A BETLEHEMI CSILLAG

A történeti háttér

Az embereket mindig izgatta a Biblia történeti beszámolójából az a rész, miszerint a Messiás születésének eseményét egy csillag feltűnése jelezte. Különösen pedig az a részlet, hogy ez az égi jelenség a három napkeleti bölcset elvezetett Izráel földjére, majd pedig egészen addig a házig, a betlehemi jászolig, ahol Mária és József tartózkodott az újszülött Jézussal.

Jézus születésével kapcsolatban egy különös ószövetségi pillanatkép-prófécia kapott hangsúlyt, amelyben említés történik erről a csillagról, vagyis egy csillag fogja jelezni Izráel szabadító Királyának, a Messiásnak a születését: “Látom őt, de nem most; nézem őt, de nem közel. Csillag származik Jákóbból, és királyi pálcza támad Izráelből” (IV. Móz. 24,17.). Amikor a napkeleti bölcsek megérkeztek Jeruzsálembe, először a királyt keresték fel, azt gondolván, hogy ott részletes tájékoztatást és eligazítást fognak kapni az égi jellel és a mögötte rejlő eseménnyel kapcsolatban. Ezért a királlyal való találkozáskor egyszerűen azt mondták Heródesnek: “Hol van a zsidók királya, aki megszületett? Mert láttuk az Ő csillagát napkeleten, és azért jövénk, hogy tisztességet tegyünk néki.” (Mt. 2,2.).

Valószínűleg nagyon meglepte őket Izráel jelenlegi királyának az eseménnyel kapcsolatos tudatlansága, és a hallott hírre kialakult reakciója. Végül csak a főpapok tudták megmondani, hogy a jövendölések szerint Betlehemben kell megszületni a Messiásnak. Amikor aztán végre tovább indulhattak, akkor ismét azt tapasztalták, hogy “a csillag, a melyet napkeleten láttak, előttük megy vala mind addig, a míg odaérvén, megálla a hely fölött, a hol a gyermek vala” (Mt. 2,9.).

A tudomány érdeklődése

Az általánosan elterjedt felfogás szerint a betlehemi csillag egy üstökös volt. Ez az elképzelés tükröződik a betlehemi jászol körül kialakított vagy megfestett képi megjelenítésekben. A tudományos számítások szerint viszont Jézus születésének feltételezett időpontjában nem tűnt fel üstökös, csak néhány évvel korábban, i.e. 12-ben. Ezért és más egyéb ok miatt, ezt a feltételezést végleg elvetették.

A középkorban már nagyon sokan foglalkoztak a betlehemi csillag kérdésével, de az első tudományos alaposságú vizsgálat mégis a híres csillagász, Kepler nevéhez fűződik. Amikor az 1604-es esztendő végén egy nóva vagy szupernóva tűnt fel, és Kepler is észlelte ezt, akkor arra gondolt, hogy talán a betlehemi csillag is egy ilyen szupernóva lehetett.

A nóva latinul azt jelenti, hogy új, vagyis egy új csillag feltűnésének meghatározására használt fogalom. A szupernóva viszont egy elöregedett csillagra vonatkozó meghatározás. A szupernóva feltűnését egy robbanásszerű fényjelenséggel egybekötött fellángolás kíséri, amely voltaképpen egy elöregedett csillag hirtelen halálát jelenti és jelzi. Ekkor a csillag a fejlődésének folyamatában eljut oda, hogy a felszínén képződött gázburok szinte percek alatt kitágul és felrobban, és ekkor anyagának legnagyobb részét szétszórja a világűrbe. Az ilyenkor támadt fényessége néhány hétig, vagy akár hónapig is eltart, és a korábbi fényének a sokmilliószorosára is növekedhet.

Későbbi kutatásai csak megerősítették elgondolásában Keplert, miszerint ezt a különös jelenséget megelőzte egy érdekes bolygóegyüttállás 1603 decemberében a Kígyótartó csillagképben. Ekkor a két, különben össze nem függő csillagászati jelenség között ok-okozati viszonyt tételezett fel, nem tudván semmit a csillagok fizikai természetéről. Úgy képzelte, hogy amikor két bolygó találkozik, akkor egy csillag felvillan, továbbá arra gondolt, hogy ha Jézus születése idején is volt ilyen bolygótalálkozó, akkor az is kiválthatta egy csillag felvillanását, és ez lehetett a betlehemi csillag. Ezért számolta vissza a Jupiter és Szaturnusz pályáit Krisztus születésének a koráig.

Kepler a Jupiter és a Szaturnusz keringési idejének ismeretében kiszámította, hogy a két bolygónak Krisztus születésekor volt-e valamilyen együttállása, amely kiválthatott a betlehemi csillaghoz hasonló felvillanást. Kiderült, hogy ezek a bolygók abban az időben távol voltak egymástól. Viszont gondolt egy merészet, és vizsgálódását kiterjesztette a Krisztus születését megelőző korra is. Ekkor megállapította, hogy i.e. 7-ben volt egy Jupiter–Szaturnusz-együttállás, nem is akármilyen. Fél éven belül három ízben került közel egymáshoz a két bolygó! Ezt megelőzően a Jupiter és a Szaturnusz csak 860 évvel korábban volt egy éven belül, háromszori együttállásban a Halak csillagképében.

Azóta nagyon sok csillagász fantáziáját mozgatta meg ez a korai jelenség. Az élénk érdeklődés jó néhány tudományos dolgozat megírására inspirálta a világ minden részén azokat, akik szakembereknek számítanak a csillagászat területén. Az 1970-es években a Népligeti Planetáriumban én is végig néztem és hallgattam egy tudományos előadást, ahol bemutatták a Jézus születését jelző csillagok együttállásának lehetséges eseményét.

Ma már szinte az egész keresztény világ körében egyre általánosabban elfogadott vélemény, hogy a tudománynak a csillagok együttállásáról vallott elgondolása, megerősíti és alátámasztja a bibliai beszámolót. Eszerint a napkeleti bölcsek egy ilyen csillagok együttállásából létrejött égi jelenségnek és eseménynek voltak a tanúi. Ez a feltételezés azonban kihagy, illetve átlép egy nagyon fontos részletet a Biblia történeti beszámolójából, anélkül, hogy érdemben figyelembe venné azt.

Biblia szerinti megközelítés

A napleleti bölcsek által látott csillag több szempontból sem lehetett valamilyen égitestek együttállásának csodálatos jelzése, ezért mindenképpen más magyarázatot kell hozzá kapcsolni.

Ennek a csillagnak a megjelenéséről és mozgásáról ugyanis a következőket mondja a Biblia: “a csillag, a melyet napkeleten láttak, előttük megy vala mind addig, a míg odaérvén, megálla a hely fölött, a hol a gyermek vala” (Mt. 2,9.). Ez az előttük feltűnő csillag nem lehetett az égen látható csillagok egyike sem. Ez egy olyan isteni fényjelenség volt, amely egészen alacsonyan ment az emberek előtt, hiszen az utat is mutatta részükre, és amikor megérkeztek Betlehembe, akkor még azt a házat is meg tudta mutatni, ahol a gyermeket megtalálhatják.

Ennek a beszámolónak a jelentőségét, és a tudományos magyarázat tarthatatlanságát mindenki ellenőrizheti oly módon, hogy egy tiszta égboltú estén menjen ki az udvarra, és feltekintve az égre, döntse el, hogy pontosan melyik csillag áll a szomszédjának a háza fölött. Valószínűleg mindenki rájön arra, hogy ezt lehetetlenség megállapítani a hatalmas távolság miatt. - De akkor hogyan tételezhetünk fel olyat, hogy a napkeleti bölcseknek még az utat is mutatta, és Betlehemben a ház fölött megállva még azt is megjelölte, hogy hol van a keresett hely. Bevallom őszintén, nem tudom elképzelni az egyébként komoly, értelmes embereknek a naivitását ebben a kérdésben. Véleményem szerint ez a tudományos magyarázat csak arra jó, hogy a Biblia beszámolójának a hitelességét bizonytalanítsa el az emberek előtt.

A tudományosan felállított magyarázat azért sem fogadható el, mert a Biblia nagyon határozottan állástfoglal azzal kapcsolatban, hogy az égi jelekből való tájékozódást, és a csillagjóslásnak minden formáját Isten nagyon szigorúan megtiltotta népének. “Szemeidet fel ne emeld az égre, hogy meglásd a napot, a holdat és a csillagokat, az égnek minden seregét, hogy meg ne tántorodjál, és le ne borulj azok előtt, és ne tiszteljed azokat, a melyeket az Úr, a te Istened minden néppel közlött, az egész ég alatt.” (V. Móz. 4,19.). Ésaiás pedig azt is leírja, hogy miként fogja Isten megbüntetni azokat, akik tilalma ellenére, mégis a csillagjósok vezetésére bízzák magukat. “No állj elő hát igéző szózatiddal és varázslásodnak sokaságával, a melyekkel ifjúságodtól fogva vesződtél, talán segíthetsz valamit, talán visszariaszthatod a veszedelmet. Tanácsaid sokaságában megfáradtál; no álljanak elő és tartsanak meg az égnek vizsgálói, a kik a csillagokat nézik, a kik megjelentik az újholdak napján, hogy mi jövend reád. Ímé, olyanok lettek, mint a polyva, tűz emészté meg őket, nem mentik meg életöket a lángból, még szén sem marad belőlök melegülésre, sem körülülhető parázs! Így járnak azok, a kikkel vesződtél; és a kik kereskedő társaid voltak ifjúságodtól fogva, futnak, kiki a maga útján; senki nem segít néked!” (És. 47,12-15.).

Ilyen előzetes isteni tiltás mellett senki sem gondolhatja komolyan, hogy Isten szépen félre tette a törvényét, és éppen a vallásos életünk legfontosabb eseményével kapcsolatban, a Messiás megszületésének Istentől származó jeleként mégis az ég csillagait fogja jelzésként felhasználni. Ha mégis így lenne, és Isten valóban az ég csillagainak különleges, de kiszámítható együttállásával akarta volna jelezni a Messiás megszületését, akkor előbb érvénytelenítenie kellett volna azt a korábban kiadott tiltó rendeletét, amely a csillagok állásának vizsgálatára, és azokból való jövendölésekre vonatkozik.

A napkeleti bölcsek semmi mást, mint csupán egy rejtélyes égi fényt láttak. Ez a jelenség nem állócsillag volt, és nem is egy bolygó, éppen ezért különös érdeklődést váltott ki belőlük. Az volt az érzésük, hogy ez a csillag különösen jelentős számukra, ezért valószínűleg nagyon sokat kutattak az írásokban, és tanácskoztak egymással. Mivel pedig a zsidó nép szent iratait is ismerték, ezért tudtak arról az ősi feljegyzésről, amely Bálám jövendölésében olvasható, amikor kijelenti: “Csillag származik Jákóbból és királyi pálca támad Izraelből” (IV. Móz. 24,17.). Így amikor feltűnt előttük ez a különös csillagnak vélt fény, akkor azonnal felvetődött bennük, hogy ez lehet az a csillag, amely a zsidók Királyának, a megígért Messiásnak a születését jelzi. Mivel pedig ezt a szokatlan és újszerű jelenséget nem tudták másként meghatározni és megnevezni, ezért egyszerűen azt mondták Heródesnek, hogy egy fénylő csillagot láttak. Ez a fényjelenség viszont nem volt mindig látható, hanem csak alkalomszerűen tűnt fel előttük, amikor éppen szükségük volt a vezetésére. Azon az éjszakán is, amikor végre tovább indulhattak Betlehem felé, legnagyobb örömükre ismét feltűnt előttük, hogy megmutassa a tovább vezető utat. “És mikor meglátták a csillagot, igen nagy örömmel örvendezének” (Mt. 2,10.). Ekkor ez a csillag Betlehembe vezette őket.

Mivel Isten nem ad kinyilatkoztatást a Bibliában a csillag jelenséggel kapcsolatban, ezért csak feltételezésekre hagyatkozhatunk. A tudományos megközelítést kizárja Isten tiltó rendelete, ezért ez a különös és szokatlan fényjelenség minden valószínűség szerint a mennyei angyalok távoli seregét körülvevő isteni dicsőség ragyogása lehetett. Ezek az angyalok jelentették meg a pásztoroknak is a megígért Messiás megszületését. Amikor a pásztoroknak megjelent az Úrnak angyala, akkor is “az Úrnak dicsősége körülvevé őket, és nagy félelemmel megfélemlének” (Lk. 3,9.). Valószínűleg ezek az Isten dicsőségének ragyogásával körülvett angyalok vezethették célba a napkeleti bölcseket is. Természetesen a bölcsek arról semmit sem tudtak, hogy a fényjelenség mögött mennyei angyalok vannak, számukra ez a különös fényjelenség csupán egy fénylő csillag ragyogásának tűnt.