|
|
1Tim. 4,12. |
|
Letöltés |
|
|
|
1Tim. 4,12. |
|
Letöltés |
|
Bár ezt akkor az ifjú Timótheusnak írja, a fiatal munkatársának.
Mivel azonban az utókor embere számára is megmaradt mint isteni üzenet, ezért így már nekünk is szól személy szerint.
De nemcsak a fiatalokhoz, hanem Isten minden gyermekéhez is.
A mi hívő életünket se vesse meg senki, ne legyen benne megvetésre való dolog.
Ellenkezőleg, tudjon a hívő életünk mások számára is példa lenni.
Ebben az önvizsgálatban az Isten szemével kell néznünk és látnunk az állapotunkat.
Meg kell vizsgálnunk azt, hogy az elmúlt hét vagy a hívő életünk eltelt időszaka mit hozott számunkra; – hasznot vagy kárt, előrehaladást vagy visszafejlődést.
Itt olyan üzenetet ad számunkra Isten, aminek segítségével őszintén magunkba tekinthetünk.
Ennek a kapcsán felvetődik bennünk, hogy igen, tudjuk, az egész teremtett világ figyel bennünket, figyelemmel kíséri az életünket.
De nemcsak a földi környezetünk, hanem még a mennyeiek is.
De tudjuk azt is, hogy a legjobban a közvetlen környezetünkben élők figyelnek ránk, ezért nekünk sem közömbös, hogy mit látnak és gondolnak rólunk.
Az ismerőseink, a szomszédaink, a munkatársaink, a családunk tagjai.
Mindig annak a függvényében ügyelünk az emberek figyelmére, hogy éppen kivel állunk szembe, ki látja a dolgainkat, és mennyire adunk a véleményére.
Ezért esetenként koncentrált figyelemmel őrködünk azon, hogy lehetőleg egy pozitív képet mutassunk, jó példát adjunk.
Ezekben az esetekben szem előtt tartjuk Jézusnak a felszólítását; „Úgy fényljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat”. Mt. 5,16.
Míg máskor közömbösek vagyunk és ezért ilyenkor leginkább rossz példát mutatunk.
Ugyanis könnyű példát mutatni egy olyan embernek, akinek nincs megfelelő ismerete az isteni követelményekről és elvekről.
Ezek az emberek már az életünkben látott egyszerű megnyilatkozások alapján is azt mondják, hogy ez az ember egy nagyon komoly hívő.
Az egyikről azért, mert mindig nagyon pontosan megy az istentiszteletre.
A másikról pedig azért, mert a szájából sohasem lehet hallani egyetlen durva vagy indulatos szót.
A valóság azonban sokszor csak az, hogy abban az egy-két dologban valóban megtért az illető, miközben más egyéb dolgokban pedig nem.
Még mi magunk is hajlamosak vagyunk arra, hogy csak az ilyen pozitív dolgokra figyeljünk az életünkben, és azt kinagyítva látjuk, miközben az egyéb dolgainkkal nem foglalkozunk, ezért nem is vesszük észre.
Ez a magasabb szintű mérték azt várja el tőlünk, hogy „légy példa a hívőnek!”.
Annak a hívőnek, aki együtt van veled a gyülekezetben.
Aki ugyanúgy ismeri az isteni elveket, mint ahogy te, vagy még jobban.
Akinek helyzetéből adódóan nagyobb rálátása van az életünkre, hogy az Isten akaratával összhangban van-e.
Pál tehát azt mondja, hogy ennek a hittestvérednek legyél példa.
Más helyen még azt is mondja az apostol, hogy „lelkiekhez lelkieket szabván”. I. Kor. 2,14/b.
Annak érdekében, hogy ne álljunk tehetetlenül a felvetett kérdés előtt, még azt is elmondja az apostol, hogy különösen milyen területen igyekezzünk példamutató életet élni.
„Légy példa a hívőnek a beszédben, a magaviseletben, a szeretetben, a lélekben, a hitben, a tisztaságban.”
Ez a felszólítás egyeseket arra késztet, hogy a mások életét vizsgálják:
Egyrészt azért, hogy mi az, ami nem felel meg az isteni mértéknek, ami nem lehet mások számára példa.
Másrészt pedig azért, hogy amit ő megenged magának, azt nekem is szabad.
Vannak olyanok is, akikből azonnal a tiltakozás hangját váltja ki, mondván, hogy ő nem akar senki számára példakép lenni.
Nézzen mindenki Jézusra, – mondja – engem ne válasszon senki példaképül.
Hagyjon mindenki békén, ne foglalkozzon velem senki.
Igen kevés azoknak a száma, akik komoly felelősséggel átérzik azt a hatást, amit a személyes életük példájával gyakorolnak a hittestvéreikre akár jó, akár rossz vonatkozásban.
Egyetlen ember sem élhet függetlenül az embertársaitól, mert mindenkit egy belőle áradó sajátos légkör vesz körül.
A bennünket körülvevő lelki légkör kihat minden egyes emberre, akivel csak érintkezünk, akár tudatában vagyunk ennek, akár nem
Ez olyan felelősséget ruház ránk, ami alól nincs felmentés.
A saját lelkünk elvesztése is rettenetes dolog, de mások vesztét előidézni a helytelen példaadásunkkal még rettenetesebb.
Ha viszont jó példánk által a helyes elvek elfogadásához segítünk másokat, és így közvetve Istenhez vezetjük őket, akkor ezzel betöltöttük az elhívatásunkat, Isten munkatársaivá lettünk.
Mivel nem tudjuk előre, hogy egy nap, egy óra, vagy egy pillanat mit hoz számunkra, ezért minden napot azzal kell kezdenünk, hogy Isten oltalmába ajánljuk magunkat és az életünket.
Mert a beszédben lehet a leghamarabb és a legtöbbet vétkezni.
Ezért beszédben nem vétkezni a legnehezebb, de mégis lehetséges.
„Ha valaki beszédben nem vétkezik, az tökéletes ember”. Jak. 3,2.
Mert „A te beszédidből ismertetel igaznak, és a te beszédidből ismerte-tel hamisnak”. Mát. 12,37.
Nem egymás előtt – bár bizonyos vonatkozásban egymást is megítélhetjük – de a végső ítéletet majd Isten fogja kimondani rólunk.
Ebben az ítéletben fogunk igaznak vagy hamisnak találtatni a beszédünk alapján, mert „a szívnek teljességéből szól a száj”. Mt. 12,34.
Mert „Mind a halál, mind az élet a nyelv hatalmában van, és amiképpen kiki szeret azzal élni, úgy eszi annak gyümölcsét”. Péld. 18,21.
Ez egyrészt azt jelenti, hogy az életünk és a halálunk kérdését is eldönthetjük azzal, ahogy uraljuk vagy szabadjára engedjük a szavainkat, és benne a szívünk indítékait.
Másrészt viszont azt is jelenti, hogy a beszédünkkel az élet forrásához és kapujához vezethetünk embereket, vagy olyan módon nyilatkozunk meg, ami által lelki halálát okozzuk másoknak.
A beszédünk tehát egyeseknek a „halál illatja halálra; amazoknak pedig élet illatja életre”. II. Kor. 2,16.
Három igei kijelentés által szeretném ezt a kérdést megválaszolni.
„A sok beszédben elmaradhatatlan a vétek; aki pedig megtartóztatja ajkait, az értelmes.” Péld. 10,19.
„Van olyan, aki beszél hasonlókat a tőrszúráshoz, de a bölcseknek nyelve orvosság.” Péld. 12,17.
„Az engedelmes felelet elfordítja a harag felgerjedését; a megbántó beszéd pedig támaszt haragot.” Péld. 15,1.
Olyan haragot, hogy még a barátok szívét is elfordítja egymástól.
Sok ember szinte hivalkodva és büszkén mondja magáról: „Ami szívemen, az a számon”, pedig ha érvényes ez a mondás rá is, akkor nem biztos, hogy ezzel jó dicsekednie.
Mivel a szívnek teljességéből szól a száj, ezért mindenek előtt azt kéri, hogy „Adjad fiam a te szívedet nékem”, mert tiszta szívet szeretne teremteni bennünk, és azt várja el, hogy „minden féltett dolognál jobban” őrzzük meg a szívünket. Péld. 4,23. 23,26. Zsolt. 51,12.
„A ti beszédetek mindenkor kellemetes legyen, sóval fűszerezett; hogy tudjátok, hogy mimódon kell néktek kinek-kinek megfelelnetek.” Kol. 4,6.
„Ha valaki istentisztelőnek látszik köztetek, de nem zabolázza meg nyelvét, az megcsalja a maga szívét, és annak az istentisztelete hiábavaló.” Jak. 1,26.
A szív teljességéből szóló száj minden esetben valamilyen magatartásformában is kifejeződik.
Ezért tanácsol Pál bennünket arra, hogy igyekezzünk példamutató magatartást tanúsítani.
Legyen a magatartásod vonzó és kívánatos másoknak, és így követésre méltó.
Mivel a szív belsejéből kell fakadjon, ezért személyválogatás nélkülinek kell lennie.
Ahogy a kályha melege árad mindenki felé, mindenkit felmelegítve.
A magatartásunk megnyilatkozása és a környezetünkre való hatása előbb vagy utóbb visszahat ránk.
Miként a tóba dobott kavics hatására támadt vízgyűrű mindig nagyobb lesz, míg végül eléri a partot.
Pál máshol azt mondja, hogy „minden dolgotok szeretetben menjen végbe!”. I. Kor. 16,14.
Jézus szerint a világ előtt az egyetlen bizonyítéka annak, hogy Hozzá tartozunk. Ján. 13,35.
Rendelkezünk-e ezzel a szeretettel személyes és közösségi életünkben?
Ez a szeretet nem szólamokból áll, „ne szóval szeressünk, se nyelvvel, hanem cselekedettel és valósággal”. I. Ján. 3,18.
„Aki nem szeret, az nem ismerte meg az Istent; mert az Isten szeretet.” I. Ján. 4,8.
Jézus szavai szerint amikor a szeretet meghidegül, akkor ott a gonoszság is megsokasodik. Mát. 24,12.
„Szeretni Istent mindenekfelett és önzetlenül egymást - ez a legjobb ajándék, melyben mennyei Atyánk részesíthet. Ez a szeretet nem pillanatnyi fellángolás, hanem isteni alapelv, állandó erő. A meg nem szentelt szívben nem fakadhat; nem is teremhet meg benne. Csak abban a szívben találjuk meg, melyben Jézus uralkodik.... melyet az isteni kegyelem megújított, minden cselekedet indítórugója: a szeretet. A jellemet átalakítja, fékezi az ösztönöket, uralja a hajlamokat és nemesíti a törekvéseket. Ha ezt a szeretetet szívünkbe fogadjuk, életünket megédesíti, és nemesítő befolyást áraszt egész környezetünkre. Ha ez a megváltó hatalom uralja a szívet, akkor irányítja az összes többi indítórugókat is; föléemeli a hívőt a világ megrontó befolyásának. Ha a hívők engednék, hogy ez a szeretet bennük teljesen uralomra jusson, és életük hajtóerejévé váljék, akkor a hit és az Istenbe vetett bizalom teljességére jutnának el.” (A.T. 363,1-2)
