SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Van okunk hálára és imádságra

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Zsoltárok 119:105; Ézsaiás 30:21; Jeremiás 17:9; 1Korinthus 13:1-8; Filippi 1:1-18; Kolossé 1:1-12; 1Péter 1:4

„Ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégezi a Krisztus Jézus napjáig” (Fil 1:6, ÚRK).

Pál tudatosan köszöntéssel és hálaadással kezdi a leveleit: „kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól. Hálát adunk az Istennek és a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának, mindenkor tiértetek könyörögvén” (Kol 1:2-3).

Pálhoz hasonlóan mi szintén sok mindenért hálásak lehetünk. Valóságosan tapasztaljuk Isten kegyelmét, ami még az angyalok számára is felfoghatatlan. Ugyanez igaz Isten békességével kapcsolatban, aminek része a vele való összhang és a szeretetéből fakadó reménység.

Ugyanakkor jó elismerni embertársainkat, és remélni, hogy ők is értékelik, amit értük teszünk. A szülők imádkoznak, hogy gyermekeik szeressék Istent és valamikor értékeljék a lehető legjobb neveltetésük érdekében hozott komoly áldozataikat – ha most még nem tennék is. Emberként sokszor hibázunk, és tanulunk a hibáinkból (legalábbis kellene).

Ezen a héten Pál hálaadó szavaival és imájával foglalkozunk, amelyekkel Filippi és Kolossé leveleit kezdte. Mindez gazdagíthatja és erősítheti a saját imaéletünket.

Olvassuk el Fil 1:3-8 szakaszát! Miért hálás Pál? Mivel erősíti a Filippiben élőket, és ez miért fontos?

_____________________________________________________________

Pál alapította a gyülekezetet Filippiben, soraiban érezhető is a levelét átható keresztényi kötődés melegsége. Az apostolt több száz kilométer választja el a gyülekezettől és annak tagjaitól, fogságban van, láncok között, mégis szívén viseli a sorsukat, vágyakozik utánuk „Krisztus Jézus szeretetében” (Fil 1:8, ÚRK), hálát ad Istennek értük. Hálaimája nyomán felvillan előttünk Jézus közbenjárói szolgálata is, amit a mennyben értünk végez.

A főpap mellényén (hósen) tizenkét drágakő jelképezte Izrael tizenkét törzsét. A népet a „szívén viselve” kellett közbenjárnia értük (2Móz 28:29). Ennél még nagyobb jelentőséggel bír, hogy Jézus a mennyei szentélyben főpapként képviseli népét az Atya előtt.

Fil 1:3 megfogalmazása kissé homályos, de alátámasztja, hogy jó kapcsolat volt Pál és a filippibeliek között. Általában úgy fordítják, hogy az apostol megemlékezik róluk imájában, de a szöveg utalhat arra is, hogy ők emlékeznek meg Pálról, ami mindenképpen kiemeli a szoros kapcsolatot közöttük. Pál „részesedett” Krisztus szenvedéseiben (Fil 3:10), a filippibeliek pedig „közösséget vállaltak” (görögül: szügkoinóneó) Pál szenvedéseiben (Fil 4:14-15, ÚRK) és anyagilag is támogatták a szolgálatát. Ez a kölcsönösség megvolt „az első naptól fogva mind ez ideig” (Fil 1:5), az apostol ezért ad hálát és imádkozik értük örömmel (Fil 1:4).

A fogsága körülményeit Pál meglepő módon eléggé pozitívan írja le, mint ami alkalmat ad neki „az evangélium védelmére és megerősítésére” (lásd Fil 1:7, ÚRK). E két jogi kifejezés használatából arra következtethetünk, hogy közeledett a tárgyalásának az ideje, miközben ő aktívan beszélt az evangéliumról a katonáknak és a látogatóknak. Egyaránt lényeges a támadásokkal szemben az evangélium védelmezése (görögül: apologia), valamint örök értékeinek megerősítése. Úgy tűnik, hogy Pált kevésbé foglalkoztatta saját sorsa, mint az evangélium igazolása. Akár él, akár hal, bízik abban, hogy Isten elvégzi „a jó dolgot”, amit elkezdett a benne bízókban (Fil 1:6).

Hogyan érted azt, hogy Isten elvégzi „a jó dolgot benned” (Fil 1:6)? Mit jelent ez? Vajon véget ér ez a munka valamikor a második advent előtt?

Néhány éve egy lelkész arról beszélt, hogy vannak, akiknek minden imája csak arról szól: én, én, én, amire én vágyom, amire nekem van szükségem Találóan „önző kis imádságoknak” nevezte ezeket, hiszen Isten még nagyobb horderejű dolgokat tervez.

Olvassuk el Pál imáját Fil 1:9-11 verseiben! Mire fókuszál? Milyen nagy kérései vannak? Ennek fényében mit mondhatunk a saját imádságainkról?

Ez az ima a görögben csak negyvenhárom szóból áll, de felöleli mindazt, ami Pált foglalkoztatja, amit azután a levél többi részében részletesebbe kifejt: szeretet, ismeret, helyes ítélőképesség, tisztaság, Jézus Krisztus általi igazság és az, hogy nem okozunk botránkozást. A gyülekezet egészére teszi a hangsúlyt az imádságban, mint ahogy a hálaadással is. Teljes mértékben másokra összpontosít, az egész gyülekezetért, a jólétükért könyörög. Vizsgáljuk meg alaposabban ennek a szakasznak egyes részeit!

„…a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek” (Fil 1:9, RÚF). Az apostol nemcsak azt kéri, hogy több szeretet legyen közöttük, hanem annak egy bizonyos irányba kell tartania: „ismerettel és igazi megértéssel” (Fil 1:9, RÚF). Ne csupán elméleti, hanem a lelki dolgok ismerete legyen, amire csak az Istennel való kapcsolat és az Ige tanulmányozása által lehet szert tenni (lásd Ef 1:17; 4:13; 1Tim 2:4).

Helyes ítélőképesség. „Hogy megítélhessétek, hogy mi a rossz és mi a jó; hogy legyetek tiszták és botlás nélkül valók” (Fil 1:10) – magyarázza Pál.

Tisztaság. A görög szó jelentése: „napfényben megítélt”, és a tettek folt nélküli tisztaságára utal. „A keresztények minden tette legyen olyan átlátható, mint a napfény” (Ellen G. White: Reflecting Christ. 71. o.).

Ne botránkoztassunk. Ez azt jelenti, hogy ne váljunk botránykővé mások számára, ne mondjunk vagy tegyünk olyat, ami megnehezítené a hitet mások számára.

Krisztus általi igazság. A Római és a Galáciai levélben Pál hosszasan fejtegeti ezt a témát, majd Filippi 3. fejezetében még bővebben foglalkozik vele. Nincs saját igazságunk, csak az, amit Krisztus által kapunk.

Minden egyéb tevékenységünk mellett hogyan érhető el, hogy „a szeretet egyre inkább gazdagodjék” (Fil 1:9, RÚF) bennünk? Miért olyan fontos ez a keresztényi életben (lásd még 1Kor 13:1-8)?

Érthető a filippibeliek aggodalma, amikor Pál fogságáról hallottak. Ez a helyzet erősen korlátozta az apostol munkáját. Nem utazhatott, nem prédikálhatott, nem mehetett el a zsinagógákba, hogy Jézusról, a Messiásról tanítson. Nem alapíthatott gyülekezeteket. Ezért elküldték hozzá Epafroditoszt, hogy gondoskodjon róla, bátorítsa és biztosítsa fizikai szükségleteit.

Olvassuk el Fil 1:12-18 szakaszát! Hogyan tekintett Pál a fogságára? Milyen tanulságot szűrhetünk le magunknak nehéz körülményeiből, a helyzetéből?

_____________________________________________________________

Pál üzenete bizonyára meglepte a filippibelieket, hiszen az apostol más szemmel tekintett a körülményeire. Lelki ítélőképességével a fogságát jó dologként fogta fel. Egyáltalán nem akadályozta a munkájában, hanem „inkább előmenetelére lettek az evangéliumnak” (Fil 1:12, ÚRK). Mások csak a láncokra és rácsokra figyeltek, Pál azonban római őreiben Isten országának lehetséges polgárait látta. Fogságából mások is nagy bátorságot merítettek, hogy aktívabban, eltökéltebben hirdessék az evangéliumot, a következményektől való félelem nélkül, bátran beszéljenek Krisztusról.

Nehéz elképzelni, de néhányan azt gondolták, hogy előnyt kovácsolhatnak Pál fogságából. Azt hitték, hogy mivel ő kikerült a nyilvánosság köréből, az emberek majd jobban figyelnek rájuk és az ő prédikálásukra. Szomorú példája ez az emberi önzésnek, ráadásul az egyházon belül! Pál korát jóval megelőzően Jeremiás így fogalmazott: „Csalárdabb a szív mindennél, és gonosz az; kicsoda ismerhetné azt” (Jer 17:9)?

Viszont szerencsére voltak hűséges munkások is, akik még buzgóbban hirdették az evangéliumot. Nagyon szerették Pált, és látták, milyen szenvedéseket állt ki a hitéért, ami még jobban megerősítette a bizalmukat Krisztusban, tovább erősítette a bátorságukat az Úrért. Erőt nyertek ahhoz, hogy oda is elmenjenek, ahová korábban féltek volna, olyan helyzetekben is megszólaltak, amilyenekben korábban hallgattak. Így még többen elfogadták Krisztust és vitték tovább az üdvösség evangéliumát.

Mit tanultunk már vitathatatlanul rossz tapasztalatokból, amelyeknek haszna is lett? Hogyan erősödhet a bizalmunk Istenben akkor is, ha az előnyök nem nyilvánvalóak?

A kolossébeliekkel Pálnak más volt a kapcsolata, mint a Filippiben élőkkel. Ők azok közé tartoztak, „akik nem láttak engem személy szerint testben” (Kol 2:1, ÚRK), az apostol mégis biztosította őket – mint a filippibelieket is –, hogy hálát ad Istennek értük és „mindenkor” imádkozik értük.

Olvassuk el Kol 1:3-8 verseit! Pál milyen három dologért ad hálát Istennek?

Pál három értéket kapcsol itt össze, amelyeket másutt is megemlít: hit, remény és szeretet (lásd 1Kor 13:13; 1Thessz 1:3; 5:8). Figyeljük meg, hogy nem a kolossébeliek érdemének tartja ezeket, hanem az Atyának mond köszönetet értük. Jakab is kijelenti, hogy tőle kapjuk a „jó és tökéletes” ajándékokat (Jak 1:17). Isten szeretetét látva hit ébred bennünk Krisztus iránt (Ef 2:4-8), a menny reménységét kapjuk. Péter úgy utal erre, mint „Romolhatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyekben van fenntartva számunkra” (1Pt 1:4).

Pál azt is kiemeli, hogy bízhatunk az evangéliumban, aminek az alapja „az igazság beszéde” (Kol 1:5). Ezt a kifejezést másutt is használja Isten ihletett Igéjére vonatkozóan (lásd 2Kor 6:7; 2Tim 2:15). Az „emberek beszédétől” eltérően Isten beszéde „munkálkodik” a hívőkben (1Thessz 2:13), elvégzi Isten akaratát (Ézs 55:11). Amikor tehát hangzik az evangélium, a Szentlélek munkája által megnyilvánul az emberek szívében Isten ereje, és választ vált ki. Az evangélium gyümölcsöt terem, mert az „Életnek beszéde” (Fil 2:16).

Talán az evangélium ilyen rövid idő alatt való elterjedése az, ami a leginkább csodálatra méltó. A Krisztus halálát és feltámadását követő mintegy harminc év után Pál már elmondhatta, hogy elterjedt „az egész világra” (Kol 1:6), majd a fejezet egy későbbi versében leírja: az evangélium „hirdettetett minden teremtménynek az ég alatt” (Kol 1:23, ÚRK). A kiterjedt római úthálózat lehetővé tette a gyors hírközlést és utazást, ezért is juthattak el olyan messzire Pál levelei. Viszont a lelki élet az emberben Istennek az Ige által munkálkodó erejéből fakad (Jak 1:18; 1Pt 1:23), így válunk új teremtéssé Krisztusban (2Kor 5:17).

Pál ír „a mennyben számotokra készen álló” reménységről (Kol 1:5, ÚRK). Hogyan fogalmaznád meg, hogy mi ez a reménység? Mit jelent ez személyesen nekünk, akik valójában méltatlanok vagyunk rá?

Olvassuk el Kol 1:9-12 verseit! Pál milyen konkrét dolgokat említ meg az imájában?

Imájában Pál ezt kérte: „hogy beteljesedjetek az ő akaratának megismerésével” (Kol 1:9, ÚRK). A bölcsesség először is akkor jön, ha az ember teljes mértékben bízik Istenben, ha kész az Ő akarata szerint cselekedni (Jn 7:17), nem csak a saját feje után megy (Péld 3:5). Viszont gyakran felvetődik az a kérdés, hogy „Mi Isten akarata számomra ebben a helyzetben?” Négy fő forrás van, amelyekből megismerhetjük Isten akaratát, ha imádkozva keressük:

1.    A bölcsesség legfőbb forrása a Biblia: „Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága” (Zsolt 119:105).

2.    Az utolsó időre vonatkozóan Isten különleges bölcsességet adott a Prófétaság Lelke által (Jel 12:17; 19:10), ami Ellen White írásaiban mutatkozik meg. A Biblia bátorít: „Bízzatok az Úrban, a ti Istenetekben, és megerősít titeket. Bízzatok prófétáiban, és szerencsések lesztek” (2Krón 20:20, ÚRK)!

3.    Isten akaratát és vezetését gondviselésszerű körülmények által is megismerhetjük, ha azt kérjük tőle, hogy nyisson ki vagy zárjon be ajtókat (lásd Kol 4:3).

4.    A Szentlélek vezet bennünket, ha megtanuljuk felismerni a hangját: „füled meghallja a mögötted kiáltó szót, amikor jobbra vagy balra letérnétek: Ez az út, ezen járjatok” (Ézs 30:21, ÚRK)!

Pál azért imádkozik, hogy a kolossébeliek „az Úrhoz méltóan” (Kol 1:10, ÚRK) járjanak. Természetesen senki nem „méltó” magától, de kegyelméből Isten annak számít bennünket, és arra kér, hogy nemes elhívatásunkhoz illő módon éljünk (Ef 4:1; 1Thessz 2:12). Csak ebben a levélben Pál még háromszor használja a görög „járni” ige valamelyik alakját – a harmadik esetben a magyar fordításban „viselkedjetek” (Kol 2:6; 3:7; 4:5). Ez az Isten törvénye szerinti életet és cselekvést jelenti (2Móz 18:20), ami csakis a Szentlélek munkája által lehetséges (Ez 36:27). Az apostol még azt is kéri, hogy az ő életük (és a miénk) az Úr „teljes tetszésére” legyen, majd ennek több módját is felsorolja: „minden jó cselekedettel gyümölcsöt teremve, nevekedjetek Isten megismerésében” (Kol 1:10, ÚRK), végül pedig: „hálákat adván” (Kol 1:12).

Mit válaszolnál és miért, ha valaki megkérdezné: „Honnan tudod, hogy Isten ebbe vagy abba az irányba vezet?”

„Sokan képtelenek határozott terveket készíteni jövőjükre. Bizonytalanságban élnek. Nem látják ügyeik kimenetelét, és ez sokszor aggasztja és nyugtalanítja őket. Ne felejtsük el, hogy Isten gyermekeinek az élete zarándokélet ezen a világon! Nem vagyunk elég bölcsek saját életünk megtervezéséhez. De nem a mi dolgunk jövőnket kialakítani. »Hit által engedelmeskedett Ábrahám, mikor elhívatott, hogy menjen ki arra a helyre, amelyet öröklendő vala, és kiméne, nem tudván, hová megy« (Zsid 11:8).

Krisztus nem készített terveket földi életében a maga számára. Elfogadta Isten terveit, és az Atya napról napra tárta fel e terveket. Így kellene nekünk is magunkat Istenre bízni, hogy életünk az Ő akaratának egyszerű megvalósulása legyen. Ha utunkat Őreá bízzuk, Ő igazgatja lépteinket.

Nagyon sokan, miközben ragyogó jövőt terveznek maguknak, kudarcra ítélik az életüket. Engedd, hogy Isten tervezzen részedre! Kicsiny gyermekként bízzál annak a vezetésében, aki »híveinek lábait megoltalmazza« (1Sám 2:9)! Isten sohasem vezeti gyermekeit másképpen, mint ahogy ők maguk is választanák, ha látnák kezdettől a véget, és fel tudnák fogni, hogy milyen dicső az a cél, amit Isten munkatársaiként megvalósíthatnak” (Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 1998, Advent Kiadó, 345-346. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1)    Az elmúlt hétre visszagondolva soroljuk fel, mi mindenért vagyunk hálásak! Lehet, hogy több okunk van a hálára, mint gondoltuk?

2)    Térjünk vissza az előbbi White idézet utolsó mondatához, ami erős hitet fejez ki! Hogyan tanulhatunk meg így bízni Istenben?

3)    Kol 1:6, 23 fényében beszélgessünk a következő idézetről: „Az ókori Izrael negyven évig nem mehetett be Kánaán földjére a hitetlenség, a zúgolódás és a lázadás miatt. Ugyanezek a bűnök késleltetik a mai Izrael belépését a mennyei Kánaánba. Egyik esetben sem Isten ígéreteivel van a baj. A hitetlenség, a világiasság, a megszenteletlenség és a magukat az Úr népének vallók közötti küzdelmek miatt vagyunk annyi éve a bűn és a fájdalmak világában. Amennyiben Krisztus egyháza a rábízott munkát elvégezte volna az Úr rendelése szerint, már az egész világon hangzott volna a figyelmeztetés, az Úr Jézus pedig eljött volna a földre hatalommal és nagy dicsőségben” (Ellen G. White: Last Day Events. 38. o.). Milyen tekintetben lehetünk mi is hibásak ugyanezekben a dolgokban?

PÁL ÜZENETE A FILIPPI GYÜLEKEZETÉNEK

„Szeretném, ha tudnátok, testvéreim, hogy amik velem történtek, inkább előmenetelére lettek az evangéliumnak, mert az egész testőrség előtt és mindenki más előtt is nyilvánvaló lett, hogy Krisztusért viselem a bilincseket, és így az Úrban való testvérek közül legtöbben fogságomban bízva, egyre nagyobb bátorsággal merik szólni Isten igéjét” (Fil 1:12-14, ÚRK).

„Pált fogságában Isten kegyelme tartotta meg, és lehetővé tette, hogy nyomorúságában örvendhessen. Hittel és bizalommal írta a filippii testvéreknek, hogy fogsága az evangélium haladására szolgált… Pál e tapasztalata Isten munkamódszerére tanít bennünket. Az Úr győzelmet hoz ki abból, amit mi eredménytelennek és vereségnek látunk. Az a veszély fenyeget, hogy Istenről megfeledkezünk és csak a láthatókra nézünk, ahelyett, hogy a hit szemével a láthatatlanra tekintenénk. Ha szerencsétlenség és nyomorúság ér, készek vagyunk hanyagsággal, kegyetlenséggel vádolni Istent. Ha jónak látja, hogy hasznavehetőségünket valamilyen irányban korlátozza, bánkódunk emiatt s nem gondolunk arra, hogy Isten így is a javunkat munkálhatja… Mint példaképük a keresztényi életben, Pál a filippiek figyelmét Krisztusra irányította, »mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig« (Fil 2:6-8)… Az üdvösség munkálása azt jelenti, hogy munkatársi kapcsolat, együttműködés jön létre a bűnbánó bűnös és Isten között. Ez szükséges ahhoz, hogy az igazság alapelvei a jellemben kialakuljanak. Az embernek komoly erőfeszítéseket kell tennie, hogy legyőzze azt, ami a tökéletesség elérésében akadályozza. Az eredményt illetően teljesen Istentől függ. Az emberi erőfeszítés önmagában nem elegendő. Isteni erő nélkül eredménytelen. Isten munkálkodik, és az ember is munkálkodik. Az embernek kell ellenállnia a kísértésnek, de az erőt ehhez Istentől kapja. Az egyik oldalon a végtelen bölcsesség, a részvét és az erő, a másikon a gyengeség, a bűn és a teljes tehetetlenség. Isten azt akarja, hogy uralkodjunk önmagunk felett, azonban beleegyezésünk és együttmunkálkodásunk nélkül nem segíthet rajtunk. Isten Lelke az embernek adott erő és képesség által munkálkodik. Önmagunktól képtelenek vagyunk szándékainkat, vágyainkat és hajlamainkat összhangba hozni Isten akaratával, de ha engedjük, hogy »készségesekké tegyen bennünket«, akkor az Üdvözítő elvégzi ezt helyettünk… Noha Pál fogoly volt, nem csüggedt el. Sőt, győzelmi ének hatja át leveleit, melyeket Rómából írt a gyülekezeteknek: »Örüljetek az Úrban mindenkor« (Fil 4:4)” (Ellen G. White: Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó, 315-317. o.).