SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Üldözött, de nem elhagyott

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Apostolok cselekedetei 9:16; 2Korinthus 4:7-12; Efezus 3:1; Filippi 1:1-3; Kolossé 1:1-2; 4:9; Filemon 15-16

„Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek” (Fil 4:4)!

Egy hamis vádak alapján bebörtönzött adventista lelkész közel két évet töltött elzárva. Először nyomasztotta a helyzet, de idővel rájött, hogy a börtön Istentől kapott misszióterület volt a számára. Amikor a többi rab megtudta, hogy lelkész, megkérték prédikálni. Ezt meg is tette, sőt írott anyagokat is osztogatott, keresztelt és úrvacsorai istentiszteleteket tartott. „A szolgálat néha küzdelmes volt a börtönben – mondta –, de örültem az imatapasztalatoknak és annak, amikor változást láttam az emberek életében.”

Pál börtönből írt Filippibe és Kolosséba (lásd Fil 1:7; Kol 4:3). Filippiben, ahol hamisan vádolták meg őt és Szilászt, a börtönőr „lábaikat kalodába szorítá” (ApCsel 16:24). Éjféltájban a két férfi „imádkozott, és énekkel dicsőítette Istent. A foglyok pedig hallgatták őket” (ApCsel 16:25, ÚRK). Ők valóban tudták, hogyan lehet „mindenkor örülni”!

A héten Pál körülményeivel foglalkozunk. A vele történtekkel kapcsolatban a szélesebb képet látta. Tanulhatunk tőle, amikor megpróbáltatások érnek bennünket, hiszen elkerülhetetlen, hogy minket is érjen valami!

Filippi és Kolossé levelei börtönlevelek, amelyeket Pál fogságból írt (mint az Efezusi levelet és a Filemonnak szólót is). A legtöbb kommentátor egyetért abban, hogy valószínűleg Pál római fogsága alatt születtek, Kr. u. 60-62 között (lásd ApCsel 28:16).

Olvassuk el Ef 3:1 és Filem 1 verseit! Mi a jelentősége annak, ahogyan Pál a fogságát jellemzi?

Jézus Krisztus szolgálatára szentelte az életét Pál, és arra is készen állt, ha tevékenysége miatt börtönbe kell mennie: „amelyért követségben járok láncok között” (Ef 6:20, ÚRK). Misszióutakra indult, gyülekezeteket alapított, képezte az Úr munkásait. Talán felvetődött benne a kérdés: „Miért vagyok itt, amikor láncok nélkül sokkal többet tehetnék?” Később is bebörtönözték, amikor a második levelét írta Timóteusnak, ami egy pásztori levél. Tehát az Újszövetség legalább öt könyvét fogságból írta.

A börtönben született levelek egyikében sem említette meg az apostol pontosan, hol volt fogságban. Néhányan Efezusra, mások Cezáreára gondolnak. Biblia bizonyíték nincs rá, hogy valaha is fogva tartották volna Efezusban. Cezárea valószínűbbnek tűnhet, bár abban a városban nem fenyegette közvetlen veszély az életét, azonban a Filippi levél megírása idején valóban volt ilyen veszély (lásd Fil 1:20; 2:17).

A levél más támpontokat is ad arra nézve, hogy Pál hol raboskodott akkor. Először is: a pretórium jelentheti a tartomány kormányzójának hivatali székhelyét – Jeruzsálemben az az épület volt, ahol Pilátus kihallgatta Jézust (Mt 27:27; Jn 18:33), Cezáreában pedig a palota, ahol Pált tartották fogva (ApCsel 23:35). Az apostol nyilván nem egy helyre, hanem emberekre utal a kifejezéssel: „a testőrség egész házában” (Fil 1:13) megismerték az evangéliumot. Rómában elit katonák teljesítettek szolgálatot, a számuk a tizennégyezret is elérhette, ők védték a császárt és őrizték a foglyokat.

Másodszor pedig: Pál tolmácsolja „a császár udvarából való” (Fil 4:22) hívők üdvözletét. Ez arra enged következtetni, hogy Rómában raboskodott és kapcsolatban állt a császári palotában szolgálatot teljesítőkkel.

Hogyan tanulhatjuk meg a legjobbat kihozni még a legkeményebb helyzetekből is? Miért nem mindig könnyű ezt megtenni?

Macedóniai tartózkodása idejéből Pál több fogságról is említést tesz (2Kor 6:5; 7:5; 11:23). Filippiben történt az első ilyen eset, amiről feljegyzés szól (ApCsel 16:16-24). Később rövid időre bebörtönözték Jeruzsálemben is, mielőtt átszállították a cezáreai börtönbe.

Pál másutt is említi „fogságát” (Filem 10, 13). Rómában ugyan háziőrizetben volt, de hozzáláncolták egy római katonához. A 2. század első felében így láncolták meg Ignatiust is, aki leírta, hogy a katonák olyanok voltak, mint „a vadállatok… minél jobban bántak velük, annál kegyetlenebbé váltak” (Michael W. Holmes, szerk. The Apostolic Fathers. Grand Rapids, MI, 2007, Baker Academic, 231. o.).

2Kor 4:7-12 szakasza szerint Pál hogyan tudta elviselni a megpróbáltatásokat? Mi volt az élete fókuszában?

Bármilyen nehézzé is vált az élet, Pál képes volt a dolgok szebb oldalára figyelni, és ez adott neki bátorságot ahhoz, hogy stresszes helyzetekben is erős maradjon. Bármivel támadta Sátán, az apostol tudta, hogy Isten nem feledkezett el róla.

Olvassuk el 2Kor 6:3-7 verseit! Milyen lelki erőforrások álltak a rendelkezésére, amelyek segítségére voltak a nehézségek között?

Gyakran megkísért bennünket, hogy a körülményeinkre, a gyengeségeinkre, a múltbeli kudarcainkra nézzünk, amelyektől egészen elcsüggedünk. Azonban éppen ilyenkor kell felidézni magunkban, milyen csodálatosan gondoskodott rólunk az Úr az ellenséggel való küzdelmeinkben! Az egyik legfontosabb ajándék a Biblia, „az igazság igéje” (2Kor 6:7, RÚF), ami által tanulhatunk mások hibáiból és sikereiből. „A Lélek az, aki eredményessé teszi mindazt, amit a világ Megváltója vitt véghez. A Lélek az, aki megtisztítja szívünket. A Lélek által a hívő ember részese lesz az isteni természetnek. Krisztus isteni hatalomként, erőként adta nekünk Lelkét, hogy segítségével győzzük le a gonoszra való minden örökölt vagy szerzett hajlamunkat, és hogy az Ő egyházába bevésődjék Krisztus jelleme” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 578. o.).

Hogyan mondhatjuk el mindig, hogy „ajánljuk magunkat mindenben, mint Isten szolgái” (2Kor 6:4)? Mit jelent ez?

Pál második misszióútja idején, nem sokkal azután, hogy Timóteus csatlakozott a csoporthoz, a Szentlélek nem engedte őket tovább utazni KisÁzsiában (ApCsel 16:6). Egy éjjeli látomásban az apostol egy férfit látott, aki hívta: „Jöjj át Macedóniába, és segíts nekünk” (ApCsel 16:9, ÚRK). Ezért rögvest elindultak a Macedóniához legközelebb eső tengeri kikötő felé. Troászban hajóra szálltak, majd az Égei-tengeren át eljutottak Európába, Neápoliszba, de nem ott hirdették az evangéliumot, hanem Filippi felé indultak. A többes szám (ApCsel 16:11) vonatkozik itt Pálra, Szilászra, Timóteusra és Lukácsra, aki Troászban csatlakozott hozzájuk. Az evangelizáció tekintetében Pál mindig stratégiailag gondolkodott. Filippi volt „Macedónia e részének első városa” (ApCsel 16:12, ÚRK), valójában a Római Birodalom egyik büszkesége, elnyerte az Ius Italicum címet, a lehető legnagyobb kitüntetést, amit egy város megkaphatott. Lakói olyan kiváltságokkal bírtak, mint az Itáliában élők, nem kellett például földadót vagy fejpénzt fizetniük, és aki a városban született, automatikusan római polgárjogot nyert. A város a Via Egnatia, a Rómát Kelettel összekötő fő, szárazföldi útvonal jelentős állomása volt. Az ottani erős keresztény jelenlét révén sok más, közeli városba eljuthatott az evangélium, így Amfipoliszba, Apollóniába, Thesszalonikába és Béreába is (lásd ApCsel 17:1, 10). Érdekes, hogy az 1. században Filippi hivatalos nyelve a latin volt, ezt bizonyítja a latin feliratok túlnyomó többsége. Fil 4:15 versében Pál is latinos hangzású néven szólítja őket: Philippészioi, amivel nyilván különleges római státuszukat ismerte el. Viszont a piacon és a környező városokban görögül beszéltek, és ezen a nyelven terjedt az evangélium is. Lukács leírja, hogyan csatlakozott Pál és csapata a folyóparton imádkozókhoz, ahol megtért Lídia a háza népével (ApCsel 16:13-15). Lídia üzletasszony volt (bíborárus), bizonyára ő lehetett Pál egyik fő anyagi támogatója Filippiben végzett szolgálata során. Pálnak és Szilásznak az ottani börtönben töltött ideje egy másik család, a börtönőr és háza népének megtéréséhez vezetett. A Szentlélek tudta, hogy Filippi ideális pillére lesz az evangélium európai terjedésének, még ha lesznek is üldözések. Az üldöztetés borzalmas, azonban bizonyos körülmények között ennek révén az evangélium eljuthat olyan emberekhez, akik máskülönben nem ismerhetnék meg.

Olvassuk el ApCsel 9:16 versét! Hogyan mutat rá ez a vers is Pál megpróbáltatásaira?

Nincs arra utaló feljegyzés, hogy Pál valaha járt volna Kolosséban, ami szintén sokat elárul evangelizációs stratégiájának eredményességéről. Először is, a városból származó Epafrász (Kol 4:12) révén jutott el oda az evangélium (Kol 1:7). Mit tudhatunk az ő megtéréséről? Valószínűleg az 1. század 50- es éveinek közepén történt, amikor Pál a közeli Efezusban tartózkodott, és „mindazok, akik Ázsiában laktak… meghallották az Úr igéjét” (ApCsel 19:10, ÚRK; vö. 20:31). A jelenések könyve szintén tanúsítja, hogy milyen széles körben terjedt az evangélium ezen a vidéken (Jel 1:4). A siker legvalószínűbb magyarázata az lehet, hogy azok által jutott el még Kolosséba is, akik megtértek, amikor először meghallották az evangéliumot Páltól Efezusban, Kis-Ázsia legfontosabb városában, ami kikötőváros volt. Epafrász hallgatta Pál igehirdetését Efezusban, majd ő is a munkatársa lett, aztán elvitte az evangéliumot a maga városába, Kolosséba. A Laodiceától mintegy 15 km-re délkeletre fekvő Kolosséban csak most végeznek régészeti feltárásokat, így erről a városról kevesebbet tudunk, mint a térség jelentősebb településeiről. Az azonban biztos, hogy számottevő volt az ottani zsidó közösség, „Frígia körzetében a zsidók lélekszáma tízezerre volt tehető” (Arthur G. Patzia: New International Biblical Commentary: Ephesians, Colossians, Philemon. Peabody, MA, 1990, Hendrickson Publishers Inc., 10. köt. 3. o.). A Kolosséban vert pénzérmék arról tanúskodnak, hogy számos istenséget imádtak az ott élők – hasonlóan más római városok lakóihoz. A pogány szokások és erős kulturális hatások nyilván hatalmas kihívások elé állították a keresztényeket, nemcsak a városi evangelizáció tekintetében, hanem tiszta, evangéliumi hitük megőrzésében is. Kolossé másik prominens keresztény lakója Filemon volt, aki nagyjából Epafrásszal egy időben térhetett meg.

Olvassuk el Filem 15-16 és Kol 4:9 verseit! Onézimosszal kapcsolatban mit kért Pál – szelíd határozottsággal – Filemontól?

A római törvények értelmében Pálnak vissza kellett küldenie Onézimoszt Filemonhoz, ám az apostol Filemon szívére és keresztényi lelkiismeretére apellálva arra ösztönözte, hogy ne rabszolgájaként bánjon Onézimosszal, hanem mint hittestvérével (Filem 16).

Elítéljük a rabszolgaság minden formáját, viszont hogyan érthetjük meg, amit az apostol itt mondott? (Érdekes, az amerikai rabszolgaság korában Ellen G. White konkrétan arra szólította az adventistákat, hogy dacoljanak az elszökött rabszolgák visszavitelét elrendelő törvénnyel.)

Olvassuk el Fil 1:1-3 és Kol 1:1-2 verseit! Hogyan mutatja be az apostol Filippi és Kolossé gyülekezeteit, és mi a jelentősége ennek?

Leveleiben Pál jellemzően „szentekként” szólítja meg a keresztényeket, hiszen a keresztséggel Isten népeként elkülöníttettek, hasonlóan ahhoz, ahogy Izrael népét a körülmetélkedés gyakorlata (2Móz 19:5-6; vö. 1Pt 2:9-10) „szent népként” elkülönítette. (Ennek semmi köze nincs a „szentté avatás” katolikus gyakorlatához.) Szintén érdekes a két levél üdvözlő szavainak párhuzama. Pál említést tesz a Filippiben élő püspökökről és diakónusokról (Fil 1:1), valamint Kolosséban „a Krisztusban megszentelt hívő testvérek”-ről (Kol 1:2, RÚF). Akiket az Újszövetség „hívő testvéreknek” nevez, komoly feladatokat kaptak a gyülekezet szolgálatában (lásd Ef 6:21; Kol 4:7; 1Pt 5:12). Pál tehát ezeknek a városoknak az egész gyülekezeteit, de külön a vezetőit is megszólítja. A másutt konkrétabban leírt tisztségekre tett utalások (pl. 1Tim 3:1-12; Tit 1:5-9) tanúskodnak arról, hogy az egyház a legkorábbi időktől kezdve jól szervezett volt, és ezt fontosnak tartottak.

Pál nagy hangsúlyt helyezett a munkatársak képzése, mint pl. Timóteus és Epafrász, illetve a gyülekezeti vezetők támogatására, ami az evangelizációt is erősítette. Vagyis stratégiai megfontoltság jellemezte a misszióját és a gyülekezeti tagok megtartásáért tett erőfeszítéseit. Adventista úttörőink az egyházszervezet újtestamentumi modelljét követték, amint az 1850-es években írt számos cikk is mutatja a Review and Herald folyóiratban. James White kijelentette: „Az Újszövetség Istentől eredő rendje elegendő Krisztus egyházának megszervezéséhez. Amennyiben többre lett volna szükség, ihletés útján megkaptuk volna” („Gospel Order” c. cikk, The Advent Review and Sabbath Herald. 1853. dec. 6. 173. o.). Az apostolok már jóval azelőtt elkezdtek tisztségviselőket kijelölni a jeruzsálemi gyülekezetben, hogy Pál írt e két gyülekezetnek (ApCsel 6:1-6; 11:30). „A jeruzsálemi gyülekezet szervezetének például kellett szolgálnia a gyülekezetek előtt mindenütt, ahol az igazság hírnökei lelkeket nyernek meg az igazság számára” (Ellen G. White: Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó, 61. o.).

Köztudott, hogy Pálnak időnként segítettek a munkatársai a levelei megírásában. Van, ahol Timóteust is megnevezi a levél egyik küldőjeként (lásd pl. 2Kor 1:1; Filem 1). Viszont azért írja, hogy „én” és nem „mi”, mert e levelek mögött az ő tekintélye áll.

„Isten üdvösségre választott ki téged a Lélek megszentelése és igazságban való hit által. Állj hát erősen!… Ha hűséggel szolgálod Istent, beleütközöl majd előítéletekbe és ellenállásba, de ne gerjedj haragra, amikor igazságtalanul szenvedsz! Ne torold meg a bántást! Ragaszkodj hűséggel Jézus Krisztushoz! Rendíthetetlenül tekints a menny felé! Hadd mondják mások, amit akarnak, járják a nekik tetsző utat, de te krisztusi alázattal és szelídséggel haladj előre! Kitartó céltudatossággal, tiszta szívvel, minden erőddel és képességeddel végezd a munkát, támaszkodj Isten karjára! Talán soha nem leszel tisztában azzal, hogy milyen igaz, nemes is az a munka, amit végzel. Valódi értéked csak az üdvösségedért adott élethez fogva mérhető…

A Krisztusban felnövő minden lélekért heves és hosszan tartó küzdelem folyik időszakonként, mert a sötétség erői eltökéltek, hogy akadályozzák a haladás útját. Ám ha Krisztus keresztjére tekintünk kegyelemért, nem bukhatunk el. A Megváltó megígérte: »Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled« (Zsid 13:5) és »ímé én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig« (Mt 28:20)” (Ellen G. White cikke, The Youth’s Instructor. 1899. nov. 9.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1)    Pált többször is börtönbe vetették, mindig igazságtalanul. Te hogy reagálsz arra, ha nem bánnak veled tisztességesen? Milyen bibliai ígéreteket tudsz felidézni ilyen esetekben?

2)    A korai egyházatya, Tertullianus mondta a keresztények üldözéséről: „Minél inkább vágtok bennünket, annál többen leszünk; a mártírok vére magvetés” (Alexander Roberts és James Donaldson, szerk.: Ante-Nicene Fathers. Peabody, MA, 1999, Hendrickson Publishers, Inc., 3. köt. 55. o.). Ugyanakkor bizonyos területeken és korokban az üldözés nagyban hátráltatta az egyház munkáját. Milyen úton-módon támogathatjuk azokat, akik üldözést szenvednek a hitükért?

3)    Pál nehézségeinek fényében gondolkozzunk el ismét a heti alapigén! „Örüljetek az Úrban mindenkor!” Ez mit jelent? Hogyan tehetjük ezt? A szeretteink közül megbetegszik vagy meghal valaki. Elveszítjük a munkánkat. Erős fájdalmaink vannak. Talán az a kulcsa annak, hogy ezt megértsük, ha feltesszük a kérdést: „Miben örüljünk mindenkor?” Vagyis, legyünk bármilyen helyzetben, miben örülhetünk mindig?

SZŐLLŐSYNÉ NAGY ANNAMÁRIA:

ÚJ ÉV KRISZTUSRA BÍZVA

Ha te boldogságot kívánsz nekem az új esztendőre lehet, hogy én lelki szegénység állapotába kerülök, de nincstelenségem helyzetére Isten mennyei polgárjogot ígért.

Ha te boldogságot kívánsz nekem az új esztendőre, talán úgy kapom meg, hogy egy nehéz élethelyzetbe kerülök, de egy váratlan pillanatban valaki szeretettel magához ölel.

Ha te boldogságot kívánsz nekem az új évre, bízom benne, hogy lesz lehetőségem szelíden válaszolni a bántásokra, mert csakis így lehetek az isteni tulajdonságok örököse.

Ha boldogságért fohászkodsz értem, bizonyára lesznek lelkileg sivár perceim az újévben is, de az Istentől várhatom a teljes megelégedés biztonságát.

Bárcsak lennék az emberekhez jóindulatú, megértő, megbocsátó!

Bárcsak tudnám az embereket jézusi szemmel látni, nem ítélkezve, nem rágalmazva, a bűnt utálva, s az embert szeretve!

Bárcsak lennék az új évben boldog a szívem tisztasága miatt, mert ezért az örömért cserébe egyszer a jövőben, megláthatom az örökkévaló Istent!

Ha Te boldogságot kívánsz az új esztendőre, talán lesznek olyan rosszakaróim, akik tudatosan tesznek a szívbeli békétlenségemért, de akkor leszek igazán boldog, ha szívbeli békével térek ki az élcelődő gúny elől, mert a mennybéli Isten hallgat ugyan, de mindent hall, s az ő szeretett gyermekének nevez.

Ha azt kívánod nekem, hogy legyek boldogabb az újévben, talán bántani fognak vagy kiröhögnek, cikiznek más értékrendem miatt, de lelkiismeretem ellen nem szeretnék tenni még akkor sem, ha az élethelyzet így kívánja és hiszem, hogy a bántások ellenére az Isten teljes örömmel jutalmaz meg.