SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Egyedül Krisztusban bízhatunk

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: János 9:1-39; Róma 2:25-29; 1Korinthus 9:24-27; Efezus 1:4, 10; Filippi 3:1-16

„Hogy megismerjem Őt, és az Ő feltámadásának erejét, és az Ő szenvedéseiben való részesülésemet, hasonlóvá lévén az ő halálához; Ha valami módon eljuthatnék a halottak feltámadására” (Fil 3:10-11).

Valami gyanakvásra késztet, ha az egyedül hit által, nem a törvény cselekedetéből való megváltásról beszélünk. Hajlamosak vagyunk inkább a tetteinkre támaszkodni, mintha azok hozzátehetnének valamit az üdvösségünkhöz. Ezen a ponton Pál élénk vitába száll azokkal, méghozzá igen meglepő módon, akik amellett kardoskodnak, hogy az üdvösséghez szükséges a körülmetélkedés.

Az apostol óv attól, hogy az ember a saját tetteivel – például a körülmetélkedéssel – próbálja biztosítani az üdvösségét. Világossá teszi, hogy a megigazulás Krisztus ajándéka, amit hit és nem a törvény által kapunk. A körülmetélés ma talán nem vitatéma, de a mögötte meghúzódó elv bizonyosan az.

Éppen ennek kapcsán indult el a reformáció: Mi a hit és a cselekedetek szerepe Krisztus követőinek az életében? Végeredményben Krisztus jelent mindent a számunkra, nézzünk rá, „a hit elkezdőjére és bevégzőjére” (Zsid 12:2, ÚRK)! Amennyiben helyes fontossági sorrendet tartunk, Isten szeretetének bizonyosságával fogunk élni, és már most élvezzük az üdvösség ígéretét, miközben „nem a testben bizakodunk” (Fil 3:3).

Olvassuk el Fil 3:1-3 szakaszát! Milyen pozitív és milyen negatív dolgoknak ad itt Pál hangot? Hogyan kapcsolódnak ezek egymáshoz? Milyennek írja le a hívőket?

Pál igen pozitív hangvétellel ír, és szinte úgy tűnik, mintha már be akarná fejezni a levelét, de még nem mondott el mindent. Visszatér egyik fő témájához, az Úrban való örömhöz, amit több dologgal meg is indokol. A legfontosabb, hogy Krisztusban bízzunk, ne magunkban: „Krisztus Jézusban dicsekedünk, és nem a testben bizakodunk” (Fil 3:3). Vajon melyikünk nem tanulta már meg – ráadásul a nehezebb úton –, hogy ne a testben bízzunk?

Háromszoros „őrizkedjetek” figyelmeztetést nem találunk másutt a Szentírásban. A filippibeliek nyilván jól tudták, hogy milyen veszélytől akarta őket védeni Pál. Nem három külön problémáról lehetett itt szó, hanem a hamis tanítók egy csoportjától óvott az apostol, és ezt háromféleképpen fejezte ki.

Izraelben a gonosz vagy hitetlen emberekre utaltak néha úgy, hogy „kutyák” (Fil 3:2; vö. Zsolt 22:17; Ézs 56:10; Mt 7:6; 2Pt 2:21-22). A hamis tanítókat helytállóan nevezi „gonosz munkások”-nak. A „megmetélkedéstől” (Fil 3:2) szó használata azt mutatja, hogy mint Galáciában és másutt, egy csoport Filippiben is rá akarta erőltetni a pogány hátterű hívőkre a körülmetélkedést, az apostoli zsinat határozatának ellenére (lásd Apostolok cselekedetei 15. fejezet).

Érdekes módon a lelki kihívások esetében – mint ami például a hamis tanítások terjedése – az tűnik az egyik megoldásnak, hogy „örüljetek az Úrban” (Fil 3:1; vö. 4:4).

Aminek örülünk, az örömmel tölt el. Isten azt akarja, hogy örüljünk. Igéje az igazi boldogság és tartós öröm egyfajta kézikönyve. Szó van benne Isten kegyelméről (Zsolt 31:8), arról, hogy benne bízunk (Zsolt 5:12), megváltást nyerünk (Zsolt 9:15), Isten törvénye lesz az életünk mércéje (Zsolt 119:14), így a szombat is (Ézs 58:13-14), hiszünk Isten Igéjének (Zsolt 119:162) és istenfélő módon neveljük gyerekeinket (Péld 23:24-25).

Igen nehézzé válhat az élet mindannyiunk számára, bármennyire jól is mennek pillanatnyilag a dolgok. Viszont mi az, aminek örülhetsz, aminek örülnöd kellene, még ha most nem is vagy jó helyzetben? Mi az akadálya ennek?

A megtért keresztények gyakran választóvonalnak tekintik azt, amikor elfogadták Jézust, úgy beszélnek az életükről, hogy előtte és utána. Pál is ezt tette Filippi 3. fejezetében. Szoktuk azt mondani, hogy „jó emberek”, és sokan világi mértékkel mérve valóban azok is. Viszont Isten mércéje szerint senki nem az – a keresztények sem.

Fil 3:4-6 verseiben Pál több mindenre hivatkozott a régi életéből, amire egykor büszke volt. Mit említett meg? Mit mondanál a saját életed „jó” dolgairól (a múltban és a jelenben egyaránt)?

Pál szavai rámutatnak, hogy ellentét van a hívő zsidók, akik hamis tanítást terjesztettek, illetve az üdvösségük szempontjából teljes egészében Krisztusra hagyatkozó körülmetéletlen hívők között, akik nem emberi tettekben bíztak, mint pl. a körülmetélkedésben (lásd Zsid 6:1; 9:14; vö. Róm 2:25-29). A zsidók szemében bármennyire tetszetős is volt Pál múltja és származása, ezek a dolgok nem biztosíthatták az üdvösségét, valójában inkább akadályozták, mert egy időre eltakarták a szeme elől azt, hogy menynyire szüksége van Krisztusra.

Pált körülmetélték, méghozzá éppen a nyolcadik napon. Ezzel arra utal, hogy ő született izraelita, a szövetséges nép tagja. Benjamin törzséből származott, amely törzsnek a területén volt Izrael több fontos városa. Nem egyszerűen tudott héberül, hanem az egyik nagy tanító, Gamáliél tanítványa volt, farizeus, alapos ismeretre tett szert a törvény és annak tradicionális alkalmazása terén.

Pál buzgó híve volt a törvénynek, az egyházat is azért üldözte, mert úgy vélte, hogy veszélyezteti a zsidó életformát, amit szerinte a törvény előírt. Noha „feddhetetlen” volt az emberi eredetű törvénytisztelt terén, de érdekes módon felismerte, hogy valójában a törvény sokkal mélyebb és komolyabb követelményeket támaszt, mint ahogy korábban gondolta, és Krisztus nélkül mindenképpen ítélet alá kerülne.

Vessük össze Róm 7:7-12 és Mt 5:21-22, 27-28 verseit! Mit emel ki a törvénnyel kapcsolatban Jézus és Pál is? Miért „a Krisztusban való hit” (Fil 3:9) és nem a törvény a megigazulásunk egyetlen forrása? Gondoljuk ezt végig a következő szempontból: Mennyire tudjuk megtartani a törvényt Jézus parancsa szerint?

Amint a tegnapi részben is rámutattunk, a Pált korábban büszkeséggel eltöltő dolgok valójában a hit akadályainak bizonyultak, mert eltakarták előle, hogy milyen nagy szüksége van Krisztusra. Az apostol az üzleti világ nyelvezetével (pl. nyereség, kár) ír a lelki leltárkönyvéről, ami a Krisztusban való hitre jutása előtti időben jellemezte. Nem szoktunk erre gondolni, de minden embernek van egy „lelki leltárkönyve”. Korábban Pál inkább a kor zsidó értékrendjéhez szabta a leltára tételeit, nem a Jézus által tanított bibliai értékekhez. Megtérése után azonban lelki leltárkönyve egészen megváltozott, mert alapvetően átalakult az értékrendje – a judaizmus „valutájáról” átváltott a „mennyei valutára”. „Aki a mennyből jött, beszélhet a mennyről, Ő igazán képes bemutatni a mennyei értékek tételeit, amelyeket képmásával és aláírásával pecsételt meg. Jól tudja, milyen veszélyek közé kerültek, akiknek a romlásból való felemeléséért jött, hogy majd maga mellé ültethesse őket a trónján. Rámutat, milyen veszélyei vannak annak, ha haszontalan és káros dolgokra fecsérlik ragaszkodásukat. A földi dolgokról a mennyeiek felé kívánja terelni a figyelmünket, hogy ne pazaroljunk időt, talentumot és alkalmat teljesen hiábavaló dolgokra” (Ellen G. White cikke, The Advent Review and Sabbath Herald. 1890. július 1.).

Az 1. századi judaizmus világában Pál gyorsan emelkedett felfelé fényes csillagként, míg a damaszkuszi úton meg nem vakította a megdicsőült Jézus látványa (Apostolok cselekedetei 9. fejezet). Ekkor helyreállt lelki látása, tisztán kezdett látni.

János evangéliuma 9. fejezete beszámol valaki másnak a történetéről is, aki korábban vak volt, de aztán tisztán meglátta Jézust. Jézus ezt mondta magáról: azért jött „e világra, hogy akik nem látnak, lássanak; és akik látnak, vakok legyenek” (Jn 9:39). Hogyan alkalmazható ez az elv a mi életünkre?

Mégis mi lehetne értékesebb az örök életnél a mennyben és az újjáteremtett földön? Ám a világi értékek sokakat elvakítanak, akik nem mérik ezt fel. A dolgok természetéből adódóan szemben állnak egymással azok a dolgok, amiket itt nagyra becsülnek (lásd Mt 13:22; Lk 4:5-6; 1Jn 2:16) és a mennyei értékek – a Krisztushoz való hasonulás és az üdvösség.

A világ elvakíthat bennünket a mennyei igazságokra, mindarra, ami igazán fontos. Mi a titka annak, hogy képesek legyünk a valóban lényeges dolgokra összpontosítani?

Ne értsük félre, amit Pál itt hangsúlyoz! A damaszkuszi úton fantasztikus váltás történt. Régi, a törvényen alapuló életét felcserélte a Krisztusban való élettel, „hogy a Krisztust megnyerjem, és találtassam őbenne” (Fil 3:8-9).

Érdekes kifejezés az, hogy „őbenne”, vagyis Krisztusban találtatni. Olvassuk el 2Kor 5:21, Gal 2:20, Ef 1:4 és Kol 2:9 verseit! Ezek alapján mire gondolhatott Pál?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Sokan és sokat foglalkoztak már azzal a páli megfogalmazással, hogy „Krisztusban”. Nem meglepő, hogy a legjobb magyarázat éppen tőle származik: „az idők teljességének rendjére nézve, hogy Krisztusban mindeneket egybeszerkeszt, mind amelyek a mennyben, mind amelyek a földön vannak” (Ef 1:10, ÚRK). Kezdettől fogva ez volt Isten célja, és Pál világossá teszi, hogyan is történik ez: „általa ti a Krisztus Jézusban vagytok, aki Istentől bölcsességül, igazságul, szentségül és váltságul lett nekünk” (1Kor 1:30, ÚRK).

Krisztusban lenni – ez felölel mindent, ami a megváltási tervben benne van: lelki intelligenciánk (bölcsességünk) felébredésétől a hit általi megigazuláson (igazságon) és a mennyre való felkészülésünkön (megszentelődésünkön) át egészen a második advent idején történő megdicsőülésünkig (üdvözülésünkig). A megváltás elejétől a végéig Krisztus munkája, amit értünk és bennünk végez. Tehát Krisztust megnyerve a miénk minden, amire szükségünk van.

Olvassuk el Fil 3:9 versét! Mi az a két dolog, amit Pál szembeállít egymással? Miért kell ezt mindig észben tartanunk?

_____________________________________________________________

Pál felismerte, hogy a „saját igazsága” nem valódi igazság, hiszen a törvény nem adhat életet (lásd Gal 3:21-22), azt csak Krisztustól kaphatjuk, hit által. Itt nem akármilyen hitről van szó, hiszen az ördögök is hisznek és rettegnek (Jak 2:19). Egyedül „a Krisztusban való hit” (Fil 3:9) üdvözít. Csak az Ő hite maradéktalanul engedelmes. (A „hit” görögül pisztisz, még azt is jelenti, hogy „hűség”.) Tehát ha Krisztusban vagyunk, Ő bennünk él (Gal 2:20), akkor belé vetett hitünkkel az Ő hite által élünk.

Olvassuk el Fil 3:10-16 szakaszát! Pál milyen fő pontokat emelt ki ebben a szakaszban?

Nincs annál fontosabb, hogy ismerjük Krisztust, és ebből következően Ő is ismer bennünket, vallást tesz rólunk mennyei Atyja előtt (lásd Mt 7:21- 23; 10:32-33). Hogyan ismerhetjük meg? Írott Igéje által, ha olvassuk és aszerint élünk. Szemtől szemben nem láthatjuk úgy, ahogy a tanítványok látták, akik még a személyes ismeretség dacára sem tudták mindig felfogni a szavait. Ebből is kitűnik, hogy szükségünk van a Szentlélek vezetésére (lásd Jn 16:13). Minél jobban ismerjük Krisztust, annál közelebb kerülünk hozzá, mert tapasztaljuk „az Ő feltámadásának erejét” (Fil 3:10), ami bennünket is új életre támaszt fel (lásd Róm 6:4). A Jézushoz való közelkerülés másik útja „az ő szenvedéseiben való részesedés” (Fil 3:10, ÚRK). Minden megpróbáltatás, amibe belekerülünk, minden elviselt fájdalom segít, hogy jobban megértsük és értékeljük azt, amin Jézus átment értünk. Mindez hozzájárul, hogy jobban megértsük Őt és az akaratát. A Jézushoz való közeledés harmadik módja, ha „nekifeszülve célegyenest futok” (Fil 3:14, ÚRK). Mi ez a cél? Egyedül itt fordul elő az Újszövetségben az erre vonatkozó görög szó (szkoposz). Egy verseny célvonalára utal, valamint a győztesnek járó díjra. Pál úgy fogalmaz, hogy „Isten felülről való elhívásának jutalma… amely Krisztus Jézusban van” (Fil 3:14, ÚRK). Krisztus a halála és feltámadása után felemeltetett a mennybe, és Isten bennünket is hív, hogy nyerjük el ugyanazt a mennyei jutalmat – az örök életet. Természetesen még nem értük el. Addig nem válunk teljes mértékben tökéletessé, amíg „nyomorúságos testünk” át nem változik „az ő dicsőséges testének hasonlóságára” (Fil 3:21, ÚRK). Viszont mivel ismerjük Őt, naponta meghívjuk az életünkbe, folyamatosan igyekszünk a cél felé, mindenféleképpen törekszünk Jézushoz hasonlóvá válni. Ezt az „egyet” tartja Pál is szem előtt. Éppen úgy, mint egy futóversenyen (lásd 1Kor 9:24-27) sem arra figyel az ember, hogy honnan indult, vagy ki van a nyomában. Egyedül arra fókuszál, ami előtte van – a mennyben váró jutalomra. Szinte látjuk magunk előtt a képet: a minden izmát megfeszítő, „nekidőlő” futót, aki csak a célvonalra összpontosít.

A hitéletünkben miért igen fontos, hogy ne hátrafelé nézegessünk, csak a bűneinkre, kudarcainkra gondoljunk, hanem előre nézzünk, arra, amit Isten már most megígért Krisztusban?

„Aki erős, megfelelő jellemet akar építeni, és aki kiegyensúlyozott kereszténnyé akar válni, annak mindent oda kell adnia, mindent meg kell tennie Krisztusért, mert a Megváltó nem fogadhat el megosztott szolgálatot. Naponta kell megtanulnia az önátadás jelentőségét. Kutatnia kell Isten Igéjét, meg kell tanulnia annak értelmét és engedelmeskednie kell előírásainak. Így érheti el a keresztényi tökéletességet. Isten napról napra együtt munkálkodik vele, tökéletesíti jellemét, aminek meg kell állnia a végső próba idején. A hívő napról napra emberek és angyalok előtt állja ki a magasztos próbát, bemutatva, mit tehet az evangélium az elesett emberekért” (Ellen G. White: Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó, 317. o.).

„A Vőlegényre várakozók hirdessék az embereknek: »Ímhol Istenetek!« Az irgalmat hordozó utolsó fénysugár, a világnak kegyelmet hirdető utolsó üzenet Isten jellemének – a szeretetnek – a megláttatása. Isten gyermekei mutassák meg Uruk dicsőségét! A saját életükkel és jellemükkel tegyenek bizonyságot arról, amit Isten hatalma tett értük!

Az Igazság Napjának fénye sugározzon igaz cselekedetekben: az igazságot hirdető szavakban és a szentségről tanúskodó tettekben” (Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 2010, Advent Kiadó, 287. o.)!

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1)   Gondolkozzunk még az Úrban való öröm kérdésén! Pál nem azt mondja, hogy örülj a megpróbáltatásaidban (bár ez is biblikus), hanem hogy örülj az Úrban. Miért fontos mindig gondolni az Úrra, az Ő jóságára, hatalmára, szeretetére és üdvözítésére? Miért segít ez olyan sokat az élet elkerülhetetlen nehézségei között?

2)   Az előbbi idézetek hogyan érzékeltetik a kegyelem szerepét a keresztények „jó cselekedeteiben”? Miért igen fontos a kegyelemnek ez a vetülete, noha a jó cselekedeteink nem üdvözítenek? Valóban nyerhetünk megváltást jó cselekedetek nélkül?

3)   Térjünk vissza ahhoz a gondolathoz, hogy nem a testben bízunk! Mit jelent ez? Miért ne bízzunk benne? A testünk nem Isten ajándéka?

FÜLE LAJOS:

VAN VALAKIM

Van Valakim, KI megbocsát,

ha vétkezik

szegény fejem, s bajomhoz is

megérkezik.

Ha messzire elkóborol

szegény szívem,

szeretete utolér és

visszaviszen

oda, ahol testvérszívek

vannak velem,

oda, hova kerítést von

a kegyelem.

Van Valakim, KI még soha

el nem hagyott,

van Valakim, KI úgy szeret,

ahogy vagyok.