SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Mennyei kincsek gyűjtése

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 6:5-14; 13:10-12; 32:22-31; 2Korinthus 4:18; Zsidók 11:8-13, 24-29

„Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Avagy mit adhat az ember váltságul az ő lelkéért” (Mk 8:36-37)?

Jézus a világ legjobb befektetései tanácsát adta, amikor azt mondta, hogy „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják; Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és ahol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják” (Mt 6:19-20). Azzal fejezi be a befektetési stratégiáját, hogy „Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is” (Mt 6:21). Más szóval: mutasd meg, hogy mire költöd a pénzed, én pedig megmutatom neked, hol van a szíved! Ugyanis ahová tesszük a pénzünket, a szívünk is oda fog húzni, ha már nincs eleve ott.

Szeretnénk, hogy a szívünk Isten országa felé húzzon? Ha igen, akkor fektessük oda a pénzünket, ahol örökös jutalmat nyer! Fordítsuk az időnket, a pénzünket és az imáinkat Isten művére! Ha így teszünk, még jobban érdekelni fog minket az a munka, és a szívünk is követni fogja azt. Ezen a héten olyan igeszakaszokat és képeket vizsgálunk meg, amelyek bemutatják, hogyan gyűjtsünk kincset a mennyben és hogyan szerezhetünk örökre megmaradó jutalmat.

Érdemes megemlíteni: Isten gyakran arra hívja azokat, akik mennyei kincset keresnek, hogy nagy mértékben változtassanak a földi életükön. Készüljünk fel rá, hogy esetleg mi is ilyen helyzetbe kerülünk!

Olvassuk el 1Móz 6:5-14 szakaszát! Milyen gyökeres változásokkal nézett Noé szembe amiatt, hogy Istennek engedelmeskedett? Milyen elveket találhatunk itt mi, akik szintén olyan világban élünk, amit figyelmeztetni kell a közelgő veszélyre?

Noé arra is fordíthatta volna az idejét és az erőforrásait, hogy otthont készít magának. Mégis úgy döntött, hogy alapvetően megváltoztatja az életét, és százhúsz éven át engedelmeskedett Isten felszólításának, építette a bárkát.

Ma az özönvíz történetét kétkedve többen csak mítosznak tartják, ezért elutasítják, általában a természet törvényeire vonatkozó tudományos feltételezésekre alapozva. Ebben semmi új nincs. „Az özönvíz előtti világ századokon át változatlanoknak hitte a természet törvényeit. Az ismétlődő évszakok rendben követték egymást. Addig soha nem esett eső. A földet köd és harmat öntözte. A folyók még soha nem léptek ki medrükből, hanem vizüket baj nélkül vitték a tengerbe. Szilárd törvények tartották a vizet partjai között” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 66. o.). Az özönvíz előtt a valóságra alapozott téves értelmezés alapján úgy érveltek az emberek, hogy sosem lehet árvíz. Az özönvíz után pedig a valóságra alapozott, de hibás okfejtés következtében mondták, hogy sosem volt özönvíz.

Eközben a Biblia azt is kijelenti, hogy az emberek ugyanúgy kételkedni fognak a végidei eseményekkel kapcsolatban, ahogyan azt az özönvíz idején tették (lásd 2Pt 3:3-7). Hogyan készülhetünk tehát fel a közelgő pusztulásra? Van olyan tudatos döntés, amit „késleltetett jutalmazásnak” neveznek. Tulajdonképpen azt jelenti, hogy a szebb jövő reményében türelmesen kell végezzük a munkát, amire Isten elhívott bennünket. Nem tudjuk, Krisztus mikor tér vissza, de a fontosabb az, hogy Noéhoz hasonlóan addig azt tegyük, amire az Úr kér bennünket, még akkor is, ha az alapvető módon megváltoztatja az életünket, ahogy az Noé esetében is történt.

Mennyire állunk készen arra, hogy Isten felhívására nagymértékben változtassunk az életünkön, amint Noé is tette? (Segítség: lásd Lk 16:10!)

Isten felszólította Ábrámot, hogy hagyja el szülőföldjét és a családját, és menjen arra a földre, amit majd mutatni fog neki. Nem tudjuk meg a részleteket, de Ábrámnak el kellett hagynia születési helyét, ahol a fiatalkorát töltötte. Nem lehetett könnyű döntés, emiatt minden bizonnyal le kellett mondania néhány földi örömről és kényelemről.

Olvassuk el 1Móz 12:1-3 részét! Az ígéret és annak elfogadása következményeként hogyan áldotta meg Isten „a föld minden nemzetségét” (ÚRK) Ábrahámban?

Nagy dolog volt ez Ábrám és a családja számára, ami meg is változtatta az életüket. „Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívatott, hogy menjen ki arra a helyre, amelyet örökségül fog kapni, és kiment, nem tudva, hova megy” (Zsid 11:8, ÚRK). „Ábrahám feltétel nélküli engedelmessége a hit egyik legcsodálatosabb bizonyítéka az egész Bibliában” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 94. o.).

A legtöbben nem állnánk készen arra, hogy elhagyjuk a szülőföldünket, azzal együtt a barátainkat és a családtagjainkat is. Ábrám viszont így tett. Megelégedett azzal, hogy ott legyen, ahová Isten küldte. Bármilyen különösnek is tűnjön a helyezt, Ábrahám, Izsák és Jákób sosem vehette birtokba azt a földet, amíg éltek – mégis hűek maradtak az Úrhoz.

Olvassuk el Zsid 11:8-13 szakaszát! Milyen időszerű üzenetet kapunk itt?

Ábrámot fejedelemként ismerték. Nagylelkűnek, bátornak, vendégszeretőnek tartották, aki a Magasságos Istent szolgálta. Példás bizonyságot tett Istenről. Az Úr kegyelméből Ábrahám örökösei vagyunk. „Úgy, amint Ábrahám is hitt Istennek, aki ezt igazságul számította be neki. Értsétek meg tehát, hogy akik hitből vannak, azok Ábrahám fiai” (Gal 3:6-7, ÚRK). „Ha pedig Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai és ígéret szerint örökösök vagytok” (Gal 3:29, ÚRK).

Ábrahámnál, ahogy Noénál is azt látjuk, hogy olyan döntést hozott, ami alapvetően megváltoztatta az életét, amikor engedelmeskedett Istennek.

Olvassuk el 2Kor 4:18 versét! Milyen hatást gyakoroljon ez a vers a lelki téren hozott döntéseinkre? Hogyan követte Mózes és Ábrahám ugyanezt az elvet?

Amikor Isten hívására Ábrám elhagyta a hazáját, Lót, az unokaöccse úgy döntött, hogy vele tart a hosszú utazáson. Mózes első könyve 13. fejezete feljegyzi, az Úr gazdagon megáldotta Ábrámot, akinek így „sok jószága, ezüstje és aranya volt” (1Móz 13:2, ÚRK). Viszont Lótnak is „voltak juhai, ökrei és sátrai” (1Móz 13:5, ÚRK). Olyan gazdagok lettek mindketten a hatalmas csordáikkal, hogy nem maradhattak meg egymás mellett. Ábrám felajánlotta Lótnak, hogy kiválaszthatja, hol szeretne élni. Így akarta elkerülni a pásztoraik közötti összetűzéseket. Lótnak természetesen át kellett volna adnia a választás jogát Ábrámnak, mint nála idősebbnek, hiszen neki köszönhetően gazdagodott meg. Ám semmilyen hálát nem mutatott jótevője iránt, önző módon azt a földet kívánta, amit a legjobbnak tartott.

Olvassuk el 1Móz 13:10-12 részét! Milyen észszerű tényezők vezethették Lótot a döntésére?

Bármilyen egyszerűen magyarázhatta is a döntését Lót, hogy a városba költözik, de ott a dolgok nem alakultak jól a számára. Amikor azonban Ábrám meghallotta, hogy mi történt vele, nem azt mondta: „Bizony Lót, ez elég kellemetlen, de csak azt aratod, amit vetettél.” Inkább a segítségére sietett (lásd 1Mózes 14. fejezetét).

Előfordul, hogy nem tanuljuk meg a leckét, amikor új dolgokat próbálunk megszerezni. Lót egyenesen visszaköltözött Sodomába! Nagy irgalmában Isten mégis hírmondókat küldött Lóthoz és a családjához, hogy tudtukra adja, milyen pusztítás közeleg ezekre a városokra.

Olvassuk el 1Móz 18:20-33 szakaszát! Mit mondott Isten Ábrahámnak, miért látogatott el a földre? Mit felelt Ábrahám a gonosz városok elpusztításának hírére?

Mivel Ábrahám aggódott Lótért és a családjáért, alkudozni kezdett Istennel, hogy kegyelmezzen meg a városoknak, ha laknak bennük igaz emberek. Ötvennel kezdte és egészen tízig ment le. Szerető jellemével összehangban az Úr egészen addig kegyelmet adott, amíg Ábrahám tovább kérlelte Őt. Isten és két angyala személyesen mentette meg Lótot, a feleségét és a két lányát. Ám a felesége visszatekintett és sóbálvánnyá vált. Lót gazdag emberként költözött Sodomába és szinte nincstelenül távozott. Mennyire vigyáznunk kell a döntésekkel, amelyeket meghozunk, főként amikor a teljes kép helyett a rövidtávú haszonszerzésre figyelünk (lásd Mk 8:36-37)!

Jákób fiatalemberként szerette és félte Istent, mégis szövetkezett az édesanyjával, Rebekával, hogy megtévessze az édesapját és elnyerje az áldását. Ennek következtében felnőtt korában rossz útra lépett. Menekülnie kellett, nehogy utolérje a korai halál. Rebeka azt mondta neki, hogy „fuss Lábánhoz… És maradj nála egy kevés ideig, míg a te bátyád haragja elmúlik… akkor elküldök és haza hozatlak téged” (1Móz 27:43-45). Jákób végül húsz évig maradt távol, és többé nem látta az édesanyja arcát.

Olvassuk el 1Móz 32:22-31 verseit! Mi történt itt Jákóbbal? Milyen lelki tanulságokat szűrhetünk le ebből az esetből Isten kegyelméről, amit akkor is felkínál, amikor rossz döntést hozunk meg?

„Alázatosan, bűnbánattal és a saját akaratáról lemondva ez a bűnös, tévelygő halandó legyőzte a mennyei Felséget. Remegve kapaszkodott Isten ígéreteibe, és a Végtelen Szeretet szíve nem tudta elutasítani a bűnös könyörgését.

Ekkor világosan Jákób elé tárult, mi volt az a hiba, ami bűnéhez, az elsőszülöttségi jog csalás általi megszerzéséhez vezetett. Nem bízott Isten ígéreteiben, hanem a saját erőfeszítéseivel akarta elérni azt, amit Isten a maga idejében és módján valósított volna meg…

Jákób megkapta azt az áldást, amelyre lelke vágyott. Isten megbocsátotta annak a bűnét, aki a másikat kitúrta a helyéből” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 158-159. o.).

Olvassuk el 1Móz 49:29-33 szakaszát! Jákóbnak nem volt már földje Kánaánban. Ennek ellenére mit hagyott meg a fiainak a temetésével kapcsolatban? Vajon miért kérhette ezt?

A Bibliában az áll, hogy mindhárom pátriárkát ugyanabba a barlangba temették el, a feleségükkel együtt. Jákób, aki erősen bízott az Úrban, idegennek, vándornak tartotta magát ezen a földön (lásd Zsid 11:13). Noha hibákat követett el, de ő, aki nincstelenül távozott Kánaánból, gazdag emberként tért oda vissza.

A hibáink ellenére Isten még mindig megáldhat bennünket. Mennyivel jobb volna azonban már kezdettől fogva elkerülni a rossz döntéseket! Milyen válaszutak előtt állunk most? Hogyan kerülhetjük el azt, hogy rosszul válasszunk?

Mózes személye kimagaslik a szent történelem korai éveiben. Isten gondviselése tartotta őt életben vállalkozó szellemű édesanyja és gondoskodó nővére segítségével. Amikor a fáraó lánya megtalálta a kis Mózes kosarát a sás között, megkérdezte a héber édesanyát, hogy gondoskodna-e a kicsiről, és még fizetett is neki érte. Micsoda áldásos kihívás volt ez a fiatal anyuka számára, aki idegen és rabszolga is volt az országban! Jókébednek csak tizenkét éve volt arra, hogy megtanítsa a gyerekét imádkozni, bízni Istenben, tisztelni Őt, illetve jellemben felkészítse a jövőbeli szolgálatára. Mózes évekig tanult aztán Egyiptom királyi udvarában. „Megtanították Mózest az egyiptomiak minden bölcsességére, és hatalmas volt szóban és tettben” (ApCsel 7:22, ÚRK). Férfivá érve azonban olyan tudatos döntést hozott, ami megváltoztatta az életét és a történelem menetét.

Olvassuk el Zsid 11:24-29 részét! Gondoljunk arra, amit Mózes maga mögött hagyott és amivel ahelyett szembe kellett néznie! Próbáljuk elképzelni a helyzetét, mielőtt meghozta a döntését! Mit hagyott hátra és mit fogadott el a távozásával?

Egyiptom volt az egyik, ha nem a legnagyobb hatalom a korabeli ókori világban. A Nílus megtermékenyítette a földet, így a gabonával teli Egyiptom gazdag és erős ország volt. Mózes pedig ennek az országnak az élén állhatott volna. Szinte el sem tudjuk képzelni, mennyire csábíthatta őt fiatalkorában Egyiptom világa, annak minden kincsével együtt. Bizonyára csalogatta az elismerés, az élvezetek tömkelege és a gazdagság. Kétségkívül könnyen megmagyarázhatta volna magának, ha marad és nem vet el magától mindent csak azért, hogy egy csapat semmibe vett rabszolgához kösse a sorsát. Mégis mi történt? Ahogy a Szentírás mondja: „Inkább választotta az Isten népével való együtt nyomorgást, mint a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűségét” (Zsid 11:25, ÚRK), nem is beszélve a szenvedésekről! Mózes második könyvének nagy része azzal foglalkozik, hogy mivel küszködött és milyen próbákkal nézett szembe, ráadásul nem léphetett be az ígéret földjére sem, mindazok ellenére, amiken át kellett mennie (lásd 4Móz 20:12). Mindannyian tudjuk, Mózes végül a helyes döntést hozta meg, noha maga is azon tűnődött, hogy jól választott-e.

Világi szempontból nézve Mózesnek Egyiptomban kellett volna maradnia. Keresztényként azonban olyan képet kapunk a valóságról, ami messze túlröpít bennünket ezen a világon.

Isten betartotta a szövetség rá eső részét, amikor megáldotta Ábrahámot. Ábrahám pedig azzal tisztelte az Urat, hogy nem a földön gyűjtött kincseket. „Nem erre a világra szól az az örökség, amit Isten ígért népének. Ábrahámnak nem volt birtoka a földön, »egy lábnyomnyi« sem (ApCsel 7:5). Ugyan nagy vagyona volt, de Isten dicsőségére és embertársai javára használta fel. Nem tekintette ezt a világot otthonának. Isten arra szólította, hogy hagyja el bálványimádó honfitársait, és neki ígérte Kánaánt mint örök birtokot, de sem fia, sem unokája nem kapta meg azt. Amikor Ábrahám temetkezési helyet akart szerezni halottja számára, meg kellett azt vennie a kananeusoktól. Egyetlen birtoka az ígéret földjén egy sziklába vájt sír volt a Makpelah barlangjában” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 133. o.). Életünk során időnként kísértést érzünk arra, hogy keressük a gazdagságot és a kényelmet. Erős hitre van szükségünk ahhoz, hogy kivárjuk a jutalmazást. „A fáraó palotájának a nagyszerűségét és az uralkodó trónját ösztönzésként tárták Mózes elé. Ő azonban tudta, hogy a királyi udvar bűnös örömei és élvezetei az embert elvonják Istentől. Mózes túltekintett a káprázatos palotán, a koronán, és tekintetét arra a nagy megtiszteltetésre irányította, amellyel a Magasságos az Ő szentjeit ajándékozza majd meg bűntől mentes országában. A hit szemével Mózes látta azt a hervadhatatlan, el nem pusztítható koronát, amelyet a menny Királya helyez a győztesek homlokára. Ez a hite indította arra, hogy forduljon el a föld uralkodóitól és csatlakozzék az alázatos, szegény és megvetett néphez. Isten választott népéhez, amely nép Istennek kíván inkább engedelmeskedni, mint a bűnnek szolgálni” (i. m. 205-206. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1)   Mi történik majd a tulajdonunkkal, amikor Jézus eljön (lásd 2Pt 3:10)? Sőt már a második eljövetel előtt is mi minden megeshet a dolgainkkal (lásd Mt 6:20)? Tehát miért olyan fontos mindent a helyén kezelni?

2)   Jézus óvott bennünket „a gazdagság csalárdságától” (Mk 4:19). Mit értett ezen? Hogyan téveszthet meg minket a gazdagság?

3)   Mivel igazolhatta volna Mózes magában, ha Egyiptomban marad és nem menekül el a rabszolgák csapatával a sivatagba, mindent hátrahagyva? Mi miatt hozhatta meg végül a döntését? Beszéljük meg ezt az osztályban!

         BALÁSSY LÁSZLÓ:

SZÁRNYBONTÓ SZERETET

A percek, mint a könnyűsodrú szellő

messze szállnak a költöző időben;

hónapról hónapra úszik, mint a felhő,

évek, emlékek sora tovaszökken.

A gyermekkor tavaszi dallamában

parányi csengők csengenek szelíden;

roskad a lomb, arany rét ring a nyárban,

majd őszre tél jön, s átkarol az Isten.

De az elhúzó éveken keresztül,

mint kristály-forrás, mint időtlen ének,

a Szeretet örök himnusza csendül,

ezüst hangjai szívtől szívig érnek,

s mint zengő lánc, telt sugarakba fonva

emelnek a tündöklő csillagokba!