SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Emberi kapcsolatok

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 3Mózes 19:18; Apostolok cselekedetei 5:27-32; 1Korinthus 7:12-16; Galata 3:27-28; 1Péter 2:13-23; 3:1-7

„Mindenek előtt pedig legyetek hajlandók az egymás iránti szeretetre; mert a szeretet sok vétket elfedez” (1Pt 4:8).

Péter levele korának nehéz társadalmi kérdéseivel is foglalkozik. Például, hogyan éljenek a keresztények az elnyomó és korrupt kormányzat, a pogány Római Birodalom uralma alatt, hiszen a legtöbben közülük oda tartoztak. Mit tanácsol Péter az olvasóinak, és szavai mit jelentenek a számunkra ma?

Hogyan viselkedjenek a keresztény rabszolgák, amikor uraik keményen igazságtalanul bánnak velük? Bár a modern munkáltató-munkavállaló viszony különbözik az I. századi rabszolgatartó-rabszolga kapcsolattól, Péter mondanivalóját azok is kétségtelenül érteni fogják, akiknek hatalmaskodó főnökük van. Sokatmondó, hogy a keresztények magaviseletének példájaként Péter Jézusra mutat és arra, hogyan reagált a helytelen bánásmódra, mivel ők is hasonlóval találhatják szemben magukat (1Pt 2:21-24)!

Miként viszonyuljon egymáshoz a férj és a feleség, különösen ha olyan alapvető kérdésben nem értenek egyet, mint a hit?

Végül, hogyan viszonyuljanak a keresztények a társadalmi rendhez, még akkor is, ha a társadalmi és/vagy a politikai rendszer határozottan korrupt és szemben áll a keresztény hittel?

Bár a Bibliát régen írták, nagyon is időszerű kérdéseket érint, mint pl. a keresztények és a kormányzat közti kapcsolatot.

Bizonyos esetekben ez elég egyértelmű. A jelenések könyve 13. fejezete olyan időről beszél, amikor a politikai hatalomnak való engedelmesség az Isten iránti engedetlenséget jelenti. Ilyen esetben elég világos a válaszunk (lásd a csütörtöki tanulmányt).

Olvassuk el 1Pt 2:13-17 szakaszát! Mit mond az Ige általánosságban arról, hogyan viszonyuljunk a kormányzathoz?

A Római Birodalom árnyoldalait jól ismerték, akik a határain belül éltek. A birodalom törekvő emberek szeszélyes akarata által nőtt, akik könyörtelen katonai erővel léptek fel. A hatalom minden ellenállásra erőszakkal felelt. A módszeres kínzás és a kereszthalál csak két példa a szörnyűségek közül, amelyekkel az elítélteket sújtották. A római kormányzatot átszőtte a nepotizmus (családtagok protekciója) és a korrupció. Az uralkodó elit mérhetetlen arroganciával és kegyetlenséggel gyakorolta a hatalmát. Péter mindezek ellenére bátorítja olvasóit, hogy ismerjék el a birodalom összes emberi intézményének a hatalmát, a császárétól a kormányzóéig (1Pt 2:13-14). Az apostol úgy érvel, hogy a császárok és a kormányzók megbüntetik azokat, akik roszszat tesznek, ill. elismerik a helyesen cselekvőket (1Pt 2:14). Ezzel fontos szerepet játszanak a társadalom formálásában.

A Római Birodalom valójában minden hibája ellenére stabilitást nyújtott. Kemény igazságot szolgáltatott, de ez az igazság a joguralom elvére épült. Utakat építtettek és pénzügyi rendszert állítottak fel, hogy fedezzék a hadi kiadásokat. Róma olyan környezetet biztosított, amelyben a népesség növekedhetett és sok tekintetben még gazdagodhatott is. Péternek az uralomról szóló megjegyzései ebben a fényben nyernek értelmet. Semelyik kormányzat nem tökéletes, főként nem az, amelyik alatt Péter élt, ill. a gyülekezetek, amelyeknek írt. Tehát megtanulhatjuk tőle, hogy a keresztények legyenek jó állampolgárok, engedelmeskedjenek országuk törvényének, amennyire csak lehet, még ha távolról sem tökéletes az a kormányzat, amelyik alá tartoznak.

Miért fontos, hogy a keresztények a lehető legjobb állampolgárok legyenek, még a nem teljesen ideális politikai környezetben is? Mit tehetünk azért, hogy jobbá tegyük a társadalmunkat, akár csak kis mértékben is?

Olvassuk el 1Pt 2:18-23 verseit! Hogyan értjük ma ennek a szakasznak a bonyolult tartalmát? Milyen elvet tanulhatunk meg belőle?

1Pt 2:18-23 alapos tanulmányozása megmutatja, hogy a rabszolgaság jóváhagyása helyett a szöveg lelki tanácsot ad arra, hogyan vélekedjünk olyan nehéz helyzetekről, amelyeket egy adott időben nem tudunk megváltoztatni.

1Pt 2:18 versében a „cselédnek” vagy „rabszolgának” fordított szó, az oiketes kifejezetten a házi rabszolgákat jelenti. A szolgára használt általánosabb kifejezés a doulos, ami Ef 6:5 versében fordul elő, hasonló tanácsot ad a rabszolgáknak.

A Római Birodalomban számos társadalmi réteg volt. A rabszolgákat birtoktárgynak tartották uraik teljhatalmú irányítása alatt, akikkel jól vagy akár kegyetlenül is bánhattak. Legyőzött hadseregek katonái, rabszolgák gyermekei váltak rabszolgává, vagy olyanok is, akiket adósságaik törlesztésére „adtak el”. Egyes szolgákra nagy felelősséget bíztak. Néhányan a gazdáik hatalmas birtokait igazgatták. Mások a tulajdonosaik javait, üzleti vállalkozásait kezelték, de voltak, akik gazdáik gyermekeit oktatták.

A rabszolga megvehette a szabadságát, ebben az esetben „megváltott” szolgának nevezték. Pál ezzel a nyelvezettel írja le, amit Jézus tett értünk (Róm 3:24; Ef 1:7; Kol 1:14). Fontos emlékeznünk arra, hogy az első keresztények között több rabszolga volt. Olyan rendszerben találták magukat, amelyet nem tudtak megváltoztatni. Különösen nehéz volt azoknak a szerencsétleneknek a helyzete, akiknek az ura kemény volt és nem hallgatott a józan észre. Még azoknak is megpróbáltatásokat kellett elviselniük, akiknek jobb gazdájuk volt. Péter keresztény rabszolgáknak szóló tanácsai egybevágnak az Újszövetség más kijelentéseivel. Engedelmeskedniük kellett és ki kellett tartaniuk, ahogyan Krisztus is engedelmeskedett és kitartott (1Pt 2:18-20). Nincs semmi érdeme azoknak, akiket valamilyen rossz tettért büntetnek meg. A valódi krisztusi lelkület akkor nyilvánul meg, amikor valaki igazságtalanul szenved. Ilyenkor Jézushoz hasonlóan a keresztényeknek sem szabad bántalmazni vagy megfenyegetni a másikat, hanem bízzák magukat Istenre, aki igazságosan fog ítélni (1Pt 2:23).

Hogyan alkalmazhatjuk a gyakorlatban, amit Péter itt leírt? Vajon ez azt jelenti, hogy sohasem állhatunk ki a jogainkért? Beszéljük meg válaszainkat a csoportban!

Olvassuk el 1Pt 3:1-7 szakaszát! Milyen konkrét kérdésről beszél itt Péter? Mennyire aktuális a házasságról szóló mondanivalója mai társadalmunkban?

Van egy fontos utalás a szövegben, amely segít a figyelmes olvasónak megérteni azt a kérdést, amivel 1Pt 3:1-7 része foglalkozik. A 3. fejezet 1. versében olyan férjekről szól Péter, akik „nem engedelmeskednek az igének” (új prot. ford.). Vagyis azt tárgyalja, hogy mi történjen, ha egy keresztény nő hozzámegy valakihez, aki nem keresztény (még akkor is, ha kevesen vannak a nem hívők).

A keresztény feleség sok nehézséggel találja magát szemben, ha férje nem osztozik a hitében. Mi legyen ilyen esetben? Váljon el? Péter, ahogy másutt Pál is, nem azt javasolja, hogy a keresztény feleség hagyja el a nem hívő férjét (lásd 1Kor 7:12-16), inkább éljen példás életet az a nő, akinek a férje nem hisz.

Az I. századi Római Birodalomban a nők szerepét nagyban az adott társadalom határozta meg. Például egy római nőnek több joga volt a törvény szerint a birtokok ügyében és a károk jóvátétele tekintetében, mint a legtöbb nőnek Péter olvasói közül. Az I. században bizonyos társadalmakban a nőket kizárták a politikai életből, a kormányzásból és a legtöbb vallás vezetéséből. Péter arra buzdítja a keresztény nőket, hogy olyan mércéhez szabják magukat, amely kivívja az elismerést az adott környezetükben. Tisztaságra és tisztességre bátorít (1Pt 3:2). Azt javasolja, hogy a keresztények inkább a belső szépségükkel foglalkozzanak, mint a divatos hajviseletek, ékszerek és drága ruhák külsőségeivel (1Pt 3:3-5). A keresztény nő a magaviseletével teszi vonzóvá a kereszténységet az előtt, akivel a legmeghittebb a kapcsolata – a férje előtt.

A férjek nem tekinthetik Péter szavait engedménynek arra, hogy bármiféleképpen is rosszul bánjanak a feleségükkel! Az apostol rámutat, hogy a férjeknek tekintettel kell lenniük a feleségükre (1Pt 3:7).

Míg az apostol egy konkrét kérdéssel foglalkozik – a keresztény feleségek nem hívőkkel kötött házassága –, az ideális keresztény házasság képe is felvillan: a keresztény házastársak kölcsönösen támogassák egymást, tiszta hűséggel éljék az életüket, miközben a mindennapi tevékenységeikkel Istent tisztelik.

Olvassuk el Róm 13:1-7, 1Kor 7:12-16, Ef 5:22-33 és Gal 3:27-28 verseit! Hogyan kapcsolódik Pál mondandója ahhoz, amit Péter vázolt fel 1Pt 2:11–3:7 szakaszában?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Pál megemlít néhány olyan kérdést, amely 1Pt 2:11–3:7 szakaszában is felmerül. Gondolatmenete egyezik azzal, ami Péter első levelében található. Például Pál Péterhez hasonlóan arra bátorítja az olvasóit, hogy engedelmeskedjenek a „felső hatalmasságoknak” (Róm 13:1). Isten jelöli ki az uralkodókat, hogy elrettentsenek a rossztól, de nem a jótól (Róm 13:3). Így a keresztényeknek is azt tanácsolja, hogy „Adjátok meg azért mindenkinek, amivel tartoztok: akinek az adóval, az adót; akinek a vámmal, a vámot; akinek a félelemmel, a félelmet; akinek a tisztességgel, a tisztességet” (Róm 13:7).

Pál is hangsúlyozza, hogy a nem hívő férj felesége példamutató életet éljen, aminek következtében a férj akár csatlakozhat is az egyházhoz (1Kor 7:12-16). Pál mintája a keresztény házasságról szintén a kölcsönösségen alapszik. A férjeknek úgy kell szeretniük a feleségüket, ahogy Krisztus is szerette az egyházat (Ef 5:25). Továbbá a szolgák úgy engedelmeskedjenek földi uruknak, ahogy Krisztusnak is engedelmeskednének (Ef 6:5).

Pál tehát kész volt a törvényes, kulturális határokon belül munkálkodni. Megértette, hogy mit lehet és mit nem lehet megváltoztatni az adott kultúrában. Viszont meglátta a kereszténységben azt, ami majd meg fogja változtatni a társadalomnak az emberekkel kapcsolatos nézetét. Sem Péter, sem Pál nem akart politikai forradalmat indítani a társadalmi rend megváltoztatására, ahogy Jézus sem. A változást ehelyett az istenfélő emberek befolyásával akarták elérni a társadalomban.

Olvassuk el Gal 3:27-29 verseit! Ez nyilván teológiai kijelentés, mégis milyen komoly társadalmi hatása lehet amiatt, ahogyan a keresztények viszonyulnak egymáshoz Jézus értük vállalt tetteinek a következtében?

Noha tudjuk, minden emberi szervezet és kormányzat hibás, sőt időnként kimondottan bűnös, Pál és Péter a kormányzattal és a vallási vezetőkkel való rossz tapasztalataik ellenére is arra buzdította az első keresztényeket, hogy engedelmeskedjenek az emberi hatalomnak (Róm 13:1-10; 1Pt 2:13- 17). Azt mondják, hogy a keresztények fizessenek adót és tegyenek eleget a kötelezettségüknek, dolgozzanak. Amennyire csak lehetséges, legyenek példás állampolgárok!

Olvassuk el ApCsel 5:27-32 szakaszát! Milyen kapcsolat van Péter szerint a hatóságok képviselőinek járó engedelmesség (1Pt 2:13-17) és a között, ahogy az apostolok ebben az adott esetben eljártak?

_____________________________________________________________

A keresztény egyház korai sikere vezetett Péter és János letartóztatásához (ApCsel 4:1-4). A vezetők, a vének és az írástudók kikérdezték őket, majd szigorúan megparancsolták nekik, hogy hagyjanak fel a prédikálással (Ap- Csel 4:5-23). Hamarosan ezután ismét lefogatták és kérdőre vonták őket, hogy miért nem úgy cselekedtek, ahogyan azt a hatóságok megparancsolták (ApCsel 5:28). Péter így válaszolt: „Istennek kell inkább engedni, hogynem az embernek” (ApCsel 5:29).

Milyen lényeges igazságot kell leszűrnünk ezekből a szavakból?

Péter nem volt képmutató, ugyanazt mondta, mint amit tett. Amikor az lett a kérdés, hogy Istent vagy az embereket kövesse, választása egyértelmű volt. A keresztényeknek egészen addig a pontig támogatni kell a kormányukat és engedelmeskedniük kell, még akkor is, ha közben a társadalom helyzetének megváltoztatásáért fáradoznak. Amikor erkölcsi kérdések forognak kockán, a keresztényeknek törvényes módon kell munkálkodni azoknak a társadalmi változásoknak az előmozdítása érdekében, amelyek a jézusi értékeket és tanításokat tükrözik. Ennek módja különféle tényezőktől függ. A keresztény hűséges állampolgár, ez viszont nem jelenti azt, hogy ne kellene javítania vagy nem javíthatna a társadalom helyzetén.

Olvassuk el 3Móz 19:18 és Mt 22:39 verseit! Így szól a parancsolat: „Szeresd a felebarátodat, mint magadat.” Hogyan foglalja ez magába azt, hogy tenni is kell a változtatásért, amikor az valóban jobbá és igazságosabbá teheti a felebarátunk életét?

Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 1985, H. N. Adventista Egyház, „A közelgő küzdelem”, 518-527. o., „A Szentírás védőbástya”, 528-536. o. és „A nyomorúság ideje”. 546-564. o. c. fejezetei.

Ellen G. White amellett érvelt, hogy a hetednapi adventisták jó állampolgárként éljenek, a földi törvényeknek engedelmeskedve. Még azt is mondta, hogy ne szegüljenek nyíltan, kirívóan szembe a helyi vasárnaptörvényekkel. Azaz, bár Isten parancsolata szerint meg kell szentelni a hetedik napi szombatot, mégse hágják át szándékosan a vasárnapi munkavégzést tiltó törvényeket. Egy konkrét esetben azonban világossá tette, hogy az adventistáknak nem szabad engedelmeskedniük a törvénynek: ha egy rabszolga elszökött az urától, a törvény megkövetelte, hogy visszavigyék. White felszólalt ez ellen a törvény ellen, és azt mondta az adventistáknak, hogy ne engedelmeskedjenek, akármi is legyen a következménye: „Amikor az emberi törvények ütköznek Isten törvényeivel, az utóbbinak kell engedelmeskednünk, bármi legyen is a következmény. Hazánk törvénye megköveteli, hogy szolgáltassuk vissza a rabszolgát az urának, ennek azonban nem szabad engedelmeskedni, hanem el kell fogadjuk a törvény megszegésének következményeit! A rabszolga nem tulajdona senkinek. Isten a jogos ura, és embernek nincs joga kezet vetni Isten alkotására és a sajátjának mondani” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 1. köt. 201-202. o.)!

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Milyen példákat idézhetünk arra, hogy a keresztények felléptek jó irányú társadalmi változás érdekében? Mit tanulhatunk ezekből az esetekből?

2) Milyen példákat találunk arra, hogy keresztények a társadalmi bajok orvoslása helyett belenyugodtak abba, ami rossz, sőt még igazolták is azt? Mit tanulhatunk ezekből a történetekből?

3) 1Pt 2:17 kimondja: „a királyt tiszteljétek” (új prot. ford.). Abban az időben valószínűleg Néró volt a császár, az egyik leggonoszabb és legromlottabb az eleve gonosz uralkodók sorában. Mi az üzenete ennek a számunkra ma?

4) Olvassuk el 1Pt 2:21-25 verseit az osztályban! Hogyan közvetítik ezek a versek az evangélium üzenetét? Milyen reménységet kínálnak? Mire késztetnek? Mennyire követjük ezt a tanácsot?

SZEGEDI KOVÁCS GYÖRGY:

AMIKOR HALLGATOM

Amikor hallgatom

a szellő zúgását,

vajon miket suttog,

miket mondogat?

Valaki üti-veri

lelkem hátát,

csókolgatja arcomat.