Dániel próféta által Isten már jó előre figyelmeztette az övéit, hogy jönni fog egy hatalom, akinek törekvésének célja az lesz, hogy változtatást eszközöljön Isten törvényén. Dán. 7,25.
–Ez a valláspolitikai hatalom több ponton is megpróbálta Isten törvényét megváltoztatni.
Eltörölte a képek és a szobrok imádásával kapcsolatban adott második parancsolatot.
Megváltoztatta a negyedik parancsolat szövegét és ezzel a tartalmát is, hogy ne lehessen tudni azt, hogy Isten melyik napot rendelte el nyugalomnapként.
A tizedik parancsolatot pedig ketté osztotta, hogy a második parancsolat eltörlése miatt ne legyen számbeli hiány a törvényben.
Isten törvényének ugyanis éppen ez a legkritikusabb pontja, mivel ez képezi Isten pecsétjét a törvényben.
„Isten törvényének pecsétje a negyedik parancsolatban található. A tíz között ez az egyedüli, amely a Törvényadónak úgy a nevét, mint a rangját is megjelöli. Ez a parancsolat kijelenti Istent, mint a Menny és a Föld Teremtőjét, és ezzel igazolja azt, hogy mindenkinél nagyobb tisztelet és imádat illeti meg. A Tízparancsolatnak csak ez az egy rendelkezése utal arra, hogy a törvényt milyen hatalmas Lény alkotta.” (N.K. 402-403.)
Emberi eszközein keresztül maga Sátán törekedett arra, hogy a törvény legkritikusabb pontján legyen megváltoztatva.
Isten fiakat fog támasztani, akik szent feladatuknak tekintik, hogy az emberöltők alapzatain még romjaiból is újra felépítsék a törvényt.
A próféta útmutatása alapján még azt is megtudhatjuk, hogy a történelem melyik idejében fog ez a jövendölés beteljededni. Ésa. 58,2.
„Istene törvényét el nem hagyta.” vö: Jel. 14,12.
„Kérik tőlem az igazságnak ítéleteit.”
Jellegzetes utalás ez a „Laodícea” névre, amely „megítélt nép”-et vagy „ítélet nép”-et jelent.
A vizsgálati ítélet döntésére való várakozást ismerhetjük fel benne.
„Istennek elközelgését kívánják.”
Utalás ez az adventi reménységre, Jézus dicsőséges visszajövetelére.
Ellen White a következő gondolatokat kapcsolja ehhez:
„Igen
elővigyázatosaknak kell lennünk, mert különben a vasárnap ünneplés terén uralkodó
szokásokat és erkölcsöket az Isten szent napjának ünneplői is utánozni fogják.
A határvonalat tisztán és világosan meg kell vonni... A szombatot sokkal
szentebbnek kell tekinteni, mint ahogy ezt sok szombatünneplő cselekszi. Nagyon
kevésre becsülik Istent azok, akik a szombatot sem a törvény betűje, sem pedig
a szelleme szerint sem tartják meg. Éppen ezért Isten reformációt követel a
szombatünneplés terén.” (V.B.T. 215,2.
illetve Test. VI. 353,1-2.)
Ésaiás próféta még azt is meghatározza, hogy a szombatünneplésünk melyik területén kell ennek a helyreállító reformációnak megvalósulni.
A szombat megünneplésével kapcsolatban adott minden gyakorlati tanács arra akar megtanítani bennünket, hogy a szombat nem a miénk, hanem az Istené.
Ebből adódóan mi nem használhatjuk azt fel semmilyen egyéni célunkra sem, így az utazgatásainkra sem.
„Ha az
engedelmeseknek adott áldás ígéretet el akarjuk nyerni. akkor az eddigieknél
szigorúbban kell a szombatot megünnepelnünt. De attól tartok, hogy igen gyakran
utazunk ezen a napon, amikor azt el is kerülhetnénk.” (6Test. 359-360.)
Ezen a napon nem azt kell keresnünk, hogy nekünk mihez volna kedvünk, hanem azt, hogy mivel tudnánk Istennek örömet szerezni.
Ha az Isten iránti szeretet késztet mindezek figyelembevételére, akkor nem fogjuk száraz törvényeskedésnek tekinteni ezek gyakorlati alkalmazását.
A szombat azonban csak annak az embernek lesz gyönyörűséges, aki szereti Istent annyira, hogy boldogan mond le Istenért a saját kívánságairólzszórakozásainak különböző változatairól.
Ellenkező esetben viszont a szombat is egy elviselhetetlen teher és nyűg.
Az Istent nem eléggé szerető ember alig várja, csakhogy vége legyen a szombatnak, és végre csinálhassa azt, ami neki tetszik.
A Tízparancsolat idevonatkozó részével összevetve azt mondhatjuk, hogy Isten a szombaton kívül nekünk adta a hét minden napját, és azokat a saját elgondolásaink szerint oszthatjuk be, és használhatjuk fel.
A hetedik nap azonban az Úré, ezért ezt a napot csak olyan célokra használhatjuk fel, amely az Ő rendelkezéseivel is megegyezik, amely az Ö dicsőségét szolgálja.
Ez a nap „az Úrnak, a te Istenednek szombatja”, mondja Ésaiás, vagyis szentség az Úrnak.
Ez egyrészt azt jelenti, hogy el kell különíteni a többi naptól, legyen ez a nap szent, különválasztott a többitől.
Másrészt viszont azt jelenti, hogy csakis az Isten részére lehet elkülöníteni, illetve olyan célokra, amik Isten aka:tatával is megegyezőek.
Isten szerint tehát nem elég az, hogy nem dolgozunk ezen a napon.
Ő azt akarja, hogy a nem munkának minősülő elfoglaltságokat se keressünk ezen a napon.
Az ilyen elfoglaltságok csak annak az embernek jelentenek kísértést, aki a szombatot csak a tilalmak oldaláról látja.
A tilalmak oldaláról nézve a szombat terhes és fárasztó, ezért jelent kísértést minden elfoglaltság, amivel kitölthetik a szombat idejét.
Ha azonban Istennek akarjuk szentelni, akkor csak az Istennel kapcsolatos foglalatosság jellemezheti a szombat idejét.
Éppen ezért a próféta arra is figyelmeztet: „hamis beszédet sem szólván”.
Ez azt jelenti, hogy „nem tárgyalsz az ügyeidről”, mondja az új protestáns fordítás.
Isten nem elégszikszik meg azzal, hogy nem dolgozol ezen a napon, hanem azt várja tőled, hogy ne is beszélj másoknak a hétköznapi munkáidról, és egyéb dolgaidról.
„Akik szombatnapon az üzleti ügyeiket beszélik meg, vagy a munkahétre terveket fektetnek le, azokat Isten törvényszegőknek tekinti éppúgy, mintha tényleg a munkájukat végezték volna. Hogy a szombatot valóban megszentelhessük, még gondolatainknak sem szabad hétköznapi dolgokkal fpglalkozni.” (PP. 311,4.)
Ha nem vesszük elég komolyan Istennek ezt a figyelmeztetését, akkor ezzel az üdvösségünket veszélyeztetjük.
Akiket ebben az időben Isten a saját gyermekeiként pecsétel el, azokról azt mondja: „az ő szájukban nem találtatott álnokság, mert az Isten királyi széke előtt feddhetetlenek”. Jel. 14,5.
Már a teremtés alkalmával rendelkezett így Isten a napok kezdetésére és végére vonatkozóan. I. Móz. 1,13-14.
Ez azt is kell jelentse, hogy a szombat kezdés idejére minden munkánkat be kell fejezzük.
Ebbe beletartozik a háztartással kapcsolatos
minden tevékenység. II. Móz. 16,23.
Mivel ez a nap első percétől kezdve az Úré, ezért nem fordíthatjuk azt a személyes felkészülésünk dolgaira sem.
„Pénteken be kell fejezni minden előkészületet a szombatnapra, utána kell nézni, hogy a ruházat és az étel elő van-e készítve, hogy a cipők ki vannak-e tisztítva, hogy a fürdések el vannak-e végezve. Keresztül lehet vinni azt, hogy minden készen álljon, ha ezt szabállyá tesszük magunk számára.” (B.T. gyül.r. 218,3.)
Tiszteljük meg Istent azzal, hogy az első percétől kezdve Neki szenteljük ezt a napot.
Ahogy a Tízparancsolat az Istennel való szövetségünk feltételének gyűjteménye, akként a szombat a szövetségünk pecsétje. II.Móz. 31, 16-17.
Minden megállapodás csak a pecsét által válik hitelessé.
De egyetlen okmány pecsétje sem lehet elmosódott és olvashatatlan.
Isten pecsétjében található előírások is határozott és éles vonalakkal kell kiábrázolódjanak az életünkben, mert csak akkor hitelesít bennünket az örök életre.
Csak ebben az esetben marad meg szövetséges viszonyunk Istennel.
Ahogyan közeledünk a végső események beteljesedése felé, a szombat egyre inkább egy választó vonalat fog képezni Isten népe és a világ között.
Ebben az időben az Isten szombatjához való viszonyulásunk fogja eldönteni, hogy melyik oldalon foglaltunk állást a szívünkben.
Igazi vágya az, „hogy elhitesse, ha lehet, a választottakat is”. Máté 24,24.
„Sátán éppen az elpecsételés jelen idejében
fejti ki olyan irányú tevékenységét, hogy Isten népét eltérítse, megcsalja és
megsemmisítse… minden úton-módon megkísérli, hogy ott tartsa őket, ahol éppen
vannak, mindaddig, amíg az elpecsételés elvégeztetik, s a Mindenható kiteríti
oltalmazó takaróját a választottak fölé, mert jól tudja, hogy odakünn védelem
nélkül maradnak, kitéve Isten haragjának, amely a hét utolsó csapásban nyilatkozik
meg.” (TL 32,1-2.)
Ha tehát Isten mellett akarunk maradni ebben a küzdelemben, akkor nagyon hangsúlyossá kell tenni életünkben az Istennel kötött szövetségünk pecsétjének előírásait.
A szombat szentségét tiszteletben tartó emberek csodálatos tapasztalatokat szereznek Istennel.
Ezeket a tapasztalatokat nem elég másoktól hallani, vagy könyvekben olvasni róluk.
Igazi értékét az átélés adja.
Ez az ígéret, az Istennel való személyes közösséget is magában hordozza.
Ezek az emberek nemcsak az Ige szavain keresztül gyönyörködhetnek az Igenről szóló tudósításokban, hanem személyesen Istenben.
Az emberiség történelme folyamán a „magaslatok” kifejezés alatt minden esetben az imádat helyeit értették.
A bálványokat is ilyen magaslatokon imádták. I. Kir. 14,22-23.
Pál apostol pedig arról beszél, hogy az elbizakodott emberi bölcsesség is emel magának ilyen magaslatokat az Isten ismerete ellen. II. Kor. 10,5/a.
Bábel tornyánál is egy ilyen magaslatot
akartak építeni Isten ellen, amivel az Isten végzése és akarata fölé szerettek
volna emelkedni. I. Móz. 11,4.
Ésaiás próféta pedig arról beszél, hogy legelőször Sátánban támadt fel az a vágy, hogy egy bizonyos magasságba jusson el. Ésai. 14, 13-14.
A szövegösszefüggésekből azt érthetjük meg, hogy ezek a „magaslatok” mindig az istentagadás és az Isten elleni lázadás szimbólumai voltak.
Ezek a „magaslatok” azt akarták kifejezni, hogy az ember képes felemelkedni az Istenhez, sőt még fölé is tud kerülni.
Pál apostol azonban arról beszél, hogy Isten egyszer le fog rontani „minden magaslatot, amely Isten ismerete ellen emeltetett”. II. Kor. 10,5.
Ésaiás prófétán keresztül pedig azt ígéri meg, hogy a szombat szentségét tiszteletben tartó gyermekei részt kapnak abból a győzelemből amely az Isten ellen emelt magaslatok felett történik.
Már Mózes által is prófétált erről a diadalmas győzelemröl:
„Boldog vagy Izráel! Kicsoda olyan, mint te? Nép, akit az Úr véd, a te segítségednek pajzsa, és aki a te dicsőségednek fegyvere! Hízelegnek majd néked az ellenségeid; és te azoknak magaslatait taposod.” V. Móz. 33,29.
Ezzel az: ígéretével azt mondja Isten nekünk: „én veled vagyok, hogy megőrizzelek téged, valahová csak mégy”. I. Móz. 28,15/a.
Ha pedig „az Isten velünk, akkor kicsoda ellenünk”? Róm. 8,31.
Ez az ígéret azonban a megígért földet, a Kánaánt is jelenti.
A mi számunkra természetesen a mennyei Kánaánra vonatkozó ígéret.
Isten áldás ígéretei ugyanis csak feltételek mellett nyerhetők el.
Senki sem maradhat középen, semleges területen, mindenkinek állást kell foglalni.
Soha ne feledjük azonban, hogy a közömbösség és a tétlenség is egy állásfoglalást jelent.
Isten népétől Sátán nem is akar többet, minthogy maradjanak abban az állapotban, ahol éppen vannak.
Ha részese akarsz lenni az Isten áldásígéreteinek, akkor elhatározást kell hoznos szívedben, hogy megdicsőíted Istent azáltal, hogy a jövőben az Ő akarata szerint fogod megszentelni a szombatot.
Akkor a szombat ezután nem a kedvtelésed napja lesz, amit olyan elfoglaltságokkal töltesz ki, amiket a hét többi napján nem tudtál megvalósítani.
A hetedik nap szombatja ezután „Úr szent és dicsőséges napja” lesz számodra.