SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Élet Krisztussal

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 7:6-8; 1Sámuel 16:23; Róma 1:18; 6:1-7; Efezus 4:22-24; Kolossé 3:1-17

„Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent” (Kol 3:14, RÚF).

Szokták mondani, hogy ne csak a mennyei dolgokkal foglalkozzunk, különben a földi javaknak híjával leszünk. Bizonyos értelemben ez igaz ugyan, de az is éppen ilyen fontos elv, amit Kolossé 3. fejezetében Pál kiemel: ha túlságosan csak a földi dolgokkal foglalkozunk, nem leszünk hasznosak az Úr számára a mennyei dolgokban.

Pál sok gyakorlati, a valós életet érintő elvre hívja fel a figyelmünket, amelyek a mennyben születtek, és csak azok érthetik meg, akik „feltámadtak a Krisztussal” (Kol 3:1). Pál tanácsai nagyon is józan elvek, amelyek minden kapcsolatunkat jobbá teszik, nem csak a gyülekezeten belül.

Jézus azt mondta: „Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek… hogy legyetek a ti menynyei Atyátoknak fiai, aki felhozza napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a hamisaknak” (Mt 5:44-45, ÚRK).

Lehetetlennek hangzik? Emberileg igen. Énünknek meg kell halnia, és csak azután tudunk igazán Isten szerint élni. Ezért kell az „odafelvalókra” gondolnunk, ha szeretnénk mennyei Atyánk számára hasznosan élni itt a földön.

Ezen a héten megnézzük, hogyan lehet hasznos az életünk már most és az örökkévalóság szempontjából is.

Olvassuk el Kol 3:1-4 szakaszát! Milyen szükséges feltételt nevez meg Pál? Mit jelent ez?

_____________________________________________________________

A hegytetőről messze ellátni a tájon. Emberemlékezet óta sokan hegyekre mennek fel, hogy közelebb kerüljenek Istenhez (lásd Zsolt 121:1-2). Még az emberalkotta magaslatokat, a zikkuratokat is hasonló céllal emelték a pogányok – hogy találkozzanak az istenekkel. Ur városában, ahonnan Isten kihívta Ábrahámot, egy igen nagy zikkurat állt, amit sok kilométer távolságból mindenhonnan látni lehetett. Azonban lelki értelemben senki sem kerülhet közelebb a mennyhez csak úgy, ha magasabbra emelkedik. Emberi erőfeszítés erre nem képes.

Csakis a kegyelem csodája által történhet meg, ha meghaltunk Krisztussal és fel is támadtunk vele (amit a keresztség jelképez [Kol 2:12-13]), hogy közelebb kerülünk a mennyhez.

Figyeljük meg, Kolossé 3. fejezetének az elejétől fogva az „odafelvalókra” kerül a hangsúly, „ahol a Krisztus van”, „odafelvalók”, „a Krisztussal az Istenben”, „Ővele együtt… dicsőségben” (Kol 3:1-4).

A keresztény életben bevallottan sok minden megmagyarázhatatlan. Hogyan lehetséges, hogy az ember „meghal”, majd „feltámad”, amikor minden látszat szerint ugyanaz marad, és nem ment át egy élet-halál tapasztalaton? Sok érthetetlen dolog van a Szentlélek által nem befolyásolt földi gondolkodás szerint, de a „meghalás a bűnnek” és a „feltámadás Krisztussal” valóság azok számára, akik lelkiképpen gondolkodnak, akik új szívet kaptak, amit Isten megígért.

Pál azért adja ezt az utasítást, mert a lelki életet állandóan meg kell újítani (lásd 2Kor 4:16). Mi is valóban kieshetünk és elveszhetünk! Az élet soha nem mentes a kísértésektől.

Ezért naponta kell azt választanunk, hogy „az odafelvalókkal” törődünk (Kol 3:1). Örök életünk „Krisztussal együtt el van rejtve Istenben” (Kol 3:3, ÚRK), de annak külső megnyilvánulása egyáltalán nem lesz rejtett.

Hová húznak a gondolataid? Általában felfelé vagy lefelé? Amennyiben lefelé, hogyan változtathatsz az irányon?

Ma sok olyan szlogent hallunk, hogy: „Vessünk véget a háborúnak!” „Állítsák le az erdőírtást!” „Állítsák le a nukleáris fegyverkezést!” Azt viszont bizonyára sosem halljuk, hogy „Hagyjatok fel a földiességgel!” Ez valahogy nem passzol a világi érzülethez. Nem mintha bármi baj lenne az előbbi szlogenekkel, vagy azzal, amit hangoztatnak, csak rövid távra tekintenek, nem a közelgő örökkévalóságra. A figyelmünket magasabbra, jóval magasabbra kell összpontosítanunk!

Olvassuk el Kol 3:5-6 verseit (lásd még Róm 6:1-7)! Mit jelent „meghalni az énnek és a földiességnek” és „az odafelvalókat” keresni (Kol 3:1)?

Még ha lelki értelemben meg is haltunk Krisztussal, a „tagjainkat” – vagyis a testünk és a gondolataink által előidézett kísértéseket – „meg kell öldökölnünk”. Két dologgal azonban fontos tisztában lennünk ezt a felszólítást illetően. Az első: Kol 3:1 versében a Pál által használt görög kifejezés azt érzékelteti, hogy valóban feltámadtunk Krisztussal. A második: Kol 3:5 versének felszólítása a következmény („azért”). A földi dolgokat (paráznaság, tisztátalanság, bűnös szenvedély, gonosz kívánság, telhetetlenség stb.) csak azért öldökölhetjük meg, mert már feltámadtunk Krisztussal, és az Ő lelki élete és ereje képes mindezeket kivetni a gondolatainkból és az életünkből.

Érdekes, hogy a görögben Kol 3:6 versének kifejezésével – „az Isten haragja” – másutt csak Róm 1:18 versében találkozunk. Isten az embereket „átadja” saját gonosz dolgainak, ezért jön el „az Isten haragja az engedetlenség fiaira” (Kol 3:6; lásd még Jel 6:16-17). Róm 1:18 versében Pál utal a hitetlenségre és a hamisságra, amit azonosnak tart a tisztátalansággal (ugyanazt a görög szót használja, mint Kol 3:5 versében). Ez nagyon is jellemző azokra, akik belemerülnek „a szívük vágya szerinti” tisztátalanságba, „hogy egymás testét megbecstelenítsék” (Róm 1:24, ÚRK).

Hogyan becstelenítik meg egymás testét? Először is nem hajlandók elismerni a Teremtőt, de szó van itt „tisztátalan indulatokról” vagy „gyalázatos szenvedélyekről” (ÚRK, RÚF) is, „mert asszonyaik is felcserélték a természetes élést természetellenessel, ugyanígy a férfiak is elhagyták az asszonnyal való természetes élést, egymásra gerjedtek bujaságukban, férfiak férfiakkal fajtalankodtak” (Róm 1:26-27, ÚRK).

Hogyan lehet megtenni azt, amit Pál tanácsol: „Öldököljétek meg azért a ti földi tagjaitokat” (Kol 3:5)?

Olvassuk el Kol 3:6-11 szakaszát! Hogyan folytatja Pál a gondolatmenetét?

Kol 3:8 kezdő szavai – „Most pedig” – jelzik a halálból az életre történő átmenet drámai, meghatározó változását. A görögben a „most” szóra kerül a hangsúly. Most, vagyis mivel feltámadtatok Krisztussal és az „odafelvalókat” keresitek, az életeteknek látványos módon különböznie kell attól, amilyen korábban volt. „Megöldököltétek” „földi tagjaitokat” (Kol 3:5),

„most… vessétek el magatoktól mindezt: a haragot, az indulatot, a gonoszságot, az istenkáromlást és szátokból a gyalázatos beszédet” (Kol 3:8, RÚF).

Istennek a bűnre adott igazságos reakciója ábrázolható haraggal és indulattal is (ezt a tegnapi részben érintettük), Jézusnál is láthattuk (Mk 3:5; Jel 6:16). Jakab viszont arra tanít, hogy „legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra. Mert ember haragja Isten igazságát nem munkálja” (Jak 1:19-20). A gonosz ember rosszat akar a másiknak, a gyalázatos beszéd a másik jó hírét ássa alá. Pál a bántó, trágár beszédet is elítéli. Továbbá tiltott a hazugság is (vö. 3Móz 19:11, 18), „hiszen levetkőztétek az ó embert a szokásaival együtt” (Kol 3:9, ÚRK).

Mit értett Pál az „ó ember” és az „új ember” alatt? Vesd össze Róm 6:6 és Ef 4:22-24 verseit!

Az ige, amivel Pál az óból az újba történő átalakulást fejezi ki az öltözködésre utal, mint amikor valaki leveti a piszkos ruháját, majd pedig új, fehér ruhát vesz fel (vö. Zak 3:4). Az ó/új hasonló megkülönböztetését látjuk az ó és az új szövetség esetében is, az egyiket a törvény betűje, a másikat pedig a Lélek által a szívbe történő beírása jellemzi (2Kor 3:4-18). Ezek a hasonlatok bemutatják a megtérést és annak hatásait. Ezt nevezi Pál úgy, hogy „új teremtés” (2Kor 5:17). Felöltöztük „az új embert, aki Teremtőjének [Krisztusnak] képmására állandóan megújul, hogy egyre jobban megismerje őt” (Kol 3:10, RÚF). Krisztus „a láthatatlan Isten képe” (Kol 1:15). Krisztust Igéje által megismerve átalakulunk, „dicsőségről dicsőségre ugyanarra a képre formál át minket” (2Kor 3:18, ÚRK). Ez felemel bennünket minden etnikai, földrajzi és társadalmi válaszfal fölé, mert egy különb ország polgárai vagyunk.

Pál először bemutatta a rossz szokásokat és negatív tulajdonságokat, amelyeket Krisztushoz térve letettünk, utána pedig rátér a pozitív dolgokra – mint amikor a sötétből átlépünk a világosságba.

Olvassuk el Kol 3:12-14 verseit! Hogyan mutatja be a hívőket? Milyen tulajdonságokat kell „felöltenünk”?

Isten saját népéül hívta el Izraelt, hogy az Ő jellemét tükrözzék, hasonlóképpen a Jézusban hívők is „Istennek választottai” (Kol 3:12). Azonban nem mindenki él ennek megfelelően. Ahogy Jézus mondta: „sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak” (Mt 22:14; vö. 24:22, 24, 31). Pálnak a választottakra tett utalásai is hasonló jelentéssel bírnak (Róm 8:33; 2Tim 2:10). Izrael népéhez hasonlóan őket is „szereti” Isten, ők is „szentek” (5Móz 7:6-8). Ezzel a kiváltsággal fontos felelősség jár: „hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket” (1Pt 2:9). Ennek pedig azzal teszünk eleget, ahogyan most élünk. Nem akármilyen lista az, amiben Pál nyolc tulajdonságot megemlít. „…öltsetek magatokra könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak… Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet” (Kol 3:12-14, RÚF). Ilyen tulajdonságok csak annak a szívéből származhatnak, aki Krisztussal egyesült, mert ezek az Ő jellemét mutatják be, azt, ahogy hozzánk viszonyul. Meg kell bocsátanunk egymásnak, „amint Krisztus is megbocsátott nektek” (Kol 3:13, ÚRK). A szeretet „a tökéletesség kötele” (Kol 3:14, ÚRK), mert az irántunk való szeretete köt bennünket össze vele és tesz képessé arra, hogy igazán szeretni tudjunk másokat (1Jn 4:11-12). Ezek a tulajdonságok kétféleképpen is hatnak az emberi kapcsolatainkra. Az első hogy ha szeretetet, könyörületet, kedvességet és megbocsátást tanúsítunk, az jótékonyan hat ránk és másokra. Az emberek általában kedvesen fognak reagálni, és továbbra is élvezzük Isten kegyelmét, bűnbocsánatát (Mt 5:7; 6:14). A másik, ami még fontosabb: így dicsőítjük Istent és másokat is bátoríthatunk, hogy higgyenek Jézusban és kövessék Őt, mert a mi magatartásunk az isteni kegyelem erejét mutatja. „Semmi másnak nincs olyan nagy hatása az ember lelkére, mint az önzetlen élet befolyásának. Az evangélium ügye mellett a legnagyobb érv egy szerető és szeretetre méltó keresztény” (Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 1998, Advent Kiadó, 339. o.).

Mennyire tudod jól képviselni Jézust azzal, ahogyan másokkal bánsz, különösen azokkal, akik rosszul viselkednek veled?

Kolossé 3. fejezetének utolsó verseiből világosan kitűnik, hogy Pál számára milyen fontos a gyülekezet békéje és harmóniája. Isten békességének bizonyos részleteivel már foglalkoztunk (lásd a 7. tanulmányt). A pax Romanától eltérően a pax Christi nem kívülről kényszerített béke, hanem belülről kell „uralnia” bennünket, ami csak akkor történhet meg, ha Krisztus uralkodik bennünk.

Olvassuk el Kol 3:16-17 verseit! Pontosan mi teszi lehetővé, hogy Krisztus uralkodjon az életünkben? Milyen szerepe van ebben a zenének?

A szöveg nyelvezete leíró, elénk tárja annak a képét, ahogyan Krisztus beszéde otthonra lel bennünk. Ez akkor történik, ha figyelmesen olvassuk a Bibliát, hogy hallhassuk Isten bölcsességét és tanuljunk belőle. A görög szöveg némileg homályos, de a zenének is fontos szerepe van abban, hogy „tanítsátok és intsétek egymást” (Kol 3:16, ÚRK). Nem akármilyen zenéről van szó, Pál konkrétan megnevezi itt és Ef 5:19 versében is: „zsoltárokban és dicséretekben és lelki énekekben.” Nem lehetünk biztosak benne, de úgy tűnik, hogy itt különbséget tett a már meglévő ószövetségi zsoltárgyűjtemény és az újszövetségi énekek összeállítás alatt lévő, gyarapodó gyűjteménye között. A „lelki énekek” valószínűleg egy általánosabb kifejezés volt, ami a lelki élethez, a gyülekezet életéhez kötődő dicsérő énekekre utalt. Az ének szavai tanítják az igazságot és tanácsolnak az új, keresztényi élettel kapcsolatban. Az elmúlt néhány évszázad számos nagyszerű egyházi énekében a remény és a bizonyosság felemelő üzeneteit találjuk, amelyekre nagy szükség van a mai világban, ami olyan könnyen lehúz bennünket. Erős hatása van a zenének. Dávid hárfázott, és az megnyugtatta Saul király lelkét (1Sám 16:23). Amikor azonban Dávidot már a riválisának tekintette, feltámadt benne a harag és a bosszúság (1Sám 18:10-11). Klinikailag bizonyított, hogy a nyugodt klasszikus zene csökkenti a szorongást, optimalizálja az agyműködést, ellazít, még fájdalmak között is segít és hozzájárul az emberi kapcsolatok erősödéséhez. Vajon ki ne tapasztalta volna már a zene erős hatását az érzelmekre és gondolatokra, akár jó, akár rossz értelemben? A zene – a megfelelő zene – lelkileg felemelhet.

Azt olvassuk, hogy „mindent, amit csak tesztek… az Úr Jézus nevében cselekedjetek” (Kol 3.17, ÚRK). Valóban elmondhatod, hogy ez rád igaz? Amennyiben nem, min változtathatsz? Mi az, amit be kell fejezned, ha nem teheted az Úr nevében?

„Ha Isten Lelke uralja a szívet és az értelmet, a megtért lélekből új ének tör fel, mert felismeri, hogy tapasztalatában Isten ígérete teljesült: törvényszegését megbocsátotta és bűnét befedte. Az isteni törvény áthágása miatt bűnbánatot tartott Isten előtt és hitet gyakorolt Krisztusban, aki meghalt az ember megigazulásáért. »Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által« (Róm 5:1).

Azonban ha a kereszténynek már van ilyen tapasztalata, ne tegye ölbe a kezét, megelégedve azzal, amit érte véghez vittek. Aki elhatározta, hogy Krisztus országába be akar jutni, tapasztalni fogja, hogy a meg nem újult természet minden ereje és szenvedélye a sötétség birodalmának hatalmától támogatva összeesküdött ellene. Minden nap meg kell újítania odaszentelődését és minden nap harcolnia kell a gonosszal. Régi szokások, örökölt rossz hajlamok harcolnak az uralomért, ezekkel szemben állandóan résen kell lennie, miközben Krisztus erejével a győzelemért küzd…

Legnagyobb szükségünk a magasabb, tisztább és nemesebb élet erejére van. Gondolatainkban túl sokat foglalkozunk e világgal és túl keveset Isten országával.

A kereszténynek semmitől nem szabad visszariadnia igyekezetében, hogy elérje Isten szentségét. Krisztus kegyelme és ereje által mindenki az erkölcsi és lelki tökéletesség ígéretét kapta. Jézus az erő forrása, az élet kútfeje… Érdekünkben mozgósítja a menny minden hatalmát. Minden lépésnél érezhetjük élő erejét” (Ellen G. White: Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó, 312-314. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1)    Mi a tapasztalatod azzal az ígérettel kapcsolatban, hogy „megigazultál hit által”? Hogyan változtatta meg az életedet ez a csodálatos ígéret? Hogyan kapcsolódik ez ahhoz, hogy „feltámadtatok a Krisztussal”?

2)    Mit jelent számodra az, hogy „az odafelvalókkal törődjetek”? Fontosabb ez a földi javak keresésénél? Hol az egyensúly?

3)    Gondolkozzunk azon, hogy milyen hatása van az életünknek másokra! Hajlamosak vagyunk csak az egyéni befolyásra gondolni, de mit mondhatunk a gyülekezetünk hatásáról? Gyülekezetünk hogyan hat a környezetére?

4)    Mire tanít Kol 3:11 a Krisztusban való egységről?

TÚRMEZEI ERZSÉBET:

IMÁDSÁG A KORSZELLEM ELLEN

Lindolfo Weingaertner után németből

Uram, ebben az okos korban

ne engedd elbutulni néped,

hogy az üres emberi szó

el ne némítsa szent Igédet!

És ebben a jóllakott korban

ne engedd meg, hogy éhen haljunk!

Táplálj mennyei eledellel,

hogy pusztulásba ne zuhanjunk!

És ebben a jéghideg korban

adj nekünk lángoló szívet,

hogy szereteted melegét árassza,

aki e földön a Tied!

S Urunk, ebben a fáradt korban

adj új tettekre erőt nekünk,

és légy a mi erőnk Te magad,

ha lankadunk, ha elcsüggedünk!