SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Szembenézés a valósággal

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 2:7; 3:8-10; Jeremiás 31:3-4; János 15:1-11; Róma 8:9-11; Jelenések 3:14-22; 4:9-11

„Amiképpen az Atya szeretett engem, én is úgy szerettelek titeket: maradjatok meg ebben az én szeretetemben” (Jn 15:9).

Miként írnád le az Istennel való jelenlegi kapcsolatodat? Életteli és erős? Elég időt fektetsz bele, kutatod ihletett Igéjét, és úgy beszélsz hozzá, mint egy baráthoz? Ha igen, mennyi az az idő, amit ezekkel a dolgokkal töltesz? Érzel-e késztetést arra, hogy megoszd másokkal az Istennel való közösséged dolgait, csak mert ez a legcsodálatosabb kapcsolati szál az életedben? Mondhatjuk, hogy igen, újra és újra rápillantasz, de ha őszintén szembenézel magaddal, ki kell mondanod, hogy valójában már nem is olyan erős, mint lennie kellene. Vagy az is lehet, hogy a két végpont között található valahol, azon a tájon, amit a Biblia úgy jellemez, hogy „lágymeleg” (Jel 3:16).

Gondolkodtál már azon, vajon az angyalok felteszik-e a kérdést, miért nem élünk Istenünk és Megváltónk nagyobb dicsőségére, éhezve az igazságot, elménket odaszánva, hogy minden egyes nap közelebb kerülhessünk Istenhez? Mert igaz az, hogy az Istennel való kapcsolatunkon áll vagy bukik minden ma és az örökkévalóságra nézve egyaránt.

A héten jelenlegi lelkiállapotunkról fogunk elmélkedni, kapcsolatunkról Istennel, és arról, mit tanácsol a Biblia erre nézve számunkra. Nem lehetünk jobbá addig, amíg őszintén szembe nem nézünk önmagunkkal, valamint nem figyelünk jobban arra, mit tanácsol Jézus ezzel kapcsolatban.

Elgondolkodtál valaha azon, mit mondhatna Jézus, ha le kellene írnia a vele való jelenlegi kapcsolatunkat? Talán azt mondaná, hogy igen, erős a kapcsolatunk, vagy talán azt, hogy azért régen jobb volt. Vagy mit mondhatna, ha az utolsó időben élő népéről kellene elmondania, hogy mit lát? A helyzet az, hogy Jel 3:14-22 verseiben a Megváltó pont ezekre a kérdésekre ad választ.

Annak a kijelentésével kezdi, hogy Ő „a hű és igaz bizonyság, az Isten teremtésének kezdete” (Jel 3:14). Márpedig a hű és igaz tanúbizonyság nem hazudik, hanem nyíltan és őszintén beszél.

Olvassuk el Jel 3:14-17 verseit, ahol Jézus a mai népe lelki helyzetét írja le! Mennyiben találóak ezek személyesen veled kapcsolatban?

Jézus kijelenti nekünk, az utolsó idők népnek, hogy tudja, kik vagyunk. Sem melegek, sem hidegek nem vagyunk, mivel a saját nézőpontunk szerint semmire sincs szükségünk. A napok, hetek egyre múlnak, és mi alig foglalkozunk Istennel, és azt hisszük, mindez elég. Csakhogy ez önbecsapás. Sokkal nagyobb szükségünk van Jézusra, mint ahogy el tudnánk képzelni. Bárcsak teljes szívvel tudnánk szeretni Őt, teljes szívvel tudnánk érte élni, vagy hagyni az egészet! Isten szemében még az iránta való közömbösség is jobb, mint a félszívvel való követés. Jézus azt mondja, hogy emiatt kivet bennünket a szájából. Ám mindez még nem következett be, és arra kér minket, hogy hozzunk jó döntéseket vele kapcsolatban.

Milyen tanácsot ad Jel 3:18-19?

A régi időkben valamit „venni” leginkább barterben való cserét vagy szimpla cserekereskedelmet jelentett. Jézus ebben az igeszakaszban nagylelkű ajánlatot tesz nekünk: problémás életünkért cserébe saját aranyát kínálja, általa készített fehér ruhát és szemgyógyító kenőcsöt. Az igazsága hibátlan köntösével akar befedni bennünket, meg akarja nyitni a szemünket, hogy lássuk, hogyan változtat meg mindent az életünkben a tényleg megfelelő kapcsolat vele. Mindazt kínálja, amire tényleg szükségünk van, leginkább azért, mert pont azt nem tudjuk magunknak biztosítani, amire tényleg szükségünk van. Egyedül Ő képes ezeket megadni, és nekünk adja, ha mi is ezt akarjuk.

Mennyire találod reményteljesnek ezeket az igéket, miközben fáj így látni önmagadat és a lelkiállapotodat?

„Akiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem – mondja Jézus. – Légy buzgó tehát, és térj meg” (Jel 3:19, ÚRK)! Senki sem mondhatja azt igazán, egyetlen másodpercre sem, hogy Jézus nem törődik velünk vagy a jövőnkkel. Mennyivel könnyebb lett volna neki, ha egyszerűen lemond az emberiségről, és nem csinálja végig a fájdalmas utazást, amit végül mégis választott a földön, mert annyira szeret minket. Ez az oka annak is, hogy megfedd bennünket jelenlegi állapotunk miatt. Sokkal mélyebb és erősebb kapcsolatra vágyik velünk. Nem elégedhet meg ingadozó hozzáállásunkkal, nem hagyhat minket a „majd megyek, ha szükségben leszek” gondolkodásunkban. Ahelyett, hogy hagyna, inkább megfedd minket, hogy ez a javunkra váljon. Azt mondja: térj meg! Addig azonban nem vagyunk erre képesek, míg nem látjuk be, hogy a dolgaink rosszul állnak. Pont ezért arról beszél, mi a baj velünk: azt gondolod, hogy gazdag vagy, miközben „nyomorult, szánalmas, vak és mezítelen vagy” (Jel 3:17, ÚRK).

Olvasd el Jel 3:20 versét! Milyen ígéretet olvasol itt? Mit kell tennünk azért, hogy az ígéret a mienk legyen?

Gyönyörű és rendkívül magasztos kép, amit látunk. Az egész világegyetem teremtő Istene veled és velem akar együtt étkezni. Kölcsönös elkötelezettségre és jó beszélgetésre vágyik velem és veled, finom étel mellett. Közeli, benne megmaradó kapcsolatot akar velünk, és arra kér, hogy éljünk a meghívásával. Krisztus türelemmel vár, miközben kopog szíved ajtaján. Láthattál már erről képeket például gyerekkönyvekben, ahol egy magas, kegyelmes Megváltót rajzolnak meg, aki szelíden kopog az ajtón. Nem tolakodó és nem erőszakos, ahogy beszélgetésre hív. Nem veszi át az irányítást erőszakkal az időd vagy elfoglalt életed felett. Viszont az idő rövid, tehát ha hallod Őt, nyisd meg a szíved ajtaját! Ő ott áll, hogy belépjen az életedbe. A kép azt a kapcsolatot illusztrálja, amit Jézus mindegyikünkkel ki akar alakítani. Gondolod, hogy majd egykor, amikor személyesen találkozol vele, amikor a koronádat a lába elé helyezed, hogy imádd Őt, és amikor ezerszer tízezrekkel fejezed ki a tiszteletedet Teremtőd iránt (Jel 4:9-11; 5:11-14), és amikor visszagondolsz majd a földi próbákra, amelyek ekkorra minden jelentőségüket elvesztik majd, bármit is megbánsz majd abból az időből, amit Jézussal töltöttél a földön?

Most, éppen most, Jézus kopog a szíved ajtaján. Hív téged. Tudatos döntést kell hoznod, hogy megnyitod az ajtót.

Miután leírja kétségbeejtő állapotunkat, Jézus arról beszél, hogy a helyzetünk nem menthetetlen: „Aki győz, megadom annak, hogy velem együtt üljön az én trónomon, amint én is győztem, és Atyámmal együtt ülök az ő trónján” (Jel 3:21, ÚRK). Néhányunk számára talán a gyengeségünk és tehetetlenségünk felismerése, Jézus feddésének az elfogadása, a megtérés, az igazság Jézus által kínált köntösének felvétele a legnagyobb kihívás, amivel valaha szembesülünk. Lenyűgöző viszont, hogy Jézus nagyon is jól érti kétségbeejtő állapotunkat, langymelegségünket, és azonosul velünk (miközben Ő sosem volt langymeleg). Azt mondja: „Aki győz… amint én is győztem” (Jel 3:21). Mivel meghalt értünk, legyőzte a bűnt és annak következményeit is. Pontosan érti a bűn ellen vívott csatáinkat, és ezért ígéri, hogy segíteni fog bennünket. A Bibliában sokan elfogadták Isten szövetségi meghívását. Ez a Biblia teljes egészén végigvezető nagy narratíva vagy téma. Amikor ezekre az emberekre tekintünk, látjuk, hogy Isten más és más korokban különféleképpen lépett velük kapcsolatba.

Mit mutatnak ezek a történetek arról, hogyan lép kapcsolatba Isten az emberekkel a különböző szituációkban?

1Móz 2:7; 3:8-10 __________________________________________________________

1Móz 5:24 _______________________________________________________________

1Móz 6:13 _______________________________________________________________

1Móz 12:1-4 _____________________________________________________________

2Móz 34:29 _____________________________________________________________

Akár fizikailag együtt sétált a gyermekeivel, akár csak beszélt velük, igazából mindig is arra vágyott, hogy közeli kapcsolatban legyen az emberiséggel. Nem számít, milyen most a kapcsolatod Istennel, akárhogy is legyen, Ő közel akar lenni hozzád: „A messzeségből is megjelent nekem az ÚR: örök szeretettel szeretlek, azért vonzottalak kegyelmemmel. Újra fölépítelek téged, és felépülsz…” (Jer 31:3-4, ÚRK). Akár most kezdődik a napod, akár éppen véget ér, Isten keres téged, és vár, mert közelebb kíván vonni magához. Fel akarja építeni vagy újra akarja építeni a kapcsolatodat vele. Amennyiben végül ez nem sikerül, nem az Ő hibája lesz, hanem kizárólag a tiéd.

Melyek azok a dolgok az életedben most, amelyeket ha le nem győzöl, képesek akadályozni az Isten és közötted lévő kapcsolatot?

A tanítványok követték Jézust a felső szobából, a lépcsőkön lefelé egészen az utcaszintig. Ahogy lépkedtek a Gecsemáné felé azon az éjszakán, amely az egyik legjelentősebb éjszaka volt a föld történetében, valószínűleg fel sem fogták, milyen megrendítően hangzottak egyes szavai a felházban.

Mit mondott Jézus Jn 15:1-11 verseiben? Mit jelent ez számunkra?

Jézus szavai pontosan azt mutatják meg, milyen a szoros kapcsolat Istennel. Figyeld meg az ismétlődő szót, amely nemcsak kétszer, hanem többször is előfordul: „maradjatok”. A Jézusban maradás nem más, mint kapcsolatban lenni vele. A kereszt árnyékában nemcsak annak a fontosságát hangsúlyozza, hogy benne maradjunk, hanem tisztán és világosan beszél arról is, milyen gyakorlati jelentősége van mindennek az életünkre nézve. Vagyis: Jézus a szőlőtő, mi pedig a szőlővesszők. Annak eredményeként, hogy benne maradunk (vagyis kapcsolódunk hozzá), gyümölcsöt termünk majd az ágainkon. Magunktól viszont erre nem vagyunk képesek. Néha talán úgy tűnhet, hogy kapcsolódunk hozzá, benne vagyunk, de a gyümölcsök hiánya azt bizonyítja, hogy ez nem így van, és végül az ág, ami mi vagyunk, elszáradhat. Ekkor pedig a Szőlősgazda végül lemetsz majd minket a tőkéről. Attól függ, hogy lemetszenek-e minket, vagy sem, hogy teremtünk-e gyümölcsöt. Mindeközben mindannyiunknak kihívásokkal és fájdalmas pillanatokkal kell szembesülnünk. Ha viszont benne maradunk, ezek a pillanatok is gyümölcsöt fognak teremni hosszú távon. A gyümölcstermés bizonyítja, hogy kik vagyunk valójában (tanítványok). A gyümölcsök pedig az Ő dicsőségére teremnek (nem a miénkre). A Jézusban maradás azt jelenti, hogy megtartjuk a parancsolatait, amelyek az Ő tökéletes jellemét, önzetlen szeretetét tükrözik. A benne maradás az öröm forrása is. Amikor benne maradunk, azt teszszük, amit Ő kér tőlünk, ez a reakciónk arra, aki Ő maga. „Mert az az Isten iránti szeretet, hogy a parancsolatait megtartjuk; az ő parancsolatai pedig nem nehezek” (1Jn 5:3, ÚRK). És bizony a Jézusban maradás az egyik ellenpontja a laodiceai állapotunknak is (Jn 15:4; Jel 3:20). Ez a teljességre jutott és értelmes élet nagy titka a földön, de az örökkévalóságban is; ennek ellenére valahogy mégis könnyen elfeledkezünk Jézus ezirányú tanácsáról. Végső tanácsként Jézus ezt mondja mindnyájunknak: „Amint az Atya szeretett engem, én is úgy szerettelek titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben” (Jn 15:9, ÚRK)! A jézusi szeretet a legmeggyőzőbb érv, amely hozzá von bennünket, és amikor megismerjük ezt a szeretetet, ez mélyen megindít minket.

A Krisztusban maradás időnként a legnehezebb dolognak tűnhet. Miközben tudjuk, hogy erre van szükségünk, az élet rohanása beszippanthat, és végül az egész olyan kivitelezhetetlennek tűnik. Isten követése válhat a legnagyobb tehertétellé is, különösen azok számára, akiket közben még folyton nógatna is azzal, hogy ezt kell tenniük. Ez a fajta vallásosság a kemény vallási erőfeszítés érzését keltheti, mivel ebben minden a külsőségről, a látszatról szól, nem arról, ami a szívben van. Ennél semmi sem áll távolabb attól, amire Isten vágyik, az pedig a vele való jó, kölcsönös szeretetre épülő kapcsolat, ami nem puszta szabálykövetés; a választott kapcsolat (amelyben Isten választott ki minket elsőként) szereteten és szabad döntésen alapul. Időnként lehet, hogy csak részlegesen kapcsolódunk a Szőlőtőhöz, és nem állunk teljes kapcsolatban vele létünk minden „rostjával”. Talán eljárunk a gyülekezetbe, imádkozunk és azt tesszük, amit helyes tennünk, de belül már kiapadt patakok vagyunk. Az igazság: ahogy egy szőlővessző nem kapcsolhatja magát a tőkéhez, mi sem maradhatunk önerőből Jézusban. Isten előbb szeretett bennünket, az első lépés az Övé. A mi cselekvésünk mindig csak válaszlépés arra, amit Ő már kezdeményezett értünk. Ha megnézzük, miként éli túl a telet a szőlőinda, egy fontos leckét tanulhatunk meg belőle: a vesszőn lévő rügyek elveszítik a víztartalmukat, és a nedvkeringésük leválik az egyéb részekről egészen tavaszig. Amikor a talaj felmelegszik, a gyökerek vizet kezdenek felszívni, és az életnedvek elkezdenek áramlani a tönkön keresztül a rügyek felé, amelyek ekkor növekedésnek indulnak. Az életadó nedv nélkül nincs növekedés. Az életnedv a szőlőindában olyan, mint a Szentlélek a mi életünkben. Tudatos választásra van szükségünk, amelyben eldöntjük, hogy Jézusban akarunk maradni, és kérnünk kell a Szentlelket (az életnedvet), hogy áramoljon az életünkbe!

Olvasd el Jer 31:3, Lk 11:13, Róm 8:9-11 és 1Jn 4:19 verseit! Milyen fontos üzenetet szűrhetünk le az igékből a magunk számára?

Csak a Szentlélek hozhat növekedést és biztosíthatja számunkra, hogy virágzó életet éljünk, és csak Ő kapcsolhat össze a Szőlőtőkével. Mindennap imádkoznunk kell a Lélekért, aki azért van velünk a földön, hogy:

• vigasztalónk legyen (Jn 14:16-18),

• Jézust kijelentse számunkra (Jn 15:26),

• meggyőzzön a bűnről (Jn 16:7-8),

• elvezessen az igazságra (Jn 16:13).

Mielőtt megszülettünk volna, Isten már szeretett minket. Tervet készített arra, hogyan ismerjük meg Őt, és miként kerül majd közelebb hozzánk. Úgy igyekszik közel kerülni hozzánk, mint a jó Pásztor, és hív, hogy maradjunk meg benne mindennap. A mi részünk pusztán az, hogy úgy döntünk, reagálunk a hívására, amire Ő válaszul véget vet a nyomorúságunknak és laodiceai állapotunknak, hogy a rosszat a jó ajándékaival váltsa fel (Jel 3:18-19).

Mint ahogyan a szőlővesszők sem nőnek gyorsan, az Istennel kialakuló kapcsolatunknak is talán több idő kell a növekedéséhez, miközben az is előfordulhat, hogy hirtelen nő meg, a régen várt esőtől. Bármilyen gyorsan növekszünk, vagy mennyi gyümölcsöt terem az életünk, napi szinten kell befogadnunk az „életnedvet”, vagyis a Lelket, aki egyedül képes biztosítani, hogy megmaradjon a kapcsolatunk Jézussal.

„A Krisztusban maradás Lelkének állandó birtoklását jelenti, azt, hogy életünket minden feltétel nélkül átadjuk az Ő szolgálatára. A kapcsolat csatornáját mindig nyitva kell tartani az ember és Isten között. Mint ahogy a szőlővessző folyamatosan szívja magába a nedvet az élő szőlőből, úgy nekünk is hozzá kell tapadnunk Krisztushoz, és hittel el kell tőle fogadnunk lényének erejét és tökéletességét” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1990, Advent Kiadó, 583. o.).

„Hogyan válhat a kiszáradt, leválasztott csemete eggyé a szőlőtővel? Hogyan válhat részesévé az élő szőlő életének és táplálékának? Csak úgy, ha beoltják a szőlőbe, hogy a lehető legszorosabb kapcsolatba kerüljön vele. Rostról rostra, érről érre kapaszkodik a vessző szorosan az életet adó szőlőbe, amíg élete eggyé nem válik az ággal, amibe oltották, aminek hatására végül ugyanúgy gyümölcsöt terem, mint a szőlőtő” (Ellen G. White: Manuscript 67. 1897).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

Ellen G. White beszél a Lélekkel való folyamatos kapcsolatról. Milyen gyakran imádkozol a Szentlélekért? Mi változna, ha mindennap megkapnád a Lelket?

ÖSSZEFOGLALÁS: Mielőtt az Istennel való kapcsolatunk növekedhetne, először meg kell állnunk, hogy lássuk, milyen állapotban van a kapcsolatunk vele most. Amennyiben a kapcsolat laodiceai, vagy úgymond a saját águnk nem virágzik, az állapotváltozáshoz Jézusnál van a tökéletes megoldás: az, hogy benne maradjunk.

ISTEN TÖRVÉNYE A NÉP ÉLETÉBEN

„Bizony bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet! Mert melyik nagy nemzet az, amelyhez oly közel volna istene… És melyik nagy nemzet az, amelynek olyan rendelkezései és igazságos végzései volnának, mint ez az egész törvény…” (5Móz 4:6-8, ÚRK)?

„Krisztus vezette Izrael fiait pusztai vándorlásuk alatt. Nappal felhőoszlopban, éjjel pedig tűzoszlopban rejtőzve mutatta nekik az utat… és az Istent nem tisztelő népek szeme láttára letelepítette Izraelt, választott népét, az Úr szőlőjét.

Isten erre a népre bízta kinyilatkoztatásait. Törvénye rendelkezései – az igazság, jogosság és tisztaság örökkévaló elvei – kőfalként vették körül őket. Isten azért adta népének a törvényt, hogy védőbástyája legyen. Az elvek követése megmentette volna őket a bűnös szokások rontásától. Isten az ország közepébe helyezte szent templomát, mint tornyot a szőlőskertbe.

Krisztus volt tanítójuk. Miként velük volt a pusztában, itt is tanította őket, és mutatta nekik az utat… Nagy szeretetének és türelmének állandóan tanújelét adta. Isten azt akarta, hogy dicsérjék és magasztalják népét, Izraelt. Mindent megadott nekik, ami lelkileg javukat szolgálhatta. Minden lehetőséget megteremtett arra, hogy jellemük olyanná formálódjék, amellyel képviselhetik Őt.

Az Isten törvénye iránti engedelmességük nyomán fakadó jólétüket a világ népei csodálták volna. Aki minden mestermunkához bölcsességet és ügyességet tudott nekik adni, továbbra is tanítani akarta őket, és törvényei iránti engedelmességük jellemüket nemessé és emelkedetté tette volna. Engedelmességük megóvta volna őket a más népeket sújtó betegségektől. Nagyszerű értelmi képességeket kaptak volna. Jólétükkel

Isten dicsőségét és hatalmának magasztos voltát kellett volna megmutatniuk… Az irgalmas Isten a maga uralma alá akart vonni minden népet. Azt akarta, hogy a földet öröm és béke töltse be. Az embert boldogságra teremtette, és hő vágya, hogy az emberek szívét a menny békéjével tölthesse be. Azt szeretné, ha földi családja a nagy mennyei családot szimbolizálná” (Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 2010, Advent Kiadó, 194-196. o.).