2024 / III.
− 11 tanulmány − Szeptember 7-13Jézus elfogatása és kihallgatása
SZOMBAT DÉLUTÁN
E
HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 24:8; Jeremiás 31:31-34;
Zakariás 13:7; Márk 14; János 12:4-6;
Róma 8:28
„És monda: Abba, Atyám! Minden
lehetséges néked. Vidd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne az én akaratom
legyen meg, hanem a tied”
(Mk
14:36).
Márk evangéliuma
14-16. fejezeteit
úgy ismerjük, mint „a passió elbeszélését”, mert Jézus szenvedését, halálát és
feltámadását jegyzik fel. Ahogy már megjegyeztük a 9. tanulmányban, Márk
evangéliuma utolsó hat fejezete mindössze egy hetet ölel fel. A 14-16.
fejezetben szereplő események a szenvedés hetében, csütörtökön és pénteken
történtek. Jézus pénteken halt meg, vasárnapra pedig feltámadt.
Az e heti tanulmány Márk 14. fejezetére összpontosít,
az 5. szendvicstörténettel kezdődik, ami Jézussal kapcsolatosan két eltérő
tettet fűz össze. Ezt követi az utolsó vacsora, majd Jézus küzdelme a Gecsemáné
kertben, ahol aztán letartóztatják és a vezetők elé viszik. A kihallgatás
jeleneteit Péter tagadásával kapcsolja össze az író, ez alkotja a hatodik és
egyben utolsó szendvicstörténetet Márk evangéliumában. Újra két
ellentétes dolog történik, amelyek azonban egy ironikus csavar által ugyanazt
az igazságot erősítik meg.
Az elbeszélésben végig két ellentétes történet halad.
Márk metsző stílusban tárja az olvasó elé az egymásnak ütköző eseteket,
mindegyikben Jézus győzelmét hangsúlyozva.
FELEJTHETETLEN |
Szeptember 8 |
Vasárnap |
Olvassuk el Mk 14:1-11 szakaszát! Melyik
két történet kapcsolódik itt össze, és hogyan hatnak együtt?
Márk 14:1 közli, hogy a páska ünnepéig még
két nap van hátra. A találkozó valószínűleg vagy kedden este, vagy szerdán
történhetett azon a héten. A vallási vezetőknek volt egy tervük, precízen
időzítettek, és csak eszközre volt szükségük a céljuk eléréséhez, az pedig
meglepő helyről fog érkezni.
Ez a szakasz az ötödik szendvicstörténet Márk
evangéliumában (lásd 3. tanulmány). A Jézus elleni cselszövés egy asszony
történetével kapcsolódik össze, aki drága, illatos olajjal keni meg Jézus
fejét. Két párhuzamos karakter eltérő dolgokat tesz, különös kontrasztot
alkotva ezzel.
Márk nem fedi fel az asszony kilétét,
akinek lenyűgöző ajándéka, amit Jézusnak adott, éles ellentétben áll Júdás
álnokságával, amikor elárulta Urát. Az asszonyt nem nevezi meg az író, Júdást
igen: egy a tizenkettő közül. Az aszszony ajándékának árát közli az író, Júdás
tettének ára csupán a pénz ígérete.
Az asszony tettének pontos okát nem tudjuk
meg, de a vacsoravendégekre nagy hatást tett az, hogy egy éves keresetnek
megfelelő összegű illatos olajat csak úgy ráöntött Jézusra. Az Úr azonban
fellépett az asszony védelmében, kijelentette, hogy felejthetetlen tettéről
mindvégig megemlékeznek majd az evangélium hirdetése során. Valóban mind a négy
evangélium feljegyzi a történetet valamilyen formában, valószínűleg azért, mert
Jézus szavai emléket állítottak az asszony tettének.
Júdás árulása sem mehet feledésbe. Márk utalt
arra, hogy az ő indítóoka a kapzsiság volt. János evangéliuma ezt világosan
közli is (Jn 12:4-6).
Márk a „jó” szóval eljátszva szemlélteti
a két, egymástól eltérő indítékot, vagy tervet, ami szerepel ezekben a történetekben.
Jézus kijelenti az aszszony tettéről: „jó dolgot cselekedett énvelem” (Mk
14:6), majd hozzáfűzi, hogy a szegényekkel mindenkor „jót tehettek” (Mk
14:7), Mk 14:9 versében pedig a jó hír (evangélium) szerves részeként
említi az asszony tettét. Mk 14:11 versében arról olvasunk, hogy Júdás keresi
„a jó alkalmat” Jézus elárulására. Ez a szójáték azt hivatott hangsúlyozni,
hogy a Messiás megölésére szőtt emberi terv valójában az evangélium része, mert
teljesedik általa Isten akarata, aki Fiát áldozatul adta az emberiség
megváltásáért.
Róm 8:28 verse hogyan segít megérteni a
történteket?
AZ UTOLSÓ
VACSORA |
Szeptember 9 |
Hétfő |
Olvassuk el Mk 14:22-31 szakaszát és
2Móz 24:8 versét! Mi a jelentősége ennek a beszámolónak a keresztény hit
szempontjából?
Mk 14:12 megjegyzi, hogy ez a kovásztalan
kenyerek ünnepének első napján történt, amikor levágták az áldozati bárányt. A
vacsorára csütörtök este került sor.
Az utolsó vacsorán Jézus egy új
emlékünnepet alapított. Ez a zsidó páskaünnepből való átmenet, ami közvetlenül
kapcsolódik Izraelnek az Egyiptomból való kivonulásához, akkor lettek Isten
szövetséges népévé a Sínainál. 2Móz 24:8 versében Mózes meghintette a népet az
áldozatok vérével a szövetség megpecsételéseként, és ezt mondta: „Ímé a
szövetségnek vére, melyet az Úr kötött tiveletek, mindama beszédek
szerint.”
Feltűnő, hogy a Jézus által alapított
úrvacsorában nem szerepel a páskabárány elfogyasztása. Ez azért van így, mert Jézus
az Isten Báránya (vö. Jn 1:29). Az úrvacsorai kenyér az Ő testét jelképezi. Az
új szövetséget (vö. Jer 31:31-34) Jézus a saját vérével pecsételte meg, ezt
jelképezi a pohár. „És monda nékik: Ez az én vérem, az új szövetség
vére, amely sokakért kiontatik” (Mk 14:24).
Mindeközben Jézus megjövendölte, hogy a
tanítványai mind elhagyják Őt. Zak 13:7 versét idézte, amely arról szól, hogy a
pásztort karddal ölik meg, a juhok pedig szétszélednek. Jézus a pásztor,
tanítványai a juhok. Ez kemény, szomorú üzenet, de Jézus reményteljes
gondolatot fűzött hozzá: megismételte a feltámadásáról szóló ígéretet.
Hozzátette, hogy a tanítványai előtt megy majd Galileába. Mk 16:7 versében ezt
a jövendölést megismétli a Jézus sírjánál ülő ifjú, tehát itt különös súlya
van.
Ezt azonban a tanítványoknak nagyon
nehezükre esett elfogadni, különösen Péternek, aki fogadkozott, hogy mindenki
más elbukhat, de ő nem. Jézus azonban komoly hangnemben kijelentette, hogy
Péter háromszor meg fogja tagadni Őt, mielőtt a kakas kétszer megszólal. Ez a
jövendölés fontos szerepet kap Jézus kihallgatásának és Péter tagadásának
jelenetében, ezért itt is figyelnünk kell rá.
Mit tanulhatunk azokból az alkalmakból,
amikor megfogadtuk Istennek, hogy megteszünk, vagy nem teszünk meg valamit, de
végül mégsem tettük meg, vagy mégis megtettük?
GECSEMÁNÉ |
Szeptember 10 |
Kedd |
Olvassuk el Mk 14:32-42 szakaszát!
Milyen imát mondott Jézus a Gecsemáné kertben, és hogyan kapott választ rá?
_____________________________________________________________
Jézus és tanítványai elhagyták Jeruzsálem
fallal körülvett városát, ahol a páskaünnepet tartották, és a Kidron-völgyön át
az Olajfák-hegyének lejtőjén lévő kertbe mentek. A Gecsemáné név olajprést
jelent, ami arra utal, hogy a közelben egy olívaolaj prés volt. A pontos hely
ismeretlen, mert a rómaiak az Olajfák-hegyén lévő összes fát kivágták az ostrom
során, Kr. u. 70-ben.
Amikor Jézus belépett a kertbe, a többi
tanítványt hátrahagyva, Péterrel, Jakabbal és Jánossal ment tovább. Majd tőlük
is eltávolodott, egyedül haladt tovább. Ez a térbeli eltávolodás utal arra,
hogy Jézus egyre inkább elszigetelődik, magányossá válik, egyedül néz szembe a
közelgő szenvedéssel.
Jézus azért imádkozott, hogy az Atya vegye
el tőle a szenvedés kelyhét, de csak akkor, ha az megegyezik az Ő akaratával
(Mk 14:36). Az arám Abba szót használja itt, amit Márk így fordít:
„Atyám”. A kifejezés nem „apukát” jelent, mint azt némelyek állítják, mert a
gyerekek Jézus korában az abi szót használták (lásd Raymond E. Brown: The
Death of the Messiah. Anchor Bible Reference Library. New
York, 1994, Doubleday, 1. köt. 172-173. o.). Mindenesetre a szóhasználat közeli
családi kapcsolatra utal, aminek jelentőségét nem szabad csorbítani.
Jézus a szenvedés poharának eltávolításáért
könyörgött, mégis alávetette magát Isten akaratának (vö. az Úr imájával, Mt
6:10). A passió elbeszélésének további részéből nyilvánvaló, hogy Isten nemmel
válaszolt az imájára. Nem vette el tőle a szenvedés poharát, ami által
megváltást kínál fel a világnak.
Amikor nehézségekkel küzdünk, bátorít, ha
támogatnak a barátaink. Fil 4:13 versében Pál elmondja, hogy mindenre van ereje
abban, aki őt megerősíti. Sokan azonban elfeledkeznek Fil 4:14 verséről: „Mindazáltal
jól tetté tek, hogy közösséget vállaltatok velem nyomorúságomban” (ÚRK).
Jézus is erre vágyott a Gecsemánéban. Háromszor fordult a tanítványaihoz
vigasztalásért, akik mindhárom esetben aludtak. Végül felébresztette őket, hogy
velük együtt tudjon szembenézni a rá váró kihallgatással. Ő készen állt, de a tanítványai
nem.
MENEKÜLÉS
JÉZUSTÓL, MINDENT HÁTRAHAGYVA |
Szeptember 11 |
Szerda |
Olvassuk el Mk 14:43-52 szakaszát! Mi
történik itt? Miért olyan fontos mozzanat ez a megváltási terv szempontjából?
Megdöbbentő, hogy az egyik legközelebbi társa
árulta el Jézust és adta át ellenségeinek. Az evangéliumok nem részletezik
Júdás indítékait. Ellen G. White azonban ezt írja: „Júdás nagyon szerette a
pénzt. Korábban azonban nem volt annyira romlott, hogy olyan cselekedetet
hajtson végre, mint ez. Addig dédelgette azonban a kapzsiság ördögi lelkületét,
míg ez lett a kormányzó, mozgató ereje életének. A Mammon iránti szeretete
felülmúlta a Krisztus iránti szeretetét. Mivel rabszolgájává lett egy bűnnek, a
Sátán kezébe adta magát, hogy minden bűnnel megpróbálkozzék” (Jézus élete.
Budapest, 1989, Advent Kiadó, 619. o.).
Magát az árulást mindenki elítéli, még
azok is, akik az árulókat megbízzák (vö. Mt 27:3-7). Júdás tette azért is különösen
gyalázatos, mert a barátság álarca mögé akarta rejteni árulását. Azt mondta a
csőcseléknek, hogy azt kell letartóztatni, akit majd csókkal köszönt. Úgy
tűnik, álnokságát titkolni akarta Jézus és a többi tanítvány előtt.
Jézus elfogása után kitört a káosz. Valaki
kardot rántott (Jn 18:10-11 szerint Péter), és levágta a főpap szolgájának
fülét. Jézus elmarasztalta a tömeget, amiért titokban követték el azt, amit nem
mertek nyíltan megtenni, amikor a templomban tanított, végül azonban utalt rá,
hogy az Írásoknak be kellett teljesedniük. Ez újabb jele, hogy a passió elbeszélése
két szálon fut – Isten akarata teljesedik, még ha az emberi akarat arra irányul
is, hogy elpusztítsa a Messiást.
A tanítványok mind elmenekültek, beleértve
Pétert is, aki később újra feltűnik. Távolról követi Jézust, aztán végül bajba
sodorja magát. Mk 14:51-52 elmondja azt is, hogy egy ifjú követi Jézust. Ezt a
megjegyzést nem találjuk meg máshol a kánonban szereplő evangéliumokban.
Egyesek szerint Márk ez az ifjú, de nem lehet bizonyítani. Érdekes, hogy ruha
nélkül fut el. A fiatalember ahelyett, hogy mindenét hátrahagyva „követné”
Jézust, mindenét hátrahagyva „menekült” Jézustól.
Gondoljunk bele, mennyire félelmetes a
gondolat, hogy Júdás egy bűn rabjaként ezt követte el! Ezek szerint mennyire
kell gyűlölni a bűnt, és – Isten kegyelme által – legyőzni azt?
KI VAGY TE? |
Szeptember 12 |
Csütörtök |
Olvassuk el Mk 14:60-72 szakaszát!
Vessük össze, hogyan reagált Jézus és Péter az adott eseményekre! Milyen
tanulságokat vonhatunk le kettejük magatartásából?
Mk 14:53-59 szakasza feljegyzi, hogy
Jézust a Szanhedrin elé vitték kihallgatásának első felvonásaként. Ez
kétségbeesett lépés volt. A vezetők újra és újra megpróbálták a Jézussal
szembeni vádjaikat érvényre juttatni. Az evangélista megjegyzi, hogy a tanúvallomás
hamis volt, a tanúk állításai nem egyeztek.
Végül a főpap felállt, egyenesen Jézushoz
fordult. Jézus először nem válaszolt, de aztán a főpap Isten előtti esküre
szólította (lásd Mt 26:63), azt kérdezte, hogy Ő-e a Messiás. Jézus őszintén és
nyíltan válaszolt, hogy igen, majd utalt Dán 7:13-14 verseire, amelyek szerint
az ember Fia Isten jobbján ül, és majd eljön az ég felhőiben. Ez túl sok volt a
főpapnak, megszaggatta a köntösét, és Jézus elítélését kérte, a tanács pedig el
is fogadta. A vezetők elkezdték megszégyeníteni Jézust: köpködték, betakarták
az arcát, ütlegelték, gúnyosan felszólították, hogy prófétáljon.
Jézust az épületben kihallgatták, Ő őszinte
vallomást tett, eközben Péter kint az udvaron melegedett és hazudott. Ez a
hatodik és egyben utolsó szendvicstörténet, amelyet Márk elmesélt, és itt
különösen szembetűnő az irónia. A két párhuzamos szereplő, Jézus és Péter
tettei ellentétesek. Jézus híven tanúskodott, Péter hamisan. Pétert háromszor
szólították meg, egyszer egy szolga, majd járókelők, és minden alkalommal
tagadta, hogy köze lenne Jézushoz, sőt még esküdözött is.
Ekkor a kakas másodszor kukorékolt, és
Péternek hirtelen eszébe jutott Jézus jövendölése, hogy még azon az éjjelen
háromszor fogja Őt megtagadni. Összeomlott, zokogásban tört ki. Ez is
szembeötlően ironikus: a kihallgatás végén Jézus szemét bekötötték, és azt
mondták neki, hogy prófétáljon. Ezzel akarták nevetségessé tenni, mivel nem
láthatta, ki ütötte meg. Mindeközben kint az udvaron Péter éppen beteljesítette
Jézus egyik próféciáját. Vagyis amikor megtagadta Jézust, éppen azzal
bizonyította, hogy Jézus a Messiás.
Mivel tudnál reményt ébreszteni annak a
szívében, aki bár követni akarja Jézust, időnként azonban megbotlik? Ki az
közülünk, aki nem vallott kudarcot hitélete során?
TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: |
Szeptember 13 |
Péntek |
Ellen G. White: Jézus élete. Budapest,
1989, Advent Kiadó, „Jézus, Annás és Kajafás előtt” és „Júdás” c. fejezetei,
602-627. o.
„Miközben a lealacsonyító esküdözések még
alig hagyták el Péter ajkát, és a kakas hangja még mindig a fülében csengett,
az Üdvözítő elfordult a sötét pillantásokat vető bírálóitól és rátekintett
szegény tanítványára. Ugyanakkor Péter is Mesterét kereste meg szemével. Jézus
tekintetéből mély szánalmat és szomorúságot tudott leolvasni; nem volt abban
semmi harag.
Jézus sápadt, szenvedő arcának, remegő
ajkainak, részvétet és megbocsátást kifejező tekintetének a látványa hegyes
nyílként fúródott Péter szívébe. Felébredt a lelkiismerete. Megelevenedett az
emlékezete. Visszaidézte a csak néhány órával előbb tett ígéretét, hogy Urával
még a börtönbe és a halálba is elmenne. Visszaemlékezett bánatára, mikor az
Üdvözítő azt mondta neki a felház szobájában, hogy háromszor tagadja majd meg
Urát ugyanazon az éjszakán. Péter éppen akkor jelentette ki, hogy nem is ismeri
Jézust, de keserű fájdalommal rájött, hogy Ura milyen jól ismerte őt, és hogy
szívében milyen pontosan elolvasta azokat a hamisságokat, amelyekről jószerével
ő maga sem tudott, mert ismeretlenek maradtak számára” (i. m. 615-616. o.).
BESZÉLGESSÜNK
RÓLA!
1)
Mk 14:9 versét olvasva hogyan látjuk Jézus egy másik jövendölésének a teljesedését,
ami az elhangzása körülményeit tekintve elég valószínűtlen volt?
2)
Hasonlítsuk össze és állítsuk szembe egymással Júdás és Péter alakját! A
passió hetében tanúsított magatartásukat illetően miben hasonlítottak egymásra,
és miben különböztek?
3)
Beszéljünk az úrvacsora jelentőségéről! Hogyan tehetjük tartalmasabbá az
úrvacsorai alkalmakat a közösségünkben? Miként vonhatjuk be a gyülekezet minél
több tagját az ünneplésbe?
4)
Beszéljünk arról, hogy Isten „nemet” mondott Jézus kérésére a Gecsemáné
kertjében! Mit jelent, amikor Isten nemet mond nekünk?
BAJOR LÁSZLÓ:
ÜNNEPLÜNK
Félszázad év!
A végtelenben ez csak egy parány.
Ámde harcban sok. S Megváltónk oldalán
csupán ez ér! – Nem ígért mást,
mert fehér kenyér és pompás palást
sohasem volt tanítványi bér!
Harc, küzdelem, lemondás és alázat,
ezen felül minden nap új gyalázat;
ez az, mit Ő ígért.
Sohase’ földi célt!
S megkaptuk igazán.
De vár reánk már a part túlsó oldalán.
S közeleg már a rév.
Oh félszázad év!
Arasznyi létünkben mily óriás!
S előttünk Jézus tövistől glóriás
szent alakja jár, e honban
már tíz százada. – De mégis hol van?
Nem látszik más, csak vérző lábnyoma:
Muhi, Mohács s a szenvedések árja.
Pedig lelkünk békességét várja.
Holott most is itt jár;
szívünk előtt is vár
bebocsájtást kérve,
advent reménységben már félszázad éve.
És el is jő végre.