2020 / IV.
− 1. tanulmány − Szeptember 26−Október 2Tanítás az Édenben
SZOMBAT DÉLUTÁN
E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 2:7-23; 3:1-6; Zsidók 13:7, 17,
24; 2Péter 1:3-11; 2:1-17
„Íme, mily fenséges Isten
az ő erejében. Ki az, aki úgy tanítana, mint ő”
(Jób 36:22, ÚRK)?
A Biblia legtöbb olvasója ismeri 1Mózes
1-3. fejezeteinek történetét és szereplőit: Istent, Ádámot, Évát, az angyalokat,
a kígyót. A helyszín egy csodaszép, paradicsomi kert az Édenben. A cselekmény
az események logikus láncolatát követi. Isten teremt, majd tanítja Ádámot és
Évát. Ádám és Éva a bűn útjára tér, utána az Úr kiűzi őket az Édenből. Viszont
ha közelebbről megvizsgáljuk Mózes első könyvének első néhány fejezetét,
kiváltképp a tanítás szempontjából, akkor egyéb fontos ismeretekhez is
juthatunk a szereplőkkel, a helyszínnel és a történettel kapcsolatban.
„A világ kezdetén megalapított nevelési
rendszer a minta minden korszakban. Ezeknek az elveknek a szemléltetésére az Úr
mintaiskolát alapított Édenben, ősszüleink otthonában. Az Éden kertje a tanterem,
a természet a tankönyv, maga a Teremtő a tanító és ősszüleink voltak a tanulók”
(Ellen G. White: Előtted az élet. Nevelés. Budapest, 1992, Advent Kiadó,
15. o.).
Ennek az első iskolának az Úr volt az
alapítója, az igazgatója és a tanára is. Amint tudjuk, Ádám és Éva viszont végül
más tanárt választott és rossz dolgokat tanult. Mi történt, és miért? Mit
tanulhatunk a tanítás e korai beszámolójából, ami a segítségünkre lehet ma?
AZ ELSŐ ISKOLA |
Szeptember 27 |
Vasárnap |
A kertre ugyan nem
tanteremként gondolunk, mégis tökéletesen felfogható annak, hiszen az Éden
teljes volt Isten teremtett világának romlatlan gazdagságával. Nehéz a mi
nézőpontunkból elképzelni ma, hogy a bukás előtti világban mennyit tanulhattak
a bűntelen emberek abban az „osztályteremben”, amikor maga a Teremtő oktatta
őket.
Olvassuk el 1Móz 2:7-23
szakaszát! Mit figyelhetünk meg Isten szándékával kapcsolatban abban, ahogyan
megteremtette, elhelyezte Ádámot, illetve amilyen feladatot adott neki?
Isten
teremtette meg a férfit és a nőt a saját képére, majd otthont és értelmes feladatot
adott nekik. A tanár-diák dinamika szempontjából ez ideális kapcsolat volt.
Isten ismerte Ádám képességeit, hiszen Ő teremtette meg. Taníthatta annak a
tudatában, hogy az ember képes elérni a benne rejlő maximumot.
Felelősséget bízott rá,
ugyanakkor a boldogságát is szem előtt tartotta. Boldogságának talán éppen a
felelősség volt az egyik eszköze. Végtére is, ugyan kit ne töltene el örömmel a
teljesítményből fakadó megelégedettség, ha hűségesen ellátja a feladatait?
Isten ismerte Ádám szívét, tudta azt is, hogy mi kell a boldogulásához,
fejlődéséhez, ezért bízta rá a kert gondozását. „Fogta az ÚR Isten az
embert, és az Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze azt” (1Móz
2:15, ÚRK). Csak a bűn és a halál világát ismerve igencsak nehéz elképzelnünk,
hogy mi mindenre terjedhetett ki ez a munka, és milyen tanulságokat szűrt le
Ádám, miközben kerti otthonában dolgozott, azt művelte.
1Móz 2:19-23 szakaszában
Isten megteremtette Ádámnak az állatokat, majd feleséget is adott neki, Évát.
Tudta az Úr, hogy szüksége van egy társ segítségére, ezért alkotta meg az
asszonyt.
Isten azt is látta, hogy az
embernek szoros kapcsolatban kell állnia a Teremtővel, így az Édenben
létrehozott egy meghitt helyet. Mindez a céltudatos teremtést és az emberiség
iránti szeretetét tanúsítja. Megint csak elmondható, hogy az Édentől való
távolság miatt nehéz elképzelni, milyen is lehetett ott, de azért különösen
izgalmas, nem igaz?
Messze
kerültünk Édentől, ám a természet világából most is leszűrhetünk tanulságokat.
Soroljunk fel néhány példát! Hogyan válhat a hasznunkra, ha a Szentírás
lencséin át nézve értelmezzük mindezt?
A BŰN BEFURAKODÁSA |
Szeptember 28 |
Hétfő |
Sok
tanár különösen élvezi azt, amikor berendezi a tantermét: elkészíti a faliújságot,
rendszerezi az eszközöket, a legkedvezőbben alakítja ki az osztálytermet.
Amikor megnézzük, milyen elképzelései lehettek Istennek a tantermével – az Éden
kertjével – kapcsolatban, látjuk, hogy nagy gonddal készítette elő Ádám és Éva
számára a tanulási környezetet. Azt akarta, hogy mindenütt szépség vegye őket
körül. Elképzelhetjük, hogy minden virág, madár, minden állat és fa alkalmat
adott az első emberpárnak többet megtudni a világról és a Teremtőről.
1Mózes
2. és 3. fejezete között azonban hirtelen a váltás. Leltárba vettük a sok jót,
amit Isten létre kívánt hozni, 1Móz 3:1 versében azonban szembesülünk azzal,
hogy az Úr szabad akaratot is adott. Amikor feltűnik a kígyó, ami „ravaszabb
volt minden mezei vadnál” (ÚRK), már más lesz a megfogalmazás. Az „igen
jó”, „nem szégyenlik” és „tekintetre kedves” kifejezések azt
érzékeltették, hogy milyen volt Isten teremtett világa az előző fejezetekben. A
kígyó megjelenésével azonban a hangnem is változik. A „ravaszabb” jelzővel
egyszerre csak egy negatív elem bukkan fel ott, ahol addig minden tökéletes
volt.
Mózes
első könyve
úgy
mutatja be Istent, mint aki a „ravaszság” ellentéte. Határozottan, egyértelműen
kinyilvánítja, hogy mit vár el a kertben lakó emberpártól. 1Móz 2:16-17
verseiből tudjuk, hogy egy alapvető szabályt adott, aminek engedelmeskedniük
kellett: nem ehettek a tiltott fa gyümölcséből. Egy valami kiemelkedik a
történetből: Isten szabad erkölcsi lénynek teremtette meg Ádámot és Évát,
választhattak az engedelmesség és az engedetlenség között. Tehát a kezdet
kezdetétől fogva, már a bűntelen világban is látható az emberi szabad akarat
valósága.
Figyeljük
meg a kígyó szavait 1Móz 3:1-6 verseiben, amelyeket Éva is elismételt! Mi a
különös abban, amit a kígyó mondott? Ezek után hogyan tekintett az asszony a jó
és a gonosz tudásának fájára?
1Móz 2:17 versében az Úr
mondta Ádámnak, hogy ha eszik annak a fának a gyümölcséből, bizony meghal. 1Móz
3:3 versében Éva elismételte a tiltást, de más hangsúllyal, kihagyta azt, hogy
„bizony”. A 4. versben a kígyó viszont behozta ezt a szót, ám éppen Isten
kijelentésével ellentétesen. Még ha maga Isten tanította is Évát a kertben, ő
nem vette olyan komolyan a tanultakat, mint kellett volna – amint a szavaiból
is kitűnik.
MEG NEM ÉRTETT ÜZENET |
Szeptember 29 |
Kedd |
Amint
tegnap is láttuk, Isten világos parancsa ellenére Éva már a szavaival is
felhígította a tanultakat. Nem magyarázta ugyan félre azt, amit az Úr mondott
neki, de nyilvánvaló, hogy nem vette elég komolyan. Tettének tragikus következményei
szinte leírhatatlanok.
Tehát
amikor Éva találkozott a kígyóval, elismételte azt (noha nem pontosan), amit
Isten a kert fáiról mondott (1Móz 3:2-3). Természetesen ez nem volt újdonság a
kígyó számára, hiszen ismerte a parancsot és jól felkészült az elferdítésére.
Ezért is leselkedett Évára, az ártatlanságára számítva.
Vizsgáljuk
meg 1Móz 3:4-6 szakaszát! A kígyó határozottan cáfolta Isten kijelentését, de
mit mondott még ezen kívül, amivel nyilván elérte a célját Évánál? Mi az az
elv, amit a saját előnyére fordított?
_____________________________________________________________
Amikor a kígyó azt állította,
hogy az üzenet nem egészen helytálló, Éva elmehetett volna Istennel beszélni.
Ez volt az édeni tanítás szépsége: a tanulók közvetlenül fordulhattak Nagy
Tanítójukhoz, méghozzá olyan módon, amit most a földön el sem tudunk képzelni.
Ő viszont ahelyett, hogy elmenekült vagy isteni segítséget kért volna, hitelt
adott a kígyó szavainak. Ahhoz, hogy Éva elfogadja az elferdített üzenetet,
kellett bizonyos kételynek lennie benne Istennel és a kijelentésével
kapcsolatban.
Közben Ádám is nehéz
helyzetbe került: „Ádám tudta, hogy társa megszegte Isten parancsát, nem
törődve az egyetlen tilalommal, hűségük és szeretetük próbájával. Lelkében
rettenetes gyötrelem dúlt. Bánta, hogy elengedte Évát maga mellől. De a tett
megtörtént; most el kell válnia attól, akinek társasága boldoggá tette. Hogyan
is tudná ezt elviselni” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest,
1993, Advent Kiadó, 30. o.)? Noha képes volt különbséget tenni helyes és
helytelen között, ő is rosszul választott.
Figyeljük
meg itt az ironikus megtévesztést! A kígyó azt állította, hogy ha esznek a
fáról, olyanok lesznek „mint az Isten” (1Móz 3:5). Csakhogy nem az áll
1Móz 1:27 versében, hogy már eleve olyanok voltak, mint Isten? Ezek szerint
mennyire könnyű becsapni minket? Miért mondhatjuk, hogy a hit és az
engedelmesség az egyetlen védelmünk, még akkor is, ha valaki a lehető legjobb
tanítást kapta, mint Ádám és Éva?
VISSZASZEREZNI AZT, AMI ELVESZETT |
Szeptember 30 |
Szerda |
Ádám és Éva úgy döntött, hogy
elfogadják a kígyó üzenetét, az egyéb következmények mellett Isten a
tanterméből is kiküldte őket. Gondoljunk bele, mi mindent veszítettek el a
bűnük miatt! A bukásukat megértve mi magunk is tisztábban láthatjuk, hogy mi az
oktatás célja a mai korban. Isten ugyan kiűzte őket a kertből, de életük a nem
tökéletes világban új célt adott a tanításnak.
Isten a bűneset előtt a
tanítás által ismertette meg Ádámmal és Évával magát, a jellemét, a jóságát, a
szeretetét; a kiűzetés után az oktatás munkájának azt kell elősegítenie, hogy
ismét megismertesse az emberiséget mindezzel, valamint újból kialakítsa a képét
bennünk. Isten gyermekei ugyan fizikailag nincsenek az Úr közelében, mégis
megismerhetik Őt, a jóságát és a szeretetét. Imádság, szolgálat és az Ige
tanulmányozása által közel kerülhetünk Istenünkhöz, amint az az Édenben Ádám és
Éva esetében történt.
Jó hír, hogy Jézusnak és a
megváltási tervnek köszönhetően nem veszett el minden. Van remény az üdvösségre
és a helyreállításra. A keresztény oktatásban a diákok figyelmét nagyrészt
Jézusra és arra kell irányítani, amit értünk tett, valamint a felkínált
helyreállításra.
Olvassuk el 2Pt 1:3-11
szakaszát! Tekintettel mindarra, ami odalett, amikor az emberpár elhagyta a
kertet, ezek a versek bátorítanak, hogy sok mindent visszaszerezhetünk. Péter
szerint mit kell tennünk, ha törekszünk arra, hogy Isten képe helyreálljon az
életünkben?
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
Jézusban
mindent megkaptunk, „ami az életre és kegyességre való” (2Pt 1:3).
Micsoda ígéret! Mi minden tartozik ide? Nos, Péter fel is sorolta: hit, erény,
ismeret, önuralom, kitartás stb. Figyeljük meg azt is, hogy megemlíti többek
között a tudományt! Ezzel a gondolattal természetesen eljutunk a tanítás fogalmához.
Az igazi tanítás helyes tudományhoz vezet, Krisztus megismeréséhez, aminek
következtében nemcsak egyre inkább hasonulni fogunk hozzá, hanem másoknak is
készek vagyunk elmondani, amit megtudtunk róla.
Gondolkozzunk
el azon, hogy „a jó és a gonosz tudásának fája” volt a tiltott fa! Ezek
szerint miért nem jó minden ismeret? Hogyan tehetünk különbséget a jó és a
gonosz tudása között?
AKI SEMMIBE VESZI A TEKINTÉLYT |
Október 1 |
Csütörtök |
Vannak,
akiket a pedagógiában „természetes tanulóknak” nevezünk. Alig kell tanulniuk
ahhoz, hogy remek jegyeket szerezzenek. Könnyen elsajátítják az anyagot, mintha
„ragadna” rájuk a tudás. Péter első és második leveléből azonban
egyértelmű, hogy a Krisztusban való oktatás terén egyenlő eséllyel indul
mindenki, aki rászánja magát.
2Péter
1. fejezetének bátorító szavai után a 2. fejezetben kijózanító figyelmeztetést találunk.
Olvassuk
el 2Pt 2:1-17 verseit! Mi az a kimondottan elítélő üzenet, amit itt találunk?
Ugyanakkor az éles figyelmeztetés és bírálat mellet minek az ígéretét kapjuk
még meg?
Figyeljük
meg, mit ír Péter a 10. versben azokról, akik „a hatalmasságot megvetik”!
Szigorú feddés ez arra, ami a mi korunkban is realitás. Egyházi testületként
a hatalom bizonyos szintjeit elfogadva kell működnünk (lásd Zsid 13:7,
17, 24). Isten arra szólít, hogy vessük alá magunkat és engedelmeskedjünk a
hatalmon lévőknek, legalábbis olyan mértékig, amennyire ők hűségesek az
Úrhoz.
A
szigorú ítélet közben azonban Péter egy ellenpontot is megemlít. Elmondja, hogy
az Úrnak van hatalma kivetni azokat, akik a csalást választják, ugyanakkor „meg
tudja szabadítani a kegyeseket a kísértésekből” (2Pt 2:9, ÚRK). Keresztényi
oktatásunk egy része kitér a kísértés elkerülésének a módjára, ugyanakkor arra
is, ahogyan Isten megszabadíthat és megőrizhet azoktól, „akik veszedelmes
eretnekségeket fognak becsempészni” (2Pt 2:1). Mivel szigorú ítélet hangzik
azokra, akik megvetik a hatalmon lévőket, vajon a keresztény oktatásban nem
kellene tanítani azt is, hogy mi a megfelelő módja az „elöljáróink” (lásd Zsid
13:7) megértésének, a nekik való engedelmességnek? Nem mondható, hogy Ádám és
Éva megvetették a hatalmasságot, végeredményben mégis az engedetlenség
mellett döntöttek. A vétküket pedig az súlyosbította igazán, hogy egy hazugság
hatására követték el, ami éles ellentétben állt azzal, amit a hatalom birtokosa,
maga Isten mondott, ráadásul az ő érdekükben is.
Időzzünk még a tekintély kérdésénél, nemcsak egyházi és családi körben,
hanem általában az életben! Miért olyan fontos a hatalom, annak megfelelő
gyakorlása és az ahhoz való helyes viszonyulás? Beszélgessünk erről szombaton a
csoportban!
TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: |
Október 2 |
Péntek |
„Ádám és Éva
nemcsak Isten atyai gondoskodását élvező gyermekek voltak, hanem tanulók is a
végtelen bölcs Isten iskolájában. Élvezték az angyalok látogatásait és
beszélgethettek Alkotójukkal Őt eltakaró fátyol nélkül. Tele voltak az élet
fájáról áradó erővel; értelmi képességeik csak kevéssel maradtak el az angyalokéi
mögött. A láthatatlan világegyetem titkai – »a tökéletes tudásnak csudái«
(Jób 37:15) – az eligazítás és öröm kimeríthetetlen forrását kínálták
nekik. A természet törvényeit és műveit, amelyek hatezer éven át témát adtak az
embernek a kutatásra, feltárta előttük a mindenség végtelen Teremtője és Fenntartója.
Tanulmányozták a leveleket, a virágokat és a fákat, életük titkairól faggatva
őket. Ádám jól ismert minden élő teremtményt a vízben játszadozó hatalmas leviatántól
a napsugárban lebegő porszemnyi bogárig. Mindegyiknek ő adott nevet; ismerte
természetüket és szokásaikat. Isten dicsőségét az egekben, a rendben keringő
megszámlálhatatlan világot, azt, hogy »miként lebegnek a felhők«, a fény és a
hang, a nappal és az éjszaka titkait – ősszüleink mind tanulmányozhatták. Az erdő
minden levele, a hegyek minden köve, minden fénylő csillag, a föld, a levegő és
az égbolt Isten nevét hordta magán. A teremtés rendje és harmóniája végtelen
bölcsességről és hatalomról beszélt. Mindig felfedezhettek valamilyen
szépséget, amely még jobban elmélyítette szívükben a szeretetet, és hálájuk
újabb kifejezésére indította őket” (Ellen G. White: Pátriárkák és
próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 24-25. o.).
BESZÉLGESSÜNK RÓLA!
1)
Amennyiben
Isten eredetileg azt akarta, hogy az iskola/a munka révén az emberek
találkozzanak vele és a teremtett világgal, vajon ma még a szándéka szerint
végezzük a munkánkat? Hogyan ismerhetjük meg jobban Istent a munkánk által
(legyen az fizetett, önkéntes, szolgálat vagy tanulás stb.)?
2)
Tekintettel
arra, hogy milyen ravasznak mutatkozott Sátán már az Édenben is, könnyű
elkeseredni az emberi gyengeségeinkre gondolva. Ádám és Éva tudta, hogy Isten
ott van a közelben, mégis elhitték a kígyó féligazságait. Mi, akik fizikailag
távolabb kerültünk Istentől, hogyan nyerhetünk tőle erőt a kísértések legyőzéséhez?
3)
Beszélgessünk
a tekintély kérdéséről és arról, hogy miért fontos az elöljáróknak való
engedelmessség! Mi történik, ha elmosódnak a határvonalak? Hogyan lehet
visszaélni a hatalommal? Miként reagáljunk, ha ez előfordul?
ISTEN TÖRVÉNYÉNEK TANÍTÁSA
„Ezsdrás erős szívvel törekedett keresni és cselekedni az Úr
törvényét, és tanítani Izráelben a rendeléseket és ítéleteket” (Ezsd 7:10).
„Mindenütt,
ahol Ezsdrás munkálkodott, új lelkesedéssel kezdték tanulmányozni a Szentírást.
Tanítókat jelöltek ki a nép oktatására. Isten törvényét felmagasztalták és
dicsőségessé tették. A próféták könyveit kutatták…
Korunkban,
amikor Sátán sokféleképpen igyekszik elvakítani az embereket Isten törvényének
kötelező érvényű követelményeivel szemben, szükség van olyan emberekre, akiknek
tevékenysége nyomán sokan »remegve gondolnak Istenünk
parancsolatára« (Ezsd 10:3)… Szükség van a
Szentírásban jártas emberekre, akiknek minden cselekedete megdicsőíti Jahve
törvényeit, akik el akarják mélyíteni mások hitét. Tanítókra van szükség… akik
az emberek szívében tiszteletet és szeretetet ébresztenek a Szentírás iránt.
Ma
az elterjedt bűnözés nagymértékben annak tulajdonítható, hogy az emberek nem
tanulmányozzák a Szentírást és nem engedelmeskednek tanításainak. Amikor Isten
szavát félreteszik, visszautasítják erejét is, amely megfékezi a természetes
szív gonosz indulatait… A Biblia elvetésével jár az Isten törvényétől való
elfordulás is. Az az elmélet, hogy az ember felszabadult a mennyei előírásoknak
való engedelmesség alól, gyöngíti erkölcsi felelőssége erejét, a gonoszság
zsilipeit pedig megnyitja a világ felé…
Az
emberi törvények és Jahve parancsai között lesz majd az igazság és tévelygés
közötti küzdelem utolsó összecsapása. A most induló harc nem az elsőbbségért
versengő egyházak csatája, hanem az a Biblia és a mesék, hagyományok közötti
ütközet… A tudásukkal büszkélkedők ezrei a gyengeség jelének tartják a Bibliába
vetett feltétlen bizalmat, tanultságuk bizonyítékának pedig a Szentírással szembeni
gáncsoskodást, legfontosabb igazságainak félremagyarázását és elködösítését…
A
keresztényeknek fel kell készülniük arra, ami nemsokára meglepetésszerűen szakad
a világra. Isten Igéjének szorgalmas tanulmányozásával készülhetnek fel erre, s
azzal, hogy igyekeznek életüket előírásaival összhangba hozni… A Biblia
szavának, és csakis a Bibliának kell megszólalnia a szószéken” (Ellen G. White:
Próféták és királyok.
Budapest,
1995, Advent Kiadó, 386-388. o.).