SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

A város, aminek Zűrzavar a neve

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Zsoltárok 115:4-8; Jeremiás 50:33-38; Máté 16:18; Jelenések 17:1-2, 4-6, 15; 18:1-4

„Ezek a Bárány ellen fognak harcolni, a Bárány azonban legyőzi őket, mert uraknak Ura és királyoknak Királya, és vele vannak a hivatalosak, a választottak és a hűségesek” (Jel 17:14, ÚRK).

A jelenések könyve két asszony szimbólumával foglalja össze a nagy küzdelem témáját: az egyik a 12. fejezetben a napba öltözött nő, a másik pedig a bíborba és skarlátba öltözött nő a 17. fejezetben.

Jelenések 12. fejezetében találjuk a napba, vagyis Krisztus ragyogó dicsőségébe öltött asszony meglepő szimbólumát, aki hűséges ahhoz, akit igazán szeret, Jézushoz. Nem szennyezik be a hamis tanítások romlottságai. A Biblia egészében a tiszta asszony jelképezi Jézus menyasszonyát, az igaz egyházat. Jer 6:2 versében a próféta kijelenti: „A szép és elkényeztetett aszszonyhoz tettem hasonlóvá Sion leányát.” A „Sion leánya” vagy a hűséges aszszony kifejezés vonatkozik Isten népére (lásd még Hós 2:19; Ef 5:25-32).

Ezzel szemben a hitehagyást a Biblia a paráznasághoz vagy a házasságtöréshez hasonlítja (Jak 4:4). Ezékiel így kesergett Izrael lázadása és hűtlensége miatt: „Te házasságtörő asszony! férje helyett idegeneket fogad el” (Ez 16:32)!

A heti tanulmányunkban A jelenések könyvében szereplő két asszonnyal fogunk foglalkozni, és még mélyebben megvizsgáljuk az igazság és a tévedés közötti küzdelmet.

Olvassuk el Jel 12:17 és 17:14 verseit! Hogyan mutatja be az Írás Isten egyházát? Hogyan viszonyul hozzá Sátán?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Az évszázadok során Istennek mindig volt egy népe, akik hűségesek maradtak hozzá. Jel 12:17 verse „Isten parancsolatainak” megőrzőiről, az ő hűségükről szól, akiket Jel 17:14 így nevez: „a hivatalosak, a választottak és a hűségesek” (Jel 17:14, ÚRK).

Olvassuk el Jel 14:8 és 17:1-2 verseit! Milyen komoly bejelentést tesz az angyal? Mit tett Babilon, amivel ezt előidézte?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

János az 1. század vége felé írta meg A jelenések könyvét. Ekkorra Babilon ősi városa romokban hevert, por lepte. Már hosszú évszázadokkal az előtt elpusztult, hogy az apostol leírta a könyv üzeneteit.

A jelenések könyve Babilon városát a végidei Babilon előképeként, szimbólumaként jeleníti meg. Próféciáiban ez jelképezi a hamis vallási rendszert, amelynek az ókori Babilonhoz hasonló jellemzői vannak. Az ősi Babilon vezérelvei húzódnak meg a mai, lelki Babilon struktúrája mögött.

Jel 17:1-6 szakaszában egy bíborba és skarlátba öltözött nő vonul végig a korszakokon, egy vörös fenevadat megülve. A Biblia paráznának nevezi, mert elhagyta igaz szeretőjét, Jézus Krisztust. János apostol ilyen szemléletes képet fest egy hitehagyóvá lett vallási rendszerről, amely komoly befolyással bír a világban. Figyeljük meg, hogy ezzel a hatalommal „paráználkodtak a föld királyai, és az ő paráznaságának borával megrészegedtek a föld lakosai” (Jel 17:2). Megrészegedtek? Ez mindig negatívumként jelenik meg a Bibliában. Paráznaság? Ez a hamis tanításokat, hamis tanokat és gyakorlatokat szimbolizálja.

Vezetőkre és átlagemberekre egyaránt negatív hatást gyakorolt ez a hatalom. Mi jelent egyedüli védelmet számunkra (lásd Ef 6:10-18)?

Olvassuk el Jel 17:1-2, 15 és 18:1-4 verseit! Milyen messze ér el Babilon befolyása?

_____________________________________________________________

A bukott egyházi rendszer nemzetközi szinten, világszerte képes befolyásolni a népeket megtévesztéseivel. Sátán nagy haragra gerjed, mert az evangéliumot hirdetik „minden nemzetségnek és ágazatnak és nyelvnek és népnek” (Jel 14:6), „Isten országának ezt az evangéliumát hirdetik majd az egész világon” (Mt 24:14, ÚRK), ezért mindent megtesz, amit csak tud, hogy lekösse „a föld lakosainak” (lásd Jel 17:2) a gondolatait.

Jel 17:2 verse folytatja a magyarázatot a nagy Babilon titkáról, amikor kijelenti, hogy vele „paráználkodtak a föld királyai”. Mit jelent a paráznaság? Tiltott, törvénybe ütköző egyesülést, a bukott egyházi rendszerben az állammal való egyesülést jelent. Az igaz egyházi rendszerben az egyház Jézus Krisztussal egyesül. A bukott egyház a föld politikai hatalmainál keresi az erőt és a tekintélyt, az államtól várja rendeleteinek kötelezővé tételét. Nem Jézustól mint igaz Fejétől nyer erőt, hanem az állam pártfogására számít.

Jel 17:2 folytatja drámai bemutatóját: „az ő paráznaságának borával megrészegedtek a föld lakosai.” Az Újszövetségben a tiszta szőlőlé Krisztus romlatlan, tiszta vérét jelképezi, amit megváltásunkért ontott a kereszten (Mt 26:27-29). „Ez a pohár az új szövetség az én véremben” (Lk 22:20, ÚRK) – mondja Jézus. Amikor az evangélium tiszta, új borát elferdítik és Isten Igéjének tanításait felcserélik emberek, vallási vezetők tanításaival, az „Babilon bora” (lásd Mt 15:9).

Figyeljük meg azt is, hogy Isten kihívja népét Babilonból. Más szóval: bármennyire romlott és gonosz is legyen egy rendszer, a hatása olyan széleskörű, hogy a tagjai közé gyűjti, legalábbis egy időre Isten hűségeseit, akiket így nevez: „én népem” (Jel 18:4). Azonban eljön az idő, amikor Isten majd kihívja őket a romlott, rossz rendszerből, ami romlottsága, rosszasága miatt leomlik és „ördögök lakhelyévé… és minden tisztátalan és utálatos madár börtönévé” (Jel 18:2, ÚRK) lesz.

Mi a szerepük a hármas angyali üzenet hirdetőinek abban, hogy Isten eszközeiként kihívják Isten népét Babilonból?

Mit tudhatunk meg Jel 17:4-6 verseiből erről a bűnös rendszerről?

Amint láttuk, Jelenések 17. fejezete bemutatja a hitehagyóvá lett vallási rendszert, ami az ószövetségi Babilon számos tanítását bevezette a kereszténység köreibe.

„Ahhoz, hogy megértsük Babilon természetét, vissza kell mennünk az első rá utaló bibliai feljegyzésig, Mózes első könyvéig. Sineár földjén, a síkságon kezdődött, Mezopotámia déli térségében, a mai Irak déli részén. Ott volt Babilónia. Ott építették fel Bábel tornyát, az emberi önteltség, magabízás és Istentől való függetlenedés (1Móz 11:1-4) szimbólumát” (Ángel Manuel Rodriguez: The Closing of the Cosmic Conflict: Role of the Three Angels’ Messages. 43. o.).

Az Isten szavával való nyílt szembehelyezkedés motiválta az ősi Babilon területén Bábel tornyának építését. Az építők a saját dicsőségüknek akartak emlékművet állítani, de Isten összezavarta a nyelvüket. „Azért nevezték azt Bábelnek, mert ott zavarta össze az ÚR az egész föld nyelvét” (1Móz 11:9, ÚRK) – olvashatjuk 1Mózes beszámolójában.

Annyira bűnös ez a rendszer, hogy ilyen képet fest róla az Írás: „részeg volt Jézus tanúinak és a szenteknek vérétől” (Jel 17:6, ÚRK). Szörnyűséges képek ezek Babilon romlottságáról (lásd még Ézs 49:26).

A lelki Babilon lényegében emberi tanításokon alapuló, emberi gondolatokra épített és emberi hagyományok által támogatott vallást jelent. Egyfajta ember-alkotta vallás, amit talán briliáns vallási vezetők alakítottak ki, csakhogy az evangélium erejével és a Jézus által, nem erőszakra, hanem szeretetre épített egyházzal szemben.

A jelenések könyve bemutatja ezt a két vallási rendszert. Az első teljes bizalmat tanúsít Jézus iránt és az Igére támaszkodik, a második emberi tekintélyben bízik, emberekre, vallási tanítókra hagyatkozik. Az egyik Krisztusközpontú hit, ami az üdvösség tekintetében teljes egészében ráhagyatkozik Krisztus kegyelmére, áldozatára és engesztelésére. A másik a hit humanista megközelítése, amely az üdvösség kérdésében felváltja a Krisztusra való hagyatkozást az egyház tradícióinak követésével.

Hogyan védhetjük meg magunkat Babilon burkolt hatásaitól, mint például attól, hogy hajlamosak legyünk csak önmagunkra támaszkodni, nem pedig kizárólag Istenre?

A jelenések könyve sürgetve hív, hogy kötelezzük el magunkat, amit a két nő szimbóluma foglal össze. Időnként úgy tűnik, hogy Isten népe vereséget szenved az igazság és a tévedés közötti kozmikus küzdelemben, Isten azonban megígéri: egyháza végül győztes lesz.

Hasonlítsuk össze Mt 16:18 és Jel 17:14 verseit! Mit ígért meg Jézus a tanítványainak egyházával kapcsolatban?

Krisztus a szilárd alap, egyháza rá épül és Igéje tanításaira. Az egyházat Krisztus Lelke vezeti. Amint láttuk, Babilon viszont emberi tanításokban és hagyományokban gyökerezik. Minden olyan vallási vezető, aki emberi elgondolásokkal vagy tradíciókkal helyettesíti Isten kinyilatkoztatott akaratát, vagy afölé helyezi azokat, egyszerűen a babiloni zavart táplálja. Az ókori Babilon napjaiban az állam és az egyház egy volt. Amikor Nabukodonozor király a templomában trónolt a királyi székén, úgy tartották, hogy az istenek nevében beszélt. Egy alkalommal a babiloni király az igaz Istennel szembeszegülve egyetemes rendeletet adott ki, amelyben minden alattvalóját hódolatra kényszerítette. Megparancsolta, hogy a szavára mindenki boruljon le. Sokatmondó szimbóluma ez annak, amivel az utolsó napokban szembesül majd Isten hűséges népe, akik nem hajlandóak imádni a hamis képet (lásd Dániel 3. fejezete). A föld történelmének végnapjaiban egy egyházi- állami rendszer emelkedik fel, a lelki Babilon, amelynek lelki vezetője azt állítja, hogy Isten nevében szól. Szavait Isten kijelentéseiként, parancsait pedig isteni parancsokként hirdetik. Évszázadokon át a római főpapok hangoztatták, hogy a földön ők képviselik Istent. XIII. Leó pápa 1894. június 20-i enciklikájában kifejtette: „A földön mi birtokoljuk a Mindenható Isten helyét.” The Ferraris Ecclesiastical Dictionary hozzáteszi: „A pápa méltósága olyan nagy, annyira magasztos, hogy már nem csupán ember, hanem mintha Isten volna, Isten helytartója.” Pál apostol így ír erről a hatalomról: „aki ellene veti és fölébe emeli magát mindennek, amit istennek vagy imádat tárgyának tartanak, annyira, hogy maga ül be Isten templomába, isten gyanánt mutogatva magát” (2Thessz 2:4, ÚRK).

Az előzőekben megállapítottuk, hogy Isten hűséges népe ott van „Babilonban” is, tehát miért kell körültekintőnek lennünk, amikor erről beszélünk? Miért nem szabad az egyes embereket megítélni, miért beszéljünk inkább a rendszerről?

Van még egy nyomravezető jel, ami világosan azonosítja a „Nagy Babilon” (Jel 17:5, ÚRK) titokzatos nevet. A babiloni vallás bálványimádó volt.

Olvassuk el Jer 50:33-38 és 51:17, 47 verseit! Mit tudhatunk meg ezekből a versekből az ősi Babilon bálványimádó szokásairól? Hogyan felelt erre Isten?

_____________________________________________________________

Jeremiás 50-51. fejezetei megjövendölik Babilon pusztulását a médek és a perzsák által. Babilon hanyatlásának egyik oka a bálványimádás volt. A babiloniak úgy hitték, hogy a szobrok jelképezik az isteneiket. Vallási gyakorlatukban szentnek tekintették az istenségeiket ábrázoló szobrok imádását. Hitük szerint az istenek templomokban éltek a szobraikban, ugyanakkor a természeti erőkben is, amelyeket megszemélyesítettek. A bálványszobrok elrablása vagy elpusztítása szerintük az isteni patrónus elvesztését jelentette. Az újbabiloni korszakban a káldeus fejedelem, II. Marduk-apla-iddina Mezopotámia déli lápvidékére menekült Babilon isteneinek szobraival, hogy megmentse azokat az asszír Szanhéribtől (lásd Jane R. McIntosh: Ancient Mesopotamia: New Perspectives. Santa Barbara, CA, 2005, ABC-CLIO, Inc. 35-43. o.).

A bibliai próféták az élettelen szobrok imádatát szembeállították a Teremtő Isten tiszteletével, aki él és életet ad (Jer 51:15-16, 19).

Olvassuk el 2Móz 20:4-6 és Zsolt 115:4-8 verseit! Mit tanítanak a bálványimádást illetően?

A lelki Babilonnal kapcsolatos problémák gyökerei ugyan mélyebbre hatolnak annál, hogy az ember egyszerűen meghajol a fából és kőből faragott szobrok előtt, de valóban van párhuzam az ókori és a lelki Babilon között, mert az utóbbi vezette be a bálványimádást az istentiszteletébe. A szobrok imádata a második parancsolat megszegését jelenti, mivel korlátozza a Szentlélek lehetőségét, hogy örökkévaló dolgokkal hasson az emberek gondolataira, Isten fenséges voltát pedig az élettelen szoborra szűkíti le. A szobrok tiszteletét a 4. században vezették be a kereszténységbe, hogy így tegyék a pogány népesség számára elfogadhatóbbá azt. Sajnálatos módon gyakran olyan szentséget, tiszteletet tulajdonítanak a szobroknak, képeknek, ami egyedül Istent illeti, ettől válik ez a gyakorlat lelkileg lealacsonyítóvá.

„A Jelenések 14. fejezetében azt az üzenetet találjuk, hogy Babilon leomlott. Babilon azokra a vallási szervezetekre vonatkozik, amelyek valamikor tiszták voltak, de megromlottak. Ezt az üzenetet, mivel az ítéletre való figyelmeztetés után következik, az utolsó napokban kell hirdetni. Tehát nem vonatkozhat csupán a katolikus egyházra, mert ez az egyház már hosszú századok óta bukott állapotban van” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 331. o.).

Dániel 3. fejezetében a három héber története, akiknek az ősi Babilonban megparancsolták, hogy „imádjátok az arany állóképet, amelyet Nabukodonozor király állíttatott” (Dán 3:5), annak szimbóluma, modellje, ami a végidőben a lelki Babilonban fog megtörténni, amikor szintén kényszerítik az embereket a hamis „állókép” vagy szobor imádatára (lásd Jel 13:15; 14:9, 11; 16:2; 19:20; 20:4). Milyen érdekes, hogy éppen a két parancsolat egyikének – a második parancsolatnak (2Móz 20:4-5) – a megszegésére akarták rávenni a három hébert, amire ez a hatalom törekedett, nevezetesen, hogy megváltoztassa „az időket és a törvényt” (Dán 7:25).

Még melyik parancsolatot bolygatták meg? Természetesen a negyediket, ami az imádat kérdésének a lényegét érinti, ahogy láttuk már és még a későbbiekben is látni fogjuk. Ennek a végső krízis idején is központi szerepe lesz, amikor az a kérdés, hogy imádjuk-e azt, aki teremtette „az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék” (2Móz 20:11; lásd még Jel 14:7), vagy pedig a fenevadat és annak képét imádjuk.

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1)    Milyen kapcsolat van Bábel tornya és a mai lelki Babilon között? Milyen hasonlóságok mutatkoznak közöttük?

2)    Miként hozható összhangba két ellentétes gondolat? Jézus hatalmat adott egyházának, ugyanakkor veszélyes a lelki tapasztalatunkat letenni bármilyen lelki vezető kezébe. Milyen korlátok között értendő az egyház fennhatósága?

3)    Hogyan érthetjük meg, hogy Babilon egyik bűne, a bálványimádás többet jelent pusztán a szobrok előtti meghajlásnál? Hogyan eshetnek bele még protestánsok is a bálványimádás bűnébe?

4)    Milyen további párhuzamokat találunk Dániel 3. fejezete és az akkor kényszerített hódolat, valamint aközött, amire A jelenések könyve figyelmeztet a végidőt illetően?

             TÚRMEZEI ERZSÉBET:

IMÁDSÁG A KORSZELLEM ELLEN

Lindolfo Weingaertner után németből

Uram, ebben az okos korban

ne engedd elbutulni néped,

hogy az üres emberi szó

el ne némítsa szent Igédet!

És ebben a jóllakott korban

ne engedd meg, hogy éhen haljunk!

Táplálj mennyei eledellel,

hogy pusztulásba ne zuhanjunk!

És ebben a jéghideg korban

adj nekünk lángoló szívet,

hogy szereteted melegét árassza,

aki e földön a Tied!

S Urunk, ebben a fáradt korban

adj új tettekre erőt nekünk,

és légy a mi erőnk Te magad,

ha lankadunk, ha elcsüggedünk!