SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

A hit óriásai: Józsué és Káleb

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 4Mózes 13:6, 30-32; Józsué 14:6-14; 19:49-51; Lukács 18:1-5; Róma 12:1-2; 2Korinthus 3:18

„Emlékezzetek meg elöljáróitokról, akik Isten beszédét hirdették nektek, figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket” (Zsid 13:7, ÚRK)!

Minden szülő tudja, hogy a gyerekeik az ő példájukból tanulnak, ugye? Hány és hány szülő aggódott már, látva a gyerekeiket, akik a jó helyett az ő rossz szokásaikat követik! Akárhány évesek vagyunk, mindig könnyebb rosszat tenni, mint jót. Ez is része annak, amit úgy hívunk, hogy bűnös természet: „Mert magam sem értem, mit teszek. Mert nem azt teszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök” (Róm 7:15, ÚRK).

Születésétől kezdődően az embert a példa ereje formálja. Megtanuljuk az alapvető dolgokat az élethez, a járást, a beszédet, illetve azt is, hogyan fejezzük ki érzéseinket, mindezt úgy, hogy utánozzuk azokat, akik a legközelebb állnak hozzánk. Felnőttként továbbra is szükségünk van szerepmodellekre, és még ha ezek nem is tökéletesek, csodálhatjuk és utánozhatjuk azokat a lelki vonásokat, amelyek a hit óriásaivá teszik őket.

A héten két hitbeli óriás személyes példájába nyerünk mélyebb betekintést Józsué könyvéből: Káleb és Józsué. Mi teszi őket kiemelkedővé a generációjukban, és mitől lesznek kulcsszereplők Isten népének életében, Izrael történetének egyik legfontosabb időszakában?

Olvassuk el 4Móz 13:6, 30-32 és Józs 14:6, 14 verseit! Ki volt Káleb? Hol volt a helye Izrael népe között?

_____________________________________________________________

A Káleb név a héber „keleb” (kutya) szóból származik, amely az Ótestamentumban mindig negatív összefüggésben jelenik meg. Ugyanakkor a keleb szó Biblián kívüli levelekben és himnuszokban is megjelenik, ahol a szolga bátorságát, kitartását jelenti, hűséget a gazdájához. Ebben az értelemben Káleb hűséges volt a nevéhez, amit egész életén át az Isten iránti rendíthetetlen hűségével demonstrált.

Mit mond el Kálebről, hogy annak ellenére bátran elmondta a gondolatait, hogy a kémek többsége teljesen ellentétes véleményen volt, Izrael népe pedig halállal fenyegette? 4Móz 14:6-10, 21-25; 26:65; 32:12

_____________________________________________________________

Vegyünk néhány fontos izraeli vezetőt, akik Józsué és Káleb kortársai voltak: Sammúa, Sáfát, Jigál, Palti, Gaddiél, Gaddi, Ammiél, Szetúr, Nahbi és Geúél. Ismerősen cseng a nevük?

Minden valószínűség szerint nem!

Miért? Mert ez a tíz másik kém neve, akiket Mózes azért küldött, hogy kikémleljék Kánaán földjét. A feledés homályába vesztek, mert nem voltak méltók az emlékezésre. A beszámoló, amit képviseltek, azt mutatta, hogy lehetetlen elfoglalni az ígéret földjét. Szöcskéknek érezték magukat a föld egyes vidékein lakó óriásokhoz képest, és a szívük megtelt félelemmel az „áthatolhatatlan” falak láttán, amelyek a kánaáni városokat védték.

Káleb, a két pozitív beszámolót hozó kém között az idősebb, vezető szerepet töltött be, amikor bemutatott egy másik lehetőséget: a hit útját. Hajlandó volt kiállni azért, amiről tudta, hogy helyes, az ellenállás dacára, még a potenciális halállal szemben is: „pedig az egész gyülekezet azon tanakodott, hogy megkövezze őket” (4Móz 14:10, ÚRK).

Mit teszel, amikor a körülötted állók többségének eltér a véleménye a tiedtől, ráadásul teljes mértékben szembe megy a személyes meggyőződéseddel?

Olvassuk el 4Móz 14:24, 32:12, 5Móz 1:36, Józs 14:6-14 és Lk 6:45 verseit! Hogy írnád le Káleb és Józsué viselkedését? Mit jelent az Úr teljes egészében történő követése?

Káleb sosem felejtette el az ígéretet, amit az Úr Mózesen keresztül adott neki: be fogja vinni a földre, amelyen már járt (4Móz 14:24). Negyven évvel később e szavakban – „és én olyan hírt hoztam neki, amilyen a szívemből jött” (Józs 14:7, ÚRK) – visszautal saját beszámolójára arról, amikor először járt ott. Amit mondott, meggyőződésből jött, miszerint Isten vezetésével és segítségével Izrael képes elfoglalni a földet.

Szemben a tíz másik kémmel, akik félelemtől vezérelve számoltak be a látottakról, Káleb a szívéből fakadó hitét közvetítette, elkötelezetten Isten ígéretei iránt. A héber kifejezés, amely így jelenik meg a Bibliában: „én mindenben híven követtem az Urat” (Józs 14:8, ÚRK), valószínűleg a rövid változata egy hosszabb formának, ami így hangozhatott: „a szívem teljes egészében követte az Urat”; „eltökéltem a szívemben, hogy az Úr után/mögött menjek”.

Szemben azokkal, akik idegen istenek után jártak és nem követték teljes szívvel az Urat, Káleb szíve mélyéből az Úrnak szentelte magát. Ugyanez a kifejezés később még kétszer szerepel, hangsúlyozva Káleb hűségét (Józs 14:9, 14). Jelleme összhangban állt azzal, amit az Úr „más lélekként” azonosított (4Móz 14:24), ez különböztette meg a másik oldalt képviselő tíz kémtől. Még 85 éves korában is példaként szolgált arra, hogy az Úr mit tud elérni azokon az embereken keresztül, akik teljesen neki és az Ő ügyének szentelik a szívüket.

Káleb megértette, hogy az egyes törzsek által végül elnyert terület egyenesen arányos azzal, hogy mennyire bátrak igényelni az Úr ígéreteit, és hogy mekkora földet hajlandóak hittel bejárni. Isten ígéretei nem automatizmusok, nem válnak valóra az akaratunktól függetlenül. Nagyon is igénylik a hitünket, amihez határozott cselekvésünk társul. A héber ulay („talán”) szó (Józs 14:12) félelmet és kétséget fejezhet ki, ugyanakkor általában jelzi a reményt és a várakozást is, hogy valami pozitív dolog fog történni (1Móz 16:2; 4Móz 22:6, 11; 23:3).

Milyen kompromisszumok, „apró” megalkuvások akadályozhatják meg, hogy teljes mértékben kövessük az Urat?

Olvassuk el Józs 15:16-19, Bír 1:13 és 3:7-11 verseit! Mit mond el a történet a példa erejéről? Miként mutatkozott meg Káleb hozzáállása a fiatalabb generációban is?

_____________________________________________________________

Ebben a szakaszban Káleb megígéri, hogy annak adja feleségül a lányát, Akszát, aki beveszi Debírt. Otniél elfoglalja a várost, és elnyeri Aksza kezét. Ez a történet azért fontos, mert ismét megmutatja Káleb bátorságát, hitét és készségét a kihívások vállalására. Azt is látjuk, hogy Izrael következő generációja követte a hit óriásainak, Kálebnek és Józsuének a példáját. Amint az idősebb generáció közeledik szolgálatának a befejezéséhez, az új generáció készen áll szembenézni a kihívásokkal, folytatni Isten Izraellel kapcsolatos tervének betöltését.

Hasonlóan, mint amikor Káleb kérte Józsuét, hogy „add nekem ezt a hegyvidéket”, Aksza, férje bátorítására ugyanolyan hitről és elszántságról tesz bizonyságot, mint amit apja tanúsított. Odaadásával és bátorságával apja példáját követi az ígéret betöltésében, ami szerint végül birtokolni fogják a földet.

A föld Jahve ajándéka Izraelnek, de Izraelnek meg kell tanulnia hittel és bátorsággal igényelni azt, Isten ígéreteire hivatkozva. Aksza elszántsága előrevetíti azoknak az evangéliumokban szereplő nőknek a kitartását, akiket sem a tömeg, sem a tanítványok nem tudtak eltéríteni, és nem voltak hajlandóak feladni céljukat, amíg meg nem kapták Jézus áldását magukra és családjukra.

_____________________________________________________________

Olvassuk el Lk 18:1-5 verseit! Milyen tanulságot szűrhetünk le a szakaszból?

A hit fáklyájának átadása a következő generációnak döntő fontosságú az Isten által ránk bízott küldetés teljesítéséhez. Gondolkodjunk egyrészt a hit átadásának kihívásairól a következő generációnak, másrészt a fiatalok lehetőségeiről, hogy nagyobb felelősséget vállaljanak Isten munkájában! Mit tehetünk annak érdekében, hogy megkönnyítsük a döntést a fiataloknak és felkészítsük őket a hívő vezetés vállalására? Mennyire meghatározó a mi példánk ebben a folyamatban?

Az Izrael törzseinek kijelölt területek határain a helységnevek hosszú listáját az első kikémlelés két hősének, Kálebnek és Józsuénak a föld elosztásáról szóló jelentése zárja. Káleb elsőként, Józsué pedig utolsóként kapta meg az örökségét. Eddig a pontig Józsué osztotta ki a földet Izrael törzseinek, de ekkor eljött az ideje, hogy Izrael népe megadja neki a saját örökségét.

Olvassuk el Józs 19:49-51 verseit! Mit mutat az, hogy Izrael nagy vezetője, aki felosztotta az ígéret földjét, utolsóként kapta meg az örökségét?

_____________________________________________________________

Józsué Timnat-Szerah városát kapta, amelynek neve egy szóösszetétel. Az első rész, Timnat, a manah igéből származik, amelynek jelentése: „megszámolni” vagy „hozzárendelni”, és ebben az összetételben „kijelölt részt” vagy „területet” jelent. Az összetétel második tagja, Szerah, a héber szerach igéből származik, jelentése pedig „felesleg” vagy „maradék” (vö. 2Móz 26:12). Ezek alapján Józsué városának neve így fordítható: maradék rész vagy a megmaradt terület.

A város neve, amelyet Józsué választ abból, ami maradt, Izrael második vezetőjének nemes gondolkodására utal. Először is, addig várt, amíg mindenki meg nem kapta a saját részét. Másrészt, nem a sűrűn lakott vidékek közül választ, nem a legvonzóbb városok közül kerül ki az öröksége, ami neki jut, az egy szerény város, sőt, valószínűleg annak a romjai, hogy aztán fáradságos munkával kelljen azt helyreállítani (vö. Józs 19:50).

Ugyanakkor Timnat-Szerah Silóhoz közel feküdt, a szentély közelségében, ami arra utal, milyen prioritásai voltak Józsuénak, hova húzott a szíve. Bizonyára, miután az újonnan született Izrael népe az ígéret földjét birtokba vette, és Isten segítségével minden törzs és család számára biztosítva lett az öröksége, senki nem tiltakozott volna, ha Józsué impozánsabb örökséget akar magának. Ő azonban elégedett volt az egyszerű élettel, amelynek a fókusza a lefontosabb dolgon nyugodott, megjelenítve a gondolatot, ami később Dávid imájában jelenik meg: „Egyet kérek az ÚRtól, azért esedezem: hogy az ÚR házában lakhassam életem minden napján; hogy nézhessem az ÚR szépségét, és gyönyörködhessem templomában” (Zsolt 27:4, ÚRK).

Milyen tanulságokat találsz Józsué viselkedésében? Miként alkalmazhatod a saját életedre ezeket ma?

Lelki növekedésünk szempontjából nélkülözhetetlen, hogy elmélkedjünk nagy hithősök életének példáján. Ugyanakkor számunkra minden tapasztalat csúcsa Jézus Krisztus – az Ő élete és tanításai. Miként formál át minket, amikor az Ő életére összpontosítunk (2Kor 3:18; Zsid 12:1-2)?

Marco Iakoboni Los Angelesben a Kalifornia Egyetem neurológusa, aki a tükörneuronok kutatásával foglalkozik. Azt tapasztalta, hogy ezek az apró sejtáramkörök aktiválódnak, amikor az ember egy bizonyos cselekedetet hajt végre – például amikor nevet vagy megölel valakit –, de akkor is, amikor csak nézi, hogy más ilyesmit csinál. Ezeknek a neuronoknak az aktivitása csökkenti a különbséget a megfigyelt és a tevőlegesen végzett dolgok között.

Ellen G. White is beszél Jézus jellemének szemléléséről: „Ha Krisztust  szemléljük, nagyszerűbb és tisztább képet kapunk Istenről, és eközben jellemünk átalakul. A jóság és az embertársaink iránti szeretet természetünkké lesz. Olyan jellemet fejlesztünk, amely Isten jellemének mása. Miközben egyre jobban hasonlítunk Istenhez, egyre többet tudunk felfogni belőle. Egyre inkább közösségre lépünk a mennyei világgal, és képességünk is nő az örökkévalóság gazdagságának, ismereteinek és bölcsességének befogadására” (Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1983, H. N. Adventista Egyház. 246. o.).

Olvassuk el Róm 12:1-2 verseit! Milyen két folyamat működik az életünkben – ellentétes céllal? Hogyan lehetünk biztosak abban, hogy a megfelelőnek adunk teret?

A Római levél záró fejezetében Pál két ellentétes erőről tesz említést, amely alakítani akarja az életünket. Az egyik a bennünket körbevevő világ, minden befolyásával, amely igyekszik saját képére alakítani minket nap mint nap, és kívülről befelé hatva erőszakolja ránk értékeit.

Ezzel szemben a Szentlélek hatása belülről formál át bennünket, bizonyos szempontból hasonlóan ahhoz, ahogyan a hernyó pillangóvá változik. Azonban ez csak akkor történhet meg, ha odaszenteljük magunkat Istennek, és kérjük Őt, hogy végezze el a jó dolgot, amit elkezdett bennünk (Fil 1:6). Végeredményben minden pillanatban tudatos döntést kell hoznunk, hogy a Lélek erejében akarunk járni.

„Káleb hite ugyanolyan volt most is, mint amikor ellentmondott a kémek rossz jelentésének. Hitte Isten ígéretét, hogy népét Kánaán birtokába helyezi, és ebben teljesen az Urat követte. Elviselte népével a hosszú pusztai vándorlást, így osztozott a bűnösök csalódásában és terheiben, ám nem panaszkodott, hanem dicsőítette Isten irgalmát, amely megőrizte őt a pusztában, míg atyjafiai ott lelték sírjukat. A pusztai vándorlás veszedelmei, bajai és csapásai alatt, csakúgy, mint a kánaáni háborús esztendőkben is megtartotta őt az Úr, s most is, hogy elmúlt nyolcvan éves, ereje még mindig nem fogyatkozott meg. Nem kért meghódított területet örökségül, hanem ragaszkodott ahhoz a területhez, amelyet a kémek bevehetetlennek állítottak. Isten segítségével azt az erődítményt akarta kiragadni az óriások kezéből, amelynek ereje Izrael hitét megingatta. Nem hatalom vagy dicsőségvágy sugallta Káleb kérését. Az öreg harcos a népnek kívánt példát adni, amely dicsőíti Istent, és bátorítja a törzseket az atyáik által bevehetetlennek tartott ország elfoglalására” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 476. o.). „Kálebnek az Istenbe vetett hite adott bátorságot, ez tartotta tőle távol az emberektől való félelmet, ez tette képessé, hogy erősen, megingás nélkül álljon az igazság védelmében. Ugyanarra az erőre, a mennyei seregek hatalmas Hadvezérére támaszkodva a kereszt minden igaz katonája erőt és bátorságot kaphat, hogy legyőzze a leküzdhetetlennek tűnő akadályokat” (Ellen G. White: The Advent Review and Sabbath Herald. 1912. május 30.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.    Beszéljetek a csoportnyomásról, és arról, mennyi bátorság szükséges ahhoz, hogy az ember akkor is merjen szólni, amikor más hallgat! Milyen szerepe van a bátorságnak a hit gyakorlásában? Hogyan kerülhetjük el, hogy durvák, gorombák legyünk, miközben hittel kiállunk az igazságban?

2.    Mondjatok példákat a csoportban olyan eseményekről, amikor a gyülekezet, a közösség egyik-másik tagjának a hite formálta a jellemeteket, az életeteket! Milyen tulajdonságokkal rendelkeznek ezek az emberek, akiket érdemes követni?

3.    Gondolkodjatok el rajta és beszéljétek meg, hogy a médiának milyen befolyása van az ember életére! Miként kerülhetjük ki ezek negatív hatásait, miközben élünk az általuk kínált lehetőségekkel a jóra?

4.    Gondolkodjatok tovább Józsué vezetői alázatán és a vágyán, hogy a szentélyhez közel akart élni! Milyen módon szólít meg téged a példája?

SZEGEDI KOVÁCS GYÖRGY:

MAJD FÖLVILLAN

Valaki rohan velünk,

visz a hátán,

hogy puhán röpítsen

a határtalan sötét egek

porfelhős folyosóján át

a jelmezét ledobó égig.

Majd fölvillan a menny óriás vakuja,

és megnyílik szemünk

akár Bartimeusé.