SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Taníts minket imádkozni

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Zsoltárok 13; 22; 44; 60:2-6; 105:5; Kolossé 3:16; Jakab 5:13

„Egyszer, amikor egy helyen imádkozott, miután befejezte, azt mondta neki egyik tanítványa: Uram, taníts minket imádkozni, mint ahogy János is tanította a tanítványait” (Lk 11:1, ÚRK)!

Bizonyos keresztények között elterjedt nézet, miszerint csak a spontán, nem előre betanult imádság az igazi. Jézus tanítványai különleges áldásban részesültek, amikor kérték Jézust, hogy tanítsa őket imádkozni. Isten a Biblia közepébe helyezte A zsoltárok könyvét, egy imakönyvet, nemcsak azért, hogy bemutassa, miként imádkozott ókori népe, hanem ezzel bennünket is imádkozni tanít.

A Zsoltárok kezdettől fogva formálták Isten népének – és így Jézusnak is – az imádságait (1Krón 16:7, 9; Neh 12:8; Mt 27:46; Ef 5:19). Ezen a héten megvizsgáljuk a Zsoltárok szerepét abban, ahogyan Isten népe az életútján haladt előre és fejlődött vele való kapcsolatában. Észben kell tartanunk, hogy ezek imádságok, és ilyen szempontból felbecsülhetetlen értéket képeznek, nemcsak a teológiai látás szempontjából, hanem azért is, mert gazdagítják és formálják egyéni, valamint közösségi imaéletünket.

A Zsoltárokat imádkozva sok hívő rendszeres és gazdagító imaéletet alakított ki, tartott fenn.

Ezen a héten folytatjuk A zsoltárok könyvének tanulmányozását, most főként azzal összefüggésben, ha a dolgok nem alakulnak fényesen a számunkra.

Olvassuk el Zsolt 105:5, Kol 3:16 és Jak 5:13 verseit! Milyen helyet töltenek be a hívők áhítatában a Zsoltárok?

Naponta olvassunk el egy zsoltárt, az 1. zsoltárral kezdődően, majd haladjunk sorban! Egyszerű módja ez annak, hogy bevonjuk a mindennapjainkba a Zsoltárokat. Egy másik lehetőség, hogy mindig az adott helyzetünkhöz illő zsoltárt olvassunk el. Vannak panaszzsoltárok, gyülekezeti panaszzsoltárok, hálazsoltárok, énekek, bűnbánati zsoltárok és a bölcsességgel kapcsolatos zsoltárok (isteni bölcsességet és vezetést kérő zsoltárok), történelmi zsoltárok, haragról szóló, illetve zarándokzsoltárok is. A negyedév során több zsoltárt fogunk megvizsgálni, tekintetbe véve keletkezési körülményeiket is.

Hogyan olvassuk tehát a Zsoltárokat?

Először is, olvassunk el egy zsoltárt, szánjunk időt arra, hogy egyszerűen elgondolkozzunk róla, majd imádkozzunk! Az elmélkedés része, hogy fontolóra vesszük a zsoltár különböző aspektusait: ahogyan a zsoltáríró megszólítja Istent és azt, hogy mi késztette imára. Vegyük figyelembe, hol találunk egyezést a saját helyzetünk és a zsoltárosé között, illetve az adott zsoltár hogyan segít megfogalmazni a mi tapasztalatunkat. Csodálkozni fogunk, milyen gyakran rezdül bele a lelkünk abba, amit olvasunk, mennyire tudunk ahhoz kapcsolódni! Amennyiben valamit nehezebben értünk, gondolkozzunk el például azon, hogy az adott zsoltár kiigazít-e bennünk valamilyen hamis reménységet. Krisztus személyének és megváltó munkájának, illetve az általa biztosított messze ható reménységnek a fényében fontolgassuk az iratot. Mint tudjuk vagy tudnunk kellene, segít, ha a Bibliában mindent Krisztus és a kereszt fényében látunk. Keressünk továbbá új motivációt az imádságra a Zsoltárokban! Gondolkozzunk el azon, hogy miért fontosak nekünk, a gyülekezetnek és a világnak! Kérjük Istent, hogy szívünkbe és elménkbe helyezze Igéjét! Akkor, ha egy zsoltár az egyik ismerősünk helyzetére illik, mondjunk érte közbenjáró imát! A lényeg, hogy a Zsoltárok az élet annyi területét érintik, és csak gazdagít bennünket, ha olvassuk ezt a könyvet és magunkba szívjuk mondanivalóját.

Mit jelent az, hogy „A Krisztusnak beszéde lakozzék tibennetek gazdagon” (Kol 3:16)? Miért az a legelső és legfontosabb lépés ennek érdekében, hogy olvassuk a Bibliát?

Minden keresztény tapasztalt már csüggesztő körülményeket, tudja, mi a szenvedés, amikor azt kérdezi, mit tesz az Úr, vagy miért engedi meg ezt vagy azt az életében. Hasonlókat éltek át a zsoltárírók is, és isteni ihletés hatására lejegyezték a tapasztalataikat.

Olvassuk el a 44. zsoltárt! Mit mond ez nekünk? Miért szól minden korban minden hívőnek?

A gyülekezetekben az istentiszteleti zsoltárválasztás általában kizárólag a közösségi imáinkban kifejezett hangulatokat és szavakat tükrözi. Ez a szűkítés lehet annak a jele, hogy talán nem vagyunk képesek szembenézni az élet sötét valóságaival, esetleg kényelmetlenül érintenek. Talán néha úgy érezzük: Isten nem bánik velünk igazságosan, amikor szenvedés sújt le ránk, viszont nem tartjuk helyesnek, hogy hangot adjunk az efféle gondolatoknak az istentiszteleteken, sőt még egyéni imánkban sem. Vonakodásunk oda vezethet, hogy nem értjük meg az istentisztelet lényegét. Gyakran benne maradunk a saját érzelmeink általi megkötözöttségben, ha nem mondjuk el Istennek őszintén, nyíltan az érzéseinket és a nézeteinket imában. Így elzárkózunk a bizalomtól, amikor Istenhez fordulunk. Zsoltárokkal imádkozva biztosak lehetünk abban, hogy nem kell cenzúráznunk a saját szavainkat és az érzéseinket sem kell letagadnunk, amikor imádkozunk és istentiszteletet tartunk. A 44. zsoltár példának okáért segíthet a hívőknek szabadon és megfelelő módon kifejezni, hogy mit tapasztalnak, amikor ártatlanul szenvednek. A Zsoltárok imaként való elmondása segít az embernek tapasztalni a szólás szabadságát. Olyan szavakat ad az Ige, amelyek talán eszünkbe sem jutnának, vagy ki sem mernénk mondani azokat. „Nem pártolt el tőled a mi szívünk, sem lépésünk nem tért le a te ösvényedről: Noha kiűztél minket a sakálok helyére, és reánk borítottad a halál árnyékát” (Zsolt 44:19-20). Azonban figyeljük meg, hogyan kezdődik a 44. zsoltár! Az író arról beszél, milyen nagy dolgokat tett népéért Isten a múltban, tehát kifejezi: Istenben bízik, „nem az íjamban” (Zsolt 44:7, ÚRK). Ennek ellenére is érte baj a népet. A panaszok és sirámok listája hosszú, fájdalmas. Azonban mindeközben a zsoltáros Istenhez kiált szabadításért: „ments meg minket a te kegyelmedért” (Zsolt 44:27)! Vagyis a nehézségek között is tisztában van Isten létével és szeretetével.

Hogyan segít megbirkózni a nehézségekkel, ha felidézed a múltbeli tapasztalataidat, Isten közelségét, amikor Isten éppen távolinak tűnik?

Zsoltárokkal imádkozva a hívő nemcsak szabadon fejezheti ki az imáját, hanem Isten mércéje szerint vizsgálhatja meg a tapasztalatát, amit az Úr jelenlétéből fakadó reménység és megerősítés elviselhetővé is tesz.

Mit tanulhatunk a 22. zsoltárból az Isten iránti bizalomról a szenvedések között?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Zsolt 22:2 kesergő szavaival a szenvedők hangot adhatnak fájdalmuknak és a magány érzésének: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? Távol van segítséged jajszavamtól” (ÚRK).

A keresztények között természetesen elhíresültek ezek a mondatok, mert szó szerint ezt mondta Jézus a kereszten. Ezzel bemutatta, hogy központi szerepe volt a Zsoltároknak a tapasztalatában (lásd Mt 27:46).

Azonban még a szenvedés és a megpróbáltatások között is ez hangzik: „Hadd hirdessem nevedet testvéreimnek, és hadd dicsérjelek a gyülekezetben” (Zsolt 22:23, ÚRK)!

Más szóval még ha ezek az érzések talán nem is esnek egybe a zsoltáros akkori nehéz helyzetével, de hangot ad Istenbe vetett hitének. Kijelenti, hogy dicsőíteni fogja Istent, történjék bármi.

A lényeg tehát, hogy A zsoltárok könyve az imádság szavait adja, ezzel megtanít túllátni jelen helyzetünkön és hit által előre tekinteni arra az időre, amikor kegyelméből Isten helyreállítja az életünket.

A Zsoltárokat imádságként elmondva a hívő új lelki magasságokba emelkedik, kifejezheti érzéseit, gondolatait, de nem marad ott, ahol éppen van. Isten előtt hagyhatja fájdalmának, csalódottságának, haragjának és kétségbeesésének terheit, bízva benne, bármilyen körülmények között is legyen.

Gyakran megfigyelhető, hogy a zsoltáros eljut a kesergéstől a dicsőítésig, ami a hívő lelki átformálódását érzékelteti, miközben imádkozva isteni kegyelmetés vigaszt nyer.

Hogyan tanulhatunk meg minden helyzetben túllátni az éppen tapasztalt megpróbáltatásokon és bízni Isten jóságában?

Valószínűleg mindannyian voltunk már olyan helyzetben, amikor úgy éreztük, mintha Isten nagyon távol lenne tőlünk. Ugyan ki ne gondolt volna valamikor ilyesmit: Hogyan történhetett ez?

A zsoltárírók emberek voltak, mint mi, és bizonyára velük is megesett hasonló. Időnként valóban a saját bűneink miatt kerülünk bajba, máskor azonban annyira igazságtalannak tűnik a helyzet. Úgy érezzük, hogy nem azt érdemeljük, ami velünk történik. Ki ne tapasztalta volna már ezt?

Olvassuk el a 13. zsoltárt! Mi az a kétféle lelkiállapot, amit megkülönböztethetünk benne? Milyen döntés idézett elő gyökeres változást a zsoltáros szemléletében?

„Uram, meddig felejtkezel el rólam végképpen? Meddig rejted el orcádat tőlem” (Zsolt 13:2)? Mégis ki ne értené meg ezeket az érzéseket, ha mégoly helytelenek is? (Elfeledkezik-e valaha Isten bármelyikünkről?)

A 13. zsoltár rámutat, hogyan kerüljünk el egy másik gyakori hibát, azt, hogy ima közben csak önmagunkra és a saját problémáinkra koncentrálunk. Ez a zsoltár átformálhatja az imádságunkat, mert rávezet, hogy újból megállapítsuk, mennyire hűségesen és változatlanul bánt Isten a népével.

A zsoltár valóban kesergéssel és panaszkodással kezdődik, de nem úgy végződik, és ez a lényeg! Elvezet oda, hogy tudatosan válasszuk a bizalmat Isten megmentő hatalmában (Zsolt 13:6), és így a félelmünk és aggodalmunk (Zsolt 13:2-5) fokozatosan teret engedjen az isteni szabadításnak. Így vált át a kesergés dicsőítésbe, a kétségbeesés reménységbe (Zsolt 13:6).

Viszont nem hozza meg a kívánt eredményt, ha egyszerűen csak elismételjük a Zsoltárok szavait anélkül, hogy komolyan megértenénk azok jelentését. A Zsoltárokkal imádkozva kérnünk kell a Szentlelket, hogy segítsen a zsoltár által javasolt módon cselekedni. A Zsoltárok Isten Igéjének részét képezik, átformálják a hívők jellemét és tetteit, nem pusztán információt közvetítenek. Isten kegyelméből az ígéretei láthatóvá váltak a hívők életében. Vagyis engedjük, hogy az Ige Isten akarata szerint formáljon át bennünket és egyesítsen Krisztussal, aki tökéletesen bemutatta Isten akaratát! Isten Fiaként Ő maga is imádkozott a Zsoltárokkal.

A megpróbáltatásaink hogyan vezethetnek közelebb Istenhez? Viszont ha nem vigyázunk, hogyan lökhetnek távolabb tőle?

Olvassuk el Zsolt 60:3-7 verseit! Melyik helyzetre időszerű éppen ez a zsoltár? Hogyan válnak hasznunkra a panaszzsoltárok még az életünk vidám szakaszaiban is?

A panaszzsoltárokat általában olyan emberek imádságainak tartják, akik valamilyen fizikai, pszichológiai vagy lelki megpróbáltatást tapasztalnak.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kellemes időkben kerülnünk kellene ezeket a zsoltárokat. Időnként szöges ellentétben áll a hívő pillanatnyi helyzete a zsoltár szavaival, vagyis a panaszzsoltárok azok számára is hasznosak, akik nincsenek bajban.

Először is, ezek a zsoltárok felhívják a figyelmet arra, hogy a szenvedés része minden ember életének, igazakénak és bűnösökének egyaránt. A zsoltárok könyve megerősíti, hogy Isten ura a helyzetnek, valamint erőt és megoldást ad a nehéz időkben. Ebben a zsoltárban a bajok között („Megrendítetted ez országot, ketté szakasztottad” [Zsolt 60:4]) a zsoltáríró mégis kifejezi, hogy legfőbb reménysége Isten szabadításában van. Másodszor pedig a panaszzsoltárok a szenvedők iránti együttérzésre tanítanak. Amikor örömünkről és hálánkról beszélünk Istennek, legfőképpen amikor nyilvánosan tesszük, gondolnunk kell azokra, akik nincsenek annyira jó helyzetben. Valóban remekül mehetnek éppen a dolgaink, de vajon ki ne ismerne a környezetében olyanokat, akik rettenetesen szenvednek? A panaszzsoltárok olvasása segíthet, hogy ne feledkezzünk meg azokról, akik nehéz időket élnek, erősíti bennünk az együttérzést és a jézusi szolgálat vágyát.

„A világ egy hatalmas szegényház, Krisztus azonban azért jött, hogy gyógyítsa a betegeket, szabadulást hirdessen Sátán foglyainak. Ő maga volt az egészség és az erő. Övé az élet, abból adott a betegeknek, a szenvedőknek, a démonok által megszállottaknak. Senkit nem küldött el, aki gyógyító erejéért fordult hozzá. Tudta, hogy akik segítséget kértek tőle, azok magukat tették beteggé, mégsem tagadta meg tőlük a gyógyítást. Amikor pedig a krisztusi erény áthatotta a szegény embereket, meggyőződtek bűnükről és sokan kigyógyultak lelki betegségükből, valamint fizikai bajaikból is. Az evangéliumban most is ugyanolyan erő van, miért ne látnánk tehát ma is éppen olyan eredményeket” (Ellen G. White: Welfare Ministry. 24-25. o.)?

Kit ismerünk, akiknek nemcsak az imáinkra, hanem a tevőleges segítségünkre is szüksége van?

Ellen G. White: Előtted az élet. Nevelés. Budapest, 1992, Advent Kiadó, „Költészet és ének” c. fejezet, 158- 168. o. Hogyan kapcsolódik egymáshoz az ima és az éneklés az ihletett írás szerint?

Ellen G. White azt írja Dávid bűnbánati zsoltárairól (pl. Zsoltárok 51), hogy a lelke mélyéről fakadó kiáltások és imák, amelyek a valódi bűnbánat jellegét mutatják be (lásd Jézushoz vezető út. Budapest, 2008, Advent Irodalmi Műhely, 19. o.). Bátorít, hogy tanuljunk meg verseket a Zsoltárokból, ezzel ápolva magunkban Isten közelségének érzetét. Ellen G. White arra is rámutatott, hogy Jézus szokása szerint a Zsoltárokat idézte, amikor kísértésekkel és nyomasztó félelmekkel szembesült. „Milyen gyakran megismétlődik ez a történet lelki tapasztalatainkban! A szent énekek szavaira mily gyakran felbuzognak a bűnbánat, a hit, a reménység és az öröm forrásai!… Sok ének valójában ima” (i. m. 162-168. o.).

A Zsoltárokat imádkozva és énekelve ránk is átragad a zsoltárírók kitartása, bátorsága és reménysége. Bátorítanak, hogy csak folytassuk lelki utunkat, vigasztalnak, hogy nem vagyunk egyedül. Hozzánk hasonlóan mások is átéltek nehéz időket, Isten kegyelme által azonban győztek. A Zsoltárok ugyanakkor azt is felvillantják, hogy milyen buzgón jár közben Krisztus értünk, hiszen mindenkor él, hogy imádkozzon értünk (lásd Zsid 7:25).

Zsoltárokat imádkozva és énekelve a hívő közösség számba veszi az emberi tapasztalatok teljes körét, és arra tanítja a hívőket, hogy áhítataikban gyakorolják annak különböző elemeit. A Zsoltárok isteni-emberi imák és énekek, ezért ha következetesen beépítjük azokat az istentiszteletünkbe, a hívők közössége Isten akaratának és erős gyógyító kegyelmének középpontjába jut.

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1)    Miért nem csak a spontán, előre nem megírt ima számít egyedül helyesnek? Miként javíthatja imaéletünket a bibliai imádságok gyűjteménye, A zsoltárok könyve?

2)    Hogyan gazdagíthatják közösségi imáinkat a Zsoltárok? Beszéljük meg, hogy milyen konkrét lépésekkel vonhatja be jobban a gyülekezetünk a Zsoltárokat az istentiszteleti szolgálatokba!

3)    Mit mutat be A zsoltárok könyve a hit zarándokútjának bonyolultságáról és Isten gyógyító kegyelméről?

DÁVID FELKENETÉSE

„Elküldött tehát érte, és elhozatta. Ő pedig pirospozsgás volt, szép szemű és kedves tekintetű. Akkor azt mondta az ÚR: Kelj föl, és kend föl, mert ő az” (1Sám 16:12, ÚRK)!

„Jeruzsálemtől, a »nagy király városá«-tól pár kilométernyire délre fekszik Betlehem. Ebben a városban született – több, mint ezer esztendővel azelőtt, hogy a kisded Jézus bepólyálva feküdt a jászolban… – Dávid, Isai fia. Évszázadokkal a Megváltó eljövetele előtt zsenge ifjú korában ott legeltette nyáját Betlehem lankáin, és énekelte saját szerzeményű énekeit. Üde hangjához pedig hárfájának szelíd pengése adta a kíséretet. Az Úr ezt az ifjút választotta ki magának és ott készítette elő a magányban, a nyája mellett arra a nagy feladatra, amelynek végzésével később megbízta őt… A magányos juhpásztort igen meglepte az üzenet, hogy a próféta Betlehembe jött, és őérte küldött. Csodálkozva kérdezte magától, miért akarja őt látni Izrael prófétája és bírája. De azért haladéktalanul engedelmeskedett a hívásnak… Dávid hűségesnek és bátornak bizonyult a pásztorság szerény kötelességei közben, és ímé most Izrael pásztorául hívta őt el az Úr! »Vevé azért Sámuel az olajos szarut, és felkente őt testvérei között. És attól a naptól fogva az Úrnak Lelke Dávidra szálla, és azután is« (1Sám 16:13)… A nagy kitüntetés nem tette elbizakodottá az ifjú pásztort. Annak ellenére, hogy magas tisztség várományosa volt, nyugodtan legeltette nyáját, és várt, míg Isten terve a maga idejében, és az Ő akarata szerint kibontakozik. Felkenetése után ugyanolyan szerényen tért vissza Betlehem halmai közé, és ugyanolyan gyengéd figyelemmel őrizte a rábízott nyájat, mint azelőtt. Énekeit új lelkesedéssel énekelte. Gazdag szépségével terült el előtte a táj; köröskörül szőlőfürtök csillogtak a napsugárban…El-elnézte a körülötte merészen magasba szökő sziklákat és a szelíd lankájú dombokat; a távolban Moáb kopár sziklabércei tűntek fel, és az egész kép fölött megnyugtatóan, mélykéken ragyogott az ég. Mindezek fölött pedig Isten, a hatalmas Teremtő… Nem láthatta Őt, de minden alkotása az Ő dicsőségét zengte… Isten hatalmának és fenségének mindennapi megnyilatkozása imádattal és örömmel töltötte el az ifjú költő szívét. Isten és az Ő műveinek szemlélése közben ereje, képességei itt fejlődtek ki és erősödtek meg a jövő kötelezettségeinek hordozásához. Napról napra meghittebb közösségbe került az Úrral. Istennel naponta érintkezve lelke mindig új mélységekbe hatolva állandóan új szépségeket talált, amelyek új énekre, új dalra hangolták… Az Istennel és a természettel való folytonos érintkezés, a nyájról való gondoskodás, a veszélyek, a szabadulások, szerény életének örömei és bánatai nemcsak arra hívattak, hogy jellemét formálják és életének további részét irányítsák, hanem hogy zsoltárok formájában Izrael szívében a hitet és az Isten iránti szeretetet felkeltsék, közelebb hozva őket örökké szerető Teremtőjükhöz” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 593-596. o.).