SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

A minden konfliktus mögött meghúzódó kofliktus

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 14:13-14; 5Mózes 32:17; Józsué 5:13-15; 6:15-20; Ézsaiás 37:16; Jelenések 12:7-9

„Nem volt olyan nap, mint ez, sem azelőtt, sem azután, hogy ember szavának engedett volna az ÚR, mert az ÚR harcolt Izráelért” (Józs 10:14, ÚRK).

Józsué könyvét olvasva szembesülünk a támadó katonai hadjáratokkal, amelyeket az Ő nevében, az Ő segítségével hajtottak végre. A szöveget áthatja, hogy Isten áll Kánaán elfoglalása mögött. Ez nyilvánvalóan kiderül a narrátor kijelentéseiből (Józs 10:10-11), Isten saját szavaiból (Józs 6:2; 8:1), Józsué beszédeiből (Józs 4:23-24; 8:7), abból, amit Ráháb mondott (Józs 2:10) meg a kémek (Józs 2:24) és a nép (Józs 24:18). Isten vállalja, hogy Ő a kezdeményezője ezeknek a konfliktusoknak.

Mindez megkerülhetetlen kérdésekhez vezet. Miként értelmezhető, hogy Isten választott népe ilyen dolgokat tett az ótestamentumi időkben? Miként egyeztethető össze a „harcos” Isten képe a szerető Isten jellemével (lásd pl. 2Móz 34:6; Zsolt 86:15; 103:8; 108:5) anélkül, hogy gyengítenénk az Ótestamentum hitelességét, tekintélyét és történetiségét?

Ezen és a következő héten nehéz kérdésekre keressük a választ, amelyeket Isten háborús parancsai vetnek fel Józsué könyvében és az Ige egyéb részeiben.

Olvassuk el Józs 5:13-15 részét! Milyen információval szolgál a szöveg Kánaán elfoglalásának hátteréről?

_____________________________________________________________

Izrael éppen átkelt a Jordánon, és belépett az ellenséges földre. Jerikó erődített városa előttük fekszik, erősen bereteszelt kapukkal (Józs 6:1). Ezen a ponton a népnek fogalma sincs bármilyen háborús stratégiáról. Ráadásul Irael csupán parittyákkal, lándzsákkal és íjakkal van felszerelve egy olyan várossal szemben, amit arra terveztek, hogy hosszú ostromokat is kiálljon.

Vitathatatlan, hogy a furcsa idegen elég homályos választ adott Józsuénak a kilétét firtató kérdéseire: „Nem”. Jól látszik, hogy az ismeretlen látogató nem hajlandó belehelyezni magát azokba a kategóriákba, amelyeket Józsué megadott. Másként szólva: a végső kérdés nem az, hogy az illető Józsué oldalán áll-e, hanem inkább az, hogy Józsué az Ő oldalán áll-e.

Hasonlítsuk össze Józs 5:14-15 szavait 2Kir 6:8-17, Neh 9:6 és Ézs 37:16 részeivel! A szövegek alapján mit tudunk meg az Úr seregének vezére kilétéről?

_____________________________________________________________

Miközben az itt használt kifejezés („az ÚR seregének vezére”, ÚRK) egyedülálló a héber Szentírásban, a „vezér” és a „sereg” szavak kombinációja majdnem mindig katonai vezetőre utal. A „sereg” kifejezés a Szentírásban vonatkozhat katonai egységre, angyalokra vagy akár egyéb mennyei lényekre is.

Krisztus a testet öltését megelőzően itt nem pusztán szövetségesként jelenik meg Józsué előtt, sőt még csak nem is Izrael seregének valódi parancsnokaként, hanem az angyalok láthatatlan, mégis valóságos seregének parancsnokaként, amely sokkal nagyobb konfliktusban vesz részt Józsué és a kánaániták harcainál. Ez a valaki egyenlő Istennel, és Józsué leborul előtte mély tisztelete és imádata jeleként (1Móz 17:3; Józs 5:14; 2Sám 9:6; 2Krón 20:18). Józsué készen áll, hogy megkapja a stratégiai tervet a támadáshoz, amely valójában része egy nagyobb konfliktusnak, amelyben maga a Seregek Ura harcol.

Mennyire lehet biztató a tudat, vagy kellene annak lennie, hogy „az ÚR seregének vezére” véd bennünket?

Józsué megértette, hogy a csata egy nagyobb konfliktus része. Mit tudunk erről a küzdelemről, amelyben Isten is érintett? Olvassuk el Ézs 14:12-14, Ez 28:11-19, Dán 10:12-14 és Jel 12:7-9 verseit!

_____________________________________________________________

Isten felelősségteljes és szabad akarattal rendelkező lényekkel töltötte meg a világot, képessé téve őket a szeretetre. Választhatnak, hogy Isten akaratával megegyezően vagy az ellen fognak cselekedni. Az egyik leghatalmasabb angyal, Lucifer fellázadt Isten ellen, számos angyalt magával rántva.

Ézsaiás és Ezékiel utal erre a konfliktusra, bár néhányan igyekeznek az Ézsaiás 14. és Ezékiel 28. fejezetében lévő szövegek ilyen értelmét gyengíteni, mondván, hogy ezek Babilon királyára és Tírus uralkodójára vonatkoznak. Eközben világos utalások mutatják, hogy az említett szövegek egy természetfeletti valóságra vonatkoznak. A babiloni király megjelenik a mennyben Isten trónja előtt (Ézs 14:12-13), Tírus királyáról pedig azt mondja a szöveg, hogy Édenben védelmező kerubkénét volt az Isten hegyén (Ez 28:12-15). Ezekből egy sem igaz Babilon és Tírus királyára.

Egyik földi királyról sem mondható el, hogy hibátlan, „az arányosság pecsétgyűrűje” (Ez 28:12) lett volna. Ebből következik, hogy ezek a karakterek túlmutatnak a szó szerinti Babilon vagy Tírus királyain.

Ézsaiás példázatot mond (héberül mashall), amely a közvetlen történelmi képen túlra mutat. Ebben az esetben a babiloni király a lázadás, az önelégültség és a büszkeség jelképévé válik. Ehhez hasonlóan Ezékiel különbséget tesz Tírus fejedelme (Ez 28:2) és királya (Ez 28:11-12) között, ahol a fejedelem, aki földi birodalmában tevékenykedik, a mennyei birodalomban cselekvő király szimbólumává válik.

Dán 10:12-14 szerint ezek a lázadó mennyei lények akadályozzák Isten tervének földi betöltését. A menny és a föld kapcsolatának fényében kell megértenünk az Isten által szentesített háborúkat, amelyeket Izrael vívott. Úgy kell tekintenünk rájuk, mint az Isten és Sátán közötti nagy küzdelem földi megnyilvánulásaira, amelyek végső célja, hogy Isten igazsága és szeretete helyreálljon az elbukott világban.

Miként válik láthatóvá a körülöttünk lévő világban és a mi életünkben is a jó és a rossz között folyó kozmikus küzdelem valósága?

Olvassuk el 2Móz 2:23-25, 12:12-13 és 15:3-11 verseit! Mit jelent az, hogy Isten vitéz harcos?

A hosszú egyiptomi tartózkodás alatt az izraeliták elfeledkeztek atyáik Istenéről. A pusztai tartózkodás számos eseménye alapján látjuk, hogy megkopott a szemükben Ábrahám, Izsák és Jákob Istenének a képe, és vallási gyakorlataikat pogány elemekkel tűzdelték tele (vö. 2Móz 32:1-4). Az egyiptomi elnyomás alatt az Úrhoz kiáltottak (2Móz 2:23-25), és a maga idejében Isten fellépett az érdekükben.

A konfliktus, amelyet Mózes második könyvének első tizenkét fejezete ír le, nagyobb volt, mint csupán Mózes és a fáraó összetűzése. A korabeli Közel- Keleten úgy gondolták, hogy a népek közötti háborús konfliktus valójában különböző istenek összecsapása. 2Móz 12:12 közli, hogy Isten nemcsak a fáraón hajtja végre az ítéletet, de Egyiptom istenein is, a démoni erőkön (3Móz 17:7; 5Móz 32:17), amelyek az egyiptomi elnyomó hatalom és igazságtalan társadalmi rendszer mögött álltak.

Végeredményben Isten háborúban áll a bűnnel, és nem fog a végtelenségig tűrni (Zsolt 24:8; Jel 19:11; 20:1-4, 14). Végül el fog pusztulni minden bukott angyal, ahogy az emberiség azon része is, amely véglegesen és visszavonhatatlanul azonosult a bűnnel. Ennek a fényében a föld lakosaival vívott csatákat úgy kell látnunk, mint ennek a nagy igazságtételnek az előzményeit, amely a kereszten érte el a csúcspontját, végső beteljesedése pedig az utolsó ítélet lesz, amikor Isten igazsága és szeretettel teljes jelleme igazolást nyer.

A kánaániak teljes elpusztításának irányelvét a Biblia világképén keresztül kell megértenünk, amelyben Isten egy kozmikus konfliktusban küzd, a világegyetem gonosz erőivel harcol. A háború kimenetelének tétje Isten hírneve és jelleme (Róm 3:4; Jel 15:3).

Mivel a bűn belépett az emberi élettérbe is, senki sem maradhat semleges területen. Mindenkinek vagy Isten, vagy a gonosz oldalán kell állnia. Ezen a háttéren úgy kell tekintetünk a kánaániták megsemmisítésére, mint a végső ítélet előképére.

A nagy küzdelem valósága csak két lehetséges oldalt engedélyez számunkra. Honnan tudhatod, hogy valójában melyik oldalon állsz?

Mi volt Isten eredeti és ideális terve Izrael hadviselésével kapcsolatban 2Móz 14:13-14, 25 szerint?

A válság pillanatában, amikor Izrael zsákutcába jutott, „Mózes… azt mondta a népnek: Ne féljetek, álljatok helyt! És meglátjátok az ÚR szabadítását, amelyet ma cselekszik veletek. Mert azokat az egyiptomiakat, akiket ma láttok, soha többé nem látjátok! Az ÚR harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg” (2Móz 14:13-14, ÚRK)! „Ekkor azt mondták az egyiptomiak: Fussunk Izráel elől, mert az ÚR harcol értük Egyiptom ellen” (2Móz 14:25, ÚRK).

Rendszeres lett Isten csodálatos közbelépése a harcban és a háborús praktikákban képzetlen, járatlan izraeliták érdekében. Mózes második könyve képezi a modelljét, a gondolkodási keretét annak, ahogy Isten fellép Izrael érdekében. Az itt olvasható csatában Jahve nemcsak a csatát vívta meg, de azt kérte a néptől, hogy ne is harcoljanak (2Móz 14:14). Isten harcol, Ő kezdeményez. Ő határozza meg a stratégiát, szabja meg az eszközöket, és Ő vezényli le a csatát is. Ha Isten nem harcol Izraelért, semmi esélyük a győzelemre.

Ellen G. White magyarázata szerint Isten ezzel azt fejezi ki: „nem az volt a terve, hogy hadi eszközökkel vegyék be az ígéret földjét, hanem a parancsai feltétlen elfogadásával és feltétlen engedelmesség által” (Ellen G. White: The Signs of the Times. 1880. szeptember 2.). Ahogy az Egyiptomból való szabaduláskor, úgy más csatáikban is Isten fog harcolni értük. Egyetlen dolguk, hogy maradjanak veszteg és lássák, milyen hatalmasan cselekszik Isten értük.

A történelmi tanulság, hogy amikor Izrael eléggé bízott Istenben, nem kellett harcolniuk (lásd 2Királyok 19; 2Krónikák 32; Ézsaiás 37).

Isten ideális terve szerint Izraelnek nem kellett volna harcolnia magáért. Amint Isten a kivonulás után kijelentette, a hitetlenségük miatt engedte, hogy részt vegyenek a Kánaán ellen vívott háborúban. Ahogy Egyiptomban sem kellett egyetlen kardot sem felemelniük a szabadulásukért, Kánaánér sem kellett volna a saját erejükből harcolniuk (5Móz 7:17-19).

„Ha Izrael fiai nem zúgolódtak volna az Úr ellen, akkor nem engedte volna, hogy ellenségeik háborút indítsanak ellenük” (Ellen G. White: The Story of Redemption. 134. o.). Ma hogyan hat a mi életünkre a zúgolódás?

Olvassuk el 2Móz 17:7-13 és Józs 6:15-20 részeit! Milyen hasonlóságokat látsz a két háborús beszámoló között? És miben különböznek?

2Mózes 17. fejezetében található az első eset, amikor Izraelnek harcolnia kellett a kivonulás után, akkor az amálekitákkal szemben védték meg magukat. Izrael tanúja volt Isten végtelen hatalmának az egyiptomi csapások idején és amikor a szabadságra vezette ki őket az országból. Isten Izraelre vonatkozó eredeti tervében tehát nem szerepelt, hogy más népekkel harcoljanak (2Móz 23:28; 33:2). Azonban nem sokkal az Egyiptomból való kivonulás után zúgolódni kezdtek út közben (2Móz 17:3), még azt is megkérdőjelezték, hogy Isten köztük van-e. Ez volt az a pillanat, amikor Amálek Izrael ellen vonult. Mindez nem véletlen. Isten engedte meg, hogy az amálekiták megtámadják őket, hogy népe újból tanuljon meg bízni benne.

Anélkül, hogy feladná az elveit, Isten leereszkedik Izrael szintjére, ahol a nép van, és szüntelen az ideális tervének megvalósítására hívja őket. Teljesen és fenntartás nélkül bízniuk kell abban, hogy Ő beavatkozik, amikor kell. Valójában a háború törvényét (5Mózes 20. fejezet) csak a negyven év pusztai tartózkodás tapasztalatai után adta, méghozzá Izrael hitetlenségének köszönhetően. Az új helyzet új stratégiát kívánt, és csak ekkor parancsolta Isten, hogy teljesen irtsák ki a kánaánitákat (5Móz 20:16-18).

Amellett, hogy a háború szükségszerűvé vált Izrael számára, az Úrhoz való hűségük próbája is lett. Isten nem mondott le róluk, hanem engedte, hogy tanúi legyenek hatalmának, miközben megtapasztalják a tőle való teljes függést.

Az izraeliták részvétele a honfoglalásban nyilvánvaló a Józsué által a könyv végén levont következtetésből. Itt a kánaániakról azt írja, hogy harcoltak az izraeliták ellen (Józs 24:11). Jerikó falainak összeomlása isteni csoda eredménye volt, de a harcban Izrael népének aktívan részt kellett vennie, szembe kellett nézniük a város lakóinak makacs ellenállásával.

Izrael részvétele a fegyveres konfliktusban az Úr segítségébe vetett feltétlen bizalom kifejlesztésének egyik módjává vált. Ugyanakkor Izraelnek mindig emlékezetében kellett tartania (Józs 7:12-13; 10:8), hogy minden egyes csata kimenetele végső soron az Úr kezében van, és csakis azzal tudják befolyásolni egy katonai konfliktus kimenetelét, ahogyan hitükkel vagy hitetlenségükkel az Úr ígéreteihez viszonyulnak. A választás az ő kezükben volt.

Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, „Jerikó bevétele” c. fejezetéből 455-459. o.

Amikor a világegyetemben lázadás tört ki Isten hatalma ellen, Isten feladhatta volna lényegi tulajdonságait, változhatatlanságát és örökkévalóságát, hogy a világ vezetését a lázadó teremtményei egyikének adja át, vagy szent, igazságos, szerető és kegyelmes Atya maradhatott minden teremtménye számára. A Biblia a második képet tárja elénk, és azt, hogy emiatt elkerülhetetlen lett az összecsapás a jó és a rossz erői között.

Amikor politikai és társadalomi erők összekapcsolódtak a kaotikus és lázadó, kozmikus hatalmakkal, ugyanilyen dacos kiállást hoztak létre, és Jahve, a kozmosz szuverén Ura közbeavatkozott. A harcos Jahve motívuma egyfajta előképe lett a végső győzelemnek, amely majd véget vet a jelenleg a jó és a gonosz között dúló kozmikus konfliktusnak (Jel 20:8-10). Ráadásul Izrael Isten által elrendelt harcai nem csupán reflektálnak a kozmikus konfliktus egyik-másik pillanatára, hanem szerves részei ugyanannak a küzdelemnek, leképezve Isten végidei ítéletét a jelen történelem keretein belüli események által.

„Isten kiváltságukká és kötelességükké tette Kánaán földjére való bevonulásukat, de engedélyét visszavonta tőlük, amikor önfejűen semmibe vették akaratát… Istennek nem az volt a terve, hogy hadakozással, háborúk útján foglalják el az ígéret földjét. Istennek mindig is az volt a célja, hogy az Ő parancsainak való engedelmesség útján vegyék birtokukba Kánaánt” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 355-356. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.    Miként érthetjük meg jobban a kozmikus konfliktus hátterén azt, hogy az Úr háborúba küldte Izraelt?

2.    Beszélgessünk a csoportban a hétfői tanulmány kapcsán a nagy küzdelem valóságáról, és arról, hogy miként rajzolódik ez ki körülöttünk is! Mi a szerepünk ebben a küzdelemben, és miként tölthetjük be a ránk szabott részt?

3.    Hogyan alkalmazható a Legyetek veszteg, az Úr hadakozik értetek! alapelv a saját lelki életünkben?

4.    A vitákban és amikor egyet nem értés van a gyülekezetben, gyakran azt keressük, hogy ki áll a mi oldalunkon. Miért kellene másként viselkednünk Józs 5:13-15 fényében?

PERJESI ISTVÁN:

BÉKÉT AKAROK

Legyenek nyomjelző, világító gondolatok,

értelmes, szívet megrázó találmányok,

a világűrben száguldjanak rakéták, műholdak,

én az életben, az éjben, a viharban

szelíden világító mécses maradok.

–           Békét akarok!

_____________________________

PERJESI ISTVÁN:

    AZ IGE

Az Ige manna, étel,

mindenki étele.

Vigyázz, ne fűszerezd,

mert a te fűszered

netán másnak méreg lesz.