2021 / I.
− 3 tanulmány − Január 9 − 15Amikor a világunk darabjaira hullik
SZOMBAT DÉLUTÁN
E HETI TANULMÁNYUNK: Ézsaiás 7:1-14
„…ha nem hisztek, bizony
meg nem maradtok”
(Ézs 7:9).
Connie és Roy egy szombati
istentiszteletről hazatérve felhajtott a kocsibeállóra. A kertben egy kis tyúk
repkedett rémülten, épp előttük. Valami baj történhetett. A baromfiaknak a
ketrecben kellett volna lenniük, biztonságban, de kiszabadultak. Connie-ék
gyorsan körülnéztek, és akkor szembesültek a kibontakozó tragédiával.
Beethoven, a szomszéd kiskutyája kiszökött a kertjükből, és már a tavacskánál
volt, Daisy-vel a szájában. Daisy egy gyönyörű tojó tyúk volt, pelyhes fehér
faroktollakkal. Connie kiszabadította Daisy-t, de már túl későn. Kedvenc
kisállata hamarosan a kezei között pusztult el, kitekert nyakkal. A nő leült a
kertben, és a halott madarat szorongatva zokogott.
Ez azonban felizgatott egy másik állatot
is. Egy nagy, fehér kacsa észrevette, amint Connie a kezében tartja Daisy-t, és
bizonyára azt hitte, hogy ő ölte meg a tyúkot. Így amikor a következő néhány
hét során a kacsa csak meglátta Connie-t, vadul nekitámadt és kemény csőrével
erősen megcsipkedte. Néha nem könnyű megállapítani, hogy valójában ki a
barátunk és ki az ellenségünk.
Ezen a héten Júda egyik királyát
figyeljük meg, aki szintén tévesen ítélte meg a helyzetet, és azt próbáljuk
megérteni, hogy miért is hozott rossz döntéseket.
ÉSZAKRÓL JÖVŐ VESZEDELEM (ÉZS 7:1-9) |
Január 10 |
Vasárnap |
Milyen rettenetes válsággal
nézett szembe Akház király az uralkodása elején (2Kir 15:37-38; 16:5-6; Ézs
7:1-2)?
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
Izrael északi királysága
(Efraim) és Szíria (Arám) összefogott Júda ellen. Ez akkor történt, amikor az
edomiták és a filiszteusok támadásai legyengítették a kis déli országot. Júda a
múltban már megküzdött Izraellel, de az Izrael és Szíria közötti szövetség
túlerőnek számított. Úgy tűnik, a két északi ország arra akarta kényszeríteni
Júdát, hogy szövetkezzen velük az asszír III. Tiglat-Pileszer (2Kir 15:19 verse
„Púl” néven említi) hatalmas erejével szemben, aki terjeszkedő birodalmával
fenyegette őket. A nagyobb veszély láttán Izrael és Szíria félretette régi
viszályát. Ha sikerülne legyőzniük Júdát és báburalkodót ültetniük a trónra
(Ézs 7:5-6), akkor számíthatnának annak az országnak az erőforrásaira és embereire
is.
Milyen megoldást eszelt ki
Akház, amikor a világa kezdett darabjaira hullani (2Kir 16:7-9; 2Krón 28:16)?
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
Akház nem ismerte fel, hogy
Isten az egyedüli barát, aki képes megmenteni őt és az országát, ehelyett az
ellenségei ellenégével, III. Tiglat-Pileszerrel próbált barátkozni.
Segélykérésére az asszír uralkodó boldogan fellépett Szíriával és Izraellel
szemben. Tiglat-Pileszer ezért nemcsak busás fizetséget kapott Akháztól, hanem
jó kifogást is talált Szíria elfoglalására, amit gyorsan meg is tett (2Kir
16:9). Megtört a szír-izraeli szövetség ereje. Rövid távon úgy tűnt, hogy
Akháznak sikerült megmentenie Júdát.
Akház tette tulajdonképpen
nem érhet meglepetésként. Ő volt Júda addig egyik legrosszabb uralkodója (lásd
2Kir 16:3-4; 2Krón 28:2-4).
A
róla olvasottak alapján érthető, hogy Akház miért így reagált a veszélyre.
Milyen tanulságot vonhatunk itt le magunknak? Miért gondolnánk azt, hogy a
próba idején tudunk majd bízni az Úrban, ha most nem engedelmeskedünk neki (Jer
12:5; Jak 2:22)?
ISTEN KÖZBELÉPÉSE (ÉZS 7:3-9) |
Január 11 |
Hétfő |
Akház
a politikai lehetőségeit mérlegelte, hogy választ találjon az Izrael és Szíria
jelentette fenyegetésre, Isten azonban tudta azt is, amit a király nem. Egyrészt
Ő engedte meg, hogy elérje ez a veszély, mert így akarta megfegyelmezni és
észhez téríteni Akházt (2Krón 28:5, 19). Emberi szempontból észszerűnek és
ígéretesnek tűnt a Tiglat-Pileszerhez intézett segélykérés, Isten viszont
tudta, hogy Júda dávidi királyságát olyan idegen uralom alá hajtja, amitől nem
szabadulna meg. Hatalmas volt a tét. Így az Úr elküldte Ézsaiást, hogy hasson a
királyra (aki úgy tűnik, az ostromra készülve épp Jeruzsálem vízkészletét mérte
fel), és győzze meg, hogy nem jó kapcsolatba lépnie az asszír vezérrel.
Miért
mondta az Úr Ézsaiásnak, hogy vigye magával a fiát, Seár-Jásubot (Ézs 7:3)?
Akház
bizonyára meglepődött, amikor Ézsaiás köszöntötte őt és bemutatta neki a fiát,
akinek a neve azt jelenti, hogy „a maradék visszatér”. Kinek a maradéka? Honnan
tér majd vissza? A fiú apja próféta volt, tehát a név Istentől érkező baljós
üzenetként hangzott, ami szerint a nép fogságra jut. Vagy épp bűnbánattal tér
majd vissza Istenhez (a „visszatér” ige a bűnbánat jelentését is magában hordozza)?
Az Úr ezt üzente Akháznak: tőled függ a név jelentése! Térj meg a bűneidből,
különben fogságba fogsz menni, ahonnan csak a maradék tér majd vissza! Tiéd a
választás!
Isten
az adott helyzetben hogyan szólította meg a királyt (Ézs 7:4-9)?
Eltávozik
majd a Szíria és Izrael felől érkező fenyegetés, Júda pedig megmarad. Az Akház
szemében hatalmas, tűzokádó vulkánnak tűnő két hatalom Isten előtt csupán „két
füstölgő üszögdarab” (Ézs 7:4). Nem volt semmi szükség arra, hogy a király
Asszíriához forduljon segítségért. Ám Akháznak bíznia kellett az Úrban és az
ígéreteiben ahhoz, hogy helyes döntést hozhasson (Ézs 7:9). A „hinni” és
„megmaradni” szavak ugyanabból a héber gyökből származnak, amiből az „igazság”
(ami megbízható) és az „ámen” (megerősíteni azt, ami igaz, megbízható) szó is
ered. Akháznak biztosnak kellett lennie ahhoz, hogy megbizonyosodhasson.
Istenre kellett bíznia magát ahhoz, hogy ő maga megbízhatóvá váljon.
Figyeljük
meg Ézs 7:9 versének utolsó szakaszát! Miért szükséges annyira a megmaradáshoz
a hit és a bizalom? Minek a megmaradásáról van itt szó? Hogyan alkalmazható ez
az elv a keresztényi életre?
ÚJ ESÉLY (ÉZS 7:10-13) |
Január 12 |
Kedd |
Akház
nem felelt, amikor Ézsaiás hitre szólította. Így Isten kegyelmesen újabb
lehetőséget adott a királynak. Azt mondta neki, hogy kérjen egy jelet „akár
lentről a mélyből, akár fent a magasból” (Ézs 7:11, RÚF). Ez az egyik legnagyszerűbb
hitre való buzdítás, amit ember kapott az Úrtól. Isten nem kötött ki kisbetűs
feltételeket, mint ahogyan a lottónál és a fogadásnál tapasztalható. Még a
királysága felét sem szabta meg felső határként, amit emberi uralkodók szoktak
tenni nagylelkűségük határát elérve (lásd Eszt 5:6; 7:2; Mk 6:23). Készen állt
a menny és a föld egész tárházát kiüríteni csak azért, hogy egy gonosz király
hinni tudjon! Akház kérhetett volna jelként egy hegynyi aranyat vagy annyi
katonát, mint a Földközi-tenger partján a homok.
Mit
felelt Akház, és miért (Ézs 7:12)?
A
király válasza első ránézésre kegyesnek és tiszteletteljesnek tűnhet. Nem akarta
Istent próbára tenni úgy, mint az izraeliták tették évszázadokkal azelőtt, a
pusztai vándorlás során (2Móz 17:2; 5Móz 6:16). Itt azonban az Úr pontosan azt kérte
a királytól, hogy tegye Őt próbára (vö. Mal 3:10). Isten kedvében járt
volna, ha elfogadja ezt a különösen nagylelkű ajánlatot. Ám Akház még azt sem
akarta engedni Istennek, hogy segítsen neki hinni. Bedeszkázta a szíve ajtaját,
kizárta a hitet.
Olvassuk
el Ézs 7:13 versét! Mit mondott itt Ézsaiás?
_____________________________________________________________
Ézsaiás rámutatott: Akház
pontosan azzal tette próbára, fárasztotta Istent, hogy nem kért tőle jelet,
látszólag azért, hogy ne terhelje. Ám ennek a versnek a legelgondolkoztatóbb
része, amikor a próféta azt mondja: az „én” Istenem, ellentétben Ézs
7:11 versével, ahol javasolta a királynak, hogy kérjen jelet az Úrtól, akire
így utalt: „a te Istened”. Amikor Akház visszautasította Isten
ajánlatát, valójában megtagadta, hogy az Úr az ő Istene volna – Ézsaiás Istene
volt, de nem Akházé.
Mi
a mai tanulmány tanulsága Isten béketűréséről és arról, hogy mennyire kész
megmenteni mindannyiunkat? Mit árul ez el az emberi szív vakságáról és
keménységéről, amikor még nem adta át magát teljesen az Úrnak? Végül pedig
vajon hitt volna Akház Istennek, ha kér jelet, és azt meg is kapja? Indokoljuk
meg a válaszunkat!
A FIÚ JELE (ÉZS 7:14) |
Január 13 |
Szerda |
Ki
az a nő, és ki a Gyermeke?
Sehol
nem mutat rá az Ószövetség ennek a fontos jelnek a beteljesedésére úgy, ahogyan
azt másoknak adott jelekkel kapcsolatban tette, mint például Gedeon esetében
(Bír 6:36-40). Az alábbiakban találunk néhány lehetséges teljesedést, kizárólag
az Ószövetség alapján:
1)
Mivel a „fiatal nő” (RÚF) kifejezés eladó sorban lévő nőre
utal, sokan arra következtetnek, hogy egy Jeruzsálemben élő, férjezett nőre
vonatkozik, talán Ézsaiás feleségére. Ézs 8:3 verse Ézsaiás és a
„prófétaaszszony” (azaz, a felesége, akinek a prófétai üzenetei legalábbis a
gyerekeire vonatkoztak; vö. Ézs 7:3; 8:18) fiának, és nem Immánuelnek a
születését jegyzi fel. Ezt a fiút úgy hívják, hogy „Siess zsákmányra és gyorsan
prédára” (Ézs 8:1-4), nem Immánuel. A két fiú jele abban viszont hasonlít,
hogy Szíria és Izrael északi királysága elpusztul, mielőtt a gyerekek elérnék
azt a korai életszakaszt, amikor már képesek dönteni jó és rossz között (Ézs
7:16; 8:4).
2)
Immánuel egyesek szerint Ezékiás, Akház fia, aki a következő király
lett. Csakhogy sehol nem utalnak rá az Immánuel névvel.
3)
Mivel Immánuel kissé rejtélyes, és a nevét általában úgy
fordítják, hogy „Velünk az Isten”, utalva az Úr jelenlétére, Ő lehet az a különleges
Fiú, akiről Ézsaiás próféta könyve 9. és 11. fejezete jövendölt. Ebben
az esetben az isteni jellemzése (Ézs 9:6) és „Isai” gyökereként (Ézs
11:10) való megnevezése túlhalad azon, amit Ezékiás királynak lehetne
tulajdonítani, bármilyen jó uralkodó is volt.
4)
A fiatal, nem férjezett nő természetes szülése törvénytelen
kapcsolatból származó, törvénytelen gyereket jelentene (lásd 5Móz 22:20-21).
Mégis miért utalna Isten ilyen gyerekre a hitre buzdítva?
Ezzel szemben az Újszövetség
Jézust azonosítja Immánuelként (Mt 1:21-23), aki még nem házas, de eljegyzett
szűztől született, csoda folytán, tisztán. Jézus az isteni Fiú (Ézs 9:6; Mt
3:17), a „vesszőszál Isai törzsökéből, s gyökereiből” (Ézs 11:1, 10; Jel
22:16). Talán Krisztus előfutáraként szolgált egy korábbi „Immánuel”, akinek a
felnövekedése bizonyította Akháznak, hogy a próféciák időben teljesednek, ezt
nem tudjuk. Azt azonban tudjuk, amit tudnunk kell: „Mikor pedig eljött az
időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát, aki asszonytól lett” (Gal
4:4), hogy Isten jelen lehessen közöttünk.
ISTEN VELÜNK
VAN! (ÉZS 7:14) |
Január 14 |
Csütörtök |
Ézsaiás
gyerekei nevéhez hasonlóan (Shear-jasub, „a maradék visszatér”, a másik
fiú neve pedig: „Siess zsákmányra és gyorsan prédára”) az Immánuel névnek
is van jelentése. Szó szerint azt jelenti, hogy „Velünk az Isten”. Mint más,
hasonló héber név esetében, hiányzik innen az ige, mivel azt a héber nem fejezi
ki. Tehát Immánuelt úgy kell fordítani, hogy „Isten velünk van” (vö.
ugyanezekkel a szavakkal Ézs 8:10 versében).
Viszont
az „Immánuel” név nem csupán egy elvont jellemzés. Annak az ígéretnek a
megerősítése, ami már beteljesedett: „Isten velünk van”!
Mi a jelentősége annak az
ígéretnek, hogy Isten velünk van?
_____________________________________________________________
Nincs ennél nagyobb
biztosíték és vigasz! Isten nem azt állítja, hogy népe nem él át nehézséget és
nem érez fájdalmat. Inkább azt ígéri, hogy velük lesz. Ahogy a zsoltáros
fogalmaz: „Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a
gonosztól, mert te velem vagy; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak
engem” (Zsolt 23:4).
„»Ha vízen kelsz át, én
veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem
perzselődsz meg, a láng nem éget meg téged« (Ézs 43:2, RÚF) – mondja
Isten.
Hol volt az Úr, amikor a
babiloniak tűzbe vetették Dániel három barátját? Velük volt (Dán 3:23-25)! És
hol volt, amikor Jákób napkeltéig küzdött? Jákób karjaiban, amilyen közel csak
lehetett hozzá (1Móz 32:24-30)!
Amikor az Úr nem jelenik meg
testileg a földön, akkor is a népével van. Hol volt, amikor a tömeg elítélte
Istvánt? »Isten jobbja felől« állt (ApCsel 7:55, RÚF). Amikor pedig
Jézus a mennybe ment, »a mennyei Felség jobbjára ült« (Zsid 1:3). Miért
állt, amikor István bajban volt és épp készültek halálra kövezni? Ahogy Morris
Venden fogalmazott: »Jézus nem volt hajlandó azt ülve eltűrni«” (Roy Gane: God’s
Faulty Heroes. Hagerstown, Md., 1996, Review and Herald Publishing
Association, 66. old.)!
Azt
az ígéret kaptuk, hogy „Isten velünk van”, viszont mit számít ez, ha közben
rettenetes megpróbáltatásokkal és szenvedésekkel nézünk szembe? Hogyan segít
ilyenkor az Ő jelenlétének a tudata? Magyarázzuk meg a válaszunkat!
TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: |
Január 15 |
Péntek |
„»És annak nevét
Immánuelnek nevezik, ami azt jelenti: Velünk az Isten« (Mt 1:23). »Az
Isten dicsőségének ismerete« látható »Jézus Krisztus arcán« (vö. 2Kor
4:6). Az Úr Jézus Krisztus örök időktől fogva egy az Atyával. »Isten képmása«,
az Ő nagyságának, fenségének visszatükrözője – az Ő »dicsőségének világoltatása«
(vö. 2Kor 4:4, 6). Jézus azért jött földünkre, hogy ezt a dicsőséget
kinyilatkoztassa. Eljött a bűn sötétjében bolyongó világunkba, hogy
bemutassa Isten szeretetének világosságát – hogy legyen »VELÜNK AZ ISTEN«.
Ezért jövendölték róla, hogy »nevét Immánuelnek nevezik«” (Ellen
G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 11. o.).
„Júda országának javára lett
volna, ha Akház mennyből küldött üzenetként fogadja ezt. De mivel úgy döntött,
hogy emberi erőre támaszkodik, ezért pogányoktól kért segítséget.
Kétségbeesésében ezt üzente Tiglat-Pileszernek, Asszíria királyának: »Szolgád
és fiad vagyok! Vonulj fel, és szabadíts meg Arám királyának a markából,
meg Izráel királyának a markából, akik rám támadtak« (2Kir 16:7). A
kéréssel együtt gazdag ajándékot küldött a királyi kincstárból és a templom
tárházából” (Ellen G. White: Próféták és királyok. Budapest, 1995,
Advent Kiadó, 204. o.).
BESZÉLGESSÜNK
RÓLA!
1)
Vajon helyes jelet kérni Istentől, amikor valamilyen döntést készülünk
meghozni? Milyen veszélyeket rejthet magában, ha így teszünk?
2)
Jó az emberi segítség, ha van. Ugyanakkor hogyan ismerhetjük fel ennek
a korlátait?
3)
„Amikor az ember rádöbben, hogy a halál mindennek a vége, nincs rosszabb
az életnél” – írta egy barátjának Lev Tolsztoj, orosz író. Mit felelhetünk erre
a kijelentésre, ha tudjuk, hogy „Isten velünk van”?
ÖSSZEFOGLALÁS:
Isten olyan helyzetbe hozta a
hitetlen Akház királyt, amelyben nehéz döntést kellett meghoznia – hinni, vagy
nem hinni, ez itt a kérdés. Az Úr minden elképzelhető jelet megadott volna
neki, a király azonban nem engedte Istennek, hogy bemutassa neki, miért kellene
hinnie. Inkább a „barátját”, Asszíria királyát választotta.
SZIGETI JENŐ:
SEÁR-JÁSÚB
Ézsaiás 7:3 és 10:21 margójára
Seár-Jásúb – betűzöm
neved
titkos talizmánját,
te ősidők ködébe veszett
próféta fiú.
Neved ígéretként kaptad
apádtól. A rettentő
szavak
tudója volt ő – Ézsaiás.
„A maradék megtér” –
sóhajtom nyomban
ősi héber neved
jelentését,
ami már egykor is
talányos lehetett,
mert a kegyelem szívet
derítő
jó hírében ott lapul az
ítélet:
„Seregünkből csak egy
töredék
tér vissza” csupán.
De lehet kegyelmed
angyalszárnyú,
balzsamos szava, mely
gyógyítgatja vadul
zakatoló szívem.
„A maradék… megtér” –
mondogatom,
és lassan dereng agyam
folyosóinak szürke
labirintusa.
Életem lejárt
szavatossági idejű
kacatjaitól végre
meg kellene szabadulnom,
hogy létrejöhessen az
örökkévalóságra
utat nyitó nagy
fordulat,
és csak az maradjon
tűzben tisztuló
életünkben,
ami „a” maradék!
Seár-Jásúb. „A maradék
megtér”.
Ízlelgetem a szót,
hiszen lassan elkopunk,
és jaj, Uram, ne hagyd,
hogy semmibe hulljon
életünk!