ELLEN G. WHITE IDÉZETEK

JÓB KÖNYVE

2016/IV. negyedév, 12. tanulmány, 2016. december 10–16. 

Jób Megváltója

December 10., szombat délután

Jézus nem a világosság angyalaként jött el; hiszen nem bírtuk volna elviselni a dicsőségét. Sírjánál annyira tündöklő volt egyetlen angyal dicsősége is, hogy a római őrség erejét vesztve bukott a földre. Amint az angyal az égből megérkezett, elsöpörte útjából a sötétséget. Az őrök holtként terültek el a földön dicsőségétől. Ha a Megváltó angyal dicsőségével érkezett volna, kioltotta volna a halandó emberek pislákoló életét. Krisztus megüresítette magát értünk dicsőségétől, emberi léttel leplezve istenségét, hogy megérinthesse az emberiséget; hogy személyes jelenléte köztünk lehessen; tudhassuk, hogy ismeri megpróbáltatásainkat, szánakozik szomorúságunkon. Minden ember megértheti, hogy Jézus a bűnösök barátja. Nem angyali – hanem emberi természetű. Az Úr Jézus súlyos áldozatot hozott, hogy ott találkozhasson az emberrel, ahol van. Nem angyalok természetét vette magára; nem angyalokat jött menteni. Ábrahám magján segít. „Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívogassam, hanem a bűnösöket a megtérésre.” Krisztus az emberi természet magára öltésével segíti az emberiséget. – A te Igéd igazság, 7A, 46/43–45. old.

Amikor Isten a héber prófétákat Igéje megírására ihlette, Sátán szorgalmasan tanulmányozta a Messiásról szóló kinyilatkoztatásokat. Gondosan kereste azokat a szavakat, amelyek félreérthetetlen világossággal felvázolták, hogy Krisztus mint szenvedő áldozat és győztes király mit fog cselekedni az emberek között. Az ótestamentumi szent iratok pergamentekercseiben olvasta, hogy az a valaki úgy jelenik meg, „mint a bárány, ha vágóhídra viszik”, és „torz, nem emberi... külseje, emberhez nem méltó... alakja” lesz (Ésa 53:7; 52:14). Az emberiség megígért Megváltója „megvetett... és emberektől elhagyatott”, „fájdalmak férfia, betegségek ismerője”. De nagy hatalmát gyakorolja azért, hogy „szolgáltasson igazságot a nép nyomorultjainak, segítse meg a szegényeket, de tiporja el az elnyomókat” (Ésa 53:3–4; Zsolt 72:4). E próféciák láttán Sátánt félelem és rettegés fogta el, de kitartott szándéka mellett: meghiúsítja – ha lehetséges – Jahve irgalmas gondoskodását, az elveszett emberiség megváltását. Elhatározta, elvakítja az embereket, amennyire csak lehet, a messiási próféciák igazi jelentésével szemben, és így előkészíti a megjelenő Krisztus megtagadásának útját. – Próféták és királyok, 686. old.

December 11., vasárnap

„AZ ÉN MEGVÁLTÓM ÉL”

Az Életadó előszólítja majd megvásárolt tulajdonát az első feltámadáskor. Addig a diadalmas óráig, amikor az utolsó trombita felharsan, és az óriási sereg kijön örök győzelemre, minden alvó szent biztonságban van, védelem alatt, mint drága ékkő, akiket Isten név szerint ismer. Az Üdvözítő hatalma által, aki bennük lakozott, míg éltek, és mert isteni természet részesei voltak, előhozatnak a halálból. „Eljön az óra – mondta Krisztus –, amelyben mindazok, akik a koporsókban vannak, meghallják az Ő szavát, és kijönnek.” Ez a hang visszhangzik mindenütt, és minden szent, aki Jézusban alszik, felkel és elhagyja börtönét. Akkor a jellem erénye, amelyet Krisztus igaz élete által nyertünk, a Magasságoshoz kapcsol minket.         Az alvó szentek diadala dicső lesz a feltámadás reggelén… Az Életadó halhatatlansággal koronázza meg mindazokat, akik kijöttek a sírból. – Maranatha, 300. old.

A megváltás témája kimeríthetetlen, legmélyebb elmélkedésünkre méltó. Túlszárnyalja a leghatalmasabb gondolatot és a legélénkebb képzelet határát. Ki kutathatná ki Istent? A bölcsesség és ismeret kincstára minden ember előtt nyitva áll. Ha a legtehetségesebb emberek ezrei arra áldoznák is minden idejüket, hogy szüntelen elénk állítsák Jézust, és közben azt tanulmányoznák, hogyan mutassák be az Ő páratlan szépségét, akkor sem meríthetnék ki ezt a tárgyat. Noha nagy és tehetséges írók csodálatos igazságokat tettek ismertté, és növekvő világosságot tártak az emberek elé, még napjainkban is találunk feltáratlan igazságokat és hatalmas munkaterületeket, mert a megváltás témája kimeríthetetlen. A mű századról századra növekedett, bemutatva Krisztus életét és jellemét, valamint az engesztelő áldozatban megnyilvánuló isteni szeretetet. Az üdvösség témája az örökkévalóságon át foglalkoztatja majd a megváltottak gondolatait. Új és gazdag felfedezések születnek a megváltás tervében az örökkévalóságon át. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. kötet, 403. old.

Isten a természetben szól hozzánk. Az Ő hangját halljuk a teremtett világ szépségét és gazdagságát szemlélve. Dicsőségét látjuk kezének munkáját csodálva. Tisztán, fátyol nélkül figyelhetjük meg tetteit. Az Úr azért adta ezeket nekünk, hogy keze művéből róla tanuljunk. Az Ő szeretetének bizonyítékaként ajándékozta nekünk ezeket az értékeket. Az Úr szereti a szépet, és azzal a kiváltsággal illette az embert, hogy kitárta előtte a természet szépségeit, ahogyan egy földi szülő is szeretné a legszebb dolgokat mutatni gyermekének, akit szeret. Az Atya mindig boldognak szeretne látni bennünket. Ő minden hasznosat és szépet kiárasztott erre az amúgy bűnös és tökéletlen földre. A színpompás virágok az Ő szelídségéről és szeretetéről szólnak saját nyelvükön, a Teremtőre emlékeztetve. (…)

Engedjük, hogy a szeretet szépséges küldöttei tárják elénk Isten célját, és vonják közelebb hozzá szívünket, hogy betelve az Ő jellemének szépségével, imádjuk jóságát, együttérzését és kimondhatatlan szeretetét. – The Upward Look, 327. old.

December 12., hétfő

AZ EMBER FIA

Mi nem foghatjuk fel, hogyan lett Krisztus aprócska, tehetetlen csecsemő. (…) Ő eljött, mint az emberi család egy iktagja, hogy emberként álljon meg a menny és a föld előtt. Eljött, hogy átvegye az ember helyét, kiálljon az emberiség oldalán, és kifizesse a bűnösök tartozását. Tiszta életet élt ezen a földön, és megmutatta, hogy Sátán hamisságot szólt, amikor kijelentette, hogy az emberi család már örökre az ő tulajdona, és Isten többé nem veheti ki a kezéből az embert.

Az emberek először kisgyermekként ismerték meg Jézust. Szülei szegény, egyszerű emberek voltak, semmivel sem rendelkeztek ezen a földön, így Jézusnak sem jutott több, mint egy szegény család gyermekének. Minden nehézségen és megpróbáltatáson keresztülment, mint bármely más szegény, alacsony sorban tengődő család gyermeke, kisbaba korában, gyerekkorában, fiatal korában és felnőtt korában. (…)

Minél többet gondolkodunk Krisztus gyermekként való megszületésén, annál csodálatosabbnak látjuk. Hogyan lehetséges, hogy a betlehemi jászolban fekvő tehetetlen újszülött a mennyei Isten Fia? Habár ezt nem érthetjük meg, hisszük, hogy a világmindenség Teremtője csecsemővé lett értünk. Habár minden angyalnál nagyobb, az Atyával egyenlő a mennyei trónon, mégis emberi alakot öltött értünk. Benne eggyé vált az isteni és az emberi. Ebben rejlik a bukott faj reménye. A testet öltött Krisztusra tekintve az emberi formát felvett istenség mellett láthatjuk a mennyei dicsőség ragyogását, az Atya kifejeződését. – That I May Know Him, 26. old.

Bárcsak megértenénk e szavak jelentőségét: „Szenvedett, megkísértetvén.” Bár mentes volt a bűn szennyétől, szelíd természetének kifinomult érzékenysége kimondhatatlanul fájdalmassá tette számára a gonoszsággal való érintkezést. Emberi természetével mégis szemtől szemben találkozott a fő hitehagyóval, s egymagában ellenállt trónja ellenségének. Egy gondolattal sem lehetett a kísértés hatalma iránti engedésre bírni. (…)

Elfelejtettük, hogy Jézus, a menny fenségese a kísértések közt szenvedett? Nem engedte, hogy az ellenség a hitetlenség mocsarába vonszolja, sem hogy a csüggedés és kétségbeesés mocsarába szorítsa. Mégis sok szegény lélek gyönge az erkölcsi erőben, mert nem cselekvői Krisztus szavainak. A hit gyermekeinek erőt ad az Úr. Krisztusnak emberi gyöngeségeivel kellett olyan valaki hatalmával szembeszállnia, aki magasabb természet erejével rendelkezett, mint amilyet Isten az angyaloknak adott. Jézus emberi volta azonban az istenséggel állt egységben, s ezzel az erővel élve tudta viselni Sátán összes ellene hozott kísértését, s mégis bűntől szennyezetlennek tudta megtartani a lelkét. A győzelemnek ezt az erejét adja mindenkinek, aki hit által elfogadja jellemének igaz vonásait. – A te Igéd igazság, 7A, 46/47–49. old.

December 13., kedd

KRISZTUS HALÁLA

Aki szívébe fogadta Krisztust, vallását tetteivel bizonyítja. Jelleme megtisztul, finomodik, nemesebbé és tökéletesebbé válik. A hittételek tisztasága szent, igaz életmóddal kapcsolódik, az isteni szabályok szent cselekedetekkel. Akik a megszentelődés áldásait óhajtják, előbb meg kell tanulniuk, hogy mit jelent az önfeláldozás. Krisztus keresztje az az oszlop, amely „igen-igen nagy örök dicsőséget” hordoz (2Kor 4:17). „Ha valaki jönni akar énutánam – mondja Jézus –, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét és kövessen engem.” (Mt 16:24) Embertársaink iránti szeretetünk mutatja Isten iránti szeretetünket. A türelmes szolgálat nyugalmat szerez a léleknek. Az alázatos, szorgalmas és hűséges munka növeli Isten gyermekeinek jólétét. A Mindenható támogatja és megerősíti, aki Jézus útján akar haladni. – Az apostolok története, 560. old.

Megváltónk, mielőtt keresztre feszítették, elmondta tanítványainak, hogy meg fogják ölni, de újra életre kel. Angyalok is jelen voltak e beszélgetésnél, hogy Jézus szavait bevéssék a tanítványok elméjébe és szívébe. De a tanítványok földi szabadságot, Róma igája alóli szabadulást vártak, és nem tudták elviselni azt a gondolatot, hogy akiben minden reményük összpontosult, megalázó halált szenvedjen. Nem lett volna szabad elfelejteniük Mesterük szavait, mégis elfelejtették. És amikor jött a próba, készületlenül találta őket. Krisztus halála minden reményüket romba döntötte, mintha a Megváltó nem is figyelmeztette volna őket rá. A próféciák nekünk is éppoly világosan mutatják a jövőt, miként Krisztus szavai a tanítványoknak. Az Ige tisztán feltárja a kegyelemidő lezárulásához fűződő eseményeket, és azt, hogy miként kell a nyomorúság idejére felkészülnünk. De a tömegek nem értik ezeket a fontos igazságokat, mintha Isten ki sem nyilatkoztatta volna őket. Sátán résen áll, hogy elragadjon minden benyomást, amely az embert bölccsé teheti az üdvösségre. És a nyomorúság idején sokan készületlenek lesznek. – A nagy küzdelem, 594. old.

Minél tökéletesebben tükröződik vissza Krisztus jelleme népében, annál nagyobb megelégedéssel tekint rá Isten. Az Úr maga és az egész mennyei sereg öröménekkel fejezi ki boldogságát, hogy Jézus nem hiába adta életét. A hívő bűnös ártatlan, mert az egész vétek Jézus Krisztusra helyeződött. Krisztus igazsága kerül az adós számlájára, és nagy betűkkel felírják a neve mellé: MEGBOCSÁTOTT, ÖRÖK ÉLET. – Our High Calling, 53. old.

December 14., szerda

AZ EMBER FIÁNAK SZENVEDÉSEI

Pál kimutatta, hogy az áldozati szertartásokat Isten milyen szorosan egybefonta a próféciákkal. Ezek arra utalnak, aki olyan lesz, mint „a bárány, mely mészárszékre vitetik”. A Messiás „önlelkét áldozatul” adja. Ésaiás próféta bizonyságot tett róla mint Isten Bárányáról; az Üdvözítő engesztelő művét évszázadokkal előbb szemlélhette, aki „életét halálra adta, és a bűnösök közé számláltatott; pedig Ő sokak bűnét hordozta, és a bűnösökért imádkozott” (Ésa 53:7, 10, 12). A jövendölések Üdvözítőjének tehát nem földi uralkodóként kell jönnie, hogy megszabadítsa a zsidó népet elnyomóitól, hanem mint ember érkezik az emberek közé. Alacsony sorsban és szegénységben él, hogy végül mint megvetettet és elvetettet megöljék. Az ótestamentumi írásokban megjövendölt Üdvözítő áldozatul adja önmagát a bukott emberiségért, és ezáltal tesz eleget az áthágott törvény követelményének. Benne kellett teljesedniük az engesztelési áldozatoknak; kereszthalála ad jelentőséget az egész zsidó szertartási rendszernek. – Az apostolok története, 227. old.

A menny Fejedelme, Isten Fia meglátogatta a világot. „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Krisztus Isten szívének, elméjének, természetének és jellemének kifejezéseként jött a földre. Ő volt az Atya dicsőségének sugárzása, személyének képmása. Azonban félretette királyi palástját és koronáját, kilépett magas tisztségéből, hogy átvegye a szolga helyét. Gazdag volt, de értünk, a mi örök gazdagságunkért szegénnyé lett. Ő alkotta a világot, de annyira megüresítette önmagát, hogy szolgálata során kijelentette: „A rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak fészkük; de az ember Fiának nincs fejét hová lehajtania.”

Eljött a világunkba és teremtményei között élt, mint fájdalmak Férfia. „Ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az Ő sebeivel gyógyultunk meg.” Megkísértetett mindenben, hozzánk hasonlóan, de bűntelen maradt.

Krisztus emberi formában állt az emberiség élén. Magatartása annyira szeretetteljes és kedves volt, hogy a legszegényebb sem félt hozzá fordulni. Mindenkivel kedvesen viselkedett, a legnyomorultabbat is ugyanolyan szelíden szólította meg. (…)

Dolgozott, de nem magáért, hanem másokért. Megalázta és megtagadta önmagát. Nem kereste a feltűnést. Mindenki szolgája volt. Étele és itala volt, hogy másokat bátorított és vigasztalt, hogy megörvendeztette a szomorúakat és megterhelteket, akikkel naponta kapcsolatba került. – Medical Ministry, 19. old.

December 15., csütörtök

SÁTÁN LELEPLEZŐDIK

A világegyetem álmélkodott, hogy Krisztus megalázza magát az ember megmentéséért. Hogy aki az általa alkotott hatalmas teremtés mindenféle lényeinek szükségleteiről gondoskodva járt csillagról csillagra, egyik világból a másikba, és igazgatta mind, kész elhagyni dicsőségét és magára venni az ember természetét – ez olyan titok, amelyet más világok bűntelen, értelmes lényei vágytak megérteni! Amikor Jézus emberi formában eljött világunkba, vérfoltos útját feszült érdeklődéssel követték lépésről lépésre: a jászoltól a Golgotáig. A menny figyelte, hogyan bántalmazzák és gúnyolják, és tudta, hogy ez Sátán késztetésére történt. Figyelte, miként nyomul előre az a hatalom, ami Krisztus ellensége. Az ördög állandóan sötétséget, fájdalmat és szenvedést zúdított az emberiségre, a Megváltó pedig mindezeket elhárította. Figyelték a világosság és a sötétség közötti harc erősödését. Amikor Jézus a kereszten haláltusája közben felkiáltott: „Elvégeztetett!” (Jn 19:30), örömujjongás zengett végig a világokon és a mennyen is. Az olyan régóta vívott harc most eldőlt. Krisztus győzött. Halála volt a válasz arra a kérdésre, hogy szereti-e az Atya és a Fiú az embert annyira, hogy önmagát megtagadva áldozatot hozzon. Sátán megmutatta valódi jellemét, hogy hazug és gyilkos. Nyilvánvaló lett, hogy ugyanazzal a szellemiséggel, amellyel a hatalmába került embereket uralta, irányítaná a menny értelmes lényeit is, ha tehetné. A hűséges világegyetem egyként dicsőítette a mennyei kormányzást. (…) Amikor Krisztus meghalt, biztossá vált Sátán pusztulása is. – Pátriárkák és próféták, 69–70. old.

Az élet Fejedelmének súlyos feladat volt megvalósítani az ember megváltásáért vállalt tervét, emberi léttel elfedni istenségét. A mennyei udvarokban megtiszteltetésben, teljhatalomban volt része. Olyan nehéz volt számára az emberi színvonalon maradni, mint az embernek felülemelkedni alacsony romlottságán, és az isteni természet részesévé válni. Krisztus a legsúlyosabb próbának lett alávetve. Összes képességének erejére szüksége volt, hogy ellenálljon a hajlamnak, mikor veszély fenyegette, hogy isteni hatalmával szabadítsa meg magát, így győzedelmeskedjen a sötétség fejedelmének hatalmán. Sátán bebizonyította az emberi szív gyöngeségeinek ismeretét, és minden erejét latba vetette, hogy kihasználja az emberi gyöngeséget, melyet Jézus magára öltött, hogy az emberiség javára legyőzze az ördög kísértéseit. – A te Igéd igazság, 7A, 46/72–73. old.

December 16., péntek

További tanulmányozásra

A nagy küzdelem, „Isten népe megszabadul” c. fejezet, 652. old.