2024 / III.
− 12 tanulmány − Szeptember 14-20Jézus kihallgatása és keresztre feszítése
SZOMBAT DÉLUTÁN
E HETI TANULMÁNYUNK: Zsoltárok 22:19; Dániel 9:24-27; Márk 15; Lukács 13:1; János 1:1-3;
20:24-29
„Jézus kilenc órakor hangosan
felkiáltott: »Elói, elói, lámá sabaktáni!«, amely azt jelenti: »Én Istenem, én
Istenem, miért hagytál el engem«”
(Mk 15:34, ÚRK)?
Márk 15. fejezete Jézus szenvedéstörténetét közli.
Beszámol kihallgatásáról, elítéléséről, arról, hogyan gúnyolták a katonák,
miként feszítették keresztre, hogyan halt meg és temették el. Az itt ábrázolt
események szigorú, letisztult részletességgel jelennek meg, valószínűleg azt
akarta az író, hogy a tények magukért beszéljenek.
Az egész fejezetben jellemzően fontos szerepet kap az
irónia. Emiatt hasznos egyértelműen meghatározni, hogy ez mit is jelent.
Az irónia három gyakori eleme 1) a jelentéstartalom
két szintje, 2) a két szint tartalma ellenkező vagy egymással ellentétes és 3)
aki nem látja az iróniát, nem ismeri fel, mi is történik valójában, nem tudja,
hogy ő fogja elszenvedni a következményeket.
A héten vizsgálandó fejezet tele van fájdalmasan
ironikus jelenetekkel, amelyek komoly igazságokra mutatnak rá Jézus halálával
és annak jelentőségével kapcsolatban. Pilátus megkérdezte: „Te vagy a zsidók
királya” (Mk 15:2, ÚRK)? A katonák a keresztre kitűzött táblán gúnyolódtak,
a vallási vezetők így csúfolódtak: „Másokat megmentett, de magát nem tudja
megmenteni” (Mk 15:31, ÚRK), aztán pedig váratlanul megjelent Arimátiai
József.
„TE VAGY A
ZSIDÓK KIRÁLYA?” |
Szeptember 15 |
Vasárnap |
Olvassuk el Mk 15:1-15 szakaszát! Milyen
ironikus helyzet állt itt elő?
Poncius Pilátus Kr. u. 26-36 között volt
Júdea kormányzója. Nem tekinthető szelíd uralkodónak, több kegyetlen tette
iszonyt váltott ki a terület lakóiból (vö. Lk 13:1). Miután a zsidók
kihallgatták Jézust, istenkáromlás vádjával halálos ítéletet mondtak ki rá. A
római fennhatóság alatt azonban általában nem rendelhettek el kivégzést, ezért
Pilátus elé hurcolták, hogy ő is elítélje.
Arról nincs említés, hogy milyen váddal
állították Pilátus elé, de következtetni lehet rá a kormányzó rövid kérdéséből:
„Te vagy a zsidók királya” (Mk 15:2, ÚRK)? Az ószövetségi időkben
Izraelben felkenték a királyokat, ezért nem nehéz elképzelni, hogyan lehetett
úgy csűrni-csavarni a Messiás („Felkent”) elnevezést, mintha Jézus –
szembeszállva a császárral – királyi tekintélyt igényelt volna magának. Tehát
istenkáromlás vádjával állították a Szanhedrin elé, míg a kormányzó elé
zendülés vádjával vitték, amire halálbüntetést is kiszabhattak.
A helyzet iróniája az, hogy Jézus egy
személyben volt Messiás és a zsidók Királya. Hamis volt az istenkáromlásért és
zendülésért kimondott kárhoztató ítélet, hiszen Őt megillette volna a hódolat
és az imádat. Jézus azonban királyi módon járt el. „Te mondod” (Mk 15:2)
– felelte diplomatikusan Pilátusnak. Nem tagadta a címet, de nem is erősítette
meg. Válaszával talán azt sugallta, hogy valóban király, de másféle (vö. Jn
18:33-38).
Mk 15:6 verséből megtudjuk, hogy a páska
ünnepén szokás volt megkegyelmezni egy fogolynak. Mk 15:9 versében Pilátus
megkérdezte a tömeget, akarják-e, hogy szabadon bocsássa „a zsidók királyát”.
Valószínűleg iróniával mondta, de az irónia valójában ellene fordult. Márk
15:9-10 az észlelés és az észlelés hiányának esettanulmánya. Pilátus átlátta: a
vallási vezetők irigységből adták a kezébe Jézust, azt viszont nem ismerte fel,
hogy a tömeg megkérdezésével valójában éppen az ő kezükre játssza át. Ők
biztatták fel az embereket, hogy követeljék Jézus keresztre feszítését. Pilátus
visszahőkölt: a keresztre feszítés borzalmas halálnem volt, főleg egy olyan
ember számára, akit ártatlannak tartott. Fájdalmasan ironikus, hogy a pogány
kormányzó szabadon akarta engedni a Messiást, a vallási vezetők azonban meg
akarták feszíteni!
Mi védhet meg attól, hogy a tömeget
kövessük, ha túl erős a nyomás?
„ÜDVÖZ LÉGY,
ZSIDÓK KIRÁLYA!” |
Szeptember 16 |
Hétfő |
Olvassuk el Mk 15:15-20 szakaszát! Mit
tettek a katonák Jézussal, és mi volt ennek a jelentősége?
A keresztre feszítés előtt a rómaiak
kemény veréssel kínozták az elítélteket. Az áldozatról letépték a ruháit, egy
póznához kötözték, majd megostorozták csonttal, üveg- és kődarabokkal meg
szögekkel kivert bőrkorbáccsal.
Az ostorozás után a Jézus kivégzésével
megbízott katonák folytatták a megalázást. Bíbor köntöst terítettek rá, töviskoronát
nyomtak a fejébe és gúnyolták: „Üdvöz légy, zsidók királya” (Mk 15:18)!
Egy egész zászlóalj lehetett ott, akár 200-600 fő.
Az olvasó egyértelműen látja az iróniát a
jelenetben, mert Jézus valóban Király, és a katonák gúnyos szavai az igazságot
hirdetik. A csúfolódásuk tulajdonképpen annak paródiája volt, ahogyan a katonák
a római uralkodót szokták köszönteni: „Üdvöz légy, császár!” (Ave, Ceasar!)
Tehát valójában a császárhoz hasonlították.
A gúnyolódó katonák náddal csapkodták
Jézus fejét, leköpdösték, letérdeltek előtte, mintha imádnák. A görögben
mindhárom cselekményt olyan nyelvtani alakkal fejezték ki, ami többszöri
ismétlésre utal. Ütlegelték, leköpdösték, csúfondáros módon sorra letérdeltek
előtte, Jézus pedig némán tűrte, minden reakció nélkül.
A római keresztre feszítés tipikus menetéhez
az is hozzátartozott, hogy a ruhájától megfosztott elítélt maga vitte a
keresztjét a vesztőhelyre. Ezzel is teljes egészében meg akarták alázni az
illetőt az összegyűltek előtt.
A zsidók azonban irtóztak a nyilvános
lemeztelenítéstől. Mk 15:20 megjegyzi, hogy levették róla a bíborszínű köpenyt,
és visszaadták rá a saját ruháját. Valószínűleg a rómaiak akkor és ott ebben
engedtek a zsidóknak.
Gondoljunk bele a helyzet iróniájába! Gúnyolódva
hajlongnak Jézus, mint egy király előtt, tettetett „hódolattal”, miközben Ő
valóban Király, és nemcsak a zsidóké, hanem a rómaiaké is.
Ezeknek az embereknek fogalmuk sem volt
róla, hogy mit cselekszenek. A tudatlanságuk miért nem lesz mégsem mentség a
számukra az ítélet napján?
A KERESZTRE
FESZÍTÉS |
Szeptember 17 |
Kedd |
Olvassuk el Mk 15:21-38 szakaszát!
Milyen szörnyű, fájdalmas iróniával találkozunk ezekben az igeversekben?
A szenvedéstörténetnek ezen a pontján
Jézus néma áldozat a halálát kívánó emberek kezében. Ebben az evangéliumban a
tevékenysége domborodik ki egészen az elfogatásáig, ekkor azonban mások
cselekszenek. Erős vándorprédikátor volt, de az elszenvedett verések, az étel-
és alvásmegvonás miatt anynyira legyengült, hogy egy idegennek kellett a
keresztjét vinnie. A kereszten levették a ruháját, amit azok a katonák
szereztek meg, akik sorsot vetettek rá (vö. Zsolt 22:19). A keresztre feszítés
aránylag vértelen kivégzési mód volt. A szegeket, amikkel az áldozatot a
kereszthez erősítették (vö. Jn 20:24-29) valószínűleg a tenyér alatt, a csuklón
ütötték át, ahol nincsenek vastagabb erek. (A héberben és a görögben a „kéz”
szó egyaránt utalhat a kézre és az alkarra.) A tenyér (vagy a csukló) szerkezete
önmagában nem képes megtartani a test súlyát a keresztre feszítés során. A
szegekkel a középideget ütötték át, ami az alkar középső részén fut. Ez
elviselhetetlen fájdalommal járt, a légzés elnehezült. Ahhoz, hogy levegőt
vegyenek, az áldozatoknak rá kellett nehézkedniük a szintén odaszegzett
lábukra, megfeszíteni a karjukat, ami újra meg újra szörnyű kínt okozott.
Halálukat végül valószínűleg fulladás okozta. Jézus rengeteg gúnyt és
megaláztatást viselt el a kereszten. Márk evangéliumát átszövi a kinyilatkoztatás/titok
motívum, mert Jézus általában kilétének elhallgatását kérte. Ennélfogva nem fordulnak
gyakran elő az elbeszélésben olyan krisztológiai címek, mint „Úr”, „Isten Fia”,
„Krisztus”. Ez azonban megváltozott a kereszt jeleneténél, már nem lehetett
eltitkolni, ki Ő. Ironikus módon éppen a vallási vezetők használták ezeket a
címeket, gúnyolva Jézust, de ezzel önmaguk felett mondtak ítéletet. Az egyik
gúnyos megjegyzésük különösen kirívó. „Másokat megmentett, de magát nem
tudja megmenteni” (Mk 15:31, ÚRK). A kereszten függő Jézus tehetetlenségére
akarták felhívni a figyelmet, amikor elismerték, hogy valóban segített másokon
(a görög szó jelentése: „megment”, „gyógyít”, „szabadít”). Ironikus módon éppen
azt mondták ki, hogy Ő a Megváltó. Az irónia pedig tovább is fokozódik: azért nem
tudta magát megmenteni, és nem is mentette meg magát, mert a kereszten éppen
másokat mentett meg!
Olvassuk el Jn 1:1-3 verseit, majd
gondoljuk át, mit mond ez a szakasz Jézusról! Hogyan foghatjuk fel Krisztus
halálának a jelentőségét a saját életünkre nézve?
ISTENTŐL
ELHAGYOTTAN |
Szeptember 18 |
Szerda |
Olvassuk el Mk 15:33-41 szakaszát!
Krisztusnak egyedül melyik mondatát jegyzi fel Márk evangéliuma a
kereszten elhangzottak közül? Mit jelent számunkra az Ő halála?
Márk evangéliuma
rendkívül sötéten ábrázolja a keresztet, úgy fizikai, mint lelki
értelemben. Déltől kezdve sűrű, természetfeletti sötétség ereszkedett le a
Golgota hegyére, és körülbelül délután 3 óráig tartott. „Amikor hat óra lett,
sötétség támadt az egész földön kilenc óráig” (Mk 15:33, ÚRK). Jézusnak a kereszten
mondott szavait „az elhagyatottság kiáltásának” nevezik, amikor imádkozik, az
Atyához kiált, kérdezi, hogy miért hagyta el Őt. Zsolt 22:2 versét idézi.
Ugyanezt a zsoltárt említi még Mk 15:24, 29 is, jelezve, hogy Jézus halálával
teljesedik az Írás. Még az emberek gonosz tervei ellenére is Isten akarata megy
végbe. Jézusnak a kereszten elhangzott szavait az evangélium arámul, fordítással
közli. Mk 15:34 versében azt mondta: „Én Istenem, én Istenem!” azaz „Elói,
Elói!” (az arám ’elahi átírása). Könnyen úgy érthette bárki, hogy
Jézus Illést hívja (arámul ’elijjah, ami azt jelenti: „Az én Istenem
YHWH”). Néhány jelenlévő így is hallotta. Ebben a szakaszban feltűnőek a
hasonlóságok Jézus keresztségével (Mk 1:9-11).
A keresztség
(Mk 1:9-11) |
A kereszt
(Mk 15:34-39) |
János megkereszteli Jézust |
Jézus keresztsége (vö. Mk 10:38) |
János (Illéshez hasonlítják;
lásd Mk 9:11-13) |
„Illést szólítja” |
Megnyílik az ég |
Kettéhasad a kárpit |
Lélek (pneuma) |
Jézus kileheli a lelkét (expneó) |
Isten hangja: „Szeretett Fiam” |
A százados mondja:
„Isten Fia” |
A párhuzamok azt érzékeltetik, hogy Márk 1.
fejezetében Jézus keresztsége a szolgálatának kezdete, amint Dán 9:24-27
megjövendölte, ami pedig Márk 15. fejezetében történt a keresztnél, az a
szolgálatának a csúcspontja, célja – meghalt váltságul sokakért (Mk 10:45).
Jézus kereszthalála Dán 9:24-27 próféciájának egy részét is beteljesíti. A templom
kárpitjának kettéhasadása (Mk 15:38) azt jelzi, hogy az áldozati rendszer
beteljesedett, a valóság találkozott az előképpel, az üdvtörténet új szakasza
kezdődik.
Az emberek gonosz cselszövései ellenére is
beteljesedtek Isten céljai. Miért kell ebből megtanulnunk: történjék bármi körülöttünk,
továbbra is bízhatunk Istenben, tudhatjuk, hogy végül győzedelmeskedni fog jósága?
A SÍRBATÉTEL |
Szeptember 19 |
Csütörtök |
Olvassuk el Mk 15:42-47 verseit! Mi a
jelentősége Arimátiai József közbelépésének, főleg mivel nincsenek ott Jézus
tanítványai?
A drámai jelenetek után „prózaibb” dolgok
következnek. Először is, a halottakat el kell temetni. A következőkben azonban
több dolog is igencsak megható lelki értelemben, mások pedig rendkívül fontosak
a történelem szempontjából.
Márk evangéliumában
Arimátiai József ebben a szakaszban jelenik meg először és utoljára. A
Szanhedrin és az úgynevezett „városi elit” egyik megbecsült tagja volt. Gazdag
és elismert emberként tekintélye volt a helytartónál, ami magyarázza, miért
bátorkodott Pilátushoz fordulni, hogy elkérje Jézus testét. Megható részlet,
hogy a tanács egyik tagja ennyire odafigyelt Jézus temetésére. Mindeközben hol
voltak Jézus bizalmasai, a tanítványai?
Itt az egyik rendkívül fontos történelmi
adalék Jézus halálának igazolása. Mk 15:43 beszámol arról, hogy József elkérte
Jézus testét. Pilátus meglepődött, amikor meghallotta, hogy Jézus már halott
(Mk 15:44). Ezért hívatta a keresztre feszítéssel megbízott századost, és
megkérdezte, hogy valóban meghalt-e már Jézus? A százados megerősítette, hogy
igen.
Ez azért lényeges, mert egyesek később azt
állították, hogy Jézus nem halt meg a kereszten, hanem csak elájult. A
századosnak a római helytartó előtt tett jelentése határozottan cáfolja ezt az
állítást. Végtére is a rómaiak értettek az elítéltek kivégezéséhez.
József vászonlepedőt hozott, azzal
tekerték be Jézus testét, majd egy sziklába vájt sírba helyezték, ami elég nagy
volt ahhoz, hogy be is tudjanak menni (Mk 16:5). Józsefen kívül az evangélista
két nőt is megemlít, akik látták a helyszínt: magdalai Mária és Mária, Jézus
anyja, akik Saloméval együtt távolról nézték a keresztre feszítést. Vasárnap
reggel mindhárman a sírhoz mennek, hogy befejezzék a balzsamozással kapcsolatos
teendőket (Mk 16:1).
Miért említi Márk ezt a három asszonyt? Mert
ők lesznek az üres sír tanúi (Márk 16. fejezet), tehát fontos tanúi Jézus
feltámadásának.
Ironikus, hogy Jézus tanítványai nincsenek
jelen, míg a Szanhedrin – a Jézust elítélő testület – egyik tagja a történet
hősévé lép elő! Mit tehetünk, nehogy tétlenek maradjunk kulcspillanatokban?
TOVÁBBI
TANULMÁNYOZÁSRA: |
Szeptember 20 |
Péntek |
Ellen G. White: Jézus élete. Budapest,
1989, Advent Kiadó, „Pilátus palotájának udvarán”, „Golgota” és „Elvégeztetett”
c. fejezetek, 628-673. o.
„Pilátus szerette volna megszabadítani
Jézust. Be kellett azonban látnia, hogy ezt nem tudja megtenni úgy, hogy közben
a pozícióját és érdemeit is megtartja. Világi hatalma veszélyeztetése vagy
éppen elveszítése helyett azért inkább feláldozott egy ártatlan életet. Milyen
sokan vannak olyanok, akik a veszteség vagy a szenvedés elkerülése érdekében
hasonló módon inkább feláldozzák meggyőződésüket. A lelkiismeret és a
kötelesség mindig megmutatja nekünk azt az utat, amelyen járnunk kellene, az
önérdek azonban rendszerint egy másik utat jelöl meg. Evilági érdekeink
rendszerint rossz irányba igyekeznek bennünket téríteni, de ha megalkuszunk
Sátánnal, akkor ez az alku hamarosan a bűn sötét éjszakájába sodor bennünket”
(i. m. 646. o.). „Isten Krisztusra, mint helyettesünkre és kezesünkre helyezte
minden gonoszságunkat, bűnünket és igazságtalanságunkat. »A bűnösök közé számláltatott«
(Ézs 53:12), hogy megválthasson bennünket a törvény ítéletétől,
kárhoztatásától. Ádám minden leszármazottjának a bűne az Ő szívére nehezedett
súlyos teherként. Isten haragja a bűnnel szemben, nemtetszésének félelmetes
kinyilatkoztatása a bűn, az igazságtalanság miatt rettenettel töltötte el
Krisztus szívét. Krisztus egész élete az Atya kegyelmének és megbocsátó
szeretetének a jó hírét közölte az elesett világgal. Üdvösség a bűnösök számára,
ez volt a feladata és állandó célja működésének. Most azonban, mivel a bűn szörnyű
terhét hordozta, nem tudta meglátni az Atya megbékülést sugárzó arcát. Annak az
érzete, hogy az Atya megvonta tőle jelenlétét legnagyobb nyomorúságának ebben
az órájában, olyan szomorúsággal és fájdalommal szúrta át a Megváltó szívét,
amit senki emberfia nem érthet meg teljesen” (i. m. 660-661. o.).
BESZÉLGESSÜNK
RÓLA!
1)
Figyeljük meg, hogy a
Bibliában (lásd pl. Ézsaiás 53) és Ellen G. White műveiben központi téma a
helyettes áldozat! Krisztus maga fizette meg bűneink árát. Miért jelenthetjük
ki, hogy hamis minden teológiai nézet, ami bármilyen módon csökkenteni próbálja
értünk hozott, helyettes áldozatának központi voltát?
2)
Ki vagy mi a mai
„Barabbás”, akinek szabadon engedését követeli a világ Jézus helyett?
3)
Arimátiai József
története szerint miért ne csak a látszat alapján ítéljünk?
ERDÉLYI CSABA:
VÁRATLAN VÉDŐSEREG
(2Kir
6,15-17)
Vétkek, tévedések,
vereségek és veszteségek,
aggódás, félelem,
ha mind összefognak ellenem,
s körülkerítenek,
mint sötét seregek:
Uram, hadd tudjam
egészen biztosan,
ha nem látja is a boldogtalan szemem:
köztük és köztem,
mintha lennének tüzes vitézek
s harci szekerek,
állanak fényes mennyei seregek,
– és íme, többen vannak velem,
mint ellenem!