ELLEN G. WHITE IDÉZETEK

JÓB KÖNYVE

2016/IV. negyedév, 13. tanulmány, 2016. december 24–31. 

Tanulságok Jób könyvéből

December 24., szombat délután

A csalódás is – habár saját tanításuk félreértése miatt történt – a javukat szolgálta. Próbára tette azokat, akik állításuk szerint elfogadták az intő üzenetet. Megtagadják-e elhamarkodottan tapasztalataikat a csalódás miatt, és eldobják-e Isten szavába vetett bizalmukat? Vagy pedig imában és alázattal igyekeznek megtalálni, hol értették félre a próféciát? Hányan cselekedtek félelemből, érzelemből vagy nyugtalanságból? Hányan voltak langymelegek és hitetlenek? Tömegek állították, hogy vágyva várják az Úr megjelenését. Megtagadják-e vajon a hitet a késedelem és csalódás vizsgáztató próbáján, amikor a világ gúnyolódik rajtuk és gyalázkodik? Félredobják-e az Ige világos bizonyságtevésével alátámasztott igazságokat csak azért, mert nem értik meg azonnal Isten intézkedéseit?

Ez a próba megmutatja, milyen erősek, akik őszinte hittel engedelmeskednek annak az Igének, ami meggyőződésük szerint Isten lelkének tanítása. Arra is megtanítja őket – amit csak ilyen esemény útján lehet megtanulni –, hogy milyen veszélyes dolog elfogadni a Biblia tanításai helyett emberek elméleteit és magyarázatait. A hit fiaiban a tévedésük nyomán támadt bizonytalanság és szenvedés elvégzi a szükséges helyesbítést. Arra készteti őket, hogy alaposabban kutassák a prófétai Igét. Megtanulják belőle, hogy gondosabban kell megvizsgálni hitük alapját, és elvetniük mindazt, ami nem az igazság Igéjére épült, bármilyen sok híve is van a keresztény világban. – A nagy küzdelem, 353–354. old.

A rejtett helyen, ahol egyedül vagyunk, legtitkosabb kívánságainkat és vágyainkat is kiönthetjük a végtelenül irgalmas Isten előtt. Amikor lelkünk a magányban elcsendesedik, szívünkhöz is szól majd hangja, amely mindenkor felel az emberi fájdalom és nyomor kiáltására. „Igen irgalmas az Úr, és könyörületes.” (Jak 5:11) Fáradhatatlan szeretettel várakozik bűnvallomásunkra, hogy bűnbánatunkat elfogadja. Úgy várja hálánkat, mint az anya szeretett gyermekének elismerő mosolyát. Szeretné, ha megértenénk, milyen komolyan és gyengéden vágyik utánunk. Meghív bennünket, hogy hozzá jöjjünk, hogy terhünk hordozásában részt vehessen, hogy gondjainkat szeretetével megkönnyítse, hogy sebeinket meggyógyítsa, hogy mi, akik gyengék vagyunk, általa megerősödjünk, s akik üresek voltunk, az Ő teljessége által beteljünk. Aki hozzá járult, még sohasem csalódott, mert „akik őrá néznek, azok felvidulnak, és arcuk meg nem pirul” (Zsolt 34:6).

Aki keresi Istent, nyomorúságát Ura elé tárja, és segítségét kéri, könyörgése nem lesz hiábavaló. „Atyád, ki titkon lát, megfizet néked nyilván.” Ha Krisztust mindennapi társunkká választjuk, a láthatatlan világ hatalmait érezzük magunk körül, és folyamatosan rátekintve átalakulunk képmására. Szemlélése által változunk meg. Jellemünk megszelídül, megszépül; nemesebbé, Isten országa számára alkalmassá válik. – Gondolatok a hegyibeszédről, 84–85. old.

December 25., vasárnap

HITBŐL, NEM LÁTÁSBÓL

A Szentlélek adja az erőt, ami a gyötrődő és küszködő lelkeket megtartja, úgy a világ gyűlölete, mint saját gyengeségeik és hibáik felismerése közepén. Amikor bánat és szenvedés a részünk, amikor jövőnk sötétnek és nyugtalanítónak látszik, vagy elhagyatottnak és gyámoltalannak érezzük magunkat, akkor a Szentlélek, hitben elmondott imáinkra, megvigasztalja szívünket. Nem döntő bizonyítéka kereszténységünknek, ha rendkívüli körülmények között mutatunk nagy lelkesedést. Nem elragadtatásból áll a megszentelődés és szent élet, hanem azt jelenti, hogy teljesen átadjuk Istennek az akaratunkat. Azt jelenti, hogy Isten minden Igéjével élünk, ami az Ő szájából származik. Azt jelenti, hogy minden kísértésben benne bízunk, úgy a sötét, mint a fényes napokban is. Azt jelenti, hogy minden körülmények között hitben járunk, rendíthetetlen bizalommal támaszkodunk rá, és szeretetében megnyugszunk. – Az apostolok története, 51. old.

Olyan lecke hittel bíznunk a menny ígéreteiben, hit által előrehaladni, előretörni anélkül, hogy a körülmények kormányoznának bennünket, amit nehéz megtanulni. Mégis nagyon fontos, hogy Isten gyermekei megtanulják. Mindenkor becsüljük nagyra Isten Jézus Krisztus általi kegyelmét; mert ezt adta nekünk az egyedüli utat az Atya megközelítésére. Istennek a felhőoszlopból szólt szavába vetett hit képesítette volna Izrael gyermekeit, hogy sokkal jobb följegyzéseket hagyjanak magukról. Az Úrba vetett hitük hiánya azonban viszontagságosabb történelmet hozott rájuk. – Értelem, jellem, egyéniség, 2. kötet, 533. old.

A szél hallható a fák ágai között, susogtatja a leveleket és a virágokat; mégis láthatatlan, és senki sem tudja, honnan jön vagy hová megy. Ilyen a Szentlélek munkája a szívben. Nem lehet jobban megmagyarázni, mint a szél mozgását. Az ember lehet, hogy nem tudja megmondani megtérésének pontos idejét és helyét vagy nyomon követni az összes körülményt, ez azonban még nem bizonyítja, hogy megtéretlen. Valaki által, aki éppoly láthatatlan, mint a szél, Krisztus folytonosan munkálkodik a szívben. Lassan-lassan, talán az ember számára észrevétlenül vonják a kapott benyomások a lelket Krisztus felé. (…)

Bár maga a szél láthatatlan, de hatásai láthatók, érezhetők. Ugyanígy nyilvánvalóvá válik a Lélek szívben történő munkálkodása az olyan ember cselekedeteiben, aki átérezte a megmentő erőt. Amikor Isten Lelke átveszi az uralmat a szív felett, átalakítja az életet. Az ember elveti a bűnös gondolatokat, lemond a gonosz cselekedetekről; szeretet, alázatosság és béke lép a harag, irigység és összeférhetetlenség helyébe. A bánatból öröm lesz, az arcon égi fény tükröződik. Senki sem láthatja a kezet, amely leemeli a terhet, nem láthatja a mennyei udvarokból alászálló fényt. Az áldás akkor jön, amikor a lélek hittel aláveti magát Istennek. Ekkor a szem számára nem látható hatalom új lényt hoz létre az Úr képmására. – Jézus élete, 172–173. old.

December 26., hétfő

A GONOSZ

A jó és a rossz közötti nagy küzdelem hevessége egészen az idő végéig fokozódik. Sátán minden korban kinyilvánította, hogy haragszik Krisztus egyházára. Isten pedig kegyelmével és Lelkének hatalmával megerősítette népét, hogy meg tudjon állni az ördög hatalmával szemben. Jézus apostolai a lélek különleges világosságát kapták, amikor hirdetniük kellett az evangéliumot a világnak, és le kellett írniuk a későbbi korok számára. Az egyház végső szabadulásának közeledtekor azonban Sátán még nagyobb erővel dolgozik. Leszáll, és „nagy haraggal teljes, úgy, mint aki tudja, hogy kevés ideje van” (Jel 12:12). „A hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival” (2Thessz 2:9) fog dolgozni. Ez a lángelme, aki egykor Isten angyalai között a leghatalmasabb volt, hatezer éven át teljes erővel csalt és pusztított. A kísértő e küzdelmes korszakok alatt szerzett minden ügyességét, ravaszságát és tökélyre vitt kegyetlenségét latba veti Isten népe ellen a végső harcban. E vészterhes időkben Krisztus követőinek figyelmeztetniük kell a világot az Úr második adventjére; és egy olyan népet kell felkészítenünk, amely meg tud állni „szeplő nélkül és hiba nélkül” (2Pt 3:14). – A nagy küzdelem, 4. old.

Sátán az élet játékát folytatja a férfiak és nők lelkével, akikért Jézus az életét adta. Az Úr munkáját végezve nagy lelkesedésünkben vigyázzunk arra, nehogy a Megváltó elé kerüljünk, ahelyett, hogy követnénk Őt. – E. G. White levele Edson és Emma White-hoz (171. levél), 1900. január 9.

Sátán egy tapodtat sem enged, kivéve, ha a mennyei küldöttek hatalma visszaszorítja. Isten népének Jézushoz hasonlóan szembe kell szállnia vele e szavakkal: „Meg van írva!” Az ördög most is tudja idézni a Szentírást, mint Jézus napjaiban, és megrontja tanításait, hogy támogassák csalásait. De a Biblia egyszerű állításai hatalmas fegyvert szolgáltatnak minden küzdelemben. (…)

A kísértő sokáig készült végső erőfeszítésére, hogy megcsalja a világot. (…) Lassanként készítette elő az utat csalásának mesterműve számára a spiritizmus kifejlesztése által. Terve még nem érte el teljes kifejlődését, de eléri az idők végén, és a világot csalásainak árjába sodorja. Gyorsan a végzetes álbiztonság állapotába ringatja az emberiséget, amelyből csak Isten haragjának kitöltésekor ébrednek fel. – A megváltás története, 397–398. old.

December 27., kedd

AKINEK ILYEN BARÁTAI VANNAK…

Jézus egy pillanatra körbenézett a helyszínen – a szégyenében remegő áldozaton, a kemény tekintetű, emberi együttérzést nélkülöző méltóságokon. Szeplőtlen tisztaságú lelke visszarettent a látottaktól. Jól tudta, miért hozták elé ezt az ügyet. Olvasott a szívekben, a jelenlévők mindegyikének ismerte jellemét és életútját. Az igazságnak ezek az úgynevezett őrei maguk vitték áldozatukat a bűnbe, hogy tőrbe csalhassák a Mestert. Krisztus úgy tett, mintha nem hallotta volna kérdésüket, lehajolt, a földre szegezte tekintetét, és írni kezdett a porba. Látva késlekedését és látszólagos közömbösségét, közelebb húzódtak, hogy felhívják figyelmét az ügyre. Ám amint tekintetük a Jézusét követve a földre esett, arcuk elváltozott. Ott látták leírva saját életük bűnös titkait. Az emberek figyeltek, látták az arckifejezések megváltozását, és odatolakodtak, hogy meglessék, mi az, amit olyan meghökkenten és szégyenkezve néznek. (…)

Jézus fölemelkedett, az asszonyra tekintett, és így szólt: „Asszony, hol vannak azok a te vádlóid? Senki sem kárhoztatott-é téged? Az pedig mondta: Senki, Uram! Jézus pedig mondta néki: Én sem kárhoztatlak: eredj el, és többé ne vétkezzél!” (…)

Szíve felolvadt, Jézus lábához vetette magát, zokogással fejezte ki hálás szeretetét, keserű könnyek között vallotta meg bűneit.

Ez számára új élet kezdetét jelentette, a tisztaság és béke Isten szolgálatának szentelt életét. Ennek az elbukott léleknek a felemelésével az Üdvözítő nagyobb csodát tett, mint a legsúlyosabb testi betegség meggyógyításával, mert halálos lelki kórt űzött el. Ez a bűnbánó asszony az egyik legállhatatosabb követője lett. Önfeláldozó szeretettel és odaszentelődéssel hálálta meg a megbocsátó kegyelmet. Jézus jelleme a tökéletes igazság szépségében ragyog fel ezzel a tettel: megbocsátott ennek a nőnek, és jobb életre bátorította. (…) A bűntelen Lény szánja a bűnös gyöngeségét, és segítő kezet nyújt neki. – Jézus élete, 461–462. old.

Gyakran, amikor meggyőződnek az evangélium igazságáról, éppen azok lesznek annak leghűségesebb követői és terjesztői, akik korábban gorombán és durván viszonyultak hozzá. Ők nem teljesen elveszettek. A visszautasító külső mögött jó sugallatokat érhetünk el. Segítség nélkül soha nem jönnének helyre, azonban türelemmel, kitartó erőfeszítéssel felemelkedhetnek. Az ilyeneknek kedves szavakra, odafigyelésre, gyakorlati segítségre van szüksége. Olyan kedves, szelíd tanácsokra vágynak, amelyek nem oltják ki a lélekből a bátorság halvány fényét. Akik ilyen személyekkel dolgoznak, mindig tartsák ezt szem előtt. – Temperance, 129. old.

December 28., szerda

NEM CSAK TÖVIS ÉS BOGÁNCS

Miért engedte Isten, hogy a nagy küzdelem folytatódjon a korszakokon át? Miért nem szabta rövidre Sátán életét már röviddel annak lázadása után? Azért, hogy az egész világegyetem meggyőződjön az Úr igazságos bánásmódjáról, amit a gonosszal szemben tanúsít, és hogy a bűn megkapja örök büntetését. A megváltás tervében olyan mélységek és magasságok vannak, amit maga az örökkévalóság sem képes kimeríteni, és olyan csodák, amelyekbe angyalok vágynak betekinteni. Minden teremtett lény közül csakis a megváltottak tudják tapasztalatból, milyen a bűnnel való igazi harc, ők Krisztussal együtt élték ezt át, s ezáltal – amit angyalok sem tehettek meg – közösséget vállaltak a Megváltóval szenvedéseiben! Vajon a megváltás tudományának területén nem lesz-e értékes a bizonyságtételük az el nem bukott lények számára is? Már most is érvényes a következő kijelentés: „Hogy megismertettessék a mennybeli fejedelemségekkel és hatalmasságokkal az egyház által az Istennek sokféle bölcsessége.” „Együtt feltámasztott és együtt ültetett a mennyekben, Krisztus Jézusban: Hogy megmutassa a következendő időkben az Ő kegyelmének felséges gazdagságát hozzánk való jóságából a Krisztus Jézusban.” (Ef 3:10; 2:6–7) – Nevelés, 308. old.

Az Úr Ábrahámot küldöttjeként választotta ki, aki által a világosságot közvetítette a világnak. Isten Szava nem hízelgő kilátásokban, magas fizetésben, hatalmas elismerésben vagy világi tisztességben szólt hozzá. „Eredj ki a te földedből és a te rokonságod közül és a te atyádnak házából a földre, amelyet én mutatok néked.” (1Móz 12:1) Ez volt Ábrahám mennyei üzenete. A pátriárka engedelmeskedett. (…) Elhagyta hazáját, otthonát, rokonait, minden kellemes kapcsolatát, hogy a vándorok és idegenek életét élje.

Ábrahám érvelhetett volna, megkérdőjelezhette volna Isten döntését ebben a kérdésben. Azonban bebizonyította, hogy tökéletesen bízik a menny vezetésében. Nem gondolkodott azon, hogy termékeny, kellemes földre vezeti-e őt az Úr vagy sem. Ment, ahová az Örökkévaló küldte. Ő mindannyiunknak példát mutatott. (…)

Ábrahám előretekintett a városra, melynek tervezője és építője Isten. (…) Ez mindannyiunkra érvényes. Mi csak idegenek és vándorok vagyunk ezen a földön. Keressük az országot, amit Ábrahám keresett, melynek tervezője és építője az Isten. – In Heavenly Places, 112. old.

December 29., csütörtök

JÉZUS ÉS JÓB

Láttam a gonosz angyalokat versengeni az emberekért, és Isten angyalait, amint ellenállnak nekik. A küzdelem elkeseredett volt. A gonosz angyalok megrontották a levegőt mérgező hatásukkal, és a lelkek körül nyüzsögtek, hogy elbutítsák értelmüket. A szent angyalok aggódva őrködtek, s várták, hogy visszaverjék a gonosz seregét. De nem a jó angyalok feladata, hogy akaratuk ellenére ellenőrizzék az emberek gondolatait. Ha behódolnak az ellenségnek, és nem feszítik meg az erejüket, hogy ellenálljanak, Isten angyalai alig tehetnek többet, mint hogy megállítsák Sátán seregét, amíg e veszedelemben forgók nagyobb világosságban nem részesülnek, hogy felrázzák őket, és a mennyhez forduljanak segítségért. Jézus nem bízza meg a szent angyalokat azok kimentésével, akik nem igyekeznek segíteni magukon.

Ha Sátán felismeri, hogy az a veszély fenyegeti: valamelyik ember kisiklik a kezéből, akkor a legvégsőkig megfeszíti erejét, hogy megtartsa magának az illetőt, és mikor valaki rádöbben veszedelmére, és nyomorultan, buzgón Jézushoz fordul segítségért, az ördög megijed az elvesztésétől, és tartalék erőt hív angyalai közül, hogy körülvéve a szegény lelket, a sötétség falát alkossák körülötte, és a menny világossága ne jusson el hozzá. De ha a veszélyben forgó kitart, és tehetetlenségében Krisztus vérének érdemeire támaszkodik, Megváltónk hallja a hit buzgó imáját, és erejükkel kitűnő angyaltartalékot küld megmentésére. Sátán képtelen elviselni, ha hatalmas ellenfeléhez könyörögnek, mert retteg az Üdvözítő ereje és fensége előtt. A buzgó ima hallatára az ördög egész serege reszket. Egyre több gonosz angyalsereget hív, hogy elérje célját. Amikor korlátlan hatalmú angyalok érkeznek a menny fegyverzetével az elfáradó szorongatott segítségére, Sátán és serege visszavonul, mert tudja: a csatát elvesztette. – The Review and Herald, 1862. május 13.

Minden áldást Krisztus ajándékán keresztül nyerünk el. Ezen az ajándékon át áramlik hozzánk napról napra az Úr jóságának meg nem szűnő árja. Ezen át részesülünk a színpompás, édes illatú virágokban, hogy örüljünk nekik. Jézus teremtette a napot és a holdat; egy eget ékesítő csillag sincs, amit ne Ő alkotott volna. Egyetlen falat étel sem kerül asztalunkra, melyről ne Ő gondoskodott volna, hogy éhen ne vesszünk – Krisztus pecsétje ott áll valamennyin. Ez a kimondhatatlan ajándék: Isten egyszülött Fia, Ő lát el bennünket mindennel. A kereszthez szegezték Őt, hogy ezek az adományok Isten teremtményeihez folyhassanak. – Bizonyságtételek, 8. kötet, 287. old.

Mikor a Megváltó a földön járt, imádkozni tanította tanítványait. Arra oktatta őket, hogy vigyék mindennapi szükségleteiket Isten elé, és összes gondjaikat őrá vessék. Az az ígérete, hogy imájukat és kérésüket meghallgatja, biztosíték a mi számunkra is. Jézus maga is gyakran imádkozott, amikor közöttük járt. Magára vette fogyatkozásainkat, gyengeségeinket, és áhítattal kért mennyei Atyjától támogatást és segítséget, hogy kötelességeire és próbáira felvértezze. Minden tekintetben Ő a mi példaképünk, gyengeségünkben testvérünk, aki „megkísértetett mindenekben hozzánk hasonlóan” (Zsid 4:15), de mint az egyedüli bűntelen, természete visszariadt a gonosztól; lelki fájdalmakat és kínokat szenvedett el a bűnös világban. Emberi mivolta az imát szükségletté és kiváltsággá tette. Vigaszt és örömöt talált közösségében Atyjával. Ha tehát az emberiség Megváltója, az Isten Fia, szükségét érezte az imának, mennyivel inkább fontos, hogy mi, bűnös, gyenge emberek is felismerjük annak szükségét, hogy bensőségesen és állandóan imádkozzunk Istenhez! – Jézushoz vezető út, 93. old.

December 30., péntek

További tanulmányozásra

The Upward Look, „God Stoops to Listen” c. fejezet, 23. old.