ELLEN G. WHITE IDÉZETEK

JÓB KÖNYVE

2016/IV. negyedév, 10. tanulmány, 2016. november 26–december 2. 

Elihú haragja

November 26., szombat délután

Veszélyes az embernek szembeszegülni az igazság, a kegyelem és igaz élet Lelkével, csak mert a megnyilvánulásai nem az elgondolásuk szerinti, s mivel a megnyilvánulások nem alkalmazkodnak terveikhez. Az Úr a maga módján fáradozik. Az emberek könyörögjenek, hogy mentesek legyenek énjüktől, és egyetértsenek a mennyel. Így imádkozzanak: „Ne az én akaratom, ó, Isten, hanem a tied legyen meg!” Ne felejtsék el, hogy Isten útjai nem az ő útjaik. Isten gondolatai nem az emberek gondolatai, hiszen ő mondja: „Amint az ég magasabb a földnél, úgy utaim is magasabbak utaitoknál és gondolataim gondolataitoknál.” – A te Igéd igazság, 7A, 7/30.

Amikor egyesülni tudunk, hogy segítsük egymást a menny felé vezető úton, amikor beszélgetéseink mennyei dolgokról szólnak, akkor szólhatunk. Amikor azonban beszélgetéseink önmagunk, földi és lényegtelen témák körül forognak, hallgatni arany. Az engedelmes fül alázatosan, türelmesen és a tanulás vágyával fogadja a feddést. Egymással folytatott beszélgetéseink csak így váltanak ki jótékony hatást, és tölthetik be azt a célt, amire Isten szánta azokat. A mennyei utasítás mindkét részét betöltve a bölcs dorgáló elvégezte kötelességét, az engedelmes fül meghallotta azt, és javára vált. Minden kapcsolatunk, bármilyen korlátolt vagy csekély legyen is, befolyásol bennünket. – Sons and Daughters of God, 166. old.

Az életet nem feltétlenül hatalmas áldozatok és kimagasló teljesítmények, hanem apró megvalósítások alkotják. A keresztényt kedvesség, szeretet és illedelmesség jellemzi. (…) Értékeljük Jézus jellemének tulajdonságait. (…) Az emberekkel való kapcsolatainkban soha ne feledjük, hogy mások tapasztalatában vannak a halandó szemek számára lepecsételt fejezetek. Ezek szomorú történetek, a mennyei könyvekbe bejegyezve, gondosan megőrizve a kíváncsi szemek elől. Vannak ott hosszú, nehéz harcok emberpróbáló körülmények között, melyek éppen a családon belül ütötték fel a fejüket, naponta gyengítve a bátorságot, a hitet, a bizalmat, ameddig az ember látszólag teljesen összeomlott. Jézus azonban mindent tud, és semmit nem felejt el. Olyan hatással van rájuk a kedves, szelíd szó, mint az angyalok mosolya. Egy igaz barát erős, segítő karja többet ér az aranynál vagy az ezüstnél. Segít visszanyerni az illető emberségét. – This Day With God, 144. old.

November 27., vasárnap

SZÁNALMAS VIGASZTALÓK

Aki a Teremtő akaratával összhangban él, jelleme igazzá és nemessé fejlődik. „Az Úrnak félelme: az a bölcsesség, és az értelem: a gonosztól való eltávozás.” (Jób 28:28) Csak kevesen ismerik fel, hogy milyen hatással vannak az élet kis dolgai a jellem fejlődésére. Semmi sem jelentéktelen, amivel foglalkozunk. A változó körülmények, amelyekkel napról napra találkozunk, próbára teszik becsületességünket, és nagyobb megbízásokra tesznek alkalmassá bennünket. A hétköznapi élet ügyeinek intézésében tanúsított elvhűségünkkel hozzászoktatjuk magunkat ahhoz, hogy a kötelességet a kedvteléseink és a kívánságaink fölé helyezzük. Az így fegyelemhez szokott ember nem ingadozik szélben hajladozó nádként a jó és rossz között. Becsületesen teljesíti kötelességét, mert arra nevelte magát, hogy hű és igaz legyen. A legkisebb dologban való becsületességgel erőt nyer ahhoz, hogy a nagyobb dolgokban is becsületes legyen. Az egyenes jellem értékesebb Ofir aranyánál. Enélkül senki sem tölthet be megtisztelő méltóságot. De a jellem nem örökölhető. Nem vásárolható meg. Az erkölcsi kiválóság és magas szellemi színvonal nem a véletlen eredménye. A legjobb képességek is értéktelenek, ha nem fejlesztjük őket. A nemes jellem kialakítása egy élet munkája, komoly, kitartó erőfeszítés eredménye. Isten alkalmakat ad; a siker azonban azon múlik, hogyan értékesítjük azokat. – Pátriárkák és próféták, 222–223. old.

Az Isten bölcs fegyelmének alárendelt szív bízik az Ő gondviselésének minden megnyilvánulásában. (…) A kísértés csüggeszteni próbál, de mit nyer, ha engedünk bármely ilyen kísértésnek? Jobbá lesz a lélek, ha panaszkodik és zsörtölődik ereje egyedüli forrásáról? Kivetve marad a horgony? Megmarad a betegség? Hordoz bizonyságtételt az élet utolsó pillanatában, amikor az ajkakat már megbénítja a halál? A horgony biztosan áll! Én tudom, hogy az én Megváltóm él. (…)

Kívánom, hogy minden gyenge, viharvert lélek horgonyozzon le Jézus Krisztusban, és ne váljon annyira énközpontúvá, hogy kizárólagosan saját apró csalódásaira, terveinek és reményeinek összekuszálódására gondol. (…)

Sátán vádol és engedélyt kér a pusztításra, de Isten megnyitja a menedék ajtaját. Az Úr igazítja meg az itt belépőt. Ezért ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? Ó, a ragyogó, dicső igazság! Miért nem látják ezt az emberek? Miért nem járnak ragyogó fényében? Miért nem beszélnek a hívők Krisztus összehasonlíthatatlan szeretetéről?

Isten él és uralkodik. A megváltottak harcoljanak Krisztus katonáiként az Ő oldalán. Akkor igaznak és hűségesnek jegyzi fel nevüket a mennyei emlékkönyv. A Jézus Krisztussal együtt munkálkodók harcolják meg a hit harcát. – The Upward Look, 377. old.

November 28., hétfő

ELIHÚ BELÉPÉSE

Bármilyen nagy lehet az ember lehetősége az igazság ismeretének elnyerésére, mégsem válik hasznára, ha a szív nem nyílik meg annak befogadására, s tudatosan le nem mond minden szokásról és eljárásról, ami ellenkezik az elveivel. Akik ilyen módon alávetik magukat az Úrnak, és őszintén vágynak megismerni és cselekedni akaratát, nekik Isten erejeként tárul fel az igazság üdvösségükre. Képesek lesznek megkülönböztetni egymástól, aki Istenért szól, és aki csupán önmagáért. A farizeusok nem a menny akarata mellett sorakoztak föl. Nem keresték az igazság ismeretét, hanem mentséget akartak találni, hogy megszabadulhassanak tőle. Krisztus rámutatott, hogy emiatt nem értették tanítását.

Elmondott egy próbát, amivel az igaz tanító és a csaló megkülönböztethető egymástól: „Aki magától szól, a maga dicsőségét keresi; aki pedig annak dicsőségét keresi, aki küldte Őt, igaz az, és nincs abban hamisság.” (Jn 7:18) – Jézus élete, 455–456. old.

A belső igazságosság a külső igazságosságban mérhető le. Az igaz ember nem keményszívű, barátságtalan, hanem nap mint nap növekedik Krisztusban, erőről erőre. Akit megszentel az igazság, fegyelmezett, és követi Jézus lábnyomát, ameddig a kegyelem eljut a dicsőségbe. Az igazságosság, melynek alapján megigazulunk, beszámítható, amely által megszentelődünk, az átadott. Az első a mennybe vezető menetjegyünk, a második a képesség igazolása. – Review and Herald, 1895. június 4.

Fivéreim és nővéreim bár jó szándékkal vannak, de szűklátókörűek, és csak a külsőt ismerik, így megkísérelhetik, hogy olyan dolgokban segítsenek, melyekben nem jártasak. Korlátolt lelki élményeik képtelenek lemérni annak gondolatait, akit Isten Lelke késztet, aki mélyen érezte a kimondhatatlan szeretetet, aki annyira szívén viselte a menny ügyét és az emberek üdvösségét, amennyire ők sosem viselték, s aki olyan terheket hordott az Úr szolgálatában, melyet ők sosem viseltek. Némely rövidlátó és rövid tapasztalatú barátunk szűk látókörével képtelen lemérni annak gondolatait, aki a mások üdvössége érdekében közeli kapcsolatban él Krisztus Lelkével. Félreértik indítékait, félremagyarázzák tetteit, akik barátai lennének, míg, akár Jób, buzgó imát nem küld az égbe: ments meg, Uram, a barátaimtól! Isten tehát maga veszi kezébe Jób ügyét. Bár alaposan próbára tette türelmét, mégis mikor az Úr szól, ingerültsége szertefoszlik. A szükségesnek tartott kimosakodásra, mikor barátai kárhoztatásával állt szemben, semmi szüksége Isten előtt. Ő sosem ismer félre, sosem ítél meg rosszul. A Mindenható így szólt Jóbhoz: „Nosza, övezd fel, mint a férfiú, derekadat.” Amint Jób meghallja Isten hangját, meggörnyed bűnös voltának tudata alatt, és így szól: „Ezért hibáztatom magam, és bánkódom a porban és hamuban.” – Bizonyságtételek, 3. kötet, 509. old.

November 29., kedd

ELIHÚ ISTEN VÉDELMÉRE KEL

Ne engedjük, hogy a mindennapi élet viszontagságai és küzdelmei kedélyünket felizgassák, gondok felhőjébe borítsanak! Ha ezt megengedjük, akkor állandóan találunk olyasmit, ami kínoz és nyugtalanít. Ne aggodalmaskodjunk, mert ez életünket felemészti és elsorvasztja, ám nem segít terheinket hordozni. Üzleti, anyagi zavarokkal küzdhetünk, a jövendő sötéten állhat előttünk, veszteségek fenyegethetnek bennünket, de ne csüggedjünk el, hanem vessük gondjainkat Istenre, és legyen szívünk nyugodt és vidám. Imádkozzatok bölcsességért és értelemért, hogy ügyeiteket helyesen vezethessétek, hogy így elkerüljétek a kárt és veszteséget! Mindent tegyetek meg, ami tőletek telik, hogy kedvező eredményeket érjetek el! Jézus megígérte segítségét, de nektek is törekednetek kell. Ha mennyei Segítőtökben bízva minden tőletek telhetőt megtettetek, akkor nyugodtan várhatjátok az eredményt. Nem az Isten akarata és szándéka, hogy gyermekeit gondok, terhek nyomják. De az Úr nem csal meg bennünket. Nem mondja: „Ne féljetek; életetek útján nincs semmi veszély.” Tudja, hogy veszedelmek és megpróbáltatások várnak ránk, és ehhez mérten bánik velünk. Nem szándékozik népét kivenni a bűnnel és bajjal telt világból, de rámutat arra a segítségre, amelyben sohasem csalódhatunk. Így imádkozik tanítványaiért: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.” (Jn 17:15) „E világon nyomorúságotok lesz; én meggyőztem a világot.” (Jn 16:33) – Jézushoz vezető út, 122. old.

Mikor megpróbáltatások jönnek, mikor nem jólétünk növekedését látjuk, hanem mindnyájunktól áldozatot követelő nyomás nehezedik ránk, hogyan fogadjuk Sátán célzását, hogy nehéz idők előtt állunk? Ha hallgatunk sugallatára, kikel bennünk az Isten elleni hitetlenség. (…)

Mikor a nehézségek ránk törnek, ha nincs hitünk, ahol vagyunk, akkor máshol sem lenne. Istenbe vetett hitre van a legnagyobb szükségünk. Ha a dolgok sötét oldalát nézzük, elszakadunk Izrael Urától, Istenétől. Mikor szívünk elalél a félelem és annak várása miatt, amik a földre következnek, a hitetlenség elzárja fejlődésünk útját. Sose gondoljuk, hogy Isten elhagyja művét. (…)

Több szeretetre, nyíltságra, kevesebb gyanúsításra és gonosz gondolkodásra van szükségünk. Álljunk kevésbé készen a vádakkal és hibáztatással. Ez az, ami annyira sérti Istent. Lágyítsa és szelídítse meg szívünket a szeretet. – Bizonyságtételek, 7. kötet, 211–212. old.

November 30., szerda

A GONOSZSÁG ABSZURD VOLTA

Sok embert nagyon elbizonytalanít a bűn eredete és oka. Látják a gonoszság munkáját és rettenetes következményeit: a szenvedést és a pusztulást, és azt kérdezik, miként lehetséges mindez annak a Lénynek az uralma alatt, akinek a bölcsessége, hatalma és szeretete végtelen? Ez olyan titok, amelyre nem találnak magyarázatot. Bizonytalanságuk és kétkedésük vakká teszi őket, és nem veszik észre az Isten Igéjében világosan kinyilatkoztatott és az üdvösség szempontjából nélkülözhetetlen igazságokat. Némelyek – miközben a bűn létezéséről kérdezősködnek – azt is meg akarják tudni, amit Isten nem nyilatkoztatott ki. Ezért nem találnak megoldást problémáikra. Mivel hajlanak a kételyre és az akadékoskodásra, mentségül hozzák fel ezt Isten Igéjének elvetésére. Mások pedig azért nem tudnak megnyugtató magyarázatot adni a bűn nagy problémájára, mert a hagyomány és a téves magyarázatok elhomályosítják az Isten jelleméről, kormányzatának jellegéről és a bűnnel való bánásmódjának elveiről adott bibliai tanítást. (…)

Semmit sem tanít a Szentírás világosabban, mint hogy Isten semmiképpen sem felelős a bűn létrejöttéért; hogy Ő nem vonta vissza önkényesen kegyelmét; hogy nem volt hiba kormányzatában, ami alkalmat adott volna a lázadásra. (…)

A bűnre egyetlen meghatározás van, amelyet Isten Igéje ad: „a bűn pedig a törvénytelenség”; egy olyan elv testet öltése, mely harcban áll Isten kormányzatának alapjával: a szeretet nagyszerű törvényével. A bűn keletkezése előtt béke és boldogság uralta az egész világegyetemet. Minden tökéletes összhangban állt a Teremtő akaratával. Az Isten iránti szeretet mindent túlszárnyalt, az egymás iránti szeretet pedig tiszta volt. – A nagy küzdelem, 492–493. old.

Dávid története nem szolgáltat mentséget a bűnre. Amikor Isten akarata szerint járt, Isten szíve szerint való férfinak nevezték. Mikor bűnt követett el, ez már nem volt igaz, amíg bűnbánattal meg nem tért az Úrhoz. Isten szava világosan kijelenti: „De ez a dolog, melyet Dávid cselekedett, nem tetszett az Úrnak.” Az Úr a próféta által szólt Dávidhoz: „Miért vetetted meg az Úrnak beszédét, oly dolgot cselekedvén, mely utálatos őelőtte?… Most azért ne távozzék el a fegyver soha a te házadból, mivel megutáltál engem.” Noha Dávid megbánta bűnét, és az Úr megbocsátott, és visszafogadta kegyelmébe, mégis learatta annak a magnak átkos gyümölcsét, melyet elvetett. Az őt és házát ért ítélet arról tanúskodik, hogy Isten gyűlöli a bűnt. Eddig a mennyei gondviselés megvédte Dávidot ellenségei minden támadásától, és közvetlenül hatott Saul megfékezésére. De törvényszegése megváltoztatta Istenhez való viszonyát. Az Úr semmiképpen sem szentesítheti a gonoszságot. Nem védhette meg Dávidot bűnének következményeitől, mint ahogy megvédte Saul haragjától. Maga Dávid is nagyon megváltozott. Bűnösségének tudata és annak messze ható következményei lelkileg megtörték. Megalázottnak érezte magát alattvalói előtt. Befolyása meggyengült. Jólétét mindeddig az Isten parancsolatai iránti lelkiismeretes engedelmességnek tulajdonították. De most az izraeliták, miután tudomást szereztek bűnéről, szabadabban vétkeztek. Saját tekintélye családjában, fiaival szemben támasztott igénye, hogy tiszteljék és engedelmeskedjenek neki, meggyöngült. Bűnének tudata hallgatásra késztette, amikor bűnöket kellett volna megrónia; és emiatt családjában sem tudott érvényt szerezni az igazságnak. Rossz példája befolyást gyakorolt a fiaira, és Isten nem lépett közbe, hogy elhárítsa a következményeket. Engedte, hogy a dolgok természetes rendjük szerint alakuljanak, és Dávid súlyos büntetést szenvedjen el. Bukása után Dávid egy egész évig élt látszólagos biztonságban; Isten nemtetszésének semmilyen külső jele nem mutatkozott. De a mennyei ítélet állandóan ott lebegett a feje fölött. Gyorsan és biztosan közeledett a büntetés napja, amit semmilyen bűnbánat sem fordíthatott el, sem a gyötrelem és szégyen, amely egész földi életére árnyat vetett. – Sokan Dávid példájára mutatva enyhíteni próbálják saját bűnük súlyát, de tanulják meg a Biblia feljegyzéséből, hogy a törvényszegés útja igen keserves. Ha megtérnek is, mint Dávid, mégis tapasztalni fogják, hogy a bűn következményei már ebben az életben is keservesek és nehezen elviselhetőek. Isten Dávid bukásának történetével figyelmeztetést kívánt adni, hogy még azok se érezzék magukat biztonságban, és ne mulasszák el az őrködést és az imát, akiket felettébb megáldott és kitüntetett kegyelmével. Annak is bizonyult azok számára, akik alázatosan keresték az Isten adta tanulságot. Nemzedékről nemzedékre ezrek ismerték így fel, milyen veszélyt jelent számukra a kísértő hatalma. Dávidnak, ennek az Úr által annyira megtisztelt embernek a bukása bizalmatlanságot ébresztett bennük önmaguk iránt. Érezték, hogy egyedül Isten hatalma tarthatja meg őket hit által. Tudva, hogy Ő az erősségük és biztonságuk, nem merték megtenni az első lépést Sátán felé. – Pátriárkák és próféták, 723–724. old.

December 1., csütörtök

HITPRÓBA

Az Istennel szoros kapcsolatban állók talán nem virágzók a földi élet dolgaiban; gyakran súlyos próba, szenvedés, szerencsétlenség, nyomorúság sújthatja őket.

Józsefet megrágalmazták, üldözték, mert megőrizte erényét és becsületességét. Isten azonban győzelmeket tartogatott számára, habár látszólag szenvednie kellett becsületessége miatt.

Dánielt az oroszlánok vermébe vetették, mert nem adta fel elveit, és hűséges maradt Istenhez. Végül azonban győzött, és Isten dicsősége nyilvánvalóvá vált szolgája által, akinek életében megengedte a megaláztatást.

Jóbot megfosztotta világi javaitól, elvette gyermekeit, s úgy sújtotta le testében, hogy rokonai és barátai irtóztak tőle, azonban a megfelelő időben Isten megmutatta, hogy nem hagyta el szolgáját. (…)

Az igaz és hűséges Istvánt halálra kövezték Krisztus ellenségei. Biztosan nem úgy nézett ki, hogy a gonosz emberek győzelme által Isten erősítené földi ügyét, azonban ezek a körülmények vezettek Pál megtéréséhez, és szavai nyomán ezrek jutottak el az evangélium fényéhez.

A szeretett Jánost Pátmosz szigetére száműzték, azonban ott magányában Jézus felkereste őt, és századokon átnyúlva kinyilatkoztatta előtte az eseményeket egészen második eljöveteléig, hogy ezeket a jövő nemzedékek számára is ismertté tegye. Rápillanthatott Isten trónjára, ahol látta a fehér ruhás megváltottakat, akik a nagy nyomorúságból jöttek, akik megmosták és megfehérítették ruhájukat a Bárány vérében.

Még ha a tüzes kemencébe is kell lépned érte, Jézus melletted marad, mint ahogy azt a három ifjúval tette Babilonban. Akik szeretik Megváltójukat, minden olyan lehetőségnek örülnek, amikor osztozhatnak az Ő megaláztatásában. Uruk iránti szeretetük megédesíti számukra a mennyért elviselt szenvedést. – In Heavenly Places, 271. old.

December 2., péntek

További tanulmányozásra

Maranatha, „Minden kérdésünkre választ kapunk” c. fejezet, 321. old.