SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Élet és halál

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Mikeás 6:8; János 17:17-19; Apostolok cselekedetei 14:22; 1Korinthus 4:14-16; 2Korinthus 10:3-6; Filippi 1:19-30

„Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség” (Fil 1:21, ÚRK).

Gyakran mondják, hogy a halál az élet része, de ez hazugság. A halál az élet ellentéte, az élet ellensége. Isten éppúgy nem építette bele az életbe, mint egy autóba sem tervezik bele azt, hogy összetörjön. Pál nyomatékosan hangsúlyozza: Krisztus azért halt meg, „hogy a halál által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak” (Zsid 2:14-15, ÚRK).

Pál kész volt meghalni Krisztusért, de bízott örök sorsában. Ugyanakkor a volt számára a legfontosabb, hogy akár életével, akár halálával Krisztusnak adjon dicsőséget és a lehető legtöbb embernek hirdesse az evangéliumot. Talán ez az egyik oka annak, hogy több pásztori levél is az ő nevét viseli. Írásai által sok emberhez és helyre eljuthatott, még oda is, ahol személyesen soha nem járt.

Az élet rövid, és döntően fontos Istentől kapott éveink alatt a lehető legnagyobb hatást kifejteni országáért. Ennek nem elhanyagolható része „a hit egységének” erősítése. Amint ettől a héttől kezdődően látjuk majd, Pálnak éppen ez volt az egyik célja, amikor a filippibelieknek írt.

Olvassuk el Fil 1:19-20 verseit! Milyen döntésre számított Pál az ügyében folytatott perben? Mit tartott még a felmentő ítéletnél is fontosabbnak?

Pál nem volt bűnöző, mégsem ekkor börtönözték be először, nem volt ismeretlen számára az üldözés. A Korinthusban élőknek így összegezte addigi szenvedéseit: „többször bebörtönöztek, többször megvertek, gyakran kerültem halálos veszedelembe. A zsidóktól ötször kaptam negyvenet egy híján. Háromszor megvesszőztek, egyszer megköveztek, háromszor hajótörést szenvedtem, éjjel nappal hányódva a tengeren. Gyakran voltam úton, veszedelemben folyókon, veszedelemben rablók között, veszedelemben népem körében, veszedelemben pogányok között, veszedelemben városban, veszedelemben pusztában, veszedelemben tengeren, veszedelemben hamis testvérek között, fáradságban és vesződségben, gyakori virrasztásban, éhségben és szomjazásban, gyakori böjtölésben, hidegben és mezítelenségben” (2Kor 11:23-27, ÚRK).

Nehogy azt higgyük, hogy a szenvedései körül forogtak a gondolatai! Pál azonnal hozzáteszi: „Mindezek mellett ott van naponkénti zaklatásom, az öszszes gyülekezetek gondja” (2Kor 11:28, ÚRK).

Olvassuk el 1Kor 4:14-16, Gal 4:19, 1Thessz 2:10-11 és Filem 10 verseit! Milyen kapcsolata volt Pálnak az általa alapított gyülekezetekkel és az emberekkel, akiket megnyert Krisztusnak?

_____________________________________________________________

Mint Jézus, aki mindent megtett a megváltásunkért, Pál is elmondta: „nagyon szívesen hozok áldozatot, sőt magamat is feláldozom értetek” (2Kor 12:15, RÚF). Ám paradox módon, minél inkább Jézuséra emlékeztetnek valakinek a tettei, lesznek olyanok, akik annál kevésbé szeretik vagy értékelik őt. „De mindazok is, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, üldöztetni fognak” (2Tim 3:12). Mégis a hűséges keresztények dicsőíthetik a legerősebben Istent és mutathatják be az evangélium igazságát (vö. Fil 1:7). „Hosszú és igazságtalan fogsága alatt Pál türelme és derűje, bátorsága és hite állandó prédikáció volt” (Ellen G. White: Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó, 305. o.).

Gondolkodj el az életedről, arról, ahogyan az emberekkel bánsz, főleg azokkal, akik nem viselkednek veled szépen! Hogy tanúskodsz Jézusról?

Ha nem vettük volna még észre, mindenki, de a hívők különösen benne vannak a nagy küzdelemben, ami mindenütt dúl körülöttünk, sőt valójában bennünk is. Így vagy úgy mind tapasztaljuk a kozmikus harc valóságát, és ez így is lesz egészen a halálunk napjáig, akármikor és akárhol következzen is az be.

Olvassuk el 2Kor 10:3-6 verseit! Mi az alapja a lelki harcnak, amit mi is vívunk? Milyen fegyvereink vannak?

_____________________________________________________________

A leghalálosabb lelki fegyverek a gondolatok – jók és rosszak. Sátán felhasznál kritikát, árulást, megszégyenítést, megfélemlítést, közösségi nyomást és még egy sor más, hasonló eszközt, amelyekhez keresztényeknek soha nem lenne szabad folyamodni. Ezek helyett mi inkább éljünk szeretettel, kegyelemmel, békességgel, szelídséggel, türelemmel, jósággal és önuralommal! Legerősebb fegyverünk, amit joggal használhatunk, legyen „az Isten beszéde”, forgassuk jól a Lélek által (Ef 6:17), mert az igazságot csak Isten képes elfogadtatni az emberekkel. Mi csupán eszközök vagyunk, akiket Isten felhasznál céljai elérése érdekében.

Olvassuk el Fil 1:21-22 verseit! Hogyan értsük Pál szavait, főleg a nagy küzdelem összefüggésében?

_____________________________________________________________

Eszmék és értékek háborújában vagyunk, mivel a harc lelki természetű. Krisztus azonban kivívta a győzelmet értünk, és amíg hozzá kapcsolódunk, nem győzhet le az ellenség még akkor sem, ha meg is öl. Pál átadta az életét, történjen vele bármi, bármilyen igazságtalan módon itt a földön, mert felsőbb törvényszékre bízta az életét és a jövőjét. Keresztényként ne a saját igazunkért harcoljunk, hanem az igazságért küzdjünk! Nem „az erő szabja meg, mi az igazság”, hanem „az igazság ad erőt”. Tiszteletre méltó dolog elfogadni Isten akaratát, valójában csak így győzhetünk ebben a háborúban. Természetesen Jézus a legtökéletesebb példa az Isten akarata előtti meghajlásra, erre tért ki Pál is Filippi 2. fejezetében.

Most éppen hogyan tapasztalod a nagy küzdelmet? Hogyan találsz vigaszt és erőt abban, hogy Krisztus már kivívta értünk a győzelmet?

Olvassuk el Fil 1:23-24 verseit! Mit ért Pál azon, hogy szeretne „elköltözni s a Krisztussal lenni; mert ez sokkal inkább jobb”?

Az évszázadok során sokszor félreértették ezt a szakaszt. Az e heti bibliai észben Pál az élet és a halál ellentétét mérlegelte. A keresztény Krisztusért l kár meghalni is kész érte. Ez ebben az értelemben „nyereség”, hiszen gy sokkal erősebb és meggyőzőbb a bizonyságtételünk (Fil 1:21). Nem fé étség annak a hitéhez, aki még a halált is kész vállalni érte.

Azzal is tisztában kell lennünk, hogy aki meghal, az valóban halott, „semmiről em tud”. A feltámadásig pihen a sírban (lásd Préd 9:7; Jn 5:28-29). zért is mondta Jézus, hogy „Lázár, a mi barátunk, elaludt; de elmegyek, ogy felköltsem őt” (Jn 11:11).

Ha halálakor az ember azonnal a mennybe jutna, képzeljük el, mi lett volna ázárral! Miután négy napja élvezte a paradicsomi örömöket, odalép hozzá gy angyal, hogy „rossz” hírt közöljön vele: „Sajnálom Lázár, de Jézus viszszahív  földre. Nem maradhatsz itt tovább.”

Ha végigkövetjük a tévedést a maga logikus útján, megmutatkozik a hiba.  halál olyan, mint az álom nélküli alvás, amelyből Jézus a második adventkor eltámasztja hűséges követőit, akik majd az élő szentekkel együtt  mennybe ragadtatnak, hogy örökké vele legyenek (lásd 1Thessz 4:16-17).

Amikor Pál az „elköltözéséről” ír, hogy Krisztussal legyen, az Ő szenvedésében s halálában való osztozásra utal (2Tim 4:6), amíg eljut „a halottak eltámadására” (Fil 3:11). Kétségkívül tudta, hogy miután halálakor lecsukódik  szeme, a következő tudatos szempillantásban meglátja Jézust, aki lviszi Isten egész népével együtt arra a helyre, amit az Őt szeretőknek készített Jn 14:3; 1Kor 2:9).

Pál kész volt meghalni Krisztusért, de tudta, hogy a filippibeliek miatt obb, ha megmarad „e testben” (Fil 1:24). A keresztény számára nem mindig önnyű a válasz arra, hogy jobb-e élni Krisztusért, mint meghalni érte. ál „szorongattatott” e kettő között (Fil 1:23) – élni vagy a sírban pihenni.

Nyilván nem akarunk meghalni, de belegondoltunk már abba, hogy  halálunk után Krisztus visszatérése lesz a következő, amiről tudomást zerzünk? Hogyan világítja meg ez a gondolat azt, amiről Pál írt?

Jézusnak a tanítványaiért mondott utolsó imáját egy fő téma jellemzi: az egység.  kereszten túlra tekintve látta újbóli találkozását az Atyával és velünk: Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is velem legyenek ott, ahol én agyok, hogy megláthassák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál” (Jn 17:24, RK). Azt is kérte: az Atya tartsa meg őket, hogy „egyek legyenek, mint mi” Jn 17:11). Kiemelte a széthúzás végzetes következményeit is, ami miatt sokan lfordulnak a hittől. Rövid imájában kétszer is hangsúlyozta a vele és az tyával való egységünk fontosságát azért, „hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél ngem… megismerje a világ, hogy te küldtél engem” (Jn 17:21, 23).

Vessük össze Fil 1:27 és Jn 17:17-19 verseit! Jézus és Pál szerint mi az, mi az egyház egysége szempontjából elengedhetetlen?

Fil 1:27-ben a „méltóan viseljétek magatokat” kifejezés a politeuomai görög zó fordítása. Azt jelenti, hogy „polgárként éljetek” – nem egy földi ország, anem a mennyei ország polgáraiként. A Hegyi beszédben Jézus gyönyörű épet tár elénk arról, hogy mit jelent a mennyei Atya gyermekeinek, országa akóinak lenni: lelki szegénység, alázat, az igazság éhezése és szomjazása, önyörület, tiszta szív, békességre törekvés, a másik arcunk odafordítása, az llenség szeretete, áldásmondás az átkozódóra. Röviden: „igazságot cselekedjél, zeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel” (Mik 6:8).

Nehéz egy ilyen emberre haragudni vagy bosszankodni miatta, nem igaz? éha mégis neheztelnek arra, aki túl jónak tűnik, lekicsinylik, esetleg igyekeznek yenge pontot találni benne, ami bizonyítaná, hogy nem is olyan ó, mint amilyennek tűnik, mert így próbálnak meg jobb fényben feltűnni nmaguk előtt. Azonban jobb lenne inkább azt megnézni, mennyivel lehetnénk i szeretetteljesebbek, nagylelkűbbek, irgalmasok és alázatosak.

Ellen G. White írt arról, hogy némelyek „jobban szeretik a világot és a világi lőnyöket, mint Istent vagy az igazságot” (Testimonies for the Church. 5. öt. 277. o.).

Az egyházon belüli megosztottság végső soron igen gyakran büszkeségből akad. „Amikor büszkeséget és világi ambíciókat táplálnak, eltűnik a krisztusi elkület, helyette versengés, széthúzás és küzdelem lesz, ami megzavarja s gyengíti az egyházat” (i. m. 240. o.).

Igen fontos tehát, hogy mindannyian megtanuljuk követni Jézus szelídségének s alázatának példáját! Mennyire más lenne így az egyház, nem igaz?!

Olvassuk el Fil 1:27-30 szakaszát! Mi a kapcsolat a félelem nélküli élet, alamint az egység és aközött, hogy „egy szívvel” küzdünk az evangélium itéért?

_____________________________________________________________

Sátán stratégiája az, hogy oszd meg és uralkodj. A széthúzás halálos veszély. ézus azt mondta, hogy „ha egy ház önmagával meghasonlik, nem maradhat eg az a ház” (Mk 3:25, ÚRK). Sátán örül, ha elfeledkezünk erről az gyszerű elvről. Egységünk képessé tesz arra, hogy betöltsük szerepünket  bibliai prófécia maradék népeként (Jel 12:17), hirdessük az örökkévaló vangéliumot „minden nemzetségnek és ágazatnak, és nyelvnek és népnek” Jel 14:6). Az egység meghatározó küldetésünk betöltése szempontjából, ogy hirdessük az Istentől kapott üzenetet. János 17. fejezetének imájában ézus az egység egyik legfontosabb kulcsaként emeli ki Isten Igéjének igazságát Jn 17:17, 19), tehát üzenetünk nem választható el küldetésünktől és egységünktől, a három együtt áll vagy bukik. Amennyiben a három kulcs gyike hiányzik, nem járhatunk sikerrel, ám ha mind a három a helyén van, incs mitől félni, „semmiképpen meg nem rémültök az ellenfelektől” (Fil 1:28, ÚF). Sátán legyőzött ellenség. Még ha meg is ölnének a hitünkért, semmi em árthat nekünk, amennyiben „a jónak követői” leszünk (1Pt 3:13). Az rdögnek nincs ereje megállítani Isten igazságának haladását.

Olvassuk el a következő bibliai szakaszokat, és foglaljuk össze röviden, i a közös téma bennük! Mt 10:38; ApCsel 14:22; Róm 8:17; 2Tim 3:12

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Nehéz az élet a bűnös világban, még a „legjobbaknak” is. Jób igaz ember volt, a Biblia szerint „feddhetetlen, igaz, istenfélő volt, és kerülte a rosszat” (Jób 1:1, ÚRK). Ennek ellenére hirtelen tragédia szakadt rá és családjára. Ki ne tanulta volna meg, akár saját tapasztalatából, akár látva a másokkal történteket, hogy mintha szakadék szélén élnénk, sosem tudhatjuk, mikor zuhanunk le? Mindannyiunk sorsának része valamilyen mértékű szenvedés. Végeredményben azonban jobb Krisztusért szenvedni, mint bármi más miatt!

Mi adhat a keresztényeknek reményt, vigaszt a szenvedés idején?

„A kínpadokról, a máglyákról, a tömlöcökből, a föld barlangjaiból és üregeiből füléig hatol a vértanúk diadalkiáltása. [A Megváltó] Hallja az állhatatos lelkek tanúságtételét, akik ámbár elhagyatottan, kifosztottan, megkínzottan, mégis félelem nélkül, ünnepélyesen bizonyítják hitüket, kijelentve: »…mert tudom, kiben hiszek«. Életüket adták hitükért, kinyilatkoztatták e világ előtt, hogy akiben bíztak, mindenképpen üdvözítheti őket” (Ellen G. White: Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó, 337. o.).

„A kereszténységen belül sosem volt még annyiféle hit, mint ma. Az ajándékokra [az apostolok, próféták, evangélisták, lelkészek és tanítók ajándékára (Ef 4:11-13)] szükség volt az első egyház egységének megőrzéséhez, tehát mennyivel inkább szükségesek ezek az egység helyreállításához! Nyilvánvalóan kitűnik a próféciákból, hogy az utolsó időkben Isten célja éppen az egyház egységének a helyreállítása. Biztosít bennünket, hogy teljes egyetértésben lesznek az őrök, amikor az Úr elhozza Siont. Továbbá a vég idejében [kitűnik] a bölcsek értelmessége. Amikor ez beteljesedik, meglesz a hit egysége mindazok között, akiket Isten a bölcsek közé számít, hiszen akiknek valóban helyes a meglátásuk, azoknak szükségképpen egyet kell érteniük… Ilyen megfontolásból nyilvánvaló, hogy csak a jövőben valósul meg az egyháznak ez a megjövendölt állapota. Ebből következik, hogy az említett ajándékok még nem érték el céljukat” (R. F. Cottrell bevezető szavai Ellen G. White: Early Writings című könyvéhez, 140. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1)   R. F. Cottrell iménti idézete fényében mi kell ahhoz, hogy a Szentlélek egységet hozhasson ma Isten egyházába? Mennyire lényeges az egyház egysége a prófétaság lelke által adott tanácsok megvalósulásához?

2)   Hogyan magyaráznád el a halállal kapcsolatos bibliai tanítást egy barátodnak, aki szerint Pál és a többi, már meghalt keresztény most a mennyben van „Krisztussal”?

3)   Mit mondhatunk a világ rettenetes szenvedéseiről? A nagy küzdelem szemlélete miért ad bizonyos segítséget ennek a megértéséhez? Miért kell Jézusra nézni a kereszten, hogy a legjobban megláthassuk az Atya szeretetét és még a legborzalmasabb időkben is tudjunk bízni benne?

R. DÁNIEL IRÉN:

VÍVÓDÁSBAN

Uram!

Könyörgök:

Védd meg magad!

Földünkről szüntelen

dobáljuk a sarat

szent trónod,

kék eged felé!

Szívünkben,

agyunkban

minden relé

fogja a bűn

szörnyű tetteit,

s ez lassan

minden reményt

ravatalra terít...

Védd, Uram,

önmagad

vádjainktól,

hisz agyunk

– kínjában –

Lényedre szór

kételyt, panaszt,

mit nem tud oldani.

Ellened feszítik

fájó napjai,

pedig Te

feszültél értünk

keresztre...

Hadd legyen ez remény,

ne az éltünk veszte!