2021 / I.
− 1 tanulmány − December 26−Január 1Identitásválság
SZOMBAT DÉLUTÁN
E HETI TANULMÁNYUNK: Ézsaiás 1; 5:1-7
„No jertek, törvénykezzünk,
azt mondja az Úr! ha bűneitek skarlátpirosak, hófehérek lesznek, és ha
vérszínűek, mint a karmazsin, olyanok lesznek, mint a gyapjú”
(Ézs 1:18).
Eltévedni a feledés földjén.
Ha Írországban egy szűk, sövénykerítéssel
szegélyezett országúton vezetnénk, előfordulhatna, hogy az utat egy tehéncsorda
torlaszolja el, amint éppen hazafelé poroszkálnak az elropogtatott lakoma után.
A tehenek akkor is bemennek a gazdájuk istállójába, ha nincs velük a pásztor.
Tudják, hogy hová és kihez tartoznak.
Amikor az üzletben egy kisfiú elkeveredik
az édesanyjától és felkiált: „Elvesztettem az anyukámat!”, talán nem tudja
pontosan, hol is van vagy hol jár épp az édesanyja, de az üzletben sétáló
anyukák tengerében biztosan felismeri egyedül azt, aki az övé.
Az ír tehenektől (sőt az elveszett
kisfiútól) eltérően a júdaiak sajnálatos módon elfeledték, hogy mennyei Urukhoz
tartoznak, és ezzel együtt megfeledkeztek igaz identitásukról
(önazonosságukról) is, arról, hogy a szövetséges nép tagjai. „Fiakat
neveltem, s méltóságra emeltem, és ők elpártolának tőlem. Az ökör ismeri
gazdáját, és a szamár az ő urának jászlát; Izráel nem ismeri, az én
népem nem figyel reá” (Ézs 1:2-3)!
Ezen a héten Isten munkáját figyeljük
meg, ahogyan vissza akarja állítani népét a maga oldalára.
„HALLJÁTOK EGEK…!”
(ÉZS 1:1-9) |
December 27 |
Vasárnap |
Ézsaiás próféta könyve
rövid bevezetőjében
megtaláljuk a szerző nevét (Ézsaiás, Ámós fia), az üzenete forrását („látomás”
[RÚF]) és a tárgyát (Júda és fővárosa, Jeruzsálem, négy király uralkodása
idején). Ézsaiás a honfitársait nevezi meg célközönségeként, akik az ő idejében
éltek. Hozzájuk szólt a próféta, a saját helyzetükkel és sorsukkal kapcsolatban.
Megemlítve a négy királyt,
akiknek korában tevékenykedett, Ézsaiás leszűkíti a hallgatóságát, és a könyvét
egy maghatározott időszak történelmi, illetve politikai eseményeihez kapcsolja.
Ez az időkeret Királyok második könyve 15-20. fejezeteihez és Krónikák
második könyve 26-32. fejezeteihez köthető.
Olvassuk
el Ézs 1:2 versét! Mi itt az üzenet lényege? Mit mond az Úr? Hogyan figyelhető
meg ugyanez a gondolat a szent történelem egészében? Elmondhatjuk ezt a mai
keresztény egyházról is? Magyarázzuk meg a válaszunkat!
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
Figyeljünk fel arra, hogy
Ézsaiás üzenete a következő szavakkal kezdődik: „Halljátok egek, és vedd
füleidbe föld” (vö. 5Móz 30:19; 31:28)! Az Úr nem arra utal, hogy maga a
menny és a föld képes lenne meghallani és megérteni a szavait, inkább a
nyomatékosítás kedvéért mondja ezt.
Amikor az ókorban egy
közel-keleti király, mint például egy hettita császár politikai egyezséget
kötött egy kisebb hatalmú uralkodóval, akkor tanúként szólította az isteneit,
hogy hangsúlyozza, figyelik és büntetik a megállapodás áthágását. Viszont
amikor Mózes idejében a királyok isteni Királya kötött szövetséget az
izraelitákkal, nem hívott tanúként más isteneket. Mint egyedül igaz Isten az eget
és a földet szólította, hogy töltsék be ezt a szerepet (lásd még 5Móz 4:26).
Olvassuk
el figyelmesen Ézs 1:1-9 szakaszát! Foglaljuk össze Júda bűneit! Figyeljünk fel
külön arra is, hogy mi lett a vétkeik következménye! Miben volt Júda bűnös, és
mi történt emiatt? Ugyanakkor milyen reménységet kínál a 9. vers?
BŰNÖS SZERTARTÁSOK (ÉZS 1:10-17) |
December 28 |
Hétfő |
Olvassuk el Ézs 1:10
versét! Miért használta az Úr Sodoma és Gomora képvilágát? Mit akart
egyértelművé tenni?
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
Olvassuk el Ézs 1:11-15
részét! Mit mond itt az Úr az embereknek? Miért utasította el népe imádatát?
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
Vér tapadt a kezekhez,
amelyek áldozatot mutattak be és imádkoztak, azaz erőszakosak voltak és
elnyomtak másokat (Ézs 1:15; 58:3-4). Megvetették az izraeliták Védelmezőjét,
mivel rosszul bántak a szövetség közösségének más tagjaival. Az Urat sértették
az emberek ellen elkövetett bűnökkel.
Természetesen maga Isten
állította fel a szertartások istentiszteleti rendszerét (Mózes harmadik
könyve 1–16. fejezetei) és jelölte ki Jeruzsálemet annak megfelelő
helyszíneként (1Kir 8:10-11). A szertartásoknak viszont az volt a célja, hogy
annak a szövetségnek a keretén belül működjenek, amit az Úr létesített a
néppel. Istennek az Izraellel kötött szövetsége tette lehetővé, hogy közöttük
lakjon a szentélyben/templomban. Így az ott bemutatott szertartások és imák
csak akkor voltak érvényesek, ha az iránta és a szövetsége iránt való hűséget
fejezték ki. Szertartásosan hazudtak, akik anélkül mutattak be áldozatokat,
hogy megbánták volna a szövetségi közösség más tagjai ellen elkövetett igazságtalan
tetteiket. Az áldozataik így nem csupán érvénytelenek, hanem tulajdonképpen
bűnök voltak! Szertartásos cselekedeteik a hűségről szóltak, de a viselkedésük
bizonyította, hogy megszegték a szövetséget.
Olvassuk
el Ézs 1:16-17 verseit! Mit parancsolt népének az Úr? Ebben az összefüggésben
hogyan tekinthetők ezek a versek párhuzamosnak azzal, amit Jézus mondott Mt
23:23-28 szakaszában? Milyen üzenetet találunk ezekben az igeszakaszokban és a
szövegkörnyezetükben?
A MEGBOCSÁTÁS ÉRVE (ÉZS 1:18) |
December 29 |
Kedd |
Olvassuk el többször is Ézs
1:18 versét, majd írjuk le, hogy értelmezésünk szerint mit mond itt az Úr
(olvassunk tovább néhány verssel a teljes kép kedvéért)!
_____________________________________________________________
Isten erős bizonyítékot adott
arra, hogy a júdaiak, a vádlottak megszegték a szerződést (Ézs 1:2-15).
Kérlelte őket, hogy újuljanak meg (Ézs 1:16-17). Ez a felhívás azt
érzékeltette, hogy van remény. Elvégre miért buzdítanánk egy halálbüntetést
érdemlő bűnöst, hogy változtassa meg az útját? Hogyan mondhatnánk a halálsoron
levő rabnak, hogy „vezessétek jóra az erőszakoskodót, pártoljátok az
árvák és az özvegyek ügyét”? Ám amikor Isten azt mondja: „No, jertek,
törvénykezzünk” (Ézs 1:18), akkor látjuk, az Úr még mindig beszélni akar
népével, bármilyen mélyre süllyedtek is, még mindig rá akarja venni őket a
megtérésre, hogy eltérítse őket a gonoszság útjáról.
Az Úr azt mondja, hogy skarlátpiros
bűneitek fehérré lesznek. Miért vörös a bűn? Mert ez a nép kezéhez tapadó „vér”
színe (Ézs 1:15). Ezzel szemben a fehér a tisztaság, a halálos bűntől
mentes tudat színe. Itt Isten felajánlja nekik, hogy megváltoztatja őket.
Hasonló kifejezésekkel élt Dávid király is, amikor azért kiáltott Istenhez,
hogy bocsássa meg a bűnét, azt, hogy elvette Betsabét és megölette a férjét
(olvassuk el Zsolt 51:9, 16 verseit). Ézs 1:18 versében Isten felajánlja, hogy
megbocsát népének.
Hogyan szolgál a megtérés
melletti érvként Isten ajánlata, a megbocsátás? Vö. Ézs 1:18 és 44:22 verseit!
_____________________________________________________________
Most már látjuk, hogy mi célt
szolgáltak Istennek a népéhez intézett kemény, figyelmeztető szavai. Nem
elutasítani, inkább magához visszaterelni akarta őket. A bűnbocsánat
felkínálása az a nyomós érv, amivel alátámasztja a kérését, hogy erkölcsileg
tisztítsák meg magukat (Ézs 1:16-17). A bűnbocsánat teszi lehetővé, hogy
megváltozzanak az Ő ereje által. Itt láthatjuk az új szövetség magvait,
amelyekről Jer 31:31-34 része is jövendöl. A megbocsátás képezi az Istennel
való új kapcsolat alapját. „Pirosban” kezdünk, olyan adósságunk van, amit nem
tudunk megfizetni. Azonban ha alázattal elismerjük, hogy szükségünk van a
bűnbocsánatra, készen állunk mindent elfogadni Istentől.
ÉLNI VAGY MEGEMÉSZTETNI (ÉZS 1:19-31) |
December 30 |
Szerda |
Olvassuk el Ézs 1:19-31
szakaszát! Milyen téma tűnik fel itt, amit az egész Bibliában láthatunk?
Figyeljük meg Ézs 1:19-20
verseinek logikai szerkezetét: ha a nép úgy dönt, hogy kész Istennek
engedelmeskedni, akkor a föld javaival fognak élni (Ézs 1:19). Viszont
ha elutasítják a megbocsátást és helyreállítást tartalmazó ajánlatát, illetve
ha fellázadnak ellene, akkor fegyver emészti meg őket (Ézs 1:20). Övék a
választás. Ezek a versek tehát feltételes áldásokat és átkokat tartalmaznak.
Ézsaiás próféta könyve
1. fejezete az adott
helyzetre alkalmazva megismétli Mózes szavait 5Móz 30:19-20 részéből, abból az
időből, amikor Isten megkötötte a szövetséget Izraellel: „Bizonyságul hívom
ellenetek ma a mennyet és a földet, hogy az életet és a halált adtam
előtökbe, az áldást és az átkot”.
Figyeljük
meg Mózes szavait! Vegyük észre, hogy nincs köztes terület! Vagy élet, vagy
halál. Vagy áldás, vagy átok. Vajon miért csak e kettő közül választhatunk?
Miért nem lehetséges semmiféle kompromisszum?
Mózes szavai
foglalják össze a figyelmeztetéseknek, áldásoknak és átkoknak azt a sorozatát,
ami a szövetségkötést zárja le Mózes ötödik könyve 27–30. fejezeteiben
(vö. Mózes harmadik könyve 26. fejezetével). A szövetség elemei: 1)
Isten értük végrehajtott tetteinek az elismétlése, 2) feltételek/ kikötések
(parancsolatok), amelyeket be kell tartani, hogy fennmaradhasson a szövetség,
3) hivatkozás a tanúkra és 4) áldások és átkok, amelyek figyelmeztetik a népet,
hogy mi történik akkor, ha megszegik a szövetség feltételeit.
Azt fedezték fel a kutatók,
hogy ezek a részelemek ugyanilyen sorrendben szerepelnek a nem izraelita népek,
mint például a hettiták politikai megállapodásaiban is. Tehát Isten olyan
szerkezetet használt az izraelitákkal való szövetségkötéskor, amit értettek, és
ami a lehető leghatásosabb módon mutatta meg nekik, hogy milyen a természete a
kölcsönös kötelezettségeket tartalmazó kapcsolatnak, amibe készültek belépni,
és melyek a következményei. Káprázatosak voltak a lehetséges előnyök, de ha
Izrael megszegi az ígéretét, akkor rosszabb helyzetbe kerül, mint amiben valaha
volt.
Tapasztaltuk-e
már a keresztényi utunk során a fentihez hasonlóan az áldások és az átkok elvét?
AZ A BIZONYOS SZERELMES ÉNEK (ÉZS 5:1-7) |
December 31 |
Csütörtök |
Olvassuk
el a fenti versekben található éneket! Mi a mondanivalója ennek a példázatnak?
Isten
csak a 7. versben, a példázat végén magyarázza meg a jelentését. Példázattal segít
a népnek tárgyilagosan önmagukra nézni, hogy megmutathassa nekik valódi
állapotukat. Eredményesen használta ezt a módszert Dávid király esetében (lásd
2Sám 12:1-13). Szerelmes éneknek nevezi ezt az üzenetet, amivel már a legelején
bemutatja, hogyan viszonyul népéhez. A jelleméből, a szeretetből (1Jn 4:8)
fakad a velük való kapcsolata, és szeretetet vár viszonzásul is. Ám „szőlő”
helyett Isten „vadszőlőt” kapott, ami a héberben „bűzös dolgokat”
jelent.
Mit
ért az Úr Ézs 5:4 versében azon, hogy
„Mit kellett volna még tennem szőlőmmel;
mit meg nem tettem vele?”
A
következő versekben így szól az Úr: „Megmondom én nektek, most mit teszek szőlőmmel:
kerítését lerombolom, hogy lelegeljék, kőfalát kidöntöm, hogy összetiporják!
Hagyom, hogy elvaduljon” (Ézs 5:5-6, RÚF).
Amikor
bűnt követünk el, Isten nem vág el minket azonnal magától, nem vonja meg tőlünk
védelmét, nem pusztít el. Türelmesen lehetőséget ad arra, hogy éljünk a
bocsánatával (lásd 2Pt 3:9). Nem határolódik el senkitől, aki felel a hívására.
Mindaddig kérlel bennünket, amíg van lehetőség rá, hogy választ kapjon. Nem
veszi véglegesnek az elutasító választ, mivel tisztában van azzal, hogy
tudatlanok vagyunk, a bűn megtévesztett minket. Ám ha semmire sem megy velünk,
végül elfogadja a döntésünket, és engedi, hogy maradjunk úgy, ahogy mi akarjuk
(lásd Jel 22:11).
Amennyiben
kitartóan elutasítjuk Isten kérését, amit Lelke által intéz hozzánk, végül
átléphetjük azt a határt, ami után már nincs visszatérés (Mt 12:31-32).
Veszélyes dolog elfordulni Krisztustól (Zsid 6:4-6)! Isten csak egy bizonyos
határig mehet el, ugyanis tiszteli a szabad akaratunkat.
Vegyük
az Ézs 5:4 versében található gondolatot, azt, hogy „Mit kellett volna még
tennem szőlőmmel…?”, és vizsgáljuk meg a kereszt fényében! Isten
önmagát ajánlotta fel a bűneikért való áldozatul, a saját testével fizetett
meg azért, mert áthágtuk a törvényét. Mi többet tehetett volna annál,
mint amit ott viselt el értünk? Hogyan ad üdvbizonyosságot és kellő
löketet a megtérésre, ha a keresztnél időzünk?
TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: |
Január 1 |
Péntek |
Ézs 1:4 versével kapcsolatban
Ellen White a következőt írta: „A magukat Isten népének valló emberek
eltávolodtak tőle, elveszítették bölcsességüket és megzavarták az értelmüket.
Látásuk beszűkült, mert elfeledték, hogy az Úr korábban megtisztította őket
régi bűneiktől. Nyugtalanul és bizonytalanul forgolódtak a sötétségben,
megkísérelték kiirtani az elméjükből a múltban megélt szabadság, bizonyosság és
boldogság emlékeit. Mindenféle elbizakodott, vakmerő őrültségbe merültek,
szembeszegültek Isten gondviselésével, csak súlyosbítva vétkeiket. Sátán
vádjaira hallgattak, amiket Isten jelleméről mondott, Őt magát pedig úgy
mutatták be, mint akiben nincs irgalom és megbocsátás” (The SDA Bible
Commentary, 1. köt. 1137. o.).
BESZÉLGESSÜNK RÓLA!
1)
Hogyan „moshatjuk meg” magunkat? Mit jelent ez a kifejezés? (Lásd
Fil 2:12-13!)
2)
Hogyan alkalmazta a helyzetre, fejtette ki és használta fel Jézus a
szőlőskert szerelmes énekét (Mt 21:33-45; Mk 12:1-12; Lk 20:9-19)? Milyen
tanulságokat találhatunk ebben hetednapi adventistaként?
3)
Milyen kapcsolat van az Isten által felkínált megbocsátás és a változás
között, amit Ő visz végbe az életünkben? Melyik jön előbb? Az átalakulás után
kapunk bűnbocsánatot, vagy a megbocsátás után változunk meg? Miért fontos tudni
a sorrendet?
4)
A fenti idézetben Ellen G. White leírja, hogy a nép szembeszegült „Isten
gondviselésével”. Mit jelent ez?
ÖSSZEFOGLALÁS:
Amikor a nép elfeledkezik
Istenről és természetesnek veszi áldásait, az Úr emlékezteti őket, hogy
felelősek a vele kötött szövetségükért. Irgalmából rávilágít a helyzetükre,
figyelmeztet védelme elhagyásának pusztító következményeire, illetve buzdítja
őket, hogy engedjék, hadd gyógyítsa és tisztítsa meg őket.
ÉZSAIÁS
ELHíVÁSA
„Jaj nékem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan
ajkú nép közt lakom: hisz a királyt, a seregeknek Urát látták szemeim” (Ézs
6:5)!
„Ézsaiás
korában a bálványimádás már senkit nem lepett meg. Lásd Ézs 2:8-9. A bűnös
szokások annyira elterjedtek a társadalom minden rétegében, hogy az a kevés
ember, aki hű maradt Istenhez, sokszor már-már elvesztette bizalmát és engedett
a csüggedésnek, a kétségbeesésnek. Úgy rémlett, hogy Isten Izráellel való
szándéka meghiúsul, és az engedetlen nép Sodoma és Gomora sorsára jut.
Nem
csoda, hogy ilyen állapotok láttán Ézsaiás visszariadt a felelősségtől, amikor
Uzziás uralkodásának utolsó évében Isten megbízta, hogy vigye el intő és feddő
üzenetét Júdának. Jól tudta, hogy konok ellenállással fog találkozni. Feladatát
reménytelennek látta, amikor a reá bízott nép nyakasságára és hitetlenségére
gondolt. Felismerte, milyen alkalmatlan a helyzet megoldására. Eldobja-e
reményt vesztve megbízatását, és hagyja, hogy Júda zavartalanul imádja
bálványait? Ninive istenei uralják a földet, dacolva a menny Istenével?
Ilyen
gondolatok kavarogtak fejében, amikor Ézsaiás a templom csarnokában állt.
Egyszer csak… látomás tárult Ézsaiás elé a magas trónon ülő Jahvéról… Miközben
Ézsaiás Urának dicsőségét és fenségét szemlélte ebben a látomásban, lelkét
Isten tisztaságának és szentségének érzete töltötte el. Milyen éles ellentét
volt Teremtőjének páratlan tökéletessége és azoknak a bűnös élete között –
önmagát is beleértve –, akik régóta Izráel és Júda választott népe közé
tartoztak!…
A
próféta feladata világos volt: emelje fel szavát, és tiltakozzék az elhatalmasodó
bűnök ellen… Isten ígérete, amely szerint Izráellel szándéka végül megvalósul,
bátorságot öntött Ézsaiás szívébe… E látomás emlékét vitte magával hosszú és
fáradságos szolgálata során végig. Hatvan éven át – vagy még tovább is – a
reménység prófétájaként állt Júda fiai előtt, és egyre bátrabban hirdette az
egyház győzelméről szóló jövendöléseit” (Ellen G. White:
Próféták
és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó,
191-193. o.).