2021 / III.
− 13. tanulmány − Szeptember 18−24A végső nyugalom
SZOMBAT DÉLUTÁN
E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 24:4-8, 23-31; Filippi 4:4-6;
Zsidók 11:13-16;
Jelenések 1:9-19; 14:6-12
„Hanem amint meg van írva:
»Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt
készítette el Isten az őt szeretőknek«”
(1Kor 2:9, RÚF).
Éreztük már úgy, hogy egy
nagy csata, a jó és a rossz közötti küzdelem közepében vagyunk? Sokan, még nem
vallásos emberek is átélték már ennek a valóságát. Azért van így, mert ez az
igazság. A jó és a gonosz, Krisztus (a jó) és Sátán (a rossz) közötti nagy harc
közepében vagyunk.
Az élet tehát két síkon
játszódik. A Krisztus és Sátán közötti nagy küzdelem globális szinten történik,
sőt az egész világegyetem színterén, ugyanis a mennyben indult el (Jel 12:7). A
zavaros események között viszont könnyen szem elől téveszthetjük azt a nagy
tervet, amivel a jó Isten meg akarja menteni a világot. A háborúk, a politikai
zavargások és a természeti csapások reménytelen rettegésben tarthatnak minket.
Isten prófétai vezetése azonban segít, hogy a szemünket a teljes képre
szegezzük, ami megmutatja, merre tartunk és hogyan jutunk el odáig.
A nagy küzdelem emellett
sokkal személyesebb szinten is dúl. A mindennapokban mindannyiunknak kihívásokkal
kell megküzdenünk a hit terén, ha pedig nem érjük meg Jézus második
eljövetelét, akkor a halállal is szembe kell majd néznünk. Ezen a héten azt
vizsgáljuk meg, hogyan találhatunk nyugalmat Jézusban a világszéles
nyugtalanság, illetve annak ellenére, hogy nem ismerjük a saját jövőbeli
helyzetünket, legalábbis rövidtávon nem. Azonban hosszútávon a kilátásaink
valóban ígéretesek!
LÁTOMÁS
A VÉGIDŐRŐL |
Szeptember 19 |
Vasárnap |
Jézus
legtovább élő tanítványa egy sziklás börtönszigeten ült, távol mindentől, amit
csak szeretett. Mi zajlódhatott le János fejében, amikor a lakatlan szigeten
találta magát? Hogyan kerülhetett oda, ráadásul olyan körülmények között?
Elvégre látta Jézust felemelkedni, amint az ott álló két angyal ezt mondta: „Galileai
férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett
tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe” (ApCsel
1:11, RÚF).
Annak már több
éve volt, Jézus pedig nem tért vissza. Az aznap jelenlévő többi apostol addigra
már mind meghalt, a legtöbben mártírhalált szenvedtek a bizonyságtételük miatt.
A fiatal egyház sokat változott egy emberöltő alatt, most pedig rettenetes
külső üldözéssel, illetve belső eretnekmozgalmakkal kellett szembenézniük.
János bizonyára egyedül érezte magát, elfáradt és nyugtalan volt. Majd hirtelen
látomást kapott.
Olvassuk
el Jel 1:9-19 szakaszát! Milyen vigaszt kaphatott János ebből a látomásból?
Jézus azt
mondta a követőinek, hogy „Íme, én veletek vagyok minden napon a világ
végezetéig” (Mt 28:20, RÚF). Ezek a szavak minden bizonnyal sokszor bátorították
Jánost magányos száműzetése során. Jézus „kinyilatkoztatása” (RÚF), a
látomása vigaszt jelenthetett a számára, mert tudta, hogy Krisztus „az
Alfa és az Omega, kezdet és vég” (Jel 1:8), aki most különleges módon
fedi fel magát a száműzött apostolnak. E versek után a világ jövőjéről szóló
látomások következnek. A történelem csodálatos, panorámaszerű képe
jelenik meg előtte, ami nekünk tulajdonképpen a keresztény egyház történelme,
neki viszont még a jövő volt. Jánosnak azt is megmutatta Isten, hogyan
ér majd mindez véget a sok megpróbáltatás és csapás után. „És láttam új eget
és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé.
És a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam, amint alászáll a mennyből az
Istentől, felkészítve, mint egy menyasszony, aki férje számára van felékesítve”
(Jel 21:1-2, RÚF).
A jelenések
könyvében feljegyzett
nagy apokaliptikus látomás segített Jánosnak biztos nyugalomra lelni Isten gondviselésében
és ígéreteiben.
Az
élet időnként nehéz, sőt félelmetes is lehet. Viszont hogyan segít nyugalmat
találni az a tudat, hogy Isten ismeri a jövőt és kedvezőek a hosszútávú
kilátásaink?
VISSZASZÁMLÁLÁS |
Szeptember 20 |
Hétfő |
Jézus az Olajfák hegyén széles
ecsetvonásokkal festette le a jövőt, amikor a tanítványai megkérdezték: „Mondd
meg nekünk, mikor lesz ez, és mi lesz a jele a te eljövetelednek és a
világ végének” (Mt 24:3, RÚF)?
Máté evangéliuma 24. fejezetében feljegyzett
híres prédikációja felöleli a történelem folyamát az Ő korától kezdve a második
eljöveteléig, illetve az azon túli időkig. Krisztus fel akarta vázolni a
végidei próféciák isteni időrendjét a különböző korokban élő népe tagjai
számára, hogy a végidőben élők felkészülhessenek a legvégső eseményre.
Azt akarta, hogy biztos nyugalomra találjunk a szeretetében, még akkor is,
amikor körülöttünk minden a darabjaira hullik.
Az adventisták jól ismerik Dániel írását
arról, hogy „Nyomorúságos idő lesz az, amilyen nem volt, mióta népek vannak”
(Dán 12:1, RÚF). Jézus azt akarja, hogy felkészüljünk a második
adventjét megelőző eseményre.
Milyen lesz Jézus
visszajövetele? Mit tehetünk, nehogy bárki megtévesszen bennünket? Olvassuk el
Mt 24:4-8, 23-31 részeit!
Jézus adventje valóságos esemény lesz a
végidőben, és hatalmas a jelentősége, tekintettel arra, hogy mennyi
helyet kap a próféciákban és Jézus prédikációiban.
Az egész világon csupán nyolcan álltak
készen, amikor legutoljára egyetemes kiterjedésű krízishelyzet következett be.
Jézus a visszajövetele váratlanságát ahhoz az esethez, az özönvízhez hasonlítja
(Mt 24:37-39). Bár senki nem ismeri annak napját vagy óráját (Mt 24:36), Isten
már tudatta velünk a prófétai menetrendet, amit figyelhetünk a világban körülöttünk
zajló események között.
Mi is szerepet kaptunk a
profetikus drámában. Mi a feladatunk? Összpontosítsunk Mt 24:9-14 szakaszára!
Nem csupán megfigyelői vagyunk a kozmikus
küzdelemnek, az evangélium hirdetésében tevékeny résztvevőknek kell lennünk,
nekünk is vinnünk kell azt az egész világra! Ez azt jelenti, hogy minket is
üldözni fognak.
Mit jelent
az, hogy valaki „mindvégig állhatatos marad”? Hogyan lehet ezt megtenni?
Milyen napi döntéseket kell meghoznunk azért, hogy ne valljunk kudarcot, amint
az sokakkal megtörtént a múltban, illetve megesik majd a jövőben is?
FELADATUNK |
Szeptember 21 |
Kedd |
A
történelemnek ez a nagy, prófétai képe nem engedi, hogy tétlenül hátradőljünk, miközben
csak úgy maguktól kibontakoznak az események, amelyeket mi nem irányíthatunk.
Sokan így állnak hozzá: „A végső események úgy fognak lezajlani, ahogyan Isten
előre megmondta. Mi mást tehetnék tehát, mint azt, hogy azokkal sodródom?
Elvégre mi egyebet tehetnék?” A keresztényeknek viszont nem így kell
viszonyulniuk az őket körülvevő világhoz, főként nem a végső eseményekhez! A
jelenések könyve 14. fejezete szerint a történelem mostani szakaszában az a
feladatunk, hogy Isten ítéletéről beszéljünk, illetve segítenünk kell az
embereknek felkészülni Jézus második eljövetelére.
Olvassuk
el Jel 14:6-12 részét! Mit tanít itt Isten nekünk? Mit kell hirdetnünk a
világnak? Miért olyan sürgető ez az üzenet?
Adventistaként
hisszük, hogy „jelenvaló igazság” (2Pt 1:12) van a „hármas angyali
üzenet” verseiben. Itt találjuk meg az elhívásunk lényegét mi, akik a földi
történelem mostani szakaszában élünk. Figyeljük meg, hogy az örökkévaló
evangéliummal, Krisztus halálának és feltámadásának nagyszerű hírével kezdődik.
Egyedül ezen alapszik az üdvösségünk reménysége. Ott van az az üzenet is, hogy „eljött
ítéletének órája” (Jel 14:7, RÚF), ami fontos útjelzőként mutat a vég ideje
felé. Felszólítást is tartalmaz, hogy imádjuk azt, „aki teremtette a mennyet
és a földet” (RÚF), szemben a Babilonban maradóknak szóló félelmetes
figyelmeztetéssel – ők azok, akik imádják „a fenevadat és annak képmását” (Jel
14:9, RÚF). Végül Isten bemutatja végidei népét: „Itt van a szenteknek
békességes tűrése, itt akik megtartják az Isten parancsolatait és a
Jézus hitét” (Jel 14:12)!
Olvassuk
el Jel 14:11 versét! Mit tudhatunk meg ebből azoknak a nyugtalanságáról, akik a
fenevadat és annak képét imádják?
Sem éjjel, sem
nappal nincs nyugalma azoknak, akik a fenevadat, illetve annak képét imádják?
Különféle elképzelések keringenek azzal kapcsolatban, hogy ez mit is jelent.
Abban azonban egyetértünk, hogy ők nem tapasztalják a nyugalmat, amit Isten
kínál a hozzá hűségeseknek.
Vajon miért
az „örökkévaló evangélium” a hármas angyali üzenet első része? Miért
kell mindig a szemünk előtt tartanunk ezt a nagyszerű igazságot, miközben
hirdetjük az egész világon az üzenetet? Az evangélium megértése miért olyan
fontos ahhoz, hogy nyugalmat találjunk?
MEGNYUGVÁS,
BÉKESSÉG |
Szeptember 22 |
Szerda |
A keresztények
már hosszú évszázadok óta várják Krisztus visszatérését. Valóban abban tetőzik
minden reménységünk, ami nemcsak a miénk, hanem mindazoké, akik az egész
történelem során Isten hűséges népe közé tartoztak.
Olvassuk
el Zsid 11:13-16 szakaszát! Milyen nagyszerű ígéret van itt, nemcsak a múltban
élők, hanem a mi számunkra is?
_____________________________________________________________
Semmi értelme
nem lenne ezeknek a verseknek, ha úgy volna, ahogyan általában értik a halált.
Mit jelent ebben a szakaszban az, hogy a hithősök nem nyerték el az ígéreteket?
A haláluk után állítólag most a mennyben vannak Jézussal, élvezik a jutalmukat.
Például amikor Billy Graham meghalt, újból és újból azt hallottuk, hogy most
már a mennyben van Jézussal.
Kissé
ironikus ez a nézet, mert amikor valaki meghal, azt halljuk, hogy „Nyugodjék
békében!” Hogy is van ez? Békében nyugszanak, vagy a mennyben teszik azt, ami
ott szokás (például nézik a sok „jót”, ami itt történik)?
Mit
mondott Jézus a halálról? Olvassuk el Jn 11:11 versét!
_____________________________________________________________
A „békében”
való nyugvás gondolata felel meg a valóságnak, nem igaz? A halottak pihennek.
„A hívő emberek számára a halál csak egy röpke pillanat és nincs nagy
jelentősége. »Ha valaki megtartja az én beszédemet, nem lát halált
soha örökké [...] nem kóstol halált örökké« (Jn 8:51-52). A keresztények számára
a halál csak elalvás, egy pillanatnyi csendesség és sötétség. A Krisztussal
való élet Istenben elrejtett élet. »Mikor a Krisztus, a mi életünk megjelen,
akkor majd ti is Ővele együtt, megjelentek dicsőségben« (Kol 3:4)” (Ellen
G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 694. o.).
Jézus az
öntudatlan alváshoz hasonlította a halál pillanata és a feltámadás reggele közé
eső állapotot (Jn 11:11-14), de azt is kihangsúlyozta, hogy mind a
megváltottak, mind az elveszettek elnyerik majd a jutalmukat a feltámadás után
(Jn 5:28-29). Rámutatott, hogy milyen fontos felkészülni a halálra,
bármikor is érkezzen.
Milyen
vigaszt találunk abban a tudatban, hogy elhunyt szeretteink most valóban
pihennek?
ÖRÜLJETEK
AZ ÚRBAN MINDENKOR! |
Szeptember 23 |
Csütörtök |
Az
okostelefonjainkon a Google térkép az egyik leggyakrabban használt alkalmazás.
Sokan már nem emlékeznek arra, mihez is kezdtünk azelőtt, hogy GPS-alapú
térképek voltak a telefonunkon. Talán kissé izgulunk egy olyan helység felé
tartva, ahol még nem jártunk, de a Google térképpel még egy idegen városban is
bátran útnak indulhatunk és elérhetjük az úticélunkat. Jó példa ez a bizalom arra,
hogy milyen nyugalmat szeretne adni nekünk Isten a prófétai időrendjével. Néha
rossz címet ütünk be az alkalmazásunkba, vagy nem követjük az utasításokat,
mert azt hisszük, hogy ismerünk egy rövidebb utat. Mindkét esetben olyan helyen
lyukadhatunk ki, ahová nem akartunk menni, és bizonyára a nyugalmunkat is
elveszítjük.
Olvassuk
el Fil 4:4-6 szakaszát! Pál szerint hogyan találhatunk nyugalomra, valódi
békességre, még a zaklatott és fájdalmas világban is?
Pál ebben az
igeszakaszban nem azt mondja, hogy örüljetek mindenkor, minden
megpróbáltatásotok közben. Inkább arra szólít bennünket, hogy „Örüljetek az
Úrban mindenkor”. Mindegy, éppen milyen helyzetben vagyunk, milyen
próbák állnak előttünk, mert ha gondolatban Istennél, a jóságánál, a
szereteténél és a kereszten értünk hozott áldozatánál időzünk, képesek leszünk
örömet és nyugalmat találni megfáradt lelkünknek. Már a bibliaszöveg hangneme
is nyugalmat, békességet és földöntúli reménységet áraszt. Képzeljük el, hogy
milyen békességünk lehetne, ha valóban nem aggódnánk „semmi felől”! Ez
talán nem tűnhet reálisnak a világon (Pálnak is temérdek aggodalma volt). Ám ha
tudjuk, hogy végső soron mindent a szerető Isten irányít és majd kimenekít
bennünket az országába, akkor az bizonyára segít megfelelő perspektívából látni
azt, ami miatt éppen aggódunk. „Az Úr közel”? Ez annyit jelent, hogy
mindig közel van hozzánk, és amint behunyjuk a szemünket és elalszunk a sírban,
a következő pillanatban már Krisztus visszatérésének leszünk a tanúi.
Vitathatatlan,
hogy az élet tele van feszültséggel, megpróbáltatással és küzdelemmel. Egyikünk
sem menekülhet meg ezektől, minden bizonnyal Pál apostol sem tudott azoktól
megszabadulni (lásd 2Korinthus 11. fejezete). Mondanivalójának azonban az a
lényege, hogy örülhetünk annak, amit Krisztusban kaptunk, és valódi nyugalomra
lelhetünk most is.
Olvassuk el
megint Fil 4:4-6 részét! Hogyan alkalmazhatjuk ezeket a csodálatos gondolatokat
a jelenlegi próbáinkra és nehézségeinkre is?
TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: |
Szeptember 24 |
Péntek |
„Mindannyian azonnali és határozott
választ akarunk az imáinkra, és kísértést érzünk arra, hogy elbizonytalanodjunk,
amikor késik a válasz, vagy nem várt formában érkezik. Isten viszont
bölcsességében és jóságában nem mindig pontosan akkor és úgy válaszol az imánkra,
amikor és ahogyan szeretnénk. Többet és jobbat ad nekünk annál, minthogy minden
kívánságunkat teljesítse. Mivel bízhatunk bölcsességében és szeretetében, nem
szabad azt kérnünk, hogy a mi akaratunkkal értsen egyet! Inkább nekünk kell
elfogadnunk és teljesítenünk az Övét! Saját vágyaink és érdekeink vesszenek el
az Ő akaratában” (Ellen G. White: Gospel Workers. 219. o.)!
„Még egy kis idő, és Jézus visszajön,
hogy megmentse a gyermekeit és elvégezze rajtuk a halhatatlanság utolsó simításait…
A sírok megnyílnak, a halottak pedig győztesen jönnek elő, azt kiáltva, hogy »Halál!
hol a te fullánkod? Pokol! hol a te diadalmad?« Jézusban elaludt
szeretteink halhatatlanságba öltözve jönnek majd elő” (Ellen G. White: Counsels
on Stewardship. 350. o.).
BESZÉLGESSÜNK
RÓLA!
1)
Gondoljunk a nagy küzdelem valóságára! Hogyan zajlik ez most
a világban? Mi a helyzet a saját életünkkel? Valóságos, nem igaz? Sokkal
valóságosabb, mint általában gondolják, mert sokan nem hisznek az ördögben.
Miért olyan fontos tisztában lenni a nagy küzdelem valóságával ahhoz, hogy
értelmezni tudjuk a saját helyzetünket a világban? Miért ad nyugalmat az, amit
tudunk a nagy küzdelem végéről?
2)
A prófécia elterelheti a figyelmünket, ha megpróbálunk
túlmenni az egyértelműen feltárt dolgokon. Milyen gyakran okozott már problémát
az egyház tagjainak, hogy megjövendöltek eseményeket, vagy elhitték mások
jövendöléseit, amelyek végül nem teljesedtek be? Hogyan védhetjük meg magunkat
ennek csapdájától?
3)
Beszéljük meg az osztályban Jel 14:9-11 szakaszát, illetve
azt a kérdést, hogy a fenevadat és annak képét imádók nem találnak nyugalmat! Mit
jelent ez?
4)
Vitatott kérdés az egyházban, hogy lehet-e szerepünk
Krisztus viszszajövetelének siettetésében, vagy nem. Miért kell tevékeny szerepet
vállalnunk az adventi üzenet terjesztésében, akármi is legyen az álláspontunk
ebben a kérdésben?
KRISZTUSBAN
„Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok”
(Jn 14:15).
„Az Úr azt akarja, hogy választottai azon
ár szerint értékeljék önmagukat, mely árat érettük a Golgotán lefizetett. Isten
vágyakozik utánuk… különben nem küldötte volna el Fiát azzal az igen sokba kerülő
megbízással, hogy váltsa meg őket. Az Úrnak feladata van számunkra és nagyon
tetszik neki, ha gyermekei a legmagasabb igényekkel lépnek elé, csak azért,
hogy minél nagyobb mértékben megdicsőíthessék az Ő nevét. Nagy dolgokat
várhatnak el az Úrtól, ha hisznek az Ő ígéreteiben.
Krisztus nevében imádkozni azonban sokat
jelent. Azt jelenti, hogy elfogadjuk magatartását, megmutatjuk lelkületét és
végezzük munkáját… Krisztus megment bennünket, nem a bűnben, hanem a bűntől.
Azoknak, akik szeretik Őt, engedelmességükkel kell megmutatniuk iránta érzett
szeretetüket… Mikor megismerjük Istent, mivel éppen az a kiváltságunk, hogy
megismerhetjük Őt, akkor életünk a folyamatos engedelmesség élete lesz.
Krisztus lényének az értékelése, megbecsülése által az Istennel való közösség
útján a bűn gyűlöletes lesz számunkra.
Amint Krisztus emberként a törvény alatt
élt, úgy mi is megtehetjük ezt, ha erőért ragadjuk meg Krisztus erejét… Ha
hittel megyünk hozzá, akkor személyesen nekünk mondja el titkait… Akik úgy döntenek,
hogy semmi olyat nem tesznek, ami nem tetszik Istennek, miután ügyüket Isten
elé vitték, megtudják majd, hogy pontosan melyik úton kell járniuk. Ezek
nemcsak bölcsességet kapnak Istentől, hanem erőt is… Isten azért adott minden
hatalmat Krisztusnak, az emberi nemzetség fejének és képviselőjének, hogy lássa
el az elesett embereket mindazzal, amire szükségük van” (Ellen G. White: Jézus
élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 573-575. o.).