Melyiket mondjuk?

A “lélek” és “szellem” szavak jelentése a Bibliában

Vitatott téma összesítő

Főoldal

Bevezetés

„A világon számontartott 6.900 nyelv közül eddig 2.454 nyelvre fordították le a Bibliának legalább egy könyvét. Ez derül ki a „Scripture Language Report” című kiadványból, amely minden év tavaszán jelenik meg. A Biblia messze a legtöbb nyelvre lefordított könyv a világban. A teljes Bibliát eddig 438 nyelvre fordították le, az Újszövetséget további 1.168 nyelvre. A protestáns Bibliatársaságok jelenleg 564 új bibliafordításon dolgoznak szerte a világban.” (Linzi Bibliatársulat) A Biblia fordítóinak azonban sokszor igen nehéz feladatot kellett megoldaniuk, mivel egy-egy fogalom vagy szó megfelelő visszaadásához az adott nép nyelvében hiányzott a megfelelő kifejezés és szó.

A magyar nyelv is, minden gazdagsága mellett, szintén szolgált ilyen nehézségekkel. Ezeknek egyike, és talán a jegjelentősebbike az, hogy a Biblia magyar fordítója a “lélek” szóval tudta a leghitelesebben visszaadni azt, amit a héber három, a görög pedig két különböző szóval fejezhet ki. Az alábbi példában az egyik görög szó a (pneuma) alapján szeretném bemutatni a szó jelentésének sokszínűségét.

A magyar Szentírás léleknek nevezi az Istenség harmadik személyét, mert Ő az “igazságnak Lelke” pneuma) (Jn. 16,13.), aki által Isten mindenütt jelen van.

Ugyanez a szó fejezi ki az Isten angyalainak lényét és természetét: “szolgáló lelkek”-nek (pneuma) nevezve őket (Zsid. 1,14.).

De a bukott angyalokat is ezzel a szóval nevezi meg Isten Igéje, őket viszont “gonosz lélek”-ként (pneuma) említve (Csel. 19,15.), máshol pedig “tisztátalan lélek”-nek (pneuma) (Mk. 5,8.) nevezve. Krisztus is ilyen tisztátalan lelkeket űzött ki a megszállott beteg emberekből, és a tanítványainak is erre adott hatalmat.

Ez a szó igen gyakran szerepel az egész ember megjelölésére. Eszerint “valamely lélek (pneuma) nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak, nincsen az Istentől” (I. Ján. 4,3.). “A ki pedig az Úrral egyesül, egy lélek (pneuma) ő vele.” (I. Kor. 6,17.).

Nem ritkán fordul elő annak megjelölésére is ez a szó, amit Isten a teremtéskor lehelt bele az emberbe. Ezért mondja Jakab azt, hogy “amiképen holt a test lélek (pneuma) nélkül, akképen holt a hit is cselekedetek nélkül” (Jak. 2,26.). István is ezért imádkozott úgy: “Uram Jézus, vedd magadhoz az én lelkemet (pneuma)!” (Csel. 7,59.).

A magyar nyelv a lélek szóból képezi az embert betöltő érzelemvilág fogalmának kifejezésére szolgáló szavakat is: “mert jóllehet a lélek (pneuma) kész, de a test erőtelen” (Mt. 26,41.) “az igazi imádók lélekben (pneuma), és igazságban imádják az Atyát” (Jn. 4,23.). A “lélek” szavunkhoz társítva ezért beszélünk lelkületről, lelkierőről, lélekjelenlétről, lelkiéletről, lelkivilágról, lelkiismeretről, lelkifurdalásról, lelketlen emberről, lelkesült állapotról, stb.

Az 1970-80 közötti években kezdtek megjelenni Magyarországon a nemzetközi Evangéliumi Iratmisszió és az Evangéliumi Kiadó által kiadott könyvek, amik nagyon értékes missziót végeztek el abban az időben, amikor vallásos könyvek kiadására szinte alig volt lehetőség. Ezek a könyvek azonban átjöttek a legszigorúbban örzött határokon is, és megfelelő emberek közreműködésével, akik készek voltak áldozatot is vállalni, - így rajtuk keresztül az egész országot elárasztották. Egy idő után viszont egy különös jelenségre lehetett felfigyelni ezekben a könyvekben. Hadd idézzem az egyik ilyen könyv első lapjáról a következőket.

Anton Schulte: “Akire a világ vár” című könyvének első lapján az Evangéliumi Kiadó a következő megjegyzést teszi közzé az olvasók számára: “Könyvünkben a harmadik isteni személyt Szent Szellemnek írtuk, Isten ugyanis szellem (pneuma) és nem lélek (psziché). A lélek szó nem helyén való használata zavart okoz és megakadályozza a Szentírás mélyebb és igazibb megértését.”

A “Pneuma”, valóban szellemet jelent?

Mivel a felmerült problémát a két görög szó (pneuma és a pszüché) magyarra való átfordítása okozza, ezért a továbbiakban csak e két szó jelentésére korlátozom a vizsgálatom irányát, vagyis csak az Újszövetség alapján keresem a választ.

Az Evangéliumi Kiadónak ez az új kezdeményezése nem hogy megoldotta volna a korábbi problémát, hanem inkább csak növelte a zavart. Egyre nagyobb nehézséget okozott egymás megértése, mivel a magyar nyelv a szellem alatt nem arra gondol, mint amit a Biblia szeretne kifejezni a “pneuma” szóval. A magyar nyelv az emberrel összefüggésben elsődlegesen az értelmi képességet és az értelmi tevékegységet társítja a szellem szóhoz, ezért beszélünk szellemi képességről és szellemi tevékenységről. Ha az Istenség harmadik személyét Szent Szellemnek mondanánk, akkor ezzel valójában szent értelemnek tekintenénk Őt. A Biblia azonban nem az értelmi képességét akarja kifejezni azzal, amikor “pneuma”-nak mondja az Istenség harmadik személyét, hanem sokkal inkább a tevékenységének a láthatatlanságára utal.

Fontos megemlékezni arról, hogy az Istenség személyeivel kapcsolatos nevek, amiket a Szentírás közöl velünk, azok kivétel nélkül mind üzenethordozó, szimbolikus jelentéssel bíró kifejezések az emberi család felé. Még a Jehova Tanúi által oly előszeretettel használt “JHVH” – a Jahve vagy Jehova név is – ki hogy szereti kiejteni – csupán egy ilyen üzenethordozó név. Ez a név a héberben a lenni igéből képződik, amit a héber nyelv különböző igeidőben tud alkalmazni. Valószínűleg ezért választotta Isten az ember felé, önmaga bemutatására ezt a nevet. Azt akarja ezzel üzenni az emberi család számára, hogy Ő mindig létezik. Ő mindig “VOLT”, mindig “VAN”, és mindig “LESZ”, vagyis Ő az Örökké létező, a mindig “VAGYOK” Isten (II. Móz. 3,14.). Az Istenség harmadik személye is azért vette fel a Lélek “pneuma” nevet, mert az emberek közötti munkájának a lényegét, a láthatatlan tevékenységét fejezi ki vele. Ezért hasonlította Jézus is szélhez a Szentlélek jelenlétét és munkáját. “A szél (pneuma) fú, a hová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hová megy: így van mindenki, a ki Lélektől (pneuma) született.” (Jn. 3,8.).

A “szellem” szó másik jelentése a magyar nyelvben a test nélküli, természetfeletti lényekre vonatkozó kifejezésünk. Ha az Istenség harmadik személyére azt mondjuk, hogy Szent Szellem, merthogy a “pneuma” lefordítva szerintük ezt jelentené, akkor ezt kellene alkalmazni az emberre is, hiszen a Biblia a teljes emberre vonatkoztatva is használja ezt a kifejezést. János apostol például azt mondja: “valamely lélek /pneuma/ nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak, nincsen az Istentől:” (I. Jn. 4,3.). Azt viszont nem gondolom, legalábbis nem feltételezem, hogy bennünket embereket akarna valaki szellemnek tekinteni. Ha viszont velünk kapcsolatban nem alkalmazható a pneuma szónak szellemre való fordítása, akkor már az sem állítható, hogy az Istenségre vonatkoztatva viszont igen. Az ilyen megkülönböztető megközelítés teljesen logikátlan.

Mindkét görög szó, a “pneuma” és “pszüché” elsődleges jelentése szerint nem “lélek”, sem nem “szellem”, hanem lehellet, lélegzet, szél, fuvallat, élet, stb., ezek az elsődleges magyar jelentései. A “lélek”, és a “szellem”, szavak alkalmazásával csupán közelebb tudjuk hozni magunkhoz annak a megértését, amit ezek a szavak ki akarnak fejezni az eredeti szövegben. Ezért a “lélek”, és a “szellem”, szavak annak a láthatatlanságát akarják érzékeltetni, amit megneveznek. Ennek ismeretében tudunk róla, hogy van és létezik, de nem láthatjuk, az emberi szem elől el van rejtve.

Bár igaz, hogy a Biblia a Szent Lélekkel kapcsolatban egy-két kivételtől eltekintve mindig a “pneuma” szót használja, csak esetenként fordul elő a „pszüché”. Ilyen kivételnek számítanak  a következő kijelentések: „Ímé az én szolgám, a kit választottam; az én szerelmesem, a kiben az én lelkem (pszüché) kedvét lelé” (Mt. 12,18.). „Aki meghátrál, abban nem gyönyörködik a lelkem (pszüché) (Zsid. 10,38.).  Mivel azonban a Biblia nem azt akarja kifejezni ezzel a szóval, mint amit mi társítunk a szellem szóhoz, éppen ezért nem helyes Szellemnek nevezni az Istenség harmadik személyét. A szellem szóhoz mi a szellemjárás, a szellemidézés gondolatát társítjuk, ez azonban Sátán területe, amely főként a spiritiszta praktikákban ölt alakot, és hiteti el az embereket. Azok, akik a Szent Lelekre Szellemként tekintenek, valójában egy misztikus jelenséggé minősítik át, ezzel azonban elveszíti a személyes jellegét. A szellem szó használata mindig a spiritiszta gondolkodást erősíti, mert a használata közben az átlag embernek sokkal inkább a szellemjárás jut az eszébe, mint a világmindenség szerető Istene. Ezért az Istenség harmadik személyének a létezését nem volna szabad összekapcsolni a szellemjárás misztikus világára emlékeztető kifejezésekkel. Amikor a Biblia azt állítja, hogy az ember “Isten képére és hasonlatosságára” (I. Móz. 1,26-27.) lett teremtve, akkor ebben az Isten fogalomban a Szentlélek is benne van. Ezért az Istenség mindhárom személyére érvényes, hogy Ők nem szellemek, hanem valóságos lények, akiknek “képére és hasonlatosságára” lettünk teremtve, ezért az általuk teremtett világ sokféleképpen érzékelheti őket, láthatják és beszélhetnek velük.

Mivel a magyar nyelvben a “szellem” szó alatt nem arra gondolunk, mint amit a Biblia akar kifejezni, ezért legjobb megmaradni a “lélek” kifejezés mellett. Márcsak azért is, mert amikor erre szükség van, akkor a Szentírás egyes verseinek összefüggéseiből, logikus értelmezéssel minden esetben következtetni lehet arra, hogy mit akar ezzel a szóval ott és akkor kifejezni. Néhány példával szeretném ezt az állítást megvilágítani.

Gal. 5,22-ben olvashatunk a “Lélek (pneuma) gyümölcseiről”. A Bibliát ismerő emberek számára teljesen egyértelmű, hogy itt az Istenség harmadik személye, a Szentlélek által munkált természeti jellemvonásokról van szó.

Zsid. 1,14-ben “szolgáló lelkek (pneuma)-ről beszél az ige. A szövegkörnyezetből viszont kitűnik, hogy a szolgáló lelkek alatt az Istentől küldött angyalokat kell érteni.

Luk. 8,55-ben Jairus lányának feltámasztásával kapcsolatban olvashatjuk: “visszatére annak lelke (pneuma), és azonnal fölkele”. Nyilvánvaló, hogy ebben a kijelentésben az életet adó isteni lehelletről van szó, amitől a holt ember képes megelevenedni. Ment “formálta az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett az ő orrába életnek lehelletét. Így lett az ember élő lélekké (nefes).” (I. Móz. 2,7.).

II. Kor. 2,12-ben azt mondja Pál: “nem volt lelkemnek (pneuma) nyugodalma”. Majd később pedig azt írja: “örültünk a Titus örömén, hogy az ő lelkét (pneuma) ti mindnyájan megnyugtattátok:” (II. Kor. 7,13.).

Csel. 7,59-ben István úgy imádkozott: “Uram Jézus, vedd magadhoz az én lelkemet (pneuma)!”. István ezzel a kijelentésével magára az életre, illetve annak a megszűnésére utal, amely bekövetkezik abban a pillanatban, amikor az éltető lehellet kiszáll, mert Isten visszaveszi azt.

Mit mondjunk, “lélek” vagy “szellem”

E kérdés körül totális zűrzavar uralkodik. Ma már ott tartunk, hogy amikor a Biblia szövegeinek felolvasása történik, akkor néhány közösségben a felolvasó mindenhol szellemet mond, ahol a mi Bibliánkban lélek szó van írva, függetlenül attól, hogy az eredeti szövegben “pneuma” vagy “pszüché” található-e. Az ilyen helyzetekben bizony nagyon rosszul érzem magam, és szégyenlem is, hogy a hívalkodó emberi okoskodás ilyen torzításra is képes, csakhogy a saját elképzelésének érvényt szerezzen. Vannak, akik csupán sodródnak az árral, amit mások tesznek, azt teszik ők is. Vannak, akik nagytekintélyű tanítók állításait fogadják el kész tényként, anélkül, hogy a béreabeliekhez hasonlóan utána néznének, “naponként tudakozva az írásokat, ha úgy vannak-é ezek” (Csel. 17,11.). Még a teológiai tudományok ismerői között is általánossá vált az a gyakorlat, hogy az egyik kutató átveszi a másik kutató állítását, anélkül, hogy ellenőrízné annak megbízhatóságát. Így aztán egyszercsak kialakul az a furcsa helyzet, hogy szinte mindenki ugyanazt a tévedést mondja és állítja egy adott témával kapcsolatban.

A magyar nyelvben a “lélek” eredete a lélekzet szóból képződött, és fokozatosan került be a köztudatba és az általános nyelvhasználatba. Az általunk használt Károli Biblia még úgy írja le ezt a szót, hogy “lélekzet” (lásd: I. Kir. 17,17; Jób. 9,18; Dán. 10,17.). Ebben a formájában a szó még önmagában hordozza a jelentését is, miszerint a “lélek” nem más, mint: lélekzet, levegő, szél, szellő, fuvallat, stb. Ezért a Szentírás különböző helyein nagyon helyesen ezzel a jelentésével lett lefordítva: “A szél (pneuma) fú, a hová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hová megy: így van mindenki, a ki Lélektől (pneuma) született” (Jn.3,8.).

A fogalom kialakulásának az a tapasztalati tény képezi az alapját, hogy amíg él az ember, addig lélekzik – halálakor viszont az utolsó lehelettel “kileheli lelkét”, “kiadja lelkét”, “kiszakad belőle a lélek”. Ez a lélek olyan szoros kapcsolatban van a testtel, hogy akinek testéből eltávozik, az meghal. Így az élő és a halott ember között csupán az a különbség, hogy a halott már nem lélekzik, vagyis nincs benne levegő mozgás, mert elhagyta a lélek, ami nem más, mint levegő, lélekzet, szél, fuvallat, stb.

A mai nyelvhasználatunkban azonban már módosult a kiejtése és a leírása is egyaránt ennek a szavunknak, ezért ma már úgy írjuk ezt a szót, hogy “lélegzet”, vagyis k helyett g-t írunk. Ezzel az átalakítással azonban elveszítette az eredeti jelentését ez a szavunk. Többek között ennek következtében társulhatott a “lélek” szavunkhoz mindenféle emberi, spekulatív értelmezés és elképzelés.

Ezt a kérdést azonban nem lehet csupán nyelvészeti megközelítésből megválaszolni, és eldönteni azt, hogy mikor, melyik szót használjuk a “lélek” és “szellem” szavak közül. Szerencsére ez nincs is ránk bízva, ugyanis nem az utókor feladatát képezi ennek az eldöntése, hiszen a korabeli írások ihletett szerzői maguk döntötték ezt el. Nekünk csupán az a feladatunk, hogy figyeljük meg azt a törvényszerűséget, ahogyan ők alkalmazták e két szót az írásaikban. Ezért senki ne akarja belemagyarázni a saját elképzelését a Biblia kinyilatkoztatásaiba, mintha az apostolok is úgy gondolták volna, hanem alázatos szívvel engedje át az igének azt, hogy az formálhassa a gondolkodását és megértését.

A gyakorlati alkalmazás próbája

Már korábban is említettem, hogy a “lélek”-re vonatkozó bibliai szavak valójában jelképes kifejezések, olyan megnevezések, amik a lényeget akarják kifejezni. Az eredeti “pneuma” és “pszüché” szavak elsődleges jelentései fejezik ki azt, hogy miért is ezeket a szavakat használták a szerzők írásaikhoz, amit mi “lélek”-nek mondunk. Mindkét görög szó szinte teljesen azonos jelentéseket hordoz magában: lehellet, lélegzet, szél, fuvallat, élet, stb. Ezek a bibliai kifejezések a megnevezett dolgok láthatatlanságát akarják kifejezni. Tudunk róla, hogy van és létezik, de nem láthatjuk, az emberi szem elől el vannak rejtve. Ezért hasonlította Jézus is a szélhez a Szentlélek jelenlétét és munkáját. “A szél fú, a hová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hová megy: így van mindenki, a ki Lélektől született.” (Jn. 3,8.).

Azok a nyelvek, amelyeken a Biblia íródott - héber és görög - több szót is tudnak használni a lélek kifejezésére. Bár a teológusok előszeretettel hivatkoznak arra, hogy ezeknek a szavaknak más és más jelentése van az eredeti szövegben, a valóság viszont az, hogy csupán rokon értelmű szavakról van szó. Az adott nyelv gazdagságát jelzi, hogy árnyalatnyi eltéréssel több szót is tud alkalmazni ugyanarra a fogalomra. Hasonlóan, mint amikor a magyar nyelvben azt mondjuk, hogy megy, jár, lépked vagy sétál, mindegyik szó minimális különbséggel szinte ugyanazt jelenti. A másik eset pedig az, amikor egyetlen szóval több dolgot is ki tudunk fejezni, mint a “toll” vagy a “nyúl” szavainkkal. Egy példasorozaton keresztül szeretném szemléltetni azt, hogy az apostolok ezzel a két görög szóval ugyanazt akarták kifejezni, vagyis szinte váltófogalomként használták őket.

“És visszatére annak lelke, (pneuma) és azonnal fölkele.” Lk. 8,55.

“Ne háborogjatok, mert a lelke (pszüché) benne van.” Csel. 20,10.

Máskor pedig ugyanazt a dolgot kétféle szóval is kifejezték, esetenként ugyanabban a mondatban.

“Magasztalja az én lelkem (pszüché) az Urat, és örvendez az én lelkem (pneuma) az én megtartó Istenemben.” Lk. 1,46-47.

“Lőn az első ember, Ádám, élő lélekké (pszüché); az utolsó Ádám megelevenítő szellemmé (pneuma).” I. Kor. 15,45.

“akiben az én lelkem (pszüché) kedvét lelé; lelkemet (pneuma) adom ő belé” Mt. 12,18.

Az esetek többségében egyszerűen váltófogalomként használták az apostolok ezeket a szavakat, hol a “pszüché”, hol a “pneuma” szót alkalmazva ugyanannak a dolognak a kifejezésére.

“Minden lélek (pszüché) engedelmeskedjék a felső hatalmasságoknak” Róm. 13,1.

“Ne higyjetek minden léleknek (pneuma), hanem próbáljátok meg a lelkeket (pneuma) I. Ján. 4,1.

“Ne háborogjatok; mert a lelke (pszüché) benne van.” Csel. 20,10.

“És visszatére annak lelke (pneuma), és azonnal fölkele” Lk. 8,55.

“Magasztalja az én lelkem (pszüché) az Urat.” Lk. 1,46.

“Örvendez az én lelkem (pneuma) az én megtartó Istenemben.” Lk. 1,47.

A Jézussal kapcsolatos kijelentéseikben is azt láthatjuk, hogy az apostolok nem tettek különbséget a két szó között, teljesen szabadon, hol az egyiket, hol a másikat használták írásaikban, miközben ugyanarról írtak, ugyanazt akarták kifejezni, csak éppen egy másik szóval.

Pszüché

“Az embernek Fia… azért jött, hogy… adja az ő életét (pszüché) váltságul sokakért.” Mt. 20,28.

“Felette igen szomorú az én lelkem (pszüché) mind halálig!” Mt. 26,38.

“A jó pásztor életét (pszüché) adja a juhokért.” Jn. 10,11.

“Most az én lelkem (pszüché) háborog;” Jn. 12,27.

“Nem hagyod az én lelkemet (pszüché) a sírban” Csel. 2,27.

Pneuma

“Jézus azonnal észrevevé az ő lelkével (pneuma) Mk. 2,8.

“Ő pedig lelkében (pneuma) felfohászkodván” Mk. 8,12.

“Azon órában örvendeze Jézus lelkében (pneuma) Lk. 10,21.

“Atyám, a te kezeidbe teszem le az én lelkemet (pneuma).” Lk. 23,46.

“Elvégeztetett! És lehajtván fejét, kibocsátá lelkét (pneuma).” Jn. 19,30.

Mindezek hátterén tehát azt mondhatjuk, hogy nem lehet csupán nyelvtani szempontok alapján eldönteni, hogy miként fordítjuk le magyarra az egyik és a másik szót. Azért sem lehet, mert mindkét szónak az elsődleges jelentése azonos: lélegzet, lehellet, szél, fuvallat, élet, stb. Ezért felelősen csak a szövegkörnyezeti összefüggés, és az egész Szentírás tanításával való összhang alapján mondhatjuk ki, hogy az adott esetben mire vonatkozik a “pneuma” vagy “pszüché” szó az eredeti szövegben, és annak jelentését milyen magyar szóval adhatjuk vissza.

Háló Sándor