2021 / I.
− 4 tanulmány − Január 16 − 22Nehezebb úton
SZOMBAT DÉLUTÁN
E HETI TANULMÁNYUNK: Ézsaiás 7:14-25; 8
„És várom az URat, aki Jákób háza elől
eltakarta arcát, és benne reménykedem”
(Ézs 8:17, RÚF).
„A New York-i Harlemben egy lángoló
épület negyedik emeleti ablakában ült egy vak kislány. A tűzoltók már kétségbeestek,
ugyanis nem fértek be a két épület közé a létrás kocsival, és nem tudták
rávenni a kislányt, hogy ugorjon le a hálóba, amit persze nem látott.
Végül megérkezett a gyerek édesapja, aki
a hangosbemondóba belekiáltotta, hogy kifeszítettek egy hálót és ugorjon,
amikor szól neki. A kislány le is ugrott, olyan lazán, hogy csontja sem tört,
sőt egyetlen izmát sem húzta meg a négyemeletnyi zuhanás során. Amikor hallotta
az édesapja hangját, azt tette, amit ő mondott neki, mert annyira bízott benne”
(Michael P. Green, szerk.: 1500 Illustrations for Biblical Preaching.
Grand Rapids, Mich., 1989, Baker Books, 135. o.).
Isten komoly bizonyítékát adta, hogy a
legjobbat akarja a gyermekei számára, ők mégis elutasították gyengéd kérlelését.
Ezért aztán nagy robajjal és áradással kellett hozzájuk szólnia.
Milyen tanulságokat vonhatunk ma le ebből
a magunk számára?
BETELJESEDETT PRÓFÉCIA (ÉZS 7:14-16) |
Január 17 |
Vasárnap |
Ézs 7:14-16 szakaszában az Úr
Akház adott dilemmájához kötötte Immánuel jelét: mielőtt a gyermek Immánuel
elég idős lenne ahhoz, hogy választani tudjon a különböző ételek között, „elpusztul
a föld, melynek két királyától te reszketsz” (Ézs 7:16). Ezzel
Szíria és Izrael északi országára és királyaira utalt (lásd Ézs 7:1-2, 4-9),
majd megismételte ígéretét, miszerint hamarosan elfogy a támadók ereje.
Miért
említi Ézsaiás, hogy a fiú „vajat és mézet” eszik majd (Ézs 7:15)?
Júda termését és földjét az
asszírok el fogják pusztítani (Ézs 7:23-25). Így a népnek vissza kell térnie a
nomádok étrendjéhez (Ézs 7:21-22) – az Ószövetség Immánuelével együtt, akárki
is volt az (Ézs 7:14-15). Szegénységben élnek ugyan, de lesz elég ételük a
túléléshez.
Mikor teljesedett a
Szíriára és Izrael északi országára vonatkozó prófécia (2Kir 15:29-30; 16:7-9;
1Krón 5:6, 26)?
_____________________________________________________________
Ézsaiás ezt a próféciát
körülbelül Kr. e. 734-ben kapta. III. Tiglat-Pileszer azt tette, miután Akház
megvesztegette, amire minden bizonnyal amúgy is készült: szétverte az északi
szövetséget, leigázta Izrael galileai és a Jordánon túli régióit, elhurcolta a
lakosság egy részét, illetve a területet Asszíria tartományának nyilvánította
(Kr. e. 734-733). Miután Hósea meggyilkolta Péká királyt, majd megadta magát és
sarcot fizetett, Izrael maradéka megmenekült. Kr. e. 733-732 között az asszír
uralkodó elfoglalta Damaszkuszt, Szíria fővárosát, majd az országot
provinciaként Asszíriához csatolta. Így Ézsaiás jövendölésétől számítva két
éven belül, Kr. e. 732-re Szíria és Izrael végleg vereséget szenvedett. Megpecsételődött
a sorsa a két királynak, akik Akházt fenyegették. Nem sokkal azután, hogy Kr.
e. 727-ben V. Szalmanaszszár váltotta III. Tiglat-Pileszert a trónon, az
izraeli Hósea király politikai öngyilkosságot követett el, amikor fellázadt
Asszíria ellen. Az asszírok Kr. e. 722-ben bevették Samária fővárosát, több
ezer izraelitát elhurcoltak Mezopotámiába és a Méd Birodalom területére, akik
idővel beolvadtak a helyi lakosság közé, elveszítették identitásukat (lásd Ézs
7:8 – Efraim nemzeti léte hatvanöt éven belül megszűnt). Isten megjövendölte,
hogy mi lesz Júda ellenségeivel. Akháznak pedig megüzente: ez mindenképp
bekövetkezik, semmi szükség arra, hogy Asszíria kezébe adja magát.
A MEGJÖVENDÖLT KÖVETKEZMÉNYEK (ÉZS 7:17-25) |
Január 18 |
Hétfő |
Olvassuk el a fenti verseket!
Az Úr mondása szerint mi történik az országgal? Miért nem lehet meglepetés ez a
következmény?
„Jahve egyre csak megtérésre
hívta Izráelt. A próféták szeretettel kérlelték a népet, nyomatékosan buzdítva
őket bűnbánatra és reformációra. Szavaik gyümölcsöt teremtek Isten dicsőségére”
(Ellen G. White: Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó,
201. o.).
Így Akháznak, aki inkább a
félelem, mint a hit embere volt, jó hír volt Istentől Szíria és Izrael veszte.
A rossz hír pedig az volt, hogy a szövetségeséül és „barátjául” választott
Asszíria sokkal veszélyesebb ellenfél lesz, mint amilyen Szíria és Izrael volt.
A király veresége biztossá lett azzal, hogy elutasította Isten szabadítási
ígéretét, amit Ő felkínált neki. Ha Akház korábban úgy vélte, hogy a világa
darabjaira fog hullani, akkor rá kellett jönnie: a dolgok csak még rosszabbá
válnak!
„Jobb az Úrban bízni, mint
emberekben
(előkelő
emberekben – ÚRK) reménykedni” (Zsolt 118:9). Hogyan bízhatott Akház
abban, hogy III. Tiglat-Pileszer megelégszik azzal, ha elfoglalja az
északra levő országokat, Júdát pedig tiszteletben tartja? Arról
tanúskodnak az asszír írások, mint például a királyaik krónikái is, hogy
olthatatlan volt a hatalomvágyuk.
Olvassuk el 2Kir 16:10-18
és 2Krón 28:20-25 részeit! Mi történt Akházzal? Milyen lelki elvet látunk itt
kibontakozni? Miért nem meglepő az eljárása?
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
2Krón 28:20-23 szakasza
remekül összefoglalja, mi lett a következménye annak, hogy Akház Asszíriától
kért segítséget és nem az Úrra támaszkodott.
Természetesen
hajlamosak vagyunk olyasmiben bízni, amit látunk, érzünk, ízlelünk és
megérintünk – a világ dolgaiban. Csakhogy amint tudjuk, a világ dolgai
mulandóak. Figyeljük meg 2Kor 4:18 versét! Mit mond ez az ige? Hogyan
alkalmazhatjuk önmagunkra az üzenetét? Mennyiben lesz más az életünk, ha ezt
tesszük?
EGY NÉV JELENTÉSE (ÉZS 8:1-10) |
Január 19 |
Kedd |
Képzeljük
el, hogy Ézsaiás második fiával labdázunk! Mire kimondjuk, hogy „»Siess
zsákmányra és gyorsan prédára«, dobd ide a labdát!” – akkorra már túl késő.
A név egyértelműen utal a gyors hódításra, de ki győz le kit
(Ézs 8:4)?
Ézs
8:1-10 része a 7. fejezet üzenetét erősíti meg. Mielőtt a gyermek elérne egy
adott kort, Asszíria elragadja a zsákmányt Szíriának, valamint Izrael északi
királyságának fővárosából. Továbbá mivel Júda elutasította Isten megerősítő
üzenetét, amit a jeruzsálemi Siloám-patak csendes folyása jelképezett, le fogja
győzi Asszíria hatalmas ereje, amit pedig a nagy Eufrátesz folyó áradása
szimbolizált.
Mivel
Akház Asszíriához fordult, Ézsaiás fiainak a neve Júdára és az északi országra,
Izraelre is utalt: „Siess zsákmányra és gyorsan prédára”, de „A maradék visszatér”.
Miért volt még reménységük? Bár asszírok lepik majd el Immánuel földjét, még
mindig ott az ígéret, hogy „Isten van mivelünk” (Ézs 8:10)! Itt
valójában azt a motívumot látni, ami Ézsaiás egész könyvét áthatja: bár a
háborús pusztítás, szenvedés és száműzetés ítélete sújtja az Úrnak Júdában és a
többi országban lakó ellenségeit, Ő továbbra is ott lesz a népe hűséges túlélői
mellett, és visszahozza majd őket a földjükre.
Miért
említi meg Ézsaiás, hogy tanúk előtt feljegyezte a gyerek nevét, illetve házastársi
kapcsolatot létesített a feleségével (a prófétaasszonnyal) (Ézs 8:1-3)?
_____________________________________________________________
A
fiával kapcsolatos időzítés központi jelentőséggel bírt. Ahogy Immánuel jelével,
úgy itt is kevesebb időbe telik, mire Asszíria legyőzi Szíriát és Izraelt, minthogy
a fiú fogantatása és megszületése után elérné azt a korai életszakaszt, amikor
már képes megszólítani az apját és az anyját (Ézs 8:4). Ézsaiás még a
fogantatás előtt hivatalosan feljegyezte a gyerek nevét, így nyilvánvaló
prófécia volt a fiú és a neve is, aminek az azt követő események lettek a
próbái.
Az
Úr továbbra is kész volt megmenteni a népet, amely az Övének vallotta magát,
még ha minduntalan ugyanazokba a hibákba estek is bele. Hogyan alkalmazhatjuk ezt
az elvet önmagunkra nézve, különösen akkor, amikor lelki életünkben elbukunk és
kudarcot vallunk?
NEM
KELL FÉLNÜNK, HA AZ URAT FÉLJÜK (ÉZS 8:11-15)! |
Január 20 |
Szerda |
Az egykori amerikai elnök, Franklin D.
Roosevelt az első beiktatási beszédében mondta a nagy világgazdasági válság
miatt elcsüggedt népének: „A félelem az egyetlen dolog, amitől félnünk kell”
(Az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusa, Washington, D.C., 1933. március
4.). „Nem kell félnünk, ha féljük az Istent!” – üzente Ézsaiás az elkeseredett
népnek.
Az Úr intette a prófétát, hogy ne tartson
attól, amitől a népe félt, inkább Őt félje (Ézs 8:12-13). Ez fontos gondolat az
egész Szentírásban. Jel 14:6-12 szakaszában például három angyal hirdet egy
világszéles üzenetet: féljétek az Istent és neki adjatok dicsőséget, ahelyett,
hogy félnétek és dicsőítenétek a 13. fejezetben bemutatott hatalmat, a földből
feljövő fenevadat!
Hogyan értsük Isten
„félelmének” gondolatát? Mit jelent, különösen annak a parancsnak a fényében,
hogy szeretnünk is kell az Urat (Mt 22:37)?
Az igazi istenfélelem azt jelenti, hogy
Őt tartjuk a világegyetem legfőbb hatalmának. Ez a félelem minden egyéb félelmet
felülír. Ha velünk van, senki nem érhet hozzánk az Ő engedélye nélkül. Ha
ellenünk van, mert fellázadtunk ellene, futhatunk ugyan, de sehová sem
bújhatunk el!
Vajon nem mond ellent 1Jn
4:18 versének az a gondolat, hogy félnünk kell az Urat? „A szeretetben
nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem
gyötrelemmel jár: aki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben.”
A félelemnek több fajtája létezik.
Amennyiben van egy olyan barátunk, akinek elképesztő a hatalma és akihez kölcsönös
szeretet fűz, nem abban az értelemben félünk tőle, hogy azt gondolnánk, bántani
fog bennünket. Inkább úgy féljük őt, hogy ismerjük és tiszteletben tartjuk az
erejét és a kapcsolatunk határait.
Keresztényként
nem kell szeretnünk a világnak azokat a dolgait, amelyeket a világi emberek
szeretnek (1Jn 2:15)! Ezzel párhuzamosan gondolkozva, vajon létezik olyan,
amitől a világ fél, amitől azonban nekünk keresztényként nem kell tartanunk? Ha
igen, akkor mi minden tartozhat ide, és miért nem kell azoktól félnünk? Ugyanakkor
viszont mitől nem fél a világ, amitől keresztényként igenis félnünk kellene
(lásd Jer 10:2-3; Mt 10:28)?
A HÁLÁTLANOK, AZ ÉLŐ HALOTTAK SÖTÉTSÉGE (ÉZS
8:16-22) |
Január 21 |
Csütörtök |
Olvassuk el a fenti
igeszakaszt! Miről szól ez a rész? Mi köze van ennek Akház királyhoz?
Összegezzük a gondolatainkat!
_____________________________________________________________
Akház szorosan
kötődött a pogány valláshoz (2Kir 16:3-4, 10-15; 2Krón 28:2-4, 23-25), amit
komolyan áthatott az okkultizmus (vö. 5Móz 32:17, „Ördögöknek áldoztak”;
1Kor 10:20). Szembetűnő páhuzamok láthatók a modernkori boszorkányság és az ókori
Közel-Kelet szertartásai között, amelyekről a Biblián kívül más ókori írások is
tanúskodnak. Még a New Age gyakorlatai is pusztán ezeknek az okkult szokásoknak
mai megnyilvánulásai.
Pontosan illik
Akházra az elkeseredés, amiről Ézsaiás írt, és ami abból fakadt, hogy a király
más lelkekre, nem pedig az Úrra hagyatkozott (vö. 2Krón 28:22-23; Ézs 8:21-22).
A próféta utalt rá, hogy a nép feldühödik és átkozza a királyt (Ézs 8:21).
Ennek figyelmeztetnie kellett Akházt, hogy a népe átkozni fogja őt, mivel az
okkultizmusba vezette országát. A halála után kivételt is tettek a temetésével
kapcsolatban, mert kevéssé tisztelték őt: „nem Izráel királyainak a temetőjébe
vitték” (2Krón 28:27, RÚF).
Mit
állítanak a következő versek az okkultizmusról: 3Móz 20:27; 5Móz 18:9-14?
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
Az Isten iránti hűség kérdése, hogy távol
tartjuk magunkat az okkultizmustól. 1Krón 10:13-14 része Saul királyra
vonatkoztatja ezt az elvet: „Így halt meg Saul gonoszsága miatt,
mivel vétkezett az ÚR ellen. Az ÚR szavát nem tartotta meg, sőt a
halottidézőt is megkereste, hogy megkérdezze, és nem az URat kérdezte
meg. Ezért elveszítette őt az ÚR, és országát Dávidnak, Isai fiának
adta” (ÚRK).
Gondoljunk
a saját életünkre, a környezetünkből érkező hatásokra! Milyen alig észrevehető
módon vagyunk kitéve azoknak az elveknek, amelyek az okkultizmus és a
spiritizmus különféle megnyilvánulásai mögött húzódnak meg? Mit tehetünk annak
érdekében, hogy minimalizáljuk a bennünket és a családunkat érő hatását?
TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: |
Január 22 |
Péntek |
Ellen
G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, „A spiritizmus”
c. fejezete, 473-481. o.
„A
héberek korában egyesek azt állították – miként ma a spiritiszták –, hogy kapcsolatban
vannak a halottakkal. A megidézett halottakat, ahogy a túlvilági látogatókat
nevezték, a Biblia »ördögi lelkek«-nek mondja (vö. 4Móz 25:1-3; Zsolt 106:28;
1Kor 10:20; Jel 16:14). A halottidézés – a Szentírás szerint – az Úr előtt
utálatos dolog, és Isten halálbüntetés terhe mellett megtiltotta (3Móz 19:31;
20:27). Pusztán ez a szó: ördöngösség – ma megvetést vált ki az emberekben. Azt
az állítást, hogy az ember ördögi lelkekkel érintkezhet, középkori mesének
tartják. A spiritizmus azonban, amely híveinek százait, ezreit, sőt mi több,
millióit tartja számon, utat talált a tudományos körökbe, betört az egyházakba,
pártfogásra talált a törvényhozó testületekben, sőt a királyok udvarában is. Ez
az óriási csalás, a régi időkben kárhoztatott és megtiltott boszorkányság, új
álarcot öltött” (i. m. 477. o.).
BESZÉLGESSÜNK RÓLA!
1)
Beszélgessünk a filmekben, könyvekben, a tévében és általában a
kultúrában megjelenő spiritizmus kérdéséről! Ha nem is tudjuk megállítani, hogyan
figyelmeztethetünk másokat a veszélyeire, ami sokak szemében nem több ártatlan
szórakozásnál? Miért olyan fontos a halottak állapotának helyes megértése az
efféle megtévesztések elleni védekezéshez?
2)
Olvassuk el Ézs 8:20 versét, majd írjuk is le a saját szavainkkal!
Olvassa fel mindenki a csoportban a saját verzióját! Mit üzen itt nekünk az Úr?
3)
Időzzünk egy kicsit tovább annál a gondolatnál, hogy egyszerre szeretjük
és féljük Istent! A szeretetünk milyen értelemben gyökerezik a félelemben? Vagy
inkább a szeretetünkből ered a félelemünk? Beszélgessünk erről!
ÖSSZEFOGLALÁS:
Isten a figyelmeztetés és a
remény üzenetét erősítette Ézsaiás tettein, családján és szavain keresztül is:
az egyetlen biztos út, ha bízunk abban, hogy az Úr tudja, mit tesz! Szeret és
van elég ereje hozzá, hogy vezesse, óvja és a gondját viselje mindazoknak, akik
engedik neki. Azokra pedig, akik más erőkhöz fordulnak, csak bajok várnak.
VITÉZ CZIKORA ANDRÁS:
ÖNVIZSGÁLAT
Ki vagyok én? – Önmagamtól kérdem,
tán vadvizek árján egy apró buborék,
minek árnya sem látszik a mélyben,
s örvénybe, viharos szél sodorna odébb.
Időnek síkján, röpke pillanat,
ami egy villanás, lét és nemlét között.
Földi sárgolyón élni – ennyi csak,
ahol minden véges és nem lehet örök.
„A nagy tónál partmenti kő a kordon,
mely vélt szabadságot árnyként fenyeget.
Félelmeim magamba zárva hordom
gyötrő korlátot látva már eleget.
Oly sokan álltak már a büszke parton
figyelve mélybetűnt alkonyi eget,
az idő tovaszáguld, nincsen pardon
az elmúlásban, a sors már sepreget.”
Magányomban sem voltam egyedül,
hármas Istenség velem: A „VAGYOK”,
hárfa húrokon, ha ének rezdül,
lelkem, égbe viszik angyalok.
A hitehagyás, szívembe nyilall;
immár teljesül a prófécia:
Pál apostolnak a szavaival,
„s megméretik az Embernek Fia.”
Hűl a Szeretet: világi hatás;
hiszem és vallom, jön ISTEN FIA:
egy öröklétre a feltámadás,
s mennybe emel a hitbuzgó ima.