ELLEN G. WHITE IDÉZETEK

JÓB KÖNYVE

2016/IV. negyedév, 11. tanulmány, 2016. december 3–9. 

A FORGÓSZÉLBŐL MEGSZÓLALÓ ÚR

December 3., szombat délután

A természet engedelmeskedik Isten természeti törvényeinek. A felhők és a viharok, a napsütés és a záporok, a harmat és az eső is az Úr felügyelete alatt áll, a menny parancsainak engedelmeskedik. A búzaszál Isten törvényének engedve tör elő a földből, nevel először szárat, majd kalászt, végül telt szemet a kalászban. A gyümölcs is először csak bimbó; az Úr fejleszti ki az évszakok során, mert nem áll ellen akaratának. A madarak is az Atya szándékát teljesítik, mikor kontinensről kontinensre vándorolnak. Szent hatalom irányítja őket a levegő úttalan ösvényein. Egyedül az ember ne értékelje Isten ajándékait, és legyen engedetlen törvénye iránt? Holott Ő a maga képmására teremtette, értelemmel és beszélőképességgel ruházta fel őt. Akik fel tudnak emelkedni, meg tudnak nemesedni, sőt, az Úr munkatársaivá válhatnak, elégedjenek meg a tökéletlen jellemmel, s idézzenek zavart világunkban? Eltűrjük, hogy Isten megvásárolt örökségének testét és lelkét a világhoz kötődő szokások és szentségtelen gyakorlatok akadályozzák? Hát nem akarják visszatükrözni szépségét, aki mindent jól elrendezett, hogy a tökéletlen ember kegyelem által végül is meghallja áldását? „Jól van, jó és hű szolgám…, menj be Uradnak örömébe.”         Isten azt kívánja, hogy a természettől tanuljunk engedelmességet. „Kérdezd meg csak a barmokat, majd megtanítanak, és az égnek madarait, azok megmondják néked. Avagy beszélj a földdel, és az megtanít téged, a tenger halai is elbeszélik néked. Mindezek közül melyik nem tudja, hogy az Úrnak keze cselekszi ezt?” „Őnála van a bölcsesség és hatalom, övé a tanács és az értelem.” (Jób 12:7–9, 13) (…)

A természet és az írott Ige kölcsönösen fényt vetnek egymásra. Mindkettő közelebbről ismertet meg Istennel, jelleméről tanítanak, és törvényeiről, amelyeken át munkálkodik. – Bizonyságtételek, 8. kötet, 327–328. old.

Az alpesi sast néha leveri a szélvihar a hegyek szűk szorosaiba. A viharfelhők körülzárják az erdők hatalmas madarát, és sötét tömegükkel elszakítják a napfényes magaslatoktól, ahol elkészítette otthonát. Menekülési kísérlete haszontalannak látszik. Ide-oda csapódik, erős szárnyaival verdesve a levegőt, és erős vijjogással tör felfelé, áthatolva a fellegeken, hogy ismét ott legyen a ragyogó napfényben, messze maga alatt hagyva a sötétséget és a szélvihart. – Így minket is nehézségek, csalódások és sötétség vehetnek körül. Hamissággal találkozhatunk, balszerencse üldözhet, igazságtalanság érhet, olyan fellegek borulhatnak ránk, amelyeket nem tudunk elűzni. Hiába küzdünk a körülményekkel. A menekülésnek csak egyetlen útja van számunkra is. A homály és köd csak a földet lepi el. A felhőkön túl Isten világossága fénylik. A hit szárnyain felemelkedhetünk mi is az Ő jelenlétének napfényébe. – Előtted az élet, 118. old.

Egy végtelen Isten mesteri erejéről tanúskodnak a földet igazgató törvények. Ugyanezek az elvek érvényesek egyaránt a lelki életre és a természet világára. (…) A természet alkotója a Szentírás ihletője is. A teremtés és a kereszténység Istene ugyanaz. – Fundamentals of Christian Education, 375. old.

December 4., vasárnap

A FORGÓSZÉLBŐL

Mélységes sóvárgással vágyakozz Isten, az élő Isten után! Krisztus élete tanúsítja, hogy mit tehet az ember, ha a mennyei természet részese lett. Mindaz, amit Jézus kapott Istentől, a mienk is lehet. Tehát kérj, és akkor kapsz. Jákób állhatatos hitével, Illés rendíthetetlen kitartásával igényeld mindazt, amit Isten megígért! 

Az Isten fogalmának csodálatos szépsége töltse be gondolatvilágodat! Rejtett láncszemek kössék össze Jézus életét és a tiédet! Aki szólt, hogy a sötétségből világosság ragyogjon, kész bevilágítani szívedbe „az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett” (2Kor 4:6). A Szentlélek rámutat Isten dolgaira, és eleven erővel ülteti el őket az engedelmes szívben. Krisztus elvezet a Végtelenség küszöbéig. Megláthatod a fátyolon túli dicsőséget, és megjelentheted az embereknek annak tökéletes voltát, aki örökké él, hogy esedezzék értünk. – Krisztus példázatai, 149. old.

A lélekben szerény és alázatos, a tiszta és gyermeki jellem megerősödik a harc idejére az Ő Lelkének ereje által, a belső emberben. Aki érzi gyengeségét, és Jákobhoz hasonlóan küzd Istennel, az Ő szolgájához hasonlóan kiált fel: „Nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engemet.” Így léphet tovább a Szentlélek frissítő és felüdítő kenetével. A menny légköre veszi körül. Befolyása jótékony erő Krisztus vallásának oldalán. (…)

Annyira boldog vagyok, hogy hittel, alázattal Jézushoz térhetünk és esedezhetünk előtte, ameddig lelkünk olyan közeli kapcsolatba kerül Jézussal, hogy letesszük terheinket lábához, mondva: „Mert tudom, kinek hittem, és bizonyos vagyok benne, hogy Ő az én nála letett kincsemet meg tudja őrizni ama napra.” Az Úr sokkal többet adhat, mint amit mi kérnénk vagy kigondolnánk. Hideg, hitetlen szívünk gyorsan átváltozik és betelik élettel, és hittel jelenthetjük ki: „Amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem.” Keressük Krisztus szabadításának teljességét. Kövessük Isten Fiának lábnyomát, mert Ő megígérte: „Aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.” – Medical Ministry, 203. old.

December 5., hétfő

ISTEN KÉRDEZ

Pál életét mennyei légkör övezte, és aki érintkezésbe került vele, érezte Krisztussal való harmóniájának hatását. Az a tény, hogy saját életével példázta az általa hirdetett igazságot, meggyőző erőt kölcsönzött igehirdetéseinek. Ebben rejlik az igazság hatalma. A megszentelt élet keresetlen, öntudatlan befolyása a legmeggyőzőbb prédikáció a kereszténység mellett. Bizonyítékok, még ha nem is lehet megcáfolni őket, esetleg csak ellenszegülést váltanak ki, de az istenfélő élet példájában olyan erő rejlik, amelynek teljesen lehetetlen ellenállni. Az apostol szíve szeretettel lángolt a bűnösök iránt, és minden igyekezete arra irányult, hogy lelkeket mentsen. Önmegtagadásban és kitartásban nem múlta felül egyetlen hittérítő sem. Olyan jutalomnak tekintette az elnyert áldásokat, amelyeket mások áldására kell használnia. Nem mulasztott el egyetlen alkalmat sem, hogy a Megmentőről bizonyságot tegyen vagy segítsen a bajban lévőkön. Ha meghallgatásra talált, igyekezett szembeszállni a gonosszal és a hallgatókat elvezetni az igazság útjára. Pál sohasem feledkezett meg felelősségéről, ami rajta mint Krisztus szolgáján nyugodott. Isten felszólítja számadásra, ha a lelkek az ő kötelességmulasztása következtében vesznek el. – Az evangélium szolgái, 59. old.

Isten Lelkének kiáradása, mely áthatja a földet az Ő dicsőségével, nem következhet be addig, ameddig nincs egy nép, ami tapasztalatból tudja, mit jelent együtt dolgozni az Úrral. Amikor teljes mértékben, szívünk egészéből a menny szolgálatára szenteljük magunkat, Isten ezt a Szentlélek mérték nélküli kiárasztásával ismeri el, azonban ez addig nem történik meg, ameddig az egyház nagy része nem dolgozik együtt a Mindenhatóval. Isten nem áraszthatja ki Lelkét, amikor a tagok között önző lelkület jelentkezik. Ez Kain szavaihoz hasonló módon nyilvánulhat meg: „Avagy őrizője vagyok-é én az én atyámfiának?” – Counsels on Stewardship, 52. old.

Olyan emberekre van szükségünk, akik vezetőként emelkednek fel mind az otthoni, mind a külföldi missziós területeken. Olyanokra, akikben nem fagyott meg az együttérzés lelkülete, akiknek a szíve a közel és távol élő veszendő lelkekért dobog. Az önzéstől megfagyott lelkeknek meg kell olvadniuk, hogy minden testvér tudatosítsa, hogy ő atyjafia őrizője. Akkor mindenki előrelép felebarátja megsegítésére, és mindenki megláthatja az igazságot, és szolgálhatja Istent. Akik Jézus nevét hirdetik, másoknak is segítenek a Krisztuséhoz hasonló jellem kialakításában. Ha mindenki Jézus oldalán dolgozna, sokat lehetne tenni a szegények és nyomorultak jelenlegi helyzetének megváltoztatására. A tiszta vallás ragyogó világosságként halad előre. Isten szeretete a szívben megolvasztja a faji, nemzeti megkülönböztetéseket, félreteszi az akadályokat, melyekkel az emberek elhatárolták magukat a Megváltó igazságától. A valódi vallás arra készteti híveit, hogy lépjenek ki az élet utaira és ösvényeire. Elvezeti őket a szenvedők megsegítésére, és képessé teszi őket, hogy hűséges pásztorként megkeressék és megmentsék a vadonban elveszetteket, visszavezetve a tévelygő juhokat és bárányokat. – The Southern Work, 39. old.

December 6., kedd

AZ ÚR A TEREMTŐ

Véges elme képtelen teljesen felfogni a Végtelen jellemvonásait és munkáit. Kutatás által nem találhatjuk meg Istent. A legnagyobb és legműveltebb elmének, ugyanúgy, mint a leggyengébbnek és legtudatlanabbnak is, titoktól övezett marad az Ő szent lénye. „Felhő és homályosság van körülötte; igazság és jogosság az Ő székének erőssége.” (Zsolt 97:2) A velünk való bánásmódját csak annyira tudjuk megérteni, amennyire felismerjük határtalan kegyelmének egyesülését végtelen hatalmával. Szándékaiból annyit érthetünk meg, amennyit elménk fel tud fogni. Ezen túlmenően is bízhatunk a mindenható kézben és abban a szívben, amely telve van szeretettel. Isten Igéje a Szentírás szerzőjének jelleméhez hasonlóan olyan titkokat tár fel, amelyeket a véges halandók sohasem foghatnak fel teljesen. Az Úr a Szentírásban elegendő bizonyítékát adta isteni tekintélyének. Az a bizonyságtétel alapozza meg lényét, jellemét, szavainak igazságát, amely értelmükre hivatkozik, és ez a bizonyságtétel bőségesen elegendő. Igaz, hogy Isten nem távolította el tőlünk a kétely lehetőségét. Hitünknek bizonyítékokon kell nyugodnia és nem szemléltetésen. Akik kételkedni akarnak, találnak rá alkalmat, de akik meg akarják ismerni az igazságot, rátalálnak a hitre is. (…)

Emberi elme képtelen kimeríteni a Bibliának akárcsak egyetlen igazságát vagy ígéretét. Az egyik ember egyféle nézőpontból fogja fel dicsőségét, a másik egy különböző nézőpontból, azonban mindnyájan csak halvány villanásokat tudunk felismerni belőle. Teljes ragyogása felülmúlja látóképességünket. Isten Igéjének magasztos dolgait szemlélve olyan kútforrásba nézhetünk bele, amely tekintetünk előtt mindig mélyebbé és szélesebbé válik. Szélessége és mélysége meghaladja ismereteinket. Ennek szemlélése közben látásmódunk mégis kiszélesedik és kitágul, mintha egy határtalan, parttalan tengert szemlélnénk. – Előtted az élet, 169–171. old.

A valódi szentség és az alázatosság elválaszthatatlanok. Minél közelebb kerül a lélek Istenhez, annál jobban megalázkodik és alárendeli önmagát. Amikor Jób meghallotta az Úr szavát a viharból, így kiáltott fel: „Ezért hibáztatom magam, és bánkódom a porban és hamuban!” (Jób 42:6) Ugyanígy történt, amikor Ésaiás meglátta Isten dicsőségét és meghallotta a kerub hangját: „Szent, szent, szent a seregeknek Ura!” „Jaj nékem, elvesztem!” (Ésa 6:3, 5) Mikor Dánielt meglátogatta a mennyei hírnök, ő is így válaszolt: „Semmi erő sem maradt bennem, és arcom eltorzult, és oda lett minden erőm.” (Dán 10:8) Pál, amikor elragadtatott a harmadik mennybe és hallotta, amit emberi fül nem hallhatna, „minden szentek között a legeslegkisebbnek” érezte magát (Ef 3:8). Ugyanúgy János, a szeretett tanítvány, aki Jézus keblén nyugtatta fejét, az Ő dicsőségét megpillantva halottként rogyott össze az angyal előtt. Minél közelebbről és minél többet szemléljük a Megváltót, annál kevesebb jót vélünk magunkban felfedezni.

Aki megpillantja Krisztus összehasonlíthatatlan szeretetének felvillanását, minden mást kárnak ítél, és feltekint rá. Jézus felé fordulva a szeráfok és a kerubok is elfedik arcukat szárnyukkal. Már nem tűnik fel nekik saját tökéletességük és szépségük Uruk dicsőségének jelenlétében. Ilyen körülmények között tehát mennyire oda nem illő az emberek önfelmagasztalása! Inkább burkolózzunk alázatosságba, vessük el a felsőbbrendűség minden szikráját, és tanuljuk meg az alázat leckéjét. Aki Isten dicsőségét és végtelen szeretetét szemléli, alázatosan tekint önmagára, de jellemét figyelve átalakul az Ő mennyei képmására. – That I May Know Him, 175. old.

December 7., szerda

BÖLCSEK BÖLCSESSÉGE

Ne foglalkozzunk olyan dolgokkal, amiket az Úr nem nyilatkoztatott ki nekünk. Napjainkban egyre több találgatásnak adnak helyet, de Isten kijelentette: „A titkok az Úréi.” (5Móz 29:29) A hang, amely a Sínairól szólt Izraelhez, az utolsó időben is megszólítja a férfiakat és nőket: „Ne legyenek néked idegen isteneid énelőttem.” (2Móz 20:3) Az Atya az Ő törvényét saját ujjával írta fel a kőtáblákra, ezzel arra utalva, hogy parancsolatai örökérvényűek és változhatatlanok. Ezek örök időkig megmaradnak az Ő kormányzásának alapelveiként. Az emberek szembefordultak Isten akaratával, ez azonban nem hallgattathatja el az Ő bölcsességének és parancsolatainak szavát, ennek ellenére ők felállíthatják a kinyilatkoztatásnak ellentmondó saját magyarázataikat, és az „Így szólt az Úr” tekintélye fölé emelhetik emberi bölcsességüket. – Counsels to Parents, Teachers, and Students, 248. old.

Olyan levelek érkeztek, melyekben különböző kérdéseket intéznek hozzánk számunkra sem kinyilatkoztatott témával kapcsolatban. Szívesen válaszolunk „nem tudommal” ezekre a kérdésekre. Mindenki legnagyobb aggodalma Isten és az Ő akaratának megismerése kellene, hogy legyen. Áldott, aki hallja Isten Igéjét, és megtartja azt! (…)

Akik a Szentírásban ki nem nyilatkoztatott dolgokra kíváncsiak, általában felületesek a mindennapi életben és a gyakorlatban lényeges kérdésekkel kapcsolatban. (…)

Mi felfedjük a világnak, amit Isten szükségesnek tartott elénk tárni. Nem a mi mennyei Atyánk akaratát tesszük, amikor olyan dolgokról magyarázunk, amelyeket Ő nem tartott fontosnak megmutatni nekünk. Mindenki kiváltsága elmondani másoknak a mennyei igazság és az örök élet értékét, valamint minden áldozatot meghozni ezen jutalmak elérése érdekében. – 104. kézirat, 1898.

Mindazok, akik a Szentírás kritikus helyeit úgy akarják tisztázni, hogy saját véges tudásukkal megállapítják, mi az ihletett és mi nem, jobban tennék, ha befednék arcukat, mint Illés, amikor a szelíd és halk szót meghallotta. Isten és a szent angyalok jelenlétében vannak, akik minden időben ismeretet és világosságot hoztak az embereknek. Ők mondták el nekik, mit tegyenek és mit ne, érdekfeszítő színhelyeken vezetve és mérföldkőtől mérföldkőig kísérve őket szimbólumok, jelek és illusztrációk által. Miközben Isten megjelentette az utolsó napokra váró nyomorúságot, nem bízott meg halandó embereket azzal, hogy elrejtett titkok kifürkészésére törekedjenek. Egyetlen embert sem késztetett arra, hogy megítélje, mi az ihletett és mi nem. Előfordul, hogy véges ítélőképességű emberek a Szentírásnak olyanféle vizsgálatát tartják szükségesnek, ami szerint meg kívánják húzni az ihletett és a nem ihletett közti határvonalat. Ők Jézus elé állnak, hogy megmutassák neki, hogy van annál jobb út, mint amin Ő vezet bennünket. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. kötet, 16–17. old.

December 8., csütörtök

BŰNBÁNAT PORBAN ÉS HAMUBAN

Amikor Jób a forgószélből hallotta az Úr hangját, így kiáltott: „Hibáztatom magam, és bánkódom a porban és hamuban!” (Jób 42:6) (…)

A Kálvária keresztjének árnyékában járók nem dicsőítik önmagukat, és nem állítják kérkedve, hogy nem bűnösek. Érzik, hogy bűneik okozták azt a szenvedést, ami megtörte Isten Fia szívét. Ez a gondolat alázattal tölti el őket. Akik legközelebb vannak Jézushoz, ők látják a legtisztábban, hogy milyen esendő és bűnös az ember, és reménységüket egyedül a megfeszített és feltámadt Megváltó érdemeibe vetik. – A nagy küzdelem, 471. old.

Milyen sokan kapaszkodnak konok kitartással maguk faragta méltóságukhoz, amely tulajdonképpen nem más, mint egyszerű önfelmagasztalás. Ők saját énjük dicsőítését keresik, ahelyett, hogy alázatos szívvel várnák Isten megbecsülését. Beszélgetéseinkben sokkal több időt szentelünk önmagunknak, mint Krisztus gazdagságának és kegyelmének. – That I May Know Him, 175. old.

Mikor a próféta figyel, megnyilatkozik előtte az Úr dicsősége, hatalma és méltósága, és e fényben megdöbbentő világossággal látja belső tisztátalanságát, még szavait is bűnösnek és közönségesnek találja. Mélységes alázatában felkiált: „Jaj nékem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok... hisz a királyt, a seregek Urát látták szemeim!" (Ésa 6:5) Őszinte volt Ésaiás alázatossága. Amikor világosan megmutatták neki az emberi és isteni jellem közötti különbséget, teljesen kicsinek és értéktelennek érezte magát. – Az evangélium szolgái, 21–22. old.

„Hozzám repült egy a szeráfok közül, és kezében eleven szén volt, amelyet fogóval vett az oltárról, és illette számat azzal, és mondta: Ímé, ez illette ajkaidat, és hamisságod eltávozott, és bűnöd elfedeztetett.” (Ésa 6:6–7)

Ésaiás látomása Isten népének utolsó nemzedékét mutatja, akik abban a kiváltságban részesülnek hit által, hogy láthatják a mennyei szentélyben zajló munkát. (…) Amint hit által betekintenek a szentek szentjébe, és látják Jézus munkáját, rádöbbennek, hogy tisztátalan ajkúak, olyan nép, aki sokszor hiábavalóságokat szólt, akinek képességei nem minden esetben megszentelt, istendicsőítő cselekedetekben nyilvánultak meg. Ugyanakkor kétségbeesnek saját gyengeségük és érdemtelenségük láttán, ellentétben Krisztus tiszta, szerető és dicső jellemével. Azonban ha Ésaiáshoz hasonlóan beengedik szívükbe Jézust, és megalázzák a lelküket Isten előtt, úgy számukra is van remény. A trón fölött díszeleg az ígéretek szalaga, és bennük is megvalósul a munka, ami Ésaiásért folyt. – The Faith I Live By, 190. old.

December 9., péntek

További tanulmányozásra

Maranatha, „Sohasem kérkedhetünk” c. fejezet, 235. old.