SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Egység - alázat

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Jeremiás 17:9; Róma 8:3; 1Korinthus 8:2; Filippi 2:1-11; 4:8; Zsidókhoz 2:14-18

„…teljesítsétek be az én örömömet, hogy egyetértetek, egyazon szeretetben ugyanarra törekedtek” (Fil 2:2, ÚRK).

Egységben az erő. Az igazság puszta ismerete nem egyenlő azzal, ha valaki aszerint is cselekszik. Időnként mindannyian elbukunk, még az egységet célzó legnagyobb erőfeszítéseink dacára is. Ez azonban más, mint az egység szándékos aláásása. Nem csoda tehát, hogy amikor Pál folytatja levelét a filippibelieknek, szeretné, ha „egyet akarva ugyanarra” törekednének (Fil 2:2, RÚF).

Pál az egység szükségességének gondolatát Jézus tanítására és példájára alapozza. Ezt a témát megtaláljuk az Újszövetség egészében, főként a levelekben. Egyetlen mennyei angyal büszkeségéből, hatalom- és uralomvágyából eredt a széthúzás a világmindenségben, ami még a tökéletes környezetben is szélsebesen terjedt (lásd Ézs 14:12-14). Majd megvetette a lábát az Édenben – az Isten által elrendelt szabályokkal szembeni hasonló elégedetlenség miatt, ugyanis az első emberpár szeretett volna magasabb szférába kerülni annál, amit Isten tervezett (1Móz 3:1-6).

Ezen a héten az egyház egységének bibliai alapját vizsgáljuk, a figyelmünket különösen Jézus csodálatra méltó leereszkedésére irányítva. Tanulságokat szűrhetünk le, ha Jézusra tekintünk és azon gondolkodunk, hogyan fejlődhetünk egyre inkább hozzá hasonulva.

Olvassuk el Fil 2:1-3 szakaszát! Milyen tényezők vezethettek a gyülekezet megosztottságához? Milyen gyógymódot javasol Pál?

Roppant nagy szomorúságot jelenthetett Pálnak, hogy az általa alapított, szeretett gyülekezetében versengések és viszálykodások támadtak. Igen erős kifejezéseket használ a problémákkal kapcsolatban. A korábban már Fil 1:16 versében is előforduló görög eritheia szó fordítása az, hogy „versengésből”. Pál ezzel utal az önző céloktól fűtött római vetélytársaira, akik Krisztus ügyének képviselése helyett csak a saját hírnevüket akarták öregbíteni.

A „versengés” szerepel a test cselekedeteinek felsorolásában (Gal 5:20). Jakab szerint „ahol irigység és viszálykodás van, ott zűrzavar és minden gonosz tett is van” (Jak 3:16). A „hiú dicsőségvágyból” (Fil 2:3, RÚF) kifejezéssel fordított görög szó csak itt fordul elő az Újtestamentumban, de Biblián kívüli iratok arrogancia, hiúság, felfuvalkodottság értelemben használják. Pál egy rokonértelmű szót használ, amikor a galáciabelieket tanácsolja: „Ne legyünk hiú dicsőségre vágyók, egymást ingerlők, egymásra irigykedők” (Gal 5:26, ÚRK).

Figyeljük meg, hogy milyen megoldásokat javasol Pál e problémák orvoslására!

1.    Vigasztalás Krisztusban. Az apostol továbbra is Krisztus példáját említi erős motivációként.

2.    Szeretetteljes bátorítás. Jézus isteni szeretetet tanúsított, és arra szólít bennünket, hogy „szeressétek egymást, amiképpen én szerettelek titeket” (Jn 15:12).

3.    Lélekben való közösség. A Szentlélek a hívők szoros kapcsolatát teremti meg, hasonlóan ahhoz, ami a korai egyházat hatotta át (ApCsel 2:42; vö. 2Kor 13:13).

4.    Könyörületesség. Krisztus életében gyakran látjuk ennek az isteni tulajdonságnak a megnyilatkozását (lásd Mt 9:36; 20:34; Mk 1:41), amit bemutatott az irgalmas samaritánus (Lk 10:33), valamint a tékozló fiú (Lk 15:20) példázatában is.

5.    Irgalmasság. Jézus példát adott erre a tulajdonságra is, aminek szintén meg kell mutatkoznia a követői életében (Lk 6:36).

6.    Egyetértés, szeretet, közös szándék. Micsoda kép ez! Pál szinte nem is emelhette volna ki jobban az egység fontosságát. Arra is kitért, hogy „Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is volt” (Fil 2:5, ÚRK).

Gondolkozzunk még azon, ahogy Fil 2:2 versében Pál az egységet hangsúlyozza, amikor lényegében ugyanazt mondja el négyféleképpen. Figyeljük meg azt is, hogy az értelemre, a gondolatokra és az érzésekre összpontosít. A vallási vezetők általában a viselkedés külsőséges formáira helyezték a hangsúlyt, Jézus azonban a gondolatokra és az érzésekre fókuszált. A gazdag ifjú például állította, hogy mindig betartotta a törvényt. Amikor azonban Jézus azt kérte tőle, hogy mindenét a szegényeknek adja és kövesse Őt, ezzel próbára tette a világi dolgokhoz való ragaszkodása terén. Arról is beszélt, hogy az fertőzi meg az embert, ami a szívéből (elméjéből) fakad: „Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúbizonyságok, káromlások” (Mt 15:19, ÚRK); „Mert a szívnek teljességéből szól a száj” (Mt 12:34).

Olvassuk el Fil 2:3-4 verseit! Milyen gyakorlati lépéseket javasol Pál a gyülekezet egysége érdekében?

Pál szavaiból az alázat képe kerekedik ki: szerénység, mások különbnek tartása önmagunknál, mások javának keresése, nem csak önérdek. Ezt könynyebb mondani, mint megtenni, nem igaz? Viszont fontos szem előtt tartani ezeket az elveket minden emberi kapcsolatunkban. Beszélgetés közben hajlamosak lehetünk a saját válaszunkon gondolkodni, nem pedig arra figyelni, amit a másik mond, hogy megértsük, miről is beszél és megpróbáljuk a helyzetet az ő szemszögéből látni. Gyakran egyszerű félreértések vezetnek veszekedéshez, amit aktív odafigyeléssel meg lehetne előzni. Lehet, hogy nem értünk egyet, de az egészséges kommunikáció és a bizalom építése felé az az első lépés, ha odafigyelünk a másikra, és megpróbáljuk megérteni az ő nézőpontját is. Pál említi „a Lélek egységét” (Ef 4:3), ami megteremti „a békesség kötelékét”. Amikor viszálykodás üti fel a fejét a gyülekezetben, a Szentlélek képes megnyugtatni és egységre vezetni bennünket, harmóniát teremtve. Ugyanabban a fejezetben beszél arról is, hogy „eljutunk a hitnek és az Isten Fia megismerésének az egységére” (Ef 4:13, ÚRK). Ez a kettő összefügg. Az egységünk szempontjából alapvetően fontos a közös hit és a Szentírás azonos értelmezése, ami Krisztus és tanításai megismeréséből fakad.

Mennyire kell meghalnunk az énnek, hogy valóban különbnek tudjunk másokat tartani magunknál? Hogyan tanulhatjuk ezt meg? Mennyire lennének mások az emberi kapcsolataink, ha mindannyian igyekeznénk így élni?

Világszerte egyre több cég foglalkozik olyan technológiával, ami a komputerek feldolgozási képességével próbálja összekapcsolni az emberi agyat. Más szóval a tudósok azt remélik az emberi agy és a számítógép összekötésétől, hogy komputerrel hathatnak a gondolatainkra. Az emberi agyba helyezett implantátum ugyan jó eredménnyel kecsegtethet például epilepszia, depresszió, Parkinson-kór kezelésében, de nem nehéz elképzelni baljós beavatkozásokat sem. Bizonyos szempontból ez már ma is létezik. Az elménk olyan, mint egy komputer, csak még sokkal magasabb szinten működik. Állandó információáradatnak vagyunk kitéve, ami „programozza” az agyunkat, meghatározza a gondolatainkat, vezeti a tetteinket. Amikor valaki belemerül a médiába, a világi gondolkodásmód lenyomatot képez az elméjében, és kezd ahhoz hasonlóan gondolkodni – mintha más emberek gondolatait ültetnék be vagy olvasztanák be az övébe.

Bennünket azonban Jézushoz hasonlóan „a Lélek szerinti gondolkozás” (Róm 8:6, ÚRK) jellemezzen! „…az Isten gondolatait sem ismeri senki, csak az Isten Lelke”, és ezt Pál szembeállítja azzal, amit így nevez: „e világ lelke” (1Kor 2:11-12, ÚRK). Ki a tanítónk? És mit tanulunk?

Olvassuk el Fil 2:5 versét! Mit jelent vajon a krisztusi „indulat”?

Az indulatunkon (gondolkodásunkon) végső soron képesek vagyunk változtatni, de a szívünket nem változtathatjuk meg, arra csak Isten képes. A Szentléleknek kell „szívműtétet” végrehajtania rajtunk, jól forgatva „a Léleknek kardját” (Ef 6:17), Isten „élő és ható” Igéjét, ami „elhat a szívnek és léleknek, az ízületeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait” (Zsid 4:12, ÚRK). Csakis a Szentlélek által ismerhetjük meg önmagunkat igazán, mert a szívünk természetéből adódóan becsap bennünket (Jer 17:9). A „csalárd” szó héber megfelelője (’áqób) olyan göröngyös útra utal, amelyen az ember megbotlik. Tágabb értelemben ez tekervényes, kicsavart, fonák gondolatokat jelent. Átalakulásra van szükségünk az elménk „megújulása” által, hogy megítélhessük, „mi Isten jó, kedves és tökéletes akarata” (Róm 12:2, ÚRK).

Fontos, hogy Pál tanácsát kövessük: „Továbbá, testvéreim, azokról gondolkozzatok, amik igazak, amik tisztességesek, amik igazságosak, amik tiszták, amik szeretetreméltók, amik jó hírűek, ha van valami erényes, és ha van valami dicséretes” (Fil 4:8, ÚRK).

Muhammad Ali kijelentette magáról, hogy „Én vagyok a legnagyobb!” Egy hanglemezt is kiadott ezzel a címmel 1963 augusztusában, hat hónappal azelőtt, hogy világbajnok lett a nehézsúlyú bokszolók között. Kétségkívül remek sportoló volt, de nem az ő példája követendő azok számára, akik krisztusi indulatra, gondolkodásra kívánnak szert tenni. Jézus tökéletesen bűntelen volt, „hozzánk hasonlóan megkísértetett mindenben” (Zsid 4:15, ÚRK), de soha nem követett el bűnt, még gondolatban sem. „Jóllehet ő a Fiú, szenvedéseiből megtanulta az engedelmességet” (Zsid 5:8, RÚF). Mindig tökéletesen alávetette magát az Atya akaratának. Soha, egyetlen pillanatra sem tagadta meg az engedelmességet, még ha ez sokszor bizonyára nem is volt könnyű.

Olvassuk el Fil 2:5-8 szakaszát, amit többen a Szentírás leginkább lenyűgöző verseinek tartanak. Mit mond itt Pál? Mi minden következik a szavaiból? És ami a legfontosabb, hogyan ültethetjük át a saját életünkbe az itt bemutatott elvet?

Az Atyával egyenrangú Jézus, aki maga is Isten, nemcsak magára vette az emberi természetet, hanem „szolgai formát” (doulou, „szolga”, „rabszolga”) vett fel, és odaadta magát áldozatul a bűneinkért! Másutt Pál úgy fogalmaz, hogy „átokká lett értünk” (Gal 3:13, ÚRK). Isten, a Teremtő meghalt a kereszten azért, hogy Megváltónk is legyen, ehhez azonban átokká kellett lennie értünk. Hogyan foghatjuk fel igazán, hogy ez mit is jelent? És hogyan tudjuk megtenni azt, amire ezek az igék bíztatnak, hogy készek legyünk alázattal áldozatot hozni másokért?

Másutt Jézus kijelentette: „Hanem aki a legnagyobb közöttetek, az legyen a ti szolgátok. Mert aki magát felmagasztalja, megaláztatik, és aki magát megalázza, felmagasztaltatik” (Mt 23:11-12, ÚRK). Ebben többféleképpen is az tükröződik, amiről Fil 2:5-8 szakaszában beszél Pál.

Az apostol itt még szemléletesebben mutatja be azt, amit korábban is mondott, hogy semmit se tegyünk „versengésből, sem hiábavaló dicsőségből” (Fil 2:3).

Milyen választ váltson ki belőlünk az, amit Krisztus értünk tett (Fil 2:5-8)? Milyen reakció lehet „megfelelő” vagy méltó ehhez? Mi mást tehetnénk, mint hogy leborulunk előtte és imádjuk Őt? Miért nem szabad azt hinnünk, hogy a cselekedeteink hozzáadhatnak valamit Krisztus tettéhez?

A Biblia ismert verse 1Kor 8:2: „Ha pedig valaki azt hiszi, hogy ismer valamit, az még nem ismerte meg úgy, ahogyan ismernie kell” (ÚRK). Nincs olyan téma, amiről mindent tudnánk, mindenről tanulhatunk még valamit. Mennyivel inkább igaz ez a Szentháromsággal és a testet öltéssel kapcsolatos örök igazságok terén! Pál gyakran utal arra, hogy Krisztus csodálatra méltó módon leereszkedett, amikor emberré lett. Ezt a témát még az örökkévalóságon át sem meríthetjük ki teljesen.

Olvassuk el Róm 8:3, Zsid 2:14-18 és 4:15 verseit! Mivel jellemezhető Jézus leereszkedése, az, hogy felvette az emberi természetet?

Hogyan válhatott a Szentlélek által Isten örök Fia Isten-emberré Mária méhében (Lk 1:35)? Felfoghatatlan, hogyan lehetett hirtelen véges, halandó emberré az, aki végtelen és örökkévaló. Lényegében ezt nevezi Pál úgy, hogy „a kegyesség titka” (1Tim 3:16, ÚRK).

Filippi 2. fejezetének gyönyörű himnuszában az apostol még részletesebben taglalja Krisztus leereszkedésének egyes szempontjait.

„Isten formájában volt” (Fil 2:6, ÚRK). A görög morphé („forma”) Jézus isteni természetére utal, arra, hogy egyenlő volt az Atyával (vö. Jn 1:1).

-      „önmagát megüresítette” (Fil 2:7, ÚRK). Lélegzetelállító titok: Jézus megüresítette önmagát isteni előjogaitól, hogy igazán emberré legyen, és megkísértetett mindenben.

-      „megalázta magát” (Fil 2:8). Amikor Jézus felvette az emberi természetet, a világmindenség Urából szolgává lett. Ez éppen az ellenkezője annak, amire Lucifer törekedett.

-      „halálig, még pedig a keresztfának haláláig” (Fil 2:8). Nem létezett szégyenletesebb halálnem annál, amit Jézus vállalt, amit a „békesség tanácsában” eltervezett az Atyával együtt (Zak 6:13). Erre mutatott rá Mózes, amikor felemelte a rézkígyót (4Móz 21:9; Jn 3:14). Jézus „bűnné” lett értünk, „hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne” (2Kor 5:21).

Hogyan válhatunk alázatosabbá és engedelmesebbé Isten akarata iránt, ha arra figyelünk, amit Jézus tett értünk a kereszten, ha az engedelmesség és az alázat példájának tekintjük a keresztet?

„Az emberi szív csatornáin generációkon át terjedő minden szülői szeretet, az emberi lélekből fakadó összes gyengédség csupán kis patak Isten végtelen, kimeríthetetlen szeretetének határtalan óceánjához viszonyítva. Nincs szó, ami kifejezhetné, toll, ami leírhatná. Életed minden napján gondolkodhatsz rajta, szorgalmasan kutathatod a Szentírást, hogy megértsd, Istentől kapott minden erődet és képességedet latba vetve megpróbálhatod megérteni a mennyei Atya szeretetét és könyörületét, de végtelensége azon is túlér. Időtlen időkig vizsgálhatod, mégsem mérheted fel igazán soha Isten szeretetének szélességét és hosszúságát, mélységét és magasságát, hiszen odaadta a Fiát, hogy meghaljon a világért. Ez az örökkévalóság alatt sem tárul fel teljesen. Ám amikor tanulmányozzuk a Bibliát és Krisztus életéről meg a megváltási tervről gondolkodunk, egyre jobban megérthetjük e nagyszerű témákat” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 5. köt. 740. o.).

Mit tanulunk, amikor képzésben van részünk, mint Mózesnek Krisztus iskolájában? Felfuvalkodottságot? Hogy magunkat különbnek lássuk? Egyáltalán nem! Minél többet tanulunk ebben az iskolában, annál alázatosabbak és szerényebbek leszünk. Ne érezzük úgy, hogy már mindent megtanultunk, amit tudni érdemes! A lehető legjobban hasznosítsuk Istentől kapott talentumainkat, hogy amikor halandóból halhatatlanságba változunk át, ne hagyjuk magunk mögött, amit elértünk, hanem átvihessük magunkkal. Az örökkévalóság végtelen korszakain át Krisztus és megváltó munkája lesz tanulmányunk tárgya” (Ellen G. White: Manuscript. 36. 1885.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1)   Hogyan tapasztaltad te magad Isten szeretetét? A csoportban beszélgessünk arról, hogy milyen különböző úton-módon ismerhető meg és tapasztalható az Úr szeretete!

2)   Pontosan mit jelent az, hogy amikor Jézus eljött, „hasonló lett az emberekhez” (Fil 2:7)? Vessük össze ezzel Róm 8:3 versét!

3)   Mi teszi próbára gyülekezetünk egységét? Bármi is legyen az, a problémák orvoslása szempontjából miért jó kezdet az, ha hajlandóak vagyunk az alázatra, ha semmit sem teszünk „versengésből, sem hiábavaló dicsőségből” (Fil 2:3, ÚRK)?

   MI

 „… sokan egy test vagyunk Krisztusban,

egyenként pedig egymásnak tagjai.”

Római levél 12:5 – RÚF

Az Úr szólt: Mondd azt, hogy „mi”!

De én fejemet ráztam,

kezemet hátam mögé rejtettem,

és makacsul szóltam:

„ÉN!”

Az Úr szólt: Mondd azt, hogy „mi”!

De én ránéztem a szurtosokra és meggörnyedtekre;

egy legyek ezekkel az eltorzított testűekkel?

Azt nem!

Elfordítottam fejemet,

kitartva amellett,

hogy: „ŐK”!

Az Úr szólt: Mondd azt, hogy „mi”!

És én,

végre,

sok év kohójában megtisztulva,

belenéztem szemükbe, s megtaláltam a szót,

melynek súlyától nyakam megtört és fejem

lehanyatlott,

s mint megszégyenített diák motyogtam:

„MI, Uram!”

K. W. Baher után angolból G. Hornbostel Károly