SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Meglátom, akarom, megszerzem

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 3:1-6; Ézsaiás 56:11; Máté 13:3-7, 22; 26:14-16; 2Korinthus 8:1-7; 2Péter 1:5-9

„Amely pedig a tövisek közé esett, ez az, aki hallja az igét, de e világnak gondja és a gazdagságnak csalárdsága elfojtja az igét, és gyümölcsöt nem terem” (Mt 13:22).

A pénz és az anyagi javak szeretete sokféle irányból támadhat ránk. Ellen G. White leírja, hogyan akar elejteni bennünket az anyagiasság csapdáival a gonosz. „Menjetek, vegyétek rá őket, hogy vásároljanak földeket, részegedjenek meg a pénztől és a világ gondjaitól! A lehető legvonzóbb fényben tüntessétek fel előttük a világot, hogy itt gyűjtsenek kincseket és csak a földi javakra figyeljenek! Mindent meg kell tennünk azért, hogy az Iste ügyében munkálkodók ne jussanak forrásokhoz, amelyeket ellenünk használhatnának fel! Tartsuk a pénzt a saját sorainkban! Minél több eszközre tesznek szert, annál nagyobb kárt okoznak a mi országunknak, mert elveszik a mieinket. Vegyétek rá őket, hogy jobban érdekelje őket a pénz, mint Isten országának az építése és az általunk olyannyira gyűlölt igazság terjesztése, akkor nem kell félnünk a befolyásuktól! Hiszen tudjuk, hogy minden önző, kapzsi ember a mi uralmunk alatt van, és végül elszakad Isten népétől” (Counsels on Stewardship [Tanácsok a sáfárságról]. 154-155. o.).

Ez a terv sajnos különösen eredményes. Vegyük hát figyelmesen számba a veszélyeket és azt, amit az Isten Igéje mond arról, hogyan kerülhetjük el az efféle lelki csapdákat!

Az egyik népszerű televíziós igehirdető üzenete egyszerű: Isten meg akar áldani, áldásának bizonyítéka pedig az anyagi javak bősége. Más szóval, ha hűséges vagy, Isten gazdaggá tesz.

Ilyen és ehhez hasonló a jólét-evangélium üzenete. Kövesd Istent és Ő gazdaggá tesz az anyagi javakban! Ez a gondolat nem más, mint az anyagiasság hamis teológiai igazolása, hiszen a valódi üzenete így hangzik: „Anyagias akarsz lenni és szeretnéd, hogy ez ne bántsa a lelkiismeretedet? Akkor itt a mi evangéliumunk!”

Azonban komoly csúsztatás a garantált gazdagsággal összekapcsolni az evangéliumot. Ez a hiedelem ellentmond a Szentírásnak, és olyan énközpontú teológiát tükröz, ami nem több mint bibliai nyelvezettel megfogalmazott féligazság, a gyökere pedig ugyanaz, mint minden egyéb bűné: az én és az énnek való kedvezés mindenekfelett.

A jólét-teológia szerint, ha Istennek adunk valamit, cserébe megkapjuk az anyagi értelemben vett gazdagság garanciáját. Ez azonban automatává alacsonyítja Istent, a vele való kapcsolatunkat pedig szánalmas üzletté: Én ezt teszem, cserébe pedig te azt ígéred nekem. Vagyis nem azért adunk, mert az a helyes, hanem azért, amit cserébe kapunk. Ez a jólét-evangélium.

Olvassuk el 2Kor 8:1-7 szakaszát! Mi történik itt? Milyen elveket látunk ezekben az igeversekben, amelyek ellene szólnak a jólét-evangéliumban megfogalmazott gondolatnak? Mit ért Pál azon, hogy bővölködjünk a jótékonyságban (2Kor 8:7)?

_____________________________________________________________

Ezek az emberek bár nagy szegénységben éltek (2Kor 8:2), mégis jószívűek voltak, sokkal többet adakoztak, mint amennyit megengedhettek volna maguknak. Az ilyen és hasonló igeversek segítenek cáfolni a jólét-evangélium hamis teológiáját, ami szerint az lesz a bizonyítéka annak, hogy jó kapcsolatban vagy Istennel, ha dúskálsz az anyagi javakban.

Milyen példát hozhatunk fel arra, hogy van, aki hűséges Istenhez, de a világi javakat illetően nem gazdag, míg sokan nem hűségesek az Úrhoz, mégis gazdagok? Ezek szerint miért nem nevezhetjük a gazdagságot az isteni áldás bizonyítékának?

Nem is kell a Biblia ahhoz, hogy belássunk egy nyilvánvaló igazságot: az élet gondjai és javai csak ideiglenesek. Itt semmi sem maradandó vagy tartós. Pál így fogalmazott: „Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók” (2Kor 4:18). Igen rövidlátó az a keresztény, akit a világ gondjai kötnek le, nem pedig az, hogy a mennybe vezető úton járjon! Kevés dolog vakíthatja el a szemünket annyira, mint a gazdagság csalárdsága. Így fogalmazott Helen Keller, aki vak volt: „Az a legszánalmasabb a világon, akinek ép a szeme világa, de nincs látása.” A Biblia tele van olyan emberek példáival, akik ugyan láttak, lelki értelemben azonban vakok voltak.

„Egyesek annyira szeretik a világot, hogy az elnyeli az igazság iránti szeretetüket. Amint itt szaporodnak a kincseik, úgy csökken a mennyei kincsek iránti érdeklődésük. Minél többet birtokolnak ebből a világból, annál szorosabban ölelik magukhoz a javakat, mert félnek, hogy az olyannyira óhajtott kincseket valaki elveszi tőlük. Minél több van a tulajdonukban, annál kevesebbet ajánlanak fel másoknak, mert minél többjük van, annál szegényebbnek érzik magukat. Ó, milyen csalárd a gazdagság! Nem fogják meglátni és érzékelni, mi mindenre van szükség Isten ügyében” (Ellen G. White: Spiritual Gifts [Lelki ajándékok]. 2. köt., 267. o.). Ha elhomályosul a lelki látásunk, azzal bizony kockára tesszük az örök üdvösségünket. Nem elég, ha csak néha-néha pillantunk Jézusra. Összpontosítsuk rá a figyelmünket!

Milyen veszélyre figyelmeztet Jézus Mt 13:3-7, 22 verseiben? Miért esik bele ebbe a csapdába olyan könnyen gazdag és szegény egyaránt?

Jézus először a világ gondjaira figyelmeztet (Mt 13:22). Tudja, hogy mindnyájan gondokkal küszködünk, beleértve az anyagi jellegű problémákat. A szegények amiatt aggódnak, hogy nincs elég pénzük, a gazdagokat pedig az foglalkoztatja, hogyan szerezhetnének még többet. Vigyázzunk, hogy az efféle gondok ne fojtsák meg az Igét a szívünkben és az életünkben (Mt 13:22)! Másodjára Jézus a gazdagság csalárdságára figyelmeztet (Mt 13:22). A vagyon önmagában nem bűn, mégis képes úgy csapdába ejteni, hogy végső romlásunkat okozza.

Hogyan mutatkozik meg az életünkben a gazdagság csalárdsága? Milyen gyakorlati döntéseket hozhatunk, hogy óvjuk magunkat a csapdájától?

Mint minden bűn, a kapzsiság is a szívben kezdődik. Mélyen benn, a lelkünkben indul el és külső cselekedetekben nyilvánul meg. Ez történt az Édenben is.

Olvassuk el 1Móz 3:1-6 szakaszát! Mit tett Sátán, hogy bűnre csábítsa Évát? Hogyan használja fel ugyanazokat az elveket, hogy bennünket is elhitessen?

„Mivel úgy látta az asszony, hogy jó volna enni arról a fáról, mert kedves a szemnek, és kívánatos, mert bölccsé tesz, szakított annak gyümölcséből, és evett. Adott a vele levő férjének is, és ő is evett” (1Móz 3:6, ÚRK).

Akár úgy is gondolhatnánk, hogy a reklámipar az édeni történetből vette a termékeladás alappéldáját. Sátán úgy mutatta be Évának a tiltott fát, hogy az asszonyban vágyat keltsen olyasmi után, ami még nem volt a birtokában. Rávette, hogy elhiggye: szüksége van arra, ami valójában nem is kellett neki. Kiváló csel. Éva bukása mutatja azt a három lépést, amit megteszünk, amikor legyőz a kapzsiság: meglátom, akarom, megszerzem!

A kapzsiság csendes bűn is lehet. A kéjvágyhoz hasonlóan lényünk mélyén lapul, de ha végül meghozza gyümölcsét, az iszonyú rombolást végez. Tönkreteheti a kapcsolatokat, megsebezheti szeretteinket és bűntudattal ostromol. A kapzsiság, ha hagyjuk, felszínre törve minden más elvet legyőz. Akháb király meglátta Nábót szőlőjét, meg akarta szerezni és addig panaszkodott, amíg a királyné meg nem ölette érte Nábótot (1Királyok 21). Ákán sem tudott ellenállni, amikor meglátta a köntöst és a pénzt, amit aztán megszerzett magának (Józs 7:20-22). A kapzsiság végeredményben az önzés egyik formája.

„Amennyiben az önzést nevezzük főbűnnek, a kapzsiságot az önzés uralkodó formájának kiálthatjuk ki. Jellegzetesen ír erről Pál apostol a végső hitehagyás nehéz időszakáról szólva (2Tim 3:1). Az önzést minden gonoszság alapvető indítékának nevezi, ami aztán győzedelmeskedik és a kapzsiságban termi meg első gyümölcsét. »Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók« (2Tim 3:2)” (John Harris: Mammon. New York, 1849, Lane&Scott, 52. o.).

Miért fontos felismerni magunkban a legkisebb hajlamot is a kapzsiságra?

Milyen bűntől óv Ézs 56:11 verse?

A bűnös számára olyan egyszerű és magától értetődő a kapzsiság, mint a lélegzés. Pedig nehéz bármit találni az emberben, ami ennél kevésbé tükrözné Krisztus jellemét. „Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztusnak jótéteményét, hogy gazdag lévén, szegénnyé lett érettetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok” (2Kor 8:9).

Csak az Úr tudja, mennyi kárt okozott már a kapzsiság az emberi történelem során! Kirobbantott háborúkat, bűncselekmények elkövetésére indított embereket, amelyekkel feldúlták saját és családjuk életét. A kapzsiság olyan, mint a vírus, ami beleveszi magát a gazdaszervezetbe és felemészt minden erényt, míg semmi sem marad, csak egyre több és több kapzsiság. Betegség, ami mindent akar, szenvedélyt, hatalmat, vagyont: meglátom, akarom, megszerzem!

Mit tanulhatunk Mt 26:14-16 szomorú történetéből a kapzsiság hatalmáról?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Figyeljük meg Júdás szavait: „Mit adnátok nekem, ha a kezetekbe adnám őt” (Mt 26:15, ÚRK)? Iskolapéldája ez annak, amikor valaki engedi, hogy a kapzsiság minden mást uraljon az életében. Júdás olyan kiváltságos helyzetben volt, mint a világtörténelemben kevesen: a testté lett Jézus szűk tanítványi körében élhetett, látta a csodáit, hallotta, amint az élet szavait szólja. Mégis, figyeljük meg, mivé tette a kapzsiság!

„Milyen szelíden bánt későbbi árulójával a Megváltó! Tanításában Jézus hangsúlyozta a jótékonyság elvét, ami a kapzsiság igazi gyökerébe vág. Lefestette Júdás előtt a telhetetlenség förtelmességét, s a tanítvány nemegyszer rádöbbent, hogy az ő jellemét rajzolta meg, az ő bűnére mutatott rá, mégsem vallotta meg és hagyta el hamisságát” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 2000, Advent Kiadó, 241. o.).

Ki az közülünk, akinek a jellemében időnként nem tűnik fel a kapzsiság? Ha nem vigyázunk, bármelyikünket legyőzhet. Hogyan tarthatjuk ellenőrzés alatt ezt a természetünkből fakadó hajlamot?

Olvassuk el az alábbi verseket! Mit üzennek ezek a szakaszok? Segíthetnek, hogy megértsük: mi óvhatja meg az embereket, szegényeket és gazdagokat egyaránt a veszélytől, amit a kapzsiság, az önzés, a pénz és az anyagi javak szeretete jelent a keresztények számára.

ApCsel 24:24-26 ______________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Gal 5:22-25 __________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

2Pt 1:5-9 _____________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

E szakaszok mondanivalója igen gazdag. Figyeljünk meg egy közös szálat, az önuralmat! Ez különösen nehéz lehet, ha a kapzsiságról, a pénzsóvárságról és a birtoklási vágyról van szó. Csakis akkor élvezünk védelmet mindettől, ha először is uraljuk a gondolatainkat, majd a tetteinket.

Az önuralmat csak annyira tudjuk gyakorolni, amennyire átadjuk magunkat az Úr hatalmának. Saját erőből senki sem képes legyőzni a bűnös vonásokat, főleg, ha már régóta ápolgatta és erősítette magában azokat. Valóban a Szentlélek természetfeletti munkájára van szükség az életünkben, ha győzelmet akarunk aratni ezen a téren. „Nem egyéb, hanem csak emberi kísértés esett rajtatok: de hű az Isten, aki nem hagy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek; sőt a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek” (1Kor 10:13).

Olvassuk el újra 2Pt 1:5-9 szakaszát! Milyen utat mutat itt Péter? Mely lépésekkel haladhatunk ezen az úton, főleg ha a kapzsiság és a pénzsóvárság bűnével küzdünk?

Az ember végső célja az, hogy boldog és elégedett legyen. Ám ha azt várjuk, hogy az anyagi javak megszerzésével majd elérjük ezt a célt, nagyot tévedünk. Szívük mélyén tudják is az emberek, hogy ez igaz, mégis folytatják az anyagiak hajszolását: meglátom, akarom, megszerzem! Mi lehet ennél egyszerűbb? A hetednapi adventisták is, mint bárki más, folyton szembesülnek a kísértéssel, hogy átvegyék az anyagiasság értékeit. A javak hajszolása azonban nem hoz sem boldogságot, sem megelégedettséget. Sokkal inkább problémákat okoz, mégpedig sokat, ezt a gazdag ifjú történetéből is láthatjuk: szomorúan, csüggedten, elkeseredve fordult el Jézustól, mert nem azt hallotta vagy kapta, amit akart. „Az anyagiasság értékrendjéről a következőket szokták mondani: teljes egészében aláássa az ember jólétét, állandó elégedetlenséget és boldogtalanságot okoz, ezen kívül depressziót, idegességet, fizikai fájdalmakat, fejfájást, személyiségtorzulásokat, nárcizmust [önimádatot], antiszociális viselkedést vált ki” (Tim Kasser: The High Price of Materialism [Az anyagiasság magas ára]. Cambridge, Mass., 2002, The MIT Press, 22. o.).

A materialista keresztény – hadd fogalmazzunk így – büszkén iszik a gazdagság kútjából, de lelkileg folyton szomjas. Aki azonban abból a vízből iszik, amit Krisztus ad, soha meg nem szomjazik (Jn 4:14).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Időzzünk még a jólét-evangélium gondolatánál! Aki ezt képviseli, mely igeszakaszokból indul ki? Ugyanakkor milyen hűséges embereket említhetünk a Bibliából, akiknek az élete éppenséggel cáfolja ezt a hamis tanítást?

2. Valaki így fogalmazott, amikor az első gyermeke még kicsi volt: „Két fontos bibliai igazságot már megtanultam tőle. Először is: bűnösnek születünk. Másodszor: önzőnek születünk.” Még mit mondhatunk arról, hogy már a gyermekekben is látszik a természetünktől fakadó önzés és az isteni kegyelemre utaltság?

3. „Ha a problémák gyökerét keressük, nem drogtesztet kell végezni. Teszteljük a butaságot, a tudatlanságot, a kapzsiságot és a hatalom szeretetét!” Mi van a kapzsiságban, ami olyannyira ártalmas, nem csupán magára a kapzsi emberre, hanem a körülötte élőkre is? Milyen példákat említhetünk arra, hogy a kapzsiság szörnyű rombolást végez minden érintett életében?

PÁSKULYNÉ KOVÁCS ERZSÉBET:

KÖSZÖNÖM URAM! MEGKÖSZÖNÖM!

Mint falat kenyér az éhezőnek,

mint sebre a balzsam

a szenvedőnek;

mint virágnak az üdítő harmat,

mint tikkasztó melegben

a lágy fuvallat,

zápor a kiszáradt földnek:

lelkem sóvárgásain áttörnek

szavaid, s imához borulok,

örökkévaló, nagy irgalmú Isten!

– Add, hogy meghalljam szavad,

add, hogy érezzem kezed melegét,

hogy akármit ígér a világ,

tudjam mondani:

nekem kevés!

Nekem Te kellesz,

mert Te vagy az Élet!

Ez a földi lét

csak átmenet.

Hozzád vágyom,

hisz belőled van lelkem:

a belső emberem

érted remeg.

– Ezért vagy nekem a kenyér,

a balzsam, az üdítő harmat,

a vigasztalás, szent öröm,

s hogy ilyen sokra méltattál:

Köszönöm, Uram! Megköszönöm!