SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

A siker receptje

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 18:15-22; Józsué 1; Zsoltárok 1:1-3; Róma 3:31; Efezus 6:10-18; Zsidókhoz 6:17-18

„Csak légy erős és igen bátor, hogy vigyázz, és mindent ama törvény szerint cselekedjél, amelyet Mózes, az én szolgám szabott eléd. Se jobbra, se balra ne hajolj el attól, hogy eredményes legyél, bármerre jársz” (Józs 1:7, ÚRK)!

Benjamin Zander, a Bostoni Szimfonikus Zenekar zenei vezetője, zeneértelmezést tanított. Eközben látta, milyen szorongás tölti el a diákjait, amikor a saját előadásuk értékelésével szembesülnek. Hogy megkönnyítse a dolgukat, és hogy teljes mellszélességgel a tárgyra tudjanak koncentrálni, az első nap közölte a diákokkal, hogy a végén mindenki ötöst fog kapni. A jegy nem elvárás volt, aminek meg kellett felelniük, hanem „egy lehetőség, amelybe beleélhették magukat”. Az egyetlen elvárás az volt, hogy a szemeszter első két hetében írjanak egy levelet, amit a kurzus végére kellett dátumozni. Ebben meg kellett fogalmazniuk, miért érdemlik meg a jó jegyet.

Józsué könyve az új lehetőségekről szól. Mózes, aki negyven évig meghatározó alakja volt Izrael történetének, immár a múlt. Túl vagyunk az egyiptomi kivonuláson, a pusztában történt csodákon, az időn, amit a nép makacssága és lázadása kísért, de ami immár véget ért. Az új generáció, amely hajlandó engedelmeskedni az Istennek, készen áll rá, hogy belépjen az ígéret földjére, nem pusztán elvárásként, aminek meg kell felelni, hanem lehetőségként, amibe beleélhetik magukat.

Nézzük meg, Isten miként nyit új fejezetet Izrael életében, valamint azt, hogyan teheti ezt meg a mi életünkben is!

Olvassuk el 5Móz 18:15-22 és Józs 1:1-9 részeit! Mitől van oly nagy jelentősége, hogy Józsué könyve az elején visszhangozza az ígéretet, amely Mózes halála utánra szólt?

_____________________________________________________________

Bár Mózes meghalt, és Isten új vezetőt jelölt ki Józsué személyében, bizonyos dolgokban hasonlítanak egymásra. Mindkettőjüknek azt mondta Isten, hogy ők fogják bevezetni a népet az ígéret földjére, amelyet az ősatyáknak ígért. Józsuénak ezt mondta Isten: „Nektek adtam minden helyet, amelyet talpatok érint, ahogy megmondtam Mózesnek” (Józs 1:3, ÚRK). Józsué fogja befejezni a munkát, amit eredetileg Isten Mózesnek adott. Ő ténylegesen egy új Mózes volt.

Olvassuk el 2Móz 33:11, 4Móz 14:6, 30, 38, 27:18, 32:12, 5Móz 1:38, 31:23, 34:9 szakaszait! Mit tudhatunk meg belőlük Józsuéról?

_____________________________________________________________

Ezen a ponton az ígéret, miszerint Isten prófétát „támaszt”, aki Mózeshez lesz hasonló (5Móz 18:15), még csak egy lehetőség, nem beteljesedett valóság. Józsué könyvének nyitó szavai erre az ígéretre emlékeztetik az olvasót, és eközben várakozást gerjesztenek, hogy lássuk a beteljesedést is.

Bár ekkorra Mózes már nem él, az 1. fejezetet még mindig az ő személye uralja: Mózes neve tízszer fordul elő benne, míg Józsué neve csak négyszer. Mózest „az ÚR szolgájának” mondja, miközben Józsuét „Mózes szolgájának” (Józs 1:1). Szolgálatban és engedelmességben eltöltött hűséges élet kell majd hozzá, hogy Józsué megkapja „az ÚR szolgája” címet (Józs 24:29, ÚRK).

Habár a könyv 1. fejezete Izrael két nagy vezetőjének a vezetőváltását írja le, a legfontosabb szereplő benne maga Isten, akinek a szavai megnyitják az íratot, és akinek a vezetése meghatározó a folyamatban. Fel sem merülhet a kérdés, ki Izrael tényleges vezetője.

Korszakokon át Isten férfiakat és nőket hívott el, hogy vezessék a népét. Miért életbevágó, hogy emlékezzünk arra, ki az egyház igazi, láthatatlan vezetője?

Olvassuk el Józsué könyvének 1. fejezetét! Mit tanulhatunk a nyitó fejezet alapján a könyv felépítéséről?

Az 1. fejezet bevezetés az egész könyvhöz. Négy beszédet találunk benne, amelyek megfelelnek a könyv négy fő részének: átkelés (Józs 1:2-9), honfoglalás (Józs 1:10-11), a föld felosztása (Józs 1:12-15) és a törvény engedelmességgel való szolgálata (Józs 1:16-18).

Józsué könyve akár úgy is felfogható, mint egy sor Isten általi kezdeményezés. Isten mindegyikben egy feladatot ad Józsuénak, amely Kánaán elfoglalásával kapcsolatos. Mindegyik sikeres, ezekről később minden esetben elismerő szavakat olvasunk. A legvégén beteljesednek Isten ígéretei a föld elfoglalásáról. Ettől kezdve a föld megtartásának felelőssége az izraeliták kezében volt, amit viszont csak igaz hittel és az igaz hitet követő engedelmességgel lehetett elérni. Isten kezdeményezései, amit e három kifejezés („kelj át”, „vegyétek birtokba”, „oszd fel”) ír le, megfelelő visszhangra találtak a nép engedelmességében, amely viszont az utolsó isteni kezdeményezésből származtatható: a szolgálatból.

Ismétlésként: Józsué könyve négy nagyobb részre osztható, amelyek mindegyikét meghatározza egy speciális fogalom, amely egy adott héber szóban jelenik meg:

1) Átkelés (Józs 1:1–5:12)           2) Birtokba vétel (Józs 5:13–12:24)

3) Felosztás (Józs 13:1–21:45)     4) Szolgálat (Józs 22:1–24:33).

Ezzel maga a könyv felépítése tárja elénk a fő üzenetet: Isten kezdeményezései nem automatikusan teljesülnek. Ezek beteljesedéshez kívánalom Isten népének a hűséges reakciója is. Valójában azzal együtt, amit Isten tett értünk (beleértve azokat a dolgokat is, amelyeket magunkért nem tehetünk meg), az Úr arra hív bennünket, hogy tegyük meg magunkért, amit megtehetünk, vagyis engedelmeskedjünk a parancsainak. Ez ekképpen zajlott mindig a szent történelemben, ahogy ma sincs másképp. Például Isten végidei népe így jelenik meg Jel 14:12 versében is – hisznek abban, amit Isten tesz értük, és ez az engedelmességükben mutatkozik meg.

Gondolkodj el azon ígéretek némelyikén, amelyeket Isten Igéjében találunk, azon, ami a legdrágább számodra! Miféle válaszreakciót kíván ez a részedről ahhoz, hogy megvalósuljon?

Józs 1:2-3 versében az Úr azt mondja Józsuénak, hogy nekik adja a földet. Másrészt viszont azt olvashatjuk, hogy már nekik is adta. Nincs itt némi ellentmondás?

A föld Isten ajándéka volt, mivel Ő az igazi tulajdonos. Az említett szakaszban a „nektek adom” ige két különböző formájával találkozunk, ami két különféle nézőpontból utal a föld megöröklésére. Az első magára a folyamatra vonatkozik, amelyben megkapják a földet. Eddig csak a transz-jordániai területeket foglalták el az izraeliták. A terület nagy részét még ezek után kellett birtokba venniük.

Józs 1:3 versében az ige befejezett formában szerepel, azt a benyomást keltve, hogy a földet Isten már nekik adta. Amikor a cselekvés alanya ezekben a formákban Isten, a nyelvi formát „prófétai befejezett időnek” mondjuk, mert amit Ő megígért az Igéjében, az biztosra vehető tény, amiben úgy bízhatunk, mintha már meg is valósult volna. A 3. versben az eredetiben a személyes névmások (ti és tiétek) többesszámban szerepelnek, ami arra utal, hogy nem csupán Józsué, hanem az egész Izrael kapta az ígéretet. A Mózesnek adott ígéretre tett utalás Isten ügyének folytonosságát vetíti elénk.

A kol szó (mind, mindegyik, az egész) is többször megjelenik az 1. fejezetben. A szó folytonos felbukkanása a teljességet és az egységet fejezi ki, ami életbevágó, hogy a Józsué elé kitűzött célok megvalósuljanak. Tökéletes összhangra van szükség Isten és Józsué, valamint Isten és a nép között, ha biztosak akarnak lenni az ígéret földjének sikeres elfoglalásában, ami előtt álltak.

Olvassuk el Józs 1:4-6, valamint Zsid 6:17-18 verseit! Ekkor még az ígéret földje tényleg csak ígéret volt, Isten mégis örökségként beszél róla. Mit jelent mindez Isten ígéreteinek megöröklése szempontjából?

Nincs semmi varázslat Isten ígéreteiben. Önmagukban nincs hatalmuk arra, hogy garantálják a teljesedésüket. Isten jelenléte volt az egyetlen biztosíték arra, hogy az ígéret valósággá válik, mert azt mondta: „Én leszek veled.” Isten jelenléte Izrael túlélése szempontjából létfontosságú volt. Nélküle csupán a sok nemzet egyike lettek volna, különleges elhívás, önazonosság és küldetés nélkül (2Móz 33:12-16). Isten jelenléte volt mindaz, amire Józsuénak szüksége volt a sikerhez.

Máig nem változott semmi, ezért kapjuk Jézus ígéretét Mt 28:20 versében.

Olvassuk el Józs 1:7-9 verseit! Miért kellett Istennek kétszer is nyomatékosítania Józsué számára, hogy legyen bátor és erős?

_____________________________________________________________

Látszott, hogy a feladat, ami Józsué előtt állt, az emberen túlmutató kihívásokat is magában foglalt. A kánaáni városok falai bevehetetlennek tűntek, a föld lakói pedig jól képzett katonák voltak. Ezzel szemben az izraeliták egyszerű nomádokként éltek, még a legegyszerűbb háborús gépezetekkel sem rendelkeztek, amivel felvehették volna a küzdelmet a megerősített városfalak ellen. A történelmi tanulság az, hogy még az akkor szuperhatalomnak számító Egyiptom sem volt képes megvetni a lábát Kánaánban. Isten felhívása, miszerint légy bátor és erős, nem egyszerűen a harci morál vagy a háborús stratégia megerősítését szolgálta. Bátorságra és erőre volt szükségük, hogy hűségesek maradjanak a Tórához és a speciális követelményekhez, amelyek meghatározták Izraelnek az Úrral meglévő szövetségét.

Olvassuk el Ef 6:10-18 verseit! Bár manapság tőlünk nem várják el, hogy ütközetbe menjünk, miként alkalmazhatjuk a Józsuénak szóló bátorítás igéit a mindennapi lelki küzdelmeinkben?

_____________________________________________________________

A kereszténység ma, miközben betölti küldetését, amivel Krisztus bízta meg, hasonló kihívásokkal szembesül, mint a nép Józsué idejében: harcolniuk kell saját bűnös természetük ellen, a fejedelemségek és hatalmasságok ellen, korunk sötétségének uralkodói ellen, a gonoszság seregei ellen. Azonban ők is, mint Józsué, biztosak lehetnek Krisztus jelenlétében, ígéretében: „Íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28:20, ÚRK). Ahogy Józsué esetében Isten támogató jelenléte elég volt arra, hogy elűzze a vezető félelmét, számunkra is elégnek kell lennie, hogy szertefoszlassa a kételyeinket és aggodalmainkat.

A kihívás számunkra az, hogy jól ismerjük meg Istent, tudjunk bízni benne és az ígéreteiben. Éppen ezért leginkább a személyes kapcsolatra van szükségünk vele.

Az életbevágó kérdés számunkra nem különbözik attól, amivel Józsué szembesült. Miként maradhatunk hűségesek Isten Igéjéhez még olyankor is, amikor ez kényelmetlenséggel és népszerűtlenséggel jár?

Olvassuk el Józs 1:7-9, valamint 1Móz 24:40, Zsolt 1:1-3 és Ézs 53:10 verseit! Mit mondanak az igék arról, hogy mit jelent eredményesnek és sikeresnek lenni?

_____________________________________________________________

A héber tsalakh kifejezés (sikeres – Józs 1:8) magában foglalja a terveink elégedettséggel történő teljesülését, ill. a kedvező körülmények meglétét. A sakal kifejezés (bölcsnek lenni – Józs 1:8) fordítható eredményesnek, sikeresnek is, de jelentheti még azt, hogy körültekintőnek lenni, bölcsen cselekedni. Gyakran előfordul a szó Jób könyvében, A példabeszédek könyvében, A zsoltárok könyvében, ahol a siker fogalma a „bölcsen cselekedni Isten félelmében” és az „engedelmeskedni Igéjének” gondolathoz kapcsolódik.

Az itt látottak szerint a siker nem feltétlenül az anyagi előrehaladásban rejlik, miközben a fogalom nem is zárja ki azt. A sikert inkább a lelki értékekkel és alapelvekkel való harmónia meglétében kell látnunk, amelyek Isten teremtésén alapulnak és törvényében fejeződnek ki.

Valójában az Isten ígéreteiben való bizalom, különösen a hit által történő megváltás és a törvénynek való engedelmesség, nem áll ellentétben egymással. Ugyanannak az érmének a két oldalát jelenítik meg.

Olvassuk el a Róm 3:31 versét! Mit mond az ige a törvény és a hit kapcsolatáról?

Hinni Jézus értünk vállalt engesztelő áldozatában és ugyanakkor abban, hogy ez az Isten törvényének való engedelmességgel szembemegy, hamis és veszélyes gondolat. A törvény és a kegyelem mindig kéz a kézben jár. Csak a törvény szerepének felületes megértése vezethet olyan megállapításhoz, hogy a törvény és a kegyelem ellentmondásban áll.

Az Ótestamentum írói nagyra becsülték a törvényt, a világosság forrásának tartották (lásd pl. Zsolt 1:2; 119:70, 77, 174). Helyes megközelítéssel és használattal a törvény az ember saját bűnös természetének mélyebb megértéséhez vezet (Róm 7:7), és arra, hogy szükségünk van Krisztus igazságára (Gal 3:24).

Miként mutat rá a saját tapasztalatod arra, hogy bármennyire szeretnéd megtartani Isten törvén

Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, „Átkelés a Jordánon” c. fejezetéből 449-450. o., valamint A megváltás története. Budapest, 2022, Advent Kiadó, „Bevonulás az ígéret földjére” című fejezete

„Ígéreteiben és figyelmeztetéseiben Jézus engem tart szem előtt. Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy ha én hiszek Őbenne, el ne vesszek, hanem örök életem legyen. Az Isten Igéjében feljegyzett tapasztalatok az enyéim. Enyém az ima és az ígéret, a parancs és a figyelmeztetés… Amint a hit így elfogadja és magába szívja az igazság alapelveit, azok a személyiség részévé és éltető erővé válnak. A lélek által befogadott isteni Ige formálja a gondolatokat, megindítja a jellem fejlődését” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1990, Advent Kiadó, 326. o.).

„Nincs olyan pont, amelyre komolyabban kellene kitérni, amelyet gyakrabban kellene ismételgetni, vagy amelyet szilárdabban kellene mindenki tudatában rögzíteni, mint azt, hogy a bűnös ember semmit sem érdemelhet ki, akár a legjobb jó cselekedeteivel sem. Az üdvösség egyedül Jézus Krisztusba vetett hit által van” (Ellen G. White: Faith and Works. 19. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.    Habár Józsué életének és tapasztalatainak körülményei nem azonosak a mieinkkel, milyen lelki alapelveket emelhetünk át saját életünkbe az övéből, hogy éljünk azokkal? Miért kell folyton a kontextusra, a körülményekre tekintettel lenni, amikor párhuzamokat keresünk az életek között?

2.    Beszéljétek meg, milyen összefüggés van Isten ígéretei és a mi engedelmességünk között! Miként egészíti ki az egyik a másikat? Milyen veszélyt rejt, ha túlhangsúlyozzuk az egyiket a másik kárára? Például milyen veszélyt rejt a törvény túlhangsúlyozása a kegyelem kárára? És fordítva?

3.    Ha az e heti tanulmányt vesszük alapul, miként határoznád meg a sikert bibliai szemszögből nézve? Hol foglal helyet a jólét a siker keresztény megközelítésében?

4.    Képzeld el, milyen érzés lehetett Józsuénak Mózest követni! Milyen ígéretet adott neki Isten, ami megtartotta nagy felelőssége hordozása közben (Józs 1:5)?

JÓZSUÉ

„Légy erős és bátor, mert te viszed be Izráel fiait arra a földre, amely felől megesküdtem nékik; és én veled leszek” (5Móz 31:23).

„[Isten] kijelentette, hogy Mózes nem vezeti be Izrael gyülekezetét az ígéret földjére… Mózes tudta, hogy meg kell halnia. Ennek ellenére egy pillanatra sem szűnt meg gondoskodni Izráelről. Hűségesen igyekezett a közösséget előkészíteni a megígért örökségbe való bevonulásra. Isteni parancsra Mózes és Józsué a sátorhoz ment, miközben a felhőoszlop megállt az ajtó felett. Itt a népet ünnepélyesen Józsué gondjaira bízták” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 440. o.).

„Mózes meghalt, de befolyása nem halt meg vele. Annak tovább kellett élni és újra kellett éledni a nép szívében… Mialatt nagy veszteségük fájdalommal töltötte el őket, a nép tudta, hogy nem hagyattak magukra. Nappal a felhő-, éjjel a tűzoszlop nyugodott a sátor felett bizonyságul, hogy Isten még mindig vezetőjük és segítőjük, ha parancsolata útján járnak.

Most Józsué volt Izrael elismert vezetője. Főként mint harcos volt ismeretes, adottságai és erényei különösen értékesek voltak népe történetének eme idejében. Bátor, határozott és kitartó, gyors, meg nem vesztegethető, inkább a rábízottakról gondoskodó, mint a maga előnyét kereső, mindenekelőtt Istenbe vetett élő hittől buzgó – ilyen volt annak a férfiúnak a jelleme, akit Isten kiválasztott, hogy Izrael seregeit vezesse az ígéret földjére. A pusztai tartózkodás idején Mózes első tanácsadója volt, és nyugodt, tettetés nélküli hűségével, állhatatosságával – mikor mások meginogtak – és határozottságával, mellyel a veszélyben is az igazság mellett állt, mielőtt még Isten szava elhívta volna erre a tisztségre – már akkor bizonyítékát adta, hogy Mózesnek alkalmas utódja lesz.

Józsué az előtte lévő feladatra nagy aggodalommal és önmagával szembeni bizalmatlansággal tekintett. De félelmeit Isten bíztatása eloszlatta” (i. m. 450. o.).