bibliaversek gyüjteménye a tanulmányhoz

12. tanulmányhoz    Szeptember 9 − 15.

 

   VASÁRNAP 

Gal  5, 16

  1. Mondom pedig, Lélek szerint járjatok, és a testnek kívánságát véghez ne vigyétek.

5Móz 13, 4-5

  1. Az Urat, a ti Isteneteket kövessétek, és őt féljétek, és az ő parancsolatait tartsátok meg, és az ő szavára hallgassatok, őt tiszteljétek, és ő hozzá ragaszkodjatok.

  2. Az a jövendőmondó pedig vagy álomlátó ölettessék meg; mert pártütést hirdetett az Úr ellen, a ti Istenetek ellen, a ki kihozott titeket Égyiptom földéből, és megszabadított téged a szolgaságnak házából; hogy elfordítson téged arról az útról, a melyet parancsolt néked az Úr, a te Istened, hogy azon járj. Gyomláld ki azért a gonoszt magad közül.

Róm 13, 13

  1. Mint nappal, ékesen járjunk, nem dobzódásokban és részegségekben, nem bujálkodásokban és feslettségekben, nem versengésben és írigységben:

Ef 4, 1;  17

  1. Kérlek azért titeket én, ki fogoly vagyok az Úrban, hogy járjatok úgy, mint illik elhívatásotokhoz, melylyel elhívattatok.

  1. Ezt mondom annakokáért és bizonyságot teszek az Úrban, hogy ti többé ne járjatok úgy, mint egyéb pogányok is járnak az ő elméjöknek hiábavalóságában,

Kol 1, 10

  1. Hogy járjatok méltóan az Úrhoz, teljes tetszésére, minden jó cselekedettel gyümölcsöt teremvén és nevekedvén az Isten megismerésében;

Csel 11, 26

  1. És lőn, hogy ők egy egész esztendeig forgolódtak a gyülekezetben, és tanítottak nagy sokaságot; és a tanítványokat először Antiókhiában nevezték keresztyéneknek.

Jn 14, 6

  1. Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.

Csel 24, 14

  1. Erről pedig vallást teszek néked, hogy én a szerint az út szerint, melyet felekezetnek mondanak, úgy szolgálok az én atyáim Istenének, mint a ki hiszek mindazokban, a mik a törvényben és a prófétákban meg vannak írva.

2Móz 16, 4

  1. És monda az Úr Mózesnek: Ímé én esőképen bocsátok néktek kenyeret az égből; menjen ki azért a nép és szedjen naponként arra a napra valót, hogy megkísértsem: akar-é az én törvényem szerint járni, vagy nem?

3Móz 18, 4

  1. Az én végzéseim szerint cselekedjetek, és az én rendeleteimet tartsátok meg, azok szerint járván. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.

Jer 44, 23

  1. A miatt, hogy füstölve áldoztatok, és vétkeztetek az Úr ellen, és nem hallgattatok az Úr szavára, és az ő törvénye és az ő parancsolatai és az ő tanúbizonyságai szerint nem jártatok, azért következett ti reátok ez a veszedelem mind e napig.

Róm 8, 4

  1. Hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk, kik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint.

Gal 5, 25

  1. Ha Lélek szerint élünk, Lélek szerint is járjunk.

Gal 5, 18

  1. Ha azonban a Lélektől vezéreltettek, nem vagytok a törvény alatt.

 

   HÉTFŐ 

Róm 7, 14-24

  1. Mert tudjuk, hogy a törvény lelki; de én testi vagyok, a bűn alá rekesztve.

  2. Mert a mit cselekeszem, nem ismerem: mert nem azt mívelem, a mit akarok, hanem a mit gyűlölök, azt cselekeszem.

  3. Ha pedig azt cselekszem, a mit nem akarok, megegyezem a törvénnyel, hogy jó.

  4. Most azért már nem én cselekszem azt, hanem a bennem lakozó bűn.

  5. Mert tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz a testemben jó; mert az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom.

  6. Mert nem a jót cselekeszem, melyet akarok; hanem a gonoszt cselekeszem, melyet nem akarok.

  7. Ha pedig én azt cselekeszem, a mit nem akarok, nem én mívelem már azt, hanem a bennem lakozó bűn.

  8. Megtalálom azért magamban, ki a jót akarom cselekedni, ezt a törvényt, hogy a bűn megvan bennem.

  9. Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint;

  10. De látok egy másik törvényt az én tagjaimban, mely ellenkezik az elmém törvényével, és engem rabul ád a bűn törvényének, mely van az én tagjaimban.

  11. Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből?

Róm 8, 7

  1. Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti.

Jn 3, 6

  1. A mi testtől született, test az; és a mi Lélektől született, lélek az.

Róm 7. fejezetét lásd a Bibliában

 

   KEDD 

Gal 5, 18-26

  1. Ha azonban a Lélektől vezéreltettek, nem vagytok a törvény alatt.

  2. A testnek cselekedetei pedig nyilvánvalók, melyek ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás.

  3. Bálványimádás, varázslás, ellenségeskedések, versengések, gyűlölködések, harag, patvarkodások, viszszavonások, pártütések,

  4. Irígységek, gyilkosságok, részegségek, dobzódások és ezekhez hasonlók: melyekről előre mondom néktek, a miképen már ezelőtt is mondottam, hogy a kik ilyeneket cselekesznek, Isten országának örökösei nem lesznek.

  5. De a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.

  6. Az ilyenek ellen nincs törvény.

  7. A kik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt.

  8. Ha Lélek szerint élünk, Lélek szerint is járjunk.

  9. Ne legyünk hiú dicsőség kívánók, egymást ingerlők, egymásra irígykedők.

Jer 7, 9

  1. Nemde loptok, öltök és paráználkodtok, hamisan esküsztök, a Baálnak áldoztok és idegen istenek után jártok, a kiket nem ismertek:

Hós 4, 2

  1. Hamisan esküsznek és hazudnak és gyilkolnak és lopnak és paráználkodnak, betörnek és egyik vér a másikat éri.

Mk 7, 21-22

  1. Mert onnan belőlről, az emberek szívéből származnak a gonosz gondolatok, házasságtörések, paráznaságok, gyilkosságok,

  2. Lopások, telhetetlenségek, gonoszságok, álnokság, szemérmetlenség, gonosz szem, káromlás, kevélység, bolondság:

1Tim 3, 2-3

  1. Szükséges annakokáért, hogy a püspök feddhetetlen legyen, egy feleségű férfiú, józan, mértékletes illedelmes, vendégszerető, a tanításra alkalmatos;

  2. Nem borozó, nem verekedő, nem rút nyereségre vágyó; hanem szelíd, versengéstől ment, nem pénzsóvárgó;

1Pt 4, 3

  1. Mert elég nékünk, hogy életünk elfolyt idejében a pogányok akaratát cselekedtük, járván feslettségekben, kívánságokban, részegségekben, dobzódásokban, ivásokban és undok bálványimádásokban.

Jel 21, 8

  1. A gyáváknak pedig és hitetleneknek, és útálatosoknak és gyilkosoknak, és paráznáknak és bűbájosoknak, és bálványimádóknak és minden hazugoknak, azoknak része a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz, a mi a második halál.

 

   SZERDA  

Mt 5, 21-22;  27-28.

  1. Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj, mert a ki öl, méltó az ítéletre.

  2. Én pedig azt mondom néktek, hogy mindaz, a ki haragszik az ő atyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre: a ki pedig azt mondja az ő atyjafiának: Ráka, méltó a főtörvényszékre: a ki pedig ezt mondja: Bolond, méltó a gyehenna tüzére.

  1. Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne paráználkodjál!

  2. Én pedig azt mondom néktek, hogy valaki asszonyra tekint gonosz kivánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében.

Mt 22, 35-40

  1. És megkérdé őt közülök egy törvénytudó, kisértvén őt, és mondván:

  2. Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben?

  3. Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.

  4. Ez az első és nagy parancsolat.

  5. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.

  6. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.

Gal 5, 6;  13.

  1. Mert Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés nem ér semmit, sem a körülmetélkedetlenség, hanem a szeretet által munkálkodó hit.

  1. Mert ti szabadságra hivattatok atyámfiai; csakhogy a szabadság ürügy ne legyen a testnek, sőt szeretettel szolgáljatok egymásnak.

1Tim 4, 12

  1. Senki a te ifjúságodat meg ne vesse, hanem légy példa a hívőknek a beszédben, a magaviseletben, a szeretetben, a lélekben, a hitben, a tisztaságban.

1Tim 6, 11

  1. De te, óh Istennek embere, ezeket kerüld; hanem kövessed az igazságot, az istenfélelmet, a hitet, a szeretetet, a békességes tűrést, a szelídséget.

2Tim 2, 22

  1. Az ifjúkori kivánságokat pedig kerüld; hanem kövessed az igazságot, a hitet, a szeretetet, a békességet azokkal egyetembe, a kik segítségül hívják az Urat tiszta szívből.

Róm 5, 5

  1. A reménység pedig nem szégyenít meg; mert az Istennek szerelme kitöltetett a mi szívünkbe a Szent Lélek által, ki adatott nékünk.

1Kor 13, 13

  1. Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet.

Jn 13, 34-35

  1. Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; a mint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.

  2. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.

  3.  

   CSÜTÖRTÖK 

Gal 5, 16-26

  1. Mondom pedig, Lélek szerint járjatok, és a testnek kívánságát véghez ne vigyétek.

  2. Mert a test a lélek ellen törekedik, a lélek pedig a test ellen; ezek pedig egymással ellenkeznek, hogy ne azokat cselekedjétek, a miket akartok.

  3. Ha azonban a Lélektől vezéreltettek, nem vagytok a törvény alatt.

  4. A testnek cselekedetei pedig nyilvánvalók, melyek ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás.

  5. Bálványimádás, varázslás, ellenségeskedések, versengések, gyűlölködések, harag, patvarkodások, viszszavonások, pártütések,

  6. Irígységek, gyilkosságok, részegségek, dobzódások és ezekhez hasonlók: melyekről előre mondom néktek, a miképen már ezelőtt is mondottam, hogy a kik ilyeneket cselekesznek, Isten országának örökösei nem lesznek.

  7. De a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.

  8. Az ilyenek ellen nincs törvény.

  9. A kik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt.

  10. Ha Lélek szerint élünk, Lélek szerint is járjunk.

  11. Ne legyünk hiú dicsőség kívánók, egymást ingerlők, egymásra irígykedők.

Róm 8, 14

  1. Mert a kiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai.

1Kor 12, 2

  1. Tudjátok, hogy pogányok voltatok, vitetvén, a mint vitettetek, a néma bálványokhoz.