2019 / I.
− 8 tanulmány − Február 16−22.Sátán legyőzött ellenség

SZOMBAT DÉLUTÁN
E
HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 3:15; Ézsaiás 14:12-15; Dániel 7:23-25;
2Thesszalonika 2:8-12; Jelenések
12; 13:13-14; 19:20
„És ők legyőzték azt a Bárány véréért,
és az ő bizonyságtételüknek beszédéért; és az ő életüket nem kímélték mind
halálig”
(Jel 12:11).
A jelenések könyve 12-14. fejezete készít fel a végidei eseményekkel kapcsolatos részre
(Jel 15:1–22:21). Míg a könyv első része (Jel 1:1–11:19) bemutatja a kereszténység korában az egyház lelki
küzdelmeit, amelyeket az ellenséges világban vív meg, a többi a második
adventhez és az Isten országához vezető, meghatározó eseményekre összpontosít.
A 12. fejezet célja, hogy egy nagy képet adjon a világ történelmének végső
válságáról. Bemutatja, hogyan eszkalálódott a korszakok során a Krisztus és
Sátán közötti nagy küzdelem.
A jelenések könyve szerint Istennek és népének a fő ellensége Sátán, aki valós személy, ő
áll a világegyetem minden gonoszsága és lázadása mögött. Tudja, hogy a második
advent előtt az az utolsó lehetősége az Istennel szembeni győzelemre, ha
megnyeri az armageddoni csatát. Ezért minden erejével erre az eseményre készül.
A jelenések könyve 12. fejezetének a célja, hogy biztosítsa Isten népét: Sátán nem fog
sikerrel járni. Arra is figyelmeztet, hogy Sátán teljes elszántsággal átfogó
hadat indít Isten végidei maradék egyháza ellen, akik egyedül Krisztusban találnak
reményt és erőt a győzelemhez.
|
AZ ASSZONY ÉS A SÁRKÁNY |
Február 17 |
Vasárnap |
Olvassuk el Jel 12:1-5
szakaszát! János lát két nagy jelképet, az első egy gyermeket váró asszony, a
második pedig egy sárkány. Kiket takarnak a szimbólumok? Milyen tanítás rejlik
e versekben?
A Bibliában a nő Isten népének a szimbóluma (2Kor 11:2): a tiszta nő a hűséges hívőket jelképezi, míg a parázna
a hitehagyóvá lett keresztényeket. Jelenések 12. fejezetében az asszony először
Izrael jelképe, akikhez elérkezett a Messiás (Jel 12:1-5).
A 13-17. versekben az igaz egyházat szimbolizálja, amelyből megszületik a
maradék. Az asszony a napba öltözött és a hold van a lába alatt. A Bibliában a
nap Krisztus jellemének dicsőségét, igazságát jelképezi (Mal 4:2). Jézus „a világ világossága” (Jn 8:12), népének pedig tükröznie kell a világon Isten
jellemének, a szeretetnek a fényét (Mt 5:14-16). A hold, a „kisebbik
világító test” (1Móz 1:16) azokra az ószövetségi ígéretekre
mutat, amelyek előrevetítették, hogy milyen munkát végez majd Krisztus az
evangélium korában. A következő, amit János a látomásában lát „egy nagy
vörös sárkány, akinek hét feje és tíz szarva volt” (Jel 12:3, ÚRK). Később azt olvassuk róla, hogy ez Sátán (Jel 12:9). A „farka” a megtévesztés szimbolikus eszköze
(Ézs 9:14-15; Jel 9:10), amivel a csillagok egyharmadát
lerántotta a földre (Jel 12:4). Ez azt mutatja, hogy a magas mennyei
tisztségéből leesett Sátán (Ézs 14:12-15) képes volt
elcsábítani a mennyei angyalok egyharmadát. A bukott angyalok segítik az
ördögöt, aki szembeszáll Istennel és üdvözítő munkájával (lásd 1Tim 4:1). A jelenések könyvében a sárkány úgy is megjelenik,
mint „akinek hét feje és tíz szarva volt” (Jel 12:3, ÚRK), ez szimbolizálja Sátánnak a világban felhasznált
eszközeit: a pogány Rómát (Jel 12:4) és a spiritualizmust (Jel 16:13). „…a sárkány nem más, mint Sátán (Jel 12:9). Ő indította
Heródest, hogy irtassa ki a Megváltót. A keresztény korszak első századai során
a Krisztus és népe ellen indított harcban Sátán fő ügyvivője a Római Birodalom
volt. E birodalomban a pogány vallások uralkodtak. Így míg a sárkány elsősorban
Sátánt személyesíti meg, másodlagos értelemben a pogány Róma szimbóluma” (Ellen
G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 378. o.).
Sátán már kezdettől fogva várta, hogy elpusztíthassa a
Messiás-gyermeket, amint megszületik. Amikor végre a világra jött, Sátán
felhasználta a pogány Rómát (amit Jel 12:4 versében
szintén a sárkány szimbolizál), hogy megpróbálja megölni. A gyermek azonban „elragadtatott
Istenhez és az Ő trónjához” (Jel 12:5, RÚF).
|
SÁTÁN LEVETTETETT A FÖLDRE |
Február 18 |
Hétfő |
Olvassuk el Jel 12:7-9
verseit a mennyei háborúról! Milyen volt az a harc, aminek következtében Sátán
kivettetett a mennyből?
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
Sátánt a nagy küzdelem elején száműzték a mennyből, amikor
fellázadt Isten kormányzása ellen. Meg akarta kaparintani a mennyei trónt, hasonlóvá
akart lenni
„a Magasságoshoz”
(Ézs 14:12-15). Nyíltan fellázadt Isten ellen, de alulmaradt, így
levetették a földre. Ádámot és Évát megtévesztve elbitorolta Ádám uralmát a
világunk fölött (Lk 4:6). Önmagát a föld uralkodójának
kiáltotta ki (Jn 12:31), és igényt tartott rá, hogy képviselőjeként
részt vehessen a mennyei tanácsban (Jób 1:6-12). Ám a kereszt miatti veresége következtében
Sátán és bukott angyalai nem hagyhatják el a földet mint
börtönüket, amíg el nem nyerik a büntetésüket (2Pt 2:4, Júd 6).
Halálával Jézus visszaszerezte azt, ami elveszett, és Sátán valódi
jelleme is lelepleződött az egész világegyetem előtt. „Sátán látta, hogy
álruhája szétszakadt. Mesterkedése feltárult az el nem bukott angyalok előtt és
a menynyei világegyetem előtt. Gyilkosként mutatta meg magát. Isten Fia vérének
a kiontásával kiszakította magát a mennyei lények rokonszenvéből. Ettől kezdve
korlátozták működését” (Ellen G. White:
Jézus élete. Budapest, 2010, Advent Kiadó, 669. o.). Sátánról átkerült
Jézusra a föld feletti uralom joga az egész világegyetem előtt, Krisztust
kiáltották ki a föld jogos uralkodójának (Ef 1:20-22;
Fil 2:9-11). Jézus ezt előre megmondta:
„Most van e
világ
kárhoztatása; most vettetik ki e világ fejedelme”
(Jn 12:31).
A Sátán feletti ítélettel eljött
„az üdvösség, Istenünk ereje és királyi uralma, és az Ő
Krisztusának hatalma”
(Jel 12:10, RÚF). Sátánnak még van némi
ereje ahhoz, hogy ártson Isten földi népének, de tudja:
„kevés ideje van”
(Jel
12:12, RÚF). Bár valóban
„kevés”
az ideje, minden
tőle telhetőt megtesz,
hogy fájdalmat, szenvedést okozzon,
pusztítson.
Jel 12:11
tanítása szerint hogyan védekezhetünk az ördöggel szemben? (Lásd még Ef 6:10-18!)
|
SÁTÁN LEVETTETETT A FÖLDRE |
Február 19 |
Kedd |
Olvassuk el Jel 12:13-14
szakaszát! Sátán levettetett a mennyből, de az ezerkétszázhatvan prófétai
nap/év időszaka alatt tovább támadta az egyházat. Hogyan működött Isten az
egyházban ekkor?
„Sátánnak, az atyafiak vádolójának a mennyből való
kivetését Krisztus vitte végbe, azzal a hatalmas tettével, amikor feláldozta az
életét. Sátán kitartó ellenállásának a dacára is végrehajtotta a megváltási
tervet… Mivel Sátán tudta, hogy Isten végül visszaszerzi tőle a birodalmat,
amit megkaparintott, eltökélte: minden erejét megfeszítve annyit pusztít el az
Isten képére teremtett emberek közül, amennyit csak tud. Gyűlöli az embert,
mert Krisztus megbocsátó szeretetet és könyörületet tanúsított iránta, ezért
arra készült, hogy a megtévesztés minden formáját latba vesse nála, ami a
vesztét okozhatja. Még nagyobb erővel halad előre, mert tudja, hogy a helyzete reménytelen”
(Ellen G. White: The Spirit of Prophecy, 3. köt.,
194-195. o.).
Sátán tagadhatatlanul folytatta földi tevékenységét,
kitöltve dühét Krisztus szeretetének földi tárgyán – az egyházon. Az egyház
viszont az ezerkétszázhatvan nap/év prófétai időszaka alatt isteni védelmet
talált a föld kies pusztaságaiban.
A jelenések könyve
12. fejezete kétszer említi a sátáni
üldözés korszakát: ezerkétszázhatvan nap/év (Jel 12:6)
és „ideig, időkig, és az időnek feléig” (Jel 12:14). Mindkét időszak a
kis szarv üldöző tevékenységére utal, amit Dán 7:23-25
versei említenek. A Bibliában egy prófétai nap egy évet szimbolizál. A
történelemben a Kr. u. 538-1798 közötti időre illik ez a prófétai korszak, amíg
egyházi és állami hatalomként a Római Katolikus Egyház uralta a nyugati világot
1798-ig, amikor Napóleon tábornoka, Berthier véget vetett Róma elnyomó
hatalmának, legalábbis átmenetileg. Az üldözés e hosszú ideje alatt a sárkány
árvizet okád a szájából, hogy elpusztítsa az asszonyt. A víz népeket és
nemzeteket jelent (Jel 17:15). Ebben az időben Róma
hadseregeket és nemzeteket küldött Isten hűséges népe ellen. Ennek a prófétai
korszaknak a vége felé a föld elnyelte a vizet és megmentette az asszonyt,
menedéket nyújtott neki. A vallásszabadsággal Amerika biztosította a védelmet
(Jel 12:16).
Gondoljunk arra, hogy meddig tartott ez az
üldözés: ezerkétszázhatvan évig! Ezek szerint miért csak kevéssé érthetjük meg,
mennyi idő is kell bizonyos dolgok teljesedéséhez, mint például Krisztus
visszatéréséhez?
|
HARC A MARADÉK ELLEN |
Február 20 |
Szerda |
Olvassuk el Jel 12:17
versét! Sátán ki ellen indít teljes körű hadat a végidőben?
_____________________________________________________________
Az „egyebek”, avagy „maradék” azokat takarja, akik
hűségesek maradnak Istenhez, míg a többség hitehagyó lesz (1Kir 19:18; Jel 2:24). Miközben a végidőben az emberek nagy része
Sátán oldalára áll, lesz egy csoport, akiket Isten 1798 után támasztott, akik
Sátán teljes haragjával szemben is hűségesek maradnak Krisztushoz.
Mi a maradék két jellemzője Jel 12:17 versében? Hogyan lehet az ember biztos abban, hogy Isten
végidei maradék népéhez tartozik?
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
A végidei maradék megtartja Isten parancsolatait. A
jelenések könyve 13. fejezete rámutat, hogy a Tízparancsolat első
táblájának központi része lesz az utolsó idők küzdelmében. Az első négy parancsolat döntően Isten tiszteletével kapcsolatos. A végső
krízisben az lesz a fő kérdés, hogy kit kell imádni. Míg a világi emberek úgy
döntenek, hogy a fenevad képét fogják imádni, a maradék a Teremtő Istent
tiszteli (Jel 14:7). A negyedik parancsolat, a szombat
kifejezetten Istent nevezi meg mint Teremtőt, ezért is
lesz majd kulcsfontosságú szerepe ennek a parancsolatnak a végső válságban.
A végidei maradék második jellemzője, hogy náluk van „a
Jézus bizonyságtétele, a prófétaság lelke” (Jel 19:10).
Ezt a verset Jel 22:9 szakaszával összevetve azt
látjuk, hogy János „atyjafiai”, a próféták megtartják a könyv beszédeit. „Jézus
bizonyságtétele” tehát arra utal, hogy prófétái által Jézus bizonyságot tesz
az igazságról, mint ahogyan azt János által is tette (Jel 1:2).
A jelenések könyve megmutatja, hogy a vég idején Isten népét a
prófétaság ajándéka vezeti át a nehéz időkön, miközben Sátán minden
erejét megfeszítve igyekszik megtéveszteni és elpusztítani őket.
Adventistaként Ellen G. White szolgálata és írásai által a prófétai
betekintés ajándékát kaptuk.
Ki mit tart „a prófétaság lelke” által
adott leginkább lenyűgöző megvilágításnak? Milyen kötelezettséget ró ránk ez az
ajándék úgy egyénileg, mint közösségileg?
|
SÁTÁN VÉGIDEI
STRATÉGIÁJA |
Február 21 |
Csütörtök |
Jel 12:17 változást mutat Sátán
stratégiájában, amivel próbálja megnyerni a föld lakosait, sőt még Krisztus
hűséges követőit is meg akarja téveszteni. A kereszténység történelme során
mindvégig gátolta Isten megváltási tervét, az egyházon belül főként burkolt
megalkuvással, kívülről pedig kényszerrel és üldözéssel. Amint a történelem
mutatja, hosszú évszázadokon át sikeres volt ez a stratégia, de a reformáció
szembeszállt vele, és Isten népe fokozatosan újból felfedezte a bibliai
igazságot. Amikor azonban Sátán látja, hogy fogy az ideje, komolyabb erővel támad
Isten végidei maradék népére (lásd Jel 12:17). A
maradék elleni támadásában nagy szerepe lesz a megtévesztésnek. Démoni lelkek
csodákat, spiritiszta jeleket tesznek (Jel 16:14).
Sátánnak ez a módszerváltása egybeesik azzal, hogy a történelem után a végidőre
terelődik a figyelem (lásd Mt 24:24).
Fontos, hogy a „megtévesztés” szó rendszeresen elfordul
Jelenések 12-20. fejezeteiben, Sátán végidei tevékenységeire vonatkozóan. A
jelenések könyvében az „elhiteti” (Jel 12:9),
„megtéveszti” (RÚF) szóval kezdődik és zárul (Jel 20:7-10) a Sátán
végidei tetteit bemutató leírás.
Olvassuk el 2Thessz 2:8-12
részét Jel 13:13-14 és 19:20 verseivel együtt! Mit tudhatunk meg a sátáni megtévesztésről
az utolsó időkben?
A jelenések könyve
12-20. fejezetei bemutatják, hogy Sátán
szövetségeséül akarja megnyerni a világot. Ezért egymás után politikai és
vallási hatalmakat is felhasznál munkája végzésére: a pogány Rómát, amit a
sárkány jelképez (Jel 12:4-5); ezt követi a tengerből
feljövő fenevad által szimbolizált hatalom (Jel 12:6, 15; 13:1-8); majd végül a
szárazföldből feljövő fenevad hatalma (Jel 13:11). A könyv hátralevő részében a
sátáni hármas tagjai elválaszthatatlan egységet képezve helyezkednek szembe
Isten munkájával a világon. E hármasság tehát: a pogányság/spiritizmus, amit a
sárkány szimbolizál, a katolicizmus, amit a tengerből feljövő fenevad jelképez
és a hitehagyóvá vált protestantizmus, aminek a szimbóluma a földből feljövő,
bárányra emlékeztető fenevad. Együttműködnek, hogy megtévesszék, eltérítsék az
Úrtól az embereket és Sátán oldalára állítsák őket „a
mindenható Isten ama nagy napjának viadalára” (Jel 16:13-14). A hamis
rendszerek elpusztulnak a második adventkor (Jel 19:20), míg az ördög, akit a
sárkány szimbolizál és aki e földi hatalmak által
munkálkodik (Jel 12:9) az ezer év végén semmisül meg (Jel 20:10). A
jelenések könyve szerint olyan mértékű lesz a végidei csalás, hogy a
legtöbb embert ráveszi: a pusztulás útját válassza (Mt 7:13).
|
TOVÁBBI
TANULMÁNYOZÁSRA: |
Február 22 |
Péntek |
Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013,
Advent Kiadó, „Sátán csapdái” c. fejezet, 447-456. o.
A jelenések könyve
12. fejezetének elsődleges célja tudatni
Isten népével, hogy a végidei események a Krisztus és Sátán közötti nagy
küzdelem részét képezik. A könyv figyelmezteti Isten népét, hogy tapasztalt és
dühös ellenféllel kell szembenézniük. Pál leírja, hogy Sátán végidei tettei „a
hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival és a gonoszságnak
minden csalárdságával [jelentkeznek] azok között, akik elvesznek;
mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő idvességökre” (2Thessz
2:9-10).
A jelenések könyve
hangsúlyozza: vegyük komolyan a jövőt és az legyen a legfontosabb a számunkra, hogy Istenre
hagyatkozzunk! Arról is biztosít bennünket, hogy bár Sátán hatalmas és
tapasztalt ellenfél, nem elég erős Krisztus legyőzéséhez (lásd Jel 12:8). Isten népe csakis abban találhat reménységet, aki már
legyőzte Sátánt és ördögi seregeit. Az Úr megígérte, hogy hűséges követőivel
lesz „minden napon a világ végezetéig” (Mt 28:20).
BESZÉLGESSüNK RóLA!
1)
Hetednapi adventistaként úgy érezzük, hogy
a végidei maradék jellemzői illenek ránk. Micsoda előjog, egyben milyen
hatalmas felelősség! (Lásd Lk 12:48!) Csakhogy miért
kell vigyáznunk, nehogy azt gondoljuk, hogy ez az üdvösségünket is garantálja?
2)
„Összességében túl sokat beszélünk Sátán
hatalmáról. Igaz, hogy erős, de hálát adok Istennek a hatalmas üdvözítőért, aki
kivetette a mennyből a gonoszt! Beszélünk az ellenségről, imában is megemlítjük,
gondolunk rá, a képzeletünkben pedig mind nagyobbra és nagyobbra nő. Miért nem
beszélünk inkább Jézusról? Miért nem az Ő hatalmára és szeretetére gondolunk? Sátán
örül, ha felnagyítjuk az erejét. Emeljük fel Jézust, elmélkedjünk róla és ha Őt figyeljük, az Ő képére formálódunk át” (Ellen
G. White: Advent Review and Sabbath Herald. 1889. március 19.)!
Hogyan nagyítják fel a keresztények Sátán erejét? És miért veszélyes, ha tagadják
Sátán hatalmát, valóságát, sőt még a létezését is?
KIS SZABÓ JUDIT:
NEM ÍGÉREK
„De én mindenkor veled
vagyok,
te fogod az én jobb kezemet.”
Zsoltárok 73:23
Szégyellem, hogy
megtagadott hajnalokat
hagyva magunk után
ülünk lábaidhoz,
így szólongatva neved:
Uram, Uram, én Uram.
Álig ragadt képmutatásunk
kakas sikítja arcunkba
és nem ismerjük be,
mi nem csupán téged, hanem
testvéreink árulójává is válva
elraktuk az ezüstöket
s fényében csodáljuk lényünk,
magunkat jobbnak vélve.
Itt vagyok, ments meg!
Már nem ígérek holnapokat,
nem ígérem, hogy a viharban is
megőrizem nyugalmam,
hogy mikor erőm fogy,
testem össze nem rogy;
már nem ígérem azt,
hogy mindenem vagy,
hogy hitem cserben nem hagy,
és nem ígérem,
hogy végsőkig szeretlek.
Csak azt tudom, hogy
Istenem vagy,
te fogod kezem, s ígérted,
hogy soha el nem engeded.