csak azért, hogy önmagukról eltereljék a figyelmet, becsapva ezzel önmagukat is és másokat is.
Ezeknek a dolgoknak a jelenléte azt eredményezi, hogy már a gyülekezeti együttlétek sem jelentenek igazi örömöt, már nem érzik ott jól magukat.
Ugyanis fárasztja őket az örökös szerepjátszás, mivel nem önmagukat adják.
Ezen az úton még mindenki megfordulhat, ha kész megragadni Jézus kegyelmét és segítő kezét.
A Szentírás üzenete nagyon sok helyen fogalmazza meg azt a felhívást, hogy ne aludjunk, hanem ébredjünk fel és keljünk fel.
„Ideje már, hogy az álomból felserkenjünk, mert most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívővé lettünk. Az éjszaka elmúlt, a nap pedig elközelgett; vessük el azért a sötétségnek cselekedeteit, és öltözzük fel a világosság fegyvereit... öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust.” Róm. 13,11-12. 14.
sten azzal segít bennünket ebben a helyzetünkben, hogy a Tőle jövő világosságban mindig ismerhetünk meg valami újat, ami lelkesedést és éberséget ad.
Ebben a világosságban Ismerhetjük meg Istent is, ami az örök életünk feltételét képezi számunkra. Jn. 17,3.
Ebben a világosságban ismerhetjük meg önmagunkat is olyan szinten, hogy végre a látószögünkbe kerüljön minden olyan részlet, ami elválaszt Istentől.
A lelki életünkben is megfigyelhető ugyanez a jelenség. 10. vers
Jézus azt mondja a végidőben élő Egyházáról, hogy „mindannyian elszunnyadának és aluvának”. Mt. 25,5.
Némelyeknek ez az elalvás a végzetet, a kárhozatot jelenti, mert úgy el alusznak, hogy teljesen és végleg elszalasztották az Isten által biztosított kegyelmi lehetőséget.
Ha lelki életünkben elő is fordul az, hogy elszunnyadunk, ez nem válik végzetessé akkor, ha az okos szüzekhez hasonlóan van tartalékunk, vagyis ha egyébként az jellemző ránk, hogy „együtt élünk Ővele”. I. Thess. 5,10/b.
Az élő lelkiismerettel rendelkező ember a legritkább esetben szokott érzéketlenül mélyen elaludni.
Az ilyen elszunnyadásból Isten fel tud rázni bennünket, és időben fel tudunk ébredni.
Ez a világosság hordozásunk azonban nem lehet egy alkalomszerű, koncentrált figyelem eredménye.
Ha valóban a világosság fiai vagyunk, akkor természetes folyamatként kell megnyilatkozzon belőlünk az isteni jellemvonások kisugárzása.
Ezt csak egyetlen módon tudjuk megvalósítani és állandósítani:
Ha mindig Krisztus fel, mint a világosság forrása felé fordulunk, és Ő visszatükröződik rólunk, mint a tükörről a Nap fénye.
„Még egy kevés ideig veletek van a világosság. Járjatok, amíg világosságotok van, hogy sötétség ne lepjen meg titeket.” Jn. 12,35.
Ahogy a tanítványok, úgy mi sem tudhatjuk, hogy meddig járhatunk abban a világosságban, amit Isten kegyelme biztosít részünkre.
Jézus üzenetében a „járás” szó kap különös hangsúlyt.
Nem tudjuk, hogy meddig cselekedhetünk, meddig közeledhetünk Istenhez,
Nem tudjuk, mikor jár le az Isten által biztosított kegyelem, nem tudjuk, hogy személyszerint mikor szólít el bennünket Isten, és többé már nem tehetünk semmit az üdvösségünk érdekében.
„Higyjetek a világosságban” és „járjatok a világosságban”.
„Hogy a világosság fiai legyetek”
Mert amíg világosságban vagyunk, azaz Jézussal együtt élünk, addig a világosság fiai vagyunk, addig nem érhet meglepetésszerűen bennünket az a nap, amikor Jézus visszajön.
Mert ha világosság fiai vagyunk, akkor állandó készültséggel várjuk azt a pillanatot, amikor a mi Megváltónk végre megszabadít bennünket a bűn világából, hogy elvigyen bennünket abba az országba, amit kimondottan nekünk készített ajándékként.
Jézus világosságában ugyanis nem lehet úgy gondolkodni, hogy elvileg én mindent megteszek azért, hogy üdvözüljek, de közben nem nézek se jobbra, se balra, és nem veszem észre a környezetemben a segítségre szorulókat.
Vagyis, ha úgy látom, hogy a másik elaludt mellettem, akkor ne ásítozzak én is, mert akkor mindketten el fogunk aludni.
Hanem próbáljuk meg egymást ébresztgetni és erősíteni.
Próbáljuk a másik figyelmét ráirányítani az Istentől jövő világosságban mindazon dolgokra, amiket mi is megláttunk, ami bennünket is segített ébren maradni.
Ezért mondja Pál apostol azt, hogy „Vigasztaljátok egymást, és építse egyik a másikat, amiképpen cselekszitek is”. I. Thess. 5,11.
