SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 3Mózes 23:39-43; 5Mózes 31:9-13; Nehémiás 8:1-12; Máté 17:5; Apostolok cselekedetei 8:26-38

„Szakaszokra osztva olvasták a könyvet, Isten törvényét, és úgy magyarázták, hogy a nép megértette az olvasottakat” (Neh 8:8, RÚF).

Jeruzsálem fala elkészült. Nehémiás vezetésével az izraeliták befejezték a fő feladatukat, amikor behelyezték a kapukat. A fal már készen állt, a környező népek pedig csodálkoztak és elismerték, „hogy a mi Istenünktől vitetett végbe e munka” (Neh 6:16). Az ellenségek bizonyságot nyerhettek Izrael Istenének valóságáról, hiszen az izraeliták a kemény ellenállás és gyűlölet dacára is el tudták végezni a munkát, amibe belefogtak.

A fal megépítése után Nehémiás kinevezte Jeruzsálem kormányzóját (a testvérét, Hanánit), valamint a vár parancsnokát (Hanániást). Mindkettejükre a hűségük, megbízhatóságuk és istenfélelmük alapján (Neh 7:2), nem pedig a származásuk miatt esett a választása. A fal elul hónapjában (a hatodik hónapban; Neh 6:15) készült el.

Ezután mi volt a következő munkafázis? Nehémiás könyvének további része (8–10. fejezetek) leírja a hetedik, azaz a tisri hónap (Neh 8:2) fontos eseménysorozatát. Ezekből a részekből kitűnik, hogy Izrael népe eltökélte: engedelmeskedni fognak Isten Igéjének és ez nagy örömet jelentett nekik.

Mennyire volt fontos Isten Igéje az embereknek Neh 8:1-2 szerint?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Amikor a zsidók végre elkészültek a fal építésével és beköltöztek Jeruzsálembe, a hetedik hónapban összegyűltek a város nyílt terén. Ez tisri hava volt, az izraeliták számára talán a legfontosabb hónap, mivel ekkor tartották a kürtzengés ünnepét (felkészülés Isten ítéletére, a hónap 1. napja), az engesztelési napot (az ítélet napja, a hónap 10. napja) és a sátoros ünnepet (az egyiptomi szabadulás, valamint Isten pusztai gondoskodásának az emléke, a hónap 15. napja). Az összejövetelre a hónap első napján került sor, amikor a kürtzengés ünnepét ülték. A vezetők azért hívták össze a nemzet férfiait és asszonyait erre a külön alkalomra, hogy a törvény felolvasása révén tanulhassanak Istenükről és a történelmükről.

A nép kérte Ezsdrást, hogy „hozza el Mózes törvényének a könyvét” (Neh 8:1) és olvassa fel nekik. Egy faemelvényt is készítettek erre az alkalomra. Ezt nem a vezetők erőltették a gyülekezetre. Ellenkezőleg! A „nép” mondta Ezsdrásnak, hogy hozza el a könyvet. Ezsdrás valószínűleg Mózes könyveiből olvasott fel, többek között a Sínai-hegynél kinyilatkoztatott törvényt is ismertette.

Mit mondott az Úr 5Móz 31:9-13 szakaszában? Mi a tanulsága ennek számunkra?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

5Móz 31:9-13 verseiben Mózes meghagyta az izraelitáknak, hogy a sátoros ünnepen gyűljenek össze és olvassák fel Isten törvényét. Megemlítette a különböző csoportokat, akiknek össze kellett jönni: férfiak, nők, gyerekek és a kapuik között élő idegenek.

Neh 8:1 versében az áll, hogy „az egész nép egy emberként összegyűlt” (RÚF). Ezek szerint mennyire fontos a hívők közösségében az egység?

Ezsdrás tehát „odavitte” (Neh 8:2, RÚF) a törvényt a gyülekezet elé, hogy felolvassa. Mit olvasott nekik? Több mint fél napon át csak a Tízparancsolatot ismételte volna újból és újból? A törvény könyvére tett utalás alatt Mózes öt könyvét kell érteni, vagyis a héber Tórát. A „törvény” tehát csupán egy része annak, amit Ezsdrás felolvasott, mondhatnánk inkább azt, hogy „rendelkezések”. Isten utasításai ezek, hogy tudjuk, melyik úton járjunk, nehogy célt tévesszünk. Amikor Ezsdrás felolvasott, az emberek Isten népe történelmeként hallották a saját történelmüket – a teremtéstől kezdve Józsué idejéig. A történetekben, énekekben, versekben, áldásokban és törvényekben minden emlékeztette őket a küzdelmeikre, valamint az Úr hűségére irántuk. A Tórának része a törvény, de annál is több. Magában foglalja Isten népének történelmét és különösképpen bemutatja Isten vezetését az életükben, közösségük gyökereit és identitását.

Olvassuk el 5Móz 4:1, 6:3-4, Józs 1:9, Neh 8:3, Zsolt 1:2, Péld 19:20, Ez 37:4 és Mt 17:5 verseit! Ezek szerint hogyan kell viszonyulnunk Isten Igéjéhez?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Minden valószínűség szerint az emberek azért vágyták hallgatni Isten Igéjét, mert mióta Ezsdrás tizenhárom évvel korábban Jeruzsálembe érkezett, azóta olvasta és tanította nekik az Írást. Isten művére szentelte magát és eltökélt szándéka volt, hogy jó hatást fejt ki. Miközben a nép folyamatosan hallotta tőle Isten Igéjét, valóságossá lett a számukra, ezért is döntötték el, hogy hallgatják és odafigyelnek rá, mert amit csak lehetett, meg akartak tudni az Úrról. Ekkor mély tisztelettel és tanulni vágyó lelkülettel fordultak a Tóra felé. Ha átitatjuk lelkünket az Igével, még mélyebb vágyódás ébred bennünk Isten után.

Hogyan viszonyulsz Isten Igéjéhez? Talán azt mondod, hogy hiszel benne, de mit mutat az életed? Igyekszel követni a tanításait? Mennyire lenne más az életed, ha nem engedelmeskednél a Bibliának?

Olvassuk el Neh 8:4-8 verseit! Hogyan történt a törvény felolvasása?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

A felolvasás alatt férfiak két tizenhármas csoportja állt Nehémiás mellett. Az első csoport (Neh 8:4) segédkezett Isten Igéjének felolvasásában, a második (Neh 8:7) pedig a szakaszok értelmezésében vett részt. Arról nincs információnk, hogyan is zajlott az egész esemény a téren, de a felolvasásban segédkezők valószínűleg a Tórát tartották (a héber tekercseknek nagy volt a súlya, a felolvasó nem tudta még tekerni is) és váltakozva olvastak belőle. Reggeltől délig folyt a felolvasás, bizonyára mindenki hallotta a téren.

A „szakaszokra osztva olvasták” és „úgy magyarázták, hogy a nép megértette” kifejezések utalhatnak az egyes részek magyarázatára és fordítására is. Ebben az esetben mindkét értelmezés egyaránt valószínű lehet. Az emberek Babilonban éltek hosszú évekig, onnan tértek vissza, ahol az arám volt a fő nyelv. Ezért sokaknak, főként a fiatalabb generációknak nem lehetett könynyű megérteni a héber felolvasást. A Biblia olvasói számára mindig hasznos a magyarázat és az értelmezés. A prédikáció, a magyarázás élőbbé teszi a szöveget, és a hallgatók erősebb késztetést éreznek, hogy a saját életükben is alkalmazzák a hallottakat.

Miről olvasunk ApCsel 8:26-38 szakaszában, ami egybevág azzal, ami az előbbi szöveg szerint Jeruzsálemben zajlott? Milyen tanulságot találunk ebben a történetben?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Protestánsként úgy tartjuk, hogy minden hívőnek ismernie kell Isten Igéjét, nem fogadhatjuk el vakon mások kijelentéseit a bibliai igazságok tekintetében, ha mégoly nagy tekintéllyel rendelkeznek is. Másrészt pedig ugyan kinek nem vált már javára bizonyos szakaszok jelentésének a magyarázata? Tisztában kell lennünk a hitünkkel, ez viszont nem jelenti azt, hogy időnként nem kaphatunk új világosságot mások tanítása által.

Amikor Ezsdrás megnyitotta Isten Igéjét, a héber Tórát, a nép felállt. Ezsdrás először Istent áldotta, majd a felolvasás után az emberek az ég felé emelt kézzel, egyhangúan felelték: „Ámen! Ámen” (Neh 8:5-6). Ezek után „arccal a földre borultak az ÚR előtt” (Neh 8:6, RÚF).

Olvassuk el Neh 8:9-12 verseit! Miért mondták a vezetők a népnek, hogy „ne keseregjetek és ne sírjatok” (9. vers)?

_____________________________________________________________

„Ezért évekkel később, amikor Isten törvényét felolvasták a Babilonból viszszatért foglyoknak, és a nép sírt bűnei miatt, ezek a kedves szavak hangzottak el: »Ne sírjatok… menjetek, egyetek kövért és igyatok édest és küldjetek belőle részt annak, akinek semmi nem készíttetett, mert szent e nap a mi Urunknak, és ne bánkódjatok, mert az Úrnak öröme a ti erősségtek« (Neh 8:9-10)” (Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 1998, Advent Kiadó, 196. o.).

Amint az emberek Isten igéit hallgatták, szíven ütötte őket bűnösségük tudata, ezért sírtak. Amikor Isten kinyilatkoztatja magát előttünk, és rácsodálkozunk, mennyi szeretet, jóság, kegyelem és hűség van benne, jobban felfigyelünk a saját hiányosságainkra és arra, hogy nem sikerült elérnünk a kívánt szintet. Ha az Igéből Isten szentségéről hallunk, új fényben látjuk meg szörnyű valónkat. Erre döbbent rá Izrael népe, ezért keseregtek és sírtak, de nem kellett szomorkodniuk, „mert az Úrnak öröme a ti erősségtek” (Neh 8:10). Más szóval: a kudarcaik ellenére bízhattak Isten hatalmában.

Ez is különleges, szent nap volt, a kürtzengés ünnepe (ros hásáná), amikor rövid kürtjelzések figyelmeztettek arra, hogy milyen fontos a „szívbéli” felkészülés az Úr ítéletére (az engesztelés napjára, amit tisri havának 10. napján ünnepeltek). A kürtök megfújása azt jelezte, hogy álljanak Isten elé és térjenek meg. Ennek a napnak kellett emlékeztetnie a népet arra, hogy forduljanak Istenhez – érthető tehát a kesergés és a sírás. A vezetők azonban arra is figyelmeztették őket, hogy ha már megbánták a bűneiket, Isten meghallgatta őket, örüljenek hát az Úr bocsánatának.

Mit árul el a bűn rettenetes voltáról az, hogy emiatt kellett meghalnia Jézusnak a kereszten, ez a bűn megoldásának és a reménységünknek is az egyetlen módja?

„…az Úrnak öröme a ti erősségtek” (Neh 8:10) – ez is emlékeztet: Isten azt akarja, hogy örüljünk és élvezzük az életet. Persze nem akármilyen örömről van szó, hanem ami abból ered, hogy ismerjük Istent és szeretetének valóságát. Örülni az Úrban, a jóságában, örülni mindannak, amivel ellátott – erre kell törekednünk nap mint nap. Erőt ad a mindennapokhoz, ha örülünk Istenben, így tudunk megbirkózni mindazzal, ami ránk vár.

Mi történt Neh 8:13-18 szakaszában? Mit árul ez el a népről és az akkori vezetőkről?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Másnap a nép vezetői felkeresték Ezsdrást, hogy még többet megtudjanak Isten törvényéről. Ez az indítványuk mutatta, hogy Istenhez akarták fordítani a közösséget. Megértették, hogy nem vezethetik megfelelően az embereket, ha előbb saját maguk nem keresik Istent és a tőle jövő bölcsességet.

Olvassuk el 3Móz 23:39-43 verseit! Mit parancsolt Isten az izraelitáknak és miért?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Figyeljük meg, Neh 8:15 verse arra utal, hogy aszerint cselekedtek, ami „meg van írva”. Újabb példát látunk itt arra, hogy mennyire komolyan akartak engedelmeskedni Isten Igéjének, remélhetőleg azért, mert a fogság évtizedei után megtanulták, milyen következményekkel jár az engedetlenség. Az ünnepléssel kapcsolatban arról is olvasunk, hogy „örvendezzetek az Úr előtt, a ti Istenetek előtt hét napig” (3Móz 23:40). Vagyis miközben megemlékeztek Isten kegyelmes tetteiről és szabadításáról, örülniük kellett annak, amit az Úr értük tett.

Gondoljuk csak végig, mennyi mindent kaptunk Jézusban, akit Izrael népének összes ünnepe szimbolizált! Hogyan tanulhatunk meg örülni az Úrban még a nehéz és fájdalmas megpróbáltatások között is? Miért olyan fontos ez számunkra, különösen ilyen időkben?

Ellen G. White: Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó, „Isten törvényének tanítása” c. fejezet, 410-413. o.

„Most kinyilvánították Isten ígéreteibe vetett hitüket. Isten elfogadta bűnbánatukat; s örvendezhettek, tudva, hogy Isten megbocsátotta bűneiket és újra kegyelmébe fogadta népét…

Az Úrhoz fordulás minden őszinte alkalma maradandó örömet hoz az életbe. Amikor a bűnös a Szentlélek befolyása alá kerül, meglátja az emberi szív csodálatos vizsgálójának szentsége és a maga vétkes, szennyes volta közötti különbséget. Magát elítélt bűnösként látja. De nem kell kétségbeesnie, mert Krisztus megszerezte számára a bocsánatot. Örömmel töltheti el az a tudat, hogy Isten megbocsátotta bűneit, és bűnbocsátó mennyei Atyja szereti. A bűnbánó bűnöst Isten magához öleli szeretetével és körülveszi dicsőségével. Bekötözi sebeit, megtisztítja bűneitől és az üdvösség ruhájába öltözteti” (i. m. 412-413. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1)   Milyen feltételek mellett tapasztalhatjuk, hogy „az Úrnak öröme a ti erősségtek” (Neh 8:10)? Vagyis van, amit meg kell tennünk, hogy érezhessük Isten hatalmát és megbocsátását az életünkben? Ha igen, mi az?

2)   Hogyan találunk kellő egyensúlyt a bűneink miatti szomorkodás és az Úrban való öröm között? Vajon nem ellentétes egymással ez a kettő? Hogyan ad választ erre a kérdésre a törvény és az evangélium kapcsolata (lásd Róm 3:19-24)?

0)   „…menjetek, egyetek kövért és igyatok édest és küldjetek belőle részt annak, akinek semmi nem készíttetett, mert szent e nap a mi Urunknak, és ne bánkódjatok, mert az Úrnak öröme a ti erősségtek” (Neh 8:10) – mondta Nehémiás a népnek. „…egyetek valami finomat, igyatok valami jót, és juttassatok belőle azoknak, akiknek nincs – és mindezt azért tegyétek –, mert a mi Urunk szent napja ez” (RÚF)? Mit tanulhatunk ebből az Úrban való öröm módjáról? Mit jelent ebben az összefüggésben az, hogy „szent”?

SZEGEDI KOVÁCS GYÖRGY:

ROSSZ VONAT

(Nyírő Tamás emlékének)

„Ha ennél többet nem

adhatsz, a szeretet

elsikkad a sorok végén!”

(Karkó Ádám)