Fontosnak
tartotta hangsúlyozni azt, hogy amit elmond, az nem valamilyen emberi bölcselkedés
terméke, hanem a Jézustól tanult evangélium.
Isten tőlünk is azt várja, hogy azoknak az üzeneteknek legyünk a képviselői környezetünkben, amiket Tőle hallottunk és tanultunk.
Azokat az ismereteket, amik nem úgy rögzültek bennünk, hogy ez az Isten üzenete volt hozzám, nem is tudjuk meggyőző erővel tovább adni másoknak.
Az ilyen üzenet lehet csupa igazság, csupa okos gondolat, de számomra hiányzik belőle az erő - vagyis Isten -, amely a szívemre is tudna hatni.
Ha
komolyan oda figyelünk, akkor mindig érezzük és tudjuk, hogy Isten szólt-e
hozzánk, vagy csak egy okosan felépített és elmondott prédikációt hallgattunk
végig.
Mindenek
elött János nem az Isten lényegét akarja ezáltal
fogalmilag meghatározni, hanem a Tőle kapott kijelentés megbízhatóságát
szeretné hangsúlyozni.
Mert Isten a kijelentéseiben is ugyanaz, mint ami önmagában, „nincsen Őbenne semmi sötétség”.
János üzenetében a világosság és az igazság rokonértelmű szavak, akárcsak a sötétség és a hazugság.
Amivel azt szeretné érzékeltetni, hogy az Isten testet öltött gondolata mögött, a tudtunkra adott jóakarata mögött, nincs semmiféle sötét, vagy hátsó szándék és gondolat.
Ez a kijelentés először nem valamelyik isteni
személyre vonatkozik, hanem a
Szentháromság Istenre, a személyek megkülönböztetése nélkül. 5. vers.
A
Szentírás úgy mutatja be az Atyát, mint aki a világosság.
Jakab „a világosság Atyjának” nevezi.
Jak:
1,17.
Pál úgy beszél Róla, mint „aki hozzáferhetetlen vtlágosságban lakozik”. I.Tim. 6,16.
Máshol pedig azt olvashatjuk Róla, hogy Ő a világosság forrása és teremtője. I. Móz. 1,3.
Ésa. 45,7.
Ugyanilyen kijelentéseket találunk Jézusra vonatkoztatva is.
János azt mondja Róla, hogy „az igazi világosság eljött már a világba”. Ján. 1,9.
Jézus pedig úgy nyilatkozik önmagáról, hogy „én világosságúl jöttem e világra”. Ján. 12,46.
Mivel pedig az Istenből és az Istentől áradó világosság közvetítője a Szentlélek, ezért ezek a meghatározások Rá is érvényesek.
Akkor „közösségünk van egymással”. 7. vers.
Mert az emberré lett Istennel való közösségből soha sem hiányzik a másik emberre való figyelés és törődés.
Akkor nem járunk sötétségben, azaz nem élünk
sötétségben.
Mert aki „inkább szereti a sötétséget, mint a világosságot”, azoknak a cselekedetei gonoszak. Ján: 3,19-20.
Azért szereti a sötétséget, hogy a cselekedetei
fel ne fedessenek, vagyis le ne leplezödjenek.
A hazugság leggonoszabb fajtája az Istennel való közösségre hivatkozás, de az igazság cselekvésének készsége nélkül.
A világossággal ellentétes cselekedetek meghazudtolnak bennünket és a vallomásunkat. 6. vers.
„Közel
kell hoznotok magatokhoz Jézust, be a családi körötökbe, a szívetekbe. Ne csak
tudjátok, hogy mi a helyes, hanem gyakoroljátok is azt.” (3. Test. 528,2.)
A bűnös életmód annak a bizonyítéka, hogy nincs közösség a világossággal, mert a világosság leleplezi a bűnt a cselekedeteinkben is és az indítékainkban is.
„Az
ilyenek mindíg harcban állnak Isten Lelkének vezetésével, különösen a
feddéssel. Nem szeretik, ha zavarják öket... A bűn nem tűnik elöttük
útálatosnak; pontosan azért, mert nem járnak a világosságban.” (3 Test. 361,1.)
„Az
ilyenek nem becsülik meg a világosságot, amit Isten nyújtott nekik... Ezek
sohasem értenek egyet a köntörtalazás nélküli bizonvságtevéssel,
mert az elitéli élket.” (3. Test. 361,2.)
A hangsúlyt most arra a szóra kell helyezni, hogy járni, azaz haladni.
„Járjatok a világosságban... Ezek nem azt a gondolatot fejezik ki, mintha megengedhető lenne, hogy egyhelyben topogunk, hogy tétlenek legyünk, hanem azt, hogy feltétlenül előre kell törekednünk.” (3. Test. 476,2.)
A világosságban járásunk azonban több dimenzióban is megvalósulhat életünkben.
Mert „az én lábaimnak szövétneke a Te Igéd, és ösvényemnek világossága”. Zsolt. 119,105.
„Krisztus
és az Ige tökéletes összhangban vannak. Ha befogadjuk őket és engedelmeskedünk
nekik, akkor biztos ösvény nyillik meg valamennyiünk lába előtt, akik a
világosságban akarunk élni... Ha Isten népe értékelné Isten szavát… ha
nyugtalanúl várná azt az időt amikor szöveget szöveggel vethet egyb, s
elmélyedhet az Igében. Ha mohóbban várnának az Ige világosságára, mint a napi
újságra, a folyóiratokra vagy a regényre… Akkor ennek erdményeként életük az
Ige elveihez idomulna. Az Ige utasitásai olyanok lennének számukra mint az élet
fájának levelei. Kút forrás lenne az bennük, amely örök életre buzog.” (8. Test. 193,2.)
Sohasem szabad megelégedni a már megismert világossággal, hiszen Isten azt akarja, hogy járjunk a világosságban, világosságból világosságba haladva,
„Mert az igazak ösvénye olyan mint a hajnal
világossága, mely minél tovább halad, annál világosabb lesz,
a teljes délig.” Péld, 4,18.
Ezt a megbízatást csak a Jézussal való közösség természetes eredményeként tudjuk
betölteni. Ján.
8,12. Mát. 5,16.
A világosságban járás azonban nem egy alkalomszerű cselekményt jelent, hanem egy állapotot, egy folyamatos tevékenységet, állandó előrehaladást.
Ahogy a zsidó apáknak minden élethelyzetben
Isten törvényéről kellett beszélni a gyermekeik előtt, aképpen kell végeznünk nekünk is a misszió küldetésünket. V. Móz.
6,6-7.
Nincs olyan élethelyzet, amikor felmentett állapotban lennénk ez alól a megbízatás alól.
„Krisztusnak kell élnie benned, akkor majd te is világosságban jársz, amint Ő a világosságban van. Akkor ez maid tündöklő nyomot hagy a Menny felé, hogy mások előtt megvilágosítsd az utat.” (3. Test. 464,2.)
Amíg bizonytalanságban van bárki is az üdvössége felől, amig nincs személyes tapasztalata Istennel, addig még mindíg nem mondhatja el, hogy ő már világosságban jár.
„Mivel magadból is hiányzik a hit élménye, így másokat sem tudsz az élő vizek forrásához vezetni. Lelked nem tart fenn közösséget Istennel, hanem a sötétben vesztegel, pedig semmi sem pótolja a sötétben tapogatozók hiányát, csakis az igazság világossága.” (3. Test. 464,1.)
Ennek igazolására két példát hoz fel az apostol.
„Ha azt
mondjuk, hogy nem vétkeztünk, akkor hazuggá tesszük Őt” 10. vers.
Ez
a kijelentés az egész múltunkat
magába foglalja.
„Ha azt mondjuk, hogy nincs bűn mibennünk, akkor magunkat csaljuk meg.” 8. vers.
Ez a kijelentés viszont csak a jelenlegi
állapotunkra vonatkozik.
A
világosságban és a sötétségben járó embert tehát nem az különbözteti meg egymástól, hogy az egyik bünös, a másik
pedig büntelen.
A sötétséget szerető ember szereti a bűnt, és nem akar elszakadni tőle.
A világosságban járó ember viszont gyűlöli a bűnt és minél előbb szabadulni szeretne tőle.
Ennek a lehetőségnek az egyik vége a bűnös kezében
van, a másik vége pedig Jézus kezében.
A bünös része a beismerés és a megbánás.
Ahogyan a tékozló fiú bevallotta bűnét szerető atyjának, úgy az igazi bűnbánó is kiteregeti az összes bűnét az Isten elé.
Jézus része pedig a
megbocsátás és a megtisztítás.
„Jézus drága vére az a forrás, melyet az Úr előkészített, hogy megtisztítsa a lelket a bűn szennyétől.” (4. Test. 625,2.)
„Mindazoknak,
akik megbánják bűneiket, bizonyosságuk van arról, hogy; 'Hozzánk térvén,
könyörül rajtunk, eltapodja álnokságainkat. Bizony a tenger
mélységébe veted minden bűnüket’.” (Mik.
7,19.) (JÉ
„Ne hallgass az ellenség szavára, aki azt sugallja, hogy maradj távol Krisztustól, amíg meg nem javúlsz; amíg elég jó nem vagy ahhoz, hogy Istenhez mehess! Ha addig vársz, akkor sohasem fogsz elindulni! Amikor Sátán a szennyes ruhádra mutat, ismételd el a Megváltó ígéretét; 'Aki én hozzám jön, azt én nem küldöm el' (Ján. 6,37.) Mondd az ellenségnek, hogy Jézus vére megtisztít minden bűntől.” (PK 198,3.)