SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Isten akarata szerint

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Ézsaiás 60:1-3; Apostolok cselekedetei 15:36-40; Efezus 6:21; Kolossé 4:7-18; 2Timóteus 4:10-11; 2Péter 3:10-14

„Mindenben hálát adjatok, mert ez Isten akarata Krisztus Jézusban számotokra” (1Thessz 5:18, ÚRK).

A Kolosséi levél utolsó szakasza bepillantást enged Pál munkatársainak széles hálózatába. Az apostolok cselekedeteiből megtudjuk, hogy először Barnabással kezd együtt dolgozni, majd Szilásszal. A későbbiekben áttekintést kapunk az apostol három missziós útjáról.

Ezen a héten Pál missziós stratégiáját vesszük szemügyre. Ennek részét képezte, hogy jól kamatoztatta az időt és a forrásokat is a Római Birodalom fő központjainak elérése érdekében. Közben tehetséges gyülekezeti munkásokat is kiképzett, hogy el tudjanak menni azokba a városokba, ahová ő maga nem jutott el, így például Kolosséba, Laodiceába és Hierápoliszba.

Utazásai alatt, személyes látogatásai során Pál következetesen törekedett arra, hogy kapcsolatot teremtsen a különböző gyülekezetek és emberek között, fogságaiból pedig főleg a levelei által érte el ezt. Tisztán látta: az evangélium missziójának a sikere azon múlik, hogy mindenki együttműködjön – zsidó és pogány hátterű keresztények, férfiak és nők, mint Tükhikosz, Arisztarkhosz, Jusztusz, Epafrász, Lukács és Nimfa. Érdekes, hogy ír egy Laodiceába küldött levélről is, ami azonban nem maradt fenn számunkra.

Az utolsó versekbe Pál igen sok mindent belefoglal, így egy Arkhipposz nevű férfinek szóló személyes bátorítást is. Az apostol mindent megtett azért, hogy erősítse a gyülekezeteket, ameddig csak volt rá lehetősége.

Az evangélium terjesztéséről sokat tanulhatunk Páltól. A becslések szerint több mint húszezer kilométert tett meg az útjai során. Egészen elképesztő, hiszen többnyire gyalogszerrel járt, és az ideje egy részében fogságban volt.

Sok időt töltött olyan kereskedelmi központokban, mint Korinthus vagy Efezus, ahonnan az üzenet eljuthatott a környező városokba is. Az általa alapított gyülekezetekbe vissza is tért, hogy erősítse és bátorítsa az új hívőket. Amennyiben személyesen nem tudta felkeresni őket, leveleket küldött nekik, hogy tudják: nem feledkezett meg róluk, törődött velük.

Olvassuk el és vessük össze Ef 6:21 és Kol 4:7-9 verseit! Mit tudhatunk meg Tükhikoszról? Mivel indokolta Pál, hogy őt is visszaküldte Kolosséba Onézimosszal?

Bizonyos dolgokat jobb elmondani, mint leírni. Érdekes volna megtudni, hogy milyen híreket vitt a két férfi Kolosséba. Pál szavaiból arra lehet következtetni, hogy azt akarta: „megismerjétek dolgainkat, és megvigasztalja szíveteket” (Kol 4:7, ÚRK). Bizonyára beszéltek az apostol fogságának körülményeiről. Mindenesetre ez a közlés azért is fontos volt, mert fenntartotta a személyes kapcsolatokat és összekötötte a hívőket.

Nyilván megbízható hírnök volt Tükhikosz, akinek a neve azt jelenti, hogy „szerencsés”. Pál úgy mutatja be, hogy „hű szolga és szolgatárs” (Kol 4:7, ÚRK). Egyike volt a két férfinek, akiket azért választott ki Ázsiából (ApCsel 20:4), hogy elkísérjék a jeruzsálemi rászoruló hívők részére gyűjtött adománnyal. Pál második római fogsága idején is az apostollal volt, onnan küldte el Efezusba, hogy ott erősítse a munkát (2Tim 4:12). Azon is gondolkozott, hogy elküldi Tituszhoz Krétára (Tit 3:12). Vele tartott Onézimosz is, aki Pál munkája nyomán tért meg Rómában (lásd az 1. tanulmányt). Onézimoszt szintén hűségesnek nevezi.

Pál értesülni szeretett volna a Kolosséban élő hívők körülményeiről. Nem lehetett nehéz üzenni neki valakivel, akit elküldtek hozzá, talán éppen Tükhikoszt. Pál ezúton is kifejezte az ottani hívők iránti szeretetét és törődését, még ha személyesen nem is járt a gyülekezetükben. Erősítette őket, hogy aztán el tudjanak jutni másokhoz is.

Pál levelének személyes utalásai hogyan mutatják be, hogy milyen ember volt? Hogyan hitelesítik a szolgálatát?

Ma, az internet, a közösségi média és a megszámlálhatatlanul sok eszköz által összekötött világban nem is tudjuk igazán elképzelni, milyen kihívást jelenthetett Pálnak, hogy éreztesse a különböző gyülekezetekkel: egy jóval nagyobb közösség részei lettek, mint csak a saját gyülekezetük.

Olvassuk el Kol 4:10-11 verseit! A látogatókkal oda-vissza küldték a híreket (Kol 4:7-9). Emellett Pál még hogyan igyekezett erősíteni az egyházi kapcsolatokat? Gondolva az ebben a levélben említett problémákra, vajon az üdvözleteken kívül még mit mondhattak el a hírnökök?

Pál a hittestvérek közötti kapcsolatokat alapozza és erősíti meg az üdvözletek küldésével. Innen tudjuk, hogy Márk Barnabás unokaöccse. Az apostol így készítette elő Márk lehetséges kolosséi látogatását. Arisztarkhoszt úgy mutatja be, hogy „fogolytársam”, vagyis ő is fogságban volt Pállal. Mindketten „Isten teljes fegyverzetével” (lásd Ef 6:10-11, ÚRK) harcoltak azért, hogy szabaddá tegyék Sátán foglyait, akik azután Isten országát szolgálhatják (lásd 2Tim 2:1-4). Pál szintén elismeréssel szólt megbízható munkatársáról, Jézusról/Jusztuszról (görögül hasonló hangzású zsidó és római nevek, mint Saul/Pál). Az apostol fontosnak tartotta megemlíteni, hogy Arisztarkhosz, Márk és Jusztusz zsidó származású hívők, „körülmetéltek” (Kol 4:11, ÚRK). Azután megnevez három pogány hátterű hívőt is: Epafrászt, Lukácsot és Démászt (Kol 4:12-14). Beszédes az is, hogy noha az egyházban volt bizonyos feszültség zsidók és pogányok között, Pál munkatársai azonban eredményesen együtt tudtak működni – egységesen, harmonikusan. A „csak” szóval mintha az apostol azt akarná kifejezni, hogy csalódott, mert szenvedései idején nem állt mellé több zsidó származású hívő. Viszont azt is fontos megjegyezni, hogy János Márk, aki néhány évvel korábban, az első misszióút során elhagyta Pált és Barnabást (ApCsel 13:13), ekkor már nemcsak hűségesnek bizonyult, hanem „vigasztalására” is volt az apostolnak (ApCsel 15:36-40).

Egyáltalán nem újkeletű probléma, hogy veszély fenyegeti az egységet. Az utóbbi években tapasztalt globális növekedése miatt a Hetednapi Adventista Egyházban is alapvető változások történtek, és bizonyos erők szüntelenül feszegetik az egységét. Az egyház minden szintjén érezhető ez a feszültség.

Mit tehetünk a saját gyülekezetünkben, hogy csökkentsük az egyház egységét fenyegető hatásokat? Milyen feszültségekkel találkozunk helyi szinten? Mit kezdhetünk ezekkel?

Már több könyvet írtak a céltudatos életről és gyülekezetről. A „céltudatosság” még önmagában talán nem feltétlenül elég, de a világos „célra összpontosító” hozzáállás alapvetően fontos minden értelmes dolog elvégzéséhez. Pál, a munkatársai és a többi apostol élete és szolgálata az ilyen összpontosítás remek példája (lásd Fil 3:13-14). Az eredmények magukért beszélnek: az evangélium szélsebesen terjedt az egész Római Birodalomban, sőt még azon túl is (Kol 1:23). Ugyanilyen összpontosításra van ma is szükség.

Olvassuk el Kol 4:12-13 verseit! Milyen célt nevez meg itt Pál, és hogyan lehet elérni?

Amint az egyik korábbi tanulmányban már említettük, Epafrásznak valószínűleg fontos szerepe volt abban, hogy az evangélium eljutott Kolosséba és más, közeli városokba is, mint Laodiceába és Hierápoliszba (lásd az 1. tanulmányt). Üdvözletei és imádságai bizonyára nagy bátorítást jelentettek e gyülekezetek tagjainak. Imájában Epafrász egyértelműen arra fókuszált, hogy „megállhassatok tökéletesen és teljes meggyőződéssel az Isten minden akaratában” (Kol 4:12, ÚRK). Vizsgáljuk meg ennek az imának a fontos elemeit!

Megállhassatok. A görögben ez a szó azt jelenti, hogy erősen, mozdíthatatlanul állni, ami csak úgy lehetséges, ha „alapos és erős” az ember hite, meggyőződött az evangélium igazságáról (Kol 1:23). Pál többször is használja, utalva „az ördögnek minden ravaszságával” (Ef 6:11) vívott küzdelemre, illetve arra, hogy Isten erejével kell ellenállni a sötétség erőinek, felöltözve „az Isten minden fegyverét” (Ef 6:10-18; vö. 2Tim 2:19).

Tökéletesen. Ez a szó a jellem tökéletességére utal, aminek legfőbb kifejeződése az áldozatos szeretet (Mt 5:44, 48). Azoknak a tökéletességéről van itt szó, akik nem állítják, hogy „már elérték volna” (Fil 3:12-15).

Teljes meggyőződéssel. Ez a kifejezés erőteljes, azt jelenti, hogy valamit teljesen betölt, teljesen végrehajt. Ábrahámra is vonatkozik, aki „teljesen elhitte”, hogy ígérete szerint Isten képes megtenni azt, ami emberileg lehetetlen (Róm 4:21). Megtaláljuk Pál esetében is, amikor megerősítette őt az Úr, azért, hogy „teljesen elvégezzem az ige hirdetését” (2Tim 4:17, ÚRK).

Az Isten minden akaratában. A „minden” szó átfogó értelmű. Pál maga is azért imádkozott, hogy a kolossébeliek igazán megismerjék Isten akaratát, és járjanak „az Úrhoz méltóan, teljes tetszésére” (Kol 1:9-10, ÚRK), az Ő „dicsőségének hatalma szerint” (Kol 1:11, ÚRK).

Olvassuk el Kol 4:14-15 és 2Tim 4:10-11 verseit! Pál milyen különbségre mutat rá Lukács és Démász között?

_____________________________________________________________

János apostol arra tanít, hogy „Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, abban nincs meg az Atya szeretete” (1Jn 2:15, ÚRK). Lukács annyira szerette Jézust és az Ő országát, hogy mindvégig, bármi áron Pál mellett maradt, de Démász jobban szerette ezt a világot, mint az eljövendőt.

Olvassuk el a következő szakaszokat! Milyen tanácsok szólnak a második adventet váróknak?

Mk 13:32-37  _________________________________________________

_____________________________________________________________

Tit 2:11-14 ___________________________________________________

_____________________________________________________________

2Pt 3:10-14 ___________________________________________________

_____________________________________________________________

Jel 3:17-21 ___________________________________________________

_____________________________________________________________

Jézus és az apostolok gyakran figyelmeztettek: „Vigyázzatok”, legyetek éberek, álljatok készen, hogy az Úr visszatérése ne érjen meglepetésként! Sajnos sokan nem végzik el a felkészülés szükséges feladatait, mint ahogy a tanítványok sem fogadták meg Jézus szavait: „Vigyázzatok és imádkozzatok” (Mk 14:38). Az egész onnan indul ki, hogy ki vagy mi lakik a szívünkben, ugyanis nem szolgálhatunk két urat. A Laodiceának szóló üzenetben Jézus pontos receptet ad. Először is térjünk meg bűneinkből. Másodszor ki kell tárni a szívünket Jézus előtt, engedjük, hogy birtokába vegye. Harmadszor pedig így tehetünk szert a hit és a szeretet tűzben megpróbált „aranyára”, így győzhetjük le a kísértéseket.

Konkrétan mi az, amiből meg kell térned? Mit kérhet tőled Jézus? Mire van a legnagyobb szükséged az általa javasoltak közül?

Olvassuk el és vessük össze egymással Kol 2:1-3 és 4:16-18 verseit! A Kolosséba küldött levelet a laodiceai gyülekezetben is fel kellett olvasni. A laodiceának szóló jézusi üzenet fényében (lásd a tegnapi tanulmányt) milyen kapcsolódási pontokat találunk a két gyülekezet között?

_____________________________________________________________

Isten népének történelmét áttekintve újból és újból ugyanazokat a problémákat látjuk. A próféták azért panaszkodtak, mert Izrael népe világi módon akarta tisztelni az Urat. Felszólították őket, hogy térjenek meg, még mielőtt túl késő lenne. Ézsaiás így kesergett: „Milyen paráznává lett a hű város” (Ézs 1:21, ÚRK)! Biztatta a népet, hogy térjenek vissza Istenhez, nyerjenek bűnbocsánatot, tisztuljanak meg (Ézs 1:16-20). Keresztelő János (Mt 3:2, 8-10) és Jézus (Mt 4:17; 12:33-37) egyaránt megtérésre hívta az izraelitákat, hogy olyan gyümölcsöt teremjenek, ami megáll a végidei ítéletben. Az apostolok üzenete is hasonló (ApCsel 2:38; 3:19; 17:30; 2Kor 7:9-10).

Hasonlítsuk össze a következő szakaszokat: Ézs 60:1-3 és Jel 18:1-4 verseit, valamint Ézs 62:1-5 és Jel 19:7-8 szakaszát! Milyen hasonlóságokat fedezünk fel a két könyv üzenete között?

_____________________________________________________________

Isten egyesíteni fogja a mennyet és a földet. A nagy küzdelem miatt azonban ezt szakaszosan kell végrehajtania.

1.    A Golgotánál Sátán elvesztette a mennyei lények még megmaradt rokonszenvét is (Jn 12:31).

2.    Krisztusnak a mennyei szentélyben végzett szolgálatával, az ítélettel Isten népe készséges lesz „minden jóra”, hogy cselekedjék „az Ő akaratát” (Zsid 13:21), felkészülnek a mennyre.

3.    A millenniumi ítélettel és utána a végítélettel örökre elrendeződik minden kérdés, ami addig megmaradt. A bűn és a meg nem térő bűnösök elpusztulnak a tűz tavában, ami megtisztítja a földet is (Jel 21:8).

4.    A menny és a föld csak a bűn eltörlése után egyesülhet végre (Jel 21:3).

Mit tehetsz te magad (ne másra nézz!) azért, hogy hűséges maradj Istenhez és az igazságához? Vagyis mit mutatnak a döntéseid, valójában kié a szíved?

„Amikor a lélek aláveti magát Krisztusnak, új erő veszi birtokába az új szívet. Olyan változás megy végbe, amelyet az ember maga sohasem képes véghezvinni. Természetfeletti munka ez, természetfeletti elemet visz az emberi természetbe. A Krisztusnak alárendelt lélek az Ő vára lesz, melyet megtart e lázadó világban. Szándéka az, hogy az övén kívül semmilyen hatalmat ne ismerjenek el. A mennyei közbenjárók által így birtokba vett lélek már bevehetetlen a Sátán ostromának. Ám, ha csak alá nem vetjük magunkat Krisztus irányításának, a gonosz fog uralkodni felettünk. Elkerülhetetlenül a világ feletti uralomért vívó két nagyhatalom egyike vagy másika irányít bennünket. Nem szükségszerű, hogy szabad akaratból a sötétség országának szolgálatába álljunk, uralma alá kerüljünk. Csak éppen el kell mulasztanunk a szövetségkötést a világosság országával. Ha nem működünk együtt a mennyei közvetítőkkel, akkor Sátán veszi birtokba a szívet, s lakóhelyévé teszi. A gonosz elleni egyetlen védekezés az, ha hit által Krisztus lakozik a szívben, igazságban. Hacsak nincs élő kapcsolatunk Istennel, sohasem állhatunk ellent a szentségtelen hatásoknak – önszeretetnek, saját vágyaink kielégítésének, a bűnre való kísértésnek. Lemondhatunk számos rossz szokásról, egy időre elhagyhatjuk Sátán társaságát, de ha nincs élő kapcsolatunk Istennel, ha nem vetjük alá magunkat neki percről percre, vereséget szenvedünk. A Krisztussal fenntartott személyes ismeretség és folytonos közösség híján az ellenség kénye-kedvének vagyunk kiszolgáltatva, s végül az ő parancsait kell végrehajtanunk” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 266-267. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1)    Nézzük meg az iménti White idézetet! Valóban csak két oldal létezik a nagy küzdelemben, és ha nem választjuk tudatosan Krisztust, Sátán oldalán vagyunk (Lk 11:23). Ezek szerint mekkora jelentősége van annak, hogy Krisztus akarata szerint éljünk?

2)    Olvassuk el Jel 14:14-16 verseit! A korai eső által az evangélium magva kihajtott és felnövekedett pünkösdkor, a késői eső pedig felkészíti a földet a végső aratásra. Hogyan kapcsolódik ehhez Jel 14:12?

3)    Hogyan hat ránk egyénileg és közösségileg is a bennünket körülvevő világ kultúrája? Mi védhet meg a rossz hatásoktól, amelyek minden korban problémát jelentettek Isten népe számára?

KOLOSSÉ

„Krisztus beszéde lakozzék bennetek gazdagon, minden bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel. Szívetekben hálaadással énekeljetek az Úrnak” (Kol 3:16, ÚRK)!

„Az apostol hittestvérei előtt Krisztust magasztalta, aki által Isten mindent teremtett és aki megváltásukat munkálta. Kijelentette: az a kéz, amely fenntartja a világot az űrben, és szabályozott rendszerükben, fáradhatatlan tevékenységükben tart fenn minden dolgot Isten világegyetemében, az ugyanaz a kéz, melyet keresztre szegeztek értünk…

A kolosséi hívők, kiket a pogányság szokása és befolyása vett körül, abban a veszélyben voltak, hogy eltávolodnak az egyszerű evangéliumtól. Pál óvta őket ettől, rámutatva Krisztusra, az egyetlen biztos vezetőre… »Ezt azért mondom, nehogy valaki titeket megtévesztő szavakkal félrevezessen… Mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is őbenne. Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne, erősödjetek meg a hit által, mint tanultátok, és hálaadásotok legyen egyre bőségesebb. Vigyázzatok, hogy rabul ne ejtsen valaki titeket olyan bölcselkedéssel és üres megtévesztéssel, amely az emberek hagyományához, a világ elemeihez és nem Krisztushoz alkalmazkodik. Mert benne lakozik az istenség egész teljessége testileg, és benne jutottatok el ti is ehhez a teljességhez, mert ő a feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak«…

Krisztus előre megmondta, hogy hitetők lépnek fel… Figyelmeztette a tanítványokat, hogy ez a gonoszság nagyobb veszélyt jelent az egyházra, mint az ellenség üldözése… Krisztus volt az irányadó mérték, aki által kell megvizsgálni az ajánlott tanokat. Mindazt, ami tanításával nincs összhangban, el kell utasítani… Isten Igéjének figyelmeztetései a keresztény egyházat körülvevő veszélyeket illetően ma is érvényesek. Miként az apostolok idejében igyekeztek az emberek az Írásokba vetett hitet hagyományok és bölcseletek által megsemmisíteni, úgy ma a »magasabb kritika«, a fejlődéselmélet, a spiritizmus, a teozófia és a panteizmus tetszetős felfogásával igyekszik az igazság ellensége tiltott útra vezetni a lelkeket. Sokak számára a Biblia olaj nélküli lámpás, mert értelmükkel az elméleti hit medre felé fordultak, mely félreértéshez és zűrzavarhoz vezet. A »magasabb kritika« munkája – boncolgatva, véleményezve és újraértelmezve – lerombolja a Bibliába, mint isteni kinyilatkoztatásba vetett hitet. El akarja venni Isten Igéjének erejét, nehogy irányítsa, felemelje és ihlesse az ember életét. A spiritizmus arra tanítja a tömeget, higgyék, hogy a vágy a legfőbb törvény; a szabadság engedélyezett; az ember csupán önmagának tartozik felelősséggel” (Ellen G. White: Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó, 309-312. o.).