2019 / III.
− 8. tanulmány − Augusztus 17−23.A legkisebbek
SZOMBAT DÉLUTÁN
E HETI
TANULMÁNYUNK:
Máté 5:2-16, 38-48; 25:31-46; Lukács 12:13-21; 16:19-31; Róma
12:20-21
„A király így felel majd nekik: Bizony mondom
nektek, valahányszor megtettétek ezeket akár csak eggyel is az én legkisebb
testvéreim közül, velem tettétek meg”
(Mt 25:40, RÚF).
Jézus
egész életében másokkal törődött, különös figyelmet fordított a szenvedőkre és
az elveszettekre, gondolhatjuk tehát, hogy sok a mondanivalója a gondoskodó
életről.
A
tanítása gyakorlatias, arra fókuszál, hogy mit jelent Isten követőjeként élni. Igazságosságra,
kedvességre és könyörületre biztat, mert Ő is így élt a földön. A példáját követve
szolgálni fogunk másoknak, hiszen Ő is így tett.
Jézus
beszélt Isten országáról és arról, hogy valójában ennek már itt is részesei lehetünk.
Olyan életforma ez, ami más fontossági sorrenddel, értékekkel, erkölcsi
elvekkel működik, mint a földi országok. Példát adnak rá Jézus tanításai,
amelyekben nagy hangsúly kerül arra, hogyan szolgáljuk Istent és miként
viszonyuljunk a többi emberhez. Azt is látni fogjuk, hogy az embereknek segítve
– ha törődünk a szükségleteikkel és felemeljük őket – közvetlenül Istent szolgálhatjuk.
A HEGYI BESZÉD
BEVEZETÉSE |
Augusztus 18 |
Vasárnap |
Jézus leghosszabb
prédikációja, a tanításainak gyűjteménye a Hegyi Beszéd. Három fejezetben ad
áttekintést arról, hogy milyen az élet Isten országában. A bevezetőben értékek
sorát nevezi meg a boldogmondásokként ismert részben.
Mt 5:2-16
verseiben mi a közös jellemzője ennek a kilenc értéknek, illetve azoknak az
embereknek, akiket Jézus „boldognak” nevez?
_____________________________________________________________
Szavai mély lelki jelentősége
mellett nem szabad megfeledkeznünk a gyakorlati oldalról sem. Jézus kifejezte,
hogy fel kell ismerni a szegénységet önmagunkban és a világban. Beszélt az
igazságról, az alázatról, a kegyelemről, a békességre törekvésről és a tiszta
szívről. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy e tulajdonságok mennyire megváltoztatják
az életünket és a világunkat, ha valóban így élünk. A gyakorlati értelmezést
hangsúlyozta Jézus következő kijelentése, amelyben felszólította a
tanítványait, hogy éljenek úgy, mint a világ sója és világossága (Mt 5:13-16).
Helyes használat mellett a só
és a világosság is pozitív változást hoz ott, ahol éppen hat. A só kiemeli az
ételek ízét, valamint tartósítja is, amihez hozzáadják. Azt szimbolizálja, hogy
jó hatást kell kifejtenünk a környezetünkben. A világosság kiszorítja a
sötétséget, láthatóvá teszi az akadályokat és a veszélyeket, a ház vagy a város
biztonságosabb lesz általa, tájékozódási pontot ad még távolról is. Jézus azt
mondta, hogy mint sötét éjszakán a fény, „Úgy ragyogjon a ti világosságotok
az emberek előtt, hogy lássák a jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti
mennyei Atyátokat” (Mt 5:16, RÚF).
A só és a fény szimbóluma is
mutatja: a tanítványoknak felelőssége, hogy hassanak a körülöttük élőkre és
javítsanak a helyzetükön. Úgy válhatunk sóvá és világossággá, ha akkor és úgy
sírunk, amikor és ahogyan kell, tiszta a szívünk, alázatosan, irgalommal
fordulunk az emberekhez, törekszünk a békességre és elviseljük az elnyomást.
Prédikációja kezdetén Jézus arra hív, hogy testesítsük meg országának néha
„lebecsült értékeit”.
Aktív-e a
gyülekezetünk a környéken sóként és világosságként? Mennyivel lett jobb a
környezetünk a gyülekezet tevékenysége miatt? Ha eltűnne a közösségünk onnan,
ahol addig volt, vajon észrevennék?
JÓVAL GYŐZNI MEG A ROSSZAT |
Augusztus 19 |
Hétfő |
Amikor Jézus tanításairól gondolkozunk, figyelembe kell venni az
embereket is, akikhez szólt, meg a körülményeiket. Nagy tömegek kezdték követni
azokból a régiókból, ahol szolgált (lásd Mt 4:25; 5:1), többségében egyszerű emberek,
akik a Római Birodalom fennhatósága alatt éltek, de voltak közöttük zsidó
fejedelmek és vallási vezetők is. Az átlagemberek élete nehéz volt. Csak kevés
dologban dönthettek a saját sorsukról, nagy adókat kellett fizetniük és vallási
tradíciók nehezedtek rájuk.
Amikor Jézus tanított, nyilván igyekezett jobb életmódot hirdetni,
hogy az emberek minden körülmények között méltósággal, bátran élhessenek. Ennek
egyik példáját találjuk Mt 5:38-48 szakaszában. Annyira ismertté váltak az
ilyen tanácsok, hogy „fordítsd felé a másik orcádat is”, „engedd oda
néki a felsőt [ruhádat] is”, „menj el vele kettőre [két
mérföldre]”, hogy már szinte közhelynek számítanak. Csakhogy az
ismertséggel még nem jár együtt a Jézus által tanított radikális cselekvés és
hozzáállás.
A helyzetek, amelyeket Jézus említett, sok hallgató számára
hétköznapi tapasztalatok voltak. Gyakran kegyetlenül rájuk támadtak az „elöljáróik”
vagy uraik. Sokan eladósodtak és elvesztették földjüket, ami azé lett, akitől kölcsönkértek.
Gyakran előfordult az is, hogy a megszálló római katonák munkára kényszerítették
őket. Jézus arra tanította az embereket, hogy ilyenkor helyesen járjanak el,
bánjanak jobban az elnyomóval, mint megérdemli, így nem veszítik el az emberi
tartásukat. Az elnyomók igyekeztek erővel fellépni, a népnek viszont mindig
megvolt a választási szabadsága, hogy erre hogyan válaszolnak. Az erőszakmentes
ellenállással és a nagylelkűségükkel leleplezték az elnyomók gonoszságát és az
igazságtalanságukat.
Hasonlítsuk össze Mt 5:38-48 és Róm 12:20-21 verseit! Hogyan valósíthatjuk
meg az életünkben ezeket a radikális elveket?
_____________________________________________________________
Jézus „a
törvény és a próféták” – amit a szent írásokban Ószövetségnek neveznek –
összefoglalását adta egy egyszerű elvvel, amit aranyszabályként ismerünk:
„Amit akartok azért, hogy az emberek tiveletek cselekedjenek, mindazt
ti is úgy cselekedjétek azokkal” (Mt 7:12). Mi az, amit éppen most
megtehetünk, kerüljön bármibe, hogy az útmutatása szerint éljünk?
AZ IRGALMAS SAMARITÁNUS |
Augusztus 20 |
Kedd |
Lk
10:25-27 verseiben a Jézushoz forduló törvénytudó az ószövetségi törvények alapján
szabályosan összefoglalta, hogy milyen az Isten szemében kedves élet. Hogyan
kapcsolódik egymáshoz a két parancsolat?
Amikor Jézust megkérdezték
valamiről, a válaszát gyakran másként zárta, mint ahogy a kérdező fél várta
volna. 3Móz 19:18 versében az áll, hogy „szeresd felebarátodat, mint
magadat.” Úgy tűnik, a Jézus korabeli hívők sok időt és energiát szántak
annak megvitatására, hogy milyen mértékig és korlátok között értendő a
„felebarátra” vonatkozó elv.
Jézus már korábban is
igyekezett tágítani a követői fogalmait ezt az elvet illetően, amikor
kijelentette, hogy nemcsak szeretniük kell a felebarátaikat, hanem mindenkivel
jót is kell tenni. „Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket,
és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, hogy így menynyei Atyátoknak
fiai legyetek, mert ő felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad
igazaknak és hamisaknak” (Mt 5:44-45, RÚF). Amikor azonban a vallási törvények
szakértője próbára akarta tenni Jézust, visszatért a vitatott kérdéshez: „De
ki az én felebarátom” (Lk 10:29)? Erre felelt Jézus az irgalmas samaritánus
történetével, amivel nem a „felebarát” fogalmának meghatározását akarta adni, hanem
lényegében ezt mondta: „Menj és légy a felebarátja bárkinek, akinek szüksége
van a segítségedre” (lásd Lk 10:36-37)!
Olvassuk
el Lk 10:30-37 szakaszát! Mi az érdekes abban, ahogyan Jézus összehasonlítja a
három embert, akik észreveszik az út szélén fekvő, segítségre szoruló férfit?
Tanításaiban Jézus általában
azokat bírálta a legélesebben, akik vallásosnak mutatták magukat, de nem
törődtek a szenvedőkkel. „Az irgalmas samaritánus történetével Krisztus az igaz
vallás természetét szemlélteti. Bemutatja, hogy az nem rendszerekből,
hitvallásokból vagy szertartásokból áll, hanem abból, ha a szeretetet tettekkel
fejezzük ki, a legnagyobb jót viszszük véghez másokért, és igazán jók vagyunk”
(Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 420. o.).
Amikor Jézus példával akarta bemutatni, mit vár Isten azoktól,
akik a követőinek vallják magukat, egy kívülállóra mutatott, olyan valakire,
akit általában nem tartottak hűségesnek Istenhez. Amikor mi is azt tudakoljuk
Jézustól, mit kell tennünk, hogy örök életet nyerjünk, végeredményben nekünk is
ezt tanítja: menj és legyél a felebarátja mindenkinek, aki szükséget lát!
A GAZDAG ÉS LÁZÁR |
Augusztus 21 |
Szerda |
A gazdag emberről és Lázárról
szóló példázatában (lásd Lk 16:19-31) Jézus két ember életét hasonlítja össze:
az egyik gazdag, a másik pedig rettentően szegény. Mivel nem volt szociális
ellátás, sem közkórházak vagy népkonyhák, a szegények, fogyatékkal élők,
nélkülözők általában a gazdagok háza előtt koldultak. Általában elvárták a
gazdagoktól, hogy a javaik egy kis részével enyhítsék a szenvedők nyomorát.
Ebben a történetben azonban a gazdag ember „önző közönnyel tűrte, hogy testvére
szükséget szenvedjen” (Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest,
1983, H. N. Adventista Egyház, 174. o.). Amíg éltek, mindegyikük helyzete
változatlan maradt, haláluk után, Isten ítélete nyomán azonban döbbenetes
változás állt be.
Vessük
össze Lk 12:13-21 és 16:19-31 részeit! Milyen hasonlóságokat és különbségeket
találunk a két történet között? Mit tanít mindkét példázat?
_____________________________________________________________
Semmi nem utal arra, hogy a
példázatbeli gazdagok rossz úton szerezték volna vagyonukat. Talán mindketten keményen
megdolgoztak érte, jól gazdálkodtak és élvezték Isten áldását. Mégis az
élethez, Istenhez, a pénzhez és a többi emberhez való hozzáállásukban elromlott
valami, amiért óriási, örök árat fizettek.
A Jézus korában népszerű
elképzelést felhasználva a gazdag ember és Lázár története azt tanítja, hogy az
életben meghozott döntéseink meghatározóak a túlvilág szempontjából. A
döntéseinket és fontossági sorrendünket mutatja az is, hogyan viszonyulunk a
segítséget kérőkhöz vagy a szükségben lévőkhöz. Amint „Ábrahám” elmondja a
szenvedő gazdagnak, a Bibliában bőségesen találunk útmutatást a helyes választáshoz:
„Van Mózesük, és vannak prófétáik, hallgassák azokat” (Lk 16:29,
ÚRK)!
Jézus tanítása szerint a
gazdagság kísértései – akár a megszerzése, akár a megtartása, akár a keresése –
egyaránt eltávolíthatnak az országától (meg a többi embertől) és önzővé
tehetnek. Jézus kér, hogy keressük először az Ő országát és az áldásainkból
juttassunk másoknak is, főként azoknak, akik szükséget látnak.
Bármilyen
anyagi helyzetben legyünk is, mit tehetünk, nehogy a pénz vagy a pénz szeretete
eltérítsen attól, amire keresztényként figyelnünk kell az életben?
A LEGKISEBBEK |
Augusztus 22 |
Csütörtök |
Egy másik példa arra, amikor Jézusnak feltettek egy kérdést, Ő
pedig egészen másképpen válaszolt, mint ahogy várták, Máté evangéliuma 24-25.
fejezeteiben található, az ott lejegyzett beszédében. A tanítványok hozzá fordultak,
hogy a jeruzsálemi templom pusztulásáról és visszajövetelének az idejéről
kérdezzék (Mt 24:1-3). A kérdésre adott bővebb válaszát úgy lehet
összefoglalni, hogy adjanak enni az éhezőknek, inni a szomjazóknak, fogadják be
az idegeneket, öltöztessék fel a ruhátlanokat, törődjenek a betegekkel, látogassák
meg a foglyokat. „Bizony mondom nektek, valahányszor megtettétek –
vagy nem tettétek meg – ezeket akár csak eggyel is az én legkisebb testvéreim
közül, velem tettétek meg” (Mt 25:40, RÚF, lásd még 45. vers).
Azokhoz a kérdésekhez kapcsolja ezt, amelyekkel az utolsó
ítéletről képet adó tanítása kezdődik. Máté evangéliuma 24. fejezetében
Jézus több direkt választ adott a tanítványai kérdéseire, Jeruzsálem pusztulására,
valamint a világ végére vonatkozó jeleket és figyelmeztetéseket sorolt fel.
Közben kiemelte, hogy „vigyázzatok”, éljetek igaz életet a második
advent ígéreteinek fényében. Máté evangéliuma 25. fejezetének elején az
okos és a balga szüzek történetével int, hogy készülni kell váratlan érkezésre,
de arra is, ha késne. A három szolga példája azt érzékelteti, hogy helyesen,
tevékenyen éljünk, amíg várakozunk. A juhok és a kecskék elválasztásáról szóló
példázat pedig konkrétan rámutat, hogy mivel foglalkozzon Isten népe.
Mit tanít Jézus Mt 25:31-46 verseiben? Miért nem a cselekedetek
általi megváltásról van ebben a példázatban szó? Mit jelent tehát valójában az üdvözítő
hit?
_____________________________________________________________
Minden emberi kapcsolatunkat és az egész hozzáállásunkat meg kell
változtatnia annak, amiről Jézus beszélt, hogy azzal Őt szolgáljuk, ha segítünk
másoknak. Képzeljük el, hogy meghívhatnánk Jézust ebédre vagy meglátogathatnánk
a kórházban, a börtönben! Ő azt mondja, hogy éppen ezt teszszük, ha a
környezetünkben élőknek segítünk. Óriási lehetőséget ad ezzel nekünk!
Olvassuk el
Jézus szavait újból, imádkozva! Hogyan értsük azt, hogy azonosítja magát az
éhezőkkel, a mezítelenekkel, a foglyokkal? Mire kell ennek késztetnie bennünket?
Hogyan éljünk tehát?
TOVÁBBI
TANULMÁNYOZÁSRA: |
Augusztus 23 |
Péntek |
Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó,
„Az irgalmas samaritánus” c. fejezet, 420-425. o.; „Legkisebb atyámfiai” c.
fejezet, 542-547. o.; Krisztus példázatai. Budapest, 1983, H. N.
Adventista Egyház, „Áthidalhatatlan szakadék” 174-182. o. és „Ki az én
felebarátom?” c. fejezet, 262-270. o.
„Krisztus ledönti az önzés és a nemzetiségi előítélet által emelt
válaszfalat, s helyette az egész emberiség iránti felebaráti szeretetet
tanítja. Kiemeli az embert az önzés szűk látóköréből. Megszünteti a nemzeteket
elválasztó öszszes mesterséges különbségeket és határokat. Nem tesz különbséget
szomszéd és idegen, barát és ellenség között, hanem azt tanítja, hogy minden ínséges
lélek felebarátunk, s az egész világ a munkaterületünk” (Ellen G. White: Krisztus
követése. Gondolatok a Hegyibeszédről. Budapest, 1987, H. N. Adventista
Egyház, 42. o.).
„Ennek az aranyigazságnak alapelve: a kereszténység alapelve. Ezt
bármilyen módon megváltoztatni: csalás. Vallás, mely arra tanítja híveit, hogy kevéssé
értékeljen lelkeket, akiket Krisztus annyira értékelt, hogy érettük életét
áldozta; vallás, amely érzéketlen az emberek ínsége, szenvedése és joga iránt,
nem lehet igaz vallás. Ha a szegények, szenvedők és bűnösök jogaival mit sem
törődünk, Krisztus árulói vagyunk. Mivel pedig olyan sokan veszik fel Krisztus
nevét, de életükben mégis megtagadják jellemét, ezért olyan erőtlen a
kereszténység és nincs hatása e világon” (i. m. 120. o.).
BESZÉLGESSÜNK
RÓLA!
1)
Melyik a kedvenc bibliai szakaszod azok közül,
amelyekkel a héten foglalkoztunk? Miért?
2)
Gondolkozzunk azon, hogy a „vallás, amely
érzéketlen az emberek ínsége, szenvedése és joga iránt, nem lehet igaz vallás”!
Miért kell vigyáznunk, nehogy azt gondoljuk, hogy mivel ismerjük az „igazságot”
(még ha ez így is van), más már nem is számít?
3)
A csütörtöki
igék fényében mit jelent még az „igazság” ismerete?
ÖSSZEFOGLALÁS:
Jézus tanításai egészen más
életformát írnak elő Isten országának polgárai és képviselői számára. Az
ószövetségi Szentírás alapjaira építve Ő maga is visszhangozta, sőt kibővítette
a szegényekről és elnyomottakról való gondviselés kérdéskörét. Kiemelte, hogy
követőinek könyörülettel és kegyelemmel élve kell várni visszatérését.
FÜLE LAJOS:
AZ
UTOLSÓ TANÍTVÁNY
A
legutolsó tanítvány volt,
s
micsoda tanítást kapott:
keresztről
nézte végig azt a
mérhetetlen
áldozatot!
Saját
bűnéért megfeszítve
nézte
az érte szenvedőt,
majd’
megszakadt miatta szíve,
ahogy
felsírt az ÚR előtt:
„Uram,
emlékezzél meg rólam…!”
„Velem
leszel…” – mondotta Ő,
és
az utolsó tanítványból
lett
az első megérkező!